Magyar Szó, 1977. február (34. évfolyam, 45-57. szám)

1977-02-16 / 45. szám

2. oldal Miloš Minic vendéglátói Tanzánia, az ujamaák országa „A SZOCIALIZMUSt nem lehet kormányrendele­tekkel, parlamenti törvé­nyekkel vagy pártjelszav­ak­­kal építeni. Egy ország nem válik automatikusan szocia­listává, ha államosítja a külföldi tőkét vagy egysze­rűen kijelenti, hogy szocia­lista. A szocializmus egyen­lő azzal, hogy minden egyes emberben él annak tudata, hogy a munkások és parasz­tok közösségéhez tartozik, és hogy munká­j­a beleépül a kö­zösen épített új társadalom épületébe, egy lépéssel kö­zelebb visz valamennyiün­ket az új távlatokhoz” — tíz évvel ezelőtt, 1967. feb­ruár 5-én mondta ezeket a szavakat Julius Nyerere, Tanzánia elnöke azon a na­pon, amikor elfogadták az úgynevezett arushai nyilat­kozatot, amely a szocializ­mus és az el nem kötelezett­ség sajátos útján indította el Tanzániát. A fejlődés útja Az eddig rdegtett úttal kapcsolato­an pedig egy újabb keletű idézetet hoz­nánk fel mérlegkészítés he­lyett: „A nagy szavaktól — bármilyen hangosan ismétel­getjük is őket —, a szépen összeál­lított nyilatkozatok­tól­­ és ígéretektől, a nyom­tatásukra szánt papiros ton­náitól a mi embereink még nem lesznek sem jóllakottab­bak, sem jobban öltözötteb­­bek, sem képzettebbek, sem egészségesebbek. A jobb hol­napért vívott küzdelmünk­ben nem a szavak, hanem a tettek mellett, nem a kompromisszumok, hanem a harc mellett döntöttünk. Az elmúlt 15 év alatt egy percig sem volt könnyű dol­gunk és a következő 15 év­ben sem lesz könnyű. De napról napra látjuk har­cunk eredményeit, arra tö­rekszünk, hogy minél na­gyobbak legyenek, és máris büszkék lehetünk rájuk”, tavaly decemberben, az or­szág függetlensége kikiáltá­sának 15. évfordulója alkal­mából írta ezt a Daily News című tanzániai kormánylap. Az elmúlt több mint 15 év eseményei azt mutatják, hogy az el nem kötelezett Tanzánia következetesen ha­lad a maga választotta úton. Az ország tulajdon­képpen két külön úton haladó ön­álló államból: Tanganyiká­ból és Zanzibárból jött lét­re. Tanganyikóban 1954. jú­lius 7-én alakult meg az Afrikai Nemzeti Unió. Ez a haladó elképzelésekkel in­duló párt harcolta ki 1961. május elsején az ország ön­rendelkezési jogát, majd 1961. december 9-én a füg­getlenséget. Zanzibár for­radalmi pártja, az Afro-Si­­razi Párt 1957. február 5-én alakult, a függetlenséget 1963. december 10-én har­colta ki, de a gyorsabb fej­­l­­ődés érdekében még szük­ség volt arra, hogy 1964. január 12-én megdöntsék a monarchiát és 1964. január 18-án kikiáltsák a Zanzibá­­ri Népköztársaságot. A két ország 1964. április­­ 22-én egyesült. A szociali­­mmus sajátos útján indultak­­ el, amelynek irányvonalát a I . már említett 1967. évi i­arushai nyilatkozat adta­­i meg. A továbbfejlődés i­s egyik biztosítéka az is, hogy a szocializmus építésének ta­­­pasztal­atait felhasználva lét­­­rejött a forradalom tudatos f­élcsapata, a múlt év végén­­ egyesült a két párt, a Tan­­ganyikai Afrikai Nemzeti Unió és a Zanzibári Afro- Sirazi Párt. Az egyesült párt a szocializmus építésének­­ programját fogadta el, tov­j­o­vábbfejlesztve az arushai­­ nyilatkozat elveit, felhasznál­­­­­va az eddigi tapasztalatokat­­ is. Külpolitikájának alapel­­­­ve pedig az el nem kötelez­í zettség. A szocializmus sajátos útja Mint minden szocialista, programnak, ennek is az ál­­­lamosítás és a tervszerű fej -­­­lődés az alapja. Tanzániában­­ ugyanis államosították a­­ bankokat és biztosítótársa- s­­ágokat, az ipari és kereske­­­delmi cégek részvényeit pe­dig vagy teljes egészében, vagy részben megvásárol­­­­ták. Ezekkel az intézkedések­kel egy kiegyensúlyozott, minden nagyobb megrázkód­tatástól