Magyar Szó, 1988. július (45. évfolyam, 194-209. szám)
1988-07-16 / 194. szám
1988. július 16., szombatMeguitó KÜLPOLITIKA Kína legmagasabb rangú tisztségviselői tegnap közölték George Shultz amerikai államtitkárral, hogy Szaúd-Arábián kívül más közel-keleti országnak nem adtak el rakétát. Az előbbit megerősítette a diplomáciai vezető tegnapi pekingi sajtóértekezletén.. Hozzáfűzte azonban, hogy vendéglátóinak tolmácsolta Washington nézetét, hogy a raktétaexport a nemzetközi kapcsolatok egyik destibilizálási tényezője. Az értesülések szerint Shultz kérte Kínát, hogy ne szállítson rakétát Iránnak, Iraknak és más közel-keleti államnak. A kínaiak ezt cáfolták, de Schultz kijelentette, hogy e kérdés továbbra is napirenden szerepel a két ország kapcsolataiban. Kína képviselői azzal érveltek, hogy az Öböl térségébe irányuló amerikai fegyverexport szintén destabilizálási tényező, s ezzel kapcsolatban emlékeztettek arra, hogy az amerikaiak lelőttek egy iráni utasgépet. Scultz megerősítette, hogy a két fél nézete ezzel kapcsolatban továbbra is eltérő, s nem jutottak közös nevezőre. A rakétakérdéssel ellentétben a kambodzsai válsággal kapcsolatban mindkét fél a vietnami csapatok mielőbbi kivonását tartja legfontosabbnak.. Az államtitkár szerint mindkét fél úgy véli, hogy a vietnamiak távozása után Kambodzsa rendszerének kérdéséről a kambodzsaiaknak kell dönteniük Szihanuk herceg vezetésével. Megerősítette azt is, hogy Peking és Washington egyaránt Szihanuk herceget tekinti a legfontosabb személyiségnek a válság megoldásában és Kambodzsa jövőbeni irányításában. Tegnap Schultz véleményt cserélt Kína öt legfontosabb vezetőjével, Teng Hsziao-pinggel, Csao Ce-jang főtitkárral, Li Peng miniszterelnökkel, a kormány két alelnökével, Vu Hszüe-csiennel és Tien Ji-junnal. Először fordult elő, hogy egy diplomáciai vezető egy nap alatt találkozott Kínában ennyi magas rangú vezetővel. Schultz hangsúlyozta sajtóértekezletén, hogy a két ország nézetei közeledtek egymáshoz a feszültség csökkentésének módjáról a Koreai-félszigeten. Külön megemlítette, hogy Kína bővíti gazdasági együttműködését Dél-Koreával. Az államtitkár jónak, bátorítónak nevezte azt, hogy erősödik Kína és Tajvan kapcsolata. Előtérbe helyezte kormányzatának álláspontját, hogy csak egy Kína létezik, s a kínaiakra tartozik annak megoldása, miként egyesül Tajvan az anyaországgal. Hozzáfűzte, hogy az USA szerint ezt békés úton kell elérni. Tegnap Scultz befejezte kínai látogatását és ma kora reggel Dél-Koreába utazott, ahol tárgyalni fog a két Korea kapcsolatairól és a félszigeten kialakult helyzetről. (Tanjug) shultz Kínában Vita a fegyvereladásról Az amerikaikülügyi államtitkár tárgyalt az öt vezető pekingi politikussal Csao Ce-jang és George Shultz Törvény a sztrájkjogról Olaszországban tegnapelőtt késő este elfogadták az első törvényt, amelyet a sztrájkjogról hoztak. A kormánytöbbség, a kommunisták és a független baloldal képviselői adták rá szavazatukat. A „sztrájkellenesnek” minősített törvényt még a képviselőhöz is megvitatja, de majdnem egészen biztos, hogy el is fogadja, tekintettel arra, hogy a legtöbb politikai párt egyetért vele. A törvény értelmében ezentúl nehezebb lesz sztrájkolniuk az egészségügy, az oktatásügy, a tömegtájékoztatás, a közlekedés és a bankok