Magyar Szó, 1987. február (44. évfolyam, 30-44. szám)

1987-02-01 / 30. szám

1997. február 1., vasárnapMagyar Sió EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Egy színvallás, s egy vallomás H­a ha volt is némi kétség a szovjet társadalmi, politi­kai, gazdasági, kulturális és egyéb átalakítás méreteit illetően, akkor azokat a Szovjet KP KB minap megtartott plénumán , Mi­hail Gorbacsov végképp eloszlatta. A főtitkár minden eddigi erre vo­natkozó mondanivalójánál világo­sabban, szabatosabban kifejtette az ország továbbfejlődésével kapcso­latos elképzeléseit. S félreérthe­tetlenül megmondta azt is, hogy miért van szükség a gyökeres át­alakításra: a jelenlegi rendszer megrekedt, a hetvenes évek eleje óta a szovjet társadalom egy hely­ben topog. Az ok: a téves káder­politika, a demokratikus fejlődés­ben tapasztalt lemaradás, a gazda­ság irányításában észlelt visszás­ságok­­és sok minden más, amit kizárólag mélyreható változások­kal változtathatnak meg. Ezért­ a jövőben titkos választások lesznek, egy posztra több jelöltet kell ál­lítani, a dolgozóknak közvetlenül részt kell venniük a vállalatok irányításában, a szovjet polgárok szabadabban utazhatnak külföld­re stb. S lám, még csak nem is zárják elmegyógyintézetbe azt, aki ilyesmit javasol. E­gyszóval mindazért, amit az elámult világközvélemény, előtt mondott és sajá­t né­pének javasol, az említett plénum kétségkívül máris történelmi mér­földkőnek számít a szocialista eszme fejlődésében , világvi­szonylatban is. Még akkor is, ha különböző okokból netán nem valósulhat meg a plénumon elfo­gadott valamennyi határozat. Ha ugyanis 1948 a sztálini önkénnyel való első nyílt szembeszállás által került a történelem nagykönyvé­be, az európai kommunista és munkáspártok 1979. évi berlini értekezlete pedig e szembeszállás helyességének nyugtázásával vált ismeretessé, akkor 1937 kétségkí­vül az eredeti, emberközpontú szocializmus hellyel-közzel immár megkezdett folyamata világvi­szonylatban való kibontakozásának valódi kezdetét­­ jelentheti. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt ugyanis, hogy minden kezdemé­nyezés, minden ez irányú helyes elképzelés, sőt még az ilyen gya­korlat színlelt elfogadása sem te­h­ette lehetővé a megkövesedett, dogmatikus „realszocial­izmus” béklyóitól való érdemi megszaba­dulást mindaddig, míg a felszá­molására irányuló folyamat be nem indul a világ első és leg­erősebb (s ez is jelentős tényező) államában, a Szovjetunióban. Most ezt is megértük. S ha netán 95 évet élt volna, akkor megéri az is, aki ezt a történelmi elégtételt mindenkinél jobban megérdemelte. S míg Gorbacsov ily módon Moszkvában színt vallott, addig Ronald Reagan Wa­shingtonban, legbizalmasabb mun­katársainak, a kongresszusi bizott­ság előtt elhangzott nyilatkozatai álltal kész tények elé állítva, kénytelen volt beismerő vallomást tenni. A hét elején a nemzethez intézett beszédében közölte, hogy minden eddigi állítása ellenére tu­dott az immár hírhedt iráni fegy­verkereskedelemről, s bár ebbe az üzletbe több súlyos hiba csúszott — amiért szintén magára vállalta a felelősséget —, a Libanonban fogva tartott túszok kiszabadítá­sára irányuló kísérlet, szavai sze­rint, „mégis megérte a kockáza­tot”. Igaz, hogy egy sebtében le­bonyolított körkérdés nem éppen ezt mutatja. Az USA-ban ugyanis egyre többen kifogásolják az el­nök külpolitikáját, így például a