Magyar Szó, 1972. november (29. évfolyam, 317-329. szám)

1972-11-16 / 317. szám

2. oldal Egymillió ember köszönti Perónt Buenos Airesben Nagyban készülnek a megbukott argentin elnök fogadására Juan Perón, egykori ar­gentin elnök, az olasz tévé­nek adott interjújában kije­lentette, hogy mindaddig Ar­gentínában marad, amíg csak szükség lesz rá, és igyekez­ni fog, elsimítani a politiku­sok és a katonai vezetők vi­szályát. Hazaindulása előtt megbeszélést folytatott tekin­télyes olasz üzletemberek­kel. A Buenos Aires-i kormány valóságos hadiállapotot ve­zetett be az országban, ké­szültségbe helyezték a ka­tonaságot és a rendőrséget,­­s betiltották a gyülekezést. Megfigyelők szerint ilyen nagyarányú biztonsági intéz­kedéseket 1955 — Perón megbuktatása — óta nem fo­ganatosítottak az országban. A kormány egyedüli célja — jelentette ki a hivatalos szó­vivő —, hogy elejét vegye a zűrzavarnak. Lanusse elnök a napokban kijelentette: fel kell készülni rá, hogy fokozódni fog a ter­rorizmus. A perónista szakszervezeti szövetség ünnepélyesen akar­ta fogadni pénteken Perónt, és egymillió embert szándé­kozott felsorakoztatni a Bű­nos Aires-i repülőtéren. Mi-­­­után a kormány gyülekezési­­ tilalmat rendelt el, a szak-­ szervezetek általános sztrájk­­­kal fenyegetőztek. A ható­­­­ságok erre a pénteki napot nemzeti ünneppé nyilvánítot­ták. A szakszervezeti vezető­ség még­ mindig bízik ben­ne, hogy megrendezheti az ünnepélyes fogadtatást. Ha ez nem sikerül, sok ezer em­ber Buenos Aires utcáin kö­szönti az egykori diktátort. A higgadtabb megfigyelők nem tulajdonítanak nagy je­lentőséget az egyre fokozó­dó izgalomnak. Szerintük a rezsim és a perónisták már korábban megállapodtak. Hogy kinek van igaza, az majd pénteken, Perón visz­­szatérése napján derül ki. Megtört és jég az USA és Kuba között? Washingtoni vélemények szerint a légi kalózok elleni harc legeredményesebb módja: diplomáciai kapcsolatot teremteni Havannával Washingtonból jelenti az AFP. Noha az amerikai kor­mány megelégedéssel nyug­tázta Kuba álláspontját a leg­utóbbi repülőgép-rablással kapcsolatban, ez még nem jelenti azt, hogy a két or­szág politikai kapcsolatai a javulás felé haladnak. Az Egyesült Államoknak 1961 januárja óta nincse­nek diplomáciai kapcsolatai Kubával; havannai érdekeit a svájci nagykövetség képvi­seli. Azóta most esett meg először, hogy Washington a külügyminisztérium szóvivő­je útján ilyen kedvező üze­netet küldött Fidel Castro kormányának. A Washington Post hírma­gyarázója kedden annak a véleménynek adott hangot, hogy a Kubával való diplo­máciai kapcsolatok felvétele útján lehetne a legsikereseb­ben harcolni a légi kalózko­dás ellen. Charles Bray, a külügyminisztérium szóvivő­je, szükségesnek tartotta ki­jelenteni, hogy a hírmagya­rázó túlságosan is leegysze­rűsítette a dolgot. A kor­mány szerint ugyanis a Ku­bával való diplomáciai kap­csolatok felvétele nélkül is eredményesen lehet harcol­ni a repülőgép-rablások el­len. Az amerikai polgári légi forgalom igazgatósága közöl­te: Fidel Castro kubai mi­niszterelnök kijelentette, hogy a legutóbbi három légi ka­lózt törvényszegőknek tekin­tik. Felvetődött az ausztriai horvátok kérdése is A szlovénekkel ellentét­ben a horvátok egyes vezetői önként lemondanak az állam­­szerződésben