Magyar Szó, 1976. május (33. évfolyam, 133-147. szám)

1976-05-16 / 133. szám

Vasárnap, 1976. máj. 16. MAGYAR SZÓ Egy hét a világpolitikában Tárgyalások, harcok, ígéretek Luui­rttd­a­l­­ A kiszámíthatatlan vé­letlen — egy földren­gés — s a megfontolt előrelátás — egy államfői lá­togatás — folytán az elmúlt héten figyelmük közvetlen környezetükre összpontosult. S míg egyrészt a váratlan észak-olaszországi katasztró­fa és ennek Szlovéniára át­csapó hullámai által előidé­zett felbecsülhetetlen ember­élet-áldozatok számát és a tetemes anyagi kárt összegez­tük mély megrendüléssel és segítőkészséggel, másrészt megelégedéssel vettük tudo­másul, hogy Tito elnök gö­rögországi látogatásával s a kilátásba helyezett balkáni országok újabb értekezleté­vel ebben a politikailag sze­izmikus zónában minden bi­zonnyal sikerül huzamosabb időre elkerülnünk a megráz­kódtatásokat. E­z annál inkább fontos, mert a Földközi-ten­ger övezetében még mindig igen aktív egy má­sik, a közel-keleti epicent­rum. Bejrútban — s immár Tribum és Tripoliban is — tovább folyik a véres harc, sőt­ egyre bonyolódik a hely­zet. Pedig a libanoniaknak most már két elnökük is van: Frangié, a régi, aki még nem mondott le, és Szarkisz, az új, akit már megválasztottak. S éppen az, hogy az új elnök megválasz­tása sem békítette ki az el­lenfeleket, legjobb bizonyíté­ka a libanoni válság osztály­harc jellegének, mert — ez most már teljesen világos — nem az „uralkodó” keresz­tény többség és a „háttérbe szorult” mohamedán kisebb­ség közti ellentétről van szó, hanem a maradi keresztény és a konzervatív mohame­dán körök elkeseredett ellen­állásáról a baloldaliak által követelt politikai, gazdasági és szociális reformok ellen. A vallási egyenjogúságért folytatott harc ennek az osz­tályharcnak csak egy — jól lehet jelentős — része. A bonyodalmakat fokozza Szíria magatartása is. Liba­nonnak ez a szomszédja ugyanis az arab világ egysé­ge megőrzésének örve alatt egyre inkább a jobboldaliak mellett foglal állást, s a har­cok beszüntetését, de az „adott helyzet” megőrzését hirdeti, jóllehet a fokozott közvetlen beavatkozástól sem riad vissza. így például a li­banoni haladó mozgalom köz­leménye szerint Tripoliban a szíriai katonai egységek részt vettek az utcai harcokban. Mindez természetesen tovább szítja a belső ellenségeske­dést, de az arabok közötti nézeteltéréseket is, s élénken emlékezteti a világot, első­sorban az arab közvélemény haladó részét az IDee-as ese­ményekre, amikor szintén külföldi beavatkozással­­— nevezetesen az USA fegyve­res közbelépésével — aka­dályozták meg e kis ország népét akaratának érvényesí­tésében. Azóta azonban so­­k-4. —Hozott a világ. E­ről tanúskodik az F­NSZ Biztonsági Ta­nácsában folytatott, s a Jordán folyónak Izrael ál­tal megszállt nyugati partján történtekkel kapcsolatos vi­ta is. Mint ismeretes, az­­Egyiptom Arab Köztársaság vádat emelt a Tanácsban Iz­rael ellen, hogy az említett területek betelepítésével — eddig mintegy hetven új iz­raeli települést részesítettek — igyekszik véglegesen be­kebelezni az ideiglenesen és jogtalanul megszállt arab te­rületeket. Nos, míg a Ta­nácsban nagyban folyt a vi­ta, Tel Avivban, Izrael fővá­rosiban több ezer izraeli tün­tető tiltakozott a törényel­­lenes települések létesítése ellen, s az arab népekkel va­ló lű és együttműködés mel­lett foglalt, állást. Ezen újkeletű és váratlan fordulathoz tegyük hozzá Iz­raelnek az állandó háborús­kodás következményeként erősen megroggyant a gazda­sági helyzetéből eredő nehéz­ségeke­t, és világossá válik, hogy nem lesz könnyű dolga az izraeli kormánynak a na­pokban megtartandó ülésén. Annál inkább, mert legfőbb szövetségesük, az USA, két tűz között lévén, korántsem nyújthat Izraelnek továbbra is olyan korlátlan és hatha­tós politikai támogatást és gazdasági segélyt, mint ahogy a közelmúltban