Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 132-147. szám)

1982-05-16 / 132. szám

4 MAGYAR SZÓ 1982. május 16., vasárnap KÜLPOLITIKA. A tudomány is a gazdagokat szolgálja A fejlődő országok helyzete az utóbbi tíz évben nemcsak hogy nem javult, hanem igencsak megromlott. A tíz évvel ezelőtti re­mények szertefoszlottak. Sőt, újabban mindinkább fokozódik a veszély, hogy a fejlett országokhoz viszonyított lemaradásuk a jö­vőben tovább fokozódik, a szakadék tovább mélyül közöttük. Egészen szokatlan és logikátlan helyzettel kell számolnunk a kö­zeljövőben. Az lenne ugyanis a lo­gikus, hogy a legújabb tudományos vívmányok, a termelés korszerűsí­tése és olcsóbbá tétele lehetővé teszi a fejlettek és a fejlődők kö­zötti különbség mérséklését. Meg­dönthetetlen számítások és a fenn­álló világrend logikája szerint azonban valószínűleg ennek az el­lenkezője fog bekövetkezni. A leg­egyszerűbb gazdasági logika sze­rint a fejlődők csak az esetben tudnának közelebb jutni a fejlet­tekhez, ha többet termelnének és ha lassabban szaporodnának, mint azok. De, mint ismeretes, nem így van. A Karib-tenger térségében és Latin-Amerikában például a sza­porulat a tízszerese az európai át­lagnak, s hasonló Ázsiában és Af­rikában, ezeken a legszegényebb kontinenseken is. Az előbbieknél ezért a legjelentősebb társadalmi teendők közé tartozik a születés­szabályozás, az utóbbiaknál viszont főleg vallási okokból, még nem ju­tottak el a probléma felismerésé­hez. Tudományos módszereivel a fej­lett nyugati világ kimutatta, hogy a jelenlegi gazdasági válságból csak a tudományos vívmányok sokkal fokozottabb és következe­tesebb alkalmazásával, a termelés forradalmasításával lábalhatnak ki. Más szóval a jelek szerint rövi­desen a mikroelektronika, a robo­tok és a komputerek világába lé­pünk. Ezt a fejlett világ sem üd­vözli egyértelműen, a fejlődők pe­dig még nem is sejtik, milyen kö­vetkezménye lesz. A termelés automatizálása, a ro­botok és komputerek a fejlett or­szágokban is nyugtalanságot vál­tanak ki a dolgozók körében. Nyil­vánvaló, hogy a munkások és tiszt­viselők százezreit helyettesítik, te­hát feleslegessé teszik. A szakszer­vezetek ezért arra törekszenek, hogy a munkaadók csak beleegye­zésükkel és közösen megállapított arányban és ütemben alkalmazzák a munkást helyettesítő automatá­kat. Nemcsak azért, mert a „gon­­dolkodó gép” kiszorítja az embert, hanem azért is, mert ha más te­rületeken alkalmazást talál is, úgy érzi, kiszorította a társadalom leg­­­jelentősebb pozícióiból, a jól fize­tett és megbecsült szakmákból. A fejlett országokban az ember­­ jövője, távlata szempontjából, s a távlattalanságának enyhítése vé­­l­­ett igen komolyan tanulmányoz­­­­zák ezt a kérdést, a világon azon­ban eddig senki sem vetette fel, mit hoz és milyen következmény­nyel jár majd az automatizálás, a komputerizálás a fejlődő, a sze­gényebb országokra nézve. Egészen nyilvánvaló, hogy ők nem élvez­hetik, illetve csak a legkisebb mértékben élvezhetik előnyeit. Te­hát nem csökkenti jelentősebben termelési költségeiket, az ő ter­mékeik és árujuk konkurrenciaké­­pességét nem fogja javítani, ellen­kezőleg, tovább rontja majd azzal, hogy a fejletteket javítja. Jelenleg az Egyesült Államokban, Japán­ban és Nyugat-Európában van az automatizálás és a gépesített adat­­feldolgozás elektronikai berendezé­seinek 85 százaléka, ők tehát ilyen arányban élvezhetik minden elő­nyét. Néhány nagyobb nyugati bankban több