Magyar Szó, 1982. január (39. évfolyam, 1-29. szám)

1982-01-03 / 1. szám

4 KÜLPOLITIKA NSZK A házasságlevél nélküli együtt­élés, mint tudatos és hittel vállalt életforma, egyre na­gyobb tért hódít. „Azért vagyon vele, mert szeretem, nem pedig azért, mert egy papír hozzá köt” — mondják sokan a vadházasság­ról, amelyet egy lelkipásztor „a legjobb esetben a tiszta szerelem a testi szenvedély és a közönséges fajtalanság veszélyes keverékének” tart. Maguk a nyugatnémet Stern új­ságírói is meglepődtek, amikor fog­lalkozni kezdtek a témával, és ki­derült, hogy a lap munkatársai­nak 15 százaléka boldog vadházas­ságban él. Mivel a hatóságok és a legkülönbözőbb hivatalos közegek kevés megértést tanúsítanak irán­tuk, a vadházasságban élők „be­adják a derekukat”, amikor gyer­meket várnak. A Német Szövetségi Köztársa­ságban mintegy kétmillióan élnek együtt házasságlevél nélkül. Oszt­ják a lakást, a jövedelmet, a gép­kocsit, ez csak akkor előnyös, ha el akarnak válni. Életüket azon­ban megkeserítik a törvények, a bíróságok és a hivatalok, amelyek még nem ismerik el ezt az élet­formát. A Münchengladbach melletti Nettetalban egy háziasszony társa­dalmi lakásban él barátjával (há­zasságlevél nélkül). Monika szo­ciális segélyből és alkalmi munká­ból él, barátja keresetéből vezeti lényegében a háztartást. A lakás­ügyi hivatal bíróság útján felszó­lította, hogy barátja költözzön ki, különben 500 000 márka büntetést fizet, vagy hathónapi börtönre íté­lik. Különös, hogy a szociális segély­­ügyi hivatal nem így vélekedik Szerinte rendben van, hogy ket­ten együtt élnek, de mivel a férfi keres, felfüggesztette a nő ,­szociá­lis segélyét, a lakásfenntartás költ­ségeit pedig a férfira ruházta. A nyugatnémet jogrendszerben minden szabályozva van, csak a vadházasságokat mellőzik. Érthető előírás csak olyan esetben alkal­mazható, ha közpénzről van szó, ha valakinek nincsenek jogai azonnal lecsapnak rá. A bajor bün­tető törvénykönyv szerint 1970-ig még börtönnel is sújthatták a vad­házasságban élőket. Baleset vagy betegség esetén azonban nem a szociális gondozó fizet, hanem a partner. Minden nehézség ellenére az anyakönyvi hivatalokban pangás van. 1962-ben még 531 000 pár kö­tött házasságot, 1979-ben csak 345 000. A „holtomiglan-holtodig­lan” azonban egyre rövidebb ide­ig tart: 1962-től 1976-ig megkét­szereződött a válások száma és elérte a 108 000-et évente. . A vadházasságok felbontása után nagyon nehéz rendezni a tulajdon­­jogi viszonyokat. Az ügyvédek azt ajánlják, hogy a legjobb még „bé­keidőben” írásban rendezni min­dent. A legnagyobb probléma a la­kás. Hogyan elosztani, kié legyen? A bíróknak sok bosszúságot okoz­tak az ilyen ügyek. Münchenben például egy hatvanéves férfi és egy hasonló korú nő vált el és egyik sem akart kiköltözni. A bí­róság úgy ítélte meg, hogy a férfi rövidebb ideig élt a lakásban, ezért neki kell távoznia, a nőnek viszont meg kell térítenie a lakásba fek­tetett pénz egy részét. Svédország­ban és Nagy-Britanniában „ember­ségesebbek”, ott azt nézik, kinek van nagyobb szüksége a lakásra, akárcsak a törvényes családok ese­tében. A vadházasságot, még ha gyer­mek is születik benne, nem tart­ják családnak. Egy offenbach­ ápoló két és fél éves fiát elviheti az orvoshoz, de nem dönthet ar­ról, hogy beoltsák vagy megműt­­sék-e. Később a napközibe sem je­lentheti be, és nem írhatja alá az iskolai bizonyítványát. A törvény­telen gyermekért a felelősség kizá­rólag az anyát illeti. Ha elválnak útjaik, az apa nem is látogathatja meg gyermekét. Ha az anya elha­­lálozik, különbíróságtól kell kérnie a gyámság jogát. Egyre több a törvénytelen gyer­mek, egyre több a vadházasság. Miért ne lehetne jobban gyerme­kéhez kötni a férfit? Egy szabad anya csak tizenkét hónappal a szülés utánig kérheti a tartásdíjat, az elvált anya a gyermek tizenötö­dik életévéig jogosult