Magyar Szó, 1978. május (35. évfolyam, 118-131. szám)

1978-04-30 / 118. szám

1978. ápr. 30., május 1., 2. MAGYAR SZÓ e van szükség Benyomások a Szakszervezeti Világszövetség prágai kongresszusáról Április 16-ától 22-éig Prágában megtartották a Szakszervezeti Világszövetség kongresszusát. Jelen volt a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség küldöttsé­ge is. A küldöttség­­ munkájáról és a Szakszervezeti Világszövetség kongresszusáról a Jugoszláv Szakszer­vezeti Szövetség szervei még nem adtak értékelést, így tehát csak az első benyomásokról és észrevételek­­ről beszélgettünk Smilja Atanackovictyal, a jugo­szláv küldöttség tagjával, a JSZSZ nemzetközi kap­csolatok osztályának munkatársával. A Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség nem tagja egyik­­ nemzetközi szakszervezeti központnak sem, de együtt­működik mind a nemzeti­­ szakszervezetekkel, mind pe­­dig a két világszövetséggel,­ a Szakszervezeti Világszövet­­­séggel és a Munka Világszö­vetségével. A harmadik szak­szervezeti központtal, a Sza­bad Szakszervezetek Nemzet­közi Szövetségével nem bon­­­takozott ki szorosabb kapcso­­­lat, de az együttműködés bi­­­zonyos formái léteznek. Az­­ együttműködésről a JSZSZ­­ mind­ig azt az elvet vallotta,­­ hogy a szakszervezetek közöt­­­ti kapcsolatot a teljes egyen­jogúságra, a belügyekb© va­ló be nem avatkozásra és annak a kölcsönös tisztelet­ben tartására kell alapozni, hogy minden szakszervezet maga határozza meg politi­káját és akcióit. Ennek a szellemében és az együttmű­ködés törekvésétől vezérel­ve vett részt küldöttségünk a prágai világkongresszuson is. A küldöttség vezetője, Mi­­odrag Vlahovic felszólalásá-­­­ban ismertette a jugoszláv munkásosztály vívmányait és tapasztalatait, elsősorban az önigazgatás fejlődését, a nemzetközi témák közül pe­dig az első helyre tette a fej­lődő országok problémáit és ezenkívül szólt a szakszerve­zetek közötti együttműködés kérdéseiről is. Felszólalását nagy érdeklődéssel hallgat­ták. A jugoszláv küldöttség ezenfelül több bilaterális megbeszélést folytatott a kap­csolatok elmélyítése érdeké­ben. A Szakszervezeti Világ­szövetség kongresszusát is elsősorban abból a szempont­ból mérték fel, hogy a JSZSZ továbbra is együtt akar működni ezzel a nem­zetközi központtal és azt vizsgálja, hogy a kongresz­­szus mennyiben könnyíti meg, serkenti ezeket a tö­rekvéseket. Az egység szükségessége A Szakszervezeti Világszö­vetség kongresszusát azzal a jelszóval és felhívással tar­tották, hogy meg kell terem­teni a nagyobb szakszerve­zeti egységet, és véget kell vetni annak a szakadásnak, amely a hidegháború évei­ben," 1949-ben következett be, vagyis az eddigi megosz­lás helyett ismét ki kell ala­kítani a feltételeket ahhoz, hogy létrejöjjön a szakszer­vezetek nemzetközi egysége és összefogása. A szervezők ennek az összefogásnak a szolgálatába akarták állítani a Világszövetség kongresz­­szusát, dialógus színterévé kívánták tenni. Ezt a törek­vést szolgálta az is, hogy meghívót küldtek a világ valamennyi szakszervezeté­nek, és a kongresszuson je­­len is volt 126 ország 303 szakszervezetének kül­döttsége, köztük számos olyan szakszervezet kép­viselői, amely nem tagja a Szakszervezeti Világszövet­ségnek. Külsőn jelentős moz­zanatnak tartják, hogy a kong­resszuson megfigyelőként je­len volt a másik szakszerve­zeti központnak, a Munka Világszövetségének elnöke, Gerard Fonteneau. A har­madik szakszervezeti köz­pont, a Szabad Szakszerveze­tek Nemzetközi Szövetsége nem küldte el képviselőit, sőt tagjait is arra szólította fel, hogy ne vegyenek részt a prágai kongresszuson. En­nek ellenére számos tagja képviseltette magát Prágá­ban. A