Magyar Szó, 1987. február (44. évfolyam, 30-44. szám)
1987-02-01 / 30. szám
1997. február 1., vasárnapMagyar Sió EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Egy színvallás, s egy vallomás Ha ha volt is némi kétség a szovjet társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és egyéb átalakítás méreteit illetően, akkor azokat a Szovjet KP KB minap megtartott plénumán , Mihail Gorbacsov végképp eloszlatta. A főtitkár minden eddigi erre vonatkozó mondanivalójánál világosabban, szabatosabban kifejtette az ország továbbfejlődésével kapcsolatos elképzeléseit. S félreérthetetlenül megmondta azt is, hogy miért van szükség a gyökeres átalakításra: a jelenlegi rendszer megrekedt, a hetvenes évek eleje óta a szovjet társadalom egy helyben topog. Az ok: a téves káderpolitika, a demokratikus fejlődésben tapasztalt lemaradás, a gazdaság irányításában észlelt visszásságokés sok minden más, amit kizárólag mélyreható változásokkal változtathatnak meg. Ezért a jövőben titkos választások lesznek, egy posztra több jelöltet kell állítani, a dolgozóknak közvetlenül részt kell venniük a vállalatok irányításában, a szovjet polgárok szabadabban utazhatnak külföldre stb. S lám, még csak nem is zárják elmegyógyintézetbe azt, aki ilyesmit javasol. Egyszóval mindazért, amit az elámult világközvélemény, előtt mondott és saját népének javasol, az említett plénum kétségkívül máris történelmi mérföldkőnek számít a szocialista eszme fejlődésében , világviszonylatban is. Még akkor is, ha különböző okokból netán nem valósulhat meg a plénumon elfogadott valamennyi határozat. Ha ugyanis 1948 a sztálini önkénnyel való első nyílt szembeszállás által került a történelem nagykönyvébe, az európai kommunista és munkáspártok 1979. évi berlini értekezlete pedig e szembeszállás helyességének nyugtázásával vált ismeretessé, akkor 1937 kétségkívül az eredeti, emberközpontú szocializmus hellyel-közzel immár megkezdett folyamata világviszonylatban való kibontakozásának valódi kezdetét jelentheti. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt ugyanis, hogy minden kezdeményezés, minden ez irányú helyes elképzelés, sőt még az ilyen gyakorlat színlelt elfogadása sem tehette lehetővé a megkövesedett, dogmatikus „realszocializmus” béklyóitól való érdemi megszabadulást mindaddig, míg a felszámolására irányuló folyamat be nem indul a világ első és legerősebb (s ez is jelentős tényező) államában, a Szovjetunióban. Most ezt is megértük. S ha netán 95 évet élt volna, akkor megéri az is, aki ezt a történelmi elégtételt mindenkinél jobban megérdemelte. S míg Gorbacsov ily módon Moszkvában színt vallott, addig Ronald Reagan Washingtonban, legbizalmasabb munkatársainak, a kongresszusi bizottság előtt elhangzott nyilatkozatai álltal kész tények elé állítva, kénytelen volt beismerő vallomást tenni. A hét elején a nemzethez intézett beszédében közölte, hogy minden eddigi állítása ellenére tudott az immár hírhedt iráni fegyverkereskedelemről, s bár ebbe az üzletbe több súlyos hiba csúszott — amiért szintén magára vállalta a felelősséget —, a Libanonban fogva tartott túszok kiszabadítására irányuló kísérlet, szavai szerint, „mégis megérte a kockázatot”. Igaz, hogy egy sebtében lebonyolított körkérdés nem éppen ezt mutatja. Az USA-ban ugyanis egyre többen kifogásolják az elnök külpolitikáját, így