Magyar Szó, 1973. szeptember (30. évfolyam, 240-254. szám)

1973-09-01 / 240. szám

Szombat, 1973. szept. 1. MAGYAR SZÓ Vélemények az algíri csúcsértekezletén Kató: Algír újabb ösztönzést ad az együttműködésnek A zambiai elnök nyilatkozata a Tanjugnak . Lusakából jelenti a Tanjug. Kenneth Kaunđa zambiai köztársasági elnök, az el nem kötelezettek elnöklője, a Tanjug tudósítójá­nak nyilatkozatot adott az algíri csúcsértekezletről és Zambia fejlődéséről.­ ­ Az el nem kötelezett­ség eszméje Bandungban fo­gant meg, és a belgrádi ér­tekezleten öltött konkrét for­mát. Kairóban a mozgalom még jobban megszilárdult, Lusakában pedig kimondta: a gazdasági együttműködést fejleszteni kell. Elsősorban a kis országok szempontjá­ból fontos ez, mert a nagy­hatalmak továbbra is kizsák hiányolják őket.­­ Az algíri csúcsértekez­let minden bizonnyal újabb ösztönzést nyújt az el nem kötelezett országok együtt­működésének. Ez ad lehető­séget és erőt a kis és sze­gény országoknak, hogy ered­ményesen harcoljanak a ki­zsákmányolás ellen — mond­ta. Kauada a továbbiakban Zambia fejlődéséről és a dél-afrikai helyzetről beszélt. Elmondta: a­­kormány arra törekszik, hogy a javakat egyenletesen ossza el az egész ország népe között. Zambiában máris ingyenes az oktatás és az egészségvé­delem. Zambiának sok ország nyújt támogatást, köztük Ju­goszlávia és a Kínai Nép­­köztársaság. — Egymillió dol­lárt kaptunk Zairétől és ígé­retet, hogy ha támadás ér bennünket, Zaire mozgósí­tani fogja hadseregét. Segít­séget ad továbbá Tanzánia, Guinea, Egyenlítői Guinea, Libéria, Becsuánaföld, Ma­lawi Köztársaság, Kenya, az európai országok közül Nor­végia, Finnország, Dánia és Svédország, nemkülönben In­dia, Románia és több más ország. Zambiában nagy reménye­ket fűznek az épülő vasút­vonalhoz, amely Tanzánia felől már eljutott a határig. — Ez a vasútvonal végre zavartalanná és biztonságos­sá teszi a közlekedést, töb­bé nem kell a kolonialisták és a rasszisták által ellenőr­zött útvonalakat igénybe ven­nünk — mondta. A köztársasági elnök vé­gül megállapította, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban, Rhodesiában és néhány ten­geren túli országban zsoldos hadsereget toboroznak, hogy megsemmisítsék Zambiát. — Népünk azonban sohasem torpant meg, sohasem adja meg magát — fejezte be nyi­latkozatát Kenneth Kaunda. Bandaranaike: Az el nem kötelezettség korunk humanizmusa Delhiből jelenti a Tanjug. — Némelyek szerint csök­kent az el nem kötelezett­ség befolyása a nemzetközi életben. Mi azonban más­képpen vélekedünk. Ha egy­általán történt változás, ak­kor az az, hogy az el nem kötelezettség még jelentő­sebb, mint volt, mozgalmunk ugyanis nem függ az adott politikai helyzettől. Az el nem kötelezettség magában foglalja korunk politikai és erkölcsi humanizmusát — jelentette ki a közelmúltban, a commonwealth országok csúcsértekezletén Sirimavo Bandaranaike asszony, Szrí Lanka miniszterelnöke. Az algíri csúcsértekezleten Szrí Lanka küldöttsége, ame­lyet a miniszterelnök asz­­szony vezet, ismét javasolni fogja, hogy a Csendes-óce­ánt nyilvánítsák a béke tér­ségévé, s mentesítsék a nagy­hatalmak versengésétől. A delegáció szorgalmaz­ni fogja a fejlődő országok gazdasági együttműködését, hogy ezáltal egyenrangúbb helyzetet vívjanak ki ma­guknak a nemzetközi gazda­sági életben. Persze nem az a cél, hogy a harmadik vi­lág minden országa együtt­működjön egymással. A fi­gyelmet az el nem kötele­zettek regionális együttmű­ködésére kell­ összpontosí­tani. Ceausescu: Az értekezlet a mai világ legfontosabb kérdéseivel foglalkozik Románia reméli, hogy az algíri csúcsértekezlet érdem­ben foglalkozik a mai világ számára fontos kérdésekkel: a gazdasági fejlődéssel, a fe­szültség enyhítésével, a nem­zetközi viszonyok új elvei­nek érvényesítésével, a fej­lődőben levő országok haté­konyabb megsegítésével, a kolonializmus és a neokolo­­nializmus