Magyar Szó, 1973. szeptember (30. évfolyam, 240-254. szám)

1973-09-11 / 250. szám

Kedd, 1973. szept. 11, A Helioenergetika Föld saját energiasor­­sainak felhasználá­sával járó energiafo­gyasztás rohamos növekedé­se bolygónkat előbb-utóbb túlmelegedés veszélye fenye­geti. A fűtőanyagok egyre nagyobb mennyiségben való elégetése mind rohamosab­ban szennyezi környezetün­ket is. Vannak bizonyos ne­hézségek az atomenergetika fejlesztésében is. Mindezt figyelembe véve a Nap su­gárzása valóban egyre csá­bítóbb energiaforrássá válik, a napenergiát felhasználó helioenergetika pedig egyre fontosabb szerepet kap. A földi helienergetika fejlődé­sét egyelőre még elvi ne­hézségek és gazdasági okok is fékezik. A napenergia fel­használását gyakorlatilag az utóbbi két évtized folyamán egyre jobban tökéletesített fotoelektromos elemek tet­ték lehetővé, amelyek a Napról érkező energiát köz­vetlenül alakítják át villa­mos árammá. Felhasználá­suk főleg ott biztat előnyök­kel, ahol nehézségbe ütközik a központi energiaellátás, tehát a nehezen elérhető hegyi, sivatagos vagy félsi­vatagos vidékeken. Ilyen vi­dékek főleg a Szovjetunió­ban és a saját energiatarta­lékokkal nem rendelkező fejlődő országokban vannak. A Szovjetunióban főleg a Fekete-tenger partvidékén, továbbá Jerevánban és As­­habad közelében kísérletez­tek az utóbbi évek folyamán fotoelektromos generátortí­pusokkal. Ezekben a nap­sugárzást egy optikai rend­szerrel a tízszeresére kon­centrálják és úgy ejtik a körülbelül egy négyzetméte­res napelemcsoportra. A ké­szülék üzemi feszültsége 27 volt, teljesítménye 500 watt. Magától értetődik, hogy a tükörberendezést automati­ka mozgatja, úgy, hogy az összesűrített napenergia min­dig a napelemcsoportra es­sen. Európában hasonló be­rendezésekkel a Pireneusok­ban kísérleteznek. Szovjet technikusok a Kara-Kum sivatagban világviszonylat­ban egyedülálló öntöző­komplexumot szereltek fel, amelynek teljes energiaszük­ségletét a Nap fedezi. Ugyan­itt a napsugarak segítségé­vel vizet is desztillálnak. A va gyűjtőtartályba folyik. A talajvíz a Kara-Kum siva­tagban jóval sósabb a ten­gervíznél. Ezért a napener­giával üzemeltetett szivat­­­tyúkkal felszínre hozott sós vizet ferdén elhelyezett üveg­lapokkal fedett betonkádak­ból álló sótlanítókba veze­tik. Az üvegben áthaladó napsugarak felmelegítik a vizet, amely elpárolog, majd az üveglapokon lecsapódik, és a ferde felületen lecsurog­­berendezés négyzetméteren­ként naponta 5 liter desz­tillált vizet ad, a 600 négy­zetméteres ,sótlanító beren­dezés napi termelése tehát 3 köbméter desztillált víz. Ebbe azután megfelelő mennyiségű sós vizet kever­nek, hogy ivóvizet kapjanak belőle. Naptelepeket hétköz­napi célokra is alkalmaznak. Cigarettatárca nagyságú nap­elem-teleppel rádió működ­tethető, és kisebb akkumu­látorok is feltölthetők vele. A napenergiát fűtésre és hűtésre közvetlenül lehet fel­használni. Déli vidékeken naptűzhelyeket kísérleteznek ki. Ezeknek legfontosabb része az 1,2 méter átmérőjű parabola tükör. Fókuszában olyan magas a hőmérséklet, hogy az od­ahelyezett fa azon­nal meggyullad. Az új rend­szerű tűzhely teljesítménye egyenértékű egy 600—800 wattos villanyfőzőével. Si­kerrel biztatnak azok a kí­sérletek is, amelyek a nap­energia helyiségek légkon­­dicinálására és élelmiszerek hűtésére való felhasználásá­ra irányulnak. Van már olyan hűtőszekrény, amely­ben a hűtéshez a napsuga­rak energiáját használják fel a Peltier-hatás