Magyar Szó, 1988. január (45. évfolyam, 1-15. szám)
1988-01-03 / 1. szám
A KÜLPOLITIKA Мшм&6 1988. január 3., vasárnap Kéjelgő Hars-lakok és az AIDS (2.) Az UFO-őrület legfőbb támogatója, az emberi civilizáció Földön kívüli eredetének megszállott hirdetője, Erich von Daniken az ősszel részt vett az úgynevezett Ősi Űrhajós Társaság (AAS) XI. nemzetközi kongresszusán egyik adriai üdülőhelyünkön. Ott kért tőle interjút munkatársunk. Erich von Daniken évek óta a támadások és a bírálatok kereszttüzében áll, de mégis ,tántoríthatatlanul hirdeti furcsa elméleteit, tűri, hogy bírálják, na meg persze azt is, hogy hívei, sok millió példányban megjelenő könyveinek olvasói körülrajongják. A közönség misztikummal táplálkozó rétege áhitatos tisztelettel fogadja tanait. Az ősszel illusztris nemzetközi társaság előtt fejtette ki véleményét az UFO-król, a világűr műszakilag fejtett civilizációiról mondta el egész életfilozófiáját. ф Ha már Ön szerint a Földön kívüliek döntő szerepet játszottak az emberi civilizáció létrejöttében, miért nem avatkoznak be, amikor földi „gyermekeik” sorsa rosszra fordul? — Az istenek éberen figyelik a földi élet eseményeit. Csupán akkor fognak beavatkozni, ha a világ a katasztrófa szélére sodródik. Egyébként az olyan szülőket, akik mindent megtesznek gyermekeik kedvéért, nem lehet jó nevelőnek nevezni. • Nálunk csak az első öt könyve jelent meg, ezért kérném, hogy ismertesse legújabb művének tartalmát. —Ebben részletesen bizonyítom, hogy valamennyien az Istenek gyermekei vagyunk. Zeuszék nem érték be a felhők mögötti házasélet örömeivell, hanem leszálltak a Földre, hogy testi közelségükkel tisztelhessék meg barlangjukban a Neander-völgyi, esetleg a cromagnoni szépségeket. Viszont amit maguknak megengedtek a buja istenségek és kéjsóvár Földön kívüli űrgenetikusok, azt megtagadták az emberiségtől. Ezért kegyetlenül megbüntették a földieket bűnös életük miatt, gondoljunk csak Szodoma és Gomora esetére. Persze nemcsak a két bibliai város lakóit ítélték kárhozatra, hanem néhány indiai település erkölcstelen polgárait is. E pusztításról régészeti bizonyítékok vannak, sőt Anadóliában olyan föl alatti óvóhelyekre bukkantak, amelyek kétségkívül az égiek szörnyű haragjának megnyilvánulása ellen, mondjuk a tüzes eső ellen védték a lakosságot. Az emberek többsége jellegzetes kézmozdulattal intézi el az UFO-ügyet. Mégis néha komoly testületek is foglalkoznak a témával. 1979 decemberében a brit felsőházban a repülő csészealjakról alakult ki parázs vita és egy konzervatív képviselő azt fejtegette, hogy a rejtélyes repülő tárgyak nyilvánvalóan távoli égitestek barátságos követeit hozzák, akik szeretnének kapcsolatot teremteni a földiekkel. — Megítélésem szerint hamarosan fel fogja ismerni az emberiség e tények valódiságát és Európa valamelyik nagyvárosának egyetemén hamarosan paleovizitológiai tanszéket létesítenek. A hozzáértők itt ismertetik az UFO-kkal és hasonló kérdésekkel kapcsolatos tudnivalókat, mert a repülő csészealjak létezése egyáltalán nem kétséges, jóllehet én még egyet semutattam közülük. A legismertebb tudósok és csillagászok ezt határozottan cáfolják. Pedig minderre elegendő bizonyíték van a szakirodalomban és e régészetben is. Az amerikai Carl Sagan professzor ragyogó