alkalmazottainak. Ezek a szolgálatok legalább öt nappal a sztrájk kezdete előtt be kell hogy jelentsék szándékukat. A törvény megszegése nagy összegű pénzbírságot, valamint egyének és egész vállalatok fegyelmi büntetését vonhatja maga után. A sztrájkellenes törvényt Olaszországban azzal magyarázzák, hogy a legtöbb párt ismét szárnya alá akarja kényszeríteni a szakszervezeteket, amelyek az elmúlt években „törvénytelen” sztrájkokkal veszélybe sodortak sok szolgáltatótevékenységet. A törvény ellen szavaztak a demoproletárok és tartózkodtak maximalista követeléseik miatt a republikánusok és újfasiszták. Az Olasz EP-ben sokan tiltakoztak a sztrájkjogot korlátozó törvény miatt, de az úgynevezett mérsékelt irányvonal győzedelmeskedett. (Tanjug) Cselekedni, nemcsak beszélni A NATO főtitkára befejezte madridi látogatását Semmi újat nem közölt Kelet- Nyugat kapcsolatairól Manfred Wörner, a NATO főtitkára, aki tegnap egynapos látogatást tett Madridban. A legmagasabb rangú spanyol vezetőkkel folytatott megbeszélések utáni sajtóértekezletén Werner közvetlenül nem utasította el Mihail Gorbacsov főtitkár legutóbbi leszerelési javaslatát, kijelentette azonban, hogy „mellőzni kell a propagandát, s helyette tárgyalni kell”. Előnyben részesítette az európai biztonsági és együttműködési értekezletet, amely módot nyújtott, hogy tárgyaljanak a hagyományos fegyverzett csökkentéséről Európában. Szerinte fel kell számolni Kelet fölényét a hagyományos fegyverzetben. Wörner világosan nem foglalt állást F—16 típusú, amerikai vadászbombázók Olaszországba való elépítése ügyében sem. Úgy ítélte meg, nem ugyanaz Amerikától több ezer kilométerre küldeni repülőgépeket, vagy kivonni Kelet- Európából a légierőket, amelyek néhány óra alatt visszaküldhetőek oda. (Tanjug) (Reuter telefotó) II. János Pál pápa tíznapos magánjellegű látogatáson tartózkodik Olaszország északi vidékén, közel az osztrák határhoz. A természetbarát pápa a Dolomitokben is nagy sétákat tesz, egy ilyen sétán fényképezték le, amint egy hegyi patakon át improvizált hídon lépdel Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap Varsóban kijelentette, nem tart attól, hogy népszerűsége személyi kultusszá fajul. Lengyel újságírók kérdésére adta az előbbi választ. A főtitkár kifejtette: mindent megtesznek, hogy ne ismétlődjön meg se a személyi kultusz, se az ezzeljáró jelenségek. Hozzáfűzte, hogy a személyi kultusz velejárója az igazgatás adminisztratív módja és a bürokrácia. Hangot adott meggyőződésének, hogy demokráciával, a nép bevonásával csapást mérnek a bürokráciára. Szerinte népszerűsége nem jelent semmi különöset, s mindennapi munkájával igyekszik kiérdemelni a nép támogatását. Hangsúlyozta, hogy egy vezető „nem szervezheti meg saját népszerűségét”. Leszögezte, hogy a polgárokkal való állandó kapcsolatteremtés nem politikai játék, meg kell ismerkedni a nép hangulatával, a határozatokat fel kell mérni a gyakorlatban és esetleg idejében kiigazítani. A tegnap közzétett lengyelszovjet nyilatkozatban Gorbacsov erőteljesen támogatta a lengyel vezetőség politikáját. Az okmány szerinta szovjet peresztrojka és a lengyel szocialista megújhodás politikája azonos. Gorbacsov ismételten támogatta Jaruzelski lengyel vezetőnek a közép-európai fegyverzet csökkenésére vonatkozó közismert