Magyar Szó, 1988. november (45. évfolyam, 302-316. szám)
1988-11-01 / 302. szám
4 KÜLPOLITIKA U/KTAIÜ6 KÁRPÁTALJÁN MAGYAROKKAL (3.) Beregszászon megoldott a nemzetiségi kérdést Petro Lizanec sokatmondó nyilatkozata újabb kérdéseket ébresztett bennem, az itteni magyarság helyzetéről, hogy ezekre is választ kapjak, már ezért is türelmetlenül vártam a Veres Gáborral tervezett beszélgetést, ő a beregszászi járásban a párt első titkára, s ahogy barátaim mondták, több évi tevékenysége, következetes magatartása igen eredményesnek bizonyult. Egyébként is Beregszászon (Beregovo) és környékén él a kárpátaljai magyarság jelentős része, ringváron például egy magyar középiskola működik, Beregszászon viszont négy. Az első titkár mindenekelőtt ismertette a járás alapvető adatait: a 83 000 lakos 44 településen él, közülük 33 ezren a városban. A járásnak 1944 előtt ipara nemigen volt, manapság 15 ezren dolgoznal, ebben a gazdasági tevékenységben (fafeldolgozó, ruhagyár, tejüzem, konzervgyár, malmok stb.); a mezőgazdaságban 16 egység van, 11 a kolhoz, 3 az állami gazdaság és még kísérleti telepek. A 45 000 hektár szántón főleg gabonát termesztenek, az ipari növények közül csak a dohány foglal el említésre méltó területet, 1000 hektáron, termesztik, a szőlőültetvények területe valamikor meghaladta a 2000 hektárt, a szesztilalom bevezetésével azonban nagy területeket tettek ki, most majd újakat telepítenek. Veres Gábor úgy vélte, hogy ezen a vidéken jobb az élelmiszerellátás, mint máshol, hús és kolbászféle is kapható az üzletekben például. Igaz, a kistermelőknél drágább a hús, mint az állami vállalatoknál, 2,5 rubel helyett 5 rubelért árulják a háztájiból származó húst a kisszövetkezetek. De fontos, hogy van. Alapvető dolgok, amiket tudni kell a járásról, hiszen hogy így van, hogy mik a problémák, s mik az eredmények, az nagyrészt a Kommunista Párt tevékenységétől is függ. A beregszászi pártszervezet 1921-ben alakult, s azóta megszakítás nélkül dolgozik, sosem kényszerült illegalitásba, kivéve a Horthy-korszakot, de akkor is működött, neves egyéniségei között említhetjük Kis Kovács Jánost, aki alapító tag volt. Kun Bélával tért haza Moszkvából, aztán itt van Bíró Bertalan, a polgárháború részvevője. A pártszervezetnek gazdag a történelme, de az újságírót most érthetően a peresztrojka, az átállás érdekli inkább leért-e már erre a szintre érzik-e, tapasztalják-e már jótékony hatását? — Az utóbbi időben sok érdekes változás történt — mondta Veres Gábor, első ilyen a nyíltság, most rendszeresen tájékoztatjuk a tagságot is, a lakosságot is a munkánkról, ugyancsak jelentős a demokratikus törekvések erősödése, ez kifejezésre jut például a választások alkalmával is, észrevehető az is, hogy az emberek, a párttagok és a pártonkívüliek is bátrabban mondanak véleményt, a pártonkívülieket is meghívjuk az ülésekre, aztán bevezettük a kettős jelölést, ezt az elvet alkalmazzuk már a kolhozvezetők megválasztásakor is, az állami üzemekben is. Sok kérdés felmerül itt, az emberek nyilván olyan vezetőt szeretnének, aki megtesz mindent a kollektívája érdekében, s ez rendben is lenne, de kifejezésre juthatnak önző célok is, például hogy csak azzal törődnek, hogy csak nekik legyen jó, viszont ha keményen megköveteli a munkát, ha küzd a közös célokért, szóval felmerülnek itt majd problémák... Persze, mindenütt van is, marad is probléma, fontos, hogy