Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)

1970-09-16 / 255. szám

12. oldal (16) Egyetlen magas vérnyomású beteggel nem találkoztam még, akinek normális vitális kapacitása lett volna. Sőt, épp a legsúlyosabb eseteknél állapíthattam meg, hogy ezek csaknem egész életükön át ülő életmódot folytattak, sok húst et­tek, nem mozogtak, sohasem sportoltak, és hosszú éveken keresztül talán egyet­lenegyszer sem fújták ki teljesen tüde­jükből a levegőt, és egyetlenegyszer sem töltötték meg teljesen.” ,,A tüdő kapacitása nemcsak spiro­­méterrel, hanem a kilégzés tartamával is mérhető. Ha bárkit felszólítunk, hogy vegyen mély lélegzetet, és utána lassan bocsássa ki a levegőt — aminek az a leg­egyszerűbb módja, hogy elnyújtott „u”­­hang kíséretében leheli ki —, azt látjuk, hogy a teljesen gyakorlatlan ember is körülbelül 20 másodpercig képes az „,ú”-t kitartani. A vérnyomásos pácien­seknél azonban, akik kezelésre jártak hozzám, azt tapasztaltam, hogy 5—10 másodpercnél hosszabb ideig nem bír­nak kilélegzeni. Ennek csökkent tüdő­ ősi testedzés a civilizáci­óban élő ember részére MINDENKINEK űrtartalom (vitális kapacitás) és szív­gyengeség az oka. Mielőtt az ilyen bete­get kezelem, először alapos tisztítókú­rának vetem alá gyomorbéltraktusát. Két-három heti gyümölcskúra a legcél­ravezetőbb ebben az esetben. Ez azért fontos, mert — különösen nőknél — obstipáció vagy pangó bélj­áratok foly­tán a krónikus puffadt bél állandóan magasra nyomja a rekeszizmot, úgy­hogy a beteg nem bír hasi légzést végez­ni. Rövid úton bármely jó laxatív (kese­rűvíz, pirulák, teák) s utána széntablet­ták adagolása szintén megakadályozza az abnormális gázképződést.” „Ezután következik a tulajdonképpe­ni gyógylégzés, amelyet a 2. vagy 3. stá­diumban levő hypertóniás betegeimmel fekvő helyzetben végeztetek. Majdnem teljesen ruha nélkül díványra fektetem őket. Mély kilégzés után hasukat felfe­lé domborítják, mire orrukon át beá­­ramlik a levegő. A has kitolása által le­lapul a rekeszizom, s a tüdő alsó része szabadon, könnyen tágulhat... A légzés most a mellkasban folytatódik; a pá­ciens mellkasát domborítja ki, hasát fo­kozatosan behúzza. E mozgás által a tü­dő középső és felső része is teljesen meg­telik levegővel. Az így összetett mély­légzésnek azonban nem szakaszosan, ha­nem lassan, egyenletesen, egymásba fo­lyóan kell történnie__A légzés első, hasi fázisát különösen nehéznek fogják találni a nadrágszíjat, övét viselő férfi­ak és a fűzőt, körzetet hordó nők. Ezek ugyanis már rég leszoktak a hasi léleg­zésről, s ha erre felhívjuk a figyelmü­ket, mellcsontjuk, válluk felhúzása ál­tal próbálnak mélyet lélegzeni__Lé­legzés közben a betegnek semmi másra nem szabad gondolnia, hanem minden figyelmét a lélegzésre kell összpontosí­tania. Most következik a néhány másod­­perces légzésszünet, amelyet az orvos határoz meg... A kilégzésre különös súlyt fektetek. A szájon át bocsátjuk ki a levegőt, miközben hosszú elnyújtott „u”-hangot zümmögünk. Ez biztosítja legjobban a teljes kilégzést__” „Naponta háromszor-négyszer végez­tetek betegeimmel 5—6 percig lélegző­gyakorlatot, először fekvő, majd ülő és álló helyzetben, mindig friss levegőn, nyitott