például a megkérdezetteknek mindössze 28 százaléka helyesli, 60 százaléka pedig rosszallja a nicaraguai ellenforradalmárok támogatását, s hogy az egész iráni botrány és az elnöknek ezzel kapcsolatos magatartása egyáltalán nem öregbítette Reegannek és pártjának tekintélyét, az kézzelfogható. Mindezek után egy esetleges nagyhatalmi csúcstalálkozóra — ha egyáltalán sor kerül rá — a két szuperhatalom képviselője lényegesen megváltozott pozíciókkal érkezne. A fent említett színvallásnak és vallomásnak azonban máris megvan a világvisszhangja. A keleti tömb országaiban, ahol már „kérdés nélkül” nekiláttak a társadalmi-gazdasági reformoknak, a Szovjet KP KB plénuma után nyilván megkönynyebbülten fellélegeztek. A többiek pedig szemlátomást alig várták a rajt jelzését, s szinte még a plénummal egyidejűleg közölték, hogy ezúttal is követni fogják a követendő példát. Nyugaton a nyugtalanság abban nyilvánul meg, hogy Washington politikájának túl hű követői, a jelek szerinti, szintén veszítettek valamennyit hitelükből. Hogy éppen ez is egy oka-e annak, hogy az NSZK-ban minap lezajlott választásokon a legtöbb szavazatot a sikeres, hatalmon levő kormánykoalíció oszlopa, a CDU veszítette, az kérdéses. De hogy Helmut Kohl sem növelte népszerűségét a választási hadjárat utolsó szakaszában adott néhány a szélsőjobboldallal kacérkodó kijelentésével, az biztos. S ha már az említett választásoknál tartunk: a legtöbbet emlegetett jellegzetessége kétségkívül az volt, hogy az NSZK legerősebb pártjainak árnyékában szép lassan beérnek a Zöldek. Úgy tűnik azonban, hogy a derék németeket nemigen aggasztja az említettek „baloldali radikalizmusa”. A hatvanas évek forradalmi ifjúságának „nagy” vezetőiből lett kispolgárokat tártta szem előtt, nyilván úgy vélik, hogy a kék szilva is csak addig piros, míg zöld. A valódi színtét pedig akkor kapja meg, amikor megérik. Mint Kínában a helyzet. Pekingben a legilletékesebb helyről közölték ugyanis, hogy az, mármint a helyzet, minden követelőzés ellenére (vagy talán éppen azért), még nem érett meg a mélyrehatóbb társadalmi változásokra. Marad tehát továbbra is a „burzsoá liberalizmus” elleni harc, ami „nem zárja ki a beindított gazdasági reformok folytatását”. Sokak szerint ugyanez a kettő, mármint a társadalmi-politikai és a gazdasági átalakítás elválaszthatatlan, de ez majd elválik. Kínában is, hamarosan, ahúgy, mint ahogy a Ku- Culaitban megtartott iszlám csúcsértekezleten is elvált, hogy ki a felelős az értelmetlen öbölháború folytatásáért: Irán, Teherán hatalomtartói nemcsak hogy távol maradtak a csúcsértekezletről, hanem még az ott megválasztott iszlám békéltető bizottságot sem hajlandók fogadni. A háború tehát,ha kell”, még 20 évig is folytatódik. Mindaddig, míg az elindításáért felelős Irak oda nem vész az öböl menti mocsarakban. Még akkor is ha a Shatal Arab ingoványaiba menthetetlenül magéval húzza kibékíthetetlen ellenségét. Egy értelmetlen ,,következetesség” következményeként. ENGLER Lajos Mihail Gorbacsov A TÚSZ MINT FEGYVER Emberrablók offenzívája Libanonban LIBANONBAN FOLYTATÓDNAK az emberrablások. Állítólag egyfajta figyelmeztetés ez a nyugati kormányoknak, hogy igazságtalan politikát dolgoztak ki az arab országokkal szemben. Klasszikus emberrablásokról van szó, amikor az anyagi érdekek a politikai célokkal párosulva