Magyar Szó, 1975. október (32. évfolyam, 285-300. szám)
1975-10-16 / 285. szám
2. oldal Chilei helyzet Washington is megelégelte a tenort Nem Santiagóban fogják tartani az ANSZ értekezletét . Az USA állásfoglalása meglepte Pinochet tábornokot Buenos Airesból jelenti a Tanjug. Az amerikai kormány értesítette a chilei juntát: ellenezni fogja, hogy az Amerikai Államok Szervezetének közgyűlését Santiagóban tartják meg, ha a junta nem engedélyezi a nemzetközi vizsgáló bizottságoknak az ország területén az alapvető emberi jogok megsértésére vonatkozó vádak helytállásának megállapítását. Mint ismeretes, a Pinochet-junta az idén visszautasította, hogy az ENSZ egy bizottsága kivizsgálja az emberi jogok tiszteletben tartását Chilében. Washington magatartása Pinochet tábornok számára kétségtelenül újdonság, annál is inkább, mert most úgy érzi: az amerikai kormányzat szeretne odahatni, hogy a junta szüntesse meg országaiban a terrort Buenos Aires-i korok szerint nyilvánvaló, hogy a chilei diktatúra számtalanszor kellemetlenséget okoz az USA- nak mind nemzetközi téren, mind a két amerikai kapcsolataiban. A mexikói kormány már hivatalosan közölte, hogy ellenezni fogja az AÁSZ értekezletének Santiagóban való megtartását. Csatlakozott Mexikóhoz a jamaicai kormány is és a karibi térség még néhány állama. A latin-amerikai demokratikus kormányok véleménye szerint ilyen körülmények között lehetetlen elfogadni Pinochet tábornok javaslatát, hogy Santiagóban találkozzon a két Amerika 24 államfője. Jól értesült körök szerint Chilében még mindig mintegy 8000 politikai fogoly van börtönben, továbbá 18 gyűjtőtábor létezik, még mindig tart a rendkívüli állapot és a kijárási tilalom, s minden politikai párt tevékenységét betiltották, feloszlatták a parlamentet, törvényen kívül helyezték a szakszervezeti mozgalmat és szigorú sajtócenzúrát vezettek be. Együttműködési értekezlet Limában A, Tanjug Buenos Aires-i jelentése szerint Limában összeültek a perui, a bolíviai, és a chilei fegyveres erők főparancsnokai, hogy megállapodást dolgozzanak ki, amely segítségével elkerülhető lesz „a háborús összecsapás” Latin-Amerika e részében. Morales Berronndez perui elnök ezzel kapcsolatban utalt rá, hogy nem megnemtámadási szerződésről van szó, hanem egy olyan megállapodásról, amely a három ország békés együttműködését hivatott elősegíteni. A bolíviai kormány közölte, hogy elviben kész aláírni a megállapodást, de csak azzal a feltétellel, hogy elismerik Bolívia jogát a csendes-óceáni kijáratra. A perui kormány másrészt javasolta, hogy a három ország írjon alá együttműködési megállapodást, és szüntesse meg a támadó fegyverek halmozását. Indítványozta továbbá, hogy a fegyverkezés csökkentésével megtakarított összeget fordítsák ezen országok gazdasági fejlesztésére. Chile elvben elfogadta az együttműködés fokozására tett perui javaslatot, de hivatalosan még nem nyilatkozott a fegyverkezés leállítására irányuló megállapodásról. Megfigyelők véleménye szerint számos próbát kell kiállnia a három ország igyekezetének, hogy kiküszöböljék a háborús veszélyt a világ e részében. Űrhajósok Kissingernél A két nagyhatalomtól függ az emberiség sorsa új szakasz az amerikai —szovjet együttműködésben Washingtonból jelenti az UPI. Kissinger amerikai külügyminiszter a júliusi szovjet— amerikai közös űrkísérletben részt vett űrhajósok előtt kijelentette, hogy vállalkozásuk a két ország közötti együttműködés új szakaszát jelképezi. — Az USA és a Szovjetunió közötti kapcsolatok fontos szerepet játszanak a világbéke megőrzésében — mondta Kissinger, majd hozzátette: — Országaink különböző eszmei irányvonalat követnek, s némely sajátos politikai kérdésben szembehelyezkedünk egymással, viszont miránk hárul a legnagyobb felelősség. Éppen ezért országainktól függ, hogy az emberiséget katasztrófa sújtja-e, vagy a haladás útját követjük. Az amerikai külügyminiszter fogadta Alekszej Leonov és Valerij Kubaszov szovjet asztronautákat, akik amerikai körútjuk