Magyar Szó, 1981. május (38. évfolyam, 119-131. szám)
1981-05-03 / 119. szám
1981. május 3., vasárnap EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Válaszútok az Olasz Szocialista Pártnak !A a minap Palermóban megtartott 42. kongresszusán elhangzott vita, a felmerült dilemmák, a megválaszolt és megválaszolatlan kérdések sokasága jellemző a nyugat-európai baloldal jelenlegi helyzetére. A jobboldal néhány évvel ezelőtti sorozatos választási győzelmei után, amikor úgyszólván Skandináviától a Földközi-tengerig egyre-másra diadalmaskodtak a konzervatív irányzatú pártok, egy általános kijózanodási korszak következett. A nyugati választók megbizonyosodtak afelől, hogy a világ általános gazdasági és politikai válságából a kiutat a jobboldaliak még kevésbé képesek megtalálni mint (valamivel) liberálisabb elődjeik. Ilyen lelkiállapotban érte több ország szavazóit az idén az Európa-szerte esedékes különböző választások sorozata és a pártok szokásos számvetései. A dilemmát természetesen nem az okozza, hogy kell-e az adott helyzeten változtatni vagy sem, mert az, úgy tűnik, egyáltalán nem vitás. „Csak” az a kérdés, ki hogyan és milyen irányban keresse az egyre súlyosbodó problémák megoldását. S mivel a jobboldal egyre tehetetlenebb, a baloldal pedig — s ez elsősorban a kommunistákra vonatkozik — a hatalmon levő réteg erőteljes propagandája folytán, de kétségkívül saját melléfogásai révén is,amelyek közül némelyiküknél a kellő önállóság hiánya csak egyike a legjelentősebbeknek) nem eléggé vonzó, az érdeklődés egyre inkább a reformokat ígérő, de a nagyobb megrázkódtatásokat óvatosan kerülő szocialisták, illetve szociáldemokraták felé irányul. E Ez a folyamat egyébként az utóbbi időben különösen az afrikai és a latin-amerikai fejlődő államokban jut kifejezésre, s mindinkább élvezi a térség sorsában érdekelt (ez esetben nyugati) hatalmak rokonszenvét. Mivel a szocdemek nem akarnak forradalmat, s igyekeznek átmenteni a meglevő társadalmi viszonyokat, de a társadalmi előrelépést egyre hangosabban követelő rétegeknek is ígérnek bizonyos változásokat, ez az irányzat tűnik sokak számára a legelfogadhatóbbnak. Az ilyen történelmi szövegkörnyezet nyújtotta lehetőséget felismerve elsősorban a Szocialista Internacionéllé igyekszik üstökön ragadni a szerencsét. Olyan, politikai offenzívát indított világszerte, amilyenre az új kor történelmeiben alig található példa. S az olasz szocialisták említett 42. kongresszusához visszakanyarodva úgy tűnik, egyértelműen megállapítható, hogy őket ez a számukra szerencsés fordulat váratlanul érte. „Éppen most vagyunk határozatlanok, amikor a leghatározottabb lépéseket kellene tennünk”, így valahogy fogalmazta meg az egyik felszólaló a párt jelenlegi helyzetét, s ez kétségkívül arra vonatkozik, hogy a szocialisták még ezen a kongresszuson sem foglaltak állást az olasz kommunisták javaslatával kapcsolatban, hogy alakítsák meg a „demokratikus alternatíva kormányát”, s együttesen induljanak el a szocializmusba vezető „harmadik úton” (amely sem a szocdemek, sem pedig az úgynevezett reálszocializmus útja). A hatalomra jutásuk lehetséges szövetségeseit keresve, úgy tűnik, az olasz szocialisták — kétségkívül más példáján felbuzdulva — egylőre azt remélik, hogy az idő, s a jó szerencse, de legfőképpen a világpolitika viharos tengerén fújó kedvező szél olyannyira felduzzasztja bárkájuk vitorláit, hogy hamarosan egymaguk is révbe, illetve hatalomra juthatnak. Sokkal reálisabb azonban, úgy tűnik, a francia szocialisták ez irányú reménye, bár a két szocialista párt urai nem azonosak. Mitterrand-ék