megkérdezetteknek mindössze 28 százaléka helyesli, 60 százaléka pedig rosszallja a nicaraguai ellen­forradalmárok támogatását, s hogy az egész iráni botrány és az el­nöknek ezzel kapcsolatos maga­tartása egyáltalán nem öregbítet­te Re­egannek és pártjának tekin­télyét, az kézzelfogható. Mindezek után egy esetleges nagyhatalmi csúcstalálkozóra — ha egyáltalán sor kerül rá — a két szuperhatalom képviselője lé­nyegesen megváltozott pozíciókkal érkezne. A fent említett színvallásnak és vallomásnak azonban máris megvan a világvissz­­hangja. A keleti tömb országai­ban, ahol már „­kérdés nélkül” nekiláttak a társadalmi-gazdasági reformoknak, a Szovjet KP KB plénuma után nyilván megköny­nyebbülten fellélegeztek. A töb­biek pedig szemlátomást alig vár­ták a rajt jelzését, s szinte még a plénummal egyidejűleg közölték, hogy­­ ezúttal is követni fogják a követendő példát. Nyugaton a nyugtalanság abban nyilvánul meg, hogy Washington politikájának túl hű követői, a jelek szerinti, szintén veszítettek valamennyit hitelükből. Hogy ép­pen ez is egy oka-e annak, hogy az NSZK-ban minap lezajlott vá­lasztásokon a legtöbb szavazatot a sikeres, hatalmon levő kormány­koalíció oszlopa, a CDU veszí­tette, az kérdéses. De hogy Hel­mut Kohl sem növelte népszerű­ségét a választási hadjárat utolsó szakaszában adott néhány a szél­sőjobboldallal kacérkodó kijelenté­sével, az biztos. S ha már az említett válasz­tásoknál tartunk: a legtöbbet em­legetett jellegzetessége kétségkívül az volt, hogy az NSZK legerősebb pártjainak árnyékában szép las­san beérnek a Zöldek. Úgy tűnik azonban, hogy a derék németeket nemigen aggasztja az említet­tek „baloldali radikalizmusa”. A hat­vanas évek forradalmi ifjúságának „nagy” vezetőiből lett kispolgáro­kat tártta szem előtt, nyilván úgy vélik, hogy a kék szilva is csak addig piros, míg zöld. A valódi színtét pedig akkor kapja meg, amikor megérik. M­int Kínában a helyzet. Pe­­kingben a leg­illetékesebb helyről közölték ugyanis, hogy az, mármint a helyzet, min­den követelőzés ellenére (vagy ta­lán éppen azért), még nem érett meg a mélyrehatóbb társadalmi változásokra. Marad tehát tovább­ra is a „burzsoá liberalizmus” el­leni harc, ami „nem zárja ki a beindított gazdasági reformok folytatását”. Sokak szerint ugyan­ez a kettő, mármint a társadalmi-politikai és a gazdasági átalakítás elválasztha­tatlan, de ez majd elválik. Kíná­ban is, hamarosan, ahúgy, mint ahogy a Ku-­­ C­ulaitban megtartott iszlám csúcsértekezleten is elvált, hogy ki a felelős az értelmetlen öbölháború folytatásáért: Irán, Te­herán hatalomtartói nemcsak hogy távol maradtak a csúcsértekezlet­ről, hanem még az ott megválasz­tott iszlám békéltető bizottságot sem hajlandók fogadni. A háború tehát,­­ha kell”, még 20 évig is folytatódik. Mindaddig, míg az elindításáért felelős Irak oda nem vész az öböl menti mocsarakban. Még akkor is ha a Shat­al Arab ingoványaiba menthetetlenül ma­géval húzza kibékíthetetlen ellen­­ségét. Egy értelmetlen ,,követke­zetesség” következményeként. ENGLER Lajos Mihail Gorbacsov A TÚSZ MINT FEGYVER Emberrablók offenzívája Libanonban LIBANONBAN FOLYTATÓD­NAK az emberrablások. Állítólag egyfajta figyelmeztetés ez a nyu­gati kormányoknak, hogy igazság­talan politikát dolgoztak ki az arab országokkal szemben. Klasszikus emberrablásokról van szó, amikor az anyagi érdekek a politikai célokkal párosulva kife­jezésre