Magyar Szó, 1973. július (30. évfolyam, 178-192. szám)
1973-07-01 / 178. szám
*. oldal MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1973. július 1. Zarándokutak mentén Franciaországban Az időnként elsuhanó gépkocsik megszokott robajába éles hang fúródott: nagy fordulatszámmal pergő motor és gyorsan forgó gumiabroncsok jellegzetes együttese. — Nagyon sietős lehet valakinek — akartam mondani, de addigra már el is zúgott az autó. — Porsche! És legalább 180 kilométer óránként! A rendszámtábla szerint Németországból, Hamburgból jön, de nem sokat elmélkedhettem, mert még egy német autó jött, majd ismét kettő és azután mind sűrűbben következtek, végül a sötétség beállta előtt szinte megszakítás nélkül hömpölygött dél felé a német, dán, svéd, holland, belga és brit jelzésű kocsik oszlopa. Legalább 10 000 autó rohant, száguldott Avignon felől Marseille és a Földközi-tenger felé ezen a szombat délutánon, 1972. július havának első napján. Korunk zarándokai az északi vidékeken élő napimádók, akik két-három hét alatt, a kontinens déli partjain szeretnék magukba szívni azt a napfényt, amelyet a természet náluk olyan szűk marokkal osztogat. Naphívők, napimádók, napfény-zarándokok ezek, akik tizenegy hónapig álmodoznak felhőtlen égről, köd nélküli nappalokról, meleg estékről, langyos szellőről, forró homokról és a Földközi-tenger bódító illatokkal teli éjszakáiról, hogy azután a szabadságuk első napjain vörösre sült bőrrel meneküljenek a jótékony hűvösbe. — Mi az, uram, talán az Adria partján nincsen elég napfény, hogy ide jött, Dél- Franciaországba? A sátortáborbeli szomszédom Bérmából jött a többi napimádóval együtt és hiába magyaráztam neki történelmi vonatkozású érdeklődésemről, sorakoztattam fel múzeumok, képtárak neveit, ő megmaradt a maga igaza mellett. — Mind szép ez, uram, de télen vagy ősszel is megnézheti. Most napozni kell, minél több napfényt fölhalmozni. A napimádó zarándokok legalább annyira fanatikusak, mint búcsújáró elődeik a középkorban, akik gyalogszerrel, templomi zászlók alatt zsolozsmázva vonultak éppen ezeken az utakon. Lehet, hogy az örök emberi vándorösztönnel számolt az egyház, amikor meghirdette a zarándoklást, a búcsújárást, de az is lehet, hogy a zsidók régi szokását újították fel, vagy az iszlám mekkai sikereit irigyelte meg, de hogy a középkorban óriási tömegeket mozgatott a zarándoklás. A búcsú, azaz a megbocsájtás szorosan eggyé forrott a szent helyek látogatásával, a zarándoklással, amely eltörli a büntetést, amit egyébként csak meghatározott ideig tartó vezekléssel róhatott le a hívő. A vallásos buzgóság, az atavisztikus vándorösztön indította útnak a zarándokok áradatát, de legalább annyit jelentett az a lehetőség is, hogy az egyház védelme alá kerülő búcsújáró jobbágyok megszabaduljanak, ha csak rövid időre is, a földesúri önkény igájától. A cél mindig valamilyen kegyhely volt, de az 1200-as években ezek közül magasan kivált Compostelai Szent Jakabnak, a mai Spanyolország területén levő sírja. A legenda mellett egészen bizonyosan közrejátszott az is, hogy a kegyhely a mérsékeltebb déli éghajlat alatt van, ahová az év nagy részében nyugodtan lehetett nagyobb tömegeket irányítani. Olyan híre volt Szent Jakab sírjának, hogy az egész Európából odaözönlő hívők zarándokhada megteremtette a Chemin Francale-t, azaz a Francia Utat, amely valójában négy irányból vezette a hívőket a Pireneusok ormai felé. Ez, amelyiken jómagam állók, a déli ág: Arles, Montpellier irányából halad a roncevalles-i szoros felé. Nyugat-Franciaországot a Bordeaux felőli út köti be, a két további vonal Le Puy és Limoges városán keresztül vezetett. Nem néztem utána, mennyi ideig tartott egy zarándokút, de mondjuk Magyarországról eljutni Compostelába még a korszerű közlekedési eszközökkel sem könnyű feladat, hát még gyalogszerrel... Szerintem a csoportosan vonuló zarándokok nem tehettek meg napi 25—30 kilométernél hosszabb útszakaszt, és ezért már kora tavasszal el kellett indítani a búcsúsokat, hogy őszre visszatérhessenek. Ha egyáltalán viszszatértek. Ugyanis a Francia Út népszerűségével megnőtt a békés zarándokokat fosztogató rablóbandák száma is, amelyek sokszor egyszerűen leöldösték a védtelen búcsújárókat, hogy könnyebben kirabolhassák őket. Talán ezért alakult meg a világ első turisztikai rendőrsége is, a Szent Jakab lovagrend, hogy a különösen veszélyeztetett helyeken megvédje a zarándokokat, akik addigra már olyan tömegben vonultak a Pireneusok felé, hogy még Dante is megemlékezett róluk; zarándoknak pedig csak az nevezheti magát igazán, aki eljutott Szent Jakab sírjához.” 'f’.... A nép pedig ment. A Chemin Francaise mentén felvirágzott a vendéglátóipar, a templomok perselyeiben óriásira nőtt a zarándok fillérekből összegyűlt adományok értéke. A városok versenyre keltek, hogy minél nagyobb templommal édesgessék magukhoz a zarándoktömegeket. Hihetetlen méretű templomokat láttam Toulouse-ban, Miossac mellett, Montpellier-ben, Cléry-ben és másutt is a zarándokutak vonalán. Egyeseket még ma sem lehetne megtölteni, akár ha az egész környék lakosságát is odaterelnék. Ez a népvándorlás szervezett formában történt. A vezetők útikönyvből ismerték meg a fontosabb tudnivalókat. Hiába nevezték el az útikalauzt Baedeker nevéről, az első dicsősége a Calixtus-kódexet illeti, mert leszámítva a hitélettel kapcsolatos részek, valójában egy jó útikönyv, amely részletekre kiterjedő pontossággal jelöli meg a fontos tudnivalókat: hol van jó ivóvíz, hol milyen ellátást, szállást kaphatnak a zarándokok. Persze mindez az akkori igényeknek megfelelő köntösben került az olvasó - .. . elé. Nem a városok az útvo- ■ nal főbb pontjai, hanem a kegyhelyek. Idézek néhány sort Szent Jakab apostol IV. könyvéből, amely 1140 körül keletkezett. „8. fejezet... Azoknak, akik a Saint-Gilles-i ■úton haladnak, Arles- ban meg kell látogatni; uk Szent Trophimus hitvalló testét... Ezután Arles városa mellett meg, kell látogatni a temetőt... s szokás szerint könyörögni kell az elhunytakért... ” 1 7 ' ' . _ , I Így mondja az első útikalauz ... Valóban ez az első? Már 500 évvel a Calixtuskódex előtt is voltak írott útbaigazítások a Szentföld zarándokai számára! Hát annak előtte? FEJŐS István Jobb későn, mint soha Ez lehetett a jelszava a 66 éves William McMahon - nak, Ausztrália volt miniszterelnökének, amikor elhatározta, hogy megtanul úszni. Hogy biztos legyen a sikerben. Linda McGill úszóbajnoknőtől, a müncheni olimpiai játékok részvevőjétől vesz leckéket. Bajnokká már aligha avatják a levitézlett konzervatív politikust, de az is szép eredmény, hogy eddig nem fulladt vízbe. Nemzeti szökőár Kadhafi elnök kulturális forradalma A NÉPI BIZOTTSÁGOK megszállták a hivatalokat és az üzemeket Líbiában. A kínai példára megszervezett kulturális forradalommal Kadhafi elnök a kormány elenfeleivel igyekszik leszámolni — írja a Der Spiegel című nyugatnémet hetilap. A tripoli rádió épületében