szavatolt jogaikról A Tanjug jelentése szerint Burgelandban egyre romlik a helyzet az osztrák állam­­szerződés 7. szakaszának kö­vetkezetes alkalmazása kö­rül. Mint ismeretes, a szer­ződés kimondja, hogy sza­vatolni kell a horvát ajkú la­kosságnak a nemzetiségi stá­tusból eredő jogait. A hor­vátok beolvadásának szószó­lói, egyes horvátlakta közsé­gek horvát elnökei, Robak községi elnök, az Osztrák Szocialista Párt képviselője vezetésével azonban ismétel­ten tiltakoznak az ellen, hogy a burgenlandi horvátoknak megadják az államszerződés­ben foglalt jogaikat.­­ Szemben a többi euró­pai országban élő nemzeti kisebbségekkel, a burgenlan­di horvátok már régen meg­kapták az államszerződésben előírt jogaikat — jelentette ki Robak. — A Burgenland­­ban élő horvátok különben sem akarnak horvátul ta­nulni. Nyilván ez az álláspont ha­tott Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárra, ami­kor egy héttel ezelőtt tévé­­nyilatkozatban kijelentette: a burgenlandi horvátok haj­lanak a beolvadásra. Az eisenstadti horvát kultúr­­egyesület és a horvát nyom­dászok egyesülete erélyesen tiltakozott Kreisky szavai el­len, hangsúlyozva: érthetet­len, hogy a kormány elnöke a nyilvánosság előtt ilyen kijelentést tesz, hiszen ezen a területen (Burgenlandban) már 450 éve horvátok is lak­nak. Megalakult a szovjet­­nyugatnémet barátság egyesülete Nyugat-Normetország is csat­lakozott azokhoz az orszá­gokhoz, amelyek baráti tár­saságot alakítottak a Szov­jetunióval. A moszkvai Barátság Ott­honában, ahol mindezek a társaságok székelnek, a nyu­gatnémet közvéleménnyel fenntartott kapcsolatok fej­lesztésével foglalkozó szov­jet intézmény a szovjet— nyugatnémet barátság egye­sületévé alakult. Az egyesü­let elnöke Leonyid Zamja­­tyin miniszter, a TASZSZ hírügynökség igazgatója lesz. MAGYAR SZÓ Süllyed a mexikói főváros A 9 millió lakosú Me­xikóváros, amely 2270 mé­teres tengerszint feletti ma­gasságban fekszik, éven­ként átlag 10,4 centiméter­rel süllyed. A süllyedést minden bizonnyal a kör­nyező felszíni és föld alat­ti tavak kiszárítása idézte elő. A város már száza­dunk elején süllyedni kez­dett, akkor azonban éven­ként mindössze 4 centi­métert, 1947 és 1955 között viszont a város talaja éven­te mintegy 45 centimétert vesztett magassági szintjé­ből. A talaj mozgása ké­sőbb mérséklődött, úgy­hogy ma már a fent emlí­tett 10,4 centimétert teszi ki évente. X­enofon görög költő, aki­­ részt vett Nagy Sán­dor hadjárataiban, Kurdisztánon keresztül tért vissza hazájába és „Anaba­sis” című művében leírta a kurdoknál szerzett tapaszta­latait. Xenofon szerint a kür­dok több kellemetlenséget okoztak a görögöknek, mint az egész perzsa hadsereg. A kurdok tehát már akkor is szembeszálltak a hódítókkal, hogy megőrizzék nemzeti füg­getlenségüket, kultúrájukat, és hagyományaikat. És har­cuk sohasem szűnt meg —­ ezzel a történelmi visszapil­lantással kezdte nyilatkoza­tát Muhamed Mahmud, az Egyesült Kurd Demokratikus Párt vezetőségi tagja, aki mint a kurdok képviselője, a közelmúltban a bagdadi kor­mányban is helyet kapott. — Kurdisztánban — foly­tatta tovább Muhamed Mah­mud — már a század elején egyesületek alakultak, azzal a céllal, hogy a kurdok nem­zeti és szociális jogaiért küzd­jenek. A szövetségeseknek az