ablak mellett vagy a szabadban. Ötpercnyi mély lélegzőgyakorlat után a 200—220 higanymilliméteres vérnyomás már normálisra süllyed. Ez a legna­gyobb bizonyítéka a mélylélegzés cso­dálatos élettani hatásának. A vérnyo­más természetesen csakhamar magas lesz megint, hiszen egy-két gyakorlattal semmiben sem lehet tartós eredményt elérni, de két-három hónapos szorgal­mas légzőgyakorlat után beáll a tartós süllyedés s ezzel együtt a gyógyulás ...” A zseniális német orvosprofesszor már ezzel a felfedezésével is sokat adott a tudománynak, és gyógymódjával telje­sen igazolta a több ezer éves Hatha-jó­­ga gyakorlatait. Legújabb kutatásainak eredményei azonban őt magát is meglep­ték, és igazolták azt az ősi hindu tételt, hogy pránájámával szervi bajok is gyó­gyíthatók. De lássuk, mit mond ő maga e kísérleteiről: „Pácienseim megfigyelése közben rá­jöttem, hogy a 2. és 3. csoporthoz tarto­zó, tehát súlyosan vérnyomásos betegek sokszor két-három hétig sem mutatnak javulást. A gyakorló orvosnak itt nem szabad elveszítenie türelmét, mint ahogy eleinte én elvesztettem. Hosszú kísérletek után állapíthattam csak meg, hogy súlyosabb esetekben 2—3 hónapos lélegzőkúra szükséges — de ez aztán végleg meghozza a kívánt eredményt! (Folytatjuk) Nem kétséges, hogy ez a gyakorlat fejleszti a test haj­lékonyságát. Aki képes erre a testhelyzetre, az nyeles fürdökefe nélkül is meg bír­ja mosni háta közepét. (Bora Vojnovic felv). A fejlett jógázók egyik nehéz gyakorlata a holló­állás (kákászána). Kiválóan növeli a kar- és hátizmok erejét, fejleszti az egyensúlyérzéket és fokozza az agy vérel­látását. A képen Jasmina Puljo. Clevinger hátrahőkölt,ettől a gyűlölet­től, mint valami vakító fénytől. Ez a há­rom ember, aki gyűlölte őt, egy nyelvet be­szélt vele, egy egyenruhát hordott vele, de látta kíméletlen arcukon a gyűlölet Gör­csös, gyalázatos vonásait, és tüstént megér­tette, hogy sehol a világon, sem a fácika tankokban, repülőgépekben, tengeralattjá­rókban, sem a bunkerekben a géppuskák, az ágyúk, a süvítő lángszórók mögött, sőt a Hermann Göring Légelhárító Hadosztály ütegeinek gyakorlott lövészei között sem, sem München összes sörözőjében a véres kezű cinkosok között, sem sehol másutt nem talál olyan embereket, akik ennyire gyűlölnék őt, mint ezek hárman. 9. őrnagy őrnagy őrnagy őrnagy őrnagy őrnagy őrnagy őrnagynak már a kezdet kezdetén nehézségei támadtak. Mint Miniver Cheevy, ő is túl későn szü­letett — pontosan harminchat órával ké­­sőbb született, mint ahogy anyja fizikai jóléte megkívánta volna: a gyengéd, szen­vedő asszony egy egész és egy fél napig tartó szülési kínok után nem érzett elég erőt ahhoz, hogy tovább folytassa a vitát az új gyermek neve felől. Férje a kórház folyosóján az olyan ember mosolytalan el­tökéltségével törtetett előre, mint aki tud­ja, mit akar. Őrnagy őrnagy apja hórihor­­gas, toronyszerű ember volt, súlyos bakan­csot és fekete gyapjúöltönyt hordott. Ha­bozás nélkül töltötte ki a születési bizonyít­ványt, és semmiféle érzelmet nem árult el, amikor a kitöltött űrlapot átnyújtotta az osztályos ápolónőnek. Az ápolónő kom­mentár nélkül vette át tőle, és elkocogott a láthatáron. Őrnagy őrnagy apja nézte, ahogy