Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 132-147. szám)
1982-05-16 / 132. szám
4 MAGYAR SZÓ 1982. május 16., vasárnap KÜLPOLITIKA. A tudomány is a gazdagokat szolgálja A fejlődő országok helyzete az utóbbi tíz évben nemcsak hogy nem javult, hanem igencsak megromlott. A tíz évvel ezelőtti remények szertefoszlottak. Sőt, újabban mindinkább fokozódik a veszély, hogy a fejlett országokhoz viszonyított lemaradásuk a jövőben tovább fokozódik, a szakadék tovább mélyül közöttük. Egészen szokatlan és logikátlan helyzettel kell számolnunk a közeljövőben. Az lenne ugyanis a logikus, hogy a legújabb tudományos vívmányok, a termelés korszerűsítése és olcsóbbá tétele lehetővé teszi a fejlettek és a fejlődők közötti különbség mérséklését. Megdönthetetlen számítások és a fennálló világrend logikája szerint azonban valószínűleg ennek az ellenkezője fog bekövetkezni. A legegyszerűbb gazdasági logika szerint a fejlődők csak az esetben tudnának közelebb jutni a fejlettekhez, ha többet termelnének és ha lassabban szaporodnának, mint azok. De, mint ismeretes, nem így van. A Karib-tenger térségében és Latin-Amerikában például a szaporulat a tízszerese az európai átlagnak, s hasonló Ázsiában és Afrikában, ezeken a legszegényebb kontinenseken is. Az előbbieknél ezért a legjelentősebb társadalmi teendők közé tartozik a születésszabályozás, az utóbbiaknál viszont főleg vallási okokból, még nem jutottak el a probléma felismeréséhez. Tudományos módszereivel a fejlett nyugati világ kimutatta, hogy a jelenlegi gazdasági válságból csak a tudományos vívmányok sokkal fokozottabb és következetesebb alkalmazásával, a termelés forradalmasításával lábalhatnak ki. Más szóval a jelek szerint rövidesen a mikroelektronika, a robotok és a komputerek világába lépünk. Ezt a fejlett világ sem üdvözli egyértelműen, a fejlődők pedig még nem is sejtik, milyen következménye lesz. A termelés automatizálása, a robotok és komputerek a fejlett országokban is nyugtalanságot váltanak ki a dolgozók körében. Nyilvánvaló, hogy a munkások és tisztviselők százezreit helyettesítik, tehát feleslegessé teszik. A szakszervezetek ezért arra törekszenek, hogy a munkaadók csak beleegyezésükkel és közösen megállapított arányban és ütemben alkalmazzák a munkást helyettesítő automatákat. Nemcsak azért, mert a „gondolkodó gép” kiszorítja az embert, hanem azért is, mert ha más területeken alkalmazást talál is, úgy érzi, kiszorította a társadalom legjelentősebb pozícióiból, a jól fizetett és megbecsült szakmákból. A fejlett országokban az ember jövője, távlata szempontjából, s a távlattalanságának enyhítése vélett igen komolyan tanulmányozzák ezt a kérdést, a világon azonban eddig senki sem vetette fel, mit hoz és milyen következménynyel jár majd az automatizálás, a komputerizálás a fejlődő, a szegényebb országokra nézve. Egészen nyilvánvaló, hogy ők nem élvezhetik, illetve csak a legkisebb mértékben élvezhetik előnyeit. Tehát nem csökkenti jelentősebben termelési költségeiket, az ő termékeik és árujuk konkurrenciaképességét nem fogja javítani, ellenkezőleg, tovább rontja majd azzal, hogy a fejletteket javítja. Jelenleg az Egyesült Államokban, Japánban és Nyugat-Európában van az automatizálás és a gépesített adatfeldolgozás elektronikai berendezéseinek 85 százaléka, ők tehát ilyen arányban élvezhetik minden előnyét. Néhány nagyobb nyugati bankban több komputer