Magyar Szó, 1984. december (41. évfolyam, 345-360. szám)

1984-12-16 / 345. szám

1984. december 16., vasárnap MAGYAR SZÓ EGY ÜLT A VILÁGPOLITIKÁBAN Hadüzenet az egész világnak Az egyértelműen értelmetlennek nyilvánított iraki— iránti állóháború egyhangúságát olykor-olykor megszakító két iráni öngyilkosroham között, amikor a hadban álló felek kölcsönös kimerítése már jóval a racionalitás alsó határa alá sülylyedt, s a legkülönbözőbb hiábavaló békítési kísérletek közepette hosszú távollét után a műsnap ismét hallatott magáról Khomeini imám. Kétségtelen, hogy az iráni forradalom lelkének, Mohammed próféta evilági képviselőjének szavát már feszült érdeklődéssel várta nemcsak az iráni, hanem a nemzetközi közvélemény is, hisz a főpap véleménye kezdettől fogva mind a mai napig útmutatóul szolgál az országa határain jóval túl is befolyásos, különböző okokból nagy érdeklődéssel kísért iráni forradalom számára. S ha valaki netán azt remélte, hogy a hosszú távollét, Khomeini sok találgatásra okot adó megromlott egészségi állapota vagy bármi más jobb belátásra bírta az imámot, s a visszavonultságban eltöltött idő tárgyilagosabb állásfoglalás kialakulásának ügyét szolgálta, az hatalmasat tévedett. Khomeini ugyanis a Mohammed próféta születése évfordulójának megünneplése alkalmából adott kijelentésében egyértelműen hadat üzent az egész világnak. Felszólította népét, hogy folytassa a háborút a bűn feletti végső győzelemig, s hogy félreértés ne essék, egyúttal kifejtette, ez nemcsak az Irak feletti végső győzelem kiharcolására, hanem az egész bűnös világ megzabolázására vonatkozik. A hitetleneket, mármint azokat, akik nem hajlandók vakon követni a Korán törvényeit, könyörtelenül meg kell büntetni, bárhol is legyenek, s ezt még „az emberiség és minden nemzet iránt, könyörületes cselekedetnek” is nevezte. A hatalmas iszlám világbirodalom erőszakkal való megteremtésének hirdetői, úgy tűnik, nemcsak azt tévesztik szem elől, hogy a világ története már jó néhány ilyen és hasonló nagyhatalmi (rém) álmot ismer, s hogy az is jól tudott, milyen volt valahányszor abból az ébredés. A tanulság levonásának lehetősége tehát mindenkinek megadatott, s magára vessen, aki nem él vele. Elsősorban Perez de Cuellar ENSZ-főtitkárnak köszönhetően a békekötés lehetősége Cipruson végre felmerült. Kiprianu és Denktas, a megosztott szigetország görög és török lakossága képviselőinek január közepére kitűzött washingtoni találkozója tehát elindíthatja a ciprusi kérdés átfogó és végleges megoldásának folyamatát, ami minden bizonnyal Ciprus erőszakkal kikényszerített felosztásának szentesítése lesz — némi határkiigazítással. Többször elhangzott már, hogy ez a veszélyes precedens, mármint egy önálló, független, el nem kötelezett ország külföldi beavatkozással, s a világpolitikai tényezők hallgatólagos beleegyezésével történő felosztása beláthatatlan következményekkel járhat, de a példa egyúttal ékesen illusztrálja azt is, hogy az ilyen felosztásra csak akkor kerülhet sor, ha egy ország lakossága olyan mértékben meghasonlik, hogy arra megteremti a kellő feltételeket. Mert Cipruson éppen ez történt, s még csak az sem mondható, hogy Kiprianuék, illetve elődeik ebben teljesen ártatlanok. Más kérdés ismét, hogy azoknak, akik állítólag a gazdaságilag elmaradott ciprusi török közösség sorsáért aggódva bólintottak rá Ankara beavatkozására, a Földközi-tengeri „elsüllyeszthetetlen anyahajó” nevének említésekor egészen más forog a fejükben. A precedensből eredő veszélyre való figyelmeztetés is elsősorban erre az utóbbira vonatkozik.