mentes fejlődést in­dítottak el, amely a szocia­­­­lizmus alapjainak fokozatos bővülését, a társadalom gaz­­­dasági alapjának szakadat­­­­lan erősödését eredményez­te. A szocialista programmal összhangban elfogadott terv­gazdálkodás azt a célt tűzte­­ az ország elé, "hogy lassan­­ megszabaduljanak a külföl­­­­di élelmiszer-behozataltól és ugyanakkor fejlesszék az í ipart meg azokat a gazdasá­­­­gi ágakat, amelyekből jelen­­­­tős jövedelmet valósíthatnak meg. A tervgazdálkodás­­ eredményének tudható be,­­ hogy Tanzánia már nagy I mennyiségű gyapotot, teát,­­ dohányt és szitált szállít­­ külföldre. Sokat tettek az­­ ásványkincsek feltárása és­­ hasznosítása terén is. Tavaly nyolcmillió dollár értékben­­ szállítottak ki gyémántot,­­ tíz-egynéhány millió dollár értékben aranyat, ugyanany­nyi értékben féldrágakövet, jelentős volt a gipsz-, kao­lin- és sókivitel is. Újabban kőolajlelőhelyekre bukkan­nak és kiaknázásuk is meg­kezdődött. A szocializmus építésének sajátossága Tanzániában, hogy a helyi körülmények­kel és adottságokkal számol­va az­­ország központi prob­lémájának megoldására össz­pontosítottak minden figyel­met. Tanzániában ugyanis, éppúgy mint a többi afrikai országban, a lakosság ha­talmas többsége, mintegy 90 százaléka falun él. A gyar­mati gazdálkodás éppen eze­ket a paraszti tömegeket hozta nehéz helyzetbe. A monokultúra és a kivitelre termelő gazdasági ágak fej­lesztésére törekedtek ugyan­is és ezzel elsorvasztották a sajátos helyi­ gazdálkodást, nyomorba döntették a pa­rasztságot. A helyzetet csak súlyosbította, hogy­­a falvak­ból elkergetett vagy elköl­tözni kényszerült parasztok a városok nyomortanyáin az éhező munkanélküliek töm­e­gét szaporították. Tanzánia vezetői tudták, hogy a szocializmus építésé­ben nem utánozhatnak sem­milyen külföldi modellt, ha­nem erre a sajátos tanzáni­ai problémára kell megol­dást találniuk. Ezért lett a szocializmus építésének sa­játos formája ez a hatalmas népvándorlás, amelynek ke­retében 1974 közepétől 1976 végéig kilencmilió embert — nomádot, primitív körül­mények között, kezdetleges eszközökkel dolgozó parasz­tot, városi munkanélkülit — telepítettek korszerű falvak­ba, az úgynevezett ujama­­ákba. E falvak létrehozásá­val és megépítésével kíván­ják megoldani egyszerre mindazokat a problémákat, amelyekkel a szocializmus építésének meg kell birkóz­nia. Ezek a falvak egyrészt a jobb életet jelentik a tan­zániaiak számára, mert is­kolákkal, kórházakkal, kor­szerűbb lakóépületekkel van­nak ellátva. Jelentik to­vábbá a kollektív és tervsze­rű gazdálkodást, már azzal is, hogy minden község ugyanakkor egy önellátó szövetkezet is. Végül az uja­­maa az állami berendezés és az önigazgatás alapja, mert szavatolja, hogy a dön­tés, az igazgatás a tanzániai nép kezében legyen. A fejlődésben való lema­radást, persze, Tanzániának sem lesz könnyű pótolnia, de Tanzánia népe­ tudatosan, nyitott szemmel, önállóan építi a maga sajátos társa­dalmát, amelyben az ország egész népének mozgósításá­val, tudatos emberi erőfe­szítéssel birkóznak meg a problémákkal. A vázolt bel­politika összhangban áll az el nem kötelezettséggel, melynek egyik képviselője­ként látogat el Tanzániába. BÁLINT István Dar es Salaam, Tanzánia fővárosa (3) Felfedezését azonban nem megbízójának, hanem George Bissel New York-i ügy­védnek adta el, jóval magasabb honorá­riumért, mint amennyit az orvostól ka­pott. Bissel nemcsak jó ügyvédnek, de jó üzletembernek is bizonyult. A vegy­­elemzés birtokában azonnal Titusville-be utazott, 5000 dollárért megvásárolta a far­mot, és Townsend bankárral közösen, megalapította a Seneca Oi! Companyt. A sors gyorsan megfizetett Bisselnek kap­zsiságáért. Társa