Magyar Szó, 1982. március (39. évfolyam, 73-88. szám)

1982-03-16 / 73. szám

--------KÜLPOLITIKA MAGYAR SZÓ Rakowski: Az egyháznak és nekünk kölcsönösen szükségünk van egymásra Ariana Fallaci beszélgetése a lengyel kormány alelnökével — Az Interjú világszerte nagy érdeklődési kerlet! (4.) FALLACI: Walesát tehát nafta­­linban tartják, azzal a szándék­kal, vagy annak reményében, hogy előbb vagy utóbb, mint va­lami használt holmit, felhasznál­ják? RAKOWSKI: Nem tudom. Ezt senki sem tudhatja. Minden attól függ, a jövőben milyen típusú szakszervezetet alakítunk ki. Ma még minden forrong, minden terü­leten kutatják a megoldást. Mint ahogy már leszögeztem, még Wa­lesa sem döntött: velünk lesz-e, vagy sem. „Walesa segíteni akart a japánoknak a szakszervezet megalakításában" , önnek ellenszenves, igaz? — Nem, miért is lenne? ... Szá­nalomra méltó ember, olyan sze­rencsétlen. Mindig tanácsadóinak befolyása alatt állt, vele minden­ki mesterkedett, noha azt kép­zelte, hogy ő az igazi vezető ... Hogy szót értsünk: vezető is volt. Mégis, úgy tűnik nekem, nem állt a helyzet magaslatán. Elmesélek egy esetet. December 4-én Varsó­ban fontos műveletet hajtottunk végre, amelyet Walesának és a Szolidaritás többi tagjának na­gyon is komolyan kellett volna vennie, mert bizonyítottuk nekik, nem tréfálunk, ha azt állítjuk, akár erőszakot is alkalmazunk. A milícia behatolt a tűzoltótiszti is­kolába és véget vetett a már hosz­­szú ideje húzódott sztrájknak. Ez délelőtt 10 órakor történt, s vala­mivel korábban Czosek felkereste Walesát varsói szállodájában. Fel akarta hívni a figyelmét, hogy mi nyílt lapokkal játszunk. Erre Wa­lesa ezt válaszolta: „Rendben van, Czosek úr, ez a vég. Mivel így vi­selkednek, rákényszerülünk át­venni a hatalmat.” Amikor már Czosek az ajtóban állt, Walesa utánaszólt: „Ne aggódjon önma­gáért, Czosek úr, ön jó ember. Ta­lálunk valami munkát az ön szá­mára”. Irracionalizmus, ravaszság, naivitás, mindez összekeveredett nála. Amikor hazatért Japánból, s felkeresett, azt fejtegette, hogy segítenie­­kell a japánoknak, hogy megszervezzék szakszervezetüket. Walesa túl későn értette meg, amit tanácsadói sohasem magyaráztak meg neki: a politikában nem lehet állandóan agresszív. Amikor ezt végre belátta, már túl késő volt. Elveszítette emberei felett az el­lenőrzést.­­ Mégis, ne mondja azt, hogy Walesának befellegzett. — Nem, ezt nem is mondom. „A pápa környezeté a felelős ...” — Rakowski úr, Walesával kap­csolatban rendkívül érdekes dol­gokat közölt az egyházról. Téve­dek-e, vagy valóban jól alakul kapcsolatuk az új prímással? — Tudja, az egyháznak és ne­künk kölcsönösen szükségünk van egymásra. A kompromisszumnak, amelyet­­kutatnak, nem csak az a célja, hogy megvédj­e a Szolidari­tást, hanem visszaszerezze azt a státust, amellyel december 13-a előtt rendelkezett. Addig a napig a lengyelországi közélet pirami­sának csúcsán állt az egyház. Töb­bet jelentettek, mint bármelyik más országban, többet, mint Olasz­országban vagy Spanyolországban. Ha azt akarja, hogy ismét így le­gyen, el kell fogadnia a kompro­misszumot. Egyáltalán nem vitás, hogy együtt fog működni velünk, legalábbis bizonyos szintig. Jól tudja, hogy erre mi készen állunk.