megy, és azon tűnődött, milyen le­het ruha nélkül. Bent a kórteremben feleségét melyen a takaróba süppedve találta, úgy feküdt ott, mint valami kiszikkadt vén fehérrépa, rán­cosan, szárazon és fehéren, elgyöngült szö­vetei teljes mozdulatlanságba dermedtek. Ágya a terem legvégében állt, a vastagon bemocskolt, repedt ablak mellett. Eső lo­csogott a piszkosszürke égből, unalmas, hideg nap volt. A kórház más részeiben kő­keménnyé messzesedett, öreg, szederjes aj­kú emberek haltak meg, óramű pontosság­gal. A férfi egyenesen állt az ágy mellett, és jó ideig bámult le az asszonyra. — Calebnek neveztem el a fiút — szólalt meg végül halk hangon. — Kívánságodhoz híven. — Az asszony nem felelt, és az em­ber lassan elmosolyodott. Elgondolása tö­kéletesen bevált, mert felesége aludt, és nem jutott el a tudatáig, hogy hazudott ne­ki, amint ott feküdt betegágyában, a me­gyei szegénykórház kórtermében. Ebből a Nem sok jóval kecsegtető kez­detből indult el a jelentéktelen századpa­rancsnok, aki most Pianosán azzal töltötte munkanapjai jó részét, hogy hivatalos ok­mányok alá Washington Irving nevét ha­misította. Őrnagy őrnagy szorgalmasan ha­misított bal kézzel, hogy félrevezesse az írásszakértőket, saját nem vágyott hatal­mának minden illetéktelen behatolást ki­szigetelő biztos fedezékében, de a leleple­zés veszélye elleni pótvédelemként ráadá­sul álbajusz és sötét szemüveg mögé álcá­­zottan, hogy bárkinek, aki véletlenül be­kukucskálna a homályos celluloid ablakon, amelyből holmi tolvaj egy darabot kivá­gott, lehetetlenné tegye az azonosítást. Szü­letésének és sikerének e két mélypontja között az egyedüllét és kallódás harminc­egy ködös esztendeje feküdt. Őrnagy őrnagy túl későn és túl közép­szerűnek született. Vannak, akik közép­szerűnek születnek, vannak , akik elérik a középszerűséget, és vannak, akik nyögnek a középszerűség jármában. Őrnagy őrnagy­nak mindhárom kijutott. Még az olyanok közül is, akikből minden jellegzetesség hi­ányzik, kétségtelenül kitűnt azzal, hogy belőle m­ég több jellegzetesség hiányzott, mint a többiből. Mindig mélyen hatott az emberekre azzal, hogy mennyire nem hat rájuk. Őrnagy őrnagy már a kezdetektől fogva három súlyos átkot cipelt magával — any­ját, atyját, és Henry Fondát, akire csak­nem születése pillanatától kezdve betegesen hasonlított. Sokkal hamarabb, minthogy akár csak gyaníthatta volna, kicsoda is Henry Fonda, már észre kellett vennie, hogy bármerre jár, személye mindenütt va­lami nem éppen hízelgő összehasonlítás tárgyát képezi. Minden vadidegen illőnek látta, hogy pálcát törjön fölötte, s ez azzal az eredménnyel járt, hogy már korán meg volt verve az emberektől való bűntudatos félelemmel, s azzal a szüntelen kényszerrel, hogy folyton a társadalom bocsánatáért esedezzen, amiért ő nem Henry Fonda. Nem könnyű dolog átvágni az élet sű­rűjén úgy, hogy valaki majdnem Henry Fonda, de Őrnagy őrnagynak soha eszébe se jutott, hogy abbahagyja földi vándor­úrát, mert állhatatosságát atyjától örö­költe, akinek hórihorgas alakja és jó hu­mora volt. Őrnagy őrnagy apja józan, istenfélő fér­fiú volt, aki azt tartotta a világ legjobb viccének, hogy időnként hamisan mondta be az életkorát. Hosszú