tervét. Megkezdődött a Varsói Szerződés csúcstalálkozója Tegnap Varsóban megnyílt a kelet-európai országok legmagasabb rangú képviselőinek a szovjet-amerikai csúcstalálkozó utáni első ülésszaka. Az értesülés szerint a csúcsértekezlet legjelentősebb témája Mihail Gorbacsov javaslata az európai hagyományos fegyverzet fokozatos leépítéséről. A pártvezető elképzeléseit öt nappal ezelőtt a szejmben fejtette ki, s indítványozta, hogy hívják össze az európai országok, Kanada és az USA vezetőinek csúcstalálkozóját. (Tanjug) GORBACSOV: Nem lesz újabb személyi kultusz Személyi népszerűségéről faggatták lengyel újságírók Maradtak a nyílt kérdések Bécsi utóértekezlet Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet tegnapi bécsi plenáris ülésén nem sikerült elmozdítani a holtpontjáról a hozzávetőleg tíz nyílt kérdés megoldását. Vita robbant ki az emberi jogok megsértéséről, a kisebbségek lakta falvak széttelepítéséről Romániában. A részvevők szerint a záróokmány nem készül el július vége előtt, sőt többen úgy vélik, hogy az utóértekezlet tartamát meghoszszabbítják. (Tanjug) Kolera pusztít Indiában India járványügyi intézete megerősítette, hogy az utóbbi napokban a delhi kórházban gyomorbántalmak miatt gyógykezelt nagyszámú páciens valójában kolerában betegedett meg. A delhi sajtó közlése szerint e hólnapba 16- an haltak meg e betegségben. Az egészségügyi szolgálat megszervezte az egészségtelen településeken élő lakosság tömeges beoltását. Valószínűnek tartják, hogy a járványt az okozta hogy fertőzött víz szivárgott be a főváros elévült vízvezetékébe. A delhi kórházaktól e hónap л1еје óta több mint kétszázan kértek segítséget gyomorbántalmak miatt. Amritsar punjabi városban szintén felütötte fejét a kolera, s eddig 15 ember halálát okozta. A Delhitől északra elterülő Meerut körzetben a kolera járványszerű méreteket öltött, eddig két faluban kilencen haltak meg. (Tanjug) Rajiv Gandhi elutazott hazánkból (Folytatás az 1. oldalról) is látható a tábla, Tito, Nehru és Nasszer, az el nem kötelezettek mozgalmának alapítói nevével. Rajiv Gandhi figyelmesen megtekintette Tito elnök otthonát, ahol a mozgalom történetének kezdetei szövődtek. Megtekintette a munkakabinetet, a műhelyt és a fotólaboratóriumot, valamint Vanga szőlejét és borpincéjét. Más hír szerint Rajiv Gandaj 13 órakor megérkezett Madridba, indiai kormányfő először látogat Spanyolországba, amióta 30 évvel ezelőtt a két ország között diplomáciai kapcsolatot létesítettek. A Moncloa elnöki palota előtt Gandhit Felipe González miniszterelnök üdvözölte, és azonnal meg is kezdték a kormányfői megbeszéléseket. Az indiai vendég a délután folyamán spanyol üzletemberekkel találkozott, majd folytatta a hivatalosmegbeszéléseket Gonzálezzel. A program szerint fogadja őt János Károly király, is. Madridban nagy jelentőségűt tulajdonítanak a látogatásnak, amely pótolhatja a sokéves űrt a két ország kapcsolataiban. Diplomáciai körökben hangsúlyozzák, hogy elsősorban a gazdasági kapcsolatok bővítéséről tárgyalnak majd, továbbá a nemzetközi viszonyok legfontosabb kérdéseit vitatják meg, amelyek közül a közel-keleti helyzet és az el nem kötelezetek mozgalmának tevékenysége a legfontosabb (Spanyolország vendégként vesz részt a mozgalom csúcsértekezletein). A spanyol—indiai kereskedelmi