rá. Az NSZK-ban talán mégis az adótörvény a legkegyetlenebb a vadházasságban élőkkel. Aki nem kéri az „állam áldását”, jól be kell nyúlnia a zsebébe. Egy nőt meg­fosztottak az örökölt javaktól, mert nem volt törvényes házasságban az elhalálozottal. Ha az egyik part­ner meghal, nincsenek rokonai és mondjuk 250 000 márka értékű va­gyont hagy a nem törvényes pár­jára, az illetőnek 80 000 márka örö­kösödési adót kell fizetnie. Ha tör­vényes feleség lett volna, ez egy­­ fillérébe sem kerül. (P) Boldog vadh házasságok Semmi jog, semmi védelem, csak kötelezettsége" MAGYAR SZÓ 1982. január 3., vasárnap SZOMSZÉDOLÁS Nem csodaszer, de három golper (Budapesti levél a Magyar Szónak) Mintegy három évvel ezelőtt nagy visszhangot váltott ki a köz­véleményben és a tömegkommuni­kációban egyaránt annak a híre, hogy a Tolna megyei Nak község­ben valaki feltalálta az égési se­beket gyógyító szer titkát, és gyó­gyítási eredményei rend­kívülinek mondhatók. Az illető, Széles Lajos, több év­tizedes távollét után D­él-Ameri­­kából tért haza Magyarországra, s az állítólagos csoda­szerrel történt kezelései után faluja valóságos zarándokhely lett. Akkoriban a televízió riportjá­ban — Vitray Tamás, a neves ri­porter készítette — számos olyan ember szólalt meg, akiket súlyos égési sebeikkel Széles Lajos ke­zelt és valamennyien tanúsították a gyors és sikeres gyógyulást. De nemcsak 516, megszólaltak az ot­tani körzeti orvosok is, akik szin­tén igazolták, hogy ezzel a szer­rel mág a legsúlyosabb égési se­bek is feltűnően gyorsan gyógyul­nak, hegesedést sem hagynak, s ami még meglepőbb: az égési fe­lületet bekenve a fájdalom azon­nal megszűnik. A sikeres kezelések hírét orvosi körökben vegyes érzelmekkel­­fo­gadták, hiszen hihetetlennek tűnt, hogy egy laikus talált­­ gyógyírt komoly tudományos felkészültség­gel és apparátussal is megoldha­tatlan esetekre. Nehezen megítél­hető, hogy meddig tart egy isme­retlen készítmény alapos, lelki­ismeretes vizsgálata, hiszen igen nagy felelősséggel jár döntést hoz­ni alaposabb vizsgálatok nélkül és esetleg károkat okozni egy nem kellően kipróbált vegyület hasz­nálatával. tény, hogy a szer for­galomba kerülésében közre játszott az ellenőrzésből, szakmai félté­kenységből származó­­késleltetés is. A szer ugyanis három év után egyelőre csak „kozmetikum” — kozmetikumként végre forgalom­ba került Az történt, hogy egy itteni cég, az Interag RT külkereskedelmi vállalat — vállalva a kockázatot — hárommillió forintért megvette Széles Lajos találmányát. S azóta nagyon sok klinikán, kórházban próbaképpen már használják a csodaszert, s az orvosok jó része kedvező véleményt adott hatásá­ról, ám természetesen még min­dig akadnak ellenzői is. Azt azonban már nem lehetett megakadályozni, hogy a szóban forgó vegyület, mint mondjuk, egyelőre kozmetikumként, IRIX néven forgalomba ne kerüljön. A folyamatot, a szer útját sokszori kísérlet után elősegítette a Humán Oltóanya­gtermelő és Kutatóintézet és a spray alakú készítmény ma már 80 forintért kapható az üz­letekben. A használati utasítás szerint alkalmas kisebb­s­égési sé­rülések esetén, horzsolásnál, ro­varcsípésnél vagy napozáskor tör­ténő leégésnél a fájdalom enyhí­tésére. A szer lényegében összeál­lítható az országban kapható gyógyszertári alapanyagokból, a gyártás megindításához tehát mindössze néhány százezer forin­tos új beruházásra volt szükség. Forgalomba hozatalához némi anyagiakkal a Magyar Nemzeti Bank Innovációs Alapja is bese­gített. Nem valószínű, hogy erre a ké­szítményre, „csodaszerre” most mér sokáig kell várni, hiszen tu­lajdonképpen ez az a gyógyszer, amivel a feltaláló és a klinikai, kórházi orvosok a feltűnést keltő, a világ figyelmét is magára fel­hívó eredményeket elérték. És az csa­k természetes, hogy az érdeklődés a magyar határokon túlra i­s kiterjedt. Kértek már sürgető információt