első világháborút követő ér­tekezletein a kurdok képvi­selői is részt vettek. A kur­dok követeléseit elismerték, de a nemzetközi érdekek le­hetetlenné tették megvalósu­lásukat. A kurdok egészen 1958 jú­lius 14-éig részt vettek az iraki nép valamennyi felke­lésében a brit uralom és a reakciós hatalom ellen, mind­addig, amíg meg nem buktat­ták a gyarmati megszállókra támaszkodó királyságot. A kurdoknak azonban az ország függetlenségének el­nyerése után is folytatniuk kellett harcukat nemzeti jo­gaikért. Partizánháború volt ez, amelyet a tapasztalt és­­ ügyes Musztafa el Barzani vezetett. A harcok kisebb-­­ nagyobb megszakításokkal egy évtizeden át folytak, míg 1970 márciusában alá nem írták a bagdadi kor­mány és a kurdok közötti békemegállapodást Az egyezmény lényege, hogy a kurdok önmaguk irá­nyítják tartományuk ügyeit, az iskolákban kurd nyelven folyik az oktatás és Kurdisz­tánban az arab mellett a kurd is hivatalos nyelv. A megállapodás­­szavatolja a kurdok képviselőinek részvé­telét is a központi kormány­ban és az ország valamennyi törvényhozó és végrehajtó intézményében. A szerződés több cikkelye utal arra, hogy meg kell teremteni Kurdisz­­tánnak az ország többi ré­szével arányos fejlődési fel­tételeit. A népnek kell kimonda­nia a végső szót — ismeretesek azok az el­vek, amelyeket az Egyesült Kurd Demokrata Párt meg­hirdetett — hallottuk fiatal, őszinte, de ugyanakkor óva­tos és tartózkodó kurd po­litikustól.­­ Fő céljuk a kur­dok társadalmi lényének tel­jes kifejezésre juttatása, Kur­disztán tényleges autonómiá­jának szavatolása, egyben pedig Irak nemzeti érdekei­nek védelme is a külső el­lenséggel és a kolonializmus­­sal szemben. A párt a demokratikus módszerek híve a politikai, társadalmi és gazdasági élet­ben. Azt vallja, hogy a nép­nek kell kimondania az utol­só szót­ mindenről, hogy a népnek közvetlen úton kell megválasztania vezetőit és ténylegesen részt vennie a döntések meghozatalában. A nemzeti és szociális harc jelenlegi szakaszában a párt a kurd és az iraki társada­lom mélyreható szociális át­alakulásán dolgozik. Követe­li az agrárreform végrehaj­tását, az olajipar teljes ál­lamosítását, az ország gaz­dasági kincseinek ellenőrzé­sét és a minél gyorsabb gaz­dasági fejlődés feltételeinek megteremtését. Ugyanakkor arra törekszik, hogy az egész­ségügyi, szociális és közok­tatási szolgálat fejlesztésével a társadalom valamennyi ré­tegének fermelkedését szol­gálja. Tovább harcolunk a márciusi deklaráció teljes megvalósulásáért . A fenti célok megvaló­sításához politikai tapaszta­latra, a néptömegek mozgó­sítására, a baráti népek és államok támogatására van szükségünk. A kurdok, a nemzeti egység keretében és a deri­okratikus szabadság légkörében kívánnak harcol­ni az 1970 márciusi dekla­ráció céljaiért — hangsú­lyozta Muhamed Mahmud. Ezután Irak és a kurdok jövője iránt érdeklődtünk. — A kurdoknak gazdag nemzeti kultúrájuk van, íróink és költőink az arab világban nagy elismerésnek örvendenek. A történelem so­rán sikerült megőriznünk és fejlesztenünk nemzeti sajá­tosságainkat, kultúránkat és nyelvünket. Ezt tesszük to­vábbra is, és ezért fogunk harcolni a haladó szellemű arab és más erőkkel együtt. Ami a jövőt illeti, derűlátók vagyunk, de óvatosak — je­lentette ki Muhamed