alkalma­zásával. Ezek a hűtőszekré­nyek még a közép-ázsiai forró vidékeken is beváltak. Ashabad közelében kísérle­ti lakóházat építettek, amely­nek légkondicionálását au­tomatikusan működő helio­­energetikus berendezés vég­zi. Érdekes kutatások foly­nak a magas hőmérséklet heliotechnikai alkalmazásá­val is. A precíziós gyűjtő­tükrökkel végzett napener­­giás hevítés abszolút steril, és például kivételesen tisz­ta tűzálló anyagok előállí­tását is lehetővé teszi. Ha­sonló elv alapján a Szovjet­unióban több kisebb fémol­­vasztó-kemencék is működ­nek. Mi a bionika? A bionika új tudományág, amelynek célja és feladata, hogy a mérnöki tudományokat a biológiával és orvostu­dománnyal összekapcsolja. A bionika fogalma, az ame­rikai Air Force kutatóprogramjához kapcsolódva, első­ízben 1958-ban merült fel Az azóta elmúlt 15 év folya­mán a bionika világszerte számos szimpózium témája volt. Az első ilyen szimpóziumot 1960-ban tartották Day­­tonban (Ohio). A törekvések oda irányulnak, hogy a tech­nika vizsgálati és leírási módszereit biológiai rendsze­rekre is alkalmazzák, és az így nyert ismereteket tech­nikai feladatok megállapításakor és megtodásakor fel­használják, ami minden tekintetben sok előnyt jelent. Különösen tanulságosnak ígérkezik a technikai és bio­lógiai rendszerek teljesítményeinek összehasonlítása. Példaként említjük, hogy a bionika feladatkörébe tartozik a halak és delfinek hanghullámok segítségével való tájékozóképességének tanulmányozása, és a nyert eredmények alkalmazása a helymeghatározó berendezé­sek tökéletesítésére; repülőgépek alakjának tökélete­sítése a halak, delfinek és bálnák alakjának és mozgá­sának tanulmányozása alapján; a gépek alakjának, mű­ködésének és teljesítőképességének egybehangolása az emberi szervezettel stb. Ma már világszerte sok tudo­­mányos intézet kizárólag bionikai problémák felveté­sével és megoldásával foglalkozik. Por alakú melasz A cukorgyártás mellékter­mékeként visszamaradó me­lasz nagyon értékes állati tápanyag: nemcsak tápláló, hanem ízletesebbé is teszi a takarmányt, és több táplá­lék és víz fogyasztására ser­kenti az állatokat. Sok vi­tamint és ásványi sókat is tartalmaz. Növeli a besiló­­zott takarmány tartósságát, csak az a hátránya, hogy ne­hezen kezelhető, ragadós, rosszul lehet keverni a ta­karmánnyal és egy része mindig beragad a keverő­­edénybe. Dél-afrikai kuta­tóknak újabban sikerült a melaszt porrá alakítani. A melaszt e célból először ve­gyi anyagokkal kezelik, majd nagy méretű hengeres kamrába permetezik. A rend­kívül apró melaszcseppecs­kék a kamrában áramló nagy nyomású forró levegő hatására megszáradnak és porszemecskék alakjában a tartály fenekén halmozód­nak fel. A melaszport lég­mentesen­ csomagolják. A melaszpor könnyen kezelhe­tő és jól keverhető a takar­mánnyal. A híradástechnikai berendezések, készülékek huzalozása aprólékos, nagy figyelmet igénylő munka. A korszerű gyá­rakban azonban egyre inkább kimegy a divatból a kap­csolási rajzok használata és „élőszóval” közük a szerelő­szalagon dolgozó munkásokkal, hogy melyik színű huzalt, milyen hosszúságban, melyik csatlakozási pontba kell forrasztaniuk, így a munkásoknak ittha kell levenni a szemét a munkadarabról. A szerelést útmutatót komputer dolgozza ki, a kinyomtatott adatokat a mérnökök ellen­őrzik, esetleg kijavítják, majd felolvasva magnószalagon rögzítik. Mivel ez a munkamód is sok hibára adott al­kalmat, a Bell laboratóriumok kutatói kikapcsolták