Ausztráliából, Japánból, az Egyesült Államokból, Hollandiából és Olaszországból is, sőt egy NSZK-belii céggel jelen­tősen előrehaladott kooperációs tárgyalásokat is folytatnak B. F. Végletes „függetlenség" Addis Abeba Az Afrikai Egységiszervezet a mi­nap felszólította a vil­ág valameny­­nyi békeszerető országát, hogy tar­tózkodjon a Dél-afrikai Köztársa­ság területén létesített mestersé­ges tákolmánynak, Ciskeinek az el­ismerésétől. A pretoriai rezsim abban a szán­dékában, hogy Dél-Afrikát „meg­tisztítsa” a néger többségtől, újabb „független” enklávát hozott létre A rasszisták elképzelése szerint a 253 négyzetkilométernyi területen egymillió bennszülött él majd. A nemzetközi közvélemény, nemkü­lönben az afrikai származású la­kosság heves ellenállása sem aka­dályozza­­meg a dél-afrikai fajül­dözőket abban, hogy folytassák az úgynevezett bantusztanizálási fo­lyamatot. Hasonló „szabad” néger álla­­mocskák­at, erisclávékat létesítettek néhány évvel korábban is: 1976- ban Tranekeit, 1977-ben Bulutats­­wanát, majd egy esztendővel ké­sőbb Wendát. A politikai elképze­lés végcélja, hogy a fehér telepe­sek leszármazottait teljességgel kü­lönválasszák a néger többségtől. Ezt Werword-politikának, illetve -tervnek nevezik. Ennek értelmé­ben a Dél-afrikai Köztársaság te­rületén tíz, a pretoriai kormány­tól gazdaságilag és pénzügyileg „független” országocskát kell léte­síteni, amelyek majd az olcsó munkaerő kiapadhatatlan forrásai lesznek. Mihelyt egy-egy ilyen enklávé függetlenné válik, lakos­sága azon nyomban elveszíti dél­­afri­kai állampolgárságát. A tíz Dél-Afrikában élő néger törzs tag­jait, tekintet nélkül pillanatnyi lakhelyűjére, erőszakkal vagy szép­szerével a megfelelő baptusztánba kell deportálni.­­ Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az afrikai lakos­ság 67 százaléka lesz kénytelen el­hagyni szőkébb szülőföldjét. A bantusztánok általában a Dél-af­rikai Köztársaság északkeleti vi­dékein terülnek el. Megfosztani a nemzeti identitástól Tulajdonképpen arról van szó, hogy a rasszisták a néger lakos­ságot maradéktalanul meg akarják fosztani nemzeti identitásuktól azaz körmönfont politikai módsze­reikkel arra törekednek, hogy egy napon a Dél-afrikai Köztársaság­ban egyetlen fekete se élhessen. Ciskei lakosai osztják majd Transkei, Bofutatswana és Wen­­da „független enklávé 7 millió né­ger lakosának a sorsát”. Ciskei nyomorra és nincstelen­­ségre van ítélve. Az ország nem­zeti jövedelme valamennyivel meg­haladja a 100 millió dollárt, la­kosainak száma egymillió. Az „új állam” fő bevétele a fehér telepe­sek farmjain dolgozók keresete lesz. Becslések szerint, ily módon az összlakosság 30 százalékának a szükségletét tudják majd fedezni, a többiek a legnagyobb fokú sze­génységben és nincstelenségben kényszerülnek majd élni. Egyéb­ként ez idő szerint a Dél-afrikai Köztársaságban körülbelül kétmil­­lió bennszülöttnek nincs kenyere Előkészületeket tesznek tovább „független” bantuszitán államok megalapítására. A kwazulu törzs értésre adta, hogy nem hajlandó alávetni magát az effajta „függet­lenségnek”, egyszersmind a kor­mány tudomására hozta, hogy „az erőszakra erőszakkal válaszol” Közölte, semmiképpen sem haj­landó csatlakozni azokhoz a tör­zsekhez, amelyek elfogadják ezt a „megoldási módozatot”. Hogy ter­vét megvalósíthassa — tudniillik hogy maradéktalanul érvényesít­hesse a faji szegregáció elvét — a pretoriai kormány a fentebb em­lített törzsnek megígérte, „hogy rendelkezésére bocsátja Dél-Afri­ka egyik tartományát, Natalt. A felszólítás Afrika természetesen szembe­helyezkedik a dolgok ilyennemű alakulásával, mert úgy vélekedik, hogy a Dél-afrikai Köztársaság kö­zös országa mindazoknak, akik lakják. Az Afrikai Egységszerve­zet néhány nappal ezelőtt közle­ményt adott ki, s abban megálla­pította: amit a dél-afrikai rezsim tesz, nem más, mint