Magyar Szó, 1973. február (30. évfolyam, 45-57. szám)
1973-02-16 / 45. szám
4. oldal Péntek, 1973. februáár 10. MAGYAR SZÓ A dolgozó emberek demokráciája Kragujevacon megkezdődött a Vörös Lobogó találkozó Tegnap Kragujevacon mintegy ezer küldött részvételével megkezdődött a Vörös Lobogó nevű hagyományos önigazgatási találkozó. Ezúttal ötödször gyűltek egybe a részvevők, s megvitatják a munkásosztály történelmi szerepének megvalósításában felmerülő problémákat és az önigazgatás fejlesztésének időszerű kérdéseit. A háromnapos rendezvény ünnepeltje Edvard KARDELJ, akinek forradalmi tevékenysége elismeréséül Borivoje PETROVIC, a kragujevaci községi képviselőtestület elnöke átnyújtotta a Vörös Lobogó díszoklevelet és emléklapot. A kitüntetés átvétele után Edvard Kardelj hosszabb beszédet mondott az önigazgatás eszméinek történelmi jelentőségéről Az ünnepélyes megnyitón a vendégek között jelen van Mijalko TODOROVIĆ, a Szövetségi Képviselőház elnöke, Vaszil GRIVCSEV, a Szövetségi Képviselőház Gazdasági Tanácsának elnöke, Borislav JOVIĆ, a szövetségi kormány tagja, Dusan PETROVIC, az Országos Szakszervezeti tanács elnöke, Milka PLANINC, a Horvát KSZ KB elnöke, Tihomir VLASKALIC, a Szerb KSZ KB elnöke, Dragoslav MARKOVIC, a Szerb Képviselőház elnöke, Pera SIMIC, a Szerb Ifjúsági Szövetség elnöke és több más közéleti személyiség. A találkozót Dragoslav Markovic, a szervező bizottság elnöke nyitotta meg. Az eszmecsere témájával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az utóbbi néhány hónapban a társadalmunkban és a KSZ-ben óriási erőfeszítéseket teszünk a munkásosztály hatalmának megszilárdításáért. Az alkotmányfüggelékek alkalmazása elengedhetetlen feltétele, hogy a dolgozók teljes egészében irányítsák az általuk megterem Edvard Kardell, miután köszönetet mondott a plakettért és a díszoklevélért, többek között a következőket mondta: — Már több mint két évtizede járunk az önigazgatás útján. Csak azért indultunk el rajta, mert új társadalmi, gazdasági, demokrata és humanista fejlődési irányzatokat akartunk megnyitni szocialista társadalmunk számára, amely a termelőeszközök társadalmi tulajdona alapján egybekapcsolja a dolgozókat munkája feltételeivel, eszközeivel és gyümölcseivel. Az emberek ilyen társadalmi és gazdasági helyzete egyben lehetőséget ad arra, hogy ők legyenek a társadalmi fejlődés legfőbb mozgató erői általában, illetve hogy az ő érdekei legyenek ilyen mozgató erőkké és belőlük és az ő érdekeikből fejlődjön ki a demokrácia új történelmi típusa, amely haladottabb és emberibb lesz annál, amit parlamenti demokráciának mondunk, mert ez a demokrácia a múltban és a jelenben is a tőke tulajdonosainak demokráciája, mi viszont a dolgozó emberek demokráciáját akarjuk. Arra a kérdésre válaszolva, hogy e tekintetben sikert értünk-e el, Kardelj azt mondta, hogy teljes meggyőződéssel állíthatja, hogy alapjában véve eredményeket értünk el. Kardelj ezután elmondta, hogy az önigazgatás noha jobbról és balról is szakadatlanul támadták, mint rendszer meg tudta magát védelmezni, fönnmaradt és olyan mértékben épült be dolgozóink mindennapi életébe, munkájába és tudatába, hogy ma a legelszántabb ellenségei sem támadhatják nyíltan, mert ezáltal elszigetelődnének a dolgozó emberektől. Az önigazgatás bebizonyította gazdasági értékét is. Az tett értéktöbblet elosztását. Az ezzel kapcsolatos politikai harc fontos eredménye, hogy a KSZ határozott akciót kezdett a társadalmi viszonyokban egyre inkább észlelhető káros liberalizmus és opportunizmus ellen. Vitaindítóként dr. Radoslav RATKOVIČ, a