árgyalásokról lévén szó érdemes megemlíteni a szovjet és a japán kommunista párt képviselőinek e héten lezajlott moszkvai párbeszédét. Miután a nemrég Prágában megtartott tanácskozáson a Japán KP egyértelműen elvetette a Szovjet KP által szorgalmazott újabb kommunista világértekezlet megtartásának ötletét, Moszkvában is kiderült, hogy a két párt közötti több mint 20 éve tartó nézetkülönbség továbbra is fennáll. A Japán KP ugyanis egyetért azzal, hogy a fékevesztett fegyverkezési verseny veszélyezteti a világ békéjét, de nyilván abból kiindulva, hogy minden civakodáshoz (legalább) kettő kell, nem tágít attól, hogy ezért a versengésért mind a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió is felelős. A Japán KP továbbá elítél minden más belügyeibe való külföldi beavatkozást, és egyértelműen elveti az elméletet, amely szerint a megszállás jogosra és jogtalanra osztható. Ebből kifolyólag szerintük (is) Vietnam kambodzsai beavatkozása éppen olyan elfogadhatatlan, mint a Szovjetunió afganisztáni közbelépése — hogy azokról, amelyeknek elfogadhatatlanságában mindketten egyetértenek, ne is szóljunk. Azért azt sem lehet szem elől téveszteni, hogy az eszmei különbségek hátterében ott van az a néhány japán szigetecske is, amely a Japán KP nemzeti öntudatából eredő állásfoglalás szerint a második világháború után jogtalanul került a Szovjetunió birtokába. S ott is maradt. Brüsszelben — végre — viszszaütött a belgáiknak a legkülönbözőbb színű-szőrű terroristák iránti nagylelkűsége. Közismert ugyanis, hogy Brüsszel már huzamosabb ideje nemcsak Belgium, hanem a nemzetközi (elsősorban jobboldali) terrorizmus fővárosa is. „Kifürkészhetetlen” okokból a világ csaknem valamennyi fegyverforgató, pokolgépes zsoldosa ott ütötte fel sátrát, onnan irányítja (meghatározott sugallatra) szerteágazó, a szó szoros értelmében vett romboló tevékenységét. Most aztán a NATO is sorra került. Egy Harcos kommunista sejt nevű terrorcsoport a minap olyan nagy erejű pokolgépes merényletet hajtott végre, hogy annak következtében megszakadt a NATO kőolajellátása Belgiumban, s részben az NSZK-ban is. A palackból kiszabadított gonosz szellem meséje ily módon még egy korszerű változatot kapott, s most a világ közvéleménye érdeklődéssel kíséri, vajon kitudódik-e, hogy ezúttal ki húzta ki a dugót. Hogy az ottani hatóságok ennek most már hatékonyabban a végére járnak, arra szinte mérget vehetünk. Lehetőleg azért mégsem azt a bhopalit, inkább valami ártalmatlanabokat. ENGLER Lajos T Khomeini főpap KÜLPOLITIKA Reform kínai módra KAJKÓNAK NEVEZIK A RE-| FORMOT kínaiul. Az utóbbi idő- ben ez lett a legtöbbet emlegetett szó ebben az egymilliárd lakosú hatalmas országban. De rajta kívül is sokan foglalkoznak ezzel a nagyszabású kínai vállalkozással, amely a gazdaságirányítási rendszer megváltoztatásától a párt tagságának felülvizsgálásán át ♦, választási rendszerig az ország gazdasági és politikai életének úgyszólván minden területét felöleli. Sőt, 1985. január elsejének közeledtével mind többször jelennek meg elmélyültebb elemzések is. Január elsején ugyanis életbe lép a tervezés új rendszere — amely az iparban az eddigi 120 helyett 60, a mezőgazdaságban pedig 29 helyett 10 kötelező tervmutatót tartalmaz — és az új árrendszer, amely szerint az állam az áraknak körülbelül csak a felét szabja meg. Ellentétekkel terhes világunkban magától értetődően ennek az eseménynek az értékelése sem egyértelmű. A bolgár Ozecsesztveni Front arról cikkezik, hogy Kínában visszaállítják a kapitalizmust és visszatérnek Trockij és Buharin eszméihez. Az amerikai Washington Post pedig hasonlóan eltúlzott dicshimnuszt zeng, hogyez az esemény felér a kínai fal megépítésével. De maguk a kínaiak is országuk történelme harmadik nagy fordulatának minősítik — a monarchia 1911. évi megdöntése és a népköztársaság 1949. évi diadala után. És nem vitás hogy minden lényeges fordulat — márpedig ez tagadhatatlanul az — egy egymilliárd lakosú ország életében világtörténelmi esemény. HALÁLRA ÍTÉLTEK annak idején egy kínai közgazdászt, mert azt merte mondani, hogy az értéktörvényt Kínában