Magyar Szó, 1979. április (36. évfolyam, 104-118. szám)

1979-04-16 / 104. szám

4 BELPOLITIKA Osztályod és néped óhajait fejezte ki (Folytatás az 1. oldalról) Gyesek és törékenyek, hogy ki­fejezhessék mindazt, amit Sza­rajevó téged gyászolva ebben a pillanatban érez. Ezért kedves Stari elvtárs, ne vedd zokon, hogy szavaim korántsem tudják méltó­képpen visszaadni személyisége­det, kifejezni forradalmi tettedet. Forradalmi munkásmozgalmunk és élcsapata történelmének ré­szévé váltál, és az is maradsz, hi­szen azzal együtt fejlődtél és él­tél te magad is, a forradalmi harc, amelynek tudományát annyira el­sajátítottad — edzett és kovácsolt, hogy utolsó leheletedig vezethesd, és részt vehess benne. Sohasem inogtál meg, nem kértél pihenőt. Csak a harcot, a mozgást, a tevé­kenységet ismerted, amely egy igazi forradalmár és a titói kor­szak nagy egyéniségének az élet egyetlen értelmét adja. Ezért úgy búcsúzunk tőled, kedves Stari­eltárs, mint szeretett és mindig nagyra becsült honfi­társunktól, mint ahogy legköze­lebbi hozzátartozóinktól, a legked­vesebbektől búcsúzunk, büszkén arra, hogy voltál nekünk, és hogy közöttünk éltél és ténykedtél. Milen babió szülőfaluja nevében búcsúztatta Djuro Pacar Stari elvtárs vá­ratlan halála kimondhatatlan fáj­dalommal tölti el egész Jugoszlá­viát, az ő Grahovóját, és szülő­faluját, Kesicit, ahonnan elindult a kovácsmesterség tanulására és forradalmi személyiségének kala­­kítás­ára. Amikor betegségéről értesültek, Grahovo lakói nem győzték kér­dezni: „Hogy van Stari? Fölépü­l-e hamarosan?” Arra a hírre, hogy megszűnt dobogni Stari elvtárs nemes szí­ve, Grahovo elnémult, az utcákra leszállt a csönd, a fájdalom be­költözött a szívekbe, az otthonok­ba. Senki sem akarta elhinni, hogy többé nem fogjuk látni, nem hall­hatjuk élénk, messzehangzó, em­berien meggyőző, meleg és alkotó szavait, hogy többé nincs közöt­tünk Tito egyik legközelebbi har­costársa, felkelésünk szervezője, a nép hőse, a szocialista munka hő­se, pártunk egyik legrégibb és leg­rátermettebb tagja, az elvtárs, az ember. Nehéz és tövises volt a mi sze­retett­ajurónk életútja, de dicső is. Olyan embernek az útja volt ez, a­ szegény parasztgyerekből, újabbkori történelmünk nagyjai közé emelkedett, aki a munkásosz­tályból nőtt­­, és egész lényét en­nek az osztálynak, érdekeinek, a Kommunista Párt, a kommunista Szövetség harcának szentelte. Egész életében hű maradt szabad­ságszerető szülőföldjéhez, ahonnan elindult, ahol minden ember is­merte és szerette, és büszke volt arra, hogy Pucar elvtárs a forra­dalom óriásává nőtt, és hogy olyan sokat adott kommunista mozgal­munknak, a Bosznia és Hercego­vina és a szocialista Jugoszlávia nemzetei és nemzetiségei, nemzeti és társadalmi felszabadításáért ví­vott harcban. Kedves Stari elvtársunk, ezek­ben a nehéz pillanatokban, ami­kor Grahovo társadalmi-politikai szervezetei, a községi képviselő­­testület és valamennyi polgár ne­vében elbúcsúzok tőled, nem tudok szavakat találni, hogy kifejezzem gyászunkat és a bennünket ért pó­tolhatatlan veszteség okozta fáj­dalmat. Köszönjük neked mind­azt, amit tettél a munkásosztá­lyért, nemzeteinkért és nemzetisé­geinkért, inas, majd Kovács Baranyában, Eszéken, Szabadkán és Pécsett, gyerekkora óta érezte a munkás­élet igazságtalanságát, és annak az osztálynak durva jogfosztottságát, amelyhez tartozott. Ez a valóság sorsdöntően elkötelezte a forra­dalmi munkásmozgalom, a szak­­szervezeti tagság és a Kommunista Párt számára. A Párt illegális munkájának idő­szakában egyike volt azoknak az edzett és kipróbált munkásoknak, kommunistáknak, akik megfélem­­líthetetlenül