Magyar Szó, 1982. március (39. évfolyam, 73-88. szám)
1982-03-16 / 73. szám
--------KÜLPOLITIKA MAGYAR SZÓ Rakowski: Az egyháznak és nekünk kölcsönösen szükségünk van egymásra Ariana Fallaci beszélgetése a lengyel kormány alelnökével — Az Interjú világszerte nagy érdeklődési kerlet! (4.) FALLACI: Walesát tehát naftalinban tartják, azzal a szándékkal, vagy annak reményében, hogy előbb vagy utóbb, mint valami használt holmit, felhasználják? RAKOWSKI: Nem tudom. Ezt senki sem tudhatja. Minden attól függ, a jövőben milyen típusú szakszervezetet alakítunk ki. Ma még minden forrong, minden területen kutatják a megoldást. Mint ahogy már leszögeztem, még Walesa sem döntött: velünk lesz-e, vagy sem. „Walesa segíteni akart a japánoknak a szakszervezet megalakításában" , önnek ellenszenves, igaz? — Nem, miért is lenne? ... Szánalomra méltó ember, olyan szerencsétlen. Mindig tanácsadóinak befolyása alatt állt, vele mindenki mesterkedett, noha azt képzelte, hogy ő az igazi vezető ... Hogy szót értsünk: vezető is volt. Mégis, úgy tűnik nekem, nem állt a helyzet magaslatán. Elmesélek egy esetet. December 4-én Varsóban fontos műveletet hajtottunk végre, amelyet Walesának és a Szolidaritás többi tagjának nagyon is komolyan kellett volna vennie, mert bizonyítottuk nekik, nem tréfálunk, ha azt állítjuk, akár erőszakot is alkalmazunk. A milícia behatolt a tűzoltótiszti iskolába és véget vetett a már hoszszú ideje húzódott sztrájknak. Ez délelőtt 10 órakor történt, s valamivel korábban Czosek felkereste Walesát varsói szállodájában. Fel akarta hívni a figyelmét, hogy mi nyílt lapokkal játszunk. Erre Walesa ezt válaszolta: „Rendben van, Czosek úr, ez a vég. Mivel így viselkednek, rákényszerülünk átvenni a hatalmat.” Amikor már Czosek az ajtóban állt, Walesa utánaszólt: „Ne aggódjon önmagáért, Czosek úr, ön jó ember. Találunk valami munkát az ön számára”. Irracionalizmus, ravaszság, naivitás, mindez összekeveredett nála. Amikor hazatért Japánból, s felkeresett, azt fejtegette, hogy segíteniekell a japánoknak, hogy megszervezzék szakszervezetüket. Walesa túl későn értette meg, amit tanácsadói sohasem magyaráztak meg neki: a politikában nem lehet állandóan agresszív. Amikor ezt végre belátta, már túl késő volt. Elveszítette emberei felett az ellenőrzést. Mégis, ne mondja azt, hogy Walesának befellegzett. — Nem, ezt nem is mondom. „A pápa környezeté a felelős ...” — Rakowski úr, Walesával kapcsolatban rendkívül érdekes dolgokat közölt az egyházról. Tévedek-e, vagy valóban jól alakul kapcsolatuk az új prímással? — Tudja, az egyháznak és nekünk kölcsönösen szükségünk van egymásra. A kompromisszumnak, amelyetkutatnak, nem csak az a célja, hogy megvédje a Szolidaritást, hanem visszaszerezze azt a státust, amellyel december 13-a előtt rendelkezett. Addig a napig a lengyelországi közélet piramisának csúcsán állt az egyház. Többet jelentettek, mint bármelyik más országban, többet, mint Olaszországban vagy Spanyolországban. Ha azt akarja, hogy ismét így legyen, el kell fogadnia a kompromisszumot. Egyáltalán nem vitás, hogy együtt fog működni velünk, legalábbis bizonyos szintig. Jól tudja, hogy erre mi készen állunk. Úgy tűnik, hogy a pápa nem úgy gondolkodik, mint a lengyel püspöki kar. Úgyszólván naponta támadja önöket. — Így van. S ezt annak ellenére teszi, hogy különféle csatornák révén megmagyaráztuk álláspontunkat, annak ellenére, hogy Jaruzelski levelet küldött. Feltételezem, hogy ezért a környezetében levő embereik a felelősek, közöttük vannak még a Szolidaritás tagjai is. Glemp római látogatása után azonban változás következhet be. Nagyon, nagyon érdekes prédikációt tartott Glemp Rómában. Minden szavából a kompromisszum szelleme sugárzott. Még Salvadorra is kitért. 0 Ez azt jelentené, hogy a pápa Lengyelországba utazhat, mint ahogy ezt előirányozták a hadiállapot bevezetése előtt? — S ki akadályozhatná meg ebben? Miként? 