Mah­mud. Beszélgetésünk végén a jugoszláv—iraki kapcsolatok­ra terelődött a szó. — Sze­retnénk elismeréssel adózni Jugoszláviának a nemzeti kérdés megoldásában szer­zett tapasztalataiért­­— mon­dotta az Egyesült Kurd De-' m­okratikUS Párt vezetője. —­ Mi sokat tanultunk ezekből a tapasztalatokból és szeret­nénk ezt a példát követni a kurd kérdés megoldásában is a már említett márciusi nyi­latkozat alapján. Branko ŠKRINJAR Derűlátók vagyunk, de óvatosak... Az Egyesült Kurd Demokrata Párt vezetőségi tagjának nyilatkozata a Komunistnak A SACCO ÉS VANZETTI-ÜGY (3) Légkörének felméréséhez tudni kell, hogy Massachusetts az Egyesült Államok legsznobabb, legarisztokratább állama, ahol ugyan sok olaszt foglalkoztatnak, de főleg segédmunkásként. Abban az időben bontakozik ki az USA-ban a Maffia ha­talma: a Chicagóban, New Yorkban elkö­vetett bűntettek 80 százalékát olaszoknak tulajdonítják, a legtöbb anarchista is olasz, az ő rovásukra írják a Wall Streeten elkövetett bombamerényletet is, amely har­minc halálos áldozatot követelt. A közvélemény, tehát olyan volt 1921- ben általában az USA-ban és különöskép­pen South Braintree-ben, hogy sokan a Sacco- és Vanzetti-félékben mindenáron egy rablógyilkosság elítéltjeit óhajtották látni. Hát nem „vörös” volt mind a kettő, és ennélfogva ellensége a fennálló rend­nek? Thayer bíró és Katzmann ügyész ilyen­formán nemcsak anarchistákat vádol két­szeres rablógyilkossággal, hanem Massa­chusetts, Boston esküdt ellenségeinek ele­ven jelképeit is. De amikor Sacco szót kap, ő mond vád­beszédet: — Amikor Olaszországban éltem, már fiatal fiúként republikánus voltam. Mert mindig azt gondoltam, hogy a republiká­nusok jobb oktatást biztosítanak, hogy köztársasági rendszerben az ember köny­­nyebben boldogulhat,­ családot alapíthat, gyermekeket nevelhet és taníttathatja őket. Ez volt a véleményem, de amikor ebbe az országba érkeztem, láttam, hogy nem úgy van, ahogyan gondoltam, mert van különbség. Olaszországban nem kel­lett olyan keményen dolgoznom, mint itt. Ott szabadon éltem ... Természetesen itt jobban táplálkoznak, mert ez nagyobb or­szág, de csak azok, akiknek van rá pén­zük, és nem a munkásosztály . 1. Olaszor­szágban a munkás is ehet friss főzelé­ket ... Amióta itt dolgozni kezdtem, na­gyon, nagyon keményen dolgoztam. Tizen­három évig­ dolgoztam, egész idő alatt dol­goztam, de sohasem tudtam bankbetéthez jutni. — Láttam, hogy a legjobb embereket, a­kik értelmesek, akik képzettek, letartóz­tatják és bebörtönzik, és hosszú évek múl­tán ott halnak meg a börtönben. Ennek az országnak egyik nagy embere, Debs (Euge­ne Debs mozdonyvezető — 1855—1926. — az amerikai munkásmozgalom egyik vezér­alakja, 1918-ban a „kémkedési törvény” megsértése miatt koholt vád alapján tíz­évi börtönre ítélték, de 1921-ben kegyel­met kapott. — A szerk.) szintén börtönben van, mert szocialista. Ő azt szerette volna, hogy a dolgozóknak jobb körülményeik, jobb életük legyen, többet tanulhassanak, hogy fiuk többre vihesse, ha erre­ esélye lesz, de bebörtönözték. Miért? Mert a tő­kés osztály nem akarja, hogy a mi fiunk főiskolára kerüljön, a Harvard Egyetem­re vagy más ilyen főiskolára. Ki megy Harvardba? Sacco így folytatta beszédét: — Azt akarják, hogy ne legyen esélyünk, hogy a