a legalapve­tőbb civilizált magatartási normák kiforgatása és kijátszása. Közle­ményében reményének adott hangot, hogy a világ valamennyi országa törvényellenesnek tekinti Dél-Afrika bantusztanizálását. Az érintett ország lakosságát az AESZ arra szólította fel, folytassa ki­tartó harcát a végső győzelemig, mindaddig, amíg a Dél-afrikai Köztársaságban mindenki egyenlő állampolgárrá nem válik. Momčilo SOLAJA A TAVALYI ÉV EGYIK SO­KAT emlegetett témája volt a Szovjetunió és a Nyugat- Európa között megépítendő gázve­zeték. Brezsnyev szovjet elnök — sok egyéb szempontból jelentős — bonni látogatásának közeledtével a nemzetközi sajtó mind nagyobb teret szentelt a témának. És ilyen mértékben hallatszottak mind han­gosabban az ellenvélemények, bí­rálatok is. Az energiaigényes nyugat-euró­pai ipar nemcsak az alternatív energiafajtákat (ha nincs olaj fűtsünk szénnel; ha kell, használ­junk napenergiát, helyettesítsük a szenet atomenergiával stb.), hanem az alternatív energiaforrásokat­­is keresi. Más szóval, több szempont­ból is biztosítani kívánja magát, s egy lehetősége a szibériai földgáz A mammutvállalkozásban két egymással politikailag szemben ál­ló rendszer vezető hatalma (igaz, az egyik túlnyomórészt gazdasági hatalom), az NSZK és a Szovjet­unió vesz részt. Ebből következnek a gázüzlet politikai implikációi: mi lesz — hallatszott főként az Atlanti-óceán túlsó partjáról —, ha a Szovjet­unió — amint fogalmaztak — a po­litikai nyomásgyakorlás eszköze­ként a szibériai tundrákon elcsa­varja gázvezeték csapjait? A energia nemcsak gazdasági, ellen­kezőleg, főként politikai kérdés! Az ellenérv az volt, hogy pl. az NSZK, évi energiaszükségletének mindössze 5 százalékát fogja a szi­bériai gázból fedezni. Azonkívül: a Szovjetunió hasonló üzletek al­kalmával mindig megbízható part­nernek bizonyult, amennyire a Nyugatnak, legalább annyira neki is érdeke lesz, hogy folyjon a gáz. Irdatlan mennyiségben Ivan Mihajlovics Gubkin szov­­et geológus — aki mellesleg szól­ja geológiai szaktudását az Egye­sült Államokban szerezte — a harmincas években sejtette, hogy a Szovjetunió szibériai részében irdatlan mennyiségű földgáz rej­lik. Ennek alátámasztására később célirányos fúrásokat végeztek. A feltevés beigazolódott. Azóta kü­lönböző módszerekkel bebizonyí­­tottnak látszik: Szibéria tundrái alatt húzódik a világ leghatalma­sabb összefüggő földgázkészlete. Körülbelül másfél kilométer mély­ségben — az úgynevezett felső ré­tegben — hatbillió köbméter ta­lálható, alig ezer méterrel mé­lyebben további másfél billió köb­méter. Hír szerint a Szovjetunió egye­bek között az alábbi megfontolás­ból társult az üzletbe.­­ Megítélése szerint az óriási energiakészletet csakis kifogásta­lan és egyöntetű technológiával ér­demes kiaknázni. S itt — minthogy a felszínre hozás technológiájét megoldotta — elsősorban a szállí­tó­ mikéntjére gondol. • A Nyugatnak eladott gázért devizához jut. (Mi sem bizonyítja jobban világunk kölcsönös függő­ségét). Hogyan elszállítani Az ideális az lenne, ha a fel­színre hozott gázt cseppfolyósított formában vízi úton juttathatnák el a fogyasztóhoz legközelebb eső pontig. Erre azonban — és meg­annyi másra sem — a mostoha ég­hajlati viszonyok miatt nincs mód. Az egyetlen reális lehetőség a gázvezeték megépítése. Hogy ez majdan működjön, a Ruhr-vidéki Mannesmann műveknek addig öt­millió méter hosszú és kb. másfél méter átmérőjű úgynevezett var­rat nélkül­ csövet kell készítenie, leszállítania, s a helyszínen a föld­be fektetnie. A Jamal-fészigetet Nyugat-Európával összekötő veze­ték építésének költségei hatmilli­­árd márkára rúgnak. S persze eb­ben még a gáz nem folyna ön­magától. Százhúsz kilométerenként szűrő- és nyomáskeltő berendezé­seket kell beiktatni — úgyszintén óriási költséggel. De inkább erre költsék összes pénzüket. IP-­ Gáz és politika

Next