Magyar Szó, 1973. április (30. évfolyam, 89-103. szám)

1973-04-01 / 89. szám

2. oldal Áprilisban megnyílik Kína washingtoni irodája A Kínai NK párizsi nagykövete vezeti — Az amerikai külügyminisztérium üdvözli a kinevezést — Kína washingtoni ösz­­szekötő irodájának élére Huang Csent, a Kínai Nép­köztársaság eddigi francia­­országi nagykövetét, helyette­sévé pedig Han Hszut, a kí­nai külügyminisztérium pro­tokollfőnökét nevezték ki — jelenti a Hszinhua hírügy­nökség. A France Press hírügynök­ség tudósítója a kinevezés­ben két alapvető vonást vélt felfedezni. Peking olyan kül­döttséget meneszt Washing­tonba, amelynek élén nagy tehetségű és tapasztalt dip­lomata áll, akárcsak Dravid Bruce amerikai diplomata, aki az USA pekingi összekö­tő irodáját vezeti. Másrészt Huang Csen jelölése az ösz­­szekötő iroda jelentőségét már-már nagykövetség rang­jára emeli Csou En-laj miniszterel­nök egyik legutóbbi kijelen­téséből arra lehet következ­tetni, hogy Kína washingto­ni összekötő irodáját már áprilisban megnyitják. Az amerikai kormány pe­kingi összekötő irodájának megnyitását előkészítő kül­döttséget április 5-e körül várják Pekingbe. Az ameri­kai képviselet valószínűleg május elsején kezdi meg munkáját. Huang Csen a kínai kul­­túrforradalom aktív részve­vője volt, jelentős politikai tisztséget töltött be. Diplo­máciai pályafutása 1950-ben kezdődött, miután magyar­­országi nagykövetté nevez­ték ki. Egy ideig Indonéziá­ban volt nagykövet. 1961- ben helyettes külügyminisz­terré nevezték ki, s ebben a minőségben a harmadik vi­lág számos országát bejárta. 1963-ban és 1964-ben Csou En-laj miniszterelnököt kí­sérte el útjára.­­ Pénzügyi reformokra van szükség A februárban rob­banásszerűen kitört dol­­­árválság alapjaiban rázkód­­tatta meg a nemzetközi va­lutarendszert Világos volt, hogy a mindenekelőtt a vi­etnami háború miatt ala­posan legyengült amerikai ipar képtelen továbbra is betölteni a világ gazdasági ellenőrzésében játszott sze­repét, vagyis a dollár nem maradhat az arannyal egyen­értékű fizetőeszköz a nem­zetközi pénzügyietekben. Mi­vel a szövetséges országok nem voltak hajlandók a ta­valyihoz hasonló áldozatra, azaz pénzük fölértékelésére,­­ az USA számára nem ma­­­radt más hátra, mint tíz százalékkal leértékelni valu­táját. Alig néhány hét alatt azonban kiderült, hogy Ame­­­rika mégis ki akarja csi­karni a külföld támogatá­sát, mert ipari termelésében akkora a megtorpanás, hogy pénze jóval gyengébb, mint mutatta. Ekkor indult meg a dollár áradata a nyugati, elsősorban a nyugatnémet tőzsdék felé. Washington célja világos volt: rákény­szeríteni a fejlett nyugati ál­lamokat valutájuk ismételt fölértékelésére — az ame­rikai áru ezáltal jóval kere­settebb lett volna a nyugati piacokon, a gazdaságilag előrehaladott országok ter­mékei — az előállítási költ­ségek növekedése folytán — vesztettek volna vonzóere­jükből Amerikában és más nemzetközi piacokon. Nyugat-Németország, Fran­ciaország, Dánia, Svédor­szág, Norvégia és a Bene­lux-államok pénzügyminisz­terei­ a március elején meg­tartott tanácskozáson hozott intézkedéseikkel megakadá­lyozták Washington tervét. A fejlett nyugat-európai ál­lamok összefogtak Amerika ellen, lebegővé tették valu­tájukat, de nem értékelték föl. Fölmerül a kérdés, hogy ez az intézkedés hosszú tá­vú megoldás-e a pénzügyi megrázkódtatásokban? Alig­ha, hiszen a nyugat-európai szakemberek nem foglalkoz­tak a lényeggel, a túlhala­dott nemzetközi valutarend­szer megreformálásával. HOGY A VALUTAREND­SZER újraszervezése létkér­dés, halogatása újabb súlyos következményekkel járhat, erre a héten rámutatott a Nemzetközi Valutaalap kor­mányzó tanácsának a re­formtervek kidolgozásával megbízott bizottsága wa­shingtoni értekezletén. A bi­zottság, vagy ahogyan még nevezik, a Húszak Tanácsa, a fejlett