kezű, hosszú lábú, istenfélő, szabadságszerető, törvénytisztelő farmer volt, zord individualista, aki úgy vélte, hogy minden támogatás, amit a köz­ponti kormány nem­ farmereknek juttat, a szocializmus beszivárgását jelenti. Hir­dette a takarékos életet és a kemény mun­ka szükségességét, nem szerette a laza er­kölcsű nőket, akik mindig visszautasítot­ták. Lucernatermelő volt és nagyon jól jött ki azzal, hogy nem termelt lucernát. A kormány jól megfizetett minden tonna lucernáért, amit nem termelt. Minél több lucernát nem termelt, annál több pénzt adott neki a kormány, és ő minden pennyt, amiért nem dolgozott meg, földvásárlásba fektetett, hogy növelje azt a lucerna meny­­nyiséget, amit nem termel. A hosszú téli estéket a házban töltötte, és nem javítot­ta szerszámait, és mindennap már délben kiugrott az ágyból, hogy bizonyságot sze­rezzen: nem végeztetett el semmiféle szán­tó-vető munka. Bölcsen nem munkálta föld­jét, és hamarosan több lucernát nem ter­melt, mint bárki a megyében. Szomszédok keresték fel őt tanácsért mindenféle ügy­ben, mert nagy pénzeket keresett, követ­kezésképp nagy bölcsnek kellett lennie. „Ki mint vet, úgy arat”, tanácsolta min­­nek egyöntetűen, és mindenki így felelt rá: „Amen.”. Őrnagy őrnagy apja a takarékos kor­mányzat feltétlen, harcos híve volt, fel­téve, hogy a takarékosság nem akadályoz­za a kormányt ama szent kötelessége tel­jesítésében, hogy minden lehető összeget megfizessen a farmereknek azért a lucer­náért, amit vagy egyáltalán nem termeltek, vagy ha termeltek, akkor a kutyának se kellett. Büszke és független ember volt, aki nem helyeselte a munkanélküli segélyt, és egy pillanatig sem habozott sírni, sivalkod­­ni, sápítozni és könyörögni bárkinek, aki­től egy kis pénzt remélt. (Folytatjuk) Jll (32) MAGYAR SZÓ Szerda, 1970. szept. 16. Stuart Mária GYILKOSSÁG Mária elszenderedett félig üres, rideg kastélyszobájában. Egy velőtrázó sikoltás felriasztotta. A sikoly nem volt emberi, áttört a falakon. Mária remegve csöngetett komornáinak. Már jöttek is sírva: — Mek­kora szerencsétlenség! — sopánkodtak. — Mi történt — nógatta őket Mária. — Meg­ölték felséged udvari lelkészét! Mária kiejtette kezéből a csengetyűt. Két­ségbeesetten ágyára vetette magát. — Én beszéltem rá, hogy jöjjön velem Francia­­országból, én vagyok halálának az oka! Tágra nyitott szemmel kérdezte: — Ki öl­te meg? — Egy fanatikus protestáns, John Knox tanítványa. Mária visszaemlékezett hogy féltestvére Stuart János már beszélt neki az anglikán egyház megszállott pré­dikátoráról, John Knoxról. Visszaemlékezett arra is, mit mondott féltestvére: — John Knox a katolikus Stu­artok ellensége. Szószékéről minden vasár­nap ellenünk dörög. Mária hallotta, hogy múlt vasárnap John Knox a következő­ket prédikálta a szószékről: — Inkább kí­vánom, tízezer ellenség partraszállását, mint hogy Skótországban egyetlen misét szolgáljanak.” Mária könnyei felszáradtak és határozot­tan mondta: — Azt hiszi, hogy elbánik ve­lem, mert gyönge nő vagyok, azonban na­gyon téved! Felkelt az ágyból, és a ko­­mornák megkérdezték, mit kíván tenni. — Először szerencsétlen lelkészemhez me­gyek, utána misét szolgáltatok lelki üdvé­ért.

Next