képességű csillagász és kiváló ember, de állítom, hogy az én szakterületemen nem illetékes. Nem ért az UFO-khoz. Itt van például az NSZK-beli von Dietfuhrt profeszszor, elismert tudós, sok jó könyvet írt, de ebben a témakörben nem szállhat velem vitába, mert teljesen járatlan. —oOo— Az ember azóta, hogy megtanult csodálkozni, egyfolytában azon fáradozik, hogy megértse önmagátés tisztázza az őt körülvevő világ lényegét. A természet kifürkészhetetlen bonyolultsága még mindig nem tette lehetővé, hogy minden titkok mélyére hatoljunk, még ma is sok találgatással kell szembenéznünk. Ez magyarázza, hogy az emberek egy része még ma is a valósi és misztifikált áltudományos magyarázatok felé hajlik. A számos új (ál)próféta meglovagolja ezt az érdeklődést, hogy a legfantasztikusabb elméletekkel még bizonytalanabbá, még titokzatosabbá tegye a bennünket körülvevő világot. Az új prófétanemzedék kétségkívül legérdekesebb alakja interjúalanyunk, Erich von Daniken, aki csodálatos históriákat tartalmazó könyveiben világsikerre tett szert. Műveit 37 nyelvre lefordították, több mint 50 millió példányban keltek el, s ezzel pokolian meggazdagodott — mondhatnánk úgy is, a Földön kívüliek hathatós segedelmével. J. SZABÓ József A tettes a Grand filmszínháztól 700 méter távolságra egy tapétaüzlet előtt csap le áldozatára, 23 óra 21 és 23 óra 22 perc között dördül el a halálos lövés. A gyilkos a bal vállán megragadja Olof Faimét, rárántja revolverének csövére és meghúzza a ravaszt. A golyó 10 centiméterrel a nyak alatt hatol be a testbe. Szétroncsolja a gerincet, az aortát, a légcsövet és a nyelőcsövet. Palme arccal a földre zuhan. Szájából ömlik a vér. Bal lába megrándul, majd mozdulatlanul marad. A második lövés néhány másodperccel az első után dördül el. A fegyver csöve ugyanarra a pontra irányul, mint az imént, de Lisbet Palménak nagy szerencséje van. Mielőtt a gyilkos tüzelne, ő a másodperc töredéke alatt megfordul és a lövedék párhuzamosan halad el a válla mellett, csak súrolja. Térdre esik, megfogja a férje fejét, majd ismét feláll, néhány bizonytalan lépést tesz. Még nem jutott el a tudatáig, hogy mi történt. Azt hiszi, valaki petárdát dobott. A gyilkos a Tunnelgatan irányába menekül. Az utca közepén két építőipari jármű vesztegel. Mielőtt ezekhez érne, még egyszer megfordul. Tekintete találkozik Lisbet Palme tekintetével. „Az volt az érzésem, hogy valahol már láttam ezt az embert — vallja később. A kép azonban „belefagyott” az emlékezetébe, olyan ez számára, mint az álomkép: „amikor megpróbálom felidézni, szertefoszlik a ködben” — mondta több alkalommal is az áldozat özvegye ... Lisbet Palme és két 17 éves diáklány, aki szintén hazafelé tart a 9 órai előadásról értetlenül áll az áldozat mellett és szívmasszázzsal próbálkoznak. Az erősen vérző sérültnél a szívmasszázs az utolsó, amihez folyamodni kell. Palménak azonban már semmilyen esélye nincs. Egy fiatalember szája szájra mesterséges légzéssel kísérletezik, de gyorsan feladja, mert az ő szája is megtelik vérrel. Amikor röviddel éjfél előtt Palmét a Sabbatoerg kórház orvosai hivatalosan nolttá nyilvánítják, már legalább fél órája halott. A golyó által ütött sebből és a golyó vájta csatorna irányából a svéd rendőrök azt a következtetést vonták le, hogy