Magyar Szó, 1976. május (33. évfolyam, 133-147. szám)

1976-05-19 / 136. szám

8. oldal SZABADKA 9 SZABADKA • SZABADKA • SZABADKA • SZABADKA ® SZABADKA 9 Május 16-án a Ш. központi helyi közösség fiataljai papírgyűjtést szerveztek. Az akció délelőtt 8-tól 12 óráig tartott. Ez idő alatt csaknem három tonna hulladékpapír gyűlt össze. Ez a kezdeményezés jónak bizonyult, ezért két hónap múlva megismét­lik. • (Fényképezte: Kalmár József) Hétfőn kezdődik a szúnyogirtás Az első szervezett szúnyog­irtást községünkben három évvel ezelőtt hajtották vég­re, és az idén először kapcso­lódik be községünk az egy­séges tartományi szúnyogir­tási akcióba. Közös szúnyog­irtást 27 község végez, és mindegyik területén öt alka­lommal fognak repülőgépről mérget szórni a szúnyogok által legjobban veszélyezte­tett területekre. Az első szúnyogirtás ebben az évben május 24-én lesz, és előreláthatólag 25-én és 26-án is tart még. Esős, sze­les idő esetén az akciót má­jus,28., 29. és 30-ára halaszt­ják. Tekintettel arra, hogy Malation alapanyagú rovar­irtó szereket fognak szétszór­ni, kérik a méhészeket, hogy ezeken a napokon tartsák zárva méheiket, vagy szállít­sák őket el a veszélyeztetett területről. A község terüle­tén mérget fognak szórni, Szabadka, Palics, Hajdújá­rás, Sándor, Csantavér és Bajmok felett a nevezett na­pokon a kora reggeli és az es­ti órákban. A Malation tar­talmú szerek nem csak a szúnyogokat, hanem a legye­ket és más rovarokat is ha­tásosan irtják. Az idei öt szúnyogirtás a községnek 300 000 dinárjába kerül, de ugyanekkora ösz­­szeggel járul hozzá a Tarto­mányi Környezetvédelmi Bi­zottság is. Hogy a szúnyogirtás mi­nél eredményesebb legyen, az Állategészségügyi Állomás szakemberei már megkezd­ték a nyílt vizekben élő szú­nyoglárvák irtását. Erre a célra a szelektív hatású Aba­te szert használják és, hogy az akció minél sikeresebb le­gyen, kérik a polgárokat, hogy kapcsolódjanak be. Amennyiben van esővizes tá­rolójuk, vagy más olyan víz tárolójuk, esetleg talajvíz van a pincében, forduljanak az Állategészségügyi Állo­más Matija Gubec vagy a Maksim Gorkij utca sarkán levő bolt szakembereihez. Ott ingyen kapnak szúnyog­irtó szert és szaktanácsot. Az olyan pincék tulajdono­sai, amelyekben sok a szú­nyog, de nincs talajvíz, hív­ják fel a reggeli órákban az állomás illetékes szolgálatát a 78-081-es telefonszámon, és ingyen fogják elvégezni a szúnyogirtást a kérdéses pin­cékben. Szóvá tesszük: Nincs többet vetélkedő Két évvel ezelőtt, 1574 nyarán a­­ turistaforgalom kezdetével­­ tartományi ve­télkedő indult a vendéglátó­­iari és turisztikai vállala­tok között. Harc a minősé­gért címmel több­ idegen­­forgalmi és vendéglátóipari egység mérte össze tudását méghozzá nagy sikerrel. Köz­ségünkben 13 létesítmény, il­letve egység nevezett be, hogy az ételek minőségé­ben, tisztaságában, kiszolgá­lásban és munkaszervezés­ben vetélkedjen. A júniustól októberig, tartó küzdelem eredménye­­ nem maradt el. A bizottság­­ véleménye szerint javult az ellátás, jobb volt a minőség. Kitüntetésben részesült több­­ vendéglátóipari egység, több­­­bek között a Park és a Pát­ria-szálló, a palicsi Kert­vendéglő és néhány turista­­iroda. E dicséretes akció kezde­ményezője és szervezője a Tartományi Gazdasági Ka­mara volt. Vajdaságban el­ső ízben rendeztek ilyen jel­legű versenyt. Az akkori ered­ményeken fellelkesülve a községi ünnepélyes ered­ményhirdetésen többek kö­zött az is elhangzott, hogy ha nem is tartományit, leg­alább községi versenyt min­den évben rendeznek, hogy ezzel is hozzájáruljanak az idegenforgalom fellendítésé­hez. Tavaly a verseny elma­radt. Vajon lesz-e idén az idegenforgalmi idény alatt?’ K. A. SZABADKÁN MA FILM JADRAN: Dr. Popaul, francia színes (4, 6, 8) LIFKA: Két nyomozó, amerikai színes (4, 6, 8) ZVEZDA: Kék angyalok, (FEST ’74), amerikai színes film (fél 4, fél 6, fél 8). MUNKÁS: Eljön az én napom, angol színes film (fél 4, fél 6, fél 8). ÜGYELETES Orvos: a mentőállomáson, a Pe­tőfi Sándor utcában este 8-tól reggel 6-ig. Gyógyszertár: a Városháza alatt. SZÍNHÁZ Magyar társulat fél 8-kor: Legénylakás, musical (Nyilvá­nos főpróba). MÚZEUM A Városi Múzeum nyitvatartá­si ideje: mindennap, hétfő ki­vételével délelőtt 9 tól 13-ig, kedden, pénteken és vasárnap 16-tól 19 óráig. Időszaki kiállításon: Vojnich Oszkár világnéprajzi hagyatékai. Húsvéth Lajos festőművész gyűjteményei. A Topolya kör­nyéki ásatások eredményei. Hiánycikk a vaj Kevés tejtermék az üzletekben Néhány napj­a hiánycikk a városban a vaj, de kicsi ál­talában a tejtermékek vá­­­lasztéka is az üzletekben, ömlesztett sajtot úgyszólván egyáltalán nem lehet kapni. A Trgopromet Kereskedel­mi Vállalat a szükséges vaj­mennyiség 70—80 százalékát a szabadkai tejgyártól szerzi be. Ez pedig jelen pillanat­ban nem tud eleget tenni az igényeknek. A hiány pótlá­sára a Trgopromet még a múlt hét folyamán a hódsági tejüzemtől rendelt vajat. Onnan 200 kilogramm vaj érkezik a napokban, de ez a menyiség nem fedezi a szük­ségleteket. — Tartományi viszony­latban is hiánycikk a vaj ,­­hallottuk a tejgyrr kereske­delmi osztályán. A meglévő üzemek nem képesek kielé­gíteni a lakosság va­j­szükség­letét, ezért behozatalra szo­rulunk. A szabadkai tejgyár körülbelül 100 tonna vajat termel évente, a város évi va­j­szükséglete pedig ennek kétszerese. A tartomány vaj szükség­letének kielégítésére az újvi­­­déki Koprodukt Vállalat Lengyelországból szerzett be nagyobb mennyiséget. Ebből Szabadka mintegy 50 tonnát kap. A behozatali vaj pár napon belül kapható lesz az üzletekben. A vállalattól szerzett értesüléseink szerint a többi tejtermékek hiánya áprilisban és májusban álta­lános jelenség. Júniusban ja­vulás várható. K. A. MAGYAR SZÓ Az iskolák előtt nem történt baleset összegezték a kisrendőrök munkáját — A kisrendőrök egyévi sikeres munkáját egy mon­datban így összegezhetjük: Amióta szolgálatot teljesíte­nek, az iskolák előtt nem történt egyetlen baleset sem — hallottuk SZALAI Attila technika szakos tanártól, a kisrendőrök és technikataná­rok minapi összejövetelén, amelyen összegezték a kis­­forgalmisták eddigi munká­ját. Az Ivo Lola Ribar Iskolá­ban tartott összejövetelen megjelentek a Motoros Szö­vetség, a Pedagógiai Intézet képviselői és a technika sza­kos tanárok a Djuro Salai, az Ivan Milutinovic, az I. Goran Kovacsc, az Ivo Lola Ribar, a VIII. Vajdasági Ro­hambrigád és a bajmoki Vuk Karadžić iskolából, amelyek­ben egy évvel ezelőtt meg­alakították a kisforgalmisták szakkörét. A főleg hetedik és nyolcadik osztályosokból álló szakköröknek összesen 150 vizsgázott kisrendőr tagja van. Harminc órán elméleti oktatásban részesültek a forgalmi jelek és szabályok ismeretéből, a többi pedig gyakorlati szolgálat teljesíté­se volt. A reggeli és a kora délutáni órákban, amikor a tanulók iskolába mennek, il­letve onnan távoznak, na­ponta ügyeleteskednek, így a forgalmat szabályozva, le­hetővé teszik a diákok szá­mára az úttesten való biz­tonságos átkelést az iskola előtt. Az említett időpontban rendszerint nagy a gépjár­mű-forgalom azok előtt a ■—цШЗ—,Л .... iskolák előtt, amelyekben működnek a kisrendőrök. A forgalmisták szakköré­nek munkáját nagymérték­ben segítette a Motoros Szö­vetség, melynek bizottsága előtt vizsgát tettek, és amely egyenruhát vásárolt szá­mukra, továbbá a belügyi titkárság közlekedési osztá­lya is. Az osztály dolgozói egy hónapon át, a kisrend­őrök mellett