Magyar Szó, 1981. május (38. évfolyam, 119-131. szám)

1981-05-03 / 119. szám

1981. május 3., vasárnap EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Válaszútok a­z Olasz Szocialista Pártnak !A a minap Palermóban meg­tartott 42. kongresszusán elhangzott vita, a felmerült di­lemmák, a megválaszolt és megvá­laszolatlan kérdések sokasága jel­lemző a nyugat-európai baloldal jelenlegi helyzetére. A jobboldal néhány évvel ez­előtti sorozatos választási győzel­mei után, amikor úgyszólván Skandináviától a Földközi-tenger­ig egyre-másra diadalmaskodtak a konzervatív irányzatú pártok, egy általános kijózanodási kor­szak következett. A nyugati vá­lasztók megbizonyosodtak afelől, hogy a világ általános gazdasági és politikai válságából a kiutat a jobboldaliak még kevésbé képe­sek megtalálni min­t (valamivel) liberálisabb elődjeik. I­lyen lelkiállapotban érte több ország szavazóit az idén az Európa-szerte ese­dékes különböző választások soro­zata és a pártok szokásos számve­tései. A dilemmát természetesen nem az okozza, hogy kell-e az adott helyzeten változtatni vagy sem, mert az, úgy tűnik, egyálta­lán nem vitás. „Csak” az a kérdés, ki hogyan és milyen irányban ke­resse az egyre súlyosbodó problé­mák megoldását. S mivel a jobb­oldal egyre tehetetlenebb, a bal­oldal pedig — s ez elsősorban a kommunistákra vonatkozik — a hatalmon levő réteg erőteljes pro­pagandája folytán, de kétségkívül saját melléfogásai révén is,­­ame­lyek közül némelyiküknél a kellő önállóság hiánya csak egyike a legjelentősebbeknek) nem eléggé vonzó, az érdeklődés egyre inkább a reformokat ígérő, de a nagyobb megrázkódtatásokat óvatosan ke­rülő szocialisták, illetve szociálde­mokraták felé irányul. E Ez a folyamat egyébként az­­ utóbbi időben különösen az afrikai és a latin-amerikai fejlődő államokban jut kifejezés­re, s mindinkább élvezi a térség sorsában érdekelt (ez esetben nyu­gati) hatalmak rokonszenvét. Mivel a szocdemek nem akarnak forra­dalmat, s igyekeznek átmenteni a meglevő társadalmi viszonyokat, de a társadalmi előrelépést egyre hangosabban követelő rétegeknek is ígérnek bizonyos változásokat, ez az irányzat tűnik sokak számá­ra a legelfogadhatóbbnak. Az ilyen történelmi szövegkör­nyezet nyújtotta lehetőséget felis­merve elsősorban a Szocialista In­­ternacionéllé igyekszik üstökön ra­gadni a szerencsét. Olyan, politikai offenzívát indított világszerte, amilyenre az új kor történelmeiben alig található példa. S az olasz szocialisták emlí­tett 42. kongresszusához visszakanyarodva úgy tűnik, egyértelműen megállapítható, hogy őket ez a számukra szerencsés fordulat­­ váratlanul érte. „Éppen most vagyunk határozatlanok, ami­kor a leghatározottabb lépéseket kellene tennünk”, így valahogy fo­galmazta meg az egyik felszólaló a párt jelenlegi helyzetét, s ez két­ségkívül arra vonatkozik, hogy a szocialisták még ezen a kong­resszuson sem foglaltak állást az olasz kommunisták javaslatával kapcsolatban, hogy alakítsák meg a „demokratikus alternatíva kor­mányát”, s együttesen induljanak el a szocializmusba vezető „har­madik úton” (amely sem a szoc­demek, sem pedig az úgynevezett reálszocializmus útja). A hatalom­ra jutásuk lehetséges szövetsége­seit keresve, úgy tűnik, az olasz szocialisták — kétségkívül más példáján felbuzdulva — egy­lőre azt remélik, hogy az idő, s a jó szerencse, de legfőképpen a vi­lágpolitika viharos tengerén fújó kedvező szél olyannyira felduz­­zasztja bárkájuk vitorláit, hogy hamarosan egymaguk is révbe, il­letve hatalomra juthatnak. S­okkal reálisabb azonban, úgy tűnik, a francia szoci­alisták ez irányú reménye, bár a két szocialista párt urai nem