Magyar Szó, 1970. május (27. évfolyam, 118-147. szám)
1970-05-01 / 118. szám
4. oldal MAGYAR SZÓ A A brit alsóházban Houses of Parliament, avagy a Parlament Háza, nemcsak a brit politikai élet és törvényhozás székháza, hanem egy nemzet történelmének, féltve őrzött hagyományainak, fölemelkedésének és hanyatlásának, sikereinek meg kudarcainak szimbóluma is. A Temze partján álló neogótikus stílusú, hamisítatlan Viktória-korabeli hangulatot árasztó impozáns épületet az egykori királyi palota, a Palace of Westminster helyén építették, amelyet az 1834. évi tűzvész majdnem teljesen elpusztított. Az uralkodó londoni rezidenciája előbb a főnemesek tanácskozásának, majd később a „közönséges királyi alattvalók gyűléseinek színhelye lett, amelyek a mai Lordok Háza és az Alsóház elődeinek tekinthetők. A tucatnyi udvarból és ezervalahány kisebb-nagyobb helyiségből álló labirintusépület legfontosabb és legismertebb terme a Commons Chamber, az Alsóház ülésterme, ahol a hosszadalmas és bonyolult törvényhozás befejező része, a parázs képviselői viták, a kormány bemutatkozása és megbuktatása is történik. (1941-ben a németek lebombázták, 1950-ben lett újjáépítve.) Az ülésterembe belépő idegent elsősorban annak kicsiny mérete és a Lordok Házának pompázatos és cikornyás berendezésétől elütő egyszerűsége lepi meg. A hosszúkás, négyszög alakú terem két oldalán húzódnak a képviselői padsorok, északi végében van a képviselőház elnökének, a Speakernek néhány lépcsőn álló baldachinos karosszéke, előtte a Ház Asztala, a dispatch-boxokkal (a kabinet és az árnyékkormány elnöke és miniszterei innen beszélnek, a többi képviselő pedig mindig a helyéről), az asztal végén pedig a hatalmas arany díszjogar, a Mace. A párnázott, zöld bőrhuzattal bevont padsorokban, a Speakertől jobbra ülnek a kormánypárti (jelenleg laburista), balra pedig az ellenzéki (konzervatív) képviselők. Az első padsor a kormány tagjai számára van fenntartva. de sok esetben a képviselők egy része is, mert — bármenynyire furcsának tetszik — a 630 tagú Alsóházban csak 432 képviselő számára van hely. Persze rendszerint olyan sokan hiányoznak, hogy bőven elférnek a földszinten is, viszont kivételesen fontos témák megtárgyalásakor a képviselők a padsorok között és az elnöki emelvény lépcsőjén is ülnek. Ez — brit vélemény szerint — fokozza a közvetlen légkört, és — mint egyszer Churchill mondta — „a tömegesség és az izgalom” érzetét kelti. A parlament ülésszaka alatt az Alsóházban — szombat és vasárnap kivételével — minden délután fél 3-tól este 10-ig folyik a munka, nem ritkák azonban az éjszakai órákba nyúló viták sem, melyeket a Big Ben tornyában kigyúló fény jelez. Az Alsóház teljhatalmú ura a parókát viselő Speaker, aki egyrészt az uralkodó és a lordok előtt képviseli a Házat, másrészt pedig ő elnököl az üléseken, és szavatolja a bonyolult és a több évszázados parlamenti gyakorlat folyamán kialakult ügyrendi szabályzat szigorú tiszteletben tartását. Az Alsóház elnöke többnyire a legtekintélyesebb és legtapasztaltabb képviselők közül kerül ki, akinek a személyisége elfogadható valamennyi párt számára, illetve megválasztásával meg is szűnik párttagsága. Matja Ribičič kormányelnök londoni látogatása alatt alkalmunk volt részt venni az Alsóház — minden délután fél 3-tól fél 4-ig tartó — legérdekesebb ülésén, az úgynevezett Question Time-on, amikor a kormány tagjai a képviselők interpellációira válaszolnak. Kedden és csütörtökön délután negyedórára a miniszterelnök is a képviselők rendelkezésére áll. A miniszterelnökhöz intézett kérdések és pótkérdések (erre is joguk van a képviselőknek) legtöbbje két klaszszikus brit politikai problémára vonatkozott: Anglia Közös Piaci tagságának esélyeire meg következményeire és a Rhodesiával való viszonyra. Az ellenzék — élén Edward Heath-szel, a Konzervatív Párt elnökével — erélyesen támadott ugyan, Wilson azonban derekasan állta a rohamot, sőt több esetben szellemesen vissza is ütött. A learatott poénokat hol az egyik, hol a másik fél hangos tetszésnyilvánítása követte. A közbekiáltásoktól tarkított heves szócsata egészében véve inkább emlékeztetett magasröptű kávéházi csevegésre, mintsem komoly honatyák vitájára. De talán éppen ez a légkör adja meg a brit alsóházi viták varázsát. MENDREI Ernő Jugoszláv