terjesztették a forra­dalmi eszméket, és saját példájuk­kal megnyerték s mozgósították az embereket a történelmi jelentősé­gű titói jelszó vonalán: „Kommu­nistákat a szakszervezetbe — mun­kásokat a Pártba.” Kedves Stari, sohasem veszítet­ted el hiteted azokban az eszmé­nyekben, amelyeknek életeted szen­telted. Bátor, méltóságteljes, őszin­te és mindennel dacoló maradtál akkor is, amikor egész évtizedet töltöttél a mitrovicai és a lepogla­­vai börtönben. A legszigorúbb ille­galitás napjaiban felelősségteljes pártfeladatokat végeztél Szarajevó­ban, és 1941-ben az elsők között bizonyítottad be a forradalmár és a felkelés szervezőjének egész nagyságát — mondotta Mika Spi­ljak. Nevedhez fűződnek a felkelés és a népfelszabadító harc legdicsőbb mozzanatai, nemcsak a hősi Bo­­sanska Krajinában, hanem egész Boszniában és Hercegovinában, sőt egész Jugoszláviában. Szíveden viselte­ Bosznia és Hercegovina szerbhorvát és muzul­mán lakosainak testvériségét és egységét, nemzeteink és nemzeti­ségeink egységét. Hatalmas élet- és forradalmi ta­pasztalata felbecsülhetetlen jelen­tőségű volt munkatársai számára, és mindenütt, ahol csak megjelent. A munkás forradalmár logikájával Stari elvtárs a legösszetettebb hely­zeteket és döntéseket is a legegy­szerűbben lefordította a dolgozók mindennapos problémáinak min­denki számára érthető nyelvére, a megoldásra váró mindennapos gondok mindenki számára érthető nyelvére. Becsületes és példás élete, fel­becsülhetetlen hozzájárulása a szo­cialista forradalom győzelméhez és békés fejlődéséhez Tito elvtárs legközelebbi munkatársai közé, mozgalmunk nagyságai közé, a munkásmozgalom néptribunjai kö­zé, azok közé a gránitba öntött személyiségek közé emelte, akik bekerülnek a történelembe, és tar­tósan ott élnek nemcsak Bosznia és Hercegovina népei, hanem Ju­goszlávia valamennyi nemzete és nemzetiségei emlékezetében. Még csak annyit tehetek végül kedves Pucar elvtárs, hogy a Ju­goszláv Kommunista Szövetség, a Szocialista Szövetség, a Szakszer­vezeti Szövetség, a valamint a többi társadalmi-politikai szerve­zet, és a jugoszláv munkásosztály, valamennyi nemzetünk és nemzeti­ségünk nevében még egyszer, utol­jára, melegen és emberien annyit mondjak neked: Köszönjük. (Folytatás az 1. oldalról) Murina, a köztársasági elnök ka­binetjének vezetője. Crna Gora vezetői tájékoztat­ták Tito elnököt a köztársaság politikai helyzetéről és a gazda­ság fejlődésének időszerű kérdé­seiről. Kiemelték, hoy a Kommu­nista Szövetség jelenleg arra tö­rekszik, hogy még gyorsabban és határozotabban életre keltse azo­kat a határozatokat és megálla­podásokat, amelyek az önigazga­tású demokrácia társadalmi-poli­tikai rendszerének működését és további fejlődését serkentik. Rá­mutattak azokra a nagy gazda­sági problémákra, amelyekkel a köztársaság küszködik, és kife­jezték meggyőződésüket, hogy a kommunisták és a dolgozók mind­ezeket sikeresen le tudják küzde­ni. Hangsúlyozták, hogy minden­áron meg kell birkózni az ellátás és a lakásgazdálkodás negatív je­lenségeivel, és meg kell akadá­lyozni, hogy a jövőben is jelent­kezzenek, mert kedvezőtlenül be­folyásolják a dolgozók politikai hangulatát. Elmondták, hogy a Szövetségi Végrehajtó Tanács sta­bilizációs intézkedései jó eredmé­nyeket hozhatnak, s mindenkép­pen támogatni kell ezeket az in­tézkedéseket. Momčilo Cerović tájékoztatta elnökünket a nemrégi földren­gésről, amely Bár és Ulcinj kör­nyékén hatalmas anyagi kárt oko­zott, de szerencsére emberáldo­zatot nem követelt. Tito elnök az ország gazdasági helyzetéről beszélt. Kiemelte, an­nak szükségességét, hogy követke­zetesen valóra kell váltani a gaz­daság megszilárdítására vonat­kozó megállapodásokat. Ennek kapcsán rámutatott a túlmérete­zett fogyasztás, az ésszerűtlen be­ruházás, a gazdaság eladósodása és alacsony akkumulatív képes­sége következtében előállt prob­lémákra, és azokra a kérdésekre, amelyeket az áru és a szolgálta­tások­­ díjszabásának indokolatlan növelése, az infláció veszélye, az alacsony termelékenység és a belső munkaszervezés fogyatékos­ságai okozhatnak egyes munka­szervezetekben.