Magyar Szó, 1975. szeptember (32. évfolyam, 255-269. szám)
1975-09-16 / 255. szám
2. oldal Berlinguer: Csak a legszélesebb összefogás szavatolhatja a társsadalom átalakulását Az olasz kommunisták a legutóbbi választási győzelem után sem sietek a kormányba kerülni, hanem a problémák megoldására törekszenek Az olasz kommunisták a nemrég tartott választásokon aratott sikerük ellenére sem asnak mindenáron részt venni a kormány munkájában, de határozottan új politikát követelnek, különösen a nemzet gazdasági problémáinak demokratikus megoldásáért szállnak síkra. Ilyen értelemben az Olasz EP elfogadja Aldo Moro miniszterelnök kezdeményezését, aki néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy „komoly és építő jellegű” dialógust kell kezdeni a kommunista ellenzékkel az ország politikájáról. Az olasz kommunisták álláspontját Enrico Berlinguer fejtette ki vasárnap este Firenzében a L’ Unitá pártlap ünnepségén. A kéthetes ünnepségen több százezer kommunista vett részt az ország egész területéről. Berlinguer megerősítette a „történelmi kompromiszszum” politikáját, vagyis azt, hogy az olasz kommunisták dialógust akarnak folytatni az összes antifasiszta és demokratikus erőkkel Olaszorszábam. Hangsúlyozta, hogy senki, sem téríti el őket ettől az irányvonaltól, amely figyelembe veszi a nemzeti sajátosságokat és szem előtt tartja a különféle munkás, demokratikus és népi erők közötti megállapodást. Ez egy új demokratikus hatalom megalakításának irányvonala, amit a lakosság óriási többsége támogat. Az Olasz KP ennek az állásfoglalásának köszönheti legnagyobb háború utáni győzelmét, amikor a nemrég megtartott helyi választásokon megszerezte a szavazatoknak több mint 33 százalékát. Berlinguer elmondta, hogy az új helyzetben a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták kéz kézben vannak. Egyesek vissza szeretnének vágni a rendkívüli választásokon és a kommunistákkal való totális konfrontációban. Mások párbeszédet szeretnének kezdeni a nemzet alapvető kérdéseiről. A KP ez utóbbi álláspontot támogatja, s ezzel kapcsolatban Berlinguer pozitívan értékelte Aldo Moro miniszterelnök múlt pénteki beszédét. Az Olasz KP főtitkára beszélt a nyugat-európai szocializmusról, síkraszállva demokratikus és pluralista jellege mellett, vagyis az antifasiszta és demokratikus szervezetek széles körű szövetségéért kardoskodott. Szavai szerint csak egy ilyen szövetség biztosíthatja a kapitalista társadalom gyökeres átalakítását. A portugál helyzettel foglalkozva elmondta, hogy a legfrissebb hírek szerint haladás történt „az együttműködés helyes irányvonalában” az antifasiszta erők között. Figyelmeztetett azonban, hogy a portugál kommunisták és szocialisták viszonyában el kell kerülni a súlyos ítéleteket és elmarasztalásokat. A munkásmozgalom és általában a demokrácia eddig is elég kárt szenvedett az olyan álláspontok miatt amelyek a kommunista mozgalmat a szektásság felé vezették, s amelyek során a szocialistákat a fasisztákkal egyenlítették ki. Sürgette a demokratikus és antifasiszta erők öszszefogását, mert ez az egyetlen feltétele a fasizmus feletti győzelemnek. Jobb későn, mint soha... Ford, az ismert amerikai gépkocsigyár utasítást adott, hogy vonják ki a közlekedésből az 1968/69- ben gyártott Mustang és Mercury típusú kocsikat. A döntésre a gyártási hiba, megállapítása után került sor. A becslések szerint mintegy 600 000 ilyen gépkocsi van forgalomban. A döntést a közlekedésbiztonsági