Magyar Szó, 1980. szeptember (37. évfolyam, 241-270. szám)

1980-09-28 / 268. szám

26 A topolyai Mezőgazdasági Ipari Kombinát ke­reteiben működő Novo Orahovó-i ORAHOVO Mezőgazdasági Munkaszervezet PÁLYÁZATOT HIRDET 1. az IGAZGATÓ megválasztására (újraválasztás), 2. a társastermelési alapszervezet VEZETŐ­JÉNEK megválasztására (nem újraválasztás). FELTÉTELEK: 1. Okleveles közgazdász, vagy okleveles mező­­gazdasági mérnök, illetve okleveles jogász, kétévi gyakorlattal, főiskolai végzettség, köz­­gazdasági, mezőgazdasági, illetve jogtudomá­nyi főiskolai végzettség négyévi gyakorlattal,­­ azaz közgazdasági, mezőgazdasági vagy jog­­tudományi középiskolai végzettség ötévi gya­korlattal, ugyanilyen, vagy hasonló munka­körben. 2. Okleveles mezőgazdasági mérnök, vagy ok­leveles közgazdász kétévi gyakorlattal, mező­­gazdasági vagy közgazdasági főiskolai vég­zettség, négyévi gyakorlattal, illetve mezőgaz­dasági vagy közgazdasági technikus ötévi, ugyanilyen vagy hasonló munkakörben szer­zett gyakorlattal. A felsoroltakon kívül még az alábbi feltéte­leknek kell eleget tenni: — megfelelő erkölcsi és politikai magatartás, — számításba jöhetnek olyan személyek, akik eddigi tevékenységük folyamán jó eredmé­nyeket értek el az önigazgatás fejlesztésében, — szervezőkészség, — szerbhorvát és magyar nyelvtudás, illetve szerbhorvát és ruszin nyelvtudás, — férfiak esetében letöltött katonai szolgálat. A 2. pont alatti munkahelyen lakás megegye­zés szerint. Személyi jövedelem a személyi jövedelem el­osztásáról szóló önigazgatási megegyezés sze­rint. A pályázati feltételeket igazoló okmányokkal ellátott kérvényt a megszabott határidőn be­lül az alábbi címre kell eljuttatni: AIK Rac­ka Topola, PRO Orahovo, 24351 Novo Ora­­hovo, Tornyosi út 2. — Za­konkur-A pályázat a Dnevnik napilapban való közzé­tételétől számított 15. napig érvényes. 1206/1. A zrenjanini BANAT Építőipari Kombinát összetett Társultmunka-szervezet keretében működő zrenjanini PIONÍR Építőipari Munka­­szervezet zrenjanini MEHANIZACIJA Tár­­sultmunka-alapszervezetének (Écskai út szám nélkül) munkástanácsa ismét pályázatot hirdet­­ a Mehanizacija Társultmunka-alapszervezet VEZETŐJÉNEK megválasztására és kinevezésére (újraválasztás). A megbízatás négy évre szól. A törvényben megszabott általános feltétele­ken kívül még az alábbi külön feltételeknek kell eleget tenni: — gépészeti, építészeti, közgazdasági vagy mun­kaszervezési egyetemi végzettség, — sletve gépészeti, építészeti, közgazdasági, az­az munkaszervezési főiskolai végzettség, — legalább ötévi gyakorlat, — a munkahely betöltéséhez szükséges erkölcsi és politikai magatartás, — az eddigi tevékenység folyamán szervezésben, a szocialista önigazgatás fejlesztésében, vala­mint a humánus emberi kapcsolatok fejlesz­tésében elért eredmények, — a társultmunka-alapszervezet munkaszervezé­séről és ügyvitelének, valamint munkafelada­tának besorolásáról szóló szabályzat értel­mében a társultmunka-alapszervezet vezető állásával járó feladatok ismerete (a szabály­zat a társultmunka-alapszervezet titkárságán megtekinthető),­­ eleget kell tenni a társult munkáról szóló törvény 511. szakaszában megszabott feltéte­leknek. Személyi jövedelem a személyi jövedelem el­osztásáról szóló önigazgatási megegyezés sze­rint. A kérvényt a pályázat közzétételétől számí­tott 15 napon belül a szükséges okmányok­kal, illetve végzettségről szóló oklevéllel, pá­lyaképpel, önéletrajzzal az alábbi címre kell eljuttatni: GRO Pionír, Zrenjanin, OOUR Mehanizacija, Za konkursnu komisiju, Zrenjanin, Bcanski put bb. A hiányos és késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. 