­­ A Szövetségi Végrehajtó Ta­nács most olyan intézkedéseket foganatosított, amelyek elejét ve­szik a gazdaság kedvezőtlen ala­kulásának — hangsúlyozta Tito elnök. — Az eredmények azon­ban valamennyi tényező magatar­tásától függnek, a községtől és munkaszervezettől kezdve a leg­magasabb szintig. — A nemzetközi helyzet, a ked­vezőtlen politikai és gazdasági változások is arra köteleznek ben­nünket, hogy még nagyobb fele­lősséggel viszonyuljunk belső fej­lődésünk valamennyi lényegbe­vágó kérdéséhez A fokozódó inf­láció és a külföldön jelentkező gazdasági ingadozások kedvezőt­lenül hatnak gazdaságunkra, de mindezt átvészeljük, ha gazdasá­gunkat szilárd alapokra építjük. Tito elnök ezt követően kiemel­te, hogy hatalmas belső tartalé­kaink vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy könnyebben és gyor­sabban leküzdjük a problémákat. Ezzel kapcsolatban elnökünk meg­említette a munkáról való indo­kolatlan kimaradozás problémáját. Fontos, hogy a rendszer minél előbb életre keljen A beszélgetés során a további­akban Tito elnök kifejezte azt a meggyőződését, hogy hazánk gyorsabb fejlődéséhez és a prob­lémák megoldásához nagymérték­ben hozzájárulhat a kollektív munka és felelősség gyakorlása, amelyről a JKSZ XX. és a Szak­­szervezeti Szövetség VIII. kong­resszusán beszélt. Elnökünk a továbbiakban el­mondta, hogy meg kell akadá­lyoznunk a hatalom kisajátításá­ra irányuló minden próbálkozást akár egyének, akár csoportok ré­széről. Véleménye szerint a ve­zető tisztségek betöltésének gya­koribb változtatása súlyos csapást mér a bürokratikus irányzatokra és a politikának, illetve a munka eredményének a dolgozóktól való elidegenítésére. — Vannak olyan emberek — folytatta Tito elnök —, akik meg­kapaszkodnak, ha huzamosabb ideig vezető tisztséget töltenek be, s még arra is hajlamosak, hogy elkendőzzék az igazságot környeze­tük­­ helyzetéről. Ez lehetetlenné teszi, hogy megfelelő intézkedé­seket foganatosítsunk, ha valami nincs rendben. A kollektív munka és vezetés gyakorlatának ehhez képest sok előnye van. Hozzájá­rul ahhoz, hogy fokozódjon az egyének és általában véve a ve­zetőségi szervek felelőssége. Le­hetővé teszi azt is, hogy minél nagyobb számú rátermett ember juthasson szóhoz, és leleplezhes­sük a tehetetleneket, a karrieris­tákat stb. Ez a gyakorlat biztosít­ja a káderek jobb megválogatá­­sát és gyorsabb érvényesülésüket. Kisebb problémákkal számolnunk kell, amikor majd politikai vagy más vezetőségekben betöltött tisztségük után az embereket visz­­sza kell küldeni abba a környe­zetbe, ahonnan jöttek. Ilyen mun­kamódszerrel könnyebben valóra válthatjuk azokat a határozato­kat, amelyeket majd meghozunk. Erősebbek leszünk a belső és a külső ellenséggel szemben is, és a tömegek előtt fokozódik a ve­zetőségek tekintélye. Tito elnök hozzáfűzte, hogy ezt a gyakorlatot természetesen nem tudjuk lineárisan, egyik napról a másikra valóra váltani Olyan folyamat ez, amelynek tökéletesí­tésére nehéz volna határidőt szab­ni. Fontos az, hogy szükséges in­tézkedéseket foganatosítsunk, hogy ez a rendszer minél előbb életre keljen mindenhol, ahol csak lehetséges. Nem vitás, hogy ez a szerveződési