kifejezésre jutnak? Valószínűleg csak részben. Elsősorban arról beszélhetünk, hogy elharapódzott a terror. Libanonban a külföldiek elrablói nem annyira az elfogott túszok kiszabadítását, pénzt akarnak kizsarolni, mint inkább egyfajta biztosítékot szerezni maguknak, hogyha váratlanul, bajba kerülnek, kéznél legyenek a szerencsétlen foglyok, akiknek fenyegető sorsa egérutat adhat az erőszak elkövetőinek, a vallási vagy iechológiai mezbe bújtatott terroristáknak. Mint tudjuk, Libanonban, főleg Bejrútban, eddig 25 amerikai, illetve európai üzletembert, egyetemi tanárt, lelkészt, diplomáciai kistisztviselőt raboltak el különféle szélsőséges csoportok tagjai. Kiszabadításukra megmozdult a nyugati világi és az egyházi diplomácia egyaránt, sajnos azonban vajmi kevés sikerrel. Sőt, immár a közvetítőknek is nyoma vész: általában azok rabolják el őket, akikkel hivatalosan tárgyalnak. Az érdekelt országok kormányainak kiszabadítási kísérleteit nagyon megnehezíti az a sajnálatos tény is, hogy Libanonban a kormányzatnak, semmilyen tekintélye sincs. Amin Gemayel elnök jómaga is csupán báb, akinek szavára külföldön, de még kevésbé belföldön keveset adnak. Az ország nagy részét szíriai hadsereg ellenőrzi, de ott sincs biztonság. Ugyanakkor Damaszkuszhoz sem fordulhatnak azok a kormányzatok, amelyek polgáraik szabadon bocsátását sürgetik, sok esetben egyéni érdekekbe ütköznek. ERRE AZ EGYIK LEGFRISSEBB PÉLDA a bonni kormány próbálkozása. A parlamenti választások idejére esett két nyugatnémet üzletember bejrúti elrablása, persze az újságok ezzel voltak tele, a közvélemény nyugtalankodott Főleg a Kohl-kabinet eredménytelen kísérlete miatt. Most még nagyobb az elégedetlenség az NSZK-ban, mert az elraboltak sorsáról hírzárlatot rendeltek el a sajtó számára is! Erre azért nemigen volt még példa. A frankfurti vegyipari vállalat, a Hoechst egyik képviselője, Cordest, továbbá a Siemens konszern alkalmazottját, Schmidtet — mint mi is megírtuk már — azért rabolták el a Hizbollah nevű libanoni muzulmán szervezet tagjai, mert a német rendőrség Frankfurtban letartóztatta Ali Hamadei libanoni terroristát. Folyékony robbanóanyaggal töltött csomaggal akart repülőre szállni. Különben is 1985 júniusában, egyes bizonyítékok szerint, részt vett a TWA amerikai légitársaság utasrepülőgépének elrablásában és megölt egy utast, egy szabadságos amerikai tengerészgyalogost. Nos, hogy ne adják át az amerikai hatóságoknak, a Hizbollah elrabolta a két nyugatnémet üzletembert. Hamadei fivérét is letartóztatták időközben. Bonni adatok szerint a túszkérdés legnagyobb bonyodalma abból származik, hogy Hamadei egyik fivére Libanonban jelentős politikai szerepet játszik az Isten Pártja nevű szervezet megbízásából. Ez a csoport hogy mennyire összefüggnek a dolgok — a libanoni síita Amal szervezetből vált ki. Az Amal vezetője pedig Nabih Berri, a bejrúti kormány igazságügyminisztere. A TWA gépe elrablásának ügyében a döntő közvetítő szerepét töltötte be, mostani felmérések szerint azonban tekintélye már erősen csökkent saját fegyveres mozgalmának berkeiben is. Persze nemcsak német túszok sorsa forog kockán: a libanoni belviszonyokra jellemző, hogy több mint egy hete nyoma veszett Terry Waite anglikán lelkésznek is. Ő is a nyugati túszok kiszabadításán fáradozott az emberrablókkal tárgyalva. A drúzok akik