során a Kissingerrel folytatott beszélgetést követően Chicagóba utaztak. Elnéptelenedett a turisták Mekkája Libanon a polgárháború árnyékában BEJRÚT, a Közel-Kelet egykori üzleti központja és az egész világ turistáinak kedvence többé nem az éjszakai élet és a szórakozás fővárosa. Az országban szinte szünet nélkül dúl a mini háború. Két hónapja Bejrútba külföldről csak futóvendégek érkeznek, akik a rövid és bizonytalan tűzszünetet használják ki látogatásra. A múltban a mindig napfényes strandok és a hegyek közt megbújó szállók a szélrózsa minden irányából Libanonba csalogatták a pihenni vágyókat. A közel-keleti éjszakai élet világvárosa az év minden hónapjában fogadta a turistákat. A több száz szálló, az ízlésesen berendezett bisztrók, a változatos műsorú éjszakai klubok feledhetetlen élményben részesítették a több százezer külföldit. A már hét hónapja tartó belháború az országot, különösen Bejrútot, szomorú sorsra juttatta. Az üzletkötések leálltak, az előkelő éttermek tulajdonosai munka nélkül az ajtóban várakoznak a véletlen vendégre. A szállodákba nagyon ritkán érkeznek üzletemberek. Már a kora esti órákban — a kijárási tilalom megszűnése ellenére — minden bezár. Bejrút lakosai sietve visszahúzódnak a viszonylag biztonságot nyújtó falak mögé. Turistát nagyítóval sem találni. Pedig két évvel ezelőtt még az idegenforgalom adta Libanon bruttó nemzeti jövedelmének 14 százalékát (a mezőgazdasági 8 százalékát). A HATVANAS ÉVEK elején a külföldiek 70 millió libanoni lírát hagytak az országban, tavaly az idegenforgalmi bevétel majdnem tízszer nagyobb volt. Az idegenforgalmi tervezőknek nagyon ambiciózus terveik vannak: becslésük szerint 1980- ban a turisták megközelítőleg 18 millió, 1985-ben pedig 24 millió vendégnapot töltenek az országban. A történtek után azonban úgy tűnik, Libanon az üdülők „elvesztett paradicsoma”. Nehezen képzelhető el, hogy valami csoda folytán egyhamar újra megindul a turisták áradata az ország felé. A vállalkozó szellemű libanoniak hisznek legkevésbé a csodákban. Már azért sem, mert még ezekben az októberi napokban sem köszöntött be a béke. A szabadkai Egészségügyi Központ a Transfuziologiju i Imunoheumatologiju Triasz-ának dolgozói tanácsa PÁLYÁZAT ÚTJÁN FÖLVESZI a hemodiagnoziai osztályra FŐORVOST. FÖLTÉTELEK: — Belgyógyászati, urológiai vagy aneszteziológiai szakorvost, legalább 5 évi szakorvosi gyakorlattal és legalább3 évi, hemodiagnoziai szakorvosi gyakorlattal. — Megfelelő erkölcsi-politikai magatartás. — Vezető állás betöltéséhez szükséges megfelelő rátermettség. — A szerbhorvát nyelvtudás mellett kívánatos a magyar nyelvtudás is. — Eleget kell tenni az általános feltételeknek is. A szükséges okmányokkal ellátott kérvényeket a fenti címre kell eljuttatni a közzétételtől számított 15 napon belül. 1418-1. MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1975. okt. 16. Szadat visszaemlékezései (3.) Kairó, október Nem használhatom Nasszer hatalmi módszereit. Különbözők voltunk. Más-más eszközöket alkalmaztunk, célunk azonban ugyanaz volt. A nép nem is kívánja, hogy Nasszer elnök mása Legyek. Ezek a gondolatok is megtalálhatók Szadat elnök visszaemlékezéseiben, amelyekkel definiálni igyekszik viszonyát Nasszerhoz. Feltűnően sokat beszél az egykori elnökkel fenntartott baráti kapcsolatairól, de hangsúlyozza azt is, hogy sok mindenben különbözött Nasszertól. „Célunk ugyanaz volt” Szadat majdnem két évtizeden át volt Nasszer munkatársa és barátja. Alelnökösködése idején alkalma volt közelről megismerni Nasszer hatalomtartási módszereit. Ezt a tapasztalatot később mint köztársasági elnök kamatoztatta. Ennek alapján kialakíthatta saját módszereit, s azokat alkalmazta megválasztása első pillanatától kezdve. — Nyíltan megmondtam a párt végrehajtó, bizottsága tagjainak és ellenfeleimnek, hogy nem követhetem Nasszer módszereit, ez azonban nem jelenti azt, hogy sokban különbözők Nasszertól. A különbség csak az, útkeresésben, a módszerben volt. Céljaink azonosak. A nép elvárta tőlem, hogy minél közelebb kerüljek ezekhez a célokhoz. Én azonban nem akartam második Nasszer lenni — mondta Szadat. — Nasszer elnökösködése idején gyakran folytattunk hosszú beszélgetéseket. — Nasszer üdvözölte és minden esetben elfogadta álláspontomat, nagyon ritkán azonban mégis voltak nézeteltéréseink, amelyeket természetesen nem hoztunk nyilvánosságra. Én nem szerettem a manőverezéseket. Semmi rossz nem volt abban, hogy álláspontunk néha nem egyezett meg teljesen. 