megindultak a dolgok. Szerintem az átépítés hatékonyságának a jobb munkában kell megnyilatkoznia, erre kell törekedni, a többi az inkább csak külsőség; jó, nagyobb lett a demokrácia, nagy dolog ez, azaz kapnak az emberek, a határon túlra is, élnek is a lehetőséggel, ápolják a rokoni kapcsolatokat, de vigyáznunk kell, hogy ezzel ne lazítsuk fel saját gazdasági életünket... és a nemzetiségi kérdés, ezekben a viszonyokban eredményezert-e valamit az átépítés? — kérdezem, hiszen ha nem tartottam volna illetlen türelmetlenségnek, eleve ezzel kezdtem volna a beszélgetést. A járás soknemzetiségű, területünkön 21 féle nemzetiség él, a magyarok a lakosság 73, az ukránok 24 százalékát teszik ki, a párttagság nemzetiségi összetétele nem felel meg teljesen ennek az aránynak, a tagok 54 százaléka magyar. A járás iskoláiban három nyelven folyik az oktatás: 1 orosz, 5 ukrán és 11 magyar nyelvű középiskola működik; az iskolák elegendő pedagógussal rendelkeznek az oktatás lebonyolításához, az ungvári egyetem itt rendkívül fontos szerepet tölt be. A művelődési életre jellemző, hogy kétnyelvű a járási újság is (Vörös Zászló), a rádió is, a járási művelődési ház keretében pedig magyar és ukrán tagozattal működik a műkedvelő színház (ezt még külön meglátogatjuk). — Úgy gondolom, hogy járásunkban megoldott a nemzetiségi kérdés, persze jelentkeznek újabb feladatok, a lényeg azonban, hogy nem volt nemzetiségi elégedetlenség, s reméljük, hogy ezután sem lesz már — mondta Veres Gábor, majd hozzáfűzte: — Elmondhatjuk, hogy a falusi lakosság el van látva munkával, s általában az ellátási gondok kisebbek, mint a városban, s tudjuk, hogy van fontos a gazdasági háttér, ahol ez megvan, ott meg lehet oldani a politikai kérdéseket is. Otthonról hoztam magammal még a kérdést, kíváncsi vagyok rá, hogy van itt, a vezetőségek összetétele megfelel-e a tagság nemzetiségi összetételének? — Igen, ez olyan kérdés, aminek a helyes megoldására, mindig gondot fordítunk, a pártapparátusban három titkár van: az első magyar, a második ukrán s egy orosz, az osztályvezetőknél is megfelelő a nemzetiségi összetétel, s hasonló a helyzet a tanácsban is. Mennyire beszélik itt az emberek egymás nyelvét, milyen nyelveket tanulnak az iskolában? — A magyar gyerekek az anyanyelvükön kívül még oroszul is tanulnak, itt ez a gyakorlat, most született egy olyan döntés, miszerint itt, Ukrajnában kötelező lesz az ukrán nyelv tanulása is, hogy aki Ukrajnában él, az tanulja meg az ukrán nyelvet is. Nos, mi kértük, hogy esetünkben másként ítéljék meg a helyzetet, mert sok lenne, ha a magyar mellett még oroszt és ukránt is tanulniuk kellene a gyerekeknek. Valahogy meg kell oldanunk ezt a kérdést, mert mostanában már az ungvári egyetemen is ukrán nyelven adják elő némely tantárgyat (az orosz helyett), a magyar középiskolát végzett hallgatók viszont az oroszt sem értették meg eléggé (noha az iskolában azt tanulják), az ukránt meg még kevésbé. S az orosz vagy az ukrán gyerekek nem tanulnak magyarul? — Az iskolában nem, a könyvtárban működik magyar tankör, az érdeklődő értelmiség számára ott nyílik lehetőség a nyelvtanulásra. Hallottam, hogy a városi orosz iskolákban igen sok a magyar gyerek, természetes jelenség ez, hogy nem az anyanyelvű oktatást választják? — Ez végeredményben a szülők dolga, mindenki olyan iskolába íratja a gyerekét, amilyenbe akarja, s hogy magyar