elleni küzdelem­mel, s minden ország füg­getlenségének és szuvereni­tásának megbecsülésével — állapította meg. Nicolae Ceausescu, a Román Állam­tanács elnöke a Marin cí­mű argentin lap tudósítójá­nak adott interjújában. Ceausescu különbséget tesz a függetlenség és az el nem kötelezettség politikája kö­zött. Az el nem kötelezett­ség harcot jelent a nemzet­közi egyenlőségért, az impe­rializmus, az erőszak ellen. Jarrin: Az el nem kötelezettség harc a gazdasági függetlenségért Mercado Jarrin perui mi­niszterelnök elindult Algír­ba, az el nem kötelezett or­szágok csúcsértekezletére. Ha­zája küldöttsége élén Ve­­­lasco Alvarado köztársasági elnököt képviseli, aki még mindig nem épült fel súlyos betegségéből. Jarrin néhány napot Ca­­racasban tölt, s részt vesz az amerikai országok vezér­kari főnökeinek értekezle­tén. Sajtónyilatkozatban elmond­ta: az el nem kötelezettség jelentősége abban van, hogy harcol a fejlődőben levő or­­­­szágok tényleges gazdasági függetlenségéért. Nagy csata másfél milliárd ember nevében „A harmadik világ más­fél milliárd ember nevében nagy csatát fog vívni Algír­ban a katonai támaszpon­tok, a háborús tömbök, az imperializmus és a kolonia­lizmus ellen” — írja a csúcs­értekezlet kapcsán a Siemp­­re című befolyásos mexikói hetilap. A lap áttekintést ad az el nem kötelezettség politikájá­nak fejlődéséről és Tito el­nök szerepéről. „A belgrádi első csúcsértekezleten Tito elnök olyan beszédet mon­dott, amely ma, 12 esztendő után is időszerű. A jugoszláv elnök azt fejtegette, hogy a tömbön kívüli országok nem­­ is kívánják önmaguk ren­dezni mindazokat a kérdé­seket, amelyeket a nagyha­talmak sem rendeztek, mind­azonáltal hozzásegíthetnek a feszültség enyhüléséhez, és a nemzetközi problémák meg­oldásához” — írja a Siempre. Szihanuk nem hajlandó tárgyalni Kissingerrel • Rakétákkal támadnak a kambodzsai szabadság­harcosok­­ A Nhan Danh bírálja Lan Neit Katonai hírforrások szerint a kambodzsai felkelők pénteken reggel rakétákkal és aknavetőkkel lőtték Kompong Csan tartományi fővárost. A támadás kö­vetkeztében 20 ember életét vesztette, 55 megsebesült. Phnom Penhből helikoptereket és repülőgépeket küld­tek a sebesültekért. A kambodzsai fővárostól mintegy 80 kilométerre észak­keletre levő Kompong Csa­­mot közvetlenül az amerikai bombázások beszüntetése után ostromgyűrűbe fogták a felkelők. Lon Nol hadseregének fő­parancsnoksága közölte, hogy a stratégiai jelentőségű 4. számú országúton még min­dig szünetel, az 5. számú úton azonban megindult a közlekedés. Más hír szerint Norodom Szihanuk kambodzsai herceg erélyesen cáfolta a nyugati laphíreket, hogy találkozni kíván Henry Kissinger ame­rikai külügyminiszterrel. Szi­hanuk ezzel kapcsolatos saj­tóközleménye szerint a felke­lők eltökélték, hogy az or­szág teljes felszabadításáig folytatják a harcot, és nem hajlandóak találkozni sem Henry Kissingerrel, sem Ni­­xonnak, a khmer nép és a független és el nem kötele­zett Kambodzsa legnagyobb, legveszélyesebb ellenségének bármely más képviselőivel. Hanoi hír szerint a Nhan Danh című lap pénteken ke­ményen elítélte Lan Nőit No­rodom Szihanukra tett sértő megjegyzései és amiatt, hogy megismételte az Észak-Viet­­nam elleni amerikai váda­kat. A lap megállapítja, hogy Lón Nol leleplezte magát, az amerikai imperializmus báb­ja, elárulta Kambodzsát, és az elmúlt három év alatt ki­mondhatatlan szenvedéseket okozott az ország népének. A Nhan Danh szerint Lón Nol klikkjének támogatása csak rövid időre odázhatja el a dicstelen­séget. Nincs előrehaladás a két dél-vietnami kormány tárgyalásain Pénteken megtartották a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány és a saigo­­ni kormány 23. ülését. A pénteki ülésen sem tör­tént előrehaladás az ország helyzetének rendezésével kap­csolatban, a két küldöttség kölcsönösen vádolta egymást a párizsi egyezmény megsze­gése miatt. A