forma és munka­­módszer legelőbb és legkönnyeb­ben a társadalmi-politikai szerve­zetekben válhat valóra, továbbá az összes állami szervekben, tár­sadalmi politikai közösségekben, ahol elnökségek működnek. A munkaszervezeteket illetően leg­fontosabb, hogy következetesen valóra váltsuk a társult munkáról szóló törvény rendelkezéseit. Elnökünk­­ kiemelte, hogy ellen­zi a kollektív munkára és vezetés­re vonatkozó kezdeményezés li­neáris valóra váltását, s elmond­ta, hogy nem volna szabad meg­engedni, hogy ez a folyamat aránytalanul haladjon egyes köz­társaságokban és tartományok­ban, mert ez bizonyos spekulá­ciókra vezethet. Végezetül Tito elnök hangsú­lyozta, meg van győződve arról, hogy a kezdeményezés gyakorla­ta, akárcsak korábban foganatosí­tott intézkedéseink, bejáródik s az érthető kezdeti nehézségek és ta­lálgatások ellenére is kedvező eredményekkel jár majd. A beszélgetés után, szombat es­te Tito elnök vacsorát adott ven­dégei tiszteletére. A vacsorán je­len volt még Spasoje Todorovic vezéralezredes, a katonai körzet parancsnoka, Dragan Bocinov ten­ger­észkapitány, a tengermellék katonai körzet parancsnoka, Djor­­dje Radulovic, Hercegnovi közsé­gi­ képviselő-testületének elnöke és Ivica Fernetic, a KSZ herceg­novi községi bizottságának titká­ra. (Tanjuig) A kollektív műér­tó ferenség gyakorlása nagy előnyökkel jár Egy nagy proletár szív szűnt meg dobogni — mondta Cvijetin Mijatović Pártunkban nincs sok olyan em­ber, am olyan hosszú időn át, és olyan sorsdöntő időszakban, az el­ső sorokban harcolva, mozgalmunk forradalmi harcának minden idő­szakában küzdve, olyan megpró­báltatáson esett át, olyan kö­vetkezetes maradt, mint Djuro Pu­car Stari. A márványnál is tartósabb alko­tómunkát hagyott maga után, a­­­ tartó, megtörhetetlen mindig meg­bízható harcos példáját, az az em­ber, a dolgozó boldogságáért és be­csületéért, hazája becsületes és fé­nyes arculatáért harcolt hat évti­zeden át. És éppen e hat évtized­be sűrűsödött évszázados történel­münk legsorsdöntőbb drámája. Ezért is vált Djuro Pupar Stari még életében e nép legendás hő­sévé. Csak az, amit ez a nagy egyéni­ség, még mint ifjú, a megélhetésért és az igazságért küzdve, korosz­tályával a nagy történelmi csatá­ba lépve, mozgalmunkért tett, ele­gendő volna ahhoz, hogy mélyen meghajoljunk előtte. Ez a csata volt az, amely az első világháború után maradt romokon letette for­radalmi mozgalmunk alapját, az a korosztály pedig, amely ezt a harcot vezette, egy szebb, és em­beribb jövő elképzelésével vezé­relve veszteségeivel és áldozataival egyengette az utat a szabad em­berek, nemzetek és nemzetiségek szocialista közössége felé. Ki és mikor felejtheti el Djuro Pupar erőteljes alakját, az ő nagy­szerű óráit és éveit a felkelés és a forradalom tüzében? Hatalmas munkásságát hazánk szabadságá­nak akkori egyik legnagyobb ko­­vácsműhelyében, Bosanska Kra­­j­inában, ahol a krajinaiak hősi harcának lelke volt, és a felkelés igazi vezetőjévé vált nemcsak Kra­­jinában, hanem egész Bosznia- Hercegovinában, és szorosan össze­nőtt annak népeivel. Mindannyian tudtuk, milyen je­lentős az a határtalan bizalom a Jugoszláv Kommunista Párt és Tito elvtárs iránt, ami olyan erő­teljesen mutatkozott meg a bosz­­nia-hercegovinai politikai vezető­ség és Djuro Pacar Stari, Tito elvtárs rabtársa iránti bizalom­ban. Mindannyian emlékszünk arra, hogy Stari elvtárs bölcs és dina­mikus vezetésével igazolta ezt a bizalmat Emlékszünk találékony­ságára az összetett háborús tör­vényekben, eltökéltségére a leg­kritikusabb helyzetekben, éles osz­tályösztönére, bátorságára és ba­rátságára. Emlékszünk arra, hogy