Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)

1970-09-16 / 255. szám

Mégsem veszek nekkedlit Befizettem egy kétszobás lakásra az újvidéki Komó­tos Csiga Építővállalatnál. Mivel az épület átadását má­jusra ígérték, most már kezdek kissé türelmetlen lenni. Van rá okom, hiszen már szeptember van. Dél­utánonként szorgalmasan lá­togatom a bútorüzleteket, gusztálom a bútorokat meg az áraikat és tervezek. Ter­vezgetem, hogy mire telik, mire nem. Mert pénzem az már nemigen van. Csak sok kölcsönöm. így történt, hogy nyaral­ni is leginkább a szomszéd kisutcába jártam, mert ar­rafelé árnyas gesztenyefák vannak. Na meg egyszer ha­zalátogattam a szülőfalum­ba. Vesztemre. Csupa régi barátba, sok szabadságos haverba botlottam. Nagy­­nagy örvendezve veregették a vállamat, s a harmadik mondat után sosem feledték el megkérdezni, hogy „Hát kocsit vettél-e?” Mert ők már vettek. Persze. És aztán leadták gyorsan a család kedvencének teljes személy­leírását, típusát, sebességét, színét, szagát, árát, kerék­távolságát, ecsetelték a jel­lemvonásait és megbocsátó szigorra­ szóltak a szeszé­lyeiről. Én meg hallgattam. Hall­gattam nagyokat, hallgat­tam szégyenkezve és hall­gattam bűnbánóan, mert én bizony egyelőre azt sem tu­dom, mi fán terem a sofőr­­sajban. De ennek vége! Vesszen a bútor, vesszen a regál! Ki kérdezi meg tő­lem valaha is, hogy van-e konyhaszekrényem? Senki! Hát akkor minek az a kony­haszekrény? ! És miközben én azon rágódom, hogy támlás széket vegyek-e a konyhába, vagy csak hokked­­lit, mert ez olcsóbb, mások autóval feszítenek a főutcán! Kicsinyes polgári lélek vagyok. Erről van szó. Na, de ennek most már vége! Nem kell a bútor, autót ve­szek! ... Azaz hogy ezt még a héten jól meggondolom. Lehet, hogy megelégszem valami jónevű kocsi pros­pektusával, bevágom fejből az adatokat, és aztán mesé­lek! Mesélek kuplungról, mesélek auspachról és me­sélek karburátorról. Én többé nem fogok szé­gyenkezni a sok büszke mo­toros előtt! (KISS) SZAPORODIK VAGY NEM SZAPORODIK?... Olvastam a Magyar Szó­ban, hogy csökken a pénz­­mennyiség. Ez bizony nem valami rózsás tény számom­ba, mert nekem eddig is... ( ezek után felvetődik az kér­és: jogos-e fz. Inflációval kapcsolatos félelem:) Nyomban asztalhoz paran­csoltam nejemet, hogy meg­vitassuk az családi költség­­vetés esetleges megszigorí­tását. Az újságcikkbe komo­lyabban belemélyedve azon-b­­an rájöttem: mégsincs ok élelemre. A felsorolt ada­tokból kiviláglik, hogy csök­ken a pénzmennyiség, de m­ég így is több — csekély tizenegy százalékkal —, mint tavaly az év végén! — Az ülést ezennel bere­kesztem­. — mondtam fele­­ségemnek. — Az egyetlen napirendi pont tárgytalan, pénz van, több is, mint ta­valy, hiába állítja a cikk elme az ellenkezőjét! Életem párja sandán rám­­pillantott, elővette a pálin­kásüveget, centivel megmér­te, mennyi hiányzik belőle. — Félremagyarázo­, La­jos! Honnan volna több pénzünk, mint tavaly? A kö­­vértád éppen olyan vékony, mint egy évvel ezelőtt. Az árakat viszont azóta né­hányszor „kiigazították”... — Kérlek, így írja az új­­ság. Vagy te nem hiszel az Újságoknak? S kezébe nyomtam az új­ságlapot. — Itt van, ni! Szépen, érthetően, százalékban ki­mutatva írja, hogy a lakos­ság birtokában levő pénz továbbra is szaporodik. Ezek szerint idén még több pénz­magot tesznek bankba a la­kosok, dugdosnak el szalma­zsákokba, párnákba, jogi­matracokba, plasztikmala­cokba stb... — Szeretnék ilyen lakosok bőrébe bújni! — kacagott fel nejem. Mint mindig, most is kés­ve kapcsoltam. Tényleg, mi­lyen lakosokról lehet szó? Melós lakosokról? Három hektáros földművesekről? Suszterekről? Esetleg gaz­dasági emigránsokról? Szeretek az igazságnak utánajárni. Körül trappol­­tam dolgozó ismerőseimet, s megkérdeztem tőlük: „Több pénzetek van, mint tavaly?” Elképedve bámultak rám. Néhányan nem átallották megkérdezni: — Vicces kedvedben vagy ma! Lakodalomból jössz? S­ISS Lajos GYERMEKROVATUNK Pirula helyett sebészkés — olvastuk komoly mellék­­letünkben, és hogy Angliában mind több férfi sterilizál­­tatja magát. Nem rossz megoldás. Az sem volt rossz azonban, amit a háború