1198/1. A cservenkai SREDNJA BAČKA Mezőgazda­­sági Ipari Kombinát cservenkai CRVENKA Ipari Mezőgazdasági Kombinátjának SUBOTI­­ČANKA Szeszes és Alkoholmentes Italokat Gyártó Társultmunka-alapszervezete hirdetés útján felvesz: 1. magas szakképzettségű LAKATOST, 2. két szakképzett LAKATOST. A törvényben megszabott általános feltétele­ken kívül még az alábbiaknak kell eleget tenni: 1. Magas szakképzettségű fémipari dolgozó há­romévi szakgyakorlattal. 2. Szakképzett fémipari dolgozó, egyévi szak­­gyakorlattal. Személyi jövedelem a személyi jövedelem el­osztásáról szóló önigazgatási megegyezés sze­rint. Lakás nincs. A hirdetés a közzétételétől számított 15. na­pig érvényes. A kérvényt a következő címre kell eljuttatni: OOUR Subotičanka — Komisiji za rád i rad­­ne odnose, Subotica, Đorđa Natoševića 44. A döntésről az érdekelteket a hirdetés letelté­től számított 15 napon belül értesítik. 1154/1. A szabadkai EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT ke­retében működő általános egészségügyi és mentőszolgálati társultmunka-alapszervezet munkástanácsának határozata alapján (Petőfi Sándor utca 7.) HIRDETÉS ÚTJAN árverésen elad egy melléképületet (fészert) a šupljaki rendelőnél. Kikiáltási ára 100 000 dinár. Az árverésen jogi és magánszemélyek vehet­nek részt. Az érdekelteknek a kikiáltási ár 10 százalékát kell letétbe helyezniük. A letét­összeget a szabadkai Egészségügyi Központ ál­talános egészségügyi és mentőszolgálatának pénztárán kell befizetni, illetve a társultmun­ka-alapszervezet f­olyószámlá­j­ára. A vásárlónak (jogi vagy magánszemélynek) viselnie kell a társadalmi kötelezettségekkel járó költségeket is. A bontást és a lebontott anyag elszállítását a vásárlónak kell végeznie. A nyilvános árverés október 4-én 10 órakor lesz Šupljakon a 451. szám alatt, az orvosi rendelőnél. 1193/1. ALLAS A temerini Pap Pál Népegye­tem az intézet statútumának 42. szakasza, valamint a küldöttek, a társadalmi közösségek képvi­selőinek és az intézet­ dolgozói­nak szeptember 16-án tartott együttes ülésén hozott határo­zat értelmében az újra­választá­si terv alapján PÁLYÁZATOT hirdet az igazgató megválasztá­sára. Feltételek: Társadalomtu­dományi vagy műszaki szakirá­nyú egyetemi végzettség kétévi gyakorlattal, főiskolai végzett­ség háromévi, azaz középiskolai végzettség ötévi, vezető beosz­tásban, ugyanilyen vagy hason­ló munkaszervezetekben szerzett gyakorlattal, szerbhorvát és ma­gyar nyelvtudással. A 2 diná­ros okmánybélyeggel felülbé­lyegzett kérvényhez mellékelni kell a végzettségről szóló ok­levelet, erkölcsi bizonylatot, va­lamint pályaképi adatokkal el­látott életrajzot. Személyi jö­vedelem a személyi jövedelem elosztásáról szóló önigazgatási megegyezés szerint. Lakás nincs. A pályázat a közzétételétől számított 30. napig érvényes. A kérvényt a következő címre kell eljuttatni: Pap Pál Nép­egyetem, Temerin, Tito mar­sall u. 324. 321211 Ismerked­ek 36 éves, 178 cm magas legény, tanyával, földmaximummal, gé­pesített gazdasággal rendelke­zik, megismerkedne elegáns nő­vel, csak fényképes levelekre válaszolok. Falusi lakással ren­delkező előnyben. Jelige: Sür­gősen írjál. 1084 37 éves, 160 magas, munkavi­szonyban levő leány társaság hiányában ezúton ismerkedne meg korban hozzáillő férfival. Jelige: Komoly. 1086 43 éves, középiskolai végzett­ségű fényképész megismerked­ne hozzá illő komoly nővel. Fényképes levélre válaszolok. Jelige: Profil. 1083 ELVESZETT,. Kovács János, Kanizsa, el­vesztette a mezőgazdasági kö­zépiskolai diplomáját, érvényte­leníti. 063445 Nagy M. József, Zenta, el­vesztette az egészségügyi kö­zépiskola IV. osztályáról szóló bizonyítványát, érvényteleníti. 063443 ------------------------------------------------ Kovács Sándor, Zenta, el­vesztette az egészségügyi közép-Margit Jenő, Bajmok, elvesz- iskola IV. osztályáról szóló bize­­tette gépkocsivezetési engedé­ nyítványát, érvényteleníti, lyét, érvényteleníti. 