Magyar Szó, 1982. január (39. évfolyam, 1-29. szám)
1982-01-03 / 1. szám
4 KÜLPOLITIKA NSZK A házasságlevél nélküli együttélés, mint tudatos és hittel vállalt életforma, egyre nagyobb tért hódít. „Azért vagyon vele, mert szeretem, nem pedig azért, mert egy papír hozzá köt” — mondják sokan a vadházasságról, amelyet egy lelkipásztor „a legjobb esetben a tiszta szerelem a testi szenvedély és a közönséges fajtalanság veszélyes keverékének” tart. Maguk a nyugatnémet Stern újságírói is meglepődtek, amikor foglalkozni kezdtek a témával, és kiderült, hogy a lap munkatársainak 15 százaléka boldog vadházasságban él. Mivel a hatóságok és a legkülönbözőbb hivatalos közegek kevés megértést tanúsítanak irántuk, a vadházasságban élők „beadják a derekukat”, amikor gyermeket várnak. A Német Szövetségi Köztársaságban mintegy kétmillióan élnek együtt házasságlevél nélkül. Osztják a lakást, a jövedelmet, a gépkocsit, ez csak akkor előnyös, ha el akarnak válni. Életüket azonban megkeserítik a törvények, a bíróságok és a hivatalok, amelyek még nem ismerik el ezt az életformát. A Münchengladbach melletti Nettetalban egy háziasszony társadalmi lakásban él barátjával (házasságlevél nélkül). Monika szociális segélyből és alkalmi munkából él, barátja keresetéből vezeti lényegében a háztartást. A lakásügyi hivatal bíróság útján felszólította, hogy barátja költözzön ki, különben 500 000 márka büntetést fizet, vagy hathónapi börtönre ítélik. Különös, hogy a szociális segélyügyi hivatal nem így vélekedik Szerinte rendben van, hogy ketten együtt élnek, de mivel a férfi keres, felfüggesztette a nő ,szociális segélyét, a lakásfenntartás költségeit pedig a férfira ruházta. A nyugatnémet jogrendszerben minden szabályozva van, csak a vadházasságokat mellőzik. Érthető előírás csak olyan esetben alkalmazható, ha közpénzről van szó, ha valakinek nincsenek jogai azonnal lecsapnak rá. A bajor büntető törvénykönyv szerint 1970-ig még börtönnel is sújthatták a vadházasságban élőket. Baleset vagy betegség esetén azonban nem a szociális gondozó fizet, hanem a partner. Minden nehézség ellenére az anyakönyvi hivatalokban pangás van. 1962-ben még 531 000 pár kötött házasságot, 1979-ben csak 345 000. A „holtomiglan-holtodiglan” azonban egyre rövidebb ideig tart: 1962-től 1976-ig megkétszereződött a válások száma és elérte a 108 000-et évente. . A vadházasságok felbontása után nagyon nehéz rendezni a tulajdonjogi viszonyokat. Az ügyvédek azt ajánlják, hogy a legjobb még „békeidőben” írásban rendezni mindent. A legnagyobb probléma a lakás. Hogyan elosztani, kié legyen? A bíróknak sok bosszúságot okoztak az ilyen ügyek. Münchenben például egy hatvanéves férfi és egy hasonló korú nő vált el és egyik sem akart kiköltözni. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a férfi rövidebb ideig élt a lakásban, ezért neki kell távoznia, a nőnek viszont meg kell térítenie a lakásba fektetett pénz egy részét. Svédországban és Nagy-Britanniában „emberségesebbek”, ott azt nézik, kinek van nagyobb szüksége a lakásra, akárcsak a törvényes családok esetében. A vadházasságot, még ha gyermek is születik benne, nem tartják családnak. Egy offenbach ápoló két és fél éves fiát elviheti az orvoshoz, de nem dönthet arról, hogy beoltsák vagy megműtsék-e. Később a napközibe sem jelentheti be, és nem írhatja alá az iskolai bizonyítványát. A törvénytelen gyermekért a felelősség kizárólag az anyát illeti. Ha elválnak útjaik, az apa nem is látogathatja meg gyermekét. Ha az anya elhalálozik, különbíróságtól kell kérnie a gyámság jogát. Egyre több a törvénytelen gyermek, egyre több a vadházasság. Miért ne lehetne jobban gyermekéhez kötni a férfit? Egy szabad anya csak tizenkét hónappal a szülés utánig kérheti a tartásdíjat, az elvált anya a gyermek tizenötödik