komputer üzemel mint egész Indiában. A távközlési eszközök (amelyek rendkívül je­lentősek a korszerű ügyvitelben) mindössze 10 százaléka (beleértve a telefonokat is) volt 1980-ban a fejlődő országokban, s a számítá­sok szerint 1990-ben is csak 14 szá­zaléka lesz. L. I. Miért hanyatlik a szovjet mezőgazdaság? Nemigen serkentik a termelé­kenység növelését • Hosszú az út a sorozatgyártásig Moszkva, május A szovjet mezőgazdaság visszaesésének okait kutatva a szakemberek megállapították, hogy a jelenlegi gazdasági me­chanizmus nem serkenti kellőképpen a termelékenység növelé­sét és a lehetőségek kiaknázását. Elemzésük felölelte a szov­­hozokat és kolhozokat, az úgynevezett segédbirtokokat és a me­zőgépipart. A megállapítások igen következetesek, szinte ke­gyetlenek. A­ tudományos-műszaki lehető­ségeket korántsem használják ki, állapították meg a tudósok. Az anyagi alap nem teszi lehetővé a termelés gépesítését és a ter­mészetes lehetőségek kihasználá­sát sem. Rendkívül kedvezőtlen időviszonyok közepette nem tud­ják úgy irányítani a termelést, hogy a következményeket a le­hető legkisebb mértékűre csök­kentsék. Az úgynevezett energia­­termelő gépek (például a traktor) és a kapcsolható eszközök (eke, vetőgép, trágyaszóró) aránya 1:1,4, a racionális termelés pedig legalább három kapcsolható esz­közt feltételez gépenként. A szerelőmunkálatok és a nem megfelelő anyag miatt a gépek minősége nagyon rossz, erről kü­lönben egy évvel ezelőtt a Prav­da is cikkezett, s akkor megálla­pította, hogy a mezőgépgyártók felelőtlenül viselkednek, a trak­torok hibásan érkeznek a szö­vetkezetekbe. Hol vannak a traktorok? A szovjet mezőgazdaság min­dennapos gondjai közé tartozik számos gépek hiánya, köztük olyanoké is, amelyeket a hazai gyárak is előállítanak. Az élel­mezési program kidolgozásával foglalkozó különbizottság megál­lapította, hogy legalább 1120 féle gépre és felszerelésre lenne szük­sége a mezőgazdaságnak, a hazai ipar pedig e kereslet 55 százalé­kát tudja csak kielégíteni. Az ál­lattenyésztésben a szükséges és a meglevő gépek aránya valamivel jobb (az ipar a szükséges gépek háromötödét szállítja), de itt az olyan korszerű felszerelés hiánya a szembeötlő, amely lehetővé ten­né a hústermelés növelését. A gépek és berendezések na­gyon gyorsan tönkremennek, ez különösen a traktorokra jelemző. A Szovjetunióban évente 550 000 traktort állítanak elő, de a sta­tisztika szerint ez csak a kiöre­gedett gépek pótlására elegendő. Az előző ötéves terv kezdetén, 1976-ban 2,4 millió traktor volt, a végén, 1980-ban 2,6 millió. Pe­dig ebben az időszakban csaknem hárommillió új traktort gyártot­tak. A szovjet ipar korszerű és nagy erejű traktorokat készít, de mi­vel a tervezéstől a sorozatgyártá­sig 12 év múlik el, mire a gé­pek a mezőre érnek, sok techni­kai megoldás már elavult. Veszteséges termelés A szovjet és az amerikai bur­gonya sorsát összehasonlítva áb­rázolták a szovjet szakemberek a mezőgazdaság fejlődését gátló me­chanizmus hibáit. A Szovjetunió­ban tizennégyszer nagyobb terü­leten termelnek burgonyát, mint az USA-ban, de a kitermelt meny­­nyiség csak kétszer nagyobb. Ha figyelembe vesszük a rossz mi­nőséget, és azt, hogy rengeteg tönkremegy, mert nem lehet tá­rolni, megállapítható, hogy a fo­gyasztóhoz egyetlen szem krump­lival sem kerül több, mint az USA-ban. Hasonló a helyzet a zöldségfélével és a gyümölccsel, és még inkább­­ a búzával. A szovjet mezőgazdaság súlyos helyzetét tükrözik