turisták Marokkóban LEVÉL A MAGYAR SZÓNAK A Jugoszláv idegenforgalom átmeneti korszakának egy pillanatát örökítem meg: az újvidéki Putnik utazási iroda társasgépkocsiját elnyeli az Ibn Batoutáról, a neves XIV. századbeli arab világutazóról elnevezett komphajó, utasai pedig — vajdaságiak és belgrádiak — az induló hajó fedélzetéről emelkedett hangulatban búcsút intenek kontinensünknek. Nem tudni persze pontosan, kiben melyik érzelem kerekedett felül: a szorongás, hogy elhagyják a jó öreg Európát, vagy a sajnálkozás, hogy el kellett válniuk a dél-spanyolországi Malagától, a kikötőváros kiskocsmáitól, ahol nevetséges összegért mérik a világhírű borokat, vagy talán mégis az öröm a nagyobb, hogy Tangerben hamarosan partot érünk és megkezdődik a jugoszláv turisták első csoportjának marokkói körútja. Az imént említést tettem a jugoszláv idegenforgalom átmeneti korszakáról. Hát ebben most már nyakig benne vagyunk. Az utazási irodák egymással versenyezve kínálják a szebbnél szebb európai körutakat, utazást Észak- Amerika milliós városaiba, Indiába, az oszakai világkiállításra, a Szovjetunió Kaukázus menti és távol-keleti köztársaságaiba, az Északi-sark közelébe, s — íme — elérhetővé tették Afrikát is. Egyelőre csak északi részeit, de nem adok többet 3—4 évnél és a fekete kontinens távolabbi országai is a jugoszláv turisták — főleg a vadászok a hatókörébe kerülnek. Nem kell persze túlzottan derűlátónak lenni, hiszen még most is dívik nálunk a csempész- és konzervturizmus, nem is olyan régen autóbuszban haltak a Közel-Keletre utazó embereink, hogy a megtakarított pénzen encsembencsémet vehessenek. Most azonban már nagyobbak az igények, egyre többen kérnek az utazási irodáktól teljes penziót. Az álom valamikor Olaszország volt, főleg az olcsó ruházati cikkek miatt, ma már a kíváncsi szemek a tengeren túlra tekintenek, a jugoszláv polgár vágyainak megvalósulását hosszú, több országot felölelő utazásban látja. Barcelonai tartózkodásunk idején egyik útvezetőnk átrepült Mallorca szigetére, hogy egy ügynökséggel nyélbeüsse a jugoszláv turisták ottani nyaralásának ügyét. Az újvidéki Putnik úgy ítélte meg, hogy az ilyenfajta utazásra is lesznek jelentkezők, akik 2500—3000 dinár ellenében kedvet kapnak pihenőjüket a világhírű fürdőhelyen tölteni, Mallorca 1500 szállodájának egyikében. Ezt a szigetet a Mediterrán gyöngyének becézik, olykor a csend szigetének is nevezik, jóllehet 400 000 lakosa 2 millió turistának ad helyet a világ minden részéből. Vajon kik azok a pénzeszsákok nálunk, akik mindezt tehetik? — látom az olvasót, ahogy sanda szemmel ezt a kérdést felteszi. Meg kell nyugtatnom őket, hogy egykét örökös, jól kereső ügyvéd-feleség vagy magányosan élő orvosnő kivételével, a többiek aránylag nehezen kuporgatták össze a pénzt erre az útra, sőt kölcsönt is felvettek, amit otthon majd törleszteni kell. Egyről-másról le is mondtak, mert számukra szenvedély és a legnagyobb élvezet világot látni. Csoportunk legfiatalabb tagja egyébként egyetemi hallgató, a szerémségi pravoszláv püspök unokája, a legidősebb pedig egy 77 éves, tíz nyelvet beszélő nyugalmazott újvidéki főkönyvelő. Az előbbi utazását a szülők fedezik, az utóbbi tiszteletdíjas munkával teremti elő a pénzt, s 1964 óta minden esztendőben útra kel. Egyébként legtöbb a nyugdíjas, köztük van egy 73 éves francia nyelvtanár is, aki a háromhetes út végén még Párizsba is elmegy, régi egyetemi éveinek emlékei színhelyére. Három házaspár is velünk van, három nemzedék: a fiatalok turbékolnak, pótnászúton vannak, a középkorúak a fényképezőgépekkel, kamerákkal és hazaival bíbelődnek, egy idős belgrádi házaspár a csoport legcsendesebbje. " No de talán elég az indiszkrécióból: a kényelmes hajó szalonjának ablakából már látni Gibraltár meredek sziklacsúcsát, hamarosan kikötünk Tangerban, és folytatjuk utunkat Rabaton át Casablancába, az idegenlégiós ponyvaregények színhelyére, Marakesbe, az ősi arab városba, Fesbe — Mekka és Medina után a legismertebb mohamedán zarándokhelyre. Vajon mit tartogat Marokkó az első jugoszláv turistacsoport számára? KALAPIS Zoltán Аз első állomáshely: Fes Kezükben tartják a „fűzikét“ Egyemeletes nagyobb családi ház az Avenida Pavone utcában, Sao Paulóban. A 110-es számot viseli. A reményvesztett emberek utolsó mentsvára, a