életévéig jogosult rá. Az NSZK-ban talán mégis az adótörvény a legkegyetlenebb a vadházasságban élőkkel. Aki nem kéri az „állam áldását”, jól be kell nyúlnia a zsebébe. Egy nőt megfosztottak az örökölt javaktól, mert nem volt törvényes házasságban az elhalálozottal. Ha az egyik partner meghal, nincsenek rokonai és mondjuk 250 000 márka értékű vagyont hagy a nem törvényes párjára, az illetőnek 80 000 márka örökösödési adót kell fizetnie. Ha törvényes feleség lett volna, ez egy fillérébe sem kerül. (P) Boldog vadh házasságok Semmi jog, semmi védelem, csak kötelezettsége" MAGYAR SZÓ 1982. január 3., vasárnap SZOMSZÉDOLÁS Nem csodaszer, de három golper (Budapesti levél a Magyar Szónak) Mintegy három évvel ezelőtt nagy visszhangot váltott ki a közvéleményben és a tömegkommunikációban egyaránt annak a híre, hogy a Tolna megyei Nak községben valaki feltalálta az égési sebeket gyógyító szer titkát, és gyógyítási eredményei rendkívülinek mondhatók. Az illető, Széles Lajos, több évtizedes távollét után Dél-Amerikából tért haza Magyarországra, s az állítólagos csodaszerrel történt kezelései után faluja valóságos zarándokhely lett. Akkoriban a televízió riportjában — Vitray Tamás, a neves riporter készítette — számos olyan ember szólalt meg, akiket súlyos égési sebeikkel Széles Lajos kezelt és valamennyien tanúsították a gyors és sikeres gyógyulást. De nemcsak 516, megszólaltak az ottani körzeti orvosok is, akik szintén igazolták, hogy ezzel a szerrel mág a legsúlyosabb égési sebek is feltűnően gyorsan gyógyulnak, hegesedést sem hagynak, s ami még meglepőbb: az égési felületet bekenve a fájdalom azonnal megszűnik. A sikeres kezelések hírét orvosi körökben vegyes érzelmekkelfogadták, hiszen hihetetlennek tűnt, hogy egy laikus talált gyógyírt komoly tudományos felkészültséggel és apparátussal is megoldhatatlan esetekre. Nehezen megítélhető, hogy meddig tart egy ismeretlen készítmény alapos, lelkiismeretes vizsgálata, hiszen igen nagy felelősséggel jár döntést hozni alaposabb vizsgálatok nélkül és esetleg károkat okozni egy nem kellően kipróbált vegyület használatával. tény, hogy a szer forgalomba kerülésében közre játszott az ellenőrzésből, szakmai féltékenységből származókésleltetés is. A szer ugyanis három év után egyelőre csak „kozmetikum” — kozmetikumként végre forgalomba került Az történt, hogy egy itteni cég, az Interag RT külkereskedelmi vállalat — vállalva a kockázatot — hárommillió forintért megvette Széles Lajos találmányát. S azóta nagyon sok klinikán, kórházban próbaképpen már használják a csodaszert, s az orvosok jó része kedvező véleményt adott hatásáról, ám természetesen még mindig akadnak ellenzői is. Azt azonban már nem lehetett megakadályozni, hogy a szóban forgó vegyület, mint mondjuk, egyelőre kozmetikumként, IRIX néven forgalomba ne kerüljön. A folyamatot, a szer útját sokszori kísérlet után elősegítette a Humán Oltóanyagtermelő és Kutatóintézet és a spray alakú készítmény ma már 80 forintért kapható az üzletekben. A használati utasítás szerint alkalmas kisebbségési sérülések esetén, horzsolásnál, rovarcsípésnél vagy napozáskor történő leégésnél a fájdalom enyhítésére. A szer lényegében összeállítható az országban kapható gyógyszertári alapanyagokból, a gyártás megindításához tehát mindössze néhány százezer forintos új beruházásra volt szükség. Forgalomba hozatalához némi anyagiakkal a Magyar Nemzeti Bank Innovációs Alapja is besegített. Nem valószínű, hogy erre a készítményre, „csodaszerre” most mér sokáig kell várni, hiszen tulajdonképpen ez az a gyógyszer, amivel a feltaláló és a klinikai, kórházi orvosok a feltűnést keltő, a világ figyelmét is magára felhívó eredményeket elérték. És az csak természetes, hogy az érdeklődés a magyar határokon túlra is kiterjedt. Kértek már