Magyar Szó, 1989. március (46. évfolyam, 57-71. szám)

1989-03-01 / 57. szám

4 KÜLPOLITIKA MjcmrSzó MILYEN MAGYARORSZÁGOT AKARNAK A FÜGGETLEN TÁ­RSADALMI SZERVEZETEK? (4.) Mit javasol az Ú­j Márciusi Front? • Van-e olyan szervezet, amely nem szeretné visszahozni a parla­menti demokrácia kipróbált intéz­ményeit, azokat, amelyeknél ebben a pillanatban jobbak nincsenek? • Olyan szervezet nincsen, amely ne a többpártrendszer mel­lett tenné le a voksát, hogy ne a parlamenti demokrácia és ne alap­vetően valamilyen piacirányultsá­gú gazdaság mellett szavazna. Ilyet nem ismerek. • Nincs szélsőséges szervezet? — Van a Münnich Ferenc Tár­saság, amely a régi sztálinista munkásőrökből áll, 4000 főt mon­danak magukénak. Ez egy báb­szervezet. Sehova sem küldenek képviselőt, mégsem veszélytelen a dolog. Jelentősebb erőt ugyan nem képviselnek, de nyilatkozataikkal bombázzák a sajtót. A szervezetek közötti különbség abban van, hogy a megközelítések egyes konkrét kérdésekben eltér­hetnek. A jövőről való gondosko­dásban is vannak különbségek. Például legyen előrehozott válasz­tás vagy ne legyen, milyen legyen viszonyunk a párthoz stb. Olyan szervezet azonban, amelyek nem többpártrendszert, parlamenti de­mokráciát és valamiféle piacelvű gazdálkodást ne akarna, nincs ma Magyarországon. A pártot leszá­mítva, amelyik ezt a három célt nagyon furcsa módon akarja meg­valósítani. • Ha már a pártnál tartunk, hogyan viszonyulnak ezek a szer­vezetek — most én is a nagyob­bakra gondolok — a párthoz, az érdekvédelmi és más hivatalos szervezetekhez ? — A FIDESZ is és bármelyik más szervezet is megalakulásakor kijelentette, hogy várja az MSZMP kinyújtott kezét a tárgyalásokra. Tehát inkább arról van szó, hogy a párt hogyan viszonyul a függet­len szervezetekhez. Sokáig teljesen ellenségesen, lényegében a konkrét tárgyalásokat elutasító módon vi­szonyult. Az idén volt már egy MSZMP—MDP találkozó, amelyet közvetített a televízió. Tizenkét pártember és tizenkét MDF vezető nyilvános vitája volt. Ez nagy át­törés volt a Magyar Televízió ré­széről. Felvételről adták ugyan, de nem vágták meg, hanem csak sű­rítették, mindkét fél képviselőjé­nek jelenlétében rövidke 72 percre a többórás vitát. Az új Új Már­ciusi Front, amelyet párthoz közel A napokban Budapesten megjelent egy könyvecske Lei-Tár címmel (alcí­me: Új társadalmi szervezetek kata­lógusa), amely felsorolja és röviden bemutatja, illetve lehetővé teszi, hogy bemutatkozzanak az 1988 végéig létre­jött alternatív szervezetek. Negyven szervezetről ír, álló marxisták alkotnak, január végén közzétett egy javaslatot egy országos nemzeti bizottság alakítá­sára, amely tulajdonképpen egy Lengyelországhoz hasonló kerek­asztal lenne az MSZMP és a füg­getlen szervezetek részvételével. Az Új Márciusi Front javaslatára mindegyik szervezet reagált, az MSZMP is. Lényegében a Magyar Demokrata Fórum volt az, amely kategorikusan elutasította az aján­latot, azért, mert az Új Márciusi Fronttal kapcsolatban van kifo­gása, nem pedig a javaslattal kap­csolatban. Tulajdonképpen a front egyes tagjaival szemben. Az Új Márciusi Front javaslatai lényegében arról szólnak, hogyan lehetne intézményes­ keretek között megoldani a békés átmenetet az egypártrendszerből a többpárt­rendszerbe. Tehát itt egy konkrét tárgyalási javaslat is az asztalon fekszik, amelyikre mindegyik szer­vezet reagál. A FIDESZ oly mó­don reagált, hogy elképzelhető a a tárgyalás, de komoly előfeltéte­leket támaszt a hatalommal szem­ben, ezekről a feltételekről kíván tárgyalni, mielőtt a választásokról vagy az alkotmányozásról tárgyal­na. Ezek az előfeltételek például a szabad szerveződés lehetőségé­nek fenntartása, mondjanak