Magyar Szó, 1978. május (35. évfolyam, 118-131. szám)
1978-04-30 / 118. szám
1978. ápr. 30., május 1., 2. MAGYAR SZÓ e van szükség Benyomások a Szakszervezeti Világszövetség prágai kongresszusáról Április 16-ától 22-éig Prágában megtartották a Szakszervezeti Világszövetség kongresszusát. Jelen volt a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség küldöttsége is. A küldöttség munkájáról és a Szakszervezeti Világszövetség kongresszusáról a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség szervei még nem adtak értékelést, így tehát csak az első benyomásokról és észrevételekről beszélgettünk Smilja Atanackovictyal, a jugoszláv küldöttség tagjával, a JSZSZ nemzetközi kapcsolatok osztályának munkatársával. A Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség nem tagja egyik nemzetközi szakszervezeti központnak sem, de együttműködik mind a nemzeti szakszervezetekkel, mind pedig a két világszövetséggel, a Szakszervezeti Világszövetséggel és a Munka Világszövetségével. A harmadik szakszervezeti központtal, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével nem bontakozott ki szorosabb kapcsolat, de az együttműködés bizonyos formái léteznek. Az együttműködésről a JSZSZ mindig azt az elvet vallotta, hogy a szakszervezetek közötti kapcsolatot a teljes egyenjogúságra, a belügyekb© való be nem avatkozásra és annak a kölcsönös tiszteletben tartására kell alapozni, hogy minden szakszervezet maga határozza meg politikáját és akcióit. Ennek a szellemében és az együttműködés törekvésétől vezérelve vett részt küldöttségünk a prágai világkongresszuson is. A küldöttség vezetője, Miodrag Vlahovic felszólalásá-ban ismertette a jugoszláv munkásosztály vívmányait és tapasztalatait, elsősorban az önigazgatás fejlődését, a nemzetközi témák közül pedig az első helyre tette a fejlődő országok problémáit és ezenkívül szólt a szakszervezetek közötti együttműködés kérdéseiről is. Felszólalását nagy érdeklődéssel hallgatták. A jugoszláv küldöttség ezenfelül több bilaterális megbeszélést folytatott a kapcsolatok elmélyítése érdekében. A Szakszervezeti Világszövetség kongresszusát is elsősorban abból a szempontból mérték fel, hogy a JSZSZ továbbra is együtt akar működni ezzel a nemzetközi központtal és azt vizsgálja, hogy a kongreszszus mennyiben könnyíti meg, serkenti ezeket a törekvéseket. Az egység szükségessége A Szakszervezeti Világszövetség kongresszusát azzal a jelszóval és felhívással tartották, hogy meg kell teremteni a nagyobb szakszervezeti egységet, és véget kell vetni annak a szakadásnak, amely a hidegháború éveiben," 1949-ben következett be, vagyis az eddigi megoszlás helyett ismét ki kell alakítani a feltételeket ahhoz, hogy létrejöjjön a szakszervezetek nemzetközi egysége és összefogása. A szervezők ennek az összefogásnak a szolgálatába akarták állítani a Világszövetség kongreszszusát, dialógus színterévé kívánták tenni. Ezt a törekvést szolgálta az is, hogy meghívót küldtek a világ valamennyi szakszervezetének, és a kongresszuson jelen is volt 126 ország 303 szakszervezetének küldöttsége, köztük számos olyan szakszervezet képviselői, amely nem tagja a Szakszervezeti Világszövetségnek. Külsőn jelentős mozzanatnak tartják, hogy a kongresszuson megfigyelőként jelen volt a másik szakszervezeti központnak, a Munka Világszövetségének elnöke, Gerard Fonteneau. A harmadik szakszervezeti központ, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége nem küldte el képviselőit, sőt tagjait is arra szólította fel, hogy ne vegyenek részt a prágai kongresszuson. Ennek ellenére számos tagja képviseltette