1970-ben, egészen Nasszer haláláig hosszú vitákat folytattunk az akció Nasszer helyettese . Szadat elnök már több ízben hangsúlyozta, hogy hálával tartozik Nasszernak. Nasszer segített neki abban az időben, amikor megkezdték a „forradalmi munkát”. Az első években nem vett részt a „szabad tisztek mozgalmának” tevékenységében. A britek ugyanis 1942-ben letartóztatták. Csak 1944-ben sikerült megszöknie, s egy ideig inkognitóban élt. 1946- ban Faruk király záratta be, szabadult csak ki. A hadseregbe 1950-ben tért vissza, s екког felújította barátságát Nasszerral. Nasszert 1940 óta nem látta, mert őt Szudánon helyezték át. A szabad tisztek mozgalmában Nasszer 1942-ben vette át a felelősséget, és ő volt a mozgalom hajtóereje 1942-től 1946-ig. Ezt az időt Szadat a börtönben töltötte. Miután visszatért a hadseregbe, Nasszer rögtön bevonta a mozgalom tevékenységébe. — Mint ahogy 1950-ben Nasszer elnök sugalmazására megválasztották a szabad tiszteik szervezetének tagjává, úgy 1969-ben az elnök megtett egyetlen helyettesévé — mondta Szadat. Érdekes, hogy visszaemlékezéseiben beszél a volt forradalmi tanács tagjaival való összeütközéséről is. Ez a politikai harc szerinte veszélyesebb volt a hatalmi gócokkal való leszámolásnál is. Az utóbbi ugyanis fiatal embereket tömörített, de a forradalmi tanács tagjai régi forradalmi harcosok voltak. A forradalmi tanács három tagja Nasszer elnök halálla után követelte, hogy újítsák föl a tanácsot, és Szadat ebben a tanácsban legyen „első az egyenlők között”. Szadat, természetesen, ezt egyszerűen visszautasította. Azt is, hogy halasszák el az elnöki választásokat. Mint ismeretes, e merész lépése sikerrel járt. Szadaton kívül jelenleg a volt forradalmi tanács egyetlenegy tagja sem tölt be semmilyen állami tisztséget. Természetesen, a hatalmi gócokat is félreállította az útból. A Nasszer elnök halála utáni hatalmi harcnak ez lett a vége. Szadat hangsúlyozza, emlékirataiban, hogy ennek a harcnak ő volt az egyetlen győztese. Talán azért, mert Nasszer őt választotta utódjául, jóllehet Nasszer munkatársai közül épp Szadat különbözött a legjobban az elnöktől? M. BABIC V* Egyet akartunk" Szadat nem vette át Nasszer módszereit — összeütközés a régi forradalmárokkal A Tanjug tudósítójának levele program érvényesítésének, s két év múlva, 1948-ban szükségességéről. Ezt ugyanis én helytelenítettem. Ez vezetett az 1967-es vereséghez is — emlékezik vissza Szadat elnök. Ezzel kapcsolatban az egyiptomi elnök nem részletezi, hogy miről volt itt tulajdonképpen szó, úgy tartja, hogy a változtatásokat még 1967. június 10-e előtt végre kellett volna hajtani, amikor a nép rákényszerítette Nasszer elnököt, hogy vonja vissza a júniusi katasztrófa után benyújtott lemondását. Egyiptom korlátlan mandátumot adott Nasszernak. — Egyes nézetkülönbségek abból a tényből adódtak, hogy Nasszer elnök állandó idegfeszültségben élt. Ilyen alkatú ember volt. Idegfeszültsége szinte megközelíthetetlenné tette. Környezete idorpult hozzá, s ezzel magyarázható, hogy Nasszernak nem is volt közeli barátja Abdel Hakim Ameron kívül — írja Szadat elnök. Barátságukról Szadat elmondja, hogy az az emberi értékeken, a tiszteleten alapult. Nasszer módszereiről Szadat a következőket írja: „A hatalmi gócok megjelenése természetes következménye volt annak, hogy minden hatalom Nasszer kezében összpontosult. Ez lehetővé tette közeli munkatársainak, hogy teljesen önállóan dolgozzanak reszortjukban. Munkájukat később ellenőrizték. Ebből származnak