le olyan hatalmi monopóliumokról, amelyek lehetetlenné teszik a plu­rális politikai rendszer létrejöttét. Ameddig például a párt nevezi ki a vezető gyárigazgatókat, ügyésze­ket, bírókat..., addig nem lehet beszélni. Tehát az előfeltételekről kell először tárgyalni, s csak utá­na a konkrét kérdésekről. SEBESTYÉN Imre (Folytatás a holnapi számunkban) Aknaszedő delfinek: Az állatvilágból is újoncokat soroz az amerikai haditenge­részet 1987 OKTÓBERÉBEN, AMIKOR JAVÁBAN DÚLT a tankerháború a Hormuzi-szorosban, amerikai del­finek ügyeltek az olajflotta bizton­ságos közlekedésére — a bukódel­fineket ugyanis tengeri aknák fel­derítésére és jelzésére képezték ki. Az „álat-hadtest” egy 115 tenge­ri emlősből álló csapathoz tartozik, „akiket” a San Diegó-i Naval Ocean Systems Centerben képeztek ki. A gömbölyű fejű delfinek, bor­­júfókák, megtanulják, hogyan kell a hadieszközöket felhozni a tenger fenekéről, a bukódelfineket pedig kémelhárításra és felderítésre ido­mítják. A titokban folyó program kere­tében 1960 óta foglalkoznak a ten­gerek legintelligensebb lakóival, melyek iránt egyre nő a haditen­gerészet érdeklődése. Az utóbbi 4 év során a Pentagon 29 milló dol­lárt fektetett az állati hadviselés­be. A haditengerészet évente 25 tengeri emlőst vásárol a már meg­levő állományhoz. Katonaként leginkább a nagy bu­kódelfin vált be. A hűséges mes­terúszó — az ógörögök keresztelték el „tengeri disznónak”, azaz delfin­nek — emberemlékezet óta szeren­csét hozó, barátságos, intelligens és játékos állatként ismert. Plutark­­hosznál Odüsszeusz fiát, Telemak­­hoszt a vízbefúlástól menti meg, a delfináriumokban pedig kedves mutatványaival szórakoztatja a fő­ként gyerekekből álló közönséget. Először 1971-ben vetettek be ten­geri emlősöket a vietnami háború­ban — delfinraj óvta az Egyesült Államok hajóit az ellenséges szabo­­tőröktől, igen eredményesen: a Vietcong egyetlen békaembere sem kerülhette el az éberen őrködő ten­geri emlősök figyelmét. A HADITENGERÉSZET MÉR­NÖKEI most az tervezik, hogy az Ohio-típusú atomrakétákat hordozó óriási tengeralattjárók őrzését is a delfinekre bízzák — a ketrecekben tartott értelmes állatok ellenséges kémek közeledtére megszólaltatnák a vészcsengőt. A hadsereg szakér­tőit egyszerűen elbűvöli a delfinek egyedülálló ultrahangos tájékozódá­si képessége, amely felülmúl min­den eddig szerkesztett szonáris jel­zőrendszert. Ii. légzőnyílásukon át rövid időközökbe'" 7"'ho-látott ult­rahang visszaverődéséből a delfi­nek akár bekötött szemmel is tö­kéletesen meg tudják állapítani több száz méterre levő tárgyak helyzetét, akadályokat képesek ki­kerülni és úszó tárgyakat azonosí­tani. A haditengerészet idomárai álítják, hogy arra is sikerült be­tanítani a delfineket, hogy 400 mé­terre levő tárgyakat is meg tud­janak különböztetni annak alapján, hogy alumíniumból vagy rézből vannak-e. A delfinektől azonban nemcsak ultrahangos tájékozódási módszerü­ket irigylik az ember­ek, hanem azt is, hogy olyan gyorsan közleked­nek a vízben — a víz alatt mint­egy 50 kilométeres sebességgel ké­pesek haladni, „üzemanyag-szük­ségletük” pedig mindössze 7—8 kg hal naponta. A hadmérnökök álma, hogy a delfinek testéhez hasonló tengeralattjárót fejlesszenek ki ... Még az 500 méteres mélységig leereszkedő gyilkos bálnákat is munkára fogták San Diegóban. No­ha nevükből ítélve agresszívak — természetes körülmények között akár 50 tonnás óriásbálnákat is fel­falnak (apránként) — az emberrel szemben megfelelő jutalom fejében engedelmesek, és készségesen nyújt­ják vérvételre az uszonyukat. A tengeri emlősök hadászati cé­lokra való kiképzésének ellenzői szóvá tették, hogy az említetteken kívül másra is beidomítják