­­ Úgy tűnik, hogy a pápa nem úgy gondolkodik, mint a lengyel püspöki kar. Úgyszólván naponta támadja önöket. — Így van. S ezt annak ellenére teszi, hogy különféle csatornák révén megmagyaráztuk álláspon­tunkat, annak ellenére, hogy Ja­ruzelski levelet küldött. Feltétele­zem, hogy ezért a környezetében levő embereik a felelősek, közöttük vannak még a Szolidaritás tagjai is. Glemp római látogatása után azonban változás következhet be. Nagyon, nagyon érdekes prédiká­ciót­ tartott Glemp Rómában. Min­den szavából a kompromisszum szelleme sugárzott. Még Salvador­ra is kitért. 0 Ez azt jelentené, hogy a pá­pa Lengyelországba utazhat, mint ahogy ezt előirányozták a hadiál­lapot bevezetése előtt? — S ki akadályozhatná meg eb­ben? Miként? 0 Árulja el: ha sor is kerül uta­zására, vajon úgy fogadják-e, mint első látogatása idején, vagy mint például Törökországban? — Minden attól függ, miként alakul a helyzet az elkövetkező két-három hónapban... Le kell szögeznem ezt is: nem értek egyet azokkal, akik úgy vélik, hogy len­gyel polgárnak pápává való meg­választása és lengyelországi láto­gatása sorsdöntő szerepet töltött be a Szolidaritás születésében. Igen, e két elem hatékony erkölcsi tőké­nek bizonyult, ám a Szolidaritás születéséhez vezető válság okainak politikai és gazdasági gyökerei mé­lyebbek. Lengyel jelleg . Vajon ez nem arra vall, hogy az önök rendszere nem funkcio­nál, hogy ideológiával nem lak­hatnak jól, nem fűthetik a laká­sokat. Amit önök elfojtottak Len­gyelországban, Rakowski úr, nem a burzsoázia vagy az értelmiség lázadását jelentette: ez a munká­sok forradalma volt. — Beszélgetésünk alatt eddig egyetlenegy szót sem mondtam azon munkások ellen, akik fölkel­tek a rendszer, az országgal való igazgatási módszer ellen. Az, hogy felkeltek, azt jelenti, hogy a len­gyel szocializmus nem jól mutat­kozott be, hogy alkalmatlan em­berek kerültek a hatalomra, hogy óhatatlanná vált a változás. Vajon nem köszöntöttem a Szolidaritás megalakítását? Vajon nem mond­tam mindig, hogy Lengyelország­nak szüksége volt a Szolidaritásra nem csak mint szakszervezetre, hanem mint olyan szervezetre is, amely ellenőrzi a hatóságokat? Ám szem előtt kell tartania a többi tényezőt is. Például azt, hogy idő kell a szocializmus fejlődéséhez. E rendszer csak 36 éve működik, s akkor került hatalomra, amikor az ország társadalmilag elmaradt, gazdaságilag tönkrement... A Szolidaritás tagjai túlságosan tü­relmetlenek voltak, túl gyorsan el­veszítették fejüket. Wyszynski hercegprímás ezt megértette. Szün­telenül ismételte: „Honfitársaim, nem érhetünk el egyszerre min­dent!” S ne feledkezzünk meg ar­ról, hogy a türelmetlenség, a rea­lizmus hiánya jellemző lengyel vo­nás.