a forradalmi amatőrök átvették a hatalmat a profi rádiósoktól. A benghazi jogi egyetemen a fellázadt diákok leváltották a dékánt, befejezettnek nyilvánították a szemesztert és munkára jelentkeztek a kikötőben. A külföldi olajvállalatok líbiai irodáiban a forradalmárok ellenőrzik az alkalmazottak telefonbeszélgetéseit és telex üzeneteit, amelyeket a nyugat-európai vagy amerikai városokkal folytatnak. — Arab nemzeti szökőár árasztotta el Líbiát — jelentették be a tripoli rádiót megszálló forradalmárok. A népi bizottságok átfésülik a városokat és a falvakat, hogy felkutassák az „élősdieket” és a „reakciósokat”. Megszállják az irodákat és a vállalatok igazgatóságát, elbocsátják a gyárak menedzsereit és a falusi elöljárókat, a könyvkereskedéseket és az újságos boltokat megtisztítják az „idegen” és „káros” kiadványoktól. A líbiai helyzet a hatvanas években végrehajtott kínai kulturális forradalomra emlékeztet. A Kadhafi elnök által sugalmazott és ösztönzött mozgalomnak azonban politikai céljai vannak. — Tépjétek szét a könyveket, amelyek nem az iszlámot hirdetik, nem arab nyelvűek, nem szocialista tartalmúak — hirdette Kadhafi április 15-i beszédében, Mohamed próféta halálának évfordulóján. — Égessetek el minden könyvet, amely elkendőzi a valóságot. Törjétek szét a burzsoá bürokráciát! [ BESZÉDÉBEN ötpontos programot terjesztett elő, amely szerint meg kell szüntetni a törvényeket, hogy senki se találjon magának kibúvót a munka alól; az országot meg kell tisztítani a reakciósoktól és a semmittevőktől; a népet fel kell fegyverezni, hogy harcolhasson a forradalom ellenségeivel; ki kell irtani a bürokrata osztályt, meg kell reformálni a közigazgatást; el kell égetni a külföldi könyveket. A Korán az egyetlen könyv, amely mindenféle tevékenységhez tanácsot ad. Az Arab Szocialista Unió, Kadhafi pártja, népi bizottságokat alakított a városnegyedekben, a falvakban, az üzemekben, az iskolákban és az egyetemeken. Kadhafi azonban gondoskodott róla, hogy megszabja az eddig megalakult 450 népi bizottság hatáskörét. A forradalmároknak szabad bírálniuk az üzemvezetőket, a polgármestereket és a tartományi kormányzókat, de nem szabad kritizálni Kadhafi tizenkét tagú forradalmi tanácsát és az általa kinevezett minisztereket. A bizottságok a kormány eszközei, hogy leszámoljanak a vélt vagy valóságos ellenfelekkel. A kulturális forradalom kezdete óta Líbiában kereken ezer embert vettek őrizetbe. A megmozdulásnak az is célja, hogy megkönnyítse Líbia és Egyiptom szeptember elsejére tervezett egyesülését. Líbiában ugyanis sokan ellenzik az uniót és rossz szemmel nézik, hogy máris 200 000 egyiptomi dolgozik az országban. A pánarab érzelmű Kadhafi azonban nem tűri el az Egyiptom-ellenes jelenségeiket, mindenáron meg akarja valósítatiiaz egyesülést. Esküvő a folyó vízében Bagdadi levél a Magyar Szónak (2.) A szábiákjelenleg Dél- Irakban, Bagdadban és tőle délre, a Perzsa-öbölig terjedő területen, valamint Irán délnyugati részén élnek. Létszámuk körülbelül 50 000 fő. Eredetileg a Jordán folyó partjáról származó szemita nép. Vallásuk több mint kétezeréves. Mezopotámiába három szakaszban vándoroltak: először a zsidók indítottak vallásháborút ellenük, majd a keresztények elöl történt a második „hidzsra”, végül az jénaiad dinasztia kényszerítette a rpegesi földön élő szábia hívőket otthonuk elhagyására. Később is gyakran volt részük üldöztetésben vallásuk miatt. Mivel új lakhelyükön, a dél-iraki síkságon, nem