azonosak. Mitterrand-ék idejében felismerték, hogy a francia kom­munistákkal való összefogástól vajmi kevés jót várhatnak, s az 1974. évi választások előestjén felbontották a már megkötött fri­gyet. A múlt vasárnap megtartott előzetes elnökválasztások meg is mutatták, hogy — saját szemszö­gükből nézve — igazuk volt. A Francia Kommunista Párt elnök­­j­elöltjének csúfos veresége arról ta­núskodik, hogy a párttagság és a haladó közvélemény ugyancsak zokon vette Marchais-éknak az eumkommunizmustól való bizonyos értelemben vett — sokak számára meglepő és mind a mai napig megmagyarázhatatlan — elfordu­lását. S így, ami annak idején Mitterrand-ék téves húzásának tűnt, ma a szocialisták szekérto­­lójává vált —­s­ válhat még in­kább, mert a szavazópolgárok ti­zenöt-hat százaléka, aki az elő­zetes választáson Marchais-ra sza­vazott, kétséget kizárólag a má­jus 10-i döntő választásokon a Giscard d’Estaing és Mitterrand közötti választásra kényszerülve mégis inkább az utóbbira adja majd voksát. Ezért, s a már említett általános légkört tartva szem előtt, úgy tű­nik, mégis Mitterrand az első szá­mú elnökjelölt. Esetleges győzel­me pedig minden bizonnyal jelen­tős változá­saikhoz vezetne francia honiban. Így tehát a gall kakas ezúttal nemcsak választások, hanem fon­tos válaszút előtt is áll. S­panyolországi hírek szerint a bebörtönzött Tej­erő alez­redesnek egyre-másra vi­rágot küldenek „tisztelői”. A kudarcba fulladt államcsíny­kísérlet elkövetőinek letartóztatá­sával tehát nem szűntek meg a Franco-korszak visszaállítására irányuló kísérletek. Természete­sen Spanyolországban is tisztá­ban vannak ezzel, s a jövőben minden bizonnyal óvatosabbak lesznek a demokratikus társadal­mi átlényegülés hívei. De hogy igyekezetük még szá­mos akadályba fog ütközni, az két­ségtelen. ENGLER Lajos Bettino Craxi, az Olasz Szocia­lista Párt főtitkára. 0ЦеЈ­.с­.14. Spanyolországban nem nyugszik a reakció (LÉPHAFT Pál karikatúrája) TIZENHÁROM GYILKOSSÁG Bíróin gyjjft 8. yorkshire-i rm Londonban bírósíter elé állították a 35 éves Peter Sutcliffe nénkocsiveze­­tőt, akit 13­­5 mesevilkolásával és 7 gyilkossági kísérlettel vádolnak. Bűn­tetteit a ..yorkshire-i rém** ahonnan az angol lanok elnevezték 1975 júliusá­tól ez év tavaszáig követte el arrkor eev rutinellenőrzés során letartóztat­ták. Áldozatai közül a legtöbb a prosti­­tuált, de akadt két eryetemist­ált*' és eeV 1R éves elárusítólány is. A nőket általában hátulról támadta, meg, egy vas tárggyal fejbe ütötte őket. A bírósági tárgyalás Irán* sajtókö­­rökben óriási az érdeklődés. Több mint 809 újságíró jelentette be részvé­­telét az egész világból, de csak 80-nek adtak belénési engedélyt. italt!**- **"!" még 30 polgár lesz jelen a bírósági teremben, a vádlott és az áldozatok hozzátartozói. Peter Sutcliffe elutasította a vádnak azt az állítását, hogy gyilkosságait előre kitervelte. A védelem igye'-'zik majd beb’zcnvffr.­.­ ho**" a gy*"nos beteg elmeállapotában követte el a bűncselekményeket. (Tanjug) _ ­ J­­­goszlávia szempontjából az 1949. év a nagy megpró­báltatások és a hősi helyt­állás esztendeje volt. Újévi beszé­dében Josip Broz Tito — utalva a Tájékoztató Iroda határozata után kialakult Jugoszlávia elleni haj­szára — rámutatott: — Egy ország népeinek nagy­ságát aszerint ítélik meg, hogy milyen magatartást tanúsít a leg­súlyosabb megpróbáltatások nap­jaiban. Aszerint ítélik meg, hogy egy ország dolgozó népe mi min­dent képes kibírni és mekkora az erkölcsi ereje a legsúlyosabb meg­próbáltatások napjaiban. Nos, a mi népeink ilyen erkölcsi erőről tettek tanúbizonyságot 1941. már­cius 27-én, továbbá a nagy felsza­badító háború során, 1941 