063442­70288 -------------------------------------- ---------- Lipinszki Erika, Zenta, el-Horvát Hona elvesztette az vesztette az általános iskola IV. 1968/69. iskolaévben a Moša Pi- osztályáról szóló bizonyítványát, jade Gimnáziumban kiadott I. érvényteleníti, osztályos bizonyítványát, ér- 063447 vényteleníti. —-----------------------------------------------70171 Scepanovle Sergej, Panonija, _________________________________ elvesztette a gimnáziumi diplo-Husza Ivan, Szabadka, elvesz­ máját, érvényteleníti, tette a Lazar Nešić iskola ál- 050330 tál 1967—69-ben kiadott I—III. -------------------------------------------------­osztályos bizonyítványát, ér- Nagy Sándor, Tornyos, er­vényteleniti. vesztette a műszaki kar 1340-es 70187 számú leckekönyvét, érvénytele­_________________________ nítl. Bleszák László, Szabadka, el- 050326 vesztette a VIII. osztályos isko- -------------------------------- ———----­lai bizonyítványát, érvénytelent­ Zelenka Ibolya, Bácstopolya, ti. elvesztette a III. osztályáról 70212 szóló bizonyítványát, érvényre­________________________________ leníti. Kopilovic Mira elvesztette az___________________________150322 1968-ban kiadott VIII. osztályos Mudrinné Mária Niecojevo bizonyítványát, érvényteleníti elvesztette az 1950/51-ben kiadott 70218 kisérettségi diplomáját, érvény­­­teleníti. Máté Gizella elvesztette ke- 050321 reskedói oklevelét, érvénytelen!- -------------------------------------------­ti. Vuko Valéria, Bácstopolya, el-69646/Rekl. vesztette az 1975-ben kiadott ------------------------------------------------— gimnáziumi diplomáját, érvény-Osvar Rozália, Orom elvesz- teleniti. tette az 1959/60-ban kiadott VIII. 050319 osztályos bizonyítványát, ér- " . ~—7—:-----­vényteleníti. Kličković Ankica, Bácstopolya, 70367 elvesztette bizonyítványát, és­__________________________________ vényteleníti. Surányi Erika, Ada, elvesztet- __________________________050316 te az általános iskola VIII. ősz- T . ., _ _ _. . tályáról szóló bizonyítványát, Jankovic Dusán, Bácstopolya, érvényteleníti * , elvesztette a VIII. osztályáról 061099 szóló bizonyítványát, érvényte­____________________________0B10e­leníti. Sóti Imre, Zenta, elvesztette _____________________________050336 a Vegyészeti Technikum I­­II., ...... III. és V. osztályáról szóló bi­ .­­Pró Magdolna, Ada, elvesz­tonyítványát, érvényteleníti. AeJ­f, t?A1 álA1Aáll?s lsk,?l­i Yíi1- 063­96 osztályáról szóló bizonyítványát, 063439 érvényteleníti. ---------------------------------------------------- 061037 A szabadkai Tanítóképző 1950-ben végzett növendé­kei 1980. október 25-én ■ Szabadkán tartják meg 30 éves, társasesttel egybe­kötött találkozójukat. Gyü­lekező délelőtt 9 órakor a Tanítóképző volt épületé­ben. Az érdekeltek a tár­sasestre a következő címre jelentkezzenek: Ivkovics (Ilovai) Tihamér, 24400 ZENTA, Jurij Gagarin u. 4., vagy telefonon: (024) 80-575, illetve (024) 81-687. BUDISZAVAN Márton Margitot és Lajost házasságkötésük 50. évfor­dulója alkalmából szeretet­tel köszöntik és még hosz­­szú, boldog házaséletet kí­vánnak: lányai, Irénke és Erzsike, fiai, Pali, Gyurka és Lajcsi, menyei, vejei és az unokák. Vállalom bármilyen mennyiségű ipari paprika szárítását és őrlését mun­kaszervezetektől és magán­­személyektől. Cím: Jurio Mijo, Hajdú­­járás, telefon: 024/758-024. Ivan Filipović ügyvéd át­költöztette ügyvédi irodá­ját az Agria 5. szám alól a következő címre: Sza­badka, Strossmayer utca 22. szám. (A Sárgaházzal szemben.) Telefonszám: 024/28-550. Hétköznap és ünnepnap, A hirdetés mindig hat! [ NÉgiy Minden csütörtökön: DOLGOZÓK a színes HÉTVÉGE melléklettel © ^Hatásos reklám, jó hirdetés^ Ш Eredményes értékesítés!­8 MAGYAR SZÓJ ! MAGYAR SZÓ 1980. szeptember 28., vasárnap

Next