reménykedések háza. Tulajdonképpen a határtalan szülői szeretet szobra. Hét szobájában szüntelenül folyik a kitartó, fáradságot és energiát nem kímélő munka. Huszonkét süketnéma gyereket próbálnak megtanítani hallani és beszélni. Petar Guberina zágrábi professzor módszere ébresztette fel a szülők reményét German Ivan Sindičić, jugoszláv származású Sao Pauló-i lakos értesült itt elsőnek arról, hogy Guberina professzor új módszert dolgozott ki a süketnémák rehabilitására, s a módszer jól bevált Nem sokáig gondolkodott, elutazott Zágrábba, hogy a helyszínen értesüljön a lehetőségekről. Elsősorban arról, hogy kisfia, az értelmes 9 éves Renato, viszszanyerheti-e valamiképpen azt, amit a természet megtagadott tőle. Ott tudta meg, hogy Guberina professzor mire alapozta módszerét Abból indul ki, hogy a süketnémák túlnyomó többsége nem teljesen süket , ha hallószervük oly mértékben fogyatékos, hogy a legtökéletesebb hangerősítő sem segít, még akkor sem kell elveszíteni a reményt, mert ha az agy hangfelvevő, pontosabban a hangot elektromos rezgések formájában befogadó központja egészséges, akkor lehet segíteni. Mert a rezgéseket nemcsak a fülön át lehet továbbítani az agyhoz. Van annak más módja is. Erről itt, a helyszínen, Sao Paulóban is meggyőződtünk. Az intézet előzékeny nevelői Renatóval gyakorlati órát rögtönöztek számunkra. Az anya szerepét is játszó nevelőnő gyengéden a szemközti székre ülteti Renatót. Kis mikrofonszerű szerkezetet ad a kezébe és melodikus, verses mondatokat mond, s Renatónak ismételni kell a szavakat. A kék szemű, szőke gyerek kerek szemei tágra nyílnak. Csupa fül — mondanánk —, ha ép lenne a füle, de ez esetben nem mondhatjuk, hiszen az érintkezés épp a fül kizárásával folyik. A gyerek tulajdonképpen a kezében tartja a fülét, mert a kis mikrofon azt helyettesíti. Kezdetben a gyerekek csak keveset és nehezen értenek meg, de kitartó gyakorlással megtanulnak hallani és beszélni. Renato figyel és ismétli, amit a nevelő mikd. Mindketten boldogan mosolyognak. A gyerek tekintete időnként az apjáéval is öszszetalálkozik, leginkább amikor elakad, amikor nem sikerül felvennie a beszéd fonalát Az apa szeméből is biztatás sugárzik, s a gyerek ismét mosolyog, újra göncentrál A Sao Pauló-i intézetben a munka azzal indult, hogy először a nevelők tanultak meg tanítani. Mladen Lovric és Elvira Sakic a Gubernna által vezetett zágrábi intézetből Sao Paulóba utaztak, hogy gyakorlati útbaigazítást adjanak az ottani személyzetnek, hogyan kell tanítani a gyereket Az órákon a szülők is részt vettek, s az eredmény az lett, hogy mindannyian belátták: az új módszer hasznos. Ma már rehabilitáló iskola működik Sao Paulóban, Rio de Janeiróban, Belo Horizontéban, Curitibában, Paranában és Bahiában, körülbelül száz gyerek tanul bennük hallani, beszélni. Renato mosolyog, megvan elégedve, mosolyog a nevelőnő, Renato apja, mosolygunk mi is. Fölemelő érzés elveszettnek hitt embereken segíteni. Hát ha még csak az élet küszöbén álló emberpalántákról van szó! Az intézetből kifelé jövet, a bejáratnál egy pillanatra megállunk a diszkrét fekete tábla előtt: SUVAG, Verbotonal Petar Guberina, Sao Paulo — olvassuk rajta. Ez a világ egyetlen intézménye, amely hivatalosan Petar Guberina zágrábi professzor nevét viseli. A hálás Sao Pauló-iak még életében emléket állítottak a zágrábi tudósnak, a reményért, ha csak szikrányi is. LOVAS István z egész termet körülfutó karzaton kapnak helyet az „előkelő vendégek”, a diplomáciai kar tagjai, a sajtó képviselői (a rádió és a televízió nem közvetít egyenes adást a parlamentből), a közönséges látogatók. LELKI BETEGEK AZ NSZK-BAN A nyugatnémet parlamenti ellenzék „nagyszabású reformot” követel a lelki betegek kezelésében. Mint ahogyan Berthold Martin és Walter Picard képviselők bejelentették: elvárják a kormánytól, hogy 1971. március 31-éig részletes jelentésben ismertesse a kórházakban kezelt, illetve a házassági, nevelési és népjóléti tanácsadó szervek által gondozott lelkibetegek helyzetét. A képviselők azzal indokolják beadványukat, hogy a nyugatnémet társadalomban a lelki eredetű betegségek a leggyakoribbak. Az orvosokhoz , forduló összes páciensek 40—50 százaléka pszichikai zavarokkal küzd. 1970. IV. 30.—V. 1., 2. A brit parlament épülete a Big Bennel