delegációk mindössze abban állapodtak meg, hogy a jövő héten ismét összeül­nek. Csökkentik a Thaiföldön állomásozó amerikai haderőt Az Egyesült Államok csü­törtökön kivonta első repü­­lőszázadát Thaiföldről, ahon­nan az amerikai bombázógé­pek az indokínai háború alatt bevetésre indultak. A múlt héten megállapo­dás jött létre az Egyesült Ál­lamok és Thaiföld között, s ennek értelmében az USA még néhány repülős alaku­latot kivont Thaiföldről. Pénteken és szombaton 100 repülőgép és 3550 katona tá­vozik a Nam Pong-i támasz­pontról. ____T­.la.. Brandt nem számít gyors meg­egyezésre Csehszlovákiával Bonnból jelenti a Tanjug. Willy Brandt nyugatnémet kancellár kételkedik, hogy rövid idő alatt megegyezés jöhet létre Csehszlovákiával a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Hangsúlyozta, hogy az NSZK keleti politi­kájának megvalósítása so­rán hosszan tartó tárgyalá­sokkal és huzavonával kell számolni. Brandt megállapította, hogy a­­ kormánya által folytatott jószomszédi politika a ne­hézségek ellenére is sikere­ket ért el és világszerte el­ismerést keltett. Bonnban pénteken hivata­losan közölték, hogy folyta­tódnak a nyugatnémet— csehszlovák tárgyalások, s már a napokban tudni lehet, sor kerül-e a diplomáciai kapcsolatok felvételére szep­tember 6-án, mint ahogyan korábban tervezték. Néhány nyugatnémet lap híradása szerint Brandt szep­tember 6-án nem utazik el Prágába, s ezen a napon nem írják alá a diplomáciai kap­csolatok felvételéről szóló szerződést. Franciaország áttér a föld alatti atomkísérletekre Papeete-ből jelenti az AP. — Amíg hazánk védelmi ereje szempontjából a nuk­leáris fegyverek fontosak lesznek, nem foglalunk állást a légköri robbantások ellen — jelentette ki Robert Gal­ley francia véderőminiszter. A kormány azonban igyek­szik megfelelő kísérleti te­lepet találni föld alatti rob­bantások számára, mert nem lehet közömbös a nemzetkö­zi közvélemény tiltakozása iránt. Valószínűleg évekbe telik, mire Franciaország megfele­lő kísérleti telepre talál, va­lószínűleg a Muroroa-korall­­zátony közelében. Átadták a bíróságnak az athéni merénylők ügyét A két arab kommandó, aki augusztus elején vérfürdőt rendezett az athéni repülő­téren, a vizsgálóbíró előtt kijelentette, hogy nem azo­­­kat ölték meg, akiket kellett­ volna. Azt a feladatot kap­ták ugyanis, hogy az Izrael-­ ba betelepülőket gyilkolják­ le, hogy ne harcolhassanak­ az arabok ellen. A két kommandó beismer-t te, hogy tagja a Fekete Szep-I­tember nevű gerillaszervezeti­nek. A vizsgálat mintegy 50 ta­­­­ú kihallgatásával véget ért,­ s az arab kommandók ügyét­ pénteken átadták a bíróság-­ nak. .. . # GALEN­I­KA Rendkívül hatékony szer a háztartásokban előfordu­ló rovarok, azaz svábbo­­gár, vöröshangya, hangya, szúnyog, poloska stb. irtá­sára. Hatása hosszan tartó, nem hagy nyomot a falon vagy a tapétán. 3896-1­lllllllllllll Az USA nem ismeri el az ENSZ dekolonizációs bizottságának határozatát Az ENSZ dekolonializációs bizottsága megerősítette a Puerto Ricó-i nép önrendel­kezési és függetlenségi jogát, s figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne akadá­lyozza e jog szabad gyakor­lását — jelenti "az UPI. A határozatot 12 szavazat­tal fogadták el 9 ellenében. John Scali amerikai ENSZ- nagykövet nevetségesnek mondta a döntést. A tiltakozó indiánok elfoglaltak egy kanadai minisztériumot Mintegy 200 fiatal kana­dai indián csütörtök reg­gel elfoglalta az indián­ügyi minisztérium épületét, mert a kanadai kormány nem hajlandó eleget tenni a Brit-Kolumbia tarto­mányban élő indiánok te­rületi igényeinek. Követe­lik, hogy haladéktalanul hagyják abba a James­­öbölben épülő vízerőmű munkálatait, mert miatta mintegy 6000 indián föld nélkül marad. A rendőrség kordont vont a minisztérium köré és csak az újságírókat engedi be. 3. oldal ­ Waldheim befejezte izraeli megbeszéléseit Állítólag Galda Moir üzenetét