az emberi közreműködést a munkát irányító hangszalag lét­rehozásakor. A hangszalagot kazettás magnetofonnal játssza a munkás a futószalag mellett. Lábkapcsolóval indítja el, állíthatja meg, játszh­atja vissza a huzalozási instrukciót. A Western Electric gyárában ezen a módon készítik a crossbar telefonközpontok kapcsolóegységeit. ­ M­A­G­YAR SZÓ • ÉLET - TUDOMÁNY - TECHNIKA • ÉLET - TUDOMÁNY - TECHNIKA • Félelmetes méretű csontmar­adványokból állítják össze az őslénytan szakemberei a hajdani Saurusok különféle fajainak vázszerkezetét. E kihalt őshüllők nyomai min­den földrészen megtalálhatók, összehasonlítható vizsgálatuk adta a többi között azt a földtörténeti adatot is, hogy Dél-Amerika és Afrika 150 millió évvel ezelőtt még bizonyosan egyetlen földrész voltak. A Szovjetunió európai és ázsiai részén a 345— 275 millió évvel ezelőtti időszakból olyan kétéltűek és hüllők maradványai találha­tók, amelyekből kitűnik, hogy ez a két földrész úgy ütközött egymásba, hogy széle­­ken irtózatos erővel torlódtak fel a kőzetek, és így keletkezett az Ural gyűrt hegy­sége. Ilyen vizsgálatok a leletek segítségével mind pontosabb képet kapnak a konti­nenstáblák mozgásáról a történelem előtti korokban. 17. oldal Vita a C-vitamin körül sedik. Pauling szerint a C-vitaminnak olyan a­dagja, amely sokszorosan több a skorbut megelőzésére eddig szükségesnek tartottnál, je­lentősen növeli a szervezet ellenálló-képességét a nát­hával, megfázással szemben. Bejelentése után milliók és milliók kezdték meg a ko­rábban ajánlottnál sokszorta nagyobb napi aszkorbinsav­­adagok szedését, és bár hi­teles orvosi kísérletek nem igazolták egyértelműen Pau­ling feltevését, egyes kísér­letek már azt is megállapí­tani vélték, hogy a nagy adag C-vitamin védelmet nyújt a koszorúérbetegség ellen is. Ezzel egyidőben emelték fel szavukat Pau­ling javaslata ellen jeles or­vosok, akik úgy vélték, hogy nagy adag C-vitamin rendszeres szedésének­­ nin­csen értelme, sőt, különböző ártalmas következmények­kel is járhat. Legújabban Man-Li Yew, a texasi egye­tem biokémiai intézetének jeles kutatója azzal a meg­állapítással lepte meg a köz­véleményt, hogy az eddigi orvosi tankönyvekben java­solt napi C-vitamin-adag alapjaiban téves, mert a szervezetnek százszorta több­re van szüksége. Man-Li Yew ezt tengeri malacokkal végzett kísérle­tei alapján állítja. Óriási számú kísérleteket végzett velük: különböző mennyiség­ben adott nekik C-vitamint, és megfigyelte az állatok életfolyamatait, betegségeik lefolyását,­­felgyógyulásukat operációk után stb. Minden esetben azt tapasztalta, hogy a C-vitaminnal kezelt állatok gyorsabban nőnek és erőteljesebbek, mint azok, amelyek nem kaptak C-vi­­tamint, továbbá, hogy a gyó­gyulások és a regenerációs folyamatok annál gyorsab­bak, minél nagyobb C-vita­­min-adagot kaptak az álla­tok. Kísérleteivel kapcsolat­ban csak az a bökkenő, hogy az állatkísérletek ered­ményeit nem lehet egysze­rűen átvinni az emberekre is, hiszen nem bizonyítható, hogy a tengeri malacok sú­lyukhoz arányítva ugyan­annyi vitaminra van szüksé­gük, mint az embereknek. A kísérleteket a C-vitaminnal éppen ezért még jó ideig kell folytatni, hogy valóban gyakorlatilag is használható eredmények születhessenek. A vita­vihar, amelyet Li­­nius Pauling, a kétszeres Nobel-díjas amerikai tudós kavart fel, csaknem két év­vel ezelőtt a C-vitamin kö­rül, tovább gyűrűzik és éle- Kaleidoszkóp A francia Jurában a Clair­vaux-tó