Belgrádi Egyetem Társadalompolitikai Tudományok Karának dékánja olvasta fel beszámolóját. Munkájában részletesen ismertette, hogyan folyt nálunk a bővített újratermelés decentralizációja. Megállapította, hogy a decentralizációt nem sikerült mindenütt következetesen megvalósítani, s ezért különböző szinteken, a föderációban, a köztársaságokban, a tartományokban és a községekben is voltaképpen megmaradt az állam hatalma. Ezzel párhuzamosan a gazdaság pénzeszközeinek nagy része a bankokban és a nagykereskedelmi vállalatokban összpontosult. Természetesen gyakran megtörtént, hogy az állami, valamint a pénzgazdálkodási intézmények csúcsaiban is megtalálható bürokrata és technokrata erők összefogása, tovább emelte a falat a munkás és az általa megteremtett javak között. A termelési viszonyok ilyen, körülmények között nagymértékben deformálódtak, és az állami tulajdont, amelyet határozottan elvetettünk, nem a társadalmi, hanem a legrosszabb értelemben vett csoporttulajdon váltotta fel. Ezen a beszámolón kívül Dragoslav MiSić, Marjan ROZIC, dr. Vaszil GRIVCSEV és dr. Aleksandar FIRA készített még írásbeli hozzászólást. A küldöttek közül eddig 40-en jelentkeztek felszólalásra, a gyakorlati eredményeket és a jelentkező problémákat fogják taglalni. VARGA Matild összehasonlító adatok azt mutatják, hogy hazánk az önigazgatási fejlődés időszakában viszonylag gyorsabban haladt előre, nemcsak a fejlődő országoknál, hanem az európai szocialista és kapitalista államok átlagos fejlődési üteménél is. És végül, a szocialista önigazgatás értékelése szempontjából, nem mellékes az a tény sem, hogy a mi szocialista forradalmunk éppen egy ilyen rendszerben oldhatta meg demokrata módon a legnagyobb társadalmi ellentmondásokat, sőt ezáltal általánosságban is hatott a modern szocializmus gyakorlatára. Joggal mondhatjuk el, hogy társadalmi életünk intenzív demokratizálódása a közvetlenül az önigazgatási viszonyok és intézmények fejlődésének eredménye. Miután megállapította, hogy az önigazgatás a társadalmi viszonyok olyan rendszere, amelyben viszonylag a legszabadabban mehet végbe az osztálytársadalomnak az osztály nélküli társadalomban való hosszú távú társadalmi és történelmi folyamata, Kardelj elmondta, hogy ezzel kapcsolatban mindjárt föl is tehetjük magunknak a kérdést, milyen munkásosztály teljesítheti ezt a történelmi feladatot. Nyilvánvaló, hogy ezt nem végezheti el egy szervezetlen munkásosztály, amely a véletlenre és kizárólag a mindennapi tapasztalatok empirikus ismeretei alapján dolgozik. Ellenkezőleg: a munkásosztály ezt a szerepét csak akkor játszhatja el, ha csak mint a társadalmi munka szervezett ereje, mint a maga szociális, kulturális és egyéb érdekeinek önigazgatási alapon való megvalósításának szervezett ereje, mint ha mint szervezett eszmei és politikai erő szakadatlanul a maga hosszú távú osztálya és történelmi érdekei felé tör, amely érdekek egyszersmind és általában a társadalmi haladás hosszú távú érdekei, és ha mint a szocialista fejlődés szervezett védelmezője tevékenykedik a társadalmi gyakorlatban. Az önigazgatásnak ki kell fejeznie a munkásosztály lényének valamennyi megnyilvánulását, és éppen ezért az önigazgatás nem lehet kizárólag a dolgozók empirikus tevékenységének holmiféle eszköze, mindennapi érdekei megvalósítása céljából a társult munkában, még kevésbé lehet a tömegek holmiféle spontán uralma, amint ezt manapság az önigazgatás bizonyos ultrabaloldali vagy anarchista változatai, illetve a szocializmussal ellentétes ideológiát sugallmazzák. A feladat tehát, amelyet ma mindenekelőtt