marad-e vagy sem, az nem ezen múlik. Tény, hogy elég sokan úgy látják, a továbbtanulás, az érvényesülés szempontjából jobb, ha orosz tagozatot választanak. A bejárat előtti térségen, bal kéz felől egy falon nagy fényképek sorakoznak, a munka hősei, magyar feliratot, magyarul írt nevet hiába keresünk. Mondják, hogy itt már vannak magyar utcanevek, (egy utca nemrég kapta Tompa Mihály nevét), itt a hősök tábláján nem lehetne, ártana az valaminek, bántana valakit, ha magyarul is kiírnák a neveket, mondjuk? ... — Kétnyelvű lesz az a szöveg is — mondja Veres Gábor, s közben szóba jönnek olyan régi példák is, amikor még nem volt tanácsos ilyen kérdéseket feszegetni, mert nagyon könnyen megtalálták rá a megfelelő jelzőt. De elmúlik, lám, az az idő is. BURÁNYI Nándor Holnapi számunkban: Nemzetiségi viszonyok 1988. november 1., kedc Lebontják-e az új moszkvai amerikai nagykövetség épületét? BÉKEIDŐBEN NAGYKÖVETSÉGET aligha romboltak még le, de az Egyesült Államok moszkvai diplomáciai képviseletének épületére alighanem éppen ez a sors vár. Az amerikaiak ugyanis azt állítják, hogy a készülő épületet a szovjetek vastagon megspékelték mikrofonokkal és a legkorszerűbb elektronikai lehallgató eszközökkel, minek folytán az elkészült épület nem tehet eleget rendeltetésszerű használatának. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között nem most támadt ez ügyben a nézetkülönbség, ellenkezőleg, még 1986-ban megkezdődött a nagykövetségek háborúja. Ekkor amerikai hírszerzők nyilváaz amerikaiak követelték a szovjetektől az okozott kár megtérítését és azt, hogy az épületet az ő költségükön bontsák le. A Pravda, az SZKP sajtószerve minapi számában a következőket írta: ha az amerikaiak azt gondolják, hogy az épületben lahallgatók vannak, akkor távolítsák el őket, mint ahogyan annak idején a Szovjetunió is eltávolította azokat Wasingtonban épülő nagykövetségének falaiból. A szovjet fél szilárdan inszisztál a következőkön: az amerikai fél eddig semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem adott arra vonatkozólag, hogy az épületben lehallgató készülékek vannak. nosságra hozták, hogy mikrofonokra és egyéb elektronikus lehallgató készülékekre bukkantak a Moszkvában dollármilliókon épülő amerikai nagykövetség betonkonstrukciójában. Reagan elnök a múlt csütörtökön közölte, javasolni fogja a kongresszusnak, hogy hagyjon jóvá eszközöket, az épület lerombolására, mert a bonyodalmak olyan súlyosak, hogy más megoldás nincs, mint az épület lerombolása. Az amerikaiak különböző bizottságokat alakítottak és számos tanulmányban vizsgálták, mi lehetne tenni, hogyan lehetne megmenteni a még menthetőt. Az a változat, hogy kiszerelik az összes lehallgatót, elesett, mégpedig azért, mert szakemberek megállapították, hogy veszélybe kerülne az épület statikai biztonsága. Egy másik elképzelés szerint a nyolcemeletes épületnek csak a három felső emeletét kellett volna lebontani, ugyanis az első öt emeleten nem beszéltek volna a bennlevők „érzékeny” kérdésekről. A diplomatákat nyilván ez sem elégítette ki, így aztán megegyeztek, hogy az egész épületet le kell bontani. AZ ÚJ DIPLOMÁCIAI ÉPÜLETEK története Washingtonban, illetve Moszkvában a hetvenes évek elején, az enyhülés kezdetére esik. A szovjetek és az amerikaiak megállapodtak, szerződést kötöttek a megfelelő kísérő dokumentációkról, arról, hogy ki hol épít új nagykövetséget. A