Magyar Szó, 1977. október (34. évfolyam, 285-300. szám)

1977-10-16 / 285. szám

1­ 1. oldal 1 /МВЕкЛ­Л V VÉLEMÉNYEK/ 1 , ... DÉL-AFRIKA Steve Biko külö­nös halála Steve Biko különös halála még tovább csökkenti az amúgy is csekély reményt, hogy Dél-Afrikában a feke­ték és a fehérek közötti dia­lógus és a békés rendezés eredményt hoz. Steve Biko a „feketék konvencióinak” tiszteletbeli elnöke volt, na­cionalista vezető, az afrikai ifjúság körében neki volt a legnagyobb tekintélye. Har­mincéves korában, szeptem­ber 12-én börtönben halt meg Pretoriában, állítólag egyhetes éhségsztrájk után. Dél-Afrikában Biko a hu­szonegyedik színes bőrű fo­goly, aki 1976 március óta a börtönben elhunyt. (Közöt­tük volt egy fogoly, Molluli, akiinek holttestén a tettle­­gesség nyomait fedezték fel). A börtönben eddig elpusz­tultak közül azonban egy­nek sem volt olyan politikai szerepe, mint Bikának. Steve Biko józanul gon­dolkodó ember volt, született politikai tehetség, benne so­kan, külföldiek is, a poten­ciális miniszterelnököt lát­ták. A széles vállú, atléta­termetű, szögletesarcú, szakállas politikus első pil­lantásra összefogott lelki és fizikai erők és a természetes tekintély benyomását kel­tette. Eredetileg orvostudományt tanult a durbani Natal Egyetemen. 1972-ben abba­hagyta tanulmányait, és a fekete községi program munkatársa lett, amelyet a gyakorlati szociális munká­nak szentelnek. A SASO (ki­zárólag nem fehérek — köz­tük félvérek — számára fenntartott dél-afrikai diák­­szervezet) első elnöke volt egy éven át, s egy további évig az elnökség tagja. Miért ilyen rövid ideig? „Gyors változást akartunk — mond­ta februárban egy beszélge­tés során —, nem a szemé­lyekre, hanem a tartalomra összpontosítottunk”. A hat­vanas évek végén az afri­kaiak egyenjogúsági mozgal­­­ma elapadt, a régi szerveze­teket szétzúzták, vezetőiket bebörtönözték, vagy illegali­tásba vonultak. A kis össze­esküvő szervezetek nem ta­láltak támogatásra a töme­gek körében. Biko szemében elsőrendű fontossága volt annak, hogy erősítse a feke­te lakosság öntudatát, és az akkoriban mintegy 6000 ta­got számláló afrikai diákság köréből vezető erőket ké­pezzen ki. Biko és barátai elsősorban arra törekedtek, hogy a dél-afrikai feketék megsza­baduljanak a fehérekkel szemben „beléjük rögződött kisebbségi érzésektől”, és „visszanyerjék méltóságu­kat”, amely az önálló és har­cias állattenyésztő törzsek ag­rár- és ipari proletariátussá alakulása közben elveszett. — Dél-Afrikát úgy kor­mányozzák — mondta Biko —, mintha európai sziget lenne. — Ő maga Dél-Afri­kában a különbözőség kul­túrájáért szállt síkra, amely­ben minden népcsoport azt a szerepet játssza, amely ere­jének megfelel. Ennek elő­feltétele az általános válasz­tójog. Steve Bikót augusztus 18- án harmadszor is börtönbe vetették azzal a váddal, hogy kommunista. A panamai kormány és az Egyesült Államok között au­gusztusban egyezmény jött létre a Panama-csatorna öve­zetének jövőjére vonatkozó új megállapodás alapjairól. Erre az egyezményre nem ■kevesebb, m­int 13 évi tár­gyalások u­tán került sor. Mi is voltaképpen az alá­írt egyezmény lényege, ho­gyan szabályozza a straté­giailag, de egyéb szempont­ból is rendkívül fontos föld­rajzi térség jövőjét? ▲ A megállapodás szerint a csatornaövezet védelmé­ben a jövőben a panamaiak is részt vesznek, de az e kö­rüli teendők zöme egyelőre az USA-ra hárul. A helyi hatóságok azonban ellenőr­zik majd a szolgálatban le­vő amerikai­­katonai személy­zet magatartásának törvé­nyességét. A Egy amerikai ügynök­ségnek — a kormány szervé­nek — az lesz a feladata, hogy gondot viseljen a csa­torna üzemeltetéséről. Az ez­zel kapcsolatos ügyek inté­zésére amerikai adminisztrá­tort neveznek ki, helyettese panamai állampolgár lesz. 1990-től az adminisztrátor lesz panamai és helyettese amerikai. A A megállapodás érvény­be lépésével megszűnik a pa­namai csatornaövezet, ám ez USA-nak továbbra is jogá­ban lesz igénybe vennie azo­kat a területeket — vízi és szárazföldi , térségeket egy­aránt —, amelyek a csator­na működésének, karbantar­tásának és védelmének szem­pontjából játszanak döntő szerepet.. . A két fél szavatolni fog­ja a csatorna