az in­­telligens állatokat. Michael Green­wood egykori idomár 1976-ban pél­dául általános nyugtalanságot kel­tett, amikor arról számolt be, hogy a haditengerészet és a titkosszolgá­lat a ceteket közelharcra is kikép­zi, előgyomrukba robbanószerkeze­tet építenek be, és kamikaze-beve­­tésre készítik fel őket. Az illeté­kesek persze mindezt tagadják. Az azonban igaz, hogy legalábbis a vi­etnami háborúban közelharcra is betanították a bukódelfineket —ol­dalt uszonyaikhoz erősített kések­kel az ellenséges búvárok oxigén­­palackját kellett felhasítaniuk. A Newsweek beszámolója szerint a tankerháború­ban bevetett bukódel­fineknek is voltak fémkampóik, melyekkel szükség esetén az iráni búvárokkal szembeszállhattak. HOGY A SEACO KATONAI ÁL­LATKERTJÉBEN valójában mire képezik ki a tengeri emlősöket, azt a legnagyobb titoktartás övezi. Az állatbarátokat azonban aggasztja, hogy a delfinek természetes kör­nyezetük megváltoztatásával beteg­ségeknek vannak kitéve, sőt gyak­ran bele is pusztulnak küldetésük­be, mint például az Öböl térségé­ben bevetett Skippy, amely bakté­riumos fertőzés áldozata lett. (A Der Spiegel nyomán) EURÓPA 1992 Felzárkózunk vagy lemaradunk? A minőség javítása is kevés lesz a nyugati piac megtartásához? Hivatalos helyeken egyre gyak­rabban hangzik el a kérdés: fel­készült-e vagy legalább készü­lődik-e a jugoszláv gazdaság a „sorsdöntő” 1992. évre, amikor Ny­ugat-Európában teljesen befe­jeződik a korlátok nélküli sza­badkereskedelemre való áttérés ? Képesek leszünk-e tartani a konkurenciát? Árucikkeink mi­nőségével egyáltalán „be tu­dunk-e majd törni” a nyugati piacra vagy legalább megtart­juk-e mostani pozícióinkat? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs válasz. Vészjósló hallga­tásba burkolózik a gazdaság, amiből arra következtethetünk, hogy nagy az aggodalom. Pedig már öt éve annak, hogy az Európa-tanács fontainebleau-i ülésén megtörtént a kezdemé­nyezés az Európai Közösség megreformálására és Nyugat- Európa azóta sem ül ölbe tett kézzel. Nálunk egyelőre csak két-há­­rom tanácskozást szerveztek ar­ról, hogy milyen folyamat zajlik Európában, s nekünk mit kellene tennünk ahhoz, hogy felzárkóz­zunk. Azt mindenki tudja, hogy ellenkező esetben (még) kataszt­­rofális(abb) lemaradás vár ránk, konkrét lépés ez irányban még­sem történt és ismét felszínre jutott a tanácstalanság. Minden­ki másra vár­ majd az új kor­mány, majd a gazdasági re­form . .. Félő, hogy elszalaszt­­juk a felzárkózást, mert Nyugat- Európa vonata már robog. Elcsúszunk az „apróságokon” A Made in Yugoslavia jelzésű termékek — tisztelet a kivétel­nek — eddig sem élveztek na­gyobb tekintélyt az igényes nyu­gati piacon. A silány minőséget az alacsony ár pótolta (amit a termelők végső soron a hazai fo­gyasztóval fizettettek meg) így és hányszor figyelhettünk föl az üzletekben exportból visszama­radt árura, amely a mi még si­lányabb áruhoz szoktatott igé­nyeinket nemcsak kielégítette, hanem fel is vetette bennünk a kérdést: mi a fenét akar az a nyugati fogyasztó, ha még ez sem kell neki. Nos, a nyugati fogyasztónak nem kell az olyan Coca-Cola, amelynek nem lehet lecsavarni a dugóját; félredobja a boltban azt a borospalackot, amelyre fer­dén van ráragasztva a címke; nem kell neki az olyan áru, ame­lyen nem tudja elolvasni a fel­iratokat, mert összemosódtak a betűk. A legkiválóbb áru, a leg­jobb minőségi sem talál vevőre, ha rosszul van csomagolva. Kép­zeljük el, ki venné meg a legfi­nomabb francia konyakot vagy a skót whis­kyt összemocskolt, töltéskor lecsorgatott, ragadós palackban, amelyen összeszaka­dozott vagy cafatokban van rá­ragasztva a címke. Ez nem „nagy technológia” kérdése, mégis