nemzeti intézet is megjelentette. Világgazdasági hírek Csökkent Afrika mezőgazdasági termelése Az igazságosabb kereskedelmi rendszer kiépítését várjuk az ENSZ-től Az afrikai országok utóbbi ötévi gazdasági fejlődése lesújtó, s a kilátások semt olyanok, hogy az elkövetkező években megváltozhat a helyzet, jelentette ki az Afrikai Gazdasági Bizottság végrehajtó titkára. Szavai szerint a fejlődő afrikai országokban 1970— 1974 között a bruttó, nemzeti termelés 5 százalékkal nőtt, ami 1 százalékkal kisebb a hosszú távú fejlesztési tervben megállapítottnál. Egyes afrikai országok fejlesztésitervükben a nemzeti jövedelem nagyarányú emelkedését irányozták elő. Különösen aggasztó a mezőgazdasági termelés eredménytelensége, az emelkedés mindössze 0,5 százalék, a lakosság számának növekedéséhez viszonyítva az 1,2 százalékos visszaesést jelent. Az ilyen helyzet nagymértékben veszélyezteti a mezőgazdaságiból élők háromnegyedének életét. Az afrikai országoknak, folytatta a titkár, szükségük van évi 6,5 milliárd dollár póttékére, 1976 és 1860 között pedig évi 10— 12 milliárd dollárra. Ezért az új nemzetközi gazdasági rendszer kiépítése Afrika számára életfontosságú, fűzte hozzá. Ezzel függ össze az, hogy az afrikai országok olyan élénk érdeklődéssel követik az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének rendkívüli ülésszakát, mert abban reménykednek, hogy a tagországok gyakorlati intézkedéseket fogadnak el, amelyek felszámolják a káros következményeket, amik a fejlődő országokat érték a vískereskedelmi feltételek romlása miatt. Igazságos kereskedelmi rendszert kell kiépíteni, ami előrehatón gyakorol majd nyomást a fejlődő országokra, fejezte be atitkár. A diktatúra éhhalálra ítéli a haitieket Haiti, a karib-tengeri trópusi sziget még legjobb korszakában is súlyos élelmezési problémákkal küszködött. Az ország ötmillió főnyi lakosságának több miint 80 százaléka kis farmokon él. A mezőgazdasági termelés általában rendkívül primitív: egyes körzetekben még az ekét és az igavonó állatokat sem ismerik. A talaj pedig nagyrészt terméketlen. Haitiban az esőn múlik, hogy ehetnek-e. Az elmúlt két évtizedben egyre gyakoribb szárazsággal a termés kiég, és az emberek éheznek. Haiti északnyugati térségének kopár, sivár hegyein mezőgazdasági termelés sincs, csak kaktusz nő. Múlt év novemberében nagy esőzések voltak, s Vance Brown baptista miszszioniárius ezeket mondotta: „Az emberek mint az őrültek dolgoztak és vetettek, mint soha azelőtt nem tették. Utána két hónapon át viszont egy csepp eső sem esett”. Megint semmivé vált a termés, a tavaszi vetés sem kerülhetett a földbe. Jack White, a Time tusitója a körzetről ezt írta: „A parasztok lassan ellepik a kisfalvakat, mint például Bombadopolist, és csendesen üldögélve várnak élelemre és esőt remélve. A gyermekek már annyira elgyengültek,hogy képtelenek elhessegetni a legyeket, amelyek ellepik testüket. A legutóbbi időkig sokan nem is kaptak más táplálékot, mint mangót, karjukat, lábukat sohasem gyógyuló gennyező sebek borítják”. 