semlegességét. Ezt úgy érik el, hogy vala­mennyi ország kereskedelmi és hadihajóinak egyenlő fel­tételekkel teszik lehetővé a fontos vízi úton való átha­ladást. Saját hajóiknak min­denkor elsőbbségi joguk lesz. A Panama a megállapo­dás értelmében jövedelemre tesz szert a csatornán átha­ladó hajók illetékéből, éspe­dig 30 cent tiszta jövedel­met a hajórakományok min­den tonnájáért. Ezt az ösz­­szeget időközönként hozzá­igazítják az inflációs mozgá­sokhoz . Ezenkívül a közép­­amerikai ország évente még 20 millió dollárhoz jut ab­ból az összegből, amely a csatornán való áthaladási il­letékekből származnak. Az Egyesült Államok hozzájárul a panamai gazdaság megszi­lárdításához: az elkövetkező években 345 millió dollárt folyósít — visszafizetési kö­telezettségek nélkül — gaz­dasági és katonai beruházá­sokra. A A Panamában dolgozó amerikai állampolgárok ügyeiben az Egyesült Álla­mok bíróságainak büntető­jogi illetékessége fokozato­san megszűnik, és három év múlva a panamai bíróságok­nak jogukban lesz egyes bün­tetőjogi pereket lefolytatni, de visszautasítani is. Ha amerikai állampolgárok vagy családtagjaik Panamában tör­vénybe ütköző cselekedetet követnek el és elítélik őket, joguk lesz büntetésüket ame­rikai területen letölteni. A Egy-egy amerikai ál­lampolgár csak ö­t évig ma­radhat munkában Panamá­ban, azok az amerikai állam­polgárok viszont, akik már hosszabb ideje ott­ élnek, nyugdíjaztatásukig folytat­hatják munkájukat. Fokoza­tosan csökkenteni fogják az amerikai polgári személyek létszámát is, azoknak vi­szont, akik munka nélkül maradnak, a helyi viszonyok­hoz igazodó összegben mun­kanélküli-segélyt irányoznak elő.­­ A szabad munkahelyek betöltésének esetén a pana­mai állampolgárok elsőbbség­ben részesülnek, senki sem helyezhető át nemzeti, faji vagy nembeli hovatartozása miatt. Egészségügyi és nyug­díjbiztosítási kérdésekben a két fél közösen találja meg a megoldásokat. A A megállapodás 1999. december 31-én jár le, s ek­kor teljes egészében megszű­nik­ az amerikaiak katonai jelenléte. PANAMA fiz USA-val kötött egyezmény lényege Terrorizmus az NSZK-ban A legújabb autómodell ­ SZOVJETUNIÓ A hosszú élet titka Amikor a közelmúltban a Szovjetunióban, a hosszú élet titkainak kutatására bizottság alakult, Lev Koma­rov, alelnök kijelentette: 200—300 évig élni és dolgozni fantasztikus dolog, sokak szerint ez még a jövő zené­je. A kutatások jelenlegi állása szerint, azonban lehet­ségesnek tűnik, hogy a következő­ néhány évtizedben olyan eredményeket sikerül elérni, amelyeknek gya­korlati alkalmazásával a felső korhatár 40—60 évvel ki­tolható, és ily módon az emberi élet átlagos hossza 100—120 év lehet majd. További vizsgálódások, azt is lehetővé tehetnék, hogy az átlag életkor 150—200 esz­tendőre hosszabbodjék. Elméletileg ugyanis az emberi életnek nincs felső korhatára. Az elmúlt 25 évben­ az öregedés tudományával fog­lalkozó szakértők a gerontológusok évenként hoztak nyilvánosságra téziseket, amelyekkel az öregedés me­chanizmusát próbálták megmagyarázni. Egy szovjet tu­dós szerint, a gerontológiában felállított elméletek szá­ma fordított arányban áll a kérdés megvilágítottságá­­val. Meg kell hagyni azonban, hogy mindinkább kikris­tályosodik az a nézet, hogy az öregedést az okozza, hogy a sejtekben egyre több káros anyag halmozódik fel, és ez gátolja a zavartalan fehérjeszintézist. Egy másik né­zet szerint, az öregedés és a halál szigorúan meghatá­rozott program szerint következik be, amelynek menete már születéskor a génekben foglaltatik. NIGÉRIA Kedvező gazdasági kilátások A több évig tartó száraz­ság Nigéria 4 milliós lakos­ságának igen súlyos élelme­zési gondokat okozott, az ás­ványkincsek­­ kiaknázásából eredő jövedelem azonban, úgy látszik, megoldja a ne­hézségeket. A kormány már­is könnyítéseket hozott: a kedvező ásványkitermelés folytán a jövőben nem kell jövedelmi adót fizetniük a nigériai dolgozóknak. Igen jelentős mértékben segíti elő az ország továbbá fejlődését az urániumterme­lésből eredő jövedelem, s valószínű, hogy a foszfátki­termelés, de a kőolajból szár­mazó bevétel is kedvező irányba lendíti az afrikai ország gazdaságát. " Tavaly az uránium kiter­meléséből származó állami jövedelem elérte a 10 milli­árd frankot, és ezért a kor­mány úgyszintén könnyítése­ket eszközölt, amelyek min­denekelőtt az adófizetőknek kedveznek. 