Magyar Szó, 1977. február (34. évfolyam, 30-44. szám)

1977-02-01 / 30. szám

4. oldal MAGYAR SZÓ Kedd, 1977. február 1. A IKSZ XI. kongresszusa akció jellegű legyen (Folytatás az 1. oldalról!­káról szóló törvénnyel ki­dolgoztuk és teljessé tettük a társadalmi-gazdasági és politikai viszonyok történel­mileg új koncepcióját, amely­nek konkrét alkalmazása a gyakorlatban távolról sem csupán szervezeti jellegű, hanem mélyreható eszmei­politikai tartalma van. Ez mindenképpen terjedelmes, bonyolult és kényes feladat. Egyáltalán nem véletlen pél­dául, hogy a társult mun­káról szóló törvény kétéves időszakot szabott meg a mun­kaszervezeteknek és önigaz­gatási közösségeknek, társu­lásaiknak, valamint az ön­­igazgatási szerveződés és tár­sulás más formáinak, hogy belső viszonyaikat és egészé­ben vett szervezetüket össz­hangba hozzák a törvénnyel. Semmivel sem kevésbé bo­nyolult feladat új társadal­mi-politikai rendszerünk ér­vényesítése, és általában a politikai élet kiteljesítése, különösen a társadalmi bá­zisban , a társult munká­ban és a küldöttrendszer­ben. Arról van szó, hogy töb­bé már nem elvi álláspon­tok kialakításánál tartunk. Most már hosszabb távú munkálkodás van folyamat­ban következetes életbe lép­tetésükért. Ezzel kapcsolat­ban pedig nincs szükségünk holmi általános nyilatkoza­tokra és terjedelmes elvi do­kumentumokra. Akcióra van szükségünk. Az összes társa­dalmi erők állandó szerve­zett erőfeszítésére, rendsze­rünknek mind egészében vé­ve, mind az összes részeiben való teljes és kifogástalan működésére. Ezért, javasol­juk, hogy a JKSZ XI. kong­­reszsusának munkája kifeje­zetten akciój­ellegű legyen, ösztönzést, útmutatást és kö­telezettséget jelentsen a tár­sadalmi erők konkrét tevé­kenységére, és e tekintetben a hangsúlyt a szervezett szo­cialista tudat tényezőinek, elsősorban a Kommunista Szövetségnek a politikai és eszmei felelősségére helyez­zük. Az emberek közötti " Hogy ez a küldöttrendszer talpra állhasson, kilábaljon a kezdeti bizonytalanságok­ból, megszabaduljon a tehe­tetlenségi erő hatásától, a korábbi viszonyok nyomá­saitól, és a szó teljes értel­mében működni kezdjen, az egész társadalom hatalmas igazi mozgatóerejévé válva, akkor már most ebben a rendszerben szilárdan meg kell vetnie lábát a Kommu­nista Szövetségnek mint bel­­ső mozgatóerejének, mint vezető eszmei és politikai ere­jének, amely a gyakorlatban tettekben állandóan igazolja önmagát az önigazgatók min­dennapi akciói révén. A Kommunista Szövetségnek mindenütt jelen kell lennie, ahol az önigazgatók döntést hoznak. A Kommunista Szövetség nem állhat az önigazgatási rendszeren kívül, sem e rendszer fölött, mint külső vagy magasabb rendű erő, mint holmi fölérendelt té­nyező, amely csak utasítá­sokat ad, hogy mit és konk­rétan hogyan kell csinálni, és azután számonkéri a fe­gyelmet, s ezzel kapcsolat­ban nem vállalja a politikai felelősséget a meghozott dön­tésekért. Körülményeink kö­zött ez a fajta magatartás lényegében véve az önigaz­gatásnak és a társult mun­kában a dolgozók önigazga­tási jogainak kisajátítását jelentené, mint ahogyan másrészt a Kommunista Szö­vetségnek a küldöttrend­szertől a döntéshozatali fo­lyamattól és a küldöttségek munkájától való elhatároló­dása nemcsak az ösztönös haladásra való hagyatkozást jelentené, hanem szélesre tárná a kapukat a nyoma­ A XI. kongresszusnak ez az irányvétele arra késztet bennünket, hogy alaposan vitassuk meg a Kommunis­ta Szövetségnek a jelenlegi körülmények között, a szo­cializmusért vívott harc je­lenlegi szakaszában betöltött szerepét és kijelölt felada­tait, ez pedig harc új társa­dalmi-gazdasági és politikai rendszerünk kiépítéséért és működéséért. Kétségtelen, hogy a Kom­munista