magát Prágában. A szakszervezeti egység megteremtésének törekvését tartalmazta Pierre Gensousnak, az SZVSZ főtitkárának beszámolója is. Valamennyi részvevő pozitív mozzanatként könyvelte el, hogy a szakszervezeti egység megteremtését minden egyes szakszervezet sajátosságának tiszteletben tartására, a belügyekbe való be nem avatkozásra, minden egyes szakszervezet egyenlőségére és a közösen kialakított álláspontok tiszteletben tartására kívánják alapozni. Ezzel összhangban a Szakszervezeti Világszövetség is kifejezést adott készségének, hogy kritikusan felülvizsgálja eddigi gyakorlatát, és feltárja azokat az új módszereket, amelyek lehetővé teszik a fokozottabb alkalmazkodást a világban történt változásokhoz, jobban figyelembe veszi a szakszervezeti mozgalom új mozgásait és általában a belső demokrácia továbbfejlesztésével járul hozzá a szakszervezeti egység megteremtéséhez. A belső viták A kongresszus vitája azonban megmutatta, hogy az SZDSZ számos tagja, elsősorban a fejlett nyugat-európai „A kommunista, a rarilás, a szocialista, a szociáldemokrata, a népi, a nemzeti felszabadítási és más haladó mozgalmak és pártok közötti viszonyokban mindinkább érvényesül az önállóság, a belügyekbe való be nem avatkozás, a saját munkásosztályuk és népük iránti felelősség elve, valamint az önkéntes és egyenrangú együttműködés.” országok szakszervezetei, de a megfigyelőkkel képviseltetett más szakszervezetek is nem tartják elegendőnek az önkritikát, amelyet a beszámoló tartalmazott. Már a "kongresszust megelőzően viták folytak arról, hogy a SZVSZ eléggé rugalmas-e ahhoz, hogy megadja a keretet a szakszervezeti egy-ség megteremtéséhez. A CGIL olasz szakszervezet a kongresszust megelőzően kilépett az SZDSZ-ből, azzal érvelve, hogy az elavulttá vált, nem alkalmas arra, hogy öszszefogja a különféle irányzatú szakszervezeteket. Magán a prágai kongreszszuson Seguy, a francia CCT, de több más nyugat-európai szakszervezet képviselője is, köztük Camacho, a spanyol Munkásbizottság vezetője, elsősorban azt tette szóvá, hogy a Szakszervezeti Világszövetség vezetősége túlzottan egyoldalúan állítja be a dolgokat, elsősorban is semmit sem szól a szakszervezettek szerepéről a szocialista „Nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi egyenlőtlen gazdasági viszonyok rendszere alapján nem lehet meegoldani az ellentmondásokat és biztosítani a világ minden országának érdekét szolgáló dinamikus és állandó fejlődést. Ezt csak az egyenjogúságon alapuló, új nemzetközi gazdasági viszonyok rendszerének létrehozásával lehet megvalósítani” országokban. Az ő véleményük ugyanis az, hogy a szakszervezet a szocialista országokban sem mondhat le harci módszeréről, mint amilyen a sztrájk stb., mivel a szocializmus nem a sztrájkot, hanem a sztrájk okát szünteti meg és küszöböli ki. Azt is kifogásolták, hogy a Szakszervezeti Világszövetség nem egyszer bizonyos diplomáciai függvényévé vált. A vita nem eredményezte az ellentétek áthidalását, sőt, azt mutatta, hogy mélyült a nézetkülönbség az SZVSZ és a francia szakszervezetek között. Már azért is, mert az újságírók között kiosztott anyagban a szervezők Seguy beszédéből egyszerűen kihagyták a legélesebb kritikát tartalmazó részeket. Ezért Seguy a vita végén kénytelen volt még egyszer felszólalni és ekkor már arról beszélt: nem tartja kizártnak, hogy a CGT kilép az SZVSZ-ből, mert ha nem következik be változás. ..nem marad levegője” a szervezeten belül. A CGIL olasz szakszervezet megfigyelői minőségben részt vevő küldöttségének vezetője nem foglalta el helyét a munkaelnökségben, nem is szólalt