is figyelembe kell venni. Mao Cetung egymást követő nagy kampányai — a jobboldal elleni, a nagy ugrás, majd a kulturális forradalom idején ugyanis a piac törvényszerűségeit is száműzték. Az 1949-ben 32 dollár fejenkénti nemzeti jövedelemről induló, ma is csak 250 dollárnál tartó Kínában — amelyben a bruttó társadalmi termék még mindig csak 80 százaléka a 60 millió lakosú NSZ társadalmi termékének —, ugyanis abban az időben az a meggyőződés uralkodott, hogy az igények legmesszebbmenő leszorításával lehet csak elejét venni, hogy egy hatalmas nép — amelynek életében nagy siker volt már az éhhalál rémének eltávolítása is — többet akarjon a létminimumnál. Mao Cetung halála után legelőször is ennek a politikának a káros következményei tudatosodtak: Kína fejlődése lelassult, sőt a kínai nép olyan megpróbáltatásoknak volt kitéve, hogy ismét jelentkezett az éhezés, a természetesnél nagyobb volt az elhalálozás stb. Következő lépésként az ország lakosságának 80 százalékát foglalkoztató mezőgazdaság fejlődésének meggyorsítására tettek kísérletet. Visszaállították a mezőgazdasági piacot, emelték a termények árát, a háztájit a megművelhető terület 7 százalékáról 15 százalékra emelték stb., egyszóval mindent megtettek a mezőgazdaság termeléknységének növeléséért, méghozzá a gazdasági törvényszerűségek és az anyagi érdekeltségek segítségével. Itt azonban a reform leállt. Részben olyan okokból, amelyek több más szocialista ország esetében is megtorpanást hoztak: egyrészt a régi káderek és begyepesedett módszerek ellenállása, másrészt bizonyos negatív kinövések — a vállalati önállóság növekedésének káros melléktermékei — miatt. Részben azonban hozzájárultak a többi szocialista ország nehézségei is. Ezért hosszabb előkészületre, a közhangulat megváltoztatására, a nyugati országokkal való alkudozásra — köztük elsősorban a Hongkongról kötött megállapodásra — volt szükség, hogy a reform gondolatát ismét elővegyék. Okvetlenül ebbe az irányba hatott azonban, hogy az egész világot sújtó gazdasági válság napjaiban Kínának néhány jó éve volt. A FORDULAT ÉVE lesz az 1985. esztendő ilyen körülmények között Kínában. Lényeges előretörést kívánnak ugyanis elérni az ország gazdasági életében abból kiindulva, hogy „a szocializmus semmiképpen sem azonosítható a szegénységgel”, vagyis minden eszközt kihasználva megpróbálják meggyorsítani a fejlődést, a problémákat nem az igények leszorításával, hanem az igények kielégítése lehetőségeinek lényeges növelésével megoldani. A cél: a század végére 800—1000 dollárra, vagyis a mai háromszorosára-négyszeresére emelni a fejenkénti nemzeti jövedelmet, ami, ha sikerül, önmagában is lényegesen megváltoztathatja a mai világ gazdasági egyensúlyát, hiszen egy milliárdos lakosságú országot tesz hihetetlenül növekvő gazdasági erővé és még hihetetlenebb befogadóképességű piaccá. Az eszközök ismertek. Az egyéni kezdeményezés felszabadítása, többek között a magánszektor kulturális forradalom előtti helyének visszaállítása, amikor is a társadalmi bruttó termék 3—4 százalékát adta. A tervezés megváltoztatása, ami véget vet annak, hogy az ország egymillió vállalata semmilyen önállósággal sem rendelkezett. A javadalmazás új rendszere, amely véget vet az eddigi merev egyenlősdinek, lehetővé teszi a teljesítmény szerinti díjazást és ennek anyagi alantéként a jövedelem 20 százalékát meghagyja a vállalatoknak. Az árak rendszerének átalakítása, hogy a nme és általában a gazdaság her harei jobban szóhoz jussanak, véget vetve aneik how az árak fenntartására irányuló szubvenciós állami költségvetés egynegyedét elvigyék. A gyakorlat fogja majd megmutatni, hogy ezek az eszközök az elképzelt cél felörv e Kínát. BÁLINT István Erőszak és közöny „HITEVESZTETT KÖZÖSSÉGBEN a kis megrázkódtatások is nagyokká válnak, a meglevő társadalmi rend még bírja erővel, mert a