jutnak? Valószínűleg csak részben. Elsősorban arról beszélhe­tünk, hogy elharapódzott a terror. Libanonban a külföldiek elrablói nem annyira az elfogott túszok kiszabadítását, pénzt akarnak ki­zsarolni, mint inkább egyfajta biztosítékot szerezni maguknak, hogyha váratlanul, bajba kerülnek, kéznél legyenek a szerencsétlen foglyok, akiknek fenyegető sorsa egérutat adhat az erőszak elköve­tőinek, a vallási vagy iechológiai mezbe bújtatott terroristáknak. Mint tudjuk, Libanonban, főleg Bejrútban, eddig 25 amerikai, il­letve európai üzletembert, egyete­mi tanárt, lelkészt, diplomáciai kistisztviselőt raboltak el külön­féle szélsőséges csoportok tagjai. Kiszabadításukra megmozdult a nyugati világi és az egyházi dip­lomácia egyaránt, sajnos azonban vajmi kevés sikerrel. Sőt, immár a közvetítőknek is nyoma vész: általában azok rabolják el őket, akikkel hivatalosan tárgyalnak. Az érdekelt országok kormá­nyainak kiszabadítási kísérleteit nagyon megnehezíti az a sajnála­tos tény is, hogy Libanonban a kormányzatnak, semmilyen tekinté­lye sincs. Amin Gem­ayel elnök jó­maga is csupán báb, akinek sza­vára külföldön, de még kevésbé belföldön keveset adnak. Az or­szág nagy részét szíriai hadsereg ellenőrzi, de ott sincs biztonság. Ugyanakkor Damaszkuszhoz sem fordulhatnak azok a kormányza­tok, amelyek polgáraik szabadon bocsátását sürgetik, sok esetben egyéni érdekekbe ütköznek. ERRE AZ EGYIK LEGFRIS­SEBB PÉLDA a bonni kormány próbálkozása. A parlamenti vá­lasztások idejére esett két nyu­gatnémet üzletember bejrúti el­rablása, persze az újságok ezzel voltak tele, a közvélemény nyug­talankodott Főleg a Kohl-kabinet eredménytelen kísérlete miatt. Most még nagyobb az elégedetlen­ség az NSZK-ban, mert az elra­boltak sorsáról hírzárlatot rendel­tek el a sajtó számára is! Erre azért nemigen volt még példa. A frankfurti vegyipari vállalat, a Hoechst egyik képviselője, Cordest, továbbá a Siemens konszern al­kalmazottját, Schmidtet — mint mi is megírtuk már — azért ra­bolták el a Hizbollah nevű liba­noni muzulmán szervezet tagjai, mert a német rendőrség Frank­furtban letartóztatta Ali Hamadei libanoni terroristát. Folyékony robbanóanyaggal töltött csomag­gal akart repülőre szállni. Külön­ben is 1985 júniusában, egyes bi­zonyítékok szerint, részt vett a TWA amerikai légitársaság utas­repülőgépének elrablásában és megölt egy utast, egy szabadsá­­gos amerikai tengerészgyalogost. Nos, hogy ne adják át az ameri­kai hatóságoknak, a Hizbollah el­rabolta a két nyugatnémet üzlet­embert. Hamadei fivérét is letar­tóztatták időközben. Bonni adatok szerint a túszkérdés legnagyobb bonyodalma abból származik, hogy Hamadei egyik fivére Libanonban jelentős politikai szerepet játszik az Isten Pártja nevű szervezet megbízásából. Ez a csoport hogy mennyire összefüggnek a dolgok — a libanoni síita Amal szervezetből vált ki. Az Amal vezetője pedig Nabih Berri, a bej­rúti kormány igazságügyminiszte­re. A TWA gépe elrablásának ügyében a döntő közvetítő szere­pét töltötte be, mostani felméré­sek szerint azonban tekintélye már erősen csökkent saját fegy­veres mozgalmának berkeiben is. Persze nemcsak német túszok sorsa forog kockán: a libanoni belviszonyokra jellemző, hogy több mint egy hete nyoma veszett Ter­ry Waite anglikán lelkésznek is. Ő is a nyugati túszok kiszabadításán fáradozott az emberrablókkal tár­gyalva. A drúzok akik felelősséget vállaltak