0 Árulja el: ha sor is kerül utazására, vajon úgy fogadják-e, mint első látogatása idején, vagy mint például Törökországban? — Minden attól függ, miként alakul a helyzet az elkövetkező két-három hónapban... Le kell szögeznem ezt is: nem értek egyet azokkal, akik úgy vélik, hogy lengyel polgárnak pápává való megválasztása és lengyelországi látogatása sorsdöntő szerepet töltött be a Szolidaritás születésében. Igen, e két elem hatékony erkölcsi tőkének bizonyult, ám a Szolidaritás születéséhez vezető válság okainak politikai és gazdasági gyökerei mélyebbek. Lengyel jelleg . Vajon ez nem arra vall, hogy az önök rendszere nem funkcionál, hogy ideológiával nem lakhatnak jól, nem fűthetik a lakásokat. Amit önök elfojtottak Lengyelországban, Rakowski úr, nem a burzsoázia vagy az értelmiség lázadását jelentette: ez a munkások forradalma volt. — Beszélgetésünk alatt eddig egyetlenegy szót sem mondtam azon munkások ellen, akik fölkeltek a rendszer, az országgal való igazgatási módszer ellen. Az, hogy felkeltek, azt jelenti, hogy a lengyel szocializmus nem jól mutatkozott be, hogy alkalmatlan emberek kerültek a hatalomra, hogy óhatatlanná vált a változás. Vajon nem köszöntöttem a Szolidaritás megalakítását? Vajon nem mondtam mindig, hogy Lengyelországnak szüksége volt a Szolidaritásra nem csak mint szakszervezetre, hanem mint olyan szervezetre is, amely ellenőrzi a hatóságokat? Ám szem előtt kell tartania a többi tényezőt is. Például azt, hogy idő kell a szocializmus fejlődéséhez. E rendszer csak 36 éve működik, s akkor került hatalomra, amikor az ország társadalmilag elmaradt, gazdaságilag tönkrement... A Szolidaritás tagjai túlságosan türelmetlenek voltak, túl gyorsan elveszítették fejüket. Wyszynski hercegprímás ezt megértette. Szüntelenül ismételte: „Honfitársaim, nem érhetünk el egyszerre mindent!” S ne feledkezzünk meg arról, hogy a türelmetlenség, a realizmus hiánya jellemző lengyel vonás. Megengedem. Egyetlenegy ország sem mentes a történelmi fogyatékosságoktól. Ugyanez történik azonban a reális szocializmus többi országában. Azoknak, akik azt követelik, amit megígértek nekik, sértődötten válaszolnak: holnap, ne legyél türelmetlen, ne legyél irracionális, holnap! Továbbá, ha mégis követelőzik, bevetik a rendőrséget és a hadsereget. A legjobb esetben tisztogatást rendelnek el, vagy áldozati bárányt keresnek, amelynek lengyel esetben Gomulka vagy Gierek, vagy Kania volt a neve. — A politikában mindig volt áldozati bárány, nálunk is és önöknél is. Ha önnek lenne igaza, s ha nekem kellene a következő áldozati báránynak lennem, ez sem ingathatja meg hitemet, hogy a szocializmus az emberiség jövője. Kételyeim a gyakorlattal, nem pedig az ideológiával kapcsolatban merültek fel... A párt továbbra is működik, eszméivel, tagságával. Nem kell éppen mindent elvetni, valami jót mégiscsak tett, s még tehet. Kiépítette a háborúban felperzselt országot, új iskolahálózatot alakított ki, a leghaladóbb politikai erő ma Lengyelországban. Végül túljut mostani vereségén is. (Befejezése vasárnapi számunkban) NEMZETKÖZI TERRORIZMUS Ultimátum a francia kormányhoz Hétévi hallgatás után Carlos ismét jelt adott magáról (A Tanjug tudósítójától) Hága, március ISMÉT HÍRT ADOTT MAGÁRÓL Carlos, alias Ramirez Rich Sanchez. A harminckét éves venezuelai hivatásos bérgyilkos a napokban megfenyegette a francia kormányt és egyhónapi határidővel ultimátumot küldött. Hogy tévedés ne essen, Carlos ujjlenyomatával igazolta üzenetének hitelességét, amelyet az Interpol nyomozói is azonosítottak. A levelet írógéppel, spanyol nyelven írta, azt követeli benne a francia kormánytól, hogy engedje szabadon a februárban, Párizs központjában letartóztatott két társát A rendőrségnek véletlen folytán sikerült elfognia a két hírhedt és körözött terroristát: Bruno Brecketztet és Magdalena