idejében felismerték, hogy a francia kommunistákkal való összefogástól vajmi kevés jót várhatnak, s az 1974. évi választások előestjén felbontották a már megkötött frigyet. A múlt vasárnap megtartott előzetes elnökválasztások meg is mutatták, hogy — saját szemszögükből nézve — igazuk volt. A Francia Kommunista Párt elnökjelöltjének csúfos veresége arról tanúskodik, hogy a párttagság és a haladó közvélemény ugyancsak zokon vette Marchais-éknak az eumkommunizmustól való bizonyos értelemben vett — sokak számára meglepő és mind a mai napig megmagyarázhatatlan — elfordulását. S így, ami annak idején Mitterrand-ék téves húzásának tűnt, ma a szocialisták szekértolójává vált —s válhat még inkább, mert a szavazópolgárok tizenöt-hat százaléka, aki az előzetes választáson Marchais-ra szavazott, kétséget kizárólag a május 10-i döntő választásokon a Giscard d’Estaing és Mitterrand közötti választásra kényszerülve mégis inkább az utóbbira adja majd voksát. Ezért, s a már említett általános légkört tartva szem előtt, úgy tűnik, mégis Mitterrand az első számú elnökjelölt. Esetleges győzelme pedig minden bizonnyal jelentős változásaikhoz vezetne francia honiban. Így tehát a gall kakas ezúttal nemcsak választások, hanem fontos válaszút előtt is áll. Spanyolországi hírek szerint a bebörtönzött Tejerő alezredesnek egyre-másra virágot küldenek „tisztelői”. A kudarcba fulladt államcsínykísérlet elkövetőinek letartóztatásával tehát nem szűntek meg a Franco-korszak visszaállítására irányuló kísérletek. Természetesen Spanyolországban is tisztában vannak ezzel, s a jövőben minden bizonnyal óvatosabbak lesznek a demokratikus társadalmi átlényegülés hívei. De hogy igyekezetük még számos akadályba fog ütközni, az kétségtelen. ENGLER Lajos Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt főtitkára. 0ЦеЈ.с.14. Spanyolországban nem nyugszik a reakció (LÉPHAFT Pál karikatúrája) TIZENHÁROM GYILKOSSÁG Bíróin gyjjft 8. yorkshire-i rm Londonban bírósíter elé állították a 35 éves Peter Sutcliffe nénkocsivezetőt, akit 135 mesevilkolásával és 7 gyilkossági kísérlettel vádolnak. Bűntetteit a ..yorkshire-i rém** ahonnan az angol lanok elnevezték 1975 júliusától ez év tavaszáig követte el arrkor eev rutinellenőrzés során letartóztatták. Áldozatai közül a legtöbb a prostituált, de akadt két eryetemistált*' és eeV 1R éves elárusítólány is. A nőket általában hátulról támadta, meg, egy vas tárggyal fejbe ütötte őket. A bírósági tárgyalás Irán* sajtókörökben óriási az érdeklődés. Több mint 809 újságíró jelentette be részvételét az egész világból, de csak 80-nek adtak belénési engedélyt. italt!**- **"!" még 30 polgár lesz jelen a bírósági teremben, a vádlott és az áldozatok hozzátartozói. Peter Sutcliffe elutasította a vádnak azt az állítását, hogy gyilkosságait előre kitervelte. A védelem igye'-'zik majd beb’zcnvffr.. ho**" a gy*"nos beteg elmeállapotában követte el a bűncselekményeket. (Tanjug) _ Jgoszlávia szempontjából az 1949. év a nagy megpróbáltatások és a hősi helytállás esztendeje volt. Újévi beszédében Josip Broz Tito — utalva a Tájékoztató Iroda határozata után kialakult Jugoszlávia elleni hajszára — rámutatott: — Egy ország népeinek nagyságát aszerint ítélik meg, hogy milyen magatartást tanúsít a legsúlyosabb megpróbáltatások napjaiban. Aszerint ítélik meg, hogy egy ország dolgozó népe mi mindent képes kibírni és mekkora az erkölcsi ereje a legsúlyosabb megpróbáltatások napjaiban. Nos, a mi népeink ilyen erkölcsi erőről tettek tanúbizonyságot 1941. március 27-én, továbbá a nagy felszabadító háború során, 1941 és 