kapcsolatok igen szerények — India tavaly 140 millió dollár értékű árut vásárolt Spanyolországtól és valamivel nagyobb értékben szállított neki. (Tanjug) Elhunyt Kolumbia belgrádi nagykövete Csütörtökön Bogotában meghalt Alvaro de Angulo, Kolumbia rendkívüli és meghatalmazott belgrádi nagykövete. A kolumbiai nagykövetség tizenkilencedikén és huszadikán gyászkönyvet nyit (Tanjug) AFGANISZTÁN A felkelők tárgyalnak a szovjet hadifoglyokről Rakétatámadás Kabul ellen Az afgán felkelők szövetsége vállalta, hogy közvetlen tárgyalásokat folytasson a Szovjetunióval a hadifoglyokról, — közölte Sayed Ahmed Gailani, a modzsaheddinek szövetségének elnöklője. Felkelőkörökben azt állítják, hogy a Szovjetunió is hajlandó tárgyalni velük a szovjet hadifoglyok szabadon bocsátásának feltételeiről. A múlt héten Gulbaddin Hekmatyar, az egyik frakció vezére közölte, hogy „több” szovjet hadifogoly van a táborában, de nem hajlandó tárgyalni a sorsukról, mindaddig, amíg az utolsó szovjet katona is ki nem vonul Afganisztánból. A Szovjetunió hivatalos közleménye szerint 312 katonája tűnt el Afganisztánban. A modzsaheddinek tegnap bombázták Kabult, ami a leghevesebb akcióik egyike az utóbbi időben. Több mint 20 rakéta hullott a város lakónegyedeire és a TASZSZ híre szerint húsz személy a romokban lelte halálát, több mint harminc megsebesült. A felkelők a napokban megtámadtak néhány falut is Pakhtia és Kunar tartományokban. Legalább öten életüket vesztették. Kabulból ugyanakkor a kormánycsapatok sikeres akcióiról érkezik jelentés a felkelők ellen. Azt állítják, hogy három csoportjukat sikerült szétverni és elvágták az utat egy fegyverszállító konvoj előtt. (AP) • Nagy úr a szokás A dél-afrikai vonatokon gyakorolt faji megkülönböztetés megszűnésével derült ki hogy a szokással a legnehezebb leszámolni. Ezt megértette az ottani viszonylatban liberális The Star című napilap riportere is, amikor egy atléta termetű fehér férfi elállta útját a vagon bejáratánál két nappal azután, hogy levették a ..csak fehéreknek” . feliratot. ..Nem tudok az új törvényről, próbáld meg holnap újra” — mondta a fehér, a fekete újságíró kérdésére, hallott-e arról, hogy beszüntették a fajr megkülönböztetést a vonatokon. Ndlovu újságíró Johannesburg környékén próbálkozott a vonatokon és egy helyen két fehér fiatalembertől azt a választ kapta: ..Nem tudunk róla és nem is érdekel az ilyen törvény”. Az is megtörtént vele, hogy az egyik szerelvényen néger jegykezelőbe botlott, aki ..barátian figyelmeztette hogy menjen az afrikaiak vagonjába, ahol segíthetnek neki, ha bajba kerül”. Ugyanakkor azonban voltak fehér bőrű utasok, akik kijelentették, hogy jó, hogy megszüntették a fair megkülönböztetést a vonatokon, és reményüknek adtak hangot, hogy nem lesznek komolyabb incidensek”. A dél-afrikai vasút igazgatósága három nappal ezelőtt szereltette le a „csak fehéreknek” jelzést a natali és johannesburgi állomásokról és vagonokról, valamivel korábban pedig Fokváros nyugati részében próbálkoztak ezzel. Ezentúl a peremvárosi közlekedésben csak Г és III. osztály létezik, amit Pretoria az apartheid ..megreformálásával” magyaráz. A helyzet ismerői azt állítják, hogy mindennek gazdasági okai vannak mert a fehéreknek fenntartott vagonok általában félig üresen közlekedtek. (Tanjng)