és 1945 között, s ilyen erkölcsi erőről tesznek tanúbizonyságot ma is... Március 31-én Tito fogadta Isztria és a szlovén tengermellék lakosságának — horvátok, szlo­vének és olaszok — képviselőit és a hozzájuk intézett beszédében kifejtette: — Amint ezt a vidéket felsza­badítottuk, a más nemzetiségű népek itt is érvényesíthették az ország többi vidékén érvényben levő elvet, a nemzeti egyenjogú­ság elvét. Láthattátok, milyen kö­vetkezetesen érvényesítjük ezt az elvet hazánk minden vidékén, ahol nemzeti kisebbségek élnek, mint például Vajdaságban a ma­gyarok és a románok, Kosovo- Metohijában az albánok, a bolgár határ mentén a bolgárok stb. —.— Március 16-án a jugoszláv kor­mány jegyzéket intézett a Szov­jetunió kormányához, s javasolta, számolják fel a szovjet—jugosz­láv vegyes társaságokat, mert ezek a gazdasági jellegű társulá­sok nem valósítják meg a hozzá­juk fűzött reményeket és csak ká­rára vannak a jugoszláv újjáépí­tésnek. —­— Április 9-én, a Népfront 3. kongresszusán mondott beszámo­lójában Josip Broz Tito tájékoz­tató irodás pártok jugoszláv­elle­nes hajszájával foglalkozva leszö­gezte: " Népeinknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az eszeve­szett hajsza mögött olyan szándé­kok rejlenek, amelyeknek semmi közük a szocialista gyakorlathoz. Az egyik hátsó szándék az, hogy teljes zűrzavart keltsenek hazánk­ban, megbontsák népeink egysé­gét, belső viszállyal megsemmi­sítsék mindazt, amit annyi áldozat árán elértünk és ami éppen ezért számunkra a legértékesebb, mert magunk győződtünk meg arról, hogy csak az egységnek köszön­hetjük minden sikerünket az or­szág újjáépítésében... Sz. Tito a jugoszláv külpolitikában Egy év krónikája — 1949 MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA------— Franciaországban a helyzet változatlan ELMARADT A MEGLEPETÉS a francia elnökválasztásokon. A választások első fordulójának kö­zeledtével ugyanis mind fantázia­­dúsabbak lettek a számítgatások és kombinációk. Kezdetben any­­nyira biztosra vették Giscard d’Estaing győzelmét, hogy akad­tak újságírók, akik fogadást mer­tek volna kötni, hogy már az első fordulóban megszerzi a szavaza­tok több mint 50 százalékát. Ké­sőbb már azt sem tartották biz­tosnak, hogy győz. Utána megál­lapodtak abban, hogy az első for­dulóban az első helyen végez, de a második fordulóban nehéz küz­delemre van kilátás. A többi jelöltre vonatkozólag még több lehetőséget latolgattak. Mitterrand-nal kapcsolatban pél­dául arról cikkeztek, hogy nyer­het Giscard d’Estaing ellen, de nem biztos, hogy ott lesz a máso­dik fordulóban. Chirackal kap­csolatban azt emlegették, hogy esélye van Mitterrand megelőzé­sére, és ebben az esetben köny­­nyebben győzhet Mitterrand-nál. Marchais második helye csak bi­zonyos absztrakt számítások alap­ján jött ki, de egyesek ezt sem tar­tották teljesen kizártnak. Minden­nek ellenére világos volt, hogy meglepetés lenne, ha nem Giscard d’Estaing és Mitterrand kerülne a második fordulóba. Ez a meglepetés nem követke­zett be. Mint a közzétett adatok mutatják, Giscard d’Estaing a szavazatok 28,27 százalékát, Mit­terrand 25,87, Chirac 17,96, Mar­chais 15,37 százalékát kapta. A „kis” jelöltek közül csak a kör­nyezetvédelmi mozgalom jelöltje kapott 3 százaléknál többet, a két gaulle-ista jelölt viszont együtt­véve sem szerzett ennyit. KISEBB MEGLEPETÉSEI azon­ban vannak a múlt vasárnapi el­ső fordulónak. Legelőször is az, hogy Giscard d’Estaing nem sze­rezte meg az általa minimálisnak mondott 30 százalékot sem. To­vábbá, hogy Mitterrand meglepő­en nagy százalékarányban lett második, messze maga mögött hagyva Chiracot és Marchais-t, sőt olyan eredményt ért