Kauppot, a tolik a Baader—Meinhof csoporttal voltak összeköttetésben. A Champs Elysée közelében levő parkolóhelyen figyelt fel rájuk egy rendőr. Azt gondolta, betörők és igazoltatta őket. Breckett rá alkart lőni a rendőrre, a pisztoly azonban nem sült el. Peugeot-jukban a rendőrség két kiló robbanószert, könnyfakasztó bombát és kétezer dollárt talált. Gyilkossági kísérlet, okirathamisítás és jogtalan fegyverviselés vádjával letartóztatta őket. „Breckett és Kaupp az én szervezetem tagja, a rendőrségnek nincs semmi bizonyítéka arra, hogy Franciaország területén merényletet követtek volna el. Egyhónapos határidőt adok kiszabadításukra, ellenkező esetben gondom lesz Gaston Defferre belügyminiszterre” — áll Carlos üzenetében, amelyet Franciaország hágai nagykövetségének postaládájában helyezett el valaki. Carlos hétévi hallgatás után tért vissza, legutóbb a bécsi nemzetközi repülőtéren látták. 1975 decemberében többedmagával elrabolta az OPEC tizenegy miniszterét. Négynapos huzavona és egyezkedés után öt terrorista kíséretében gépet kapott és elrepült Bécsből. Ezt megelőzően egész Európában körözte a rendőrség, mert párizsi lakásában megölt két francia ügynököt és egy rendőrségi bizalmast. CARLOS ELSŐ ALKALOMMAL 1973 decemberében hallatott magáról, amikor Londonban amatőrre valló módon három golyóval leterített egy izraeli üzletembert, legutóbb pedig Bécsben. A nemzetközi terrorizmus történetében példátlan módon járt el: az OPEC-miniszterek elrablása során egy alacsony termetű, göndörhajú ember a biztonsági emberek füle hallatára a következőket mondta: „Én vagyok a venezuelai Carlos, a dicső Carlos. Bizonyára hallottak már rólam”. Felfedte önmagát. Azóta valóságos meséket szőttek róla, s úgy látszik, jómaga is gondoskodik róla, hogy neve ne merüljön feledésbe. Milena ZUKOVIC Egy ideig a svájciak úgy vélték, hogy az Egyesült Nemzetekhez való korlátozott és lépésenkénti közeledés politikája kielégítően védi anyagi érdekeit és így eleget tudnak tennni nemzetközi szolidaritási kötelezettségeiknek anélkül, hogy belekeverednének a közgyűlés feszültségeibe és szócsatáiba. Vendég jogot nyújtottak Genfben az Egyesült Nemzetekeurópai székhelyének, különböző al- és szakosított szerveinek, valamint számos nemzetközi konferenciának (amiből megint csak maguk húztak milliárdos hasznot a fizetésekre, szolgáltatásokra és beruházásokra kiadott összegek formájában). Beléptek a legtöbb gazdasági, szociális, művelődési és humanitárius szakosított szervezetbe — az SVÁJC ÉS AZ ENSZ A tagság immár érdek UNCTAD-ba, az UNIDO-ba, a Fejlesztési Programba, az ILO- ba, az UNESCO-ba, az UNICEF-be és a Menekültügyi Főbiztosságba —, valamint megfigyelőket akkreditáltak az ENSZ New York-i és genfi székhelyeire. Csakhogy a politikai és a „technikai” együttműködés szétválasztása most már nem felel meg. A szakosított szervezetekben is politikát csinálnak, és emiatt ott is színt kell vallani, és e szervek érdemi munkáját illetően a közgyűlésen hoznak előzetes döntéseket. Akinek ott nincs helye és szava, az lemond a sokodatú tárgyalási folyamatokban való aktív és valóban egyenjogú részvétel lehetőségéről, amelynek soránnem csak új nemzetközi jogszabályokat teremtenek, hanem olyanokat is, amelyek egyre jobban és jobban befolyásolják az egyes államok nemzeti politikáját. Ezért aztán Bernben hátrányosnak érzik, hogy Svájc a béke biztosításáról és a leszerelésről, az emberi jogok problematikájáról, az Észak és a Dél viszonyáról, valamint sok más őt is érintő kérdésekről folyó vitákban nem, vagy legfeljebb közvetett módon tud beleszólni vagy a döntésekben részt venni. (Frankfurter Allgemeine) 1982. március 16., kedd AZ IRÁNI VALLÁSVEZETŐ MAGÁNÉLETE Milyen ember Khomeini? A főpap lánya az apjáról — Az iráni nép sem sokat tud vezetőjéről (A Tanjug tudósítójától) Teherán, március 14. AZ ANGOL BBC RÁDIÓÁLLOMÁS a