tudtak védekezni, felszorultak a délnyugati-iráni hegyekbe. Iránban ma körülbelül 35, Irakban körülbelül 65 százalékuk él. Szábiának csak születhet az ember, más nem veheti fel ezt a vallást. Ebből az is következik, hogy vegyes házasság nincs. Az óhéber eredetű meidáni nyelvet beszélik. Papságuknak két csoportja van: a papok és a főpapok, de számuk egyre csökken. Büszkék rá, hogy eddig még egyetlen szábra sem került a bűnözők lajstromára, nem volt köztük tolvaj, rabló vagy más bűnöző. De büszkék arra is, hogy náluk nincs válás, mert nincsenek válóokok sem. Csak maguk közt házasodnak, azonos szokások közt nevelkedett emberek kerülnek össze. Legtöbbször már gyermekkorukban összebarátkoznak. Az év 365 napig tart. Ennek a számnak egyébként is nagy szerepe van vallási szokásaikban. Például a papnak készülő szábra ifjú egy idős pap tanítványa lesz, , majd amikor megért a papi hivatásra, 365-ször mártjameg magát a folyóban. . Nagy jelentőségű náluk a fehér szín. A papjelölt is hosszú fehér ingben lép a folyóba. A 4—5 éves gyermekek — fiúk és lányok egyaránt — szintén egyforma hosszú fehér ingben részesülnek a jellegzetes szábra „keresztelésben’’. Nem keresztények, de valószínű, hogy a kereszténység tőlük vette át az ősi keresztelési szertartást. S talán éppen ezért érthető, hogy a szábrák Keresztelői Szent Jánost egyik legnagyobb prófétájuknak tekintik (mauzóleumát, a damaszkuszi omajád dzsámiban — régen keresztény templom volt — láthatjuk.). Tömeges kereszteléseket szoktak rendezni. A szertartást két pap és egy főpap végzi, akik a gyermekekkel együtt — hosszú fehér ruhában — belép a folyóba. A főpap imát mond, a két nap pedig néhányszor víz alá nyomja a gyerekek fejét, majd egy falat kenyeret és egy korty vizet ad a gyerekeknek. A házassági szertartás is a folyóban történik. A rokonság, és a barátok — csak szábrák — a partról nézik végig az esküvőt. A három pap és az ifjú pár (illetve párok, hisz ez is tömegesünnep) szintén hosszú, fehér ruhában lépnek a folyóba. A főpap ezúttal is imádkozik, a két pap pedig a vízbe nyomja és néhányszor össze is koccintja a házasulandók fejét. Ezután a templomban, a folyó partján nádból épült házban, közös ima következik. Innen a fiú vagy a lány szüleihez mennek és következik a mulatozás, ének, tánc, ősi szokás, hogy a lakodalomban csak a maguk készítette cserépedényekben tálalják az ételt és italt. Vallásuk más részleteiben is közelebb áll a kereszténységhez, mint az iszlámhoz, átmenetnek tekinthető az óhéber és keresztény vallás közt Nagyon szigorúak azonban az étkezési tilalmak. Csakis olyan ételeket esznek, amelyeket maguk elő tudnak állítani. Ebből az is következik, hogy a boltban vásárolható kenyeret sem eszik meg, csak a maguk által termelt — s általuk lisztté tört — gabonából készült, élesztő nélküli házikenyeret. Boltban vásárolt húst sem ehetnek, csak a szábla nap által levágott állatok húsát. A bagdadi piacnegyed „aranyos” utcájában minden boltban egy-egy szábia mester dolgozik, aranyba, ezüstbe vési gondolatait, érzelmeit, elképzeléseit. A száblák talán a világ legbecsületesebb kereskedői. Mint mondják, egy filsszel (aprópénz) sem kérnek többet, mint amennyi megilleti őket. Az idősek hosszú, fehér ingruhát, fehér fejkendőt viselnek, ami alatt szinte csillog ezüstös, fehér, hosszú szakálluk. Vallásuk azt is tiltja, hogy szakállukat borotválják. Az ifjú szábrák azonban már borotválkoznak, sőt a középkorúak nagy része is. Az