üzemel mint egész Indiában. A távközlési eszközök (amelyek rendkívül jelentősek a korszerű ügyvitelben) mindössze 10 százaléka (beleértve a telefonokat is) volt 1980-ban a fejlődő országokban, s a számítások szerint 1990-ben is csak 14 százaléka lesz. L. I. Miért hanyatlik a szovjet mezőgazdaság? Nemigen serkentik a termelékenység növelését • Hosszú az út a sorozatgyártásig Moszkva, május A szovjet mezőgazdaság visszaesésének okait kutatva a szakemberek megállapították, hogy a jelenlegi gazdasági mechanizmus nem serkenti kellőképpen a termelékenység növelését és a lehetőségek kiaknázását. Elemzésük felölelte a szovhozokat és kolhozokat, az úgynevezett segédbirtokokat és a mezőgépipart. A megállapítások igen következetesek, szinte kegyetlenek. A tudományos-műszaki lehetőségeket korántsem használják ki, állapították meg a tudósok. Az anyagi alap nem teszi lehetővé a termelés gépesítését és a természetes lehetőségek kihasználását sem. Rendkívül kedvezőtlen időviszonyok közepette nem tudják úgy irányítani a termelést, hogy a következményeket a lehető legkisebb mértékűre csökkentsék. Az úgynevezett energiatermelő gépek (például a traktor) és a kapcsolható eszközök (eke, vetőgép, trágyaszóró) aránya 1:1,4, a racionális termelés pedig legalább három kapcsolható eszközt feltételez gépenként. A szerelőmunkálatok és a nem megfelelő anyag miatt a gépek minősége nagyon rossz, erről különben egy évvel ezelőtt a Pravda is cikkezett, s akkor megállapította, hogy a mezőgépgyártók felelőtlenül viselkednek, a traktorok hibásan érkeznek a szövetkezetekbe. Hol vannak a traktorok? A szovjet mezőgazdaság mindennapos gondjai közé tartozik számos gépek hiánya, köztük olyanoké is, amelyeket a hazai gyárak is előállítanak. Az élelmezési program kidolgozásával foglalkozó különbizottság megállapította, hogy legalább 1120 féle gépre és felszerelésre lenne szüksége a mezőgazdaságnak, a hazai ipar pedig e kereslet 55 százalékát tudja csak kielégíteni. Az állattenyésztésben a szükséges és a meglevő gépek aránya valamivel jobb (az ipar a szükséges gépek háromötödét szállítja), de itt az olyan korszerű felszerelés hiánya a szembeötlő, amely lehetővé tenné a hústermelés növelését. A gépek és berendezések nagyon gyorsan tönkremennek, ez különösen a traktorokra jelemző. A Szovjetunióban évente 550 000 traktort állítanak elő, de a statisztika szerint ez csak a kiöregedett gépek pótlására elegendő. Az előző ötéves terv kezdetén, 1976-ban 2,4 millió traktor volt, a végén, 1980-ban 2,6 millió. Pedig ebben az időszakban csaknem hárommillió új traktort gyártottak. A szovjet ipar korszerű és nagy erejű traktorokat készít, de mivel a tervezéstől a sorozatgyártásig 12 év múlik el, mire a gépek a mezőre érnek, sok technikai megoldás már elavult. Veszteséges termelés A szovjet és az amerikai burgonya sorsát összehasonlítva ábrázolták a szovjet szakemberek a mezőgazdaság fejlődését gátló mechanizmus hibáit. A Szovjetunióban tizennégyszer nagyobb területen termelnek burgonyát, mint az USA-ban, de a kitermelt menynyiség csak kétszer nagyobb. Ha figyelembe vesszük a rossz minőséget, és azt, hogy rengeteg tönkremegy, mert nem lehet tárolni, megállapítható, hogy a fogyasztóhoz egyetlen szem krumplival sem kerül több, mint az USA-ban. Hasonló a helyzet a zöldségfélével és a gyümölccsel, és még inkább a búzával. A szovjet mezőgazdaság súlyos helyzetét tükrözik