tette. Ez ugyan az amerikai elnök­választási hadjárat hevében kétségkívül rossz pontokat hoz a­­hatalmon levő admi­nisztrációnak hazai vonalon, de ezt Fordék i­s most visz­szatérve a fent említett ha­ladó világközvéleményre — mégis kisebb bajnak vélik, mint ha egy nyilvánvaló igazságtalanság mellett ma­radéktalanul síkra szállva még többet veszítenének az egyébként is erősen megtépá­zott „szabad világot védő” tekintélyükből. I­lyen és hasonló gon­doktól mentesek. Bra­zília vezetői. Őket pontosabban Ernesto Geisel diktatúráját most már való­ban nem érheti az a „vád”, hogy eleget tettek a tizenkét évvel ezelőtti katonai „forra­dalom” által hatalomra ke­rülésük során kitűzött jelsza­vuknak, miszerint Brazíliá­ból a „világ legboldogabb or­szágát” s a „szabad emberek hazáját” fogják megteremte­ni. Egy benntartásuk ugyan akár akkor is volt, éspedig, hogy ez —­ mármint a sza­badság és a boldogság — nem illeti meg a „felelőtlen elemeket”, akikkel szemben, mint mondták, könyörtele­nek lesznek. Időközben ki­tűnt, hogy csak ezt az utób­bi ígéretüket váltották be, mégpedig szó szerint és az­zal, hogy „felelőtlennek” nyilvánították mindazokat, akik a diktatúra megszünte­téséért és a demokratikus parlamenti rendszerért foly­tatnak politikai harcot, mind pedig azokat, akik csak a be­térő falatért és a munkára való jogukért szállnak síkra. A brazíliai politikai me­nekültek megrázó élményeik­ről, letartóztatásokról, kínzá­sokról és a terror egyéb jól ismert megnyilvánulásairól számolnak be napról napra. A politikai megfigyelők pe­dig arról, hogy a brazíliai, argentínai, uruguayi és pa­raguayi katonai körök az utóbbi időben igen élénk kap­csolatokat teremtettek egy­mással. Állítólag egy — az észak-atlanti egyezményhez hasonló — Dél-Amerika „vé­delmére” irányuló katonai egyezmény megkötéséről tár­gyalnak. Nyilvánvaló azon­ban, hogy­­kiket és mit igye­keznek megvédeni körömsza­kadtáig az egyre hangosabb dél-amerikai „felelőtlen ele­mektől”. V­égezetül hadd említsük meg hazánk élénk nemzetközi tevékeny­ségének még egy jelentős mozzanatát. Stane Dolane a napokban az NSZK-ban járt, ahol Willy Brandttal, a Né­met Szocialista Párt (SPD) elnökével folytatott megbe­széléseket a két ország poli­tikai és gazdasági viszonyai­ról, Európa és a világ idősze­rű problémáiról. A széles kö­rű tárgyalásoknak egy moz­zanata külön figyelmet érde­mel: Willy Brandt az NSZK haladó közvéleményének ne­vében ismételten sajnálatát fejezte ki Edvin Zdove frank­furti konzulunk meggyilkolá­sával kapcsolatban, mond­ván, hogy az NSZK-ban te­vékenykedő fasiszta csopor­tok és szélsőséges emigrán­sok akcióit meg kell akadá­lyozniuk, mivel ez „összefér­hetetlen a két ország közötti jó kapcsolatokkal”. Ehhez valóban nincs mit hozzáadnunk. Talán csak annyit, hogy az ígéret szép szó... ENGLER Lajos VIU ICI шел. hu . A colombói csúcsértekezlet előkészületeinek jegyében Hasznos körút Bijedić vezette kormányküldöttségünk látogatása négy nyugat-afrikai el nem kötelezett országban: Szenegálban, Nigér­iában, Ghánában és Guineában A hét közepén érkezett haza Džemal Bijedic, a Szövetségi Végre­hajtó Tanács elnöke és kor­mányküldöttségünk tíznapos nyugat-afrikai körútjáról. Látogatást tett Szenegálban, Nigériában, Ghánában és Guineában, s tárgyalásokat folytatott az említett orszá­gok legmagasabb rangú tiszt­ségviselőivel, küldöttségünk tagjai pedig az ottani mi­niszterekkel és a gazdasági élet vezetőivel, Összegezve a látogatások eredményét, megállapíthat­juk, hogy igen hasznosak voltak, a magas szintű meg­beszélések hozzájárultak az említett nyugat-afrikai el nem kötelezett és fejlődő or­szágok valamint a hazánk közötti politikai és gazdasá­gi kapcsolatok további len­dületes fejlődéséhez, illetve (Ghana esetében) az együtt­működés eredményes újra­kezdéséhez. A kön'1--’'­­•­­is volt az egyik célja: jó alapokra helyezni az együtt­működést minden tekintet­ben. Ezek az országok külpoli­tikájukban határozott"-’ az el nem kötelezettség útját választottál- avv': abból is látszik, hogy mind tevéke­nyebben kívánnak rész­t venni az el nem kötelezet­­t-’- mozgalmában és a co­lombói állam- és kormány­fői értekezlet előkészületei­ben. T­ulajdonképpen a meg-­­ beszélések is a csúcs­­értekezlet előkészü­leteihez tartoznak. Legtöbb szó ugyanis a kétoldalú kapcsolatok kérdésének megvitatásán kívül az el nem kötelezett országok nemzetközi t—~«.