ugyanis, aki még nála is csalafintább ember volt, a titusville-i olajat titokban ugyancsak­ vegyelemeztet­­te. Amikor megértette, milyen nagy hord­erejű a vállalkozás, amelynek társtulaj­donosa lett, kitúrta Bisselt az üzletből. Drake „ezredes”, a terület első olajku­tatója sem gazdagodott meg. A fúráson keresett pénzt elvesztette az olajbörzén, mindinkább elhatalmasodó köszvénye miatt újabb munkát már nem vállalhatott, élete hátralevő részében nyomorúságos körül­mények között, alamizsnákon tengődött. Amikor az első olajkútból magasba szökkent az olaj, John dr. Rockefeller még clevelandi vegyeskereskedésében ült, és számolta a centeket, amelyeket a kiske­reskedőkkel kötött üzletei hoztak. Jelszava ugyan már akkor is az volt, hogy az em­ber annyit keressen, amennyit csak bír, a jelszót azonban nem tudta megvalósíta­­ni, mert a haszon egy részét a kiskeres­kedők fölözték le. Az olaj, mint hallotta, mesésen jövedelmez, ezért érdeklődött a lehetőségek iránt. 1860-ban azután Titus­ville-be utazott, hogy közelebbről is szemüg­yre vegye a gyors meggazdagodás­sal kecsegtető áru forrását. A krónika szerint ez volt az egyetlen alkalom életé­ben, amikor olajmezőre látogatott. Az eseményre később már nem is emlékezett pontosan, legfeljebb arra, hogy amit ott látott, inkább elkedvetlenítette, mintsem felbátorította. Titusville-t addigra már ellepték a tönkrement aranyásók, a feke­te arany lázában égő kalandorok, de kisemberek, farmerek, tisztes jövedelem­mel rendelkező kereskedők is pénzzé tet­ték mindenüket, hogy hozzájussanak egy talpalatnyi földdarabhoz, amely úgy bűz­­lött, hogy Rockefeller gyomra felfordult tőle. Sokan persze soha, egyetlen deciliter olajat sem tudtak kipréselni a földből. Aki szerencsésebb volt, jobban győzte lelki­erővel, idegekkel és főként tőkével, az megfosztotta társait nehezen szerzett kis Olajföldjüktől. Virágzottak a bordélyhá­zak, a kártyaszalonok, amelyeknek leg­alább olyan fontos szerepük volt a kis­emberek kifosztásában,­ mint a konkur­renciaharcnak. A legnagyobb üzleti si­kert Ben Hogan aratta le, aki úszó bor­délyházzal és kártyaszalonnal jelent meg az Allegheny-folyón, és három év alatt milliomos lett. Ki tudja, hány vendéget raboltak ki és fojtottak a folyóba. Ho­gan emberei, hányat kényszerítettek pisz­tollyal értékpapírjaik eladására. Minden­esetre, a titusville-i völgyben szaporodtak az olajfúrótornyok, s hamarosan egyetlen nagy erdővé sűrűsödtek. A szomszédok — mert a kutak egymás hegyén-hátán zsú­folódtak — egymás olaját szippantották ki.­­Az olajkutatás lázában gyors növeke­désnek indult a város. Néhány hónap alatt 15 ezer ember zsúfolódott össze a régi Titusville mellett épült új városká­ban. Egymás után nyíltak a bankok és a szállodák. Aztán, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is a szerencse. A kutak, a rablógazdálkodás következtében, gyorsan elapadtak, az olaj tetemes része a mélyben maradt, s az emberek, akár­csak az aranyláz idején, azonnal elhagy­ták a kiapadt telepeket. Amilyen gyorsan nőtt, olyan gyorsan tönkrement a város is, két év múltán a házak többségét már csak a patkányok lakták. Másutt, Ohió államban például, új gazdagabb telepekre bukkantak, amelyek ontották az olajat, olyan bőségben, hogy 1800-ban az olaj ára a literenkénti 17 centről 1,7 centre, sőt a rákövetkező esz­tendőben 0,7 centre süllyedt. A jelenség egyszerű magyarázata az volt, hogy a hir­­telen felszínre hozott, nagy mennyiségű olajat akkor még csaknem kizárólag vi­lágításra használták, és a termelés roha­mos növekedése olyan telítettséget terem­tett a piacon, hogy többe került a szállí­tás, mint amennyiért eladhatták. Ebben az óriási körhintában még az olyan, min­den