a következő adatok: az aratás, szüret, szállítás, raktározás és a kereskedelmi hálózatban való érkezés során a veszteségek óriásiak, a búza, a zöldségféle és a gyümölcs egyötödét, a cukorrépa egynegyedét és a burgonya egyharmadát teszik ki. Az USA-ban például a burgonya 55 százalékát dolgozzák fel emberi tápláléknak, a Szovjetunióban viszont alig fél százalékot. Az össztermelés óriási méretei ellenére tehát nehézséget jelent a lakosság jó minőségű burgonyával való ellátása. Abból ítélve, hogy a tudósok igen nyíltan számoltak be a politikai vezetőségnek a mezőgazdaság helyzetéről, a Szovjetunióban komoly intézkedéseket szándékoznak tenni a helyzet változtatása érdekében. A jószándék igaz, már 1965 márciusa, a Szovjet KP KB plénuma óta megvan amikor kialakították a párt és az állam mezőgazdaságügyi politikáját, de a plénum határozatai nem hozták meg a kellő eredményeket. Most azt állítják, hogy a reform félúton megrekedt. Az e hónapban tartandó plénum kizárólag a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozik, most ettől várják a csodát. Branko STOSIČ Sharon az USA-ba készül Sharon izraeli véderőminiszter hamarosan az USA-ba utazik hogy Weinberger honvédelmi titkárral a két ország stratégiai-katonai együttműködésének felújításáról tárgyaljon. Valószínűleg újabb fegyverszállítmányokról is szó lesz. Sharon Haig államtitkárral is találkozni fog, és jól értesült körök szerint Begin kormányfő amerikai látogatásának részleteit beszélik meg. Begin személyesen akarja vezetni az izraeli küldöttséget az ENSZ-közgyűlés szeptemberi ülésszakán. (Tanjug) Készültség a Fülöp-szigeteken A Fülöp-szigetek kormánya készültséget rendelt el a hadseregben a 17-ére hirdetett népszavazás miatt. Most döntenek a nagyobb településekben alakuló új községrendszer bevezetéséről. Ugyanakkor a községi vezetőket is megválasztják. Fidel Ramos tábornok, a fegyveres erők vezérkarának főnöke kijelentette, hogy a készültséget a falvakban tapasztalt feszült hangulat miatt vezették be. (AFP) TALLÓZÁS KÖZTÜNK (NE) MARADJON Uram! Egy esztendővel ezelőtt még így szólítottam volna önt: Kedves Elvtársam. Bocsássa meg, de most, utólag már kételkedem abban, hogy valaha is igazán azonosak voltak az elveink. Egy esztendővel ezelőtt ment ön nyugdíjba abból az intézményből, amelynek az utolsó egy évtizeden át egyik politikai, társadalmi vezetője volt, az ottani pártalapszervezet titkára. És most, a múlt héten, a valaha ön által vezetett kommunista közösség tagjai kénytelenek voltak törölni önt a párt tagjainak sorából. Egy esztendővel ezelőtt meleg szarvakkal búcsúztatták önt. Most, ezen a taggyűlésen távollétében hoztak határozatot önről. Kevés szóval, tompa hangon, lehajtott fejjel, nyomott hangulatban, csalódott ábrázattal. Mélységesen megbántottnak, becsapottnak érezték magukat. Volt, aki értetlenkedve motyogta maga elé: „Hogy pont egy ilyen elvtárs!... De hát mi történt önnel egy év alatt, mit csinált? Helyesebb kérdést így megfogalmazni: mi nem történt, mit nem tett meg, amit meg kellett volna? A száraz, hivatalos nyelvezetű megfogalmazás így került bele a jegyzőkönyvbe: „ ... nem jelentkezett át a körzeti pártalapszervezetbe, ugyanakkor a mi pártszervezetünkkel is megszakította kapcsolatát, taggyűléseken nem jelent meg, tagdíjat nem fizetett, hívásainkra nem reagált, személyes megkeresésünkkor elzárkózott minden megbeszélés elől...” Pedig