tartottak ügye­letet, hogy jelenlétükkel nö­veljék tekintélyüket, és ér­vényt szerezzenek intézkedé­seinek. Az összejövetelen a szak­körvezető tanárok kicserélték Néhány nappal ezelőtt meg­nyílt a Tesla telepi új posta és telefon­központ. A központ végső kapacitása nyolcezer szám, de egyelőre csak há­romezer előfizetőt kapcsol­nak rá. Az átkapcsolások fo­kozatosan történnek, és jövő márciusiig tartana­k. Ezzel krémileg tehermentesül az egyes számú posta tel­efon- központja, s ezáltal telefont kapnak azon városrészek la­kói is, akik a központ túl­terheltsége, illetve a hálózat hiánya miatt évek óta vár­nak telefonra. A többi között telefont kapnak a Palmotic utca lakói, a Bilecei telep és Kisibajmok is. A város ezen részén eddig nem volt tele­­­fonhálózat.. Jelenleg folyó­ tapasztalataikat, a Motoros Szövetség tagja pedig el­mondta, hogy hamarosan igazolványt is kapnak a kis­forgalmisták, amely feljogo­sítja őket az iskola előtti forgalom irányítására. A ké­sőbbiek folyamán a Motoros Egyesület keretében klubot is alakítanak számukra. A kisforgalmisták munká­jával elégedettek a szülők, a polgárok is. Az eddigi ta­pasztalatokat hasznosítva folytatják majd a szakkörök a jövő iskolaévben is mun­kájukat. Várható, hogy foko­zatosan a többi általános is­kolában is létrehozzák a kis­forgalmisták szakkörét, majban van a főhálózat ki­építése. A telefonigénylők hozzájárulásával a posta be­vezeti a vezetékeiket a há­zakba, illetve lakásokba. A Palmotic utcában és kör­nyékén a posta mintegy száz új csatlakozásra számít, a Bi­lecei telepen 120 új telefont vezet be. A kisbaj­mokiak ugyancsak száz új telefonszá­mot kapnak. Az említett vá­rosrészekben a hálózat épí­tése jóformán befejeződött, de a lakók mindaddig nem kaphatnak telefont, amíg a Tesla telepi központot nem üzemeltetik, azaz a túlter­helt belvárosi központot nem tehermentesítik, ez pedig jö­vő márciusig esedékes. Ez­után a vasúti felüljárótól Pallos felé minden telefon­­szám megváltozik, az első két szám 33-as lesz. Érdeklődésünkre a postán elmondták, hogy a telefon­­igénylőknek elsőbbségi sor­rend szerint tesznek eleget. A posta szabályzata szerint elsőbbsége van a társadal­mi-politikai szervezeteiknek és a biztonsági szolgálatnak. A magánszemélyek közül elő­ször a községi végrehajtó szervek tisztségviselői, vala­mint a községi szervek al­kalmazottai kapnak számot. Utánuk következnek azok a vállalati vezetők, akik te­vékenysége közvetlenül ki­hat munkaszervezetük gaz­dasági eredményére. Előny­ben részesülnek még az olyan foglal­kozásbeliek, akik mun­kájához okvetlenül szüksé­ges a telefon (ügyvéd, orvos, újságíró stb.). Új telefonszámok Legénylakás A Szabadkai Népszínház magyar társulatának bemutatója A Szabadkai Népszínház magyar társulata az évad utolsó bemutatójaként május 20-án Neil Simon és Burt Bachanach Legényl­akás cí­mű hangulatos musicaljét mutatja be. Neil Simon a darabot Hilly Wildner és I. A. I. Dia­mond műve nyomán írta, a fülbemászó muzsikát korunk egyik legsikeresebb könnyű zene­szerzője Bart Bacha­­rach komponálta. A verse­ket Hal David nyomán Sze­nes Iván írta. A Legény­lakás zenés szín­padi játék, egyszerű: egy kis hivatalnok szerény legény­­lak­ársaiból a szórakozni vá­gyók sokat ígérő örömta­nyát szeretnének varázsolni, ebből egész sor bonyodalom támad, mert egyszerre min­denkol élvezni szeretné a sza­badon hagyott­­lakás lehető­ségeit. A szereplők: Balázs Piri Zoltán, Majoros Kati, Albert János, Godányi Zoltán, Sán­ta Puszta Lajos, Salamon Sándor, Barádsus Zoltán, Czeke Gusztáv, Albert Má­ria, Ábrahám Irén, Süveges Eta, Kotroba Júlia, Szél Pé­ter, Horváth Sándor, Josip Sešerko és Manton Marinko­vic. A díszletek Hupkó Ist­ván, a