különbség köztük az volt — ami az építkezést illeti —, hogy a szovjetek otthonról hozattak szinte minden téglát, az amerikaiak pedig gyakorlatiasabbak lévén az épületanyag zömét és a konstrukciós elemeket is szovjet cégeknél rendelték meg. Ez most megbosszulta magát, mert — amint az amerikaiak mondják — az előregyártott betonelemek hemzsegnek a lehallgatóktól. Ilyenformán az új nagykövetség, ha átadnák rendeltetésének. Inkább hasonlítana egy hatalmas fülre, mint diplomáciai képviseletre, aminél mindig is megvolt és ma is megvannak a kis és nagy titkai. Az épületek Moszkvában és Washingtonban is elkészültek, de az amerikaiak a fenti okra hivatkozva nem hajlandók beköltözni, és mivel a diplomáciában mindig a kölcsönösség elve érvényes, a szovjeteknek sincs jogalapjuk a Washingtonban megépült új nagykövetség épületét birtokba venni. Miután a távozóban levő amerikai elnök bejelentette, hogy az épületet le kell bontani és újat kell emelni helyette. Washingtonban olyan hírek is szárnyra keltek, hogy Amerika kártérítést követel a szovjetektől. Huszonkilencmillió dollárról van szó és ezt Moszkvának kell kifizetnie. Mi sem természetesebb: Moszkva hallani sem akar róla, hogy akár egy centet is adjon ilyen címen az amerikaiaknak, másrészt tagadja, hogy elvégezte volna az amerikai nagykövetség „hangosítását”. A szovjetek tézise dióhéjban a következő: maguk az amerikaiak robbantották ki a botrányt, mert gyanús terveik vannak a Washingtonban felépített szovjet nagykövetséggel kapcsolatban és most azért hangoskodnak, hogy ezekhez a gyanús tervekhez megfelelő fedezetet szervezzenek. Washingtonban senki emberfia nem tudja megmondani, mennyibe kerülne az amerikaiak moszkvai vállalkozása. A becslések 190—300 millió dollárt emlegetnek, tízszer annyit, mint amennyibe a moszkvai nagykövetség épülete belekerül. A lebontott épület minden tégláját ugyanis szigorú biztonsági ellenőrzéssel át kell szállítani az Atlanti-óceán túlsó partjára, nem beszélve az amerikai bontómunkások fizetéseiről és napidíjairól és a leendő új épület építőiről. Nehéz igazságot tenni, amikor a dolgok, az állítások ennyire ellentétesek, mint a nagykövetségek háborújában. A 300 millió dollár azonban a gazdag Amerikának sem kevés pénz, és aligha valószínű, hogy Washington üres propagandafogás miatt döntött úgy, hogy a pénzt kidobja az ablakon. MINDENESETRE NEMZETKÖZI attrakció lesz, ha belátható időn belül a világ minden tájáról összesereglett újságírók, fotóriporterek és tévéforgatócsoportok előtt megkezdődik a moszkvai Csajkovszkij utcában levő szupermodern épületegyüttes lerombolása. Ha erre sor kerül, akkor a tévékamerák és a fotóriporterek a történelemben példa nélkül álló eseményt örökítenek majd meg. (D. Gy.) Nancy, Sztahanov és a drakulaűző MIBŐL TELIK A FIRST LADYNAK 17 000 dolláros kisestélyire, amelyben a svéd királyi párnak rendezett fogadáson pompázott? Vagy arra a 22 000 dolláros divatkölteményre, amelyet a francia elnök tiszteletére költött magára? Ha az elnök egész (nem csekély) járandóságát a divatszalonokban hagyná, kétségtelenül akkor sem győzné ezt a flancolást finanszírozni! A TIME A MINAP fényt derített a titokra. Nancy nem vásárolja meg a fogadásokon hordott szebbnél szebb ruhákat, hanem kölcsönveszi a leghíresebb divattervezőktől, köztük a washingtoni James Galanostól, Amerika koronázatlan divatkirályától. Csakúgy, mint a tévés