­­ Megengedem. Egyetlenegy or­szág sem mentes a történelmi fo­gyatékosságoktól. Ugyanez törté­nik azonban a reális szocializ­mus többi országában. Azoknak, akik azt követelik, amit megígér­tek nekik, sértődötten válaszol­nak: holnap, ne legyél türelmet­len, ne legyél irracionális, hol­nap! Továbbá, ha mégis követe­lőzik, bevetik a rendőrséget és a hadsereget. A legjobb esetben tisztogatást rendelnek el, vagy áldozati bárányt keresnek, amely­nek lengyel esetben Gomulka vagy Gierek, vagy Kania volt a neve. — A politikában mindig volt áldozati bárány, nálunk is és önök­nél is. Ha önnek lenne igaza, s ha nekem kellene a következő áldo­zati báránynak lennem, ez sem in­gathatja meg hitemet, hogy a szo­cializmus az emberiség jövője. Ké­telyeim a gyakorlattal, nem pedig az ideológiával kapcsolatban me­rültek fel... A párt továbbra is működik, eszméivel, tagságával. Nem kell éppen mindent elvetni, valami jót mégiscsak tett, s még tehet. Kiépítette a háborúban fel­perzselt országot, új iskolahálóza­tot alakított ki, a leghaladóbb po­litikai erő ma Lengyelországban. Végül túljut mostani vereségén is. (Befejezése vasárnapi számunkban) NEMZETKÖZI TERRORIZMUS Ultimátum a francia­ kormányhoz Hétévi hallgatás után Carlos ismét jelt adott magáról (A Tanjug tudósítójától) Hága, március ISMÉT HÍRT ADOTT MAGÁ­RÓL Carlos, alias Ramirez Rich Sanchez. A harminckét éves ve­nezuelai hivatásos bérgyilkos a na­pokban megfenyegette a francia kormányt és egyhónapi határidő­vel ultimátumot küldött. Hogy té­vedés ne essen, Carlos ujjlenyo­matával igazolta üzenetének hite­lességét, amelyet az Interpol nyo­mozói is azonosítottak. A levelet írógéppel, spanyol nyelven írta, azt követeli benne a francia kormánytól, hogy engedje szabadon a februárban, Párizs köz­pontjában letartóztatott két társát A rendőrségnek véletlen folytán sikerült elfognia a két hírhedt és körözött terroristát: Bruno Bre­cketztet és Magdalena Kauppot, a­ tolik a Baader—Meinhof csoporttal voltak összeköttetésben. A Champs Elysée közelében le­vő parkolóhelyen figyelt fel rájuk egy rendőr. Azt gondolta, betörők és igazoltatta őket. Breckett rá alkart lőni a rendőrre, a pisztoly azonban nem sült el. Peugeot-juk­­ban a rendőrség két kiló robba­nószert, könnyfakasztó bombát és kétezer dollárt talált. Gyilkossági kísérlet, okiratham­isítás és jogta­lan fegyverviselés vádjával letar­tóztatta őket. „Breckett és Kaupp az én szer­vezetem tagja, a rendőrségnek nincs semmi bizonyítéka arra, hogy Franciaország területén me­rényletet követtek volna el. Egy­hónapos határidőt adok kiszaba­dításukra, ellenkező esetben gon­dom lesz Gaston Defferre belügy­miniszterre” — áll Carlos üzene­tében, amelyet Franciaország há­gai nagykövetségének postaládájá­ban helyezett el valaki. Carlos hétévi hallgatás után tért vissza, legutóbb a bécsi nemzet­közi repülőtéren látták. 1975 de­cemberében többedmagával elra­bolta az OPEC tizenegy miniszte­rét. Négynapos huzavona és egyez­kedés után öt terrorista kíséreté­ben gépet kapott és elrepült Bécs­­ből. Ezt megelőzően egész Európában körözte a rendőrség, mert párizsi lakásában megölt két francia ügy­nököt és egy rendőrségi bizalmast. CARLOS ELSŐ ALKALOMMAL 1973 decemberében hallatott ma­gáról, amikor Londonban amatőr­re valló módon három golyóval le­terített egy izraeli üzletembert, legutóbb pedig Bécsben. A nem­zetközi terrorizmus történetében példátlan módon járt el: az OPEC-miniszterek elrablása során egy alacsony termetű, göndörhajú ember a biztonsági emberek