1976-ban egyéb­ként Nigériában 1600 tonna urániumot hoztak felszínre. Az urániumtermelésből ere­dő jövedelem jövőre eléri a 20 millió frankot. Szakem­berek véleménye szerint — s erről hivatalos értékelések is napvilágot láttak — az or­szág urániumkészlete mint­egy 40 ezer tonna, de felté­telezik, hogy ezenkívül még mintegy 30 ezer tonnányi van. A jelenleg üzemelő fran­cia, japán, NSZK-beli, olasz és spanyol cégekkel közösen épült uránium-feldolgozó mellé öt újabb feldolgozó építését vették tervbe.­­ MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1977. okt. 18. JÉGHEGYIMPORT Az Iowa állambeli Ames egyetemén a jéghegyek hasznosításáról tanácskoz­tak. Alaszkából helikopter­rel, majd teherautón 2,2 ton­nás jéghegyeket vittek a ta­nácskozás színhelyére. A ta­nácskozás védnöke Fejszál, Szaúd-Arábia hercege, aki országában az ivóvízellátás javítására jéghegyek impor­tálását és olvasztását akarja alkalmazni. NYELVTANFOLYAM KILENC KILOMÉTER MAGASSÁGBAN A nyugati repülőtársaságoknak az utasokért folyó ver­sengése egyre inkább fokozódik. Hogy minél több utast szerezzen, néhány vállalat bejelentette: interkontinentá­lis járatain nyelvtanfolyamokat szervez. A gyakorlati haszon a nyelvi ismeretek szerzése mellett, feltehetően sikerül lerövidíteni a kontinensek közötti repülési időt, másrészt pedig elhárítani az utasok repülési neurózisát. SHERPA AZ ALPOKBAN Az osztrák Alpok 2000—3000 méteres csúcsaival és a hobbiszerű alpinisztikával ismerkedik egy tibeti sherpa, a hegyóriások meghódítására induló expedíciók nélkülöz­hetetlen teherhordója. A 38 éves Pasang Kaji Lama számára, aki a Himaláján, 4000 méter magasságban él, az európai utazás nem csupán az alacsonyabb tenger­­szinti megszokását, hanem ezeréves időbeli ugrást is je­lent. A tibeti férfi most Innsbruck környékén gyakorol­ja a modern alpinisztikai és technikai segédeszközök hasz­nálatát, s ebben máris legalább olyan eredményeket mu­tatott fel, mint az európai hegymászók a Himalája meg­hódításában. ■ / CSÖKKEN A FARMERNADRÁG NÉPSZERŰSÉGE Ha helytálló a vélemény, hogy a farmernadrág vise­lése nem divat, hanem életszemlélet, akkor úgy látszik, egyes országokban hamarosan életszemléleti változások következnek be. A farmernadrág divatja ugyanis az USA- ban és az NSZK-ban csökkenő irányzatú, s ez a női és a férfi farmerdivatra egyaránt vonatkozik. A fenti meg­állapítást egy nürnbergi és egy amerikai piackutató in­tézet tette közzé. MUSICAL PRESLEY-RŐL Úgyszólván alig ültek el a látványos temetés hullá­mai,s máris megjelentek a — javarészt pletyka szintű — memoárok a lapok hasábjain. ,És Londonban hamar­jában összecsaptak egy musicalt Elvis Presley életéről. Három jól éneklő színésszel játszatják a főszerepet: kü­­lön-külön a húsz-, a harminc- és a negyvenéves Pres­­ley-t. A próbák ideje: éjjel-nappal. A premiert ugyanis a jövő hónap közepére tervezik, míg tart a rock-énekes iránti általános érdeklődés. LEONARD BERNSTEIN MÓKÁI A karmesteri pálca amerikai nagymestere, Leonard Bernstein legutóbbi vendégszereplése alkalmával a be­avatottak szerint — különösen és meglepően viselkedett. Bonnba való megérkezése után — miután hivatkozott származására, és közölte, hogy nem szegény és társadal­mi rangja is irigylésreméltó — testőröket és Mercedes 600-as típusú gépkocsit követelt a szervezőktől. Amikor a bonni városatyák nem voltak hajlandók egy harmadik, mellesleg szólva igen különös kívánságát teljesíteni, a következő napon Bernstein farmernadrágban és pulóver­ben jelent meg a tiszteletére rendezett fogadáson. Egy bajorországi elektronikai cég a bajor rendőrség­gel együtt újfajta fényképezőgépet fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy a sebességkorlátozást ellenőrző ra­darkészülékhez kapcsolva járművükben lefényképezze a gyors­hajtókat. Ezentúl tehát a gyorshajtásért fizetendő büntetés számlájához csatolják majd a szabálysértő gép­kocsivezetőnek tettének elkövetése közben készített arc­képét is. D. A SZÁMLA az arcképpel együtt jön

Next