biztonságáért, a nyugati hírforrások szerint, igyekeznek megnyugtatni Londont, hogy nem esett semmi bántódása. A bizony­talanság és a tanács­tal­anság per­sze nőt­tön nő, a libanoni jog­rendszer elleni bizalmatlanság szintén. Nyilvánvaló, hogy a kor­mányzat nem ura a helyzetnek, a csoport-, a törzsi és a vallási ér­dekek megszerveződése ennél erő­sebb Libanonban. Az Amerikai Egyesült Államok elrendelte a Li­banonban élő polgárainak azon­nali távozását, mondván, hogy nem szavatolhatja biztonságukat; egyes nyugat-európai országok is hasonló rendeletet adtak ki. A TERROR MINDENKÉPPEN TERRORT SZÜL,, és a kör újra meg újra bezárul: megerősítették az amerikai hadiflottát a Földkö­zi-tengeren, mintegy figyelmezte­tésként Libanonra nézve. JAKOBSZ István * KÜLPOLITIKA Gorbacsov első mérlege — KEZDEMÉNYEZÉST, ALKO­TÓERŐT KÖVETEL AZ IDŐ az élet valamennyi szférájában. Új­donságában és méreteiben példa nélküli feladatot vetett fel, ame­lyet a lehető legrövidebb idő alatt kell megoldani — így fogalmazta meg a szovjet társadalom előtt álló feladatokat Gorbacsov főtit­kár. És ez a határozottság a szov­jet társadalom fejlődése mai sza­kaszának egyik jellegzetességét adja. Az átalakulás programjának egy évvel ezelőtti elfogadása óta ugya­nis mind több jelét látjuk an­nak, hogy ez a program milyen nagy fordulatot hozhat a szovjet társadalomban, de annak is, hogy milyen nagy az ellenállás vele ,szemben és végül annak, mekkora az eltökéltség, hogy ezt az ellen­állást letörjék. Az átalakulás méreteiről tanús­kodik a gazdaságirányítási appará­tus leépítése — egyes ágaza­tok­ban 40 százalékkal is — épp úgy, mint az, hogy az idén már öt szövetségi minisztérium több száz vállalata teljesen önállóan működik a gaz­dasági számítás, az önfinanszíro­zás és a kifizetődőség alapján. A gazdaság intenzitásának fokozódá­sáról tanúskodik az idei terv, amely az ipari termelés 4,4 száza­lékos növekedését irányozza elő. Az útkeresés intenzitásáról pedig többek között az, hogy május 1-jé­­től alkalmazzák az új törvényt, amely 29 ágazatban megengedi a magántevékenységet, de a törvény hatályba lépésére nem várva Le­­ningrád­ban imár megnyílt az első margáncu­krászda, Moszkvában ké­szülnek az első magánétterem megnyitására, a kritika is Általáno­sabbá VÁLT és egyszerre tanús­kodik három dologról is. Legelő­ször arról, hogy mennyi negatív jelenség halmozódott fel a Szov­jetunióban, továbbá arról, hogy a szovjet vezetés és a szovjet polgá­rok egyaránt türelmetlenebbekké váltak ezekkel a jelenségekkel szemben, végül arról, hogy az át­alakulás jelentős ellenállás­ba üt­közik. A bírálatra maga a párt­­vezetőség adott példát, amikor megrótt több minisztériumot és több köztársaságot, a hatást pedig érzékeltette nemcsak a sok levál­tás, hanem több miniszter letartóz­tatása is. A lapokban a Pravda ütötte mag a hangot, felvetve a kérdést: „vajon az új áramlat át­tör-e a megszokottság és hanyag­ság, a vezetés szubjektív és önké­nyes módszereinek kemény kér­gén, amelyet most a párt elítél”. És hogy ez a bírálat meddig megy, arra utal, ho­gy még a min­denható 3 KGB-t is bírálat érte, amikor a felsőbb vezetés vett vé­delmébe egy vorosilovgrádi újság­írót, a skörzeti ügyésszel és az ál­­lambiztonsági szervekkel szemben. Arról pedig, hogy a bírálatok mi­lyen ellenállásra világítanak rá, jellemző a szmolenszki eset, ami­vel kapcsolatiban a Pravda hasáb­jain az olvasók, azt