azok a nagy hibák, amelyeket később — teljesen tévesen — Naszszer számlájára írtak. KRAJCZÁR IMRE TÖRTÉNELEi VIHAROK A KÖNNYEK KAPUJABAN (23) Gazdasági téren is győzelemre vinni a forradalmat Aden az 1970/1971. gazdasági évben alig valamivel több mint 11 millió jemeni dinárral gazdálkodhatott, kiadásai viszont elérték a 15 és fél milliót. Az arány a későbbiek során még tovább romlott, a nemzetközi kapcsolatokat megterhelő áremelkedési hullámok csak súlyosbították a helyzetet. Nem sokat enyhített a feszültségen a luxusjellegű import korlátozása és megadóztatása sem. A Nemzeti Front Politikai Szervezete felismerte, hogy az új jemeni államnak előtérbe kell helyeznie gazdasági funkcióinak gyakorlását. Az utóbbi években tartott valamennyi KB-ülésén, országos plénumán megvitatták a kínzó gazdasági gondokat, és arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a nemzeti demokratikus forradalomnak elsősorban gazdasági téren kell győzedelmeskednie. Fejlődésnek indultak a gazdasági kapcsolatok a KGST-vel is. A belső értékesítésről tartott országos konferenciákon elhatározták az egységes nemzeti piac kialakítását. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság azonban jelenleg még mindig elmaradott mezőgazdasági állam. Vezetőinek ambiciózus tervei, népének meggyőződéssel vallott hite, forradalmárainak lelkesedése ipari jövőt ígér számára, de pillanatnyilag ennek a jövőnek alig sejthetjük még a körvonalait. Az országot legendás szegénysége szerény ütemű fejlesztésre kényszeríti. Jellegét még jó ideig a területének kis hányadán végzett földművelés determinálja. És ha megtalálják az olajat?! Ez a legforróbb reménység, ez a leggyakrabban áhított csoda. Az olaj csoda pedig mindenütt átformálta a világot: a síró homok nyomorúságos birodalmát sok helyütt a bőség völgyévé varázsolta, másutt mérhetetlen luxusra adott lehetőséget a fekete arany urainak. Sok „ha”, sok „majd”, sok alom — de sok tett is. 1971-ben indult az ország hároméves népgazdasági terve, rendkívül szerény előirányzatokkal, mindössze 40,3 millió jemeni dináros költségvetéssel. Három évre 9,7 millió dinárt ütemeztek be közvetlenül az ipari szektor fejlesztésére, két és fél milliót pedig geológiai kutatásokra, amin itt a nagy reménység, az olaj felderítése értendő. A gyár- vagy üzemalapítás a legtöbb esetben egyenlő az illető iparág meghonosításával is, hiszen az országnak, Adent leszámítva nem volt említésre méltó ipari létesítménye, ha iparról beszéltek, akkor általában a kézműiparra gondolt mindenki. A hároméves tervidőszakra 30 gyár alapítását irányozták elő és nyolc üzemet találtak bővítésre érdemesnek. A magánkézben levő üzemeket, vállalatokat legkésőbb 1972-ben a vidéki népfelkelések mintájára inspirált városi, „felkelések” idején államosították, s ma már csak a kiskereskedelem és a taxifuvarozás van magánkézben. De ott is megtörténtek az első kísérletek a köztulajdon domináns szerepének érvényesítésére: az élelmiszer-elosztás egy részét máris szövetkezeti formában végzik, a taxisok lehetőségeit pedig nagyon lecsökkenti a fővárosi buszközlekedés fejlesztése. (Folytatjuk) Francia atomszakértők izraelijén Tel Avivból jelenti az AFP. A Jediot Aharonot című Tel Aviv-i esti lap írta, hogy vasárnap Izraelbe érkezik francia atomszakértők egy csoportja. A lap értesülése szerint a megbeszélések kulcstémája egy atomüzemű tengervízsótalanító gyár felépítése lesz. Az izraeli atomenergiabizottság szóvivője megerősítette a francia küldöttség látogatására vonatkozó hírt, de nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy a szakértők miről fognak tárgyalni. Csökkent a brit kereskedelmi mérleg hiánya Londonból jelenti a Reuter. A brit kereskedelmi minisztérium közleménye szerint Nagy-Britannia deficitje akülfölddel folytatott árucsere -forgalomban a múlt hónapban 378 millió font sterlingről 211 millióra csökkent. A külkereskedelmi hiány e nagymértékű csökkenését az hitel növekedése és a behozatal korlátozása tette lehetővé.