-env«£›»irór céljaikról, eddigi értekezle­teik határozatainak valóra válásáról esett, s ezzel kap­csolatban a fejlődő országok problémáiról, a gyarmati uralom végleges felszámolá­sáról­­és természetesen az augusztusban megtartandó értekezlet előkészületeiről. Az erre vonatkozó megbe­szélések is mind a négy or­szágban jelentős eredmé­nyeket hoztak. A nemzetkö­zi kérdésekre és­ a gazdasági végrendszerre vonatkozó álláspontok nagyfokú ha­sonlósága vagy azonossága kedvező lehetőséget terem­tett a politikai kapcsolatok további jó alakulására, ez pedig tág teret nyitott a gazdasági, elsősorban a be­ruházási és nem utolsó­sorban a műszaki, techno­­­lógiei és a tudományos együttműködés, valamint az igen eredményesnek ígér­kező árucsere-forgalom .’"­. Aay­ugat-Afrika és Ju­ra­n­goszlávia kapcsola­­­tai újabb szakaszá­nak kezdetét jelentő dakari, accrai­­és laeusi tárgyalások után kormányfőnk és kísé­rete­i a körút utolsó állo­másaként — Conaikriba, Guinea fővárosába utazott, hogy találkozzon Sékou Touré elnökkel, akinek kor­mánya hasonlóan a többi haladó afrikai országéhoz, a pozitív semlegesség elvét követi a minden állammal való együttműködés alap­ján. Eddig a két ország öt különböző együttműködési szerződést és nyolc jegyző­könyvet írt alá, ami bizo­nyítja mindkét fél érdekelt­ségét és készségét a gazda­sági kapcsolatok különösen az ipari kooperáció fejlesz­tésére. Sajnos egyúttal azt is meg kellett állapítaniuk, hogy ezzel az országai ha­zánknak nem a legkielégí­­tőbb az árucsere-forgalma, jóllehet lehetőség van in­tenzívebbé tételére. Ez való­színűleg néhány, a régebbi gazdasági viszonyból vissza­maradt rendezetlen kérdés következménye. SEBESTYÉN Imre olasz egyezményt, amely — mint maga Karamanlisz mondta — a legjelentősebb megállapodás volt az euró­pai közeledés és baráti együttműködés síkján. Ez az egyezmény azt példázza, hogy kellő jóakarattal el le­het jutni a megegyezésig, s éppen ezért az 1977. évi belg­rádi külügyminiszteri talál­kozóig mindent el kell kö­vetni a helsinki záróokmány alkalmazása érdekében. Karamanlisz kormányfő nagy érdeklődést tanúsított az el nem kötelezett orszá­gok colombói csúcsértekezle­tét megelőző előkészületek iránt, s egyetértett elnökünk­kel abban, hogy az el nem kötelezettek építő jellegű hozzájárulást adnak a nem­zetközi problémák megoldá­sára irányuló erőfeszítések­hez. A MAI VILÁGOT szám­talan probléma és válság nyomasztja, közülük több is közvetlenül érint bennünket. Ezek közé kell sorolni a Conakry-i utcarészlet S oldal Jószándék és valóságérzék HA KÉT ORSZÁG felelős államférfiai őszintén kíván­ják a kapcsolatok és az együttműködés továbbfej­lesztését, s ha nem nélkülö­zik a politikai valóságérzé­ket, akkor megbeszéléseiken nem arra összpontosítják a figyelmüket, amiben néze­teik nem egyeznek, hanem arra, amiben egyetértenek, s aminek alapján előbbre le­het vinni a viszonyokat. Tito elnök, aki a hét ele­jén hivatalos és baráti láto­gatást tett Athénban, és tár­gyalópartnere, Karamanlisz miniszterelnök, továbbá a két ország külügyminiszterei és más államférfiai éppen ilyen politikai realizmusról tettek tanúságot. Mert, ha Jugoszlávia és Görögország között vannak is különbségek mind állambe­rendezés és hovatartozás, mind pedig a kétoldalú kap­csolatok tekintetében, ezek a legkevésbé