Stari elvtárs milyen tűzzel moz­gósította és ihlette a kommunis­tákat, a népfelszabadító mozgalom mind­en erejét, amikor fokozni kellett a harcot, nemcsak a meg­szállók, hanem a sovinizmus és a nacionalista gyűlölet megmaradt, tudata ellen, amely egyes vidéke­ken a testvérgyilkos önmegsem­misítésre vezetett. Stari elvtárs a kitartásból és a következetesség­ből, a közös harc erősítésében, a testvériség és egység terjesztésé­ben szerbek, muzulmánok, horvá­­tok és más népek között. Egy nagy proletár szív szűnt meg dobogni. Abbahagyták a mun­kát a kérges, mindig mozgékony, fáradhatatlan, fenyegető, de ba­ráti és meleg kezek. Kedves Stari elvtárs, nem fe­lejtjük el az utolsó, fáradt, de szívélyes kézszorításodat, utolsó elvtársi mosolyodat. Köszönjük nagy, értékes, felejthetetlen ba­rátságodat. A bánat és a gyász órájában Bosznia-Hercegovinában és az egész országban, az utolsó búcsú pillanatában mindannyian, harcostársaid és elvtársaid össze­szoruló szívvel, de büszkén arra, hogy veled együtt harcoltunk, osz­toztunk jóban és rosszban, sosem felejtjük el üzeneteidet, amelyek egész életedből erednek. Csak annyit mondhatunk: sosem hátrá­lunk meg a te utadon, Tito útján. Becsületes és példás élete volt — mondta Mika apulja. Búcsúzunk a szeretett és nagyra becsült elvtárstól, a munkástól,­­ a harcostól, a forradalmártól, a nép hősétől, mindenekfölött a szerény embertől, a gondos férjtől, apától, nagyapától, a számunkra olyan kedves Đuro Pacar Stari elvtárstól — mondotta beszédének elején Mika Spiljak. A kérlelhetetlen halál épp abban az évben ragadta el közülünk, ami­kor ünnepélyesen megemlékezünk Pártunk, a szakszervezet és a JKISZ forradalmi munkásságának hat évtizedéről, illetve annak a mozgalomnak a történetéről, amely­ben aktívan részt vett mind a hat­van esztendő alatt, és amelyhez hű maradt utolsó leheletéig. Forradalmi mozgalmunk és a Kommunista Szövetség, a munkás­­osztály, Jugoszlávia nemzetei és nemzetiségei szegényebbek lettek­­ egy nagy fiukkal, Tito elvtárs sok­éves és legközelebbi munkatársá­val. Pucar a szegény parasztok fia. MAGYAR SZÓ 1979. április 16., hétfő Tito elnök koszorúját Fadil Hoxha helyezte el a ravatalon Djuro Pupar Staritól, a nép hő­sétől, kiemelkedő forradalmártól, a Föderáció Tanácsának tagjától tegnap délelőtt elbúcsúztak Bosz­­nai-Hercegovina Elnökségének épületében. A szocialista munka kétszeres hősének ravatala előtt Todo Kurtović, Milanko Renovi­­ca, Seid Maglajlija, Vlado Segri, Rudi Ralak, Uglježa Danilović, Sefket Maglajlić, Boško Siljego­­vić, Franjo Herljević és Dušanka Kovačević álltak utolsó díszőrsé­get. Ezután a koporsót kin­tték az Elnökség épületéből, és elszállítot­ták az új városi temetőbe. Az elhunyt forradalmár rava­talára tegnap reggel Fadil Hoxhia, a JSZSZK Elnökségének alelnö­­ke elhelyezte Josip Broz Tito köz­­társasági elnök koszorúját. A ko­szorú elhelyezésénél, amelyen a következő szavak álltak: „Djuro Pucar Stari forradalmárnak — Tito”, jelen voltak Djuro Pucar családjának tagjai, Raif Dizdare­­vic, Bosznia-Hercegovina Elnök­ségének elnöke és Nikola Stoja­­novic, a Bosznia-Hercegovinai KSZ KB elnöke. Djuro Pucar ravatalára tegnap reggel elhelyezték a JKSZ Köz­ponti Bizottságának, a JSZSZK Elnökségének, a Szövetségi Kép­­viselőháznak, a Föderáció Taná­csának, az Országos Szakszerve­zeti Tanácsnak, a Harcos Szövet­ségnek, a Jugoszláv Néphadsereg­nek a koszorúját, a Crna Gora SZK, a Horvát SZK, a Macedón SZK, a Szlovén SZK, a Szerb SZK, Kosovo SZAT és Vajdaság SZAT, valamint a szabadkai Bratstvo munkaszervezet koszorú­ját, amelyben Djuro Pucar a há­ború előtt dolgozott.­­

Next