1945 között, s ilyen erkölcsi erőről tesznek tanúbizonyságot ma is... Március 31-én Tito fogadta Isztria és a szlovén tengermellék lakosságának — horvátok, szlovének és olaszok — képviselőit és a hozzájuk intézett beszédében kifejtette: — Amint ezt a vidéket felszabadítottuk, a más nemzetiségű népek itt is érvényesíthették az ország többi vidékén érvényben levő elvet, a nemzeti egyenjogúság elvét. Láthattátok, milyen következetesen érvényesítjük ezt az elvet hazánk minden vidékén, ahol nemzeti kisebbségek élnek, mint például Vajdaságban a magyarok és a románok, Kosovo- Metohijában az albánok, a bolgár határ mentén a bolgárok stb. —.— Március 16-án a jugoszláv kormány jegyzéket intézett a Szovjetunió kormányához, s javasolta, számolják fel a szovjet—jugoszláv vegyes társaságokat, mert ezek a gazdasági jellegű társulások nem valósítják meg a hozzájuk fűzött reményeket és csak kárára vannak a jugoszláv újjáépítésnek. —— Április 9-én, a Népfront 3. kongresszusán mondott beszámolójában Josip Broz Tito tájékoztató irodás pártok jugoszlávellenes hajszájával foglalkozva leszögezte: " Népeinknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az eszeveszett hajsza mögött olyan szándékok rejlenek, amelyeknek semmi közük a szocialista gyakorlathoz. Az egyik hátsó szándék az, hogy teljes zűrzavart keltsenek hazánkban, megbontsák népeink egységét, belső viszállyal megsemmisítsék mindazt, amit annyi áldozat árán elértünk és ami éppen ezért számunkra a legértékesebb, mert magunk győződtünk meg arról, hogy csak az egységnek köszönhetjük minden sikerünket az ország újjáépítésében... Sz. Tito a jugoszláv külpolitikában Egy év krónikája — 1949 MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA------— Franciaországban a helyzet változatlan ELMARADT A MEGLEPETÉS a francia elnökválasztásokon. A választások első fordulójának közeledtével ugyanis mind fantáziadúsabbak lettek a számítgatások és kombinációk. Kezdetben anynyira biztosra vették Giscard d’Estaing győzelmét, hogy akadtak újságírók, akik fogadást mertek volna kötni, hogy már az első fordulóban megszerzi a szavazatok több mint 50 százalékát. Később már azt sem tartották biztosnak, hogy győz. Utána megállapodtak abban, hogy az első fordulóban az első helyen végez, de a második fordulóban nehéz küzdelemre van kilátás. A többi jelöltre vonatkozólag még több lehetőséget latolgattak. Mitterrand-nal kapcsolatban például arról cikkeztek, hogy nyerhet Giscard d’Estaing ellen, de nem biztos, hogy ott lesz a második fordulóban. Chirackal kapcsolatban azt emlegették, hogy esélye van Mitterrand megelőzésére, és ebben az esetben könynyebben győzhet Mitterrand-nál. Marchais második helye csak bizonyos absztrakt számítások alapján jött ki, de egyesek ezt sem tartották teljesen kizártnak. Mindennek ellenére világos volt, hogy meglepetés lenne, ha nem Giscard d’Estaing és Mitterrand kerülne a második fordulóba. Ez a meglepetés nem következett be. Mint a közzétett adatok mutatják, Giscard d’Estaing a szavazatok 28,27 százalékát, Mitterrand 25,87, Chirac 17,96, Marchais 15,37 százalékát kapta. A „kis” jelöltek közül csak a környezetvédelmi mozgalom jelöltje kapott 3 százaléknál többet, a két gaulle-ista jelölt viszont együttvéve sem szerzett ennyit. KISEBB MEGLEPETÉSEI azonban vannak a múlt vasárnapi első fordulónak. Legelőször is az, hogy Giscard d’Estaing nem szerezte meg az általa minimálisnak mondott 30 százalékot sem. Továbbá, hogy Mitterrand meglepően nagy százalékarányban lett második, messze maga mögött hagyva Chiracot és Marchais-t, sőt olyan eredményt ért