hansúlyoznunk kell, az, hogy feltétlenül új lépést kell tennünk a társult munkában dolgozó emberek gazdasági szociális és demokrata viszonyainak olyan viszonyainak kialakítása felé, amelyek közepette mint szervezett erők még önállóbbak lehetnek, egyben még nagyobb felelősséggel viseltetnek a termelőerők társadalmi igazgatása iránt, s ezáltal mind nagyobb mértékben legyenek az önigazgatási társadalmi fejlődés tényleges hordozói és hajtóerői. Ezért mindenekelőtt pontosabban meg kell határoznunk és megszilárdítanunk a dolgozók és társult munkájuk alapszervezeteinek önigazgatási helyzetét. Menet közben tisztáznunk kell és meg kell határoznunk egymás közötti viszonyait és felelősséggül a teljes rendszerét a termelésben, továbbá a bővített és az általános társadalmi újratermelésben. Tehát tudatában kell lennünk annak, hogy ez az egész társadalom feladata, nem pedig a dolgozó tömegek spontán akciója. Elég káros tapasztalatra tettünk szert a XV. alkotmányfüggelék alkalmazása terén. Erre nemcsak az önigazgatók nagyobb szabadságának jelszava alapján került sor, hanem azért is, mert a valóságban nemcsak a munkásokra és a társadalomra gyakorolt technokrata és monopolista nyomások kaptak nagyobb szabadságot, hanem a technokrata csoporttulajdonosi irányzatok is. A dolgozó emberek az említett nyomások elleni küzdelmükben a maguk szocialista államára és a maguk forradalmi élcsapatára támaszkodnak. Az új alkotmány tézisei — egyebek között — ezért irányoznak elő demokratikus bírósági szerveket az önigazgatási viták rendezésére, továbbá az önigazgatás és a társadalmi tulajdon közjogvédő funkcióját azon elvek mellett, amelyeket az úgynevezett munkásfüggelékek már tartalmaznak, és amely elveket az új alkotmány tézisei sokkal szélesebb körben és konkrétabban fogalmaznak meg. Ezek és az ilyen intézmények hozzájárulnak ahhoz, hogy az önigazgatási viszonyok teljes fejlődése és a társult munka integrációja egy egységes irányban folyjon, és ne egy-egy munkaszervezetben uralkodó pillanatnyi helyzettől és viszonyoktól függjön vagy éppen holmiféle vezérigazgatóság „rossz hangulatától”, amelynek semmi érzéke sincs a munkások önigazgatási jogai iránt. Személyes meggyőződésem, hogy a technokrata és monopolista törekvések előrenyomulása kapcsolatban a Jugoszláv Kommunista Szövetség soraiban megnyilvánuló opportunizmus és pragmatizmus sokkal több deformálódást okozott társadalmunkban, mint ahogy ezt manapság föl tudnánk mérni. Másrészt új lépést tehetünk és kell tennünk, hogy megfelelő társadalmi tevékenységekkel tisztázhassuk és fejleszthessük az önigazgatási viszonyokat, s így eleget tehessünk a dolgozó emberek szociális, oktatási, tudományos-kutatási, kulturális és egyéb igényeinek. E tekintetben külön is fölmerül a kérdés, hogyan ellenőrizhetnék és befolyásolhatnák a dolgozók az általános fogyasztók eszközeinek felhasználását. Ennek a lépésnek a közvetlen célja az, hogy az, aki a jövedelmet megvalósítja, akitől a bővített újratermelés mértéke és egész eredménye függ, annak legyen döntő szava a jövedelem felhasználásában, nem pedig másvalakinek. Az új alkotmány tézisei éppen ezért a társadalmi fogyasztásról döntő testületeknek olyan összetételét és olyan munkamódszerét irányozzák elő, hogy a jövedelmet közvetlenül megvalósító szervezetek dolgozói delegátusainak hozzájárulása nélkül ne lehessen dönteni a jövedelem hovafordításáról és rendelkezéséről a társadalmi fogyasztás kielégítése céljából. Alaposan meg kell reformálnunk azokat a területeket is — például a társadalmi tulajdonban levő lakásokkal való