fel, csak sajtóértekezleten ismertette nézeteit, amelyek szintén arra utaltak, hogy a prágai kongresszus nem felel meg az olasz szakszervezet várakozásainak, tehát nem javulhat a viszony köztük meg a Szakszervezeti Világszövetség között. Az általános benyomás A szakszervezeti egység előtérben álló kérdésének fenti felvázolása mellett a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség küldöttségének tagjai még az alábbi benyomásokat szerezték a Drágai kongreszszuson: A kongresszus az igyedkezet bizonyos jelei ellenére sem szabadult meg teljes egészében a fekete-fehér beállítástól, vagyis a szakszervezeti mozgalom munkásságának és feladatainak egyoldalú bemutatásától. Ez többek között abban is megmutatkozott, hogy keveset foglalkozott a szocialista országokkal és szakszervezeteikkel, szerepükkel, a munkások jogaiért vívott harcukkal, annál többet a kapitalizmus válságával és a hozzá fűződő feladatokkal. S Ugyanakkor csak mellékesen említették, egyáltalán nem szenteltek nagyobb figyelmet a kapitalista országok munkásai és szakszervezeti első számú követelésének, a participációnak, az igazgatásban való részvétel és a munkások bevonása problémáinak. I. Még szembetűnőbb, hogy — habár a részvevő küldöttségeknek több mint a fele az el nem kötelezett és fejlődő országokból került ki — a világkongresszus még csak említést sem tett az el nem kötelezettségről mint lényeges nemzetközi mozgalomról. Egyetlenegy alkalommal történt meg hogy a japán szakszervezeti küldöttség követelésére az általános nyilatkozatban a ,,harmadik világ” megjelölést el nem kötelezettséggel cserélték fel, de teljes egészében elmaradt az el nem kötelezettség méltatása. Ebből az utóbbiból ered, hogy még az új gazdasági világrend megteremtésével is mellékesen és egyoldalúan foglalkoztak. Csak abban a vonatkozásban tették szóvá, hogy a fejlett kapitalista országoknak mik a feladataik ezzel kapcsolatban, milyen harcra van szükségük az imperializmus és a multinacionális társaságok ellen. De elhallgatták a szocialista országoknak mint fejlett államoknak a feladatait az új gazdasági világrendszerrel kapcsolatban. A kongresszus munkájának végén megválasztotta az új vezetőséget. Elnök Gáspár Sándor, a magyar szakszervezetek főtitkára lett, az SZVSZ főtitkára pedig Enrique Pastorino, uruguayi küldött, eddigi elnök. Alelnökök: India, Csehszlovákia és Benin képviselője. Az új vezetőség azonban nem kapott irányvonalakat arra vonatkozólag, hogy milyen úton haladjon a Szakszervezeti Világszövetség megreformálása és a szakszervezeti egység előmozdítása érdekében. Éppen ezért a kongresszus kevés reményt ad arra, hogy e tekintetben gyors változások történnek. A beszélgetést lefejezte Bálint István Smilja Atanackovic munkatársunkkal A 3., 4. és 5. oldalon levő keretes idézetek a JKSZ XI. kongresszusa álláspontjainak és okmányainak előkészítésére szolgáló alaptézisekből valók. Három évvel ezELŐTT örömmámorban úszott egy sokat szenvedett ország népe. 1975. április 30-án Minh tábornok, a saigoni ideiglenes rendszer főnöke tűzszünetet rendelt el. A dél-vietnami felszabadító hadsereg szűnni nem akaró győzedelmes rohamai előtt megadta magát, feltétel nélküli fegyverletételre kényszerült. Ezzel véget ért az utóbbi három évszázad leghosszabb és minden bizonynyal egyik legkegyetlenebb legértelmetlenebb háborúja. Három hosszú évtizedig tartott míg egy szabadságszerető nép hihetetlen szívóssággal kivívta az önállóságra, kizsákmányolástól mentes szabad fejlődésre való jogát. Annak idején a haladó gondolkodásúak világszerte egy kissé saját győzelmüknek is