a következő adatok: az aratás, szüret, szállí­tás, raktározás és a kereskedelmi hálózatban való érkezés során a veszteségek óriásiak, a búza, a zöldségféle és a gyümölcs egy­ötödét, a cukorrépa egynegyedét és a burgonya egyharmadát te­szik ki. Az USA-ban például a burgonya 55 százalékát dolgozzák fel emberi tápláléknak, a Szovjet­unióban viszont alig fél százalé­kot. Az össztermelés óriási mé­retei ellenére tehát nehézséget jelent a lakosság jó minőségű bur­gonyával való ellátása. Abból ítélve, hogy a tudósok igen nyíltan számoltak be a po­litikai vezetőségnek a mezőgaz­daság helyzetéről, a Szovjetunió­ban komoly intézkedéseket szán­dékoznak tenni a helyzet változ­tatása érdekében. A jószándék igaz, már 1965 márciusa, a Szov­jet KP KB plénuma óta megvan amikor kialakították a párt és az állam mezőgazdaságügyi politiká­ját, de a plénum határozatai nem hozták meg a kellő eredménye­ket. Most azt állítják, hogy a reform félúton megrekedt. Az e hónapban tartandó plénum kizá­rólag a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozik, most ettől várják a csodát. Branko STOSIČ Sharon az USA-ba készül Sharon izraeli véderőminiszter hamarosan az USA-ba utazik hogy Weinberger honvédelmi tit­kárral a két ország stratégiai-ka­tonai együttműködésének felújítá­sáról tárgyaljon. Valószínűleg újabb fegyverszállítmányokról is szó lesz. Sharon Haig államtitkárral is találkozni fog, és jól értesült kö­rök szerint Begin kormányfő ame­rikai látogatásának részleteit be­szélik meg. Begin személyesen akarja vezetni az izraeli küldött­séget az ENSZ-közgyűlés szeptem­beri ülésszakán. (Tanjug) Készültség a Fülöp-szigeteken A Fülöp-szigetek kormánya ké­szültséget rendelt el a hadsereg­ben a 17-ére hirdetett népszavazás miatt. Most döntenek a nagyobb településekben alakuló új község­rendszer bevezetéséről. Ugyanak­kor a községi vezetőket is megvá­lasztják. Fidel Ramos tábornok, a fegyveres erők vezérkarának főnö­ke kijelentette, hogy a készültséget a falvakban tapasztalt feszült han­gulat miatt vezették be. (AFP) TALLÓZÁS KÖZTÜNK (NE) MARADJON Uram! Egy esztendővel ezelőtt még így szólítottam volna önt: Kedves Elvtársam. Bocsássa meg, de most, utólag már kételkedem abban, hogy valaha is igazán azonosak voltak az elveink. Egy esztendővel ezelőtt ment ön nyugdíjba abból az intéz­ményből, amelynek az utolsó egy évtizeden át egyik politikai, tár­sadalmi vezetője volt, az ottani pártalapszervezet titkára. És most, a múlt héten, a valaha ön által vezetett kommunista közösség tag­jai kénytelenek voltak törölni önt a párt tagjainak sorából. Egy esztendővel ezelőtt meleg szarvakkal búcsúztatták önt. Most, ezen a taggyűlésen távollétében hoztak határozatot önről. Kevés szóval, tompa hangon, lehajtott fejjel, nyomott hangulatban, csaló­dott ábrázattal. Mélységesen meg­­bántottnak, becsapottnak érezték magukat. Volt, aki értetlenkedve motyogta maga elé: „Hogy pont egy ilyen elvtárs!... De hát mi történt önnel egy év alatt, mit csinált? Helyesebb kérdést így megfo­galmazni: mi nem történt, mit nem tett meg, amit meg kellett volna? A száraz, hivatalos nyelvezetű megfogalmazás így került bele a jegyzőkönyvbe: „ ... nem jelentke­zett át a körzeti pártalapszerve­­zetbe, ugyanakkor a mi pártszer­vezetünkkel is megszakította kap­csolatát, taggyűléseken nem jelent meg, tagdíjat nem fizetett, hívá­sainkra nem reagált, személyes megkeresésünkkor elzárkózott minden megbeszélés elől...” Pedig hát