hájjal megkent és tapasztalt banká­rok nem tudtak megkapaszkodni, mint amilyen Townsend volt, és a Seneca Oil Company is hamarosan csődbe jutott. Az lett a veszte, hogy csakis a termeléssel és az eladással foglalkozott, úgy vélte, a szál­lítás­ nem az ő gondja. A szállítók azon­ban hamar felfedezték, mennyire rájuk szorulnak az olajtulajdonosok, s minél na­gyobbra nőtt a kínálat, ők annál maga­sabbra emelték a szállítási tarifát. Ehhez járult meg, hogy a finomítók tulajdono­sai is ki akarták használni a helyzetet, s attól vették az olajat, aki a legalacso­nyabb áron szállította. Ebből a harapó­fogóból csak nagyon kevesen menekültek meg. (Folytatjuk) A léSOL­U A VjJfcPgmKEM RÉSZLET KANYÓ ANDRÁS: VERSENYFUTÁS AZ OLAJÉRT CÍMŰ KÖNYVÉBŐL ___________" • MAGYAR SZÓ Szerda, 1977. február 16. A Népszabadság írja hevesen Már el a pártot elvi okokből A párttagsági igazolvány becserélésének nagy politikai jelentősége van Budapestről jelenti a Tan­­j'Ug. Tavaly a párttasági iga­zolvány becserélése során, az MSZMP-ből a tagságnak valamivel több mint 2 szá­zaléka lépett ki írja a Népszabadság című pártlap a politikai eseményt méltató cikkében. A párttagsági iga­zolvány becserélése —, amely az MSZMP 1975-ös kon­g­res­s­zus­i hat­á­ro­za­t­a­inak szellemében történt — arra is alkalom volt, hogy a párt mindegyik tagjával nyílt be­szélgetést folytassanak az életüket érintő valamennyi fontosabb kérdésről, elköte­lezettségükről és politikai tevékenységükről, és hogy mindennek alapján valameny­nyi párttag esetében követ­keztetéseket vonjanak le a további munkára és a párt­ban való maradásra vonat­kozóan. Amint a Népszabad­ság cikke megállapítja, elha­nyagolhatóan kis számban akadtak olyanok, akik elvi okokból léptek ki a pártiból. A nagy többséghez —, amint az újság írja — azok tar­toztak, akik egyetértettek ugyan a párt célkitűzéseivel és a szocialista eszmékkel, de­ nem tudták a párttagság­ból eredő kötelezettségeiket teljesíteni. A magyar párt­­lap egyúttal cáfolta azokat a nyugati újsághíreket, ame­lyek szerint, a párttagsági igazolvány becserélése affé­le tisztogatás, vagy a párt tagságának a felülvizsgálása volt. Az a tény, hogy a há­romnegyed millió tagot számláló pártot a tagságnak csak 2 százaléka hagyta el, illetve körülbelül 15 000-ren léptek ki, a létszám korláto­zott módosulását jelentette. Egyébként az utóbbi két év­tizedben ez volt a párttag­sági igazolványok sorrend­ben harmadik cseréje. Strougal lemondta bécsi látogatását Az UPS Bécsből érkezett jelentése szerint Lubomir Strougal csehszlovák mi­niszterelnök lemondta kilá­tásba helyezett ausztriai lá­togatását. A hírt Willibald Fahr osztrák külügyminisz­ter közölte. Strougal látoga­tásának elmaradását a csehszlovák miniszterelnök azzal indokolta, hogy „túlsá­gosan elfoglalt napi munká­jával.” • Az UPS szerint Strougal­­nak a jövő hónapban kel­lett volna Bécsbe látogatni. Egyébként a Prága­­és Bécs közötti kapcsolatok az­után váltak feszültté, hogy Ausztria támogatását nyil­vánította ki a csehszlovákiai Charta 77 aláírói iránt. jug. Minta táviratat Belgrádból jelenti a Tan­atroS Minic, az SZVT al­e­lnöke, szövetségi külügyi titkár üdvözlő táviratot kül­dött Gonsales Facio Costa Rica-i és dr. Mansur Kálid szudáni külügyminiszternek kinevezésük alkalmából. Tüntetés az Aeroflot párizsi épülete előtt Egy a francia fővárosból érkezett Reuter-hír szerint, a szovjet Aeroflot légiközle­­kedési vállalat párizsi kül­képviselete előtt történt teg­napi zsavarg­ásokban két rendőr megsebesült és 14 jobboldali tüntetőt letartóz­tattak. A rendőrség akkor avat­kozott be, amikor a szovjet­­ellenes tüntetőik bezúzták az Aeroflot külképvisele­tének üvegajtaját.

Next