jelmezek Zoratia Jo­­vanovic munkái. Koreográ­fus Gesiszler György m. v. Korrepetitor: Végső József. Vezényel: Szabó Ede. A da­rab rendezője VIRÁG MI­HÁLY. Az Ifjúság 76 táncdalfesztivál műsora A 23 Ifjúság­­76 táncdalfesztivál szervező bizottsága a háromna­pos országos könnyűzenei ren­dezvényt gazdag kísérő műsor­ral látta el. A hagyományok­nak megfelelően az idén is a Mi fiatalok elnevezésű „éjféli hangverseny”-nyel kezdődik a fesztivál, amelyet a Művelődési Otthon dísztermében rendeznek meg május 20-án este fél li­kor. Ezen a rendezvényen a közvetlen termelésben dolgozó fiatalok önigazgatók, fiatal sportolók, kultúrmunkások, föld­művesek vesznek részt orszá­gunk minden tájáról. A műsor zenei részében szóhoz jutnak a kevésbé ismert kisegyüttesek. A rendezvény arculata: zene-vita­­zene. Az országos ifjúsági táncdal­fesztivál elődöntőjére május 21- én este 8 órakor kerül sor, a sétaerdei sportcsarnokban. Mint ismeretes ezen az elődöntőn a zsűri által kiválasztott 24 tánc­dal kerül bemutatásra. Ugyan­aznap este fél 11-kor a Művelő­dési Otthon dísztermében meg­tartj­á­k a Mi fiatalok elnevezé­sű hangverseny második részét, amelyen a könnyűzenei együt­teseken kívül fellépnek az If­júság ’76 fesztivál fiatal költői is. A táncdalfesztivál döntőjének napján — május 22-én — reg­gel 9-kor a fiatal zeneszerzők, énekesek, költők, önigazgatók, munkások és a rendezvény töb­bi fiatal részvevője megkoszo­rúzza a Fasizmus áldozatainak emlékművét Szabadkán, majd fogadáson vesz részt a Harco­sok Szövetségében. A deszkás­erdei Majorban délelőtt 10-kor horgászversenyt rendeznek, a nap folyamán a fiatalok meg­látogatnak több szabadkai vál­lalatot, találkozón vesznek részt a fesztiválon szereplő idősebb, ismert zeneszerzőkkel, majd a szabadkai képviselő-testület el­nöke fogadja őket. Este 8-kor kerül sor a fesztivál döntőjére, a sportcsarnokban. A táncdal­fesztivál döntőjét a televízió is élő adásban közvetíti. Szerda, 1976. május 19. Ilyenek a mai fiatalok... A mai fiatalok viszont — esetenként — jogosan vo­natkoztathatnák az általában rosszallást, méltatlanko­dást kifejező megállapítást olyan változatban, hogy: ilyenek a mai öregek. De igazolják a két korosztálybeliek egymás iránti viszonyát a tények, amelyeknek színhelye ezúttal a vá­ros és Palics közötti kerékpárút, ahol — gyalogjáró hí­ján — a kerékpárosok, kismotoron utazgatók, gyalogo­sok közlekedése lezajlik. Az utóbbi hetekben szembe­ötlően forgalmas a kerékpárút, hiszen reggelente ezt veszik igénybe a városi lőtérre tartó fiatalok is... — Nem halljátok, hogy csöngetek — mordul rá egy hattagú csoportra az ötven körüli kerékpáros. Természetes, hogy nem hallják, mert hangosan be­szélgetnek, gondtalanul nevetgélnek, hiszen: fiatalok. — Félre az útból, nem vagytok birkák — mondja dühös önérzeteskedéssel egy másik csoportnak a va­dászpuskás mopedos, aki azzal juttatja kifejezésre mél­tatlankodását, hogy mindkét lábát szétterpeszti, mintha száguldás közben rúgni akarna. — Reméljük, hogy maga se szamár — hangzik a fiatalok jogos és önérzetes védekezése. — Hogy milyen neveletlenek ezek a mai fiatalok, azt hiszik, hogy csak az övéké a kerékpárút — hangoztat­ja bölcs nézetét egyik horgász a másiknak, miközben segédmotoros kerékpárjukon Palics felé robognak. — Építsenek maguknak privát országutat — kiált­ják utánuk a fiatalok és nevetgélnek. — Gyerekek, legyetek szívesek, egy kis utat — kér­leli őket halk szóval egy hatvan körüli kerékpáros, per­metezőgéppel a hátán. — Tessék, bácsi — mondják elcsendesedve, őszinte tisztelettel a lányok, fiúk, akik a kerékpárútról letérve a füves szegélyen folytatják útjukat. Lám, ilyen fiatalok és ilyen öregek is vannak. ..

Next