hívták, kérték, sür­gették nagyon sokszor, mind sű­rűbben. De a levelek, meghívók mintha kivétel nélkül elvesztek volna a postán. Telefonon letagad­ta magát: „Téves kapcsolás’’. A csengetésre nem nyitott ajtót, csak a függöny rezdüléséből tudták a látogatással próbálkozók, hogy ön otthon van. Néhány alkalommal. Törölve amikor mégis sikerült szót válta­ni Önnel, ön mellébeszélt, fleg­mán a vállát vonogatta, kitért az egyenes válasz elől. Legutóbb pe­dig bosszúban m­is­zem­­zt­a el a pártcsoportbizalmit: „Mikor érti­tek m­eg végre, hogy ez az egész engem már nem érdekel. Hagyja­tok békén.” Hogy mit takar „ez az egész” ki­fejezés meg a „nem érdekel”, pon­tosan nem lehet tudni. De az ön volt elvtársai joggal úgy érezték s érzik: ön arcut csapta, meg­alázta őket. S nemcsak őket. Nem ismerem önt személyesen, most utólag próbálom fölfejteni személyiségének szövetét; az alap­szervezet tagjait kérdezgettem: milyen ember is volt ön annak idején, amíg titkár volt? Eléggé elmosódott válaszokat kaptam, íme néhány: „Makulátlan magatartású párt­tag volt; érthetetlen a mostani vi­selkedése.” „Szerettük-e? Azt nem lehet mondani, nem ez a jó szó rá. De tiszteltük, ez tagadhatatlan.” „Nagyon szigorú volt. Másokkal szemben is, meg — legalábbis azt hittük — önmagához is.” „Azt hiszem, egy kicsit minden­ki félt tőle. Úgy tudott az em­berrel beszélni, nézni.” „Nem értette a tréfát. Egy ki­csit mindig fagyos volt körülötte a levegő.” „Soha senki sem merte xxana megkockáztatni, hogy a jelenlété­ben elmeséljen egy politikai vic­cet.” „Emlékszem, nagyon sokat be­szélt a párttagokkal szembeni megnövekedett és állandóan nö­vekvő követelményekről. De úgy, hogy aki hallgatta, szorongva mind kisebbnek és kisebbnek érezte ma­gát, szinte összement, összetöpörö­­dött az ember, végül egy morzsá­nyi sem maradt az önbizalmából.” Utoljára hagytam, amit az intéz­mény igazgatójától hallottam ön­ről: „Természetesen minden káder­ügyet megbeszéltünk: kinevezést, előléptetést, beiskolázást, egyebe­ket. Sokat vitatkoztunk, mert ne­ki általában senki sem volt elég jó, végül mindenkit csak fanyalog­va, jobb híján fogadott el, mert nem tudott jobbat javasolni. Mondtam is neki egyszer: ahhoz hogy az ő kívánalmainak megfe­leljen, le kellene cserélni az egész párttagságot, az egész népet, az egész emberiséget... De jó, ez még rendben lett volna. Tulaj­donképpen csak az utolsó három évben kezdtem keresztüllátr­i raj­ta. Az évi rendes és rendkívül fi­zetésemeléseket együtt szoktam előkészíteni a városi tanács osz­tályvezetőjével, pénzügyileg oda­tartozunk, de bevontuk mindig a párttitkárt meg a szakszervezeti titkárt is, szóval négyen. Hetven­nyolcban felterjesztettem rendkí­vülire a párttitkárt. Jó, tudom, hogy pártmunkáért nem jár kü­lön dotáció, de gondoltam, megér­demli. Hetvenkilencben a tanácsi osztályvezetővel újra felvettük őt az előzetes listára, azt hittük, úgy­is vissza fogja utasítani szerényen Nos, nem volt szerény. Olyannyira nem, hogy nyolcvanban, amikor mi már nem is gondoltunk rá, saját maga követelte ki magának a rendkívülit. Szinte sértődötten mondta: nem ért egyet azzal, hogy a párttagokat hátrányos megkü­lönböztetés érje ... összenéztünk az osztályvezetővel, keserű lett a szánk, de megadtuk neki Gondol­tam, úgyis nyugdíjba megy egy év múlva, hadd legyen magasabb a nyugdíja. És diszkréten titokban tartottam az ügyet: legalább a többiek ne csalódjanak benne. Be­látom, hibáztam, nem kellett vol­na ...” Bizony nem. Hisz lám, a töb­biek csalódása sem váratott soká magára.