sem akadályoz­ták az építő jellegű eszme­­cserét, sem az együttműkö­dés még lendületesebb fej­lesztésére irányuló erőfeszí­téseket. Ami a nemzetközi helyze­tet illeti, Jugoszlávia és Gö­rögország képviselői azonos álláspontot képviselnek. Egybehangzó értékelésük szerint, Európában a helsin­ki biztonsági és együttműkö­dési értekezlet óta nem va­lami nagy haladás történt, ha leszámítjuk a jugoszláv­ Földközi-tenger térségében uralkodó helyzetet, tételesen: a régóta húzódó ciprusi krí­zist, a közel-keleti válságot és ezen belül a libanoni bel­­háborút. Köztudomású, hogy eze­ket a válságokat nem maguk az érintett országok robban­tották ki. Tito elnök találóan kifejtette ezt keddi pohár­köszöntőjében, amelyben többek közöttt az alábbiakat mondta: „Jóllehet a békeszerető erők nagy erőfeszítéseket fejtenek ki, nincsenek meg­nyugtató eredmények, és ezt éppen az itteni térségben élő népek érzik meg a legjob­ban. A földközi-tengeri tér­ség — világrészünk civilizá­ciójának és kultúrájának bölcsője — idegen érdekek és célok miatt évtizedek óta roppant veszélyes összeütkö­zések és válságok színhe­lye.” S ebből a tanulság is le­vonható: a mediterrán tér­ségben okvetlenül ki kell alakítani a bizalom és az együttműködés légkörét, amihez természetesen Jugo­szlávia és Görögország is hozzájárulhat külön-külön és­ együttes erővel is. Ha ilyen hozzáállást tanúsít a többi érdekelt ország is, ha vala­mennyiük elismeri az ENSZ pótolhatatlan szerepét, s hozzá is járul a világszerve­zet határozatainak mara­déktalan alkalmazásához, ak­kor a térségben ismét helyre fog állni a béke. Legalább ennyire fontos számunkra a Balkán-félszi­geten uralkodó helyzet. Nyilvánvaló, hogy elsősor­ban a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével lehet elősegí­teni a barátság ügyét és a jószomszédi kapcsolatokat, s ezeknek eredőjeként szilár­dítani a félsziget békéjét, biztonságát és az itteni or­szágok általános együttmű­ködését. Tito és Karamanlisz megítélése szerint, a helsin­ki záróokmány szellemében kibontakozó multilaterális együttműködés hasznára vá­lik minden balkáni állam­nak, következésképp a bal­káni és az európai békének és biztonságnak is. Minthogy a balkáni szak­értők athéni tanácskozása eredményesen zárult, az ott elhangzott javaslatokat mi­előbb fontolóra kell venni, velük kapcsolatban állás­pontokat kell kialakítani. Ha pedig ez megtörténik, sor kerülhet a balkáni országok értekezletére. A HAZAÉRKEZÉSEKOR adott sajtónyilatkozatában Tito elnök a kétoldalú kap­csolatokkal is foglalkozott. Mint mondta, nagy lehetősé­gek vannak az együttműkö­dés bővítésére. „Sem az egyik, sem a másik félnek nem szabad kihasználatlanul hagynia a jelenlegi kedvező légkört, és a gazdasági és más együttműködés fejlesz­tésére kínálkozó mind jobb feltételeket” — mondta. Jugoszlávia és Görögor­szág minden bizonnyal meg is ragadja a kínálkozó lehe­tőségeket. Belőlük pedig va­lóban bőven van. Rövidesen kialakul a megállapodás, hogy hozzálátnak a két or­szág közötti közlekedés meg­gyorsításához. Kettős sínpárt építenek és kidolgozzák egy autópálya terveit. A korsze­rű autóút végén Görögor­szág „közelebb kerül” majd Jugoszláviához, nemkülön­ben egész Nyugat-Európá­­hoz, amelyhez a gazdasági együttműködés szoros szálai fűzik. A távolabbi jövőben megépül majd az Égei-ten­­gert a Fekete-tengerrel ösz­­szekötő hajózási rendszer, ennél jóval hamarabb len­dületet vesz az mari koope­ráció, a tudományos és kul­turális együttműködés. S minél lendületesebbé vá­lik az együttműködés, minél szorosabbra fűződnek a kap­csolatok, annál jobban erő­södik a kölcsönös bizalom is. S így — ismét elnökünk sza­vaival élve — fokozatosan megoldhatjuk mindazokat a kérdéseket is, amelyek a két­oldalú kapcsolatokra vonat­kozóan még előttünk állnak. FILCZ Nándor A megerőltető tárgyalások után megérdemelt pihenő

Next