döntően befolyá­solja a termék kelendőségét. Makoto Kiikuehi, a Sony Corpo­ration fejlesztési igazgatója (akit a japán elektronikai csoda egyik megteremtőjének tartanak) írja nemrég (magyarul is) megjelent könyvében, hogy sikereiket első­sorban , annak köszönhetik, hogy a tökélyig fejlesztették azt, amit elsajátítottak, amit ellestek má­soktól (az USA-tól), vagy amit feltaláltak. A mi gazdaságunk világra szó­ló találmányokat képes felszín­re hozni, de képtelen kihasznál­ni az ezzel járó előnyöket. Ké­pes elsajátítani a legbonyolul­tabb technológiát, aztán elcsú­szik az „apróságokon”. Talán mentalitás, felfogás kérdése ez. Ha igen, akkor sürgősen változ­tatni kell rajta, ment jön az Eurostandard. Az NSZK gazdasága évtizede­ken át azt az elvet vallotta, hogy „a haladás a minőséggel érhető el”. Most a reform nyomására ezt a mottót gazdagítják, azt igyekeznek tudatosítani minden kis- és nagy válla­l­kozóban, hogy már nemcsak a minőség szava­tolja a haladást, ehhez újítások­ra, az új technológiák alkalma­zására, fokozódó termelékeny­ségre, nagyobb élettartamú ter­mékekre, energiatakarékosságra, környezetvédelmi követelmények betartására is szükség van. A jövő azoké a termelőké, akik a kutatásokat összefüggésbe hoz­zák az eredmények alkalmazá­sával, de úgy, hogy a minőség és az ár közötti arányok meg­maradjanak. Ez a gondolkodásmód, ez a gazdaságszemlélet mintha isme­retes lenne, a mi szakembereink is ezt vallják. Felfogásunk fej­lődésében azonban hiányzik egy láncszem: a minőséget soha nem tudtuk megfelelő helyre tenni, pedig ennek meg kellett volna előznie ezt a magasabb szintet. új követelmények Nálunk még erősen jelen van az a felfogás, hogy mi közünk Nyugat-Európa átrendeződésé­hez, bennünket csak közvetve érint, egyébként is a jugoszláv sonkának meg a világpiacon el­ismert termékeinknek megvan a kivívott tekintélyük, megvan a helyük a nyugati piacon is. Saj­nos, épp ez a tekintély, ez a ki­harcolt pozíció van veszélyben. Az Európai Közösség úgyneve­zett „fehér könyve”, amelyet a tagországok állam-, illetve kor­mányfőinek milánói csúcsérte­kezletén fogadtak el 1935-ben afféle alapdokumentumként, egy seregnyi kötelezettséget állít a tagországok elé. Legfontosabb az, hogy előirányozza az áru, a szol­gáltatások, a munkaerő és a tő­ke szabad, korlátok nélküli for­galmát és szorgalmazza egy olyan intézményrendszer felállí­tását, amely se­mmilyen vonat­kozásban sem gátolja a konku­renciát. A további célok: min­denféle vámtarifa megszünteté­se, szabad utasforgalom, egységes útlevél, egységes pénznem, egy­séges törvények bevezetése, a már említett Eurostandard, azaz egységes szabvány, továbbá egy­séges liberális pénzügykezelés, szabad munkaerő- és szakem­­bervándorlás, sőt egységes szak­­képesítési standardok stb., stb. Az Európai Közösség reform­­bizottsága a fő alapelveket, te­hát a fizikai, a műszaki és fis­kális akadályok megszüntetését egy seregnyi dokumentummal részletekre bontja. A kijelölt célok egy jó részét már a múlt évvel bezárólag el is érték. Európa tehát integrálódik és egyszersmind ...bezárkózik”. Nem puszta vámkedvezményekről, ki­váltságokról van szó, hanem an­nál sokkal többről. Egy fedél alá hozzák a gazdasági (és a po­litikai) életet, annak minden vo­natkozásában, legapróbb, de lé­nyeges részleteiben. Aki ide be akar törni, annak sürgősen in­tézkednie kell, ha még nem ké­ső! A sokak által a napnak (a normandiai partraszállásra asz­­szociálva) nevezett sorsforduló egyre közelebb van és biztos, hogy nem lesz elég csupán a mi­nőséggel igyekezni a nyugati piacra, mert az ott már régi követelmény. Most tovább, fel­jebb kell lépni. GYARMATI József 1989. március 1., szerda

Next