füle hallatára a következőket mondta: „Én vagyok a venezuelai Carlos, a dicső Carlos. Bizonyára hallot­tak már rólam”. Felfedte önma­gát. Azóta valóságos meséket szőttek róla, s úgy látszik, jómaga is gon­doskodik róla, hogy neve ne me­rüljön feledésbe. Milena ZUKOVIC Egy ideig a svájciak úgy vél­ték, hogy az Egyesült Nemze­tekhez való korlátozott és lépé­­senkénti közeledés politikája ki­elégítően védi anyagi érdekeit és így eleget tudnak tennni nem­zetközi szolidaritási kötelezett­ségeiknek anélkül, hogy beleke­verednének a közgyűlés feszült­ségeibe és szócsatáiba. Vend­ég jogot nyújtottak Genf­ben az Egyesült Nemzetek­­euró­pai székhelyének, különböző al- és szakosított szerveinek, vala­mint számos nemzetközi konfe­renciának (amiből megint csak maguk húztak milliárdos hasz­not a fizetésekre, szolgáltatások­ra és beruházásokra kiadott összegek formájában). Beléptek a legtöbb gazdasági, szociális, művelődési és humanitárius szakosított szervezetbe — az SVÁJC ÉS AZ ENSZ A tagság immár érdek UNCTAD-ba, az UNIDO-ba, a Fejlesztési Programba, az ILO- ba, az UNESCO-ba, az UNICEF-be és a Menekültügyi Főbiztos­ságba —, valamint megfigyelő­ket akkreditáltak az ENSZ New York-i és genfi székhelyeire. Csakhogy a politikai és a „technikai” együttműködés szét­választása most már nem felel meg. A szakosított szervezetek­ben is politikát csinálnak, és emiatt ott is színt kell vallani, és e szervek érdemi munkáját illetően a közgyűlésen hoznak előzetes döntéseket. Akinek ott nincs helye és szava, az lemond a soko­datú tárgyalási folyama­tokban való aktív és valóban egyenjogú részvétel lehetőségé­ről, amelynek során­­nem csak új nemzetközi jogszabályokat te­remtenek, hanem olyanokat is, amelyek egyre jobban és jobban befolyásolják az egyes államok nemzeti politikáját. Ezért aztán Bernben hátrá­nyosnak érzik, hogy Svájc a bé­ke biztosításáról és a leszere­­lésről, az emberi jogok proble­matikájáról, az Észak és a Dél viszonyáról, valamint sok más őt is érintő kérdésekről folyó vitákban nem, vagy legfelje­bb közvetett módon tud beleszólni vagy a döntésekben részt venni. (Frankfurter Allgemeine) 1982. március 16., kedd AZ IRÁNI VALLÁS­­VEZETŐ MAGÁNÉLETE Milyen ember Khomeini? A főpap lánya az apjáról — Az iráni nép sem sokat tud vezetőjéről (A Tanjug tudósítójától) Teherán, március 14. A­Z ANGOL BBC RÁDIÓÁLLOMÁS a napokban perzsa nyelven /-J kommentárt közölt az iráni—iraki háborúról, amelyben töb­­* ■* bek között az is elhangzott, hogy a legmagasabb rangú iráni politikai személyiségek mielőbb véget szeretnének vetni a háború­nak és békét kötni Irakkal, hogy a forradalmi gárdát még Khomeini halála előtt Teheránba vezényeljék. De már másnap az iráni vallási vezető elvetette a kompromisz­­szum lehetőségét Szaddam Husszein iraki elnökkel, számára a komp­romisszum egyenlő lenne az iszlámelleni bűnténnyel. A külföldi rádióállomások perzsa nyelvű adásaikban Khomeinit már több alkalommal halálos betegnek­­tudták, sőt, már el is temet­ték. Ő azonban újból és újból jelt adott magáról, és nehéz helyzetbe hozta az Irán-szakértőket, akik megpróbálták megérteni őt, és meg­magyarázni, miért