sürgető információt Ausztráliából, Japánból, az Egyesült Államokból, Hollandiából és Olaszországból is, sőt egy NSZK-belii céggel jelentősen előrehaladott kooperációs tárgyalásokat is folytatnak B. F. Végletes „függetlenség" Addis Abeba Az Afrikai Egységiszervezet a minap felszólította a világ valamenynyi békeszerető országát, hogy tartózkodjon a Dél-afrikai Köztársaság területén létesített mesterséges tákolmánynak, Ciskeinek az elismerésétől. A pretoriai rezsim abban a szándékában, hogy Dél-Afrikát „megtisztítsa” a néger többségtől, újabb „független” enklávát hozott létre A rasszisták elképzelése szerint a 253 négyzetkilométernyi területen egymillió bennszülött él majd. A nemzetközi közvélemény, nemkülönben az afrikai származású lakosság heves ellenállása sem akadályozzameg a dél-afrikai fajüldözőket abban, hogy folytassák az úgynevezett bantusztanizálási folyamatot. Hasonló „szabad” néger államocskákat, erisclávékat létesítettek néhány évvel korábban is: 1976- ban Tranekeit, 1977-ben Bulutatswanát, majd egy esztendővel később Wendát. A politikai elképzelés végcélja, hogy a fehér telepesek leszármazottait teljességgel különválasszák a néger többségtől. Ezt Werword-politikának, illetve -tervnek nevezik. Ennek értelmében a Dél-afrikai Köztársaság területén tíz, a pretoriai kormánytól gazdaságilag és pénzügyileg „független” országocskát kell létesíteni, amelyek majd az olcsó munkaerő kiapadhatatlan forrásai lesznek. Mihelyt egy-egy ilyen enklávé függetlenné válik, lakossága azon nyomban elveszíti délafrikai állampolgárságát. A tíz Dél-Afrikában élő néger törzs tagjait, tekintet nélkül pillanatnyi lakhelyűjére, erőszakkal vagy szépszerével a megfelelő baptusztánba kell deportálni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az afrikai lakosság 67 százaléka lesz kénytelen elhagyni szőkébb szülőföldjét. A bantusztánok általában a Dél-afrikai Köztársaság északkeleti vidékein terülnek el. Megfosztani a nemzeti identitástól Tulajdonképpen arról van szó, hogy a rasszisták a néger lakosságot maradéktalanul meg akarják fosztani nemzeti identitásuktól azaz körmönfont politikai módszereikkel arra törekednek, hogy egy napon a Dél-afrikai Köztársaságban egyetlen fekete se élhessen. Ciskei lakosai osztják majd Transkei, Bofutatswana és Wenda „független enklávé 7 millió néger lakosának a sorsát”. Ciskei nyomorra és nincstelenségre van ítélve. Az ország nemzeti jövedelme valamennyivel meghaladja a 100 millió dollárt, lakosainak száma egymillió. Az „új állam” fő bevétele a fehér telepesek farmjain dolgozók keresete lesz. Becslések szerint, ily módon az összlakosság 30 százalékának a szükségletét tudják majd fedezni, a többiek a legnagyobb fokú szegénységben és nincstelenségben kényszerülnek majd élni. Egyébként ez idő szerint a Dél-afrikai Köztársaságban körülbelül kétmillió bennszülöttnek nincs kenyere Előkészületeket tesznek tovább „független” bantuszitán államok megalapítására. A kwazulu törzs értésre adta, hogy nem hajlandó alávetni magát az effajta „függetlenségnek”, egyszersmind a kormány tudomására hozta, hogy „az erőszakra erőszakkal válaszol” Közölte, semmiképpen sem hajlandó csatlakozni azokhoz a törzsekhez, amelyek elfogadják ezt a „megoldási módozatot”. Hogy tervét megvalósíthassa — tudniillik hogy maradéktalanul érvényesíthesse a faji szegregáció elvét — a pretoriai kormány a fentebb említett törzsnek megígérte, „hogy rendelkezésére bocsátja Dél-Afrika egyik tartományát, Natalt. A felszólítás Afrika természetesen szembehelyezkedik a dolgok ilyennemű alakulásával, mert úgy vélekedik, hogy a Dél-afrikai Köztársaság közös országa mindazoknak, akik lakják. Az Afrikai Egységszervezet néhány nappal ezelőtt közleményt adott ki, s abban megállapította: amit a dél-afrikai rezsim tesz, nem