tekintették, s valamennyi idegen beavatkozás és az erőszak minden formája feletti győzelemként ünnepelték Vietnam népének haditettét. „E győzelem vereséget mért a reakció, a háború és az elnyomás erőire, egyszersmind megerősítette azt a tényt, hogy nem lehet leigázni egy népet, amely szilárdan eltökélte, hogy harcol elidegeníthetetlen és törvényes jogaiért, azért, hogy saját hazájában a maga ura legyen és úgy rendezze be életét, ahogyan törekvéseinek és érdekeinek megfelel” — írta annak idején — többek között — üdvözlő táviratában Tito elnök. A vietnami harcosok — sokan közülük a háborúban születtek, és fegyverropogás közepette nőttek fel— félretették fegyvereiket, hogy egy másik fronton új harcot kezdjenek. S az elmúlt három év alatt kitűnt, hogy az ország egyesítéséért, újjáépítéséért, az önállóság megőrzéséért és az annyira fontos rizskenyérért folytatott küzdelem — náluk is, akárcsak egyébütt — legalább olyan elszántságot és kitartást igényel, s nem kevesebb akadály leküzdésével jár, mint a kegyetlen ellenséggel folytatott mindennapi élethalálharc. Hogy a súlyos háború következményei, a kedvezőtlen időjárás, szárazság és árvíz ellenére az éhséget legyőzniük, s minden lakosnak a havi 13 kilogramm rizst, valamennyi halat és cukrot, továbbá az évi 4 méter szövetet — tehát a létminimumot — biztosítaniuk, az is kétségkívül jelentős sikere a szabad Vietnami Szocialista Köztársaságnak. A kezdeti sikert hatványozza a tény, hogy mindezt olyan körülmények között érték el, amelyeket az egyesített Vietnam két része közötti jelentős különbség fokozatos áthidalása — hogy példának említsük Vietnamban még mindig két különböző értékű pénzegység van —, a bürokratizmus leküzdése, a munkanélküliség, a harcosok munkássá való átképzése, egy másfél millió főnyi hadsereg eltartása jelentősen hátráltat. De nyilván most már meg nem állíthat. Mindazért, amit tett, s amit a jövőben megtehet, az el nem kötelezett szocialista Vietnam serény népe a nemzetközi közösség támogatására érdemesült. Olyan segítségre, amely ennek, a szabadságszerető népnek lehetővé teszi az önálló, saját erején alapuló fejlődést. Kétségtelen, hogy ezt csak az el nem kötelezett politika alapelveinek következetes megvalósítása teszi lehetővé. Sezeket az felveket alkalmazni kell Vietnammal kapcsolatban és Vietnam részéről egyaránt. E. L. 1 'Szabad Vietnam 8. oldal „Hajthatatlanok vagyunk a terroristákkal szemben, nem alkudozunk velük. Vajon ez azt jelenti-e, hogy mi, kommunisták embertelenek vagyunk? Az igazság épp az ellenkezője. Egész harcunk arra irányul, hogy az emberiségnek, minden egyes embernek jobb életet biztosítsunk.” ENRICO BERLINGTIER, az olasz KP főtitkára „Válaszunk szilárd és határozott nem” MENAHEM BEGIN, az USA javaslatával kapcsolatban, hogy vonják vissza az izraeli csapatokat a Jordán folyó nyugati partjáról „A SWAPO fokozni fogja fegyveres harcát mindaddig, míg Dél-Afrika megszállva tartja és kizsákmányolja Namíbiát.” SAM NUTOMA, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke DAVID DIOR (Szenegál) Melletted Melletted megtaláltam nevemet Melyet a távolok sziklava rég befedett Szememet nem lepi láz már Nevetésed akár a láng ha áttűz a sötéten Visszaadta Afrikáyjat túl a tegnapi havakon Tízévi szerelem És a reményteli reggelek s a dirib-darab eszmék Az alkoholtól népes álmok Tíz év és a világ az arcomba lehelte szenvedését A szenvedést melytől a holnap ízével duzzad a jelen És a szerelem parttalan folyó lesz Melletted megtaláltam a vérem emlékezetét S a kacagás nyakékét a napok Az új örömtől villámló napok közül. Rónay György fordítása