támogatja és követi az irániak tömege. A teheráni Etalaat lap lehetőséget adott arra hogy az érde­keltek betekin­tést nyerjenek Khomeini ma­gánéletébe, és képet alkossa­nak arról, mi­lyen ember is tulajdonkép­pen. Farideh Mos­­tafavi Arabi, Khomeini négy lányának egyi­ke, interjút adott az emlí­tett lapnak. MAGUK AZ IRÁNIAK SEM tudnak sokat róla, tudják hogy tud sír­ni, és kitalál­ta közös óha­jukat: a volt sah uralmának megdöntését, és sikeresen vég­hez is vitte a feladatot. Kho-magyarázni, miért támogatja és követi az irániak Khomeini imába merülve , meini még ma is gyászolja Mostafa nevű idősebb fiát, állítólag a sah titkos ügynökei ölték meg. Tud­ják azt is, hogy másik fia, Ahmad, gyakran olvas fel apjának a nép­hez intézett üzeneteiből, vagy pedig továbbítja annak döntését egyes politikai személyiségekhez ... Tulajdonképpen ez volna minden, amit tudnak róla. Ezenkívül azonban feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy a főpap rendszeresen hallgatja a külföldi rádióállomások per­zsa nyelven sugárzott műsorát. Khomeini lánya természetesen a legszebb szavakkal szólt apjá­ról. Olyan részleteket említ, és azokat a tulajdonságait emeli ki amelyek legjobban megfelelnek a tömegek elképzeléseinek. Jellem­­rajza karakterisztikus és egyben sorsdöntő a vallási vezető megér­tésében. Khomeini mindig bírálóan lépett fel, de figyelmes volt családjá­val. Mindig következetes volt, gyermekeivel is. Míg otthon voltak, felesége sohasem dolgozott. Ha egyik gyermekének valamilyen ké­résére nemet mondott, akkor azt sohasem változtatta meg. Sok mindent megtiltott gyermekeinek. Sohasem sikerült őt meg­győzniük és más elhatározásra bírniuk. Khomeini egész életében ilyen maradt. Jellemző módon oldja meg a felmerülő problémákat. Régen, ami­kor nagyon ritkán lehetett csak húst kapni, az egész család valami úton-módon megpróbált szert tenni rá, de eredménytelenül. A főpap ekkor úgy döntött, hogy inkább nem esznek. Elhatározása végleges és megváltoztathatatlan volt. A gyerekeinek azt tanácsolta, ne egye­nek túl sokat. Akárcsak fiatal korában, Khomeini ma is szigorúan beosztja ide­jét. Fél nyolckor kel, Titkán reggelizik, vagy ha mégis, akkor is csak teát iszik. Nyolctól délig vendégeit fogadja, az állam, ügyeit intézi, majd amennyiben ezt nyolcvankét esztendeje megengedi, sétál. Ez­után fél órát pihen, majd ismét sétál. Délután leveleket olvas, este pedig a külföldi rádióállomások adásait hallgatja. Este 11 óra körül fekszik le, és mint minden idős ember, keveset alszik, csak két-há­rom órát. Utána hajnalig imádkozik, majd ismét két órát pihen, új­ból imádkozik, s már el is érkezett a reggel. Lánya szerint ritkán mutatja ki érzelmeit. Legközelebbi hozzá­tartozóival egyformán viselkedik, úgyhogy „egyetlen gyermeke sem tudja még a mai napig sem, melyiküket szereti a legjobban’’. wyHOMEINI SAJÁT GYERMEKEINEK SEM adott lehetőséget ar­­ra, hogy megtudják, mit gondol azokról a kérdésekről, ame­­lyek őket a leginkább érdeklik. Kérdés, sikerül-e azoknak, akik Khomeinit tanulmányozzák, lánya kijelentéseiből jobban meg­érteniük. Sreten PETROVIC A K Khomeini imába merülve

Next