el, mint a szocialisták még soha a második világháború után. Chirac eredménye csak azok számára meglepetés, akik bíztak benne, hogy második lesz, tehát akik több szavazatot vártak, vagy azok számára, akik azt hitték, hogy a két másik gaulle-ista jelölt több szavazatot visz el tőle, tehát kevesebb szavazatot jósoltak neki. Az igazi meglepetés azonban, hogy Marchais-ra ilyen kevesen szavaztak, hiszen a kommunisták a második világháború után még sohasem estek ennyire vissza Az eddigi mélypontjuk az 1958. évi 18 százalék volt, és akik nem tartották kizártnak Marchais második helyét, abból indultak ki, hogy a francia választótestület 20 százaléka hagyományosan kitart a kommunisták mellett. A váratlanul ható eredményeket is meg lehet azonban magyarázni. Azt, hogy Chirac a két gaulle-ista ellenjelölt ellenére 4 százalékkal többet kapott mint a gaulle-ista jelölt 1974-ben, azzal, hogy ügyes taktikát talált, meglovagolva egy nyugati hullámot, tömörítve azokat az elégedetleneket, akik nem a baloldaltól várják a megoldást. Giscard d’Estaing aránylag szerény, az 1974. évi első fordulóénál 4 százalékkal kisebb eredménye pedig azzal, hogy a francia köztársasági elnök tulajdonképpen nehéz helyzetben volt. Nem támadhatta úgy szívből igazán Mitterrand-t, mert nem szerette volna, ha nem ő lesz a második. Még fel is szólította a választókat, hogy ezt ne engedjék meg. Hivatalosan azzal az indoklással, nehogy a baloldal 50 százaléknyi szavazótábora tartózkodjon a szavazástól és őt a szavazóknak alig több mint egynegyede válassza meg. Valójában azért, mert Chirac nehezebb ellenfél lett volna, a szocialisták és kommunisták esetleges megnyerésével a második fordulóban könnyebben győzhetett volna. Ugyanakkor azonban Chiracot sem volt nagyon szabad támadnia, nehogy kockáztassa a gaulle-ista szavazatokat a második fordulóban. Legnehezebb megmagyarázni a Mitterrand és Marchais közötti aránynak a kommunisták számára kedvezőtlen alakulását. Itt ugyanis számos tényező hatott. Egy azonban annyira nyilvánvaló, hogy már a részletesebb elemzés előtt is megemlíthetjük. Hatással van ugyanis az, hogy a baloldali szövetség felbomlása ellenére a francia baloldal választói Mitterrand-t a baloldal közös jelöltjének tekintik, tehát fontosabb számukra, hogy Mitterrand erős legyen, mint hogy az elnökválasztások kapcsán tisztázzák a baloldal pártjai közötti arányokat. ÍGY AZTÁN A TÖRTÉNELMI PARADOXON bekövetkezett, hiába hadakozott ellene Chirac, május 10-én ugyanaz a két jelölt marad, aki már 1974-ben is öszszemérte erejét. Ez azonban nem jelenti azt, amire Chirac érvelése utalt, vagyis, hogy 1974 óta semmi sem változott. Mindkét jelölt helyzete ugyanis lényegesen más mint hét évvel ezelőtt volt. Akkor ugyanis föltétlenül számítottak a mögéjük felsorakozó erők támogatására. Most viszont mindkét tábor egysége megbomlott. A gaulle-isták feltételekhez kötik Giscard d’Estaing támogatását, kijelentve, hogy „a változás programját kell felkínálnia, amely tömörítheti a franciákat”, Chirac maga pedig úgy nyilatkozott, hogy Mitterrand ellen szavaz, de a többit választóinak lelkiismeretére bízza. A kommunisták még kategorikusabbak, csak akkor hajlandóak támogatni Mitterrand-t, ha előre beleegyezik, hogy esetleges győzelme után kommunista miniszterek is lesznek kormányában, amit Mitterrand nem siet megígérni. AZ ELKÖVETKEZŐ NAPOK mindenképpen az új frontok felsorakozásában telnek el. Heves választási kampány várható és csak május 10-én a döntő összecsapás mutatja meg, ki lesz Franciaország következő köztársasági elnöke. BÁLINT István Giscard d’Estaing