és fejlődőben levő országok pénzügyminiszte­reiből áll. (Hazánkat Jankó Imole szövetségi pénzügyi titkár képviselte.) Ez a tes­tület már jóval közelebb ju­tott a dolog lényegéhez, a pénzügyi nehézségek meg­szüntetéséhez: kimondta, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszernek a Nemzetközi Valutaalaphoz tartozó orszá­gok szoros együttműködésén és megbeszélésein kell ala­pulnia, s a rendszert az ed­diginél merőben más elvek szerint kell építeni. Elsőd­leges célja és feladata nem lehet más, mint serkenteni a nemzetközi kereskedelmet, a gazdasági együttműködést, támogatni minden országot, hogy leküzdhesse az inflá­ciót. A tanácskozás fontos meg­állapítása, hogy a jövő pénz­ügyi rendszerének elő kell­­ segítenie a fizetési mérleg egyensúlyának mielőbbi meg­teremtését a többlettel ren­delkező és a hiánnyal küsz­ködő országokban egyaránt, ez pedig feltételezi az ál­landó nemzetközi tanácsko­zásokat, valamint a valuták szilárd árfolyamát Ugyan­akkor mindenáron el kell kerülni, hogy a fizetési mérleg hiányát egy-egy or­szág külkereskedelmi korlá­tozásokkal egyenlítse ki, s ha mégis bevezet ilyenfajta védőintézkedéseket, ezek nem vonatkozhatnak a fej­lődő országokra. A HÚSZAK TANÁCSA tehát figyelembe vett egy olyan tényezőt is, amely fö­lött az iparilag előrehaladott nyugat-európai államok kép­viselői átsiklottak: a fejlő­dő világ nem tarthatja a há­tát a pénzügyi bajokért, a nemzetközi valutarendszer­nek gondoskodnia kell a visszamaradott államok fo­lyamatos fejlődéséről. Washingtonban a pénz­ügyminiszterek megállapo­dásának egyik szakasza vi­lágosan rámutat a gazdasági nehézségek elhárításának módjára: mindenekelőtt ser­kenteni kell a kereskedelmi együttműködést minden or­szág között, de ami még­ fon­tosabb: sürgetni a gazdasági kooperációt Mert elsősor­ban az iparilag fejlettek el­különülése, magukba zár­­kózása okozta a gazdasági pangást, a valuták szinte állandó értékingadozását Az egyenrangú, méltányos fel­tételek közötti gazdasági együttműködés megoldhatja a gazdasági és pénzügyi prob­lémákat Bizonyos azonban, hogy az új alapokra helye­zett pénzügyi rendszer ki­dolgozása és a fejlett illet­ve fejletlen államok egymás felé fordulása még hosszan tartó, fáradságos munkát igényel JAROSSZ István Camporát elismerték Argentína elnökének Lanusse katonai kormá­nya szombaton Hector Cam­porát, a perónista mozga­lom vezetőjét ismerte el az ország alkotmányosan meg­választott elnökévé — je­lenti az Interpress Service. A katonai kormány egyéb­ként pénteken bővített ülést tartott, amelyen mindhárom fegyvernem parancsnokai részt vettek és foglalkoztak a március 11-i választások eredményeivel. A perónista mozgalom jelöltjére a vá­lasztók 49,58 százaléka sza­vazott. A választási törvény értelmében az elnökké vá­lasztáshoz legalább 50 szá­zalék plusz egy egy szava­zat abszolút többség szüksé­ges. Mivel egyetlen jelölt sem kapott ennyi szavaza­tot, felmerült az a lehető­ség, hogy az első menet két legesélyesebb jelöltjének in­dítására­ újabb szavazást tartanak. A kormányon levő Oszt­rák Szocialista Párt Karintiában elszenve­dett vereségével ,,rátért a vesztesek útjára” — írták a napokban a bécsi újságok. Ugyanis Salzburg és Graz után a múlt vasárnap Ka­rintiában is kudarccal értek véget a tanácsi választások: a szocialisták 6 százalékkal kevesebb szavazatot kaptak, mint 1970-ben, és ezzel el­vesztették abszolút többsé­güket a tartományban. Mint már hét közben beszá­moltunk róla, a Szocialista Pártra a választók 45,58 szá­zaléka szavazott, a Néppárt­ra 29,55 (1971-ben 27,27), a Szabadságpártra 14,16 (11,16), a Kommunista Pártra 2,44 (1,38), a kisebb pártokra, 8,38 (9,03) százalék. A három év előtti és a mostani eredmé­nyeket összehasonlítva meg­állapíthatjuk, hogy a szo­cialistákkal szemben elsősor­ban a