Szövetség a X. kongresszus óta jelentős eredményeket ért el, meg­szilárdította eszmei és cselek­vési egységét, bővítette so­rait és növelte befolyását a munkásosztályra és általá­ban a dolgozókra. A harc e folyamatában a társada­lom változásával együtt s ezzel összhangban megvál­tozik a kommunisták társa­dalmi szerepének természe­te, munkamódszere, tehát szervezeti módja is, termé­szetesen a további társadal­mi fejlődésért való még fo­kozottabb felelősség értelmé­ben. Általában véve az alkot­mánnyal, a társult munká­ról szóló törvénnyel és más rendszerbeli törvényekkel napjainkban életbe léptet­jük az emberek közötti vi­szonyok új, mélyrehatóan de­mokratikus politikai rend­szerét, amely a klasszikus parlamenti rendszernek — akár a burzsoá pluralista, akár az egypártrendszerű etatista típusú parlamenti rendszernek — történelmi tagadása. Ha szem előtt tart­juk az önigazgatási szervező­dés különféle szintjein a küldöttségek taglétszámát, akkor a legkevésbé sem túlzás azt mondani, hogy nálunk ma a politikai dön­téshozatal folyamatában a dolgozók milliós tömegei kezdenek részt venni a tár­sult munka szervezeteiben, a helyi közösségekben, az önigazgatási érdekközössé­gekben, a küldöttrendszerű képviseleti testületekben, a községektől a föderációig, egyszóval küldöttrendsze­rünk egészében. Viszonyok új politikai zere sek előtt, sőt a számunkra idegen politikai irányzatok előtt is, kezdve a kispolgári anarcholiberalizmustól, a kü­lönféle technokratikus vagy bürokratikus monopóliumo­kig. Egyszóval a Kommunista Szövetség mindennapi tevé­kenységének igazi színhelye magában a rendszerben van a fejlődés irányainak meg­határozásában, a küldöttsé­gek és küldöttek munkájá­nak irányításában, az ön­igazgatás összes szerveiben, a társult munkában, a helyi közösségekben, az önigazga­tási érdekközösségekben és az önigazgatási szervezkedés más formáiban, a küldött­rendszerű képviseleti testü­letekben, az egész küldött­rendszerben. A XI. kongresszusnak fe­lül kell vizsgálnia majd a Kommunista Szövetségnek a társult munkában, a küldött rendszerben és a társadalmi bázisban való eszmei gya­korlatának területét is, ahol az eszmei harc frontja ki­terjed azokra az eszmei kér­désekre is, amelyek éppen a társadalmi viszonyok válto­zásaival kapcsolatban merül­­nek fel. Nem hanyagolhat­juk el tehát azt a tényt, hogy még erősek a régi, lé­nyegében véve állam­i tulajdo­ni viszonyok nyomásai, ame­lyek manapság különösen abban az irányzatban jut­nak kifejezésre, hogy az új önigazgatási formákban való­jában továbbra is fenntart­sák a jövedelemnek a dol­gozótól, a társult munkától való elidegenültségét. Ha pe­dig az ilyen tendenciához a Kommunista Szövetség szer­vezetei is csatlakoznak, a veszély annál nagyobb. Ez csak arra mutat, milyen fe­lelősségteljes feladataink vannak azon viszonyokért folytatott konkrét harcunk­ban, amelyeket az alkot­mánnyal, a JKSZ X. kong­resszusának határozataival E problematika összefüg­gésében a kongresszus min­denképpen foglalkozik majd a Kommunista Szövetség, a Szocialista Szövetség, a Szakszervezeti Szövetség, a Szocialista Ifjúsági Szövet­ség és más szervezett szo­cialista erők viszonyának kérdésével, valamint a poli­tikai rendszerben való hely­zetükkel és szerepükkel. Ez különösen vonatkozik a Szocialista Szövetségre, épp azért, mert a képvise­leti testületi rendszer fő po­litikai erejének képzeltük el, és mert egyesítenie kell a szocializmus összes szerve­zett szubjektív erőit a helyi szervezetektől, a községe­ken át a föderációig azzal a feltétellel, hogy támasza és alapja a helyi közösségben van, ahol tömörítenie kell az összes dolgozókat és pol­gárokat, s ahol a társadalom alapvető politikai életének kell lüktetnie. A