14. Már a múlt tél óta nyilvánvaló volt a várható katasztrófa. Jean-Claude Duvalier, Haiti 23 éves örökös elnöke mégis csak az utolsó napokban hirdetett élelmezési szükségállapotot. A kormány néhány ezer dollárt juttatott az élelmiszer-szállító teherautók bérletére. A különböző külföldi segélyszervezetek már az élelmezési szükségállapot meghirdetése előtt megkezdték tevékenységüket Hadfiban. Ezt az elosztási programot a CARE bonyolítja le, hogy gondoskodjék 120 000 szigetlakó táplálásáról, amíg az új termés beérik. Júniusban némi esőzés tette lehetővé egyáltalán a vetést. Időközben azonban több tucatnyi haiti lakos éhen halt. Az élelmezési szükségprogram aligha oldja meg Haiti alapvető problémáit. A valamikor bőség szigetének tartott, Haiti csekély jól termő földje az amerikai cukornádiültetvényesek kezében van, vagy pedig a Duvalier család és barátai birtokolják. A sziget többi része erdőségeitől megfosztott hegy. A fából ugyanis faszenet készítenek és Portou-Prince fővárosban adják el — magas áron. Ha esik az eső, lemossa a térdőt a hegyoldalakról. Víztároló rendszer nincs; az „öntözés” általában azt jelenti, hogy régi olajoskannáiban összegyűjtött esővízzel locsolnak. Szó esik ugyan Portau-Prince-ben a mezőgazdaság fejlesztésének szükségességéről, de a fejlesztési tervek rendszerint elakadnak a világ legközönyösebb és legkorruptabb bürokráciájának hálójában. A Duvalier család egymagában legalább évi 6 millió dollárt fölöz le az állami bevételekből — ez az összeg körülbelül egyötöde az ország egész költségvetésének —, ugyanakkor Jean- Claude a közelmúltban hatalmas, hárommillió dollár költséggel készült mauzóleumot avatott fel Papa Doc emlékére. (Time) Az utolsókat rúgja a Chrysler? A gazdasági válság utolérte a detroiti „Nagy Hármas” egyikét, a Chryslerautógyárat is. A tavalyi 52 milliós veszteséget még ki sem heverte, amikor 1975 első negyedében, 94,1 millió dollár veszteség érte. A grafikon égbe szökése nagyarányú elbocsátásokhoz és nem utolsósorban a társaság kulcsembere, Lynn A. Townsend összeroppanásához vezetett. A Chrysler 1975. áprilisi közgyűlése igencsak viharos volt. A gondoktól gyötört Townsendet megostromollták a dühös résztvénytulajdonosok, az elbocsátások miatt felháborodott alkalmazottak képviselői, és leváltását követelték. Akkor nem reagált erre, de egy hónappal ezelőtt elzárkózott a világtól, s a Hawaii-szigetekre utazott pihenni. Visszatértekor tett bejelentésével megdöbbentette mind a céget, mind az autós köröket: 56 éves Townsend úgy döntött, hogy visszavonul. Ezzel meghúzták a vészharangot a Chrysler fölött — ha csak nem jön egy „új Townsend". — Hiszen a szakmai világban mindenki emlékezik még arra, hogy 1961-ben ő volt az, aki feltámasztotta a halódó vállalkozást. Akkor a szakemberek szkeptikusan fogadták a „kis" könyvelőt, aki azt ígérte, hogy csökkenti a költségeket, modernizálja a modelleket és isméttalpra állítja a beteg óriást. 1967- ben azonban magához ragadta avezetést, a társaság pedig 300 millió dollár nyereséggel zárta a következő évet. A hazai autópiacnak a korábbi 9,6, helyett 17 százalékát vonta ellenőrzés alá. Akkoriban dicshimnuszokat zengtek róla, zseniális szervezőnek nevezték. Ma, pedig? Egy iparszakértő szerint Townsend tehetséges ember, de korlátozott lehetőségek birtokában hazardározik. Az 1969. évi csúcseredmény után újabb hanyatlás következett. A Chrysler gépkocsieladásban elfoglalt részesedése 11,9 százalékra esett vissza. Az energiaválság hatására 1974 őszén már négyhónapi össztermékre rúgott az eladatlan raktárkészlet. Ha Townsend tisztán látja a jövőt, akkor nemsokára eljön az utolsó csapás időpontja is. Bár kitudja? Mintha új fordulatot vettek volna az események. A jelentések szerint az elmúlt hónapban több autót sikerült eladni, mint az előző tizenegy hónap bármelyikében. Ezen felbuzdulva egyébként a