viszi Szadathoz . Incidens az ENSZ-főtitkár téves nyilatkozata miatt Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár pénteken Izraelből Egyiptomba utazott. A Tel Aviv-i repülőtéren kijelentette az újságírók előtt, hogy izraeli látogatá­­­sáról csak akkor ad értéke­lést, miután összegezte be­nyomásait. — Természetesen egyiptomi és jordániai tár­gyalásaim során ismertetni fogom, miről folytattam itt megbeszéléseket és tájékoz­tatom vendéglátóimat benyo­másaimról — tette hozzá. Waldheim egyébként pén­teken ismét találkozott Abba Eban izraeli külügyminisz­terrel. Az izraeli lapok szerint Golda Meir Waldheim út­ján üzenetet intézett Szadat egyiptomi elnökhöz, amely szerint Izrael még mindig hajlandó előfeltételek nélkül tárgyalásokba kezdeni. Wald­heim közölte az izraeli po­litikusokkal, hogy Libanon és Szíria vezetői Izraelnek a megszállt területekről va­ló kivonulását és a Paleszti­nai probléma megoldását te­kintik a közel-keleti válság megszüntetése előfeltételé­nek. Az ENSZ főtitkára pénte­ken kijelentette, hogy a csü­törtöki esti banketten, ame­lyet Abba Eban külügymi­niszter adott tiszteletére, té­vedésből Izrael fővárosának nevezte Jeruzsálemet. Az iz­raeli lapok ugyanis nagy te­ret szenteltek Waldheim po­hárköszöntője egyik monda­tának, amelyben örömét fe­jezte ki, hogy „az önök szép országában és fővárosában” lehet. A lapok ebből arra kö­vetkeztettek, hogy Wald­heim Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, ami el­lentétben áll az ENSZ ok­mányaival. Waldheim sajtónyilatkoza­tában hangsúlyozta, hogy rögtönzött beszédet mondott és tévedésből nevezte Jeru­zsálemet Izrael fővárosának. Az incidens miatt a főtitkár elállt tervezett betlehemi út­­j­aitól Egyiptomnak és Líbiá­nak külön képviselője marad az ENSZ-ben New Yorkból jelenti az AFP. Egyiptomnak és Líbiának az egyesülés után is két kép­viselője lesz az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A fentieket Ahmed Abdel Megib, Egyiptom állandó ENSZ-képviselője közölte az újságokkal. Arafat Kairóban A palesztinai hírügynök­ség jelentése szerint Jasszer Arafat, a palesztinai felsza­­badítási szervezet elnöke, csütörtökön Kairóban talál­kozott Mahmud Favzi egyip­tomi alelnök­kel és Ahmed Iszmail véderőminiszterrel, továbbá a vezérkari főnök­kel, a belügyminiszterrel és Hasszán Szabri el Kálival, Szadat elnök különmegbízott­jával. Arafat tárgyalásairól sem­mit sem közöltek. A kőolajérdekek hatása az amerikai diplomáciára A washingtoni kormány James Hakinst, a tekintélyes olaj­szakértőt nevezte ki az Egyesült Államok szaúd­­arábiai nagykövetévé. Ez is arról tanúskodik, hogy Ame­rika mind nagyobb érdeklő­dést tanúsít a kőolajproblé­ma iránt — állapítja meg az AFP hírszolgálati iroda. Nyilvánvaló, hogy az ame­rikai kormány élénken ér­deklődik Faj­szál szaúd-ará­­biai uralkodó álláspontja iránt. Ha ugyanis Fej­szál nem követi a radikálisabb arab országok kőolajpoliti­­káját, az Egyesült Államok­ra sem fog nehezedni olyan erős nyomás, hogy csökkent­se az Izraelnek nyújtott tá­mogatást. Az Egyesült Államok olaj­diplomáciájának még nem kell mindent egy lapra fel­tennie, de köztudomású, hogy Amerikában máris kö­vetelik az Izrael és az arab országok iránti politika fe­lülvizsgálását. E tekintetben a kaliforniai Mobiloil és Standard Oil társaság a leg­hangosabb. Ezek ugyanis jó­részt arab nyersolajat im­portálnak és dolgoznak föl. Sisco amerikai külügyi ál­lamtitkár-helyettes a napok­ban kijelentette: Az Egye­sült Államoknak semleges­nek kell lennie Közel-Kele­ten. Nyilatkozata nyomán római hírmagyarázók megál­lapítják, hogy Amerika kül­politikája máris a kőolajér­­dek erőteljes befolyása alá került. Olaszország egyelőre óva­tos külpolitikát folytat a Kö­zel-Kelettel kapcsolatban, megtörténhet azonban, hogy — éppen a kőolajhoz fűző­dő érdekei miatt — fokozza tevékenységét a válság meg­oldása érdekében.

Next