­ ­ (Népszabadság, Budapest) HOLNAP LJUBLJANÁBAN Önigazgatás és participáció Május 17-én, holnap kezdő­dik Ljubljanában az a nagyszabá­sú nemzetközi tanácskozás, ame­lyet az ENSZ-közgyű­lés határozata alapján tartanak, s célja, hogy a tagállamok számára lehetővé te­gye annak összehasonlítását, ho­gyan vesznek részt a társadalom egyes részei, rétegei a társadal­mi-gazdasági fejlődésben, az igaz­gatásban, a mun­ka­­igazgatásba­n, hol, milyen gyakorlat, milyen intézmények alakultak ki. A határozat értel­mében a fótit- Emellett készül még egy ismerte­­kár a tanácskozás eredményéről igazgatásban és az önigazgatás), jelentésben tájékoztatja az ENSZ- A szocialista önigazgatás nálunk közgyűlést a szociális világhely- az egész társadalmat átfogó rend­­zetre vonatkozó napirendi pont­szerré fejlődött ki, ennek megfe­­kezésében.­lelően a szervezők tervbe vették Már maga az a tény, hogy rá- számos intézménynek, mun­kaszer­­goszláviát bízták meg ennek a vezetnek a meglátogatását, s a fel­­tanácskozásnak a megszervezése- dolgozott témákat is Eszerint vé­vel, bizonyítja azt az elismerést, fasztottá­k ki, hogy a részvevők amit a szocialista önigazgatás­oó­ konkrét példákon ismerkedhesse­­goszláv gyakorlata a nemzetközi­nek meg a szabad munkacsere életben kivívott. Érthető, hogy a gyakorlatával, a küldöttrendszer közvetlen szervezők, az Edvard működésével, az eszköztársítás for- Kardefljről elnevezett ljubljanai máival mezőgazdasági társulás­omigazgatási központ is minden-l m ... . . . . ., . . . elkövet, hogy a külföldi vendégek kérdéseivel, az egészségvédelem m­a meghívott országok és nemzet­­tézmények helyzetével stb. közi szervezetek képviselői minél a tanácskozás előkészületei ke­­teljesebb betekintést nyerjenek tettben a szervező bizottság meg­­án-.igazgatási gyakorlatunkba. , , , , , , _ A tanácskozáson tulajdonképpen tűzött egy munkacsoportot, hogy arra vonatkozó modelleket vizsgál- készítsen el egy, az önigazgatásról nak meg, hogyan vesznek részt a szóló monográfiát, valójában ez dol­gozik a gazdaságfejlesztési tér-­­ a bevezető a 3. napirendi­vek készítésében és megva­lósíta- .. . jában, s hogy milyen mértékben ponthoz (Az egyén részvételé­re van lehetőségük a döntéshozatal- fő szocialista önigazgatási rendsze­­ben va­ló részvételre, rönkről, s mindezt kiegészíti az Az úgynevezett participáció a 12 tanulmány, amely konkrét problematikája ma már általános­ példákat, munkaszervezeteket mu­­sa tett a világban, minden ország­­tat be, illusztrálva ezzel az­on­ban jelen van, persze más-más igazgatás egy-egy mozzanatát, re­­formában, az élet más-más terv­­natkozását. létéri, s érthető, hogy méretei, tö-­bb érdeklődés, ami az önigazga­­tegessége is országonként válto­­zás, a participáció különféle formái­zik. Az egymás gyakorlatának szént világszerte megnyilvánul, ki­megismerése, a tapasztalatcsere fejezésre jut a tanácskozás előke­­mindenképpen elősegíti a gondolat születeiben is. Az emberiségnek a kiteljesedését, a gondolatét, amely szabadság felé vezető úton nem szerint a fejlettség mai szintjén idealizált elképzelésekre, nem utó­­az embernek az a joga, hogy dönt­ piákra van szüksége, hanem igaz, jön munkája feltételeiről és ered- sokszor problémáktól terhes, de az tényeiről, ez a többi emberi jog- emberibb élet lehetőségét ígérő va­­nak, a szabadság és az emberi jóságra, méltóság érvényesülésének alapja (bn)

Next