szabadságpártiak és a néppártiak léptek előre — tehát a jobboldal erősödött meg. — Tudtuk előre! — jelen­tették ki a szocialisták a vá­lasztások után, mentegetve a kudarcot. A Szocialista Párt vezetősége valóban tisztában volt vele, hogy a tavalyi ka­rintiai események, a kétnyel­vű helységnévtáblák körüli csatározások óhatatlanul, ha­tással lesznek a választások­ra. A fejlemények miatt min­denki, hívek és ellenfelek egyaránt a tartományi szo­cialista kormányt hibáztatta. Az előbbiek a határozatlan­ságot, az erélytelenséget ve­tették Lima tartományi kor­mányfő szemére, azt, hogy nem mert nyíltan szembe­szállni az éjszakai tábladön­­tögetőkkel és megbízóikkal. Az utóbbiak pedig úgy vél­ték, hogy a kormány „túlsá­gosan” engedékeny a szlo­vén kisebbséggel szemben. A Heimatdienst egy tavalyi klagenfurti nacionalista tün­tetésén — amelyről helyszí­ni­­tudósításban számoltunk be olvasóinknak — a felvo­nulók többek között ilyen fel­iratú táblát vittek: „Sima — Zit­a”, utalva a kormányfő származására és állítólagos szlovénbarát magatartására. A vereség mégis érzé­kenyebb, mint aho­gyan a szocialisták megjósolták önmaguknak, bár aligha lehet „földcsu­szamlásszerűnek” nevezni, mint­­tették egyes bécsi új­ságok, egyben azt is hangoz­tatva, hogy a karintiai vá­lasztások helyi jellegükön túl országos jelentőséggel bír­tak, és nemcsak a tartomá­nyi, hanem a szövetségi kor­mánynak is kudarcot hoztak. Egyfajta népszavazásnak sze­retnék beállítani, amelyen a lakosság kételyei jutottak ki­fejezésre a Szocialista Párt kormányzása iránt. Szerin­tük a karintiaiak összes hon­fitársaik nevében tiltakoztak a kormány sikertelen gazda­ságpolitikája, mindenekelőtt az állandó drágulások ellen. Schleinzer, a Néppárt vezé­re például kijelentette, hogy a karintiaiak elítélték a Szocialista Párt egyedural­mát körzeti és szövetségi szin­ten egyaránt. Kreisky kan­cellár és hívei viszont első­sorban a helyi politikusok balsikeréről beszélnek, de nem zárkóznak el attól, hogy beismerjék: a választók mel­lesleg a szövetségi kormány politikájáról is véleményt nyilvánítottak. A párt vezetőségének Eisenstadtban megtartott ülé­sén Kreisky azt mondta, hogy mindezek után az őszre esedékes felső-ausztriai ta­nácsi választásoknak valóban döntő jelentőségük lesz — ezúttal az egész szövetségi politika szempontjából. Ép­pen ezért a szocialistáknak mindent el kell követniük, hogy visszaszerezzék a vá­lasztók bizalmát. Az első ilyen célú intézkedés a kor­mány részéről a nőknek szól: 2000-ről 4000 schillingre emel­ték a szülési segélyt, ugyan­akkor javasolják a magzat­elhajtási tilalom feloldását, amit a Néppárt ellenez. A kormánynak azonban első­sorban gazdasági téren kell sikereket felmutatnia, ha nem akarja, hogy a követ­kező parlamenti választáso­kon a Néppárt vegye át a hatalmat. V­isszatérve a karintiai választásokra: a szlo­vén kisebbség ügye a választások eredménye kö­vetkeztében bizonyára hát­térbe szorul a következő idő­szakban. Egyáltalán nem vi­gasztaló a szlovén lakosság számára, hogy az a Néppárt tört előre a szocialistákkal szemben, amely leplezetlenül támogatta a szólói abból da­lt Heimatdienst „hazafias” megmozdulásait. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a vereség után valószínűleg a szocia­listák az eddiginél is óvato­sabbak lesznek a kisebbségi kérdésekben. J. GARAI Béla Megjósolt vereség A karintiai választások helyi és országos jelentősége MAGYAR SZÓ Kreisky vándorlása a felső-ausztriai választások felé — a Die Presse című bécsi újság karikatúrája Meggyorsulnak a szovjet-amerikai űrrand­evú előkészületei Houstonban negyven szov­jet űrkutatási szakértő és két szovjet űrhajós részvételével pénteken véget értek a 15 napja tartó megbeszélések. Az Apollo és a Szojuz űr­hajók 1975 júliusára terve­zett űrrandevújának előké­születeiről­ tárgyaltak. — Az előkészületek jelen­tősen meggyorsultak — je­lentette ki Glynn Lunney, az amerikai űrkutatási prog­ram helyettes igazgatója. A szovjet és az amerikai űr­kutatási szakértők a jövő évtől kezdve havonta talál-­l­koznak Moszkvában vagy Houstonban. A fejlett latin-amerikai országokban, Argentínában, Uruguayban, Brazília déli részén és egyrészt Mexikóban meglehető­sen előrehaladott kapitalista társadalom létezik. A fehérek vagy fehérebbek sza­bály szerint mindig felsőbb osztályokhoz tartoznak, mint a sötétebb bőrűek. Mert a fehérek voltak a hódítók,­ az indiánok a behódoltak, a négereket pedig mint rab­szolgákat hozták a kontinensre. Kivétel csak azokban az országokban van, ahol a lakosság erőteljesebben keve­redett és a keveredésből származott nem­zedékeik egységes népcsoportokká váltak. Néhány adattal rámutatunk Latin-Ameri­ka néprajza összetételére: 1325-ben a lakosság 36,08 százaléka in­dián volt, 17,6 százaléka néger, 27,38 szá­zaléka mesztic (a fehérek és az indiánok­­ keveréke), 8 százaléka mulatt (a négerek és fehérek keveréke) és 19 százaléka fehér. 1950-ben alaposan megcsappant az indiá­nok és a négerek száma, az előbbieké 8,8 százalékra, az utóbbiaké 8 százalékra csök­kent, ezzel szemben megnőtt a mesztic­ és a mulattok száma, főleg pedig a fehére­e­ké. Meszticekből ugyanis ekkor 38 száza­lékot számláltak, és a fehérek meg a mu­lattok tették a lakosságnak majdnem a fe­lét, azaz 45 százalékát. Ahol a lakosság többsége indián, ott a meszticekből alakult ki a középosztály, a fehérekből a felső réteg. Ahol a négerek vannak többségben, mulattok kerültek a középosztályba, a fehér emberekből tevő­dik a felső osztály. Nagy általánosságban jellemző a latin­­amerikai országokra, hogy társadalmuk nem alakult ki teljességben, a népcsopor­tok nem forrtak eléggé össze, nem fejlőd­tek ki a szó klasszikus értelmében vett nemzetek. Ezenkívül a feudalizmus ma­radványai még mindig erősen hatnak a ka­pitalizálódó társadalomra és ez külön szí­nezetet ad a fejlődésnek. Még ott is, ahol a régi társadalmi formákat gyökere­sen felborították, a társadalom inkább különféle érdekű rétegek vegyüléke, de nem olyan osztálytársadalom, amilyen Európában a feudalizmus megdöntése után, és a kapitalizmus fejlődése folyamán ki­alakult. Különösen szívósnak és rugal­masnak mutatkozott a kreol oligarchia: a kizsákmányolók kis csoportjának, az arisz­tokratáknak és a nagytőkéseknek politikai és gazdasági képviselői. Rajtuk kívül az országok nagy többsé­gében nincs még szigorúan elhatárolt és megformálódott osztály. A többiek na­gyobbrészt ingatagok és nincs közöttük éles határ, ennek ellenére nincs közöttük szer­ves kapcsolat. Ez csak látszatra ellentmon­dó állítás. A társadalom valóságos mozgólépcső Egy kolumbiai társadalomtudós (Her­­mando Tellez) roppant találékonyan fo­galmazta meg ezt a latin-amerikai fur­csaságot. Ezt mondta: társadalmi szem­szögből nézve az osztályok nem ott van­nak, ahol vannak, vagy ha igen, ak­kor csak átmenetileg vannak ott, pillanatnyi helyüket és helyzetüket kiindulópontnak tekintik más irányban. Mivel az országok többségében az arány­lag kevert lakosság a mai napig sem for­rott össze klasszikus értelemben vett nem­zetté, a kontinensen szinte ismeretlen a faji megkülönböztetés. Ez valószínűleg el­sősorban azért van így, mert a fajok, a fehérek, indiánok és négerek, valamint ezek leszármazotta­inak és keresztezett iva­dékainak keveredése olyan erőteljes, hogy tiszta fajokról nem lehet beszélni. A nem­zeti érzés, a nemzeti büszkeség az orszá­gok nagy részében szinte ismeretlen, s en­nélfogva nincs meg a más nemzet lebe­csülésének, lenézésének alapja sem. Ez alól Argentína kivétel, ahol latin-amerikai méretekben igen erőteljes a nacionalizmus.­­ (Folytatjuk) Vasárnap, 1973. április 1.

Next