a gyilkos jobbkezes és legalább 10 centiméterrel magasabb volt, mint az áldozata. Pontosan tudta a megfelelő távolságot és a pontot, ahonnan és ahova a lövést le kellett adnia, hogy biztonságosan végezzen áldozatával. — Ha amatőr lett volna, ösztönszerűen nagyobb távolságot tart és valószínű, hogy a tarkót célozza — véli a stockholmi egyetem kriminológiai szakos docense. Egy perccel és 40 másodperccel a bűncselekmény után, Kjell östling rendőrfelügyelő riadóztat: „A Tunnelgatan és a Sveavagen utcák kereszteződésénel agyonlőttek egy embert.” Harminc másodperccel később egy kék fénnyel villogó rendőrkocsi érkezik a helyszínre. A járőr kiszáll, Lisbet Palméhez megy és azt kérdi tőle: „Ismeri ön ezt az embert?” — Nézze meg maga, idióta, ez a miniszterelnök ! — üvölti Lisbet Palme. A válasz „Láthatnám, kérem, a személyazonossági igazolványát?” Az összegyűlt tömegből némelyek gyorsabban kapcsolnak. Egy fiata ember, akit a nyomozás biztonsági okok miatt csak Lars álnéven emleget, látja a gyilkost, amint a közeli mellékutcában (a Malmskillandstatanon) felszalad a lépcsőkön, amelyekből 98 van. Lars azonnal utánaered. Feljutva a lépcsőn szem elől téveszti. A gyilkos a David Bagares Gata parkoló járművei között egérutat nyer és eltűnik. Egy rendőrautó halad el. Lars hadonászva integet a bennülőknek és megállítja majd mutatja a járőrnek, merre, melyik irányban látta eltűnni a gyilkost. Különös: a járőrparancsnok erre a jelenetre nem emlékszik. Még különösebb: a Dahlsgrad nevű járőrparancsnok azt állítja, el akarta vágni az útját a menekülő gyilkosnak, jóllehet a kérdéses időpontban a jegyzőkönyvek értelmében nem is tudhatott róla, hogy egyáltalán gyilkosság történt. És a legeslegkülönösebb: a járőr és a központ közötti párbeszéd jegyzőkönyvébe utólagosan bejegyzéseket írtak arról, hogy melyik járművekkel végezték a szolgálatot. Valami eltitkolnivalója lett volna a rendőrségnek? A dolgot még titokzatosabbá tesziegy bizonyos Ingrid néven vezetett tanú közlése, aki közvetlenül a gyilkosságot megelőzően a Drottninggatanon egy járőrkocsit látott és még csodálkozott rajta, hogy egy rendőr ül benne, noha a járőr, tudomása szerint is, legalább két emberből áll. A férfi nyitott ajtó mellett a vezető ülésén ült és várakozott. A tanú állította, hallotta, hogy a rádiótelefonon valami olyasfélét jelentenek, hogy „igen, úgy, igen lehát” , mire a várakozó becsapta a kocsi ajtaját és nagy sebességgel elrobogott. Emlékszik a jármű rendszámának lehetséges kombinációira, ezek közül egy az 520. Dahlgaard járőrparancsnok kocsijának száma 1520 volt. , DUJMOVICS György ! TITOKZATOS PÄLME-GYILKQSSÄG (4.) az embert?” (Folytatása holnapi számunkban) Az esemény színhelyén rekonstruálják a gyilkosságot Lehetséges az atomháború atomfegyverek nélkül Vajon lezárul-e a nukleáris korszak? — vetik fel egyesek a kérdést azután, hogy biztatóan megindult az atomifelszerelés. Igaz, a világ csak néhány százalékkal lesz biztonságosabb a közepes és a rövid hatótávolságú rakéták kiselejtezése után, ám a további lépések elvezethetnek civilizációnk atommentesítéséhez. Sajnos a pusztítás veszélye akkor sem szűnik meg, hiszen mint katonai szakértők hangoztatják, a hagyományos fegyverrendszerek most már majdnem akkora rombolóerőt