gyakorlatban azonban még nem közelítettük meg kellő mértékben a politikai élet ilyen megszervezését a bázisban, illetve konkrétab­ban szólva a Szocalista Szö­vetség helyi választmányá­nak szintje alatt, vagyis a helyi közösségben, s ezért nemritkán megtörténik, hogy a Szocialista Szövetség helyett a politikai munka és élet fő irányítója és szer­vezője a Kommunista Szö­vetség. Nem mondom, hogy ennek egyik oka nem a kom­munisták körében tapasztal­ható bizonyos szektás irány­zat, a túlhaladott stílus és munkamódszer. De egészé­ben szemlélve, a Szocialista Szövetség mint mindig ke­vésbé működik frontként, és inkább működik társadalmi­politikai szervezetként. In­nen ered hogy tevékenységé­ben a fórumszerű munka­­módszer jut túlsúlyba, kö­vetkezésképp általános és el­vi nyilatkozatok és határoza­tok születnek, ennek folytán a dolgok természeténél fog­va néha egyesek a politikai teendők felosztását követe­lik, ez pedig társadalmi-po­litikai rendszerünk lényegé­nek bizonyos meg nem érté­sét tükrözi, olyan meg nem értést, amely akarva-aka­­ratlanul politikai pluraliz­musba vezet.­­ Nincs szó tehát, és nem is lehet szó „a munkák af­féle felosztásáról” a Kom­munista Szövetség és a Szo­cialista Szövetség vagy va­lamely más társadalmi-po­litikai szervezet között. A Kommunista Szövetségnek, ugyanúgy, mint a küldött­­rendszerben, magában a Szo­cialista Szövetségben kell te­vékenykednie, ahol a kom­i­­munisták az összes dolgo­zókkal és polgárokkal együtt­­ egyenrangúan megvitatják az összes társadalmi kérdé­­s a társult munkáról szóló törvénnyel határoztunk meg, és hogy a Kommunista Szö­vetség mennyire köteles ténylegesen harcolni az új önigazgatási tudatért, nem­csak a dolgozók soraiban, ha­nem elsősorban saját sorai­ban. Leket, ösztönzik a demokra­tikus viszonyokat és általá­ban véve a demokratikus életet, élenjárnak személyes példájukkal, és érvekkel szállnak síkra nézeteikért és álláspontjaikért. A Szocialista Szövetség­ben, szervezeteiben, testüle­teiben és alosztályaiban kell gyülekezniük mindazoknak, akik a szocializmus mellett vannak, de akiknek más sa­játos nézeteik lehetnek a fo­lyó politika egyes kérdései­ről. A Szocialista Szövetség­ben a demokratikus vita út­ján ezeket mindinkább az önigazgatási rendszerhez és a Kommunista Szövetség po­litikájához fűzzük, s ezzel elérjük azt, hogy úgy érez­zék, maguk is a rendszeren belül vannak, szabadon ki­fejthetik nézeteiket és véle­ményüket. A kongresszus új politikai rendszerünk megvitatásának keretében meghatározott fi­gyelmet szentel majd min­denképpen az állam és­­az államigazgatás helyének és szerepének. Az önigazgatási rendszerben az állam szere­pével kapcsolatos elvi néze­teket a X. kongresszus meg­adta. Tehát a küldöttrend­szerű döntéshozatalon ala­puló a társadalmi-gazdasági és politikai viszonyok jelen­legi foka szempontjából kell felmérni a tapasztalatokat, és konkrétan meg kell szab­ni az állam ezzel kapcsola­tos szerepét. Tömören szól­va, fokoznunk kell az állam felelősségét és hatékonysá­gát, általános szabályozó sze­repét az önigazgatás szem­pontjából értelmezve, nem pedig az adminisztratív be­avatkozás szempontjából, te­hát az önigazgatási szocia­lista rendszer erősítésében, a társadalmi rend megvédésé­ben, vagyis a dolgozók és polgárok, a nemzetek és nemzetiségek alkotmány ál­tal meghatározott jogainak, valamint hazánk független­ségének és integritásának vé­delmében betöltött szerepét. Ilyen cselekvési jellegű és konkrét állásfoglalás szelle­mében a XI. kongresszus teljes jelentőséget tulajdonít­hat néhány nagy jelentősé­gű témának, társadalmi és ezzel összefüggésben eszmei vonatkozású problemati­kánk különféle területeinek. E témák közé tartozik gazdasági