tőkefelhalmozás tetemes, de az erkölcsi és szociális válság, megoldás híján alapjaiban rázkódtatja meg minden fejlett ország társadalmi rendjét” — írta a napokban a Christian Science Monitor című amerikai újság a napjainkat jellemző problémákról. A lap elsősorban a világviszonylatban elharapózó terrorral foglalkozott. S nemcsak ez az újság tette mostanában címoldalára a terrorcselekedetek híreit: az egyéni és a csoportos, sőt az államhatalmi szintre emelt erőszak sajnos szinte naponta okot ad az elemző cikkek írására. Mert valóban forró az idei évad: repülőgéprablások, bombamerényletek, fegyveres beavatkozásra valló fenyegetőzés — ez lépett a diplomáciai eszközök és módszerek mellé. Az, hogy nem mindenütt és nem minden kérdésben, még nem ad okot a derűlátásra, mert az erőszak túlságosan is elburjánzott már az indokolt, de legtöbb esetben indokolatlan követelések gazdasági vagy politikai törekvések elérése céljából. A kuvaiti utasgép teheráni drámája, az ártatlan utasok meggyilkolása, a durva erőszak szemléltető példája volt: egy csoport fegyveres társainak kiszabadítása érdekében gyilkolt. Az Iszlám Dzsihad (Szent Háború) bebörtönzött híveinek kiszabadítását követelték Kuvaittól. Ugyanakkor az említett Szent Háború nevű szélsőséges arab szervezet — tudjuk — öngyilkosjelölt bombamerénylőkkel akarja térdre kényszeríteni az „arab országokat sanyargató” Egyesült Államokat és más nyugati országokat. De tudjuk azt is, hogy ez a szélsőséges szervezet gyakran a zsoldos szerepében jelenik meg, attól függően, hogy mely háttérben működő erők bérelték föl. Vallási és ideológiai ellentétek egyaránt a cselekvés rugói voltak és maradtak ... Akárcsak a múlt heti brüsszeli robbanássorozat esetében is. A magát Harcias kommunista sejtnek nevező csoport úgymond hadat üzent a NATO-nak, mindenekelőtt Belgiumnak: az Észak-atlanti Szövetséget üzemanyaggal ellátó vezetékek fölrobbantásával (ideigóráig) megbénította a NATO belgiumi és nyugat-németországi üzemanyag-ellátását. A szervezet erőszakos cselekedete zavart keltett, feszültséget okozott és a nyugati országokban nyomban utaltak a fegyveres csoport nevéből levonható következtetésre: „a kommunizmus újabb aknamunkát kezdett”. Viszont okkal feltehető az a kérdés is, hogy most, amikor, a nagyhatalmak hajlandónak mutatkoznak tárgyalások útján keresni az egyetemes érdekű problémák (fegyverkezés, világűri hadviselés) megoldását, milyen háttéri erők igyekeznek újabb zavarkeltéssel szítani a különben is érezhető ellentéteket? Mert bizonyos, hogy a nyugati katonai szövetségben sem helyesli mindenki a megbékélés légkörének fölélesztését. A csoportterror többféle kerékkötője tehát a nagyobb megértés felé irányuló próbálkozásoknak. Scultz amerikai külügyminiszter a teheráni merénylet kapcsán nyomban hangsúlyozta, hogy az amerikaiak biztonságának szavatolása érdekében minden szükséges alkalommal be kell majd vetni az amerikai hadsereget is. Hátborzongató a gondolat, hogy a terrorra való reagálás milyen könnyen legalizálhatja az államhatalmi terror bevezetését is. És milyen kétszínű egyben „az amerikaiak biztonságáért” való aggodalom. Az ellenük vagy bárki ellen irányuló erőszakot természetesen senki sem helyeselheti, de elgondolkodtató az aggodalommal párosuló közöny is: az USA-ban vállrándulással nyugtázták például az indiai Bhopal városban történt gázmérgezést. A Union Carbide amerikai multinacionális vállalat indiai gyárából kiszivárgott mérges gáz 2500 ember halálát, több ezer súlyos sérülését okozta, mert drága volt a komputeres szűrőbiztonsági berendezés beszerelése. Nyilván jó a fejlődőknek a felemás technológia is (amit a fejlett országokban már nem is használnak), ott olcsóbb lehet az élet, mint másutt(!) A terror és a közöny, úgy látszik, karöltve halad manapság. Ez, mint látjuk, egyre többször megbosszulja magát.