hát hívták, kérték, sürgették nagyon sokszor, mind sűrűbben. De a levelek, meghívók mintha kivétel nélkül elvesztek volna a postán. Telefonon letagadta magát: „Téves kapcsolás’’. A csengetésre nem nyitott ajtót, csak a függöny rezdüléséből tudták a látogatással próbálkozók, hogy ön otthon van. Néhány alkalommal. Törölve amikor mégis sikerült szót váltani Önnel, ön mellébeszélt, flegmán a vállát vonogatta, kitért az egyenes válasz elől. Legutóbb pedig bosszúban miszemzta el a pártcsoportbizalmit: „Mikor értitek meg végre, hogy ez az egész engem már nem érdekel. Hagyjatok békén.” Hogy mit takar „ez az egész” kifejezés meg a „nem érdekel”, pontosan nem lehet tudni. De az ön volt elvtársai joggal úgy érezték s érzik: ön arcut csapta, megalázta őket. S nemcsak őket. Nem ismerem önt személyesen, most utólag próbálom fölfejteni személyiségének szövetét; az alapszervezet tagjait kérdezgettem: milyen ember is volt ön annak idején, amíg titkár volt? Eléggé elmosódott válaszokat kaptam, íme néhány: „Makulátlan magatartású párttag volt; érthetetlen a mostani viselkedése.” „Szerettük-e? Azt nem lehet mondani, nem ez a jó szó rá. De tiszteltük, ez tagadhatatlan.” „Nagyon szigorú volt. Másokkal szemben is, meg — legalábbis azt hittük — önmagához is.” „Azt hiszem, egy kicsit mindenki félt tőle. Úgy tudott az emberrel beszélni, nézni.” „Nem értette a tréfát. Egy kicsit mindig fagyos volt körülötte a levegő.” „Soha senki sem merte xxana megkockáztatni, hogy a jelenlétében elmeséljen egy politikai viccet.” „Emlékszem, nagyon sokat beszélt a párttagokkal szembeni megnövekedett és állandóan növekvő követelményekről. De úgy, hogy aki hallgatta, szorongva mind kisebbnek és kisebbnek érezte magát, szinte összement, összetöpörödött az ember, végül egy morzsányi sem maradt az önbizalmából.” Utoljára hagytam, amit az intézmény igazgatójától hallottam önről: „Természetesen minden káderügyet megbeszéltünk: kinevezést, előléptetést, beiskolázást, egyebeket. Sokat vitatkoztunk, mert neki általában senki sem volt elég jó, végül mindenkit csak fanyalogva, jobb híján fogadott el, mert nem tudott jobbat javasolni. Mondtam is neki egyszer: ahhoz hogy az ő kívánalmainak megfeleljen, le kellene cserélni az egész párttagságot, az egész népet, az egész emberiséget... De jó, ez még rendben lett volna. Tulajdonképpen csak az utolsó három évben kezdtem keresztüllátri rajta. Az évi rendes és rendkívül fizetésemeléseket együtt szoktam előkészíteni a városi tanács osztályvezetőjével, pénzügyileg odatartozunk, de bevontuk mindig a párttitkárt meg a szakszervezeti titkárt is, szóval négyen. Hetvennyolcban felterjesztettem rendkívülire a párttitkárt. Jó, tudom, hogy pártmunkáért nem jár külön dotáció, de gondoltam, megérdemli. Hetvenkilencben a tanácsi osztályvezetővel újra felvettük őt az előzetes listára, azt hittük, úgyis vissza fogja utasítani szerényen Nos, nem volt szerény. Olyannyira nem, hogy nyolcvanban, amikor mi már nem is gondoltunk rá, saját maga követelte ki magának a rendkívülit. Szinte sértődötten mondta: nem ért egyet azzal, hogy a párttagokat hátrányos megkülönböztetés érje ... összenéztünk az osztályvezetővel, keserű lett a szánk, de megadtuk neki Gondoltam, úgyis nyugdíjba megy egy év múlva, hadd legyen magasabb a nyugdíja. És diszkréten titokban tartottam az ügyet: legalább a többiek ne csalódjanak benne. Belátom, hibáztam, nem