partján végzett ása­tások során i. e. 3000—2500- ból származó nyolc, kitűnő állapotban megmaradt ház került napvilágra. Két mé­terrel a víz tükre alatt, 2—3 méterrel az iszap alatt a parton is akadt belőlük. Nem cölöpépítmények ezek, ha­nem olyan házacskák, ame­lyeknek az alapjai közvet­lenül a talajon nyugszanak. Feltételezik, hogy lakóik azért hagyták el őket, mert a tó vizének szintje emelke­dett. A teljesen tölgyfából épült házak belseje tiszta volt és csaknem valamennyi­ben tűzhely maradványaira bukkantak. A házak közöt­ti keskeny körökben sok kő­szerszámot és állati csontot találtak. A csontokból meg­állapították, hogy a telep la­kosai ismerték a sertés- és marhatenyésztést, és kutyát is tartottak. Az Egészségügyi Világ sas­z­vezet (WHO) jelenti, hogy a malária legyőzésére indított világméretű küzdelem egyre inkább meghozza eredmé­nyét: számos országban tel­jesen megszűnt ez a beteg­ség, más országokban pedig jelentősen csökkent a ma­lária okozta halálesetek szá­ma. A közép-amerikai orszá­gokban például az utóbbi 13 év folyamán 30—40 százalé­kal csökkent a halandóság, s ugyanabban az időszakban a malária okozta halálesetek száma 70—100 százalékkal csökkent. A malária hason­ló viszonyulása tapasztalha­tó a különböző ázsiai orszá­gokban is. A krokodilok kihalásának megakadályozására nemzet­közi összefogás alakult. A legutóbbi felmérés sze­rint ugyanis a 21 kro­kodilfajtából tizenötöt már a kipusztulás fenyeget. Ja­pán kutatók újabban ösz­­szegyűjtik a krokodiltojáso­kat, kikeltetik őket keltető­­szekrényekben, hogy a fia­tal állatokat kellő védelem­ben részesíthessék. —O— A gyakorlati természetvé­delemben most fordul elő­­ első ízben, hogy egy egye­■­dülálló természeti kincset nem pusztítanak el, hogy he­­­lyén műszaki berendezés­­ épülhessen, hanem másho­vá telepítenek. Svájcban, a Zürich mellett elterülő Klo­­­­tener Ried nevű lápos te­­­rületen a légi kikötő kifu­tóját kell megépíteni, a láp­­ tehát pusztulásra van ítélve. Az építési szakemberek, a természetvédelmi szervek és a műszaki főiskola érdekelt ,­­intézete közös megegyezés­sel elhatározták, hogy áthe­lyezik a lápot. Az áttelepí­­­­tés 700 000 svájci frankba­­ kerül. —O— A legújabb paleomágneses­­ mérésből arra lehet követ­­­­keztetni, hogy az „olasz csiz­ma”, a Földközi-tengerbe­­ nyúló félsziget az óramutató­­ járásával ellentétes irány­­­­ban 55 foknyit fordult el a nem túlságosan régi földtör­téneti időben. A Pádua kör­nyékén talált vulkanikus kő­zetek elemzése szerint az el­fordulás valamikor az eocén és miocén földtörténeti kor­szak közt, vagyis 45—25 mil­lió évvel ezelőtt ment­­vég­be. Ha a kutatók következ­tetései helyesek, akkor ez annyit jelent, hogy az olasz csizma 20 millió év alatt 800 kilométernyit utazott. Az évi elmozdulás értéke 4 centimé­ter — ez megfelel a tektoni­kus táblák általánosan el­fogadott vándorlási sebessé­gének. —O— Egyes svéd városokban olyan elektronikus berende­zés megalkotásán dolgoznak, amely vigyázna a magányo­san lakó idős emberre. Ha az idős vagy rokkant ember nyolc órán át nem használja­­ sem a bejárati ajtót, sem a hűtőszekrényt, sem a mel­lékhelységeket, az automata bekapcsolja a riasztócsengőt. ■ A riasztó jelzés a tűzoltóköz ■ pontba vagy a közegészség­­­­ügyi központba is továbbít­ható. Kirunában és Jönkö­­pingben már jövőre be akar­ják kapcsolni ebbe az „őrző­­rendszerbe” azokat az egye­dül élő, idős vagy rokkant személyeket, akik ezt kíván-t ják.

Next