felelősséget vállaltak biztonságáért, a nyugati hírforrások szerint, igyekeznek megnyugtatni Londont, hogy nem esett semmi bántódása. A bizonytalanság és a tanácstalanság persze nőttön nő, a libanoni jogrendszer elleni bizalmatlanság szintén. Nyilvánvaló, hogy a kormányzat nem ura a helyzetnek, a csoport-, a törzsi és a vallási érdekek megszerveződése ennél erősebb Libanonban. Az Amerikai Egyesült Államok elrendelte a Libanonban élő polgárainak azonnali távozását, mondván, hogy nem szavatolhatja biztonságukat; egyes nyugat-európai országok is hasonló rendeletet adtak ki. A TERROR MINDENKÉPPEN TERRORT SZÜL,, és a kör újra meg újra bezárul: megerősítették az amerikai hadiflottát a Földközi-tengeren, mintegy figyelmeztetésként Libanonra nézve. JAKOBSZ István * KÜLPOLITIKA Gorbacsov első mérlege — KEZDEMÉNYEZÉST, ALKOTÓERŐT KÖVETEL AZ IDŐ az élet valamennyi szférájában. Újdonságában és méreteiben példa nélküli feladatot vetett fel, amelyet a lehető legrövidebb idő alatt kell megoldani — így fogalmazta meg a szovjet társadalom előtt álló feladatokat Gorbacsov főtitkár. És ez a határozottság a szovjet társadalom fejlődése mai szakaszának egyik jellegzetességét adja. Az átalakulás programjának egy évvel ezelőtti elfogadása óta ugyanis mind több jelét látjuk annak, hogy ez a program milyen nagy fordulatot hozhat a szovjet társadalomban, de annak is, hogy milyen nagy az ellenállás vele ,szemben és végül annak, mekkora az eltökéltség, hogy ezt az ellenállást letörjék. Az átalakulás méreteiről tanúskodik a gazdaságirányítási apparátus leépítése — egyes ágazatokban 40 százalékkal is — épp úgy, mint az, hogy az idén már öt szövetségi minisztérium több száz vállalata teljesen önállóan működik a gazdasági számítás, az önfinanszírozás és a kifizetődőség alapján. A gazdaság intenzitásának fokozódásáról tanúskodik az idei terv, amely az ipari termelés 4,4 százalékos növekedését irányozza elő. Az útkeresés intenzitásáról pedig többek között az, hogy május 1-jétől alkalmazzák az új törvényt, amely 29 ágazatban megengedi a magántevékenységet, de a törvény hatályba lépésére nem várva Leningrádban imár megnyílt az első margáncukrászda, Moszkvában készülnek az első magánétterem megnyitására, a kritika is Általánosabbá VÁLT és egyszerre tanúskodik három dologról is. Legelőször arról, hogy mennyi negatív jelenség halmozódott fel a Szovjetunióban, továbbá arról, hogy a szovjet vezetés és a szovjet polgárok egyaránt türelmetlenebbekké váltak ezekkel a jelenségekkel szemben, végül arról, hogy az átalakulás jelentős ellenállásba ütközik. A bírálatra maga a pártvezetőség adott példát, amikor megrótt több minisztériumot és több köztársaságot, a hatást pedig érzékeltette nemcsak a sok leváltás, hanem több miniszter letartóztatása is. A lapokban a Pravda ütötte mag a hangot, felvetve a kérdést: „vajon az új áramlat áttör-e a megszokottság és hanyagság, a vezetés szubjektív és önkényes módszereinek kemény kérgén, amelyet most a párt elítél”. És hogy ez a bírálat meddig megy, arra utal, hogy még a mindenható 3 KGB-t is bírálat érte, amikor a felsőbb vezetés vett védelmébe egy vorosilovgrádi újságírót, a skörzeti ügyésszel és az állambiztonsági szervekkel szemben. Arról pedig, hogy a bírálatok milyen ellenállásra világítanak rá, jellemző a szmolenszki eset, amivel kapcsolatiban a