el, mint a szocialisták még soha a máso­dik világháború után. Chirac eredménye csak azok számára meglepetés, akik bíztak benne, hogy második lesz, tehát akik több szavazatot vártak, vagy azok számára, akik azt hitték, hogy a két másik gaulle-ista jelölt több szavazatot visz el tőle, tehát ke­vesebb szavazatot jósoltak neki. Az igazi meglepetés azonban, hogy Marchais-ra ilyen kevesen szavaztak, hiszen a kommunisták a második világháború után még sohasem estek ennyire vissza Az eddigi mélypontjuk az 1958. évi 18 százalék volt, és akik nem tar­tották kizártnak Marchais máso­dik helyét, abból indultak ki, hogy a francia választótestület 20 százaléka hagyományosan kitart a kommunisták mellett. A váratlanul ható eredménye­ket is meg lehet azonban magya­rázni. Azt, hogy Chirac a két gaulle-ista ellenjelölt ellenére 4 százalékkal többet kapott mint a gaulle-ista jelölt 1974-ben, azzal, hogy ügyes taktikát talált, meg­lovagolva egy nyugati hullámot, tömörítve azokat az elégedetlene­ket, akik nem a baloldaltól vár­ják a megoldást. Giscard d’Es­taing aránylag szerény, az 1974. évi első fordulóénál 4 százalék­kal kisebb eredménye pedig az­zal, hogy a francia köztársasági elnök tulajdonképpen nehéz hely­zetben volt. Nem támadhatta úgy szívből igazán Mitterrand-t, mert nem szerette volna, ha nem ő lesz a második. Még fel is szólította a választókat, hogy ezt ne engedjék meg. Hivatalosan azzal az indok­lással, nehogy a baloldal 50 száza­léknyi szavazótábora tartózkod­jon a szavazástól és őt a szava­zóknak alig több mint egynegye­de válassza meg. Valójában azért, mert Chirac nehezebb ellenfél lett volna, a szocialisták és kommu­nisták esetleges megnyerésével a második fordulóban könnyebben győzhetett volna. Ugyanakkor azonban Chiracot sem volt nagyon szabad támadnia, nehogy kockáz­tassa a gaulle-ista szavazatokat a második fordulóban. Legnehezebb megmagyarázni a Mitterrand és Marchais közötti aránynak a kommunisták számá­ra kedvezőtlen alakulását. Itt ugyanis számos tényező hatott. Egy azonban annyira nyilvánvaló, hogy már a részletesebb elemzés előtt is megemlíthetjük. Hatással van ugyanis az, hogy a baloldali szövetség felbomlása ellenére a francia baloldal választói Mitte­rrand-t a baloldal közös jelöltjé­nek tekintik, tehát fontosabb szá­mukra, hogy Mitterrand erős le­gyen, mint hogy az elnökválasz­tások kapcsán tisztázzák a balol­dal pártjai közötti arányokat. ÍGY AZTÁN A TÖRTÉNELMI PARADOXON bekövetkezett, hi­ába hadakozott ellene Chirac, má­jus 10-én ugyanaz a két jelölt marad, aki már 1974-ben is ösz­­szemérte erejét. Ez azonban nem jelenti azt, amire Chirac érvelé­se utalt, vagyis, hogy 1974 óta semmi sem változott. Mindkét je­lölt helyzete ugyanis lényegesen más mint hét évvel ezelőtt volt. Akkor ugyanis föltétlenül számí­tottak a mögéjük felsorakozó erők támogatására. Most viszont mindkét tábor egysége megbom­lott. A gaulle-isták feltételekhez kö­tik Giscard d’Estaing támogatá­sát, kijelentve, hogy „a változás programját kell felkínálnia, amely tömörítheti a franciákat”, Chirac maga pedig úgy nyilatko­zott, hogy Mitterrand ellen szavaz, de a többit választóinak lelkiis­meretére bízza. A kommunisták még kategorikusabbak, csak ak­kor hajlandóak támogatni Mitte­rrand-t, ha előre beleegyezik, hogy esetleges győzelme után kom­munista miniszterek is lesznek kormányában, amit Mitterrand nem siet megígérni. AZ ELKÖVETKEZŐ NAPOK mindenképpen az új frontok fel­­sorakozásában telnek el. Heves választási kampány várható és csak május 10-én a döntő össze­csapás mutatja meg, ki lesz Franciaország következő köztársa­sági elnöke. BÁLINT István Giscard d’Estaing

Next