fejlődésünk. Egyéb­­ként gazdasági fejlődésünk nemcsak azért óriási jelen­tőségű, mert e fejlődésnek meg kell oldania sok prob­lémát, mint például a szer­kezeti aránytalanságok, a munkatermelékenység és a gazdálkodás hatékonysága, a munkával és eszközökkel való gazdálkodás, a kevésbé fejlett területek fejlődése, a nemzetközi gazdasági együtt kétségtelen, hogy tavaly szemmel látható eredménye­ket értünk el az infláció megfékezésében. Arról van szó, hogy ezeket az eredmé­nyeket túlnyomórészt gazda­ságpolitikai intézkedésekkel­ értük el. A feladat tehát az, hogy a szilárd és viszonylag harmonikus gazdasági fejlő­dés mindenekelőtt gazdasági rendszerünk tartós belső sa­játságává váljon. Feltéte­leket erre azonban csak ak­kor teremtünk, ha követke­zetesek leszünk a jövedelmi viszonyok rendszerének al­kotó jellegű kimunkálásában és gyakorlati alkalmazásá­ban, a munka szerinti el­osztásban, a munka és az eszközök önigazgatási, nem pedig technokratikus-bürok­­ratikus társításában, vala­mint a bővített újraterme­lés új rendszerének fejlesz­tésében, a tervezésben, a társadalmi megállapodásban és az önigazgatási megegye­zésben és az egységes jugo­szláv piac megteremtésében. Az ilyen rendszer fő kérdé­se, hogy vajon a társult munka alapszervezetében a dolgozó rendelkezik-e és milyen mértékben a megte­remtett jövedelemmel és többletmunkával, amelyet, akárcsak holt munkáját, tár­sítja majd a társult munka más dolgozóival az új ter­melési kapacitásokba való közös befektetés végett, és ezzel kapcsolatban érdekelt­­a befektetések minél na­gyobb hatékonysága iránt, mert az ily módon megva­lósított jövedelem megfele­lő részével a saját személyi jövedelmét is növeli, ame­lyet élő munkájával­ szerzett társultmunka-alapszerve­­zetében. A dolgozó ilyen köz­vetlen érdekeltsége a társa­dalmi jövedelem és ezáltal a saját személyi jövedelme nö­vel­ése iránt a fő anyagi és társadalmi támpontját jelen­ti a harcnak a magasabb rendű munkatermelékenysé­gért, amely egyébként to­vábbra is komoly problé­mánk. A kongresszusnak megkü­lönböztetett figyelmet kell szentelnie hazánkban a nem­zetek közötti viszonyoknak. Ez nemcsak belső fejlődé­sünk szempontjából nagy el­vi és gyakorlati jelentőségű probléma, hanem korunk­ban a nemzetközi közösség­ben a viszonyok és a folya­matok távlata szempontjá-­i­ból. A nemzetek többé nem akarnak az alárendeltségi vagy a függőségi viszonyok­ban élni, és nem is élhetnek így, ennek megnyilvánulási formáira — gyarmati ura­lom, neokol­onializmus, hege­monizmus vagy az egyik nemzet másik felé való ren­delése stb. — való tekintet nélkül. Ez teljesen érvényes a több nemzetiségű állami közösségekre, valamint a nemzeti kisebbségekre és helyzetükre. Következésképp ma a jelenkori nemzetközi viszonyok fő kérdésévé vált a népek szabadsága és saját nemzeti lényük, törekvéseik és érdekeik szabad teljes és zavartalan kifejezésére való szuverén joga, valamint ar­ra való joguk, hogy az egyen­rangúság és demokratikus megegyezés alapján rendez­zék viszonyaikat más népek­kel. E kérdés demokratikus megoldása nélkül nem bizto­síthatók tartósabb feltéte­lek arra, hogy az egyenran­gú és békés nemzetközi együttműködést megvalósít­suk, éspedig korunk világá­nak objektív és haladó szel­lemű törekvésével, a népek és országok egymáshoz való fokozottabb közeledésével összhangban. Az önigazgatási szocialista Jugoszlávia mindenképpen példát nyújthat a nemzeti kérdés megoldására és a nemzetek közötti viszonyok rendezésére. Ez egyébként forradalmi fejlődésünk és munkásosztályunk harcának állandó összetevője, amely­nek kétségtelen eredménye az, hogy hazánk nemzetei­nek és nemzetiségeinek egy­ségérzete sohasem volt még olyan erőteljes, mint ma, éppen