képviselnek, mint a nukleáris harceszközök. Nem titok az sem, hogy már foglalkoznak az atomfegyver nélküli nukleáris háború stratégiájával. Ez pedig nem más, mint az atomerőművek hagyományos fegyverekkel való szétrombolása, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Egyre élesebben vetődik fel az atomerőművek biztonsági kockázatának kérdése, hiszen a világon már több mint 400 atomvillanytelep üzemel és a Csernobil-efektus ellenére számuk az ezredfordulóig jó néhány tucattal fog növekedni. Háborúban ezek a létesítmények célponttá válhatnak. Pontos számítások bizonyítják, hogyha egy atomerőművet megsemmisítettek, a radioaktív szennyezés mértéke első hónapban nagyjából akkora, amekkorát egy egy megatomos bomba robbanása okoz, ám egy évvel később a sugárszennyezettség legalább a tízszeresére növekedik. Az elpusztított atomerőmű körzetében, az uralkodó szelek irányában több tízezer négyzetkilométernyi terület válhat lakhatatlanná. Ily módon teljesen meg lehet semmisíteni a fejlett atomenergiaiparral, tehát a sűrű atomerőmű-hálózattal rendelkező országokat. Gondoljunk csak a sűrűn lakott Nyugat-Európára, elsősorban Franciaországra és az NSZK-ra. A következmények nem korlátozódnának a célpont-országra. Csernobil példája is megmutatta, hogy a radioaktív szennyeződés nem ismer országhatárokat. Az emberiség voltaképpen radioaktív hordón ül, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy hagyományos robbanótöltetű rakétákkal aránylag könnyen szét lehetne rombolni az atomerőműveket. Az ENSZ asztalán fekszik már néhány éve egy megállapodástervezet, amely szerint szavatolni kell az atomenergia-ipari központok sérthetetlenségét. Az okmány aláhúzza, hogy az említett létesítmények megsemmisítésére irányuló minden kísérletet az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűntettnek kell minősíteni, és az atomerőművekre mért csapást — bármilyen fegyverrel is hajtják végre —, úgy kell megítélni, mintha atomfegyvert alkalmaztak volna. Ajánlatos lenne ezt az elvet kiterjeszteni más területekre, például a vegyiparra, a gyógyszeriparra a biotechnológiai iparra,továbbá azokra az esetekre is, amikor atomfegyver-raktárat vagy vegyi, illetve gyújtóanyag-raktárat vennének célba. Az ilyen támadások a környezetvédelmi egyensúly lehetséges megbontásának még veszélyesebb forrását alkotják. A korszerű hagyományos fegyverek bevetésével zajló háborús cselekmények óriási méretű ipari katasztrófákat idézhetnek elő. Számítások szerint 20 ezer tonna cseppfolyósított gázfűtőanyag 12 négyetkilométernyi kitevjedésű tűzfészket hoz létre, amelyből szél esetén 24 kilométer hosszúságú lángnyelvek csapnak ki. Az ipari technológiák mostani fejlettségi szintjét tekintve az üzemek és tartályok konvencionális eszközökkel való lerombolásának következményei megközelítenék az atomiháborúét. A technológiai fejlődés felgyorsításával mind élesebben vetődik fel a hagyományos háború, s egyáltalán a háború megengedhetetlenségének kérdése. A megoldás? Az erőszakot, a katonai fellépést ki kell zárni a nemzetközi viszonyokból. Ehhez persze kollektív bölcsesség és közös erőfeszítés kell. Itt vár nagy feladat az ENSZ-re, hogy minden tagállamával karöltve kidolgozza és életbe léptesse a nemzetközi biztonság rendszerét. , DANCSÓ Csaba