kellett volna ...” Bizony nem. Hisz lám, a többiek csalódása sem váratott soká magára. (Népszabadság, Budapest) HOLNAP LJUBLJANÁBAN Önigazgatás és participáció Május 17-én, holnap kezdődik Ljubljanában az a nagyszabású nemzetközi tanácskozás, amelyet az ENSZ-közgyűlés határozata alapján tartanak, s célja, hogy a tagállamok számára lehetővé tegye annak összehasonlítását, hogyan vesznek részt a társadalom egyes részei, rétegei a társadalmi-gazdasági fejlődésben, az igazgatásban, a munkaigazgatásban, hol, milyen gyakorlat, milyen intézmények alakultak ki. A határozat értelmében a fótit- Emellett készül még egy ismertekár a tanácskozás eredményéről igazgatásban és az önigazgatás), jelentésben tájékoztatja az ENSZ- A szocialista önigazgatás nálunk közgyűlést a szociális világhely- az egész társadalmat átfogó rendzetre vonatkozó napirendi pontszerré fejlődött ki, ennek megfekezésében.lelően a szervezők tervbe vették Már maga az a tény, hogy rá- számos intézménynek, munkaszergoszláviát bízták meg ennek a vezetnek a meglátogatását, s a feltanácskozásnak a megszervezése- dolgozott témákat is Eszerint vével, bizonyítja azt az elismerést, fasztották ki, hogy a részvevők amit a szocialista önigazgatásoó konkrét példákon ismerkedhessegoszláv gyakorlata a nemzetközinek meg a szabad munkacsere életben kivívott. Érthető, hogy a gyakorlatával, a küldöttrendszer közvetlen szervezők, az Edvard működésével, az eszköztársítás for- Kardefljről elnevezett ljubljanai máival mezőgazdasági társulásomigazgatási központ is minden-l m ... . . . . ., . . . elkövet, hogy a külföldi vendégek kérdéseivel, az egészségvédelem ma meghívott országok és nemzettézmények helyzetével stb. közi szervezetek képviselői minél a tanácskozás előkészületei keteljesebb betekintést nyerjenek tettben a szervező bizottság megán-.igazgatási gyakorlatunkba. , , , , , , _ A tanácskozáson tulajdonképpen tűzött egy munkacsoportot, hogy arra vonatkozó modelleket vizsgál- készítsen el egy, az önigazgatásról nak meg, hogyan vesznek részt a szóló monográfiát, valójában ez dolgozik a gazdaságfejlesztési tér- a bevezető a 3. napirendivek készítésében és megvalósíta- .. . jában, s hogy milyen mértékben ponthoz (Az egyén részvételére van lehetőségük a döntéshozatal- fő szocialista önigazgatási rendszeben való részvételre, rönkről, s mindezt kiegészíti az Az úgynevezett participáció a 12 tanulmány, amely konkrét problematikája ma már általános példákat, munkaszervezeteket musa tett a világban, minden országtat be, illusztrálva ezzel azonban jelen van, persze más-más igazgatás egy-egy mozzanatát, reformában, az élet más-más tervnatkozását. létéri, s érthető, hogy méretei, tö-bb érdeklődés, ami az önigazgategessége is országonként változás, a participáció különféle formáizik. Az egymás gyakorlatának szént világszerte megnyilvánul, kimegismerése, a tapasztalatcsere fejezésre jut a tanácskozás előkemindenképpen elősegíti a gondolat születeiben is. Az emberiségnek a kiteljesedését, a gondolatét, amely szabadság felé vezető úton nem szerint a fejlettség mai szintjén idealizált elképzelésekre, nem utóaz embernek az a joga, hogy dönt piákra van szüksége, hanem igaz, jön munkája feltételeiről és ered- sokszor problémáktól terhes, de az tényeiről, ez a többi emberi jog- emberibb élet lehetőségét ígérő vanak, a szabadság és az emberi jóságra, méltóság érvényesülésének alapja (bn)