Pravda hasábjain az olvasók, azt tették szóvá, hogy az újat hidalna segíteni hivatott leváltások úgy történtek, hogy a visszaélések miatttmagát kompromittáló végrehajtó tanácsi elnök a körzeti kommunális szolgálatok élérekerült, helyét pedig olyan ember foglalta el, aki ellen hasonló vádak hangzottak el. AZ ELLENÁLLÁS ilyen és HASONLÓ BESZÉDES JELEI hívták fel a figyelmet arrra, hogy nem is olyan könnyű feladatra vállalkozott aszovjet vezetőség. A Kínában történtekkel — vagyis azzal, hogy főtitkárcserével járt az, hogy burzsoá liberalizmussá nyilvánították azt, ami túlmehetett volna a Kínai EP által megadott kereteiken — párosulva ennek az ellenállásnak a felszínre törése szülte azokat az elemzéseket, amelyek szerint rendkívül összetett feladat új lendületet adni a szocialista társadalmak fejlődésénak. Ezek az elemzések megpróbálták felvázolni az ellenállás szociológiai magyarázatát, az akadozás okai között emlegetve a késedelmet, ami miatt a régi már megmerevedett és kisváltségok forrása lett, az uralkodó ideológiát, amely nehezen békül meg olyan elemek beiktatásával, amelyeket eddig elítélt, annak szem elől tévesztését, hogy a gazdasági reform nem lehet politikai reformok nélkül stb. Másrészt emlékeztetnek arra, hogy már máskor is voltak nekilendülések, de azok átalakulás és a fejlődés meggyorsítása helyett megrázkódtatásokhoz vezettek. Mert 1956-ban Magyarország esetében még lehetett arra hivatkozni, hogy a rendszer súlyos hibái annyira elkeserítették a tömegeket, hogy szóhoz juthattak az ellenforradalmi erők, de 1968-ban Csehszlovákiában a válságba torkolló erjedésnek a megindítója már nyilvánvalóan az a dilemma volt, hogymiért ne gyorsulhatna meg a fejlődésannyira egy szocialista országban, hogy utolérje azokat a tőkés országokat, amelyekkel valamikor még egyszinten volt. És a reform híveinek dolgát megnehezíti, hogy Kelet-Európa legproblémátlanabb és legnagyobb életszínvonalat nyújtó gazdasága akeletnémet, amely a legkisebb hajlandóságot mutatja a reformra, areformban legmesszebb menő magyar gazdaság viszont a külföldi adósság növekedésének, a termelés stagnálásának, a reáljövedelem csökkenésének jeleit mutatja. A MÉRLEGKÉSZÍTÉST, az ellenállással és kételyekkel szemben egyaránt kemény eltökéltséget jelentette a héten a Szovjet KP KB kétnapos ülése. A mérleg elsősorban az ellenállást, a nehézségeket összegezte. De a mérlegkészítés egyben eltökéltséget is fejezett ki: nem engedik meg, hogy a nehézségek és az ellenállás diadalmaskodjon, hanem tovább haladnak a megjelölt úton. Ennek jegyében jövőre országos pártértekezletet tartanak — 1941 óta először —, hogy a két kongresszus között is összegezzék az eredményeket, a problémákat és a feladatokat. A leglényegesebb azonban a kétnapos plénumon kifejezésre jutó meggyőződés, hogy megtalálták a módját a problémáikkal való megbirkózásn..k. A plénum szerint ez a módszer minden helyre olyanok kerüljenek, akik hajlandók és képesek legyőzni a nehézségeket. És ezen a vonalon nem isa leglényegesebb a napi hírekben előtérbe kerülő személyi változások, hanem a rátermett káderek feltörését lehetővé tevő, úgyszólván minden tekintetben kikerekített új rendszer beindítása, titkos szavazás és új választási mód a pártban, több jelölt állítása a szovjetek tagjainál és a vállalati vezetők választása. BÁLINT István 3