tették szóvá, hogy az újat hidalna segíteni hi­vatott leváltások úgy történtek, hogy a visszaélések miattt­­magát kompromittáló végrehajtó tanácsi elnök a körzeti kommunális szol­gálatok élére­­került, helyét pedig olyan ember foglalta el, aki ellen hasonló vádak hangzottak el. AZ ELLENÁLLÁS ilyen és HASONLÓ BESZÉDES JELEI hív­ták fel a figyelmet arrra, hogy nem is olyan könnyű feladatra vállal­kozott a­­szovjet vezetőség. A Kí­nában történtekkel — vagyis az­zal, hogy főti­tkárcserével járt az, hogy burzsoá liberalizmussá nyil­vánították azt, ami túlmehetett volna a Kínai EP által megadott kereteiken —­­ párosulva ennek az ellenállásnak a­ felszínre törése szülte azokat az elemzéseket, ame­lyek szerint rendkívül összetett feladat új lendületet adni a szocia­lista társadalmak fej­l­ődésén­ak. Ezek az elemzések megpróbálták felvázolni az ellenállás szocioló­giai magyarázatát, az akadozás okai között emlegetve a késedel­met, ami miatt a régi már meg­merevedett és kisvá­ltsé­gok forrása lett, az uralkodó ideológiát, amely nehezen békü­l meg olyan elemek beiktatásával, amelyeket eddig el­ítélt, annak szem elől tévesztését, hogy a gazdasági reform nem le­het politikai reformok nélkül stb. Másrészt emlékeztetnek arra, hogy már máskor is voltak neki­lendülések, de azok átalakulás és a fejlődés meggyorsítása helyett m­egr­á­zkódtatás­o­kh­oz vezettek. Mert 1956-ban Magyarország ese­tében még lehetett arra hivatkoz­ni, hogy a rendszer súlyos hibái annyira elkeserítették a tömege­ket, hogy szóhoz juthattak az el­lenforradalmi erők, de 1968-ban Csehszlovákiában a válságba tor­kolló erjedésnek a megindítója már nyilvánvalóan az a dilemma volt, hogy­­miért ne gyorsulhatna meg a fejlődés­­annyira egy szo­cialista országban, hogy utolérje azokat a tőkés országokat, ame­lyekkel valamikor még egy­­szinten volt. És a reform híveinek dolgát megnehezíti, hogy Kelet-Európa legproblémátl­anabb és legnagyobb életszínvonalat nyújtó gazdasága a­­keletnémet, amely a legkisebb hajlandóságot mutatja a reformra, a­­reformban legmesszebb menő magyar gazdaság viszont a külföl­di adósság növekedésének, a ter­melés stagnálásának, a reáljö­vedelem csökkenésének jelei­t mu­tatja. A MÉRLEGKÉSZÍTÉST, az el­lenállással és kételyekkel szemben egyaránt kemény eltökéltséget je­lentette a héten a Szovjet KP KB kétnapos ülése. A mérleg elsősor­ban a­z ellenállást, a nehézségeket összegezte. De a m­érlegkészítés egyben eltökéltséget is fejezett ki: nem engedik meg, hogy a nehézsé­gek és a­z ellenállás diadalmaskod­jon, hanem tovább haladnak a megjelölt úton. Ennek jegyében jövőre országos pártértekezletet tartanak — 1941 óta először —, hogy a két kongresszus között is összegezzék az eredményeket, a problémákat és a feladatokat. A leglényegesebb azonban a két­napos plénumon kifejezésre jutó meggyőződés, hogy megtalálták a módját a problémáikkal való meg­birkózásn­..­k. A plénum szerint ez a módszer­ minden helyre olyanok kerüljenek, akik hajlandók és ké­pesek legyőzni a nehézségeket. És ezen a vonalon nem is­­a leglénye­gesebb a napi hírekben előtérbe kerülő személyi változások, hanem a rátermett káderek feltörését le­hetővé tevő, úgyszólván minden tekintetben kikerekített új rend­szer beindítása, titkos szavazás és új választási mód a pártban, több jelölt állítása a szovjetek tagjainál és a vállalati vezetők választása. BÁLINT István 3

Next