más, mint a legalapvetőbb civilizált magatartási normák kiforgatása és kijátszása. Közleményében reményének adott hangot, hogy a világ valamennyi országa törvényellenesnek tekinti Dél-Afrika bantusztanizálását. Az érintett ország lakosságát az AESZ arra szólította fel, folytassa kitartó harcát a végső győzelemig, mindaddig, amíg a Dél-afrikai Köztársaságban mindenki egyenlő állampolgárrá nem válik. Momčilo SOLAJA A TAVALYI ÉV EGYIK SOKAT emlegetett témája volt a Szovjetunió és a Nyugat- Európa között megépítendő gázvezeték. Brezsnyev szovjet elnök — sok egyéb szempontból jelentős — bonni látogatásának közeledtével a nemzetközi sajtó mind nagyobb teret szentelt a témának. És ilyen mértékben hallatszottak mind hangosabban az ellenvélemények, bírálatok is. Az energiaigényes nyugat-európai ipar nemcsak az alternatív energiafajtákat (ha nincs olaj fűtsünk szénnel; ha kell, használjunk napenergiát, helyettesítsük a szenet atomenergiával stb.), hanem az alternatív energiaforrásokatis keresi. Más szóval, több szempontból is biztosítani kívánja magát, s egy lehetősége a szibériai földgáz A mammutvállalkozásban két egymással politikailag szemben álló rendszer vezető hatalma (igaz, az egyik túlnyomórészt gazdasági hatalom), az NSZK és a Szovjetunió vesz részt. Ebből következnek a gázüzlet politikai implikációi: mi lesz — hallatszott főként az Atlanti-óceán túlsó partjáról —, ha a Szovjetunió — amint fogalmaztak — a politikai nyomásgyakorlás eszközeként a szibériai tundrákon elcsavarja gázvezeték csapjait? A energia nemcsak gazdasági, ellenkezőleg, főként politikai kérdés! Az ellenérv az volt, hogy pl. az NSZK, évi energiaszükségletének mindössze 5 százalékát fogja a szibériai gázból fedezni. Azonkívül: a Szovjetunió hasonló üzletek alkalmával mindig megbízható partnernek bizonyult, amennyire a Nyugatnak, legalább annyira neki is érdeke lesz, hogy folyjon a gáz. Irdatlan mennyiségben Ivan Mihajlovics Gubkin szovet geológus — aki mellesleg szólja geológiai szaktudását az Egyesült Államokban szerezte — a harmincas években sejtette, hogy a Szovjetunió szibériai részében irdatlan mennyiségű földgáz rejlik. Ennek alátámasztására később célirányos fúrásokat végeztek. A feltevés beigazolódott. Azóta különböző módszerekkel bebizonyítottnak látszik: Szibéria tundrái alatt húzódik a világ leghatalmasabb összefüggő földgázkészlete. Körülbelül másfél kilométer mélységben — az úgynevezett felső rétegben — hatbillió köbméter található, alig ezer méterrel mélyebben további másfél billió köbméter. Hír szerint a Szovjetunió egyebek között az alábbi megfontolásból társult az üzletbe. Megítélése szerint az óriási energiakészletet csakis kifogástalan és egyöntetű technológiával érdemes kiaknázni. S itt — minthogy a felszínre hozás technológiájét megoldotta — elsősorban a szállító mikéntjére gondol. • A Nyugatnak eladott gázért devizához jut. (Mi sem bizonyítja jobban világunk kölcsönös függőségét). Hogyan elszállítani Az ideális az lenne, ha a felszínre hozott gázt cseppfolyósított formában vízi úton juttathatnák el a fogyasztóhoz legközelebb eső pontig. Erre azonban — és megannyi másra sem — a mostoha éghajlati viszonyok miatt nincs mód. Az egyetlen reális lehetőség a gázvezeték megépítése. Hogy ez majdan működjön, a Ruhr-vidéki Mannesmann műveknek addig ötmillió méter hosszú és kb. másfél méter átmérőjű úgynevezett varrat nélkül csövet kell készítenie, leszállítania, s a helyszínen a földbe fektetnie. A Jamal-fészigetet Nyugat-Európával összekötő vezeték építésének költségei hatmilliárd márkára rúgnak. S persze ebben még a gáz nem folyna önmagától. Százhúsz kilométerenként szűrő- és nyomáskeltő berendezéseket kell beiktatni — úgyszintén óriási költséggel. De inkább erre költsék összes pénzüket. IP- Gáz és politika