azért, mert a legszo­rosabb kapcsolatban áll az önigazgatási szocialista vi­szonyok fejlődésével. Az új alkotmánnyal és általában véve a társadalmi-gazdasági és politikai rendszer átala­kításával újabb lépéseket tet­tünk nemzeteink és nemzeti­ségeink további érvényesü­lésének útján. A XI. kong­resszus kétségtelenül megad­ja ennek az útnak az érté­kelését, egyszersmind pedig rámutat a problémákra, ame­lyeket e tekintetben még meg kell oldani, de a meg­oldás lehetőségeire és táv­lataira is. Az el nem kötelezettség korunk objektív szükségleteiből ered A XI. kongresszusnak ele­meznie kell a nemzetközi helyzetet, korunk világának teljes képét a bonyolult problémákkal és ellentmon­dásokkal együtt, de rá kell mutatnia az objektív tör­vényszerűségekre, eszközök­re és utakra, amelyek a ju­goszláv kommunisták véle­ménye szerint e problémák sikeres megoldására vezet­nek, a béke, a demokratikus nemzetközi együttműködés és a nemzetközi társadalmi előrehaladás biztosításának szempontjából. Ezzel elju­tunk az el nem kötelezettség­nek, mint új történelmi erő­nek kérdéséhez, amely a mai nemzetközi viszonyok társa­dalmi jellegéből, korunk azon objektív szükségletei­ből ered, hogy a világnak az általános béke, a fejlődés és a szocializmus felé kell ha­ladnia. Ebben rejlik az el nem kötelezettség politikájé­nak osztálylényege. A Jugo­szláv Kommunista Szövet­ség abból a meggyőződés­ből indul ki, hogy nemzet­közi téren a munkásosztály történelmi érdekeiért vívott harc egybekapcsolódik az összes haladó erőknek a sza­badságért és a népek függet­lenségéért, az imperializmus és a hegemonizmus minden formájának megszüntetésé­ért és nemcsak az egyen­rangú politikai és gazdasági viszonyok megteremtéséért vívott küzdelmével is. Ez alkotja az el nem kötele­zettség osztályalapját. Mind­ez együttesen képezi a hala­dó szellemű folyamat élő és alapjában véve egységes fo­lyamatát, amelytől elsősor­ban függ az, hogy vajon a világ képe gyorsabban vagy lassabban változik-e az ál­talános előrehaladás és a béke irányában. A szocialis­ta erőknek tehát képeseknek (Folytatása az 5. oldalon) A kongresszust előkészítő különbizottságok A JKSZ KB Elnöksége tegnapi ülésén különbi­zottságokat is alakított a XI. kongresszus előkészíté­sére. Ezek a következők: 1. A Kommunista Szövetségnek és a JKSZ KB- nek a X. és XI. kongresszus közötti munkájáról szóló jelentést kidolgozó bizottság. Vezetője Mirko Popo­vic. 2. A JKSZ statútumának módosításait és kiegészí­téseit előkészítő bizottság. Vezetője Jure Bilic. 3. Káderügyi előkészítő bizottság. Vezetője Sta­­ne Dolanc. 4. A XI. kongresszus előkészületeinek propaganda- és tájékoztatásügyi bizottsága. Vezetője Dusan Po­povic. 5. A XI. kongresszus szervezésügyi előkészítő bi­zottsága. Vezetője Dragoljub Sztavrev. A Szocialista Szövetségnek egyesítenie kell a szocializmus összes szubjektív erőit működés és sok más problé­ma­, hanem azért is, mert nem volnánk marxisták, ha nem idealisták vagy szubjek­tivisták, ha azt gondolnánk, hogy a társadalmi és a ter­melési viszonyok társadal­munk anyagi termelőerőinek fejlődésétől függetlenül vagy elkülönülten építhető. A XI. kongresszust abban az időszakban tartjuk, amely körülbelül egybeesik hazánk társadalmi és gazda­sági fejlődése jelenlegi öt­éves tervének harmadik évé­vel, tehát abban az időben, amikor fel kell készülnünk a következő tervre. Ez ter­mészetesen nem azt jelenti, hogy a kongresszuson meg kell vitatni a következő öt­éves tervet, de a kongresz­­szusnak mindenesetre meg kell vitatnia a gazdasági és anyagi fejlődés távlatait, va­lamint a problémákat, ame­lyekre ez a fejlődés talált vagy találni fog megoldást. Szemmel látható eredmények az infláció megfékezésében

Next