ívlámpák fényében szikrázó nyakékeket és fülbevalókat. Legutóbb egy 800 000 dollár értékű fülbevalóval jelent meg a nyilvánosság előtt. Ami a ruhákat illeti, az újság azt is megírta, bizony megtörténik, hogy egyiketmásikat „elfelejti” visszavinni. David Hayes divatkreátor vallomása szerint az elmúlt 8 év alatt Nancy Reagan 60 ruhadarabot vitt el tőle, de ennek csak a felét küldte vissza. A többi állítólag múzeumokba került. — Ez legyen a legnagyobb baj! — jelentette ki Hayes. Az első hölgynek kölcsönzött ruhák értéke busásan megtérül a reklámból. A dúsgazdag amerikai sznobok mind ugyanott akarnak ruhát venni, ahol Nancy ... A SZTÁLINI KORSZAKBAN a Szovjetunióban viszont mindenki Sztahanov „divatját” akarta követni. Az ukrán normatívra nevére az idősebbek még bizonyára emlékeznek: ő volt az a szocialista hős, aki 1935. augusztus 30-ára virradóra egyetlen műszakban 105 tonna szenet termelt ki! Vagyis a napi teljesítmény tizenötszörösét. A 105 tonna sebtében kibányászott szén a (sztálini) szocializmus fényes diadalát jelentette. Alekszej Sztahanov egy csapásra a munka hősévé magasztosult, akire mindenkinek illett felnézni, mindenkinek kötelező volt őt követni — ha nem akart pártfegyelmiben részesülni. Mint annyi más sztálini hazugságról, erről, is aolasznoszty szele lebbentette fel a fátylat . Komszomolszkaja Pravda nemrég megírta, honga a mítoszhős vájára közönséges csaló volt. Az említett műszakban két titkos segítője is beledolgozott a rekordba, és ezt mindenki tudta környezetében. A helyi vezetőket és a munkatársakat azonban megfenyegették, ezért hallgattak. Magát Sztahanovot, mint érdemes aktivistát, felvitték Moszkvába és hivatalnokot csináltak belőle, ám ő hamarosan az alkohol rabja lett és egykettőre lezüllött. Hruscsov idejében sürgősen visszaküldték Ukrajnába, nehogy a külföldi újságíróknak kifecsegje annak a bizonyos augusztusi éjszakának a titkát. KÍNÁBAN A CSALÁDI ÉLET számított sokáig szégyellni való titoknak, és csak az utóbbi években változik lassan ez a szemlélet. Ennek jele, hogy a napokban — 1949 óta először — megjelent az egyik napilapban egy házassági hirdetés. Nem házassági ajánlatról van szó — ezzel még várni kell —, hanem egy fiatal pár értesítéséről, hogy összeházasodtak. Megírják: elhatározták, hogy mellőzik a költséges menyegzőt, ehelyett az újság hasábjain értesítik életük fontos eseményéről az ismerősöket. Persze, egybekelésüket meg is indokolják. Eszerint azért házasodtak össze, mert nagyon szeretik egymást” ... Nem meglepő? AZ NSZK-BÓL IS LÉNYEGES fordulatról kaptunk hírt: a jövőben ott sem illik majd irtózni a fokhagymaszagtól, amit arrafelé sokan a primitivizmussal és a gasztronómiai igénytelenséggel azonosítottak. A drogisták bonni tanácskozásán a minap olyan döntés született, hogy a póriásnak tekintett fokhagymát hivatalosan is be kell iktatni a gyógynövények közé. A drakulariasztónak titulált fűszernövény ugyanis nemcsak a vámpírokat űzi el, hanem bizonyítottan megöli a baktériumokat és a gombákat, emellett számos betegség gyógyításában segít. A német lapok ezután azzal igyekeznek megnyugtatni a kényes orrúnkat, hogy a fokhagyma legalább 5000 éve gyógyszernek számít, és már a fáraók piramisában is megtalálható volt. Ki tudja, ezek után talán még akkor sem fintorognak a németek, amikor a jugoszláv vendégmunkások odaállnak az erkélyen csevapcsicsát sütni... _----- (jgb)