szakszervezeti e­gység megteremtésének törekvését tartalmazta Pierre Gensous­­nak, az SZVSZ főtitkárának beszámolója is. Valamennyi részvevő pozitív mozzanat­ként könyvelte el, hogy a szakszervezeti egység megte­remtését minden egyes szak­szervezet sajátosságának tisz­teletben tartására, a belü­­gyekbe való be nem avatko­zásra, minden egyes szak­­szervezet egyenlőségére és a közösen kialakított álláspon­tok tiszteletben tartására kí­vánják alapozni. Ezzel össz­hangban a Szakszervezeti Vi­lágszö­vetség is kifejezést adott készségének, hogy kri­tikusan felülvizsgálja eddigi gyakorlatát, és feltárja azo­kat az új módszereket, ame­lyek lehetővé teszik a foko­zottabb alkalmazkodást a világban történt változá­sokhoz, jobban figyelem­be veszi a szakszer­vezeti mozgalom új mozgá­sait és általában a belső de­mokrácia továbbfejlesztésé­vel járul hozzá a szakszer­vezeti egység megteremtésé­hez. A belső viták­­ A kongresszus vitája azon­ban megmutatta, hogy az SZDSZ számos tagja, elsősor­ban a fejlett nyugat-európai „A kommunista, a rari­lás­, a szocialista, a szo­ciáldemokrata, a népi, a nemzeti felszabadítási és más haladó mozgalmak és pártok közötti viszonyok­ban mindinkább érvénye­sül az önállóság, a bel­­ügyekbe való be nem avatkozás, a saját mun­kásosztályuk és népük iránti felelősség elve, va­lamint az önkéntes és egyenrangú együttműkö­dés.” országok szakszervezetei, de a megfigyelőkkel képviselte­tett más szakszervezetek is nem tartják elegendőnek az önkritikát, amelyet a beszá­moló tartalmazott. Már a "kongresszust megelőzően vi­ták folytak arról, hogy a SZVSZ eléggé rugalmas-e ahhoz, hogy megadja a ke­retet a szakszervezeti egy-­­­ség megteremtéséhez. A CGIL olasz szakszervezet a kongresszust megelőzően kilé­pett az SZDSZ-ből, azzal ér­velve, hogy az elavulttá vált, nem alkalmas arra, hogy ösz­szefogja a különféle irány­zatú szakszervezeteket. Magán a prágai kongresz­szuson Seguy, a francia CCT, de több más nyugat-európai szakszervezet képviselője is, köztük Camacho, a spanyol Munkásbizottság vezetője, elsősorban azt tette szóvá, hogy a Szakszervezeti Világ­szövetség vezetősége túlzot­tan egyoldalúan állítja be a dolgokat, elsősorban is sem­mit sem szól a szakszervezet­­tek szerepéről a szocialista „Nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi egyenlőt­len gazdasági viszonyok rendszere alapján nem le­het meegoldani az ellent­mondásokat és biztosítani a világ minden országának érdekét szolgáló dinamikus és állandó fejlődést. Ezt csak az egyenjogúságon ala­puló, új nemzetközi gaz­dasági viszonyok rendsze­rének létrehozásával lehet megvalósítani­” országokban. Az ő vélemé­nyük ugyanis az, hogy a szakszervezet a szocialista országokban sem mondhat le harci módszeréről, mint ami­lyen a sztrájk stb., mivel a szocializmus nem a sztrájkot, hanem a sztrájk okát szünte­ti meg és küszöböli ki. Azt is kifogásolták­, hogy a Szak­szervezeti Világszövetség nem egyszer bizonyos diplomá­ciai függvényévé vált. A vita nem eredményezte az ellentétek áthidalását, sőt, azt mutatta, hogy mé­lyült a nézetkülönbség az SZVSZ és a francia szakszer­vezetek között. Már azért is, mert az újságírók között ki­osztott anyagban a szerve­zők S­eguy beszédéből egy­szerűen kihagyták a legéle­sebb kritikát tartalmazó ré­szeket. Ezért Seguy a vita végén kénytelen volt még egy­szer felszólalni és ekkor már arról beszélt: nem tartja ki­zártnak, hogy a CGT kilép az SZVSZ-ből, mert ha nem következik be változás. ..nem marad levegője” a szerveze­ten belül. A CGIL olasz szakszervezet megfigyelői mi­nőségben részt vevő küldött­ségének vezetője nem fog­­lalta el helyét a munk­ael­­nökségben, nem is szólalt fel, csak