napokban perzsa nyelven /-J kommentárt közölt az iráni—iraki háborúról, amelyben töb* ■* bek között az is elhangzott, hogy a legmagasabb rangú iráni politikai személyiségek mielőbb véget szeretnének vetni a háborúnak és békét kötni Irakkal, hogy a forradalmi gárdát még Khomeini halála előtt Teheránba vezényeljék. De már másnap az iráni vallási vezető elvetette a kompromiszszum lehetőségét Szaddam Husszein iraki elnökkel, számára a kompromisszum egyenlő lenne az iszlámelleni bűnténnyel. A külföldi rádióállomások perzsa nyelvű adásaikban Khomeinit már több alkalommal halálos betegnektudták, sőt, már el is temették. Ő azonban újból és újból jelt adott magáról, és nehéz helyzetbe hozta az Irán-szakértőket, akik megpróbálták megérteni őt, és megmagyarázni, miért támogatja és követi az irániak tömege. A teheráni Etalaat lap lehetőséget adott arra hogy az érdekeltek betekintést nyerjenek Khomeini magánéletébe, és képet alkossanak arról, milyen ember is tulajdonképpen. Farideh Mostafavi Arabi, Khomeini négy lányának egyike, interjút adott az említett lapnak. MAGUK AZ IRÁNIAK SEM tudnak sokat róla, tudják hogy tud sírni, és kitalálta közös óhajukat: a volt sah uralmának megdöntését, és sikeresen véghez is vitte a feladatot. Kho-magyarázni, miért támogatja és követi az irániak Khomeini imába merülve , meini még ma is gyászolja Mostafa nevű idősebb fiát, állítólag a sah titkos ügynökei ölték meg. Tudják azt is, hogy másik fia, Ahmad, gyakran olvas fel apjának a néphez intézett üzeneteiből, vagy pedig továbbítja annak döntését egyes politikai személyiségekhez ... Tulajdonképpen ez volna minden, amit tudnak róla. Ezenkívül azonban feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy a főpap rendszeresen hallgatja a külföldi rádióállomások perzsa nyelven sugárzott műsorát. Khomeini lánya természetesen a legszebb szavakkal szólt apjáról. Olyan részleteket említ, és azokat a tulajdonságait emeli ki amelyek legjobban megfelelnek a tömegek elképzeléseinek. Jellemrajza karakterisztikus és egyben sorsdöntő a vallási vezető megértésében. Khomeini mindig bírálóan lépett fel, de figyelmes volt családjával. Mindig következetes volt, gyermekeivel is. Míg otthon voltak, felesége sohasem dolgozott. Ha egyik gyermekének valamilyen kérésére nemet mondott, akkor azt sohasem változtatta meg. Sok mindent megtiltott gyermekeinek. Sohasem sikerült őt meggyőzniük és más elhatározásra bírniuk. Khomeini egész életében ilyen maradt. Jellemző módon oldja meg a felmerülő problémákat. Régen, amikor nagyon ritkán lehetett csak húst kapni, az egész család valami úton-módon megpróbált szert tenni rá, de eredménytelenül. A főpap ekkor úgy döntött, hogy inkább nem esznek. Elhatározása végleges és megváltoztathatatlan volt. A gyerekeinek azt tanácsolta, ne egyenek túl sokat. Akárcsak fiatal korában, Khomeini ma is szigorúan beosztja idejét. Fél nyolckor kel, Titkán reggelizik, vagy ha mégis, akkor is csak teát iszik. Nyolctól délig vendégeit fogadja, az állam, ügyeit intézi, majd amennyiben ezt nyolcvankét esztendeje megengedi, sétál. Ezután fél órát pihen, majd ismét sétál. Délután leveleket olvas, este pedig a külföldi rádióállomások adásait hallgatja. Este 11 óra körül fekszik le, és mint minden idős ember, keveset alszik, csak két-három órát. Utána hajnalig imádkozik, majd ismét két órát pihen, újból imádkozik, s már el is érkezett a reggel. Lánya szerint ritkán mutatja ki érzelmeit. Legközelebbi hozzátartozóival egyformán viselkedik, úgyhogy „egyetlen gyermeke sem tudja még a mai napig sem, melyiküket szereti a legjobban’’. wyHOMEINI SAJÁT GYERMEKEINEK SEM adott lehetőséget arra, hogy megtudják, mit gondol azokról a kérdésekről, amelyek őket a leginkább érdeklik. Kérdés, sikerül-e azoknak, akik Khomeinit tanulmányozzák, lánya kijelentéseiből jobban megérteniük. Sreten PETROVIC A K Khomeini imába merülve