ifjúság már nem sokat törődik a régi — és jórészt nagyon elavult — vallási szószokásokkal, de büszkék múltjukra, noha már modern gondolkodásúak.. Agnes AL-KUKAYSKI új pénz Görögországban A köztársaság kikiáltása után Athénban közölték, hogy új fémpénzt bocsátanak ki. Az érméken a köztársaság címere, egy hamvaiból feltámadó főnixmadár látható, a felirat pedig a „Görög Királyság” helyett a „Görög Köztársaság” lesz. Levánszorgott a repülőgépből Tovább folynak a találgatások Pompidou betegségéről A L'AURORE című párizsi újság elsőként rendezett véleménykutatást a következő francia elnökválasztások kimenetelével kapcsolatban. A megkérdezettek legtöbbje Giscard d’Estaing gazdaségos pénzügyminisztert szeretné látni az elnöki székben. A francia újságok általában fél évvel a választások előtt szokták közzétenni az elnök személyét illető körkérdésük eredményét, most azonban eltérnek ettől . Franciaországban ugyanis csak 1967-ben, három év múlva lesz elnökválasztás. A most hivatalban levő államfő, Georges Pompidou, eddig még nem jelezte, hogy megbízatása lejárta előtt leköszön tisztségéről. Arról sem volt szó, hogy nem vállal még egy elnöki mandátumot. A korai körkérdések magyarázata az, hogy a francia közvéleményt szerfölött izgatja a kérdés: meddig marad még Pompidou hivatalban. Az államfő ugyanis súlyosan beteg. Már tavaly szilveszterkor láthatták a francia tévé nézői, hogy elnökük meglehetősen rossz egészségi állapotban van: fél szeme bedagadt, az arca pedig petyhüdt volt. Az izlandi Keflavíkban tartott amerikai—francia csúcstalálkozó idején Pompidou valósággal csak levánszorgott a repülőgépről. A franciákat megdöbbentette a látvány. Pompidou állapotát most már senki sem magyarázta azzal, hogy az elnök — ismerve a jó falatok iránti vonzalmát — esetleg alaposan bevacsorázott. A legtöbb francia újság az utóbbi napokban kimerítően foglalkozott az elnök egészségi állapotával. A rák szót azonban csak egyetlen lap, a Jean Paul Sartre által nemrég alapított Libération című szélsőbaloldali újság említette. A külföldi újságok is azt találgatják, hogy milyen betegségben szenvedhet Pompidou. Az elnöki hivatal eddig náthalázzal magyarázta a szemmel látható gyengeséget. Később azt is közölték, amit az újságok már korábban találgattak, hogy az arc püffedtségét a nagy adag kortizon okozta, amelyet reumatikus bántalmak ellen szed az államfő. Pompidou elnököt egyre jobban izgatják az újságban napvilágot látott találgatások. Pünkösdkor türelmetlenül ki is fakadt a kíváncsiskodó újságírók ellen. A találgatásokért azonban végeredményben az elnöki hivatal hibáztatható, mert nem hajlandó részletes tájékoztatást adni Pompidou betegségéről. Az újságok számára nem maradt más hátra, mint hogy szabadon értelmezzék az elnök szavait, aki tavasszal egy alkalommal így nyilatkozott: — Mindenkinek megvan a maga gondja — mondta az amerikai Watergate-üggyel kapcsolatban. — Nixon kénytelen lesz lemondani, én meg majd meghalok. Azonban nemcsak az újságok és az újságolvasók számára téma Pompidou betegsége. Marseille szocialista polgármestere, Gaston Defferre, nyíltan feltette a kérdést, hogy az elnök betegsége nem befolyásolja-e őt a nemzet érdekeit érintő fontos külpolitikai döntésekben. Francia diplomáciai körökben azzal igyekeznek semlegesíteni ezt az aggodalmat, hogy megjegyzik, más államférfiak is gyengélkednek. Azt állítják, hogy például Brandt nyugatnémet kancellár is meglehetősen beteg.■ тга*® (DER SPIEGEL)