sa­jtóértekezleten is­mertette nézeteit, amelyek szintén arra utaltak, hogy a prágai kongresszus nem fe­lel meg az olasz szakszerve­zet várakozásainak, tehát nem javulhat a viszony köz­tük meg a Szakszervezeti Vil­ágszövetség között. Az általános benyomás A szakszervezeti egység előtérben álló kérdésének fenti felvázolása mellett a­­ Jugoszláv Szakszervezeti Szö­vetség küldöttségének tagjai még az alábbi benyomásokat szerezték a Drágai kongresz­­szuson:­­ A kongresszus az igyed­­­kezet bizonyos jelei ellenére sem szabadult meg teljes egészében a fekete-fehér be­állítástól, vagyis a szakszer­vezeti mozgalom munkássá­gának és feladatainak egyol­dalú bemutatásától. Ez töb­bek között abban is meg­mutatkozott, hogy keveset foglalkozott a szocialista or­szágokkal és szakszerveze­teikkel, szerepükkel, a mun­kások jogaiért vívott harcuk­kal, annál többet a kapita­lizmus válságával és a hozzá fűződő feladatokkal. S­ Ugyanakkor csak mel­lékesen említették, egyálta­lán nem szenteltek nagyobb figyelmet a kapitalista or­szágok munkásai és szakszer­vezeti első számú követelé­sének, a participációnak, az igazgatásban való részvétel és a munkások bevonása problémáinak. I. Még szembetűnőbb, hogy — habár a részvevő küldöttségeknek több mint a fele az el nem kötelezett és fejlődő országokból került ki — a világkongresszus még csak említést sem tett az el nem kötelezettségről mint lényeges nemzetközi mozga­lomról. Egyetlenegy alkalom­mal történt meg hogy a ja­pán szakszervezeti küldött­ség követelésére az általános nyilatkozatban a ,,harmadik világ” megjelölést el nem kötelezettséggel cserélték fel, de teljes egészében elmaradt az el nem kötelezettség mél­tatása.­­ Ebből az utóbbiból ered, hogy még az új gazdasági világrend megteremtésével is mellékesen és egyoldalú­an foglalkoztak. Csak abban a vonatkozásban tették szó­vá, hogy a fejlett kapitalista országoknak mik a felada­taik ezzel kapcsolatban, mi­lyen harcra van szükségük az imperializmus és a mul­tinacionális társaságok el­len. De elhallgatták a szocia­lista országoknak mint fej­lett államoknak a feladatait az új gazdasági világrend­­szerrel kapcsolatban. A kongresszus munkájá­nak végén megválasztotta az új vezetőséget. Elnök Gás­pár Sándor, a magyar szak­­szervezetek főtitkára lett, az SZVSZ főtitkára pedig En­rique Pastorino, uruguayi küldött, eddigi elnök. Alel­­nökök: India, Csehszlovákia és Benin képviselője. Az új vezetőség azonban nem ka­pott irányvonalakat arra vo­natkozólag, hogy milyen úton haladjon a Szakszerve­zeti Világszövetség megrefor­málása és a szakszervezeti egység előmozdítása érdeké­ben. Éppen ezért a kong­resszus k­evés reményt ad ar­ra, hogy e tekintetben gyors változások történnek. A beszélgetést lefejezte Bálint István Smilja Atanackovic munkatársunkkal A 3., 4. és 5. oldalon levő keretes idézetek a JKSZ XI. kongresszusa álláspontjainak és okmá­nyainak előkészítésére szolgáló alaptézisekből valók. H­árom évvel ez­­­­ELŐTT örömmámor­­­­ban úszott egy sokat­­ szenvedett ország népe.­­ 1975. április 30-án Minh tá­­­­bornok, a saigoni ideiglenes­­ rendszer főnöke tűzszünetet­­ rendelt el. A dél-vietnami felszabadító hadsereg szűnni nem akaró győzedelmes ro­hamai előtt megadta magát, feltétel nélküli fegyverletétel­re kényszerült. Ezzel véget ért az utób­bi három évszázad leg­hosszabb és minden bizony­nyal egyik legkegyetlenebb legértelmetlenebb háborúja. Három hosszú évtizedig tar­tott míg egy szabadságszere­­tő nép hihetetlen szívósság­gal kivívta az önállóságra, kizsákmányolástól mentes szabad fejlődésre való jo­gát. Annak idején a haladó gon­dolkodásúak világszerte egy kissé saját győzelmüknek is tekintették, s valamennyi