előtti évek­­ben egy ismert szabadkai orvos ajánlott az ijedős haja­­donnak. — Doktor úr — rebegte a hajadon —, mit csináljak, hogy ne legyen gyerek? — Igyon tejet, kislány. A hajadon megörült:­­ — Nagyszerű! És előtte vagy utána, doktor úrt. Az orvos ránevetett: — Helyette, kislányt 1552. oldal ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRUNK Magyarország vadgazdálko­dásáról olvas Csopaki és cso­dálkozik: — Vadgazdálkodás? Ná­lunk is van ityen? — Van ám! — magyaráz­za neki Csipeki. — De még milyen vad! KEDVES GRIMASZ Csopakiné és Csipekiné a piacot járják és megállnak egy görögdinnyehegy előtt. — Nézze, milyen szépek kívülről — mondja Csipeki­né. — De ha felvágja őket az ember, mindig csalódik. Csopakiné körülnéz: — Hagyja, szomszédasz­­szony. Én nem politizálok! A 7 Sportnapokat élünk A néhány hónappal ezelőtt fuldokló újvidéki tej­gyár egyik dolgozója az integráció hírére felsóhajtott: — No, végre kint vagyunk a vízből! A napokban viszont azt ol­vassa, hogy a ljubljanai tej­gyár gyarmati sorban tartja az újvidékit. Ismét felsóhajt: — Úgy látszik, a tejből is kint vagyunk! —0— A hazai gyár beszerzőjé­nek nagy összegű províziót kínál a külföldi gyáros, hogy használhatatlan portékáját felvásárolja. A beszerző gő­gösen kihúzza magát: — Hová gondol, Mister! Megvesztegetési pénzt csak­is elvtársaktól fogadok el. — Ádám ősapánk — mondja a piacon Baburáné —, miközben az árakat ta­nulmányozza —, menő fejes lehetett... — Miből gondolja? — Paradicsomban élt. —­— Mr. Brown és Mr. Smith találkoznak a londoni repü­lőtéren. — Hová utazik? — kérde­zi Mr. Brown. — A jegyem New Yorkba szól — válaszolja óvatosan Mr. Smith. Két öreg nyugdíjas üldö­gél a Duna-parki padon. Az egyik fölnéz az égre: — Csodálatos ez a nyár vé­gi napsugár! Vajdaságra is süt, ránk is süt... Egynyelvű polgártársunk érdeklődik: — Mit jelent a szó: „Se­­gít?” — Inasz. — Mirjana Segrt inas vol­na? — Nem ő! Sportéletünk ve­zetői azok. Soha ennyi sportesemény nem volt, mint az idén. Jött egyik a másik után. Rúgták a labdát Mexikó­ban a világbajnokságon, be­lerúgtak a labdába a világ­kupáért, az Európa-kupáért, a vásárvárosok kupájáért, a bajnokcsapatok kupájáért... Rúgtak, rúgtak, elrúgtak, felrúgtak, mellérúgtak és ki­rúgtak néhány kormányt Dél-Amerikában. És néhány sportférj kirú­gott a hámból. Azután jött az atlétika. Ugráltak a Balkán félszi­get államainak bajnokságán, ugráltak Barcelonában az Universiadén és ugrálnak az izraeliek ott valahol a Szue­­zi-csatorna környékén. Itthon ugrottak az árak ... Rúd nélkül. Apropó, ugrott a rúd, azaz a fa ára is. De jött az úszás, amit ál­talában vízben csinálnak. Néhány vállalat integrációja vízbe esett. Nem az Európa­­bajnokságon, hanem nálunk. Úsztak, ahogy mondom. Az úszók Balkán bajnok­ságán, Amerikában az Ame­rikai Egyesült Államok baj­nokságán és úsztak itt ná­lunk is, nagyon sokan az ár­ral. Szokásból, no meg az edzés kedvéért. Nem az árakkal, mert az árakkal ma már senki sem tud versenyt úszni. Elég sokan elúsztak külvi­­zekre. Kizárólag tévedésből, mert nem tudták, hogy itt­hon sokkal könnyebb halász­ni a ... zavarosban. Úgy is meg fogják bánni. De hol van még a többi sportág. A labdarúgásról majdnem megfeledkeztem. Pedig éppen ez a legérdeke­sebb sportág. Most kezdő­dött az új bajnoksági idény, és a labdarúgók csak most kezdenek bemelegedni. Hogy mi lesz a bajnokság vége azt még nem tudni, de hogy egyik-másik labdarúgó-csa­patnak ugyancsak lesznek meleg napjai, az biztos. Ezek a melegnapos lehetőségek különösen a Crvenka csapa­tára vonatkoznak. Még a tél kellős közepén is könnyen befuthet nekik a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség. Inkább essenek ki. Már­mint a crvenkaiak. És azután megvigasztalód­hatnak azon, hogy sem a Crvena Zvezdának, sem az Hajdúknak nincs cukorgyá­ra Vajdaságban. A többi sportágról nem merek beszélni, mert még majd valaki az illetékesek közül kijelenti, hogy én is labda vagyok... És belém rúgnak... És én nem va­gyok kerek, nekem nem mindegy, hogy hol rúgnak belém. Maradok tehát sporttársi üdvözlettel. SALENIS Mikisz Theodorakiez

Next