rendelkezést —, ahol a lakásgazdálkodási vállalatokkal nem előre, hanem hátrafelé tettünk egy lépést. Ez nemcsak az önigazgatási viszonyokat fokozta le lényegesen a társadalmi és a lakásgazdálkodás terén, hanem drasztikus mértékben csökkentette a társadalmi tulajdonban épülő lakások építését is. A politikai rendszerben szavatolni kell a munkásosztály vezető szerepét, oly módon, hogy senki se képviselhesse úgy, hogy a munkásosztály helyett igazgasson, hanem úgy, hogy a társult munka közvetlenül minden szinten kapcsolódjon a döntéshozatalhoz, illetve hogy a politikai hatalom az önigazgatásilag megszervezett társult munka funkciója legyen. Hogy ezt megvalósíthassuk, képviselőházi rendszerünket elsősorban a munkaszervezetekből, illetve a társult munka alapszervezeteiből, a helyi közösségekből stb. származó delegációk alapján kell kifejlesztenünk. A feladatok közé tartozik az államnak az önigazgatás területén levő gazdasági, szociális, politikai és egyéb viszonyaiban fölmerülő egyes kérdések tisztázása is. Egyesek még ma is ugyanúgy beszélnek az etatizmus, a bürokrácia és hasonló jelenségek veszedelméről, mint tegnap, azaz úgy, mintha e tekintetben semmi sem változott volna nálunk, holott sok minden megváltozott. Mindenekelőtt az állam és apparátusa általában többé már nem a társadalmi tulajdonban levő termelőeszközök monopolisztikus irányítói. Hasonlóképpen az állam többé már nem az a tényező, amely monopolista módon meghatározhatja a többletmunka azon hányadát, amely a különböző társadalmi alapokba kerül. Mindennek eredményeképpen változik a köztársaságok közötti gazdasági viszonyok is, úgyhogy a föderáció többé már nem osztja az akkumulációt a köztársaságok között. Jelentősen változik az állam szerepe a különféle társadalmi szolgáltatási tevékenységekben is, amelyek önigazgatási szervezetekké válnak és mind közvetlenebb kölcsönös kapcsolatokat teremtenek egymással azzal a céllal, hogy megosszák a munkát a gazdaságban dolgozó emberekkel. Az államnak azonban továbbra is sok más fontos funkciója és feladata van, amelyek csak most kell hogy kifejezésre jussanak, csak most juthatnak igazán kifejezésre. Mindenekelőtt az állam egyre inkább az önigazgatásilag megszervezett munkásosztály eszköze a dolgozó emberek öngazgatási jogainak megvalósításában és védelmében, továbbá érdekeik és kölcsönös felelősségük megvalósításában. Az állam a dolgozók nélkülözhetetlen eszköze, hogy tervszerűen összhangba hozhassák és szabályozhassák azokat az alapvető anyagi folyamatokat, és arányokat, amelyektől az önigazgatású munka eredménye függ, továbbá hogy szavatolhassák a munkásosztály, valamint a falvak és városok valamennyi dolgozójának vezető szerepét a hatalom rendszerében. Az állami szervek kötelessége, hogy gondoskodjanak az önigazgatási és demokratikus rendről, amely nem a tekintélyt megkövetelő politikai bürokrácia „kemény keze”, hanem a dolgozók kölcsönös demokratikus felelősségének rendszere, amely nélkül nem lehet termelőmunka, sem pedig emberi szabadság. Ha olyan demokratikus politikai rendszert akarunk kifejleszteni, amelyben a szocialista államrendszer védelmezi az ember demokratikus szabadságát, akkor az államnak olyannak kell lennie, hogy szavatolja mindenki felelősségét mások jogai iránt, azzal azonban, hogy az ellenforradalom és az erőszak hordozóinak hazánkban nem lehetnek alkotmányos jogai. Az új alkotmánynak szavatolni kell, hogy az állam — éspedig mint köztársaságok és mint föderáció — ezeket a funkciókat valóban sikeresen végezhesse el. Edvard Kardelj beszéde Edvard Kardelj SZÖVEG NÉLKÜL