ide­gen beavatkozás és az erő­­­­szak minden formája feletti­­ győzelemként ünnepelték­­ Vietnam népének haditettét. „E győzelem vereséget­­ mért a reakció, a háború és az elnyomás erőire, egy­szersmind megerősítette azt­­ a tényt, hogy nem lehet le­­igázni egy népet, amely szi­lárdan eltökélte, hogy har­col elidegeníthetetlen és tör­vényes jogaiért, azért, hogy saját hazájában a maga ura legyen és úgy rendezze be életét, ahogyan törekvései­nek és érdekeinek meg­felel” — írta annak idején — többek között — üdvözlő táviratában Tito elnök. A vietnami harcosok — sokan közülük a háborúban születtek, és fegyverropogás közepette nőttek fel­­— fél­retették fegyvereiket, hogy egy másik fronton új harcot kezdjenek. S az elmúlt há­rom év alatt kitűnt, hogy az ország egyesítéséért, újjáépí­téséért, az önállóság megőr­zéséért és az annyira fontos rizskenyérért folytatott küz­delem — náluk is, akárcsak egyébütt — legalább olyan elszántságot és kitartást igé­nyel, s nem kevesebb aka­dály leküzdésével jár, mint a kegyetlen ellenséggel foly­tatott mindennapi élethalál­harc. Hogy a súlyos háború kö­vetkezményei, a kedvezőtlen időjárás, szárazság és árvíz ellenére az éhséget legyőzni­ük, s minden lakosnak a ha­vi 13 kilogramm rizst, vala­mennyi halat és cukrot, to­vábbá az évi 4 méter szöve­tet — tehát a létminimu­mot — biztosítaniuk, az is kétségkívül jelentős sikere a szabad Vietnami Szocialis­ta Köztársaságnak. A kezde­ti sikert hatványozza a tény, hogy mindezt olyan körül­mények között érték el, ame­lyeket az egyesített Viet­nam két része közötti jelen­tős különbség fokozatos át­hidalása — hogy példának említsük Vietnamban még mindig két különböző érté­kű pénzegység van —, a bü­rokratizmus leküzdése, a munkanélküliség, a harco­sok munkássá való átképzé­se, egy másfél millió főnyi hadsereg eltartása jelentő­sen hátráltat. De nyilván most már meg nem állíthat. Mindazért, amit tett, s amit a jövőben megtehet, az el nem kötelezett szocialista Vietnam serény népe a nem­zetközi közösség támogatásá­ra érdemesült. Olyan segít­ségre, amely ennek, a sza­badságszerető népnek lehető­vé teszi az önálló, saját ere­jén alapuló fejlődést. Kétségtelen, hogy ezt csak az el nem kötelezett po­litika alapelveinek következe­tes megvalósítása teszi lehe­tővé. S­­ezeket az felveket alkalmazni kell Vietnammal kapcsolatban és Vietnam ré­széről egyaránt. E. L. 1 'Szabad Vietnam 8. oldal „Hajthatatlanok vagyunk a terroristákkal szemben, nem alkudozunk velük. Vajon ez azt jelenti-e, hogy mi, kommunisták embertelenek vagyunk? Az igazság épp az ellenkezője. Egész harcunk arra irányul, hogy az emberiségnek, minden egyes embernek jobb életet biz­tosítsunk.” ENRICO BERLINGTIER, az olasz KP főtitkára „Válaszunk szilárd és határozott nem” MENAHEM BEGIN, az USA javaslatával kapcso­latban, hogy vonják vissza az izraeli csapatokat a Jordán folyó nyugati partjáról „A SWAPO fokozni fogja fegyveres harcát mindad­dig, míg Dél-Afrika megszállva tartja és kizsákmá­­nyolja Namíbiát.” SAM NUTOMA, a Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezet (SWAPO) elnöke DAVID DIOR (Szenegál) Melletted Melletted megtaláltam nevemet­­ Melyet a távolok sziklava rég befedett Szememet nem lepi láz már Nevetésed akár a láng ha áttűz a sötéten Visszaadta Afrikáyjat túl a tegnapi havakon Tízévi szerelem És a reményteli reggelek s a dirib-darab eszmék Az alkoholtól népes álmok Tíz év és a világ az arcomba lehelte szenvedését A szenvedést melytől a holnap ízével duzzad a jelen És a szerelem parttalan folyó lesz Melletted megtaláltam a vérem emlékezetét S a kacagás nyakékét a­ napok Az új örömtől villámló napok közül. Rónay György fordítása

Next