munkásosztály ne legyen tanult, hogy mindig lent legyen, ott heverjen a lá­buknál, és ne emelje föl a fejét. Aztán, mint tudják, a Rockefellerek, a Morganok időnként adnak 50, nem, 500 000 dollárt a Harvard Collage-nak, egymillió dollárt egy másik iskolának. Akkor mindenki azt mondja: „Nahát! D. Rockefeller nagy em­ber, a legjobb ebben az országban!” De én felteszem a kérdést: ki megy Harvardba? Milyen előnye származik a munkásosztálynak mindezekből a millió dollárokból, amelyeket D. Rockefeller folyósít? A szegény osztálynak nincs pénze, de én azt óhajtom, hogy az emberek emberi mód­ra éljenek. Azt szeretném, hogy az embe­reknek mindenük meglegyen, a legjobb, amit a természet nyújt, mert minden em­ber egyforma, de ahelyett, hogy barátok lennénk, mind különböző nemzetekhez tar­tozunk ... Ezért szeretem a dolgozókat és szeretném, ha jobb körülmények között él­nének nap-nap után fejlődnének, és hogy ne legyen többé háború. (Folytatjuk) Csütörtök, 1972. nov. 16. Tíz közül három gyermek éhen hal Sao Paulóban Sao Paulóból jelenti az AP. A Sao Pauló-i egyetem or­­vostu­dományi karának je­lentése megállapítja, hogy az 1—2 éves gyermekek fele, a 3—5 éveseknek pedig­­36,7 százaléka hal meg elégtelen táplálkozás következtében. Sao Paulóban, Latin-Ame­­rika legnagyobb városában, az el­ső életévükben meg­halt gyermekeknek csaknem egyharmada éhen halt. Dr. Ruiz Laurenti, a je­lentés szerkesztője, úgy vé­li, hogy Latin-Amerikában a fertőző betegségeken, a rossz egészségügyi állapotokon és az anyavédelem szervezet­lenségén kívül az éhezés a gyermekhalandóság egyik legfőbb oka. Franciaország ismét hidrogénbomba robbantásra készül A Reuter jelenti Párizsból, hogy Franciaország a tavasz­­szal Mururoa-szigetek köze­lében ismét hidrogénbomba­­kísérletet hajt végre. A franciák az első hidro­génbombát 1970. július 3-án robbantották föl a Mururoa csendes-óceáni szigetek köze­lében. A bomba egy mega­tonna erősségű volt. Felté­telezik, hogy a tavasszal is egy ilyen erejű bombát rob­bantanak. Franciaország 1965 óta hat atombomba-kísérletet vég­zett. A Kínai NK és Fran­ciaország — mint ismeretes — nem írták alá az atomkí­sérletek részleges betiltására vonatkozó megállapodást. Korrupció az ausztráliai kormánypártban Gordon Burton, az úgy­nevezett Ausztráliai Párt­nak, ennek a viszonylag kis létszámú, de haladó po­litikai csoportosulásnak az elnöke kijelentette, hogy 50 000 dollárért helyet kí­náltak neki az ausztráliai szenátusban, de azzal a fel­tétellel, hogy meg kell vál­nia az Ausztráliai Párttól. Ennek kapcsán kijelentet­ ,­te, hogy a lekenyerezés az ottani politikusok tevé­kenységének egyik mód­szere, és hozzátette, hogy a megvesztegetési kísérlet után még határozottabban harcol az ausztráliai poli­tikai és közéletben tapasz­talható korrupció ellen. Burton síkraszállt amel­lett, hogy mindazokról az összegekről, amelyeket a politikai pártok , és egyes politikusok kapnak válasz­tási hadjáratuk céljaira, hozzák nyilvánosságra, és hogy egyes pontosan meg­határozott kivételektől el­tekintve, tekintsék bűncse­lekménynek az efféle „se­gélyezést”. A kormányon levő Libe­rális Pártról, amely már negyed évszázada irányítja az országot, Burton úgy vé­lekedett, hogy azt teljesen hatalmában kerítette a korrupció.

Next