Chrysler háromezer munkás újbóli munkába állítását tervezi. De Townsend útja véget ért. Lemondó nyilatkozatában nem jelölte ki utódját, csak annyit mondott: Itt az ideje, hogy a cég vezetése fiatalabb szakember kezébe kerüljön. A posztra ketten is esélyesek. Az 51 éves John Riccardo, éppúgy, mint Townsend, könyvelőből lett a végrehajtó bizottság elnöke. A másik jelölt Riccardo jelenlegi helyettese, Eugene A. Cafiero, csak 49 éves, de nem azért esélyesebb főnökénél, hanem mertképzett autószakember, s ellentétben Townsenddel és Riccardóval — nem is a pénzügyek, hanem a termelés áll érdeklődésének középpontjában. A kérdés csak az, hogy nem túl későn kerül-e Cafiero a Chrysler társaság élére? Nyugat-európai gazdasági helyzetkép A VÁMPÍROK ÖSSZEESKÜVÉSE A CHILEI JUNTA HADAT ÜZENT SAJÁT NÉPÉNEK (1 190 Teherautókon vittek bennünket. Az emberek továbbra is hason feküdtek, de most egymáson, négy rétegben. Az utcákról senki sem láthatta, hogy mit szállítanak a teherautók. A kikötőben a kocsik a hajó közvetlen közelében álltak meg. Fiatal legénykék, szemmel láthatóan kadétok egy csoportja várt bennünket. Arcukat bekenték fekete festékkel. Káromkodva egy kabinba tuszkoltak. Ott rögtön nekem esett öt ilyen festett arcú legényke. Rugdostak, pofoztak, vertek. A földre döntöttek és letépték rólam a ruhát. Azt kiabálták, hogy ki kell végezni, hogy rögtön meg kell engem ölni. Valaki közülük azt javasolta, hogy horgonynyal a nyakamban azonnal dobjanak a tengerbe. De szemmel láthatóan nem volt parancsuk rá, hogy megöljenek. Végül belefáradtak a verésbe, hátrakötötték a kezemet, s annyira leszorították minden ujjamat, hogy szinte megszakadt a vérkeringés. Utána összekötözték a lábamat is, egy ágyra dobtak és hozzákötöztek. Így múlt el néhány óra, miközben időnként még szidalmaztak, ütlegeltek, sőt szuronnyal szurkáltak. Pár óra múlva új fogoly érkezett: Maximilian Marole, Valparaiso városi tanácsának szocialista tagja. Valaki lekiáltott: „Átvételi bizottság, készüljetek, itt van még egy utas!” A kadétok ujjongva üdvözölték az új foglyot. Ugyanúgy bántak el vele, mint velem, amikor megérkeztem. De inkább sajnáltam őket, mint haragudtam rájuk, olyan fiatalok voltak. Négyóránként elölről kezdődött a verés Időnként új foglyok érkeztek. Egyesével, kettesével, hármasával. Mindenkivel megismételték azt, amit velem tettek. Épp hogy csak kevesebb alapossággal kötözték meg őket. Ez az én kiváltságom volt, a többiekre már nem jutott annyi idő. A verés néha általánossá vált, a kadétok az új foglyokkal együtt ütlegelni kezdték azokat is, akik korábban érkeztek. Valamennyien anyaszült meztelenül feküdtünk az ágyon. Valamivel később feloldoztak bennünket és enni adtak. A padlón ülve ettünk. Szigorúan tilos volt felnézni. Éreztem, hogy a kadétok félnek attól, hogy felismerjük őket. Mindannyiunknak adtak egy tányér ételt, kanalat és kenyeret. Ekkor tudtam először megszámolni, hányan vagyunk. Nyolcan voltunk. Az evés után ismét lefektettek bennünket, kezünkkel a tarkónkon, és megparancsolták, hogy ne mozogjunk. Az ütlegelés nem szünetelt. Hajnali három óra tájban puskatussal és rugdosással áttereltek bennünket egy másik helyiségbe, és jéghideg vízzel meglocsoltak bennünket. Visszatérve, úgy ahogy voltunk — meztelenül és vizesen — kellett visszafeküdnünk az ágyra. Vacogtunk a hidegtől. Később néhány ruhadarabot dobtak ránk. (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ Kedd, 1975. szept. 16.