Magyar Szó, 1989. március (46. évfolyam, 57-71. szám)
1989-03-01 / 57. szám
4 KÜLPOLITIKA MjcmrSzó MILYEN MAGYARORSZÁGOT AKARNAK A FÜGGETLEN TÁRSADALMI SZERVEZETEK? (4.) Mit javasol az Új Márciusi Front? • Van-e olyan szervezet, amely nem szeretné visszahozni a parlamenti demokrácia kipróbált intézményeit, azokat, amelyeknél ebben a pillanatban jobbak nincsenek? • Olyan szervezet nincsen, amely ne a többpártrendszer mellett tenné le a voksát, hogy ne a parlamenti demokrácia és ne alapvetően valamilyen piacirányultságú gazdaság mellett szavazna. Ilyet nem ismerek. • Nincs szélsőséges szervezet? — Van a Münnich Ferenc Társaság, amely a régi sztálinista munkásőrökből áll, 4000 főt mondanak magukénak. Ez egy bábszervezet. Sehova sem küldenek képviselőt, mégsem veszélytelen a dolog. Jelentősebb erőt ugyan nem képviselnek, de nyilatkozataikkal bombázzák a sajtót. A szervezetek közötti különbség abban van, hogy a megközelítések egyes konkrét kérdésekben eltérhetnek. A jövőről való gondoskodásban is vannak különbségek. Például legyen előrehozott választás vagy ne legyen, milyen legyen viszonyunk a párthoz stb. Olyan szervezet azonban, amelyek nem többpártrendszert, parlamenti demokráciát és valamiféle piacelvű gazdálkodást ne akarna, nincs ma Magyarországon. A pártot leszámítva, amelyik ezt a három célt nagyon furcsa módon akarja megvalósítani. • Ha már a pártnál tartunk, hogyan viszonyulnak ezek a szervezetek — most én is a nagyobbakra gondolok — a párthoz, az érdekvédelmi és más hivatalos szervezetekhez ? — A FIDESZ is és bármelyik más szervezet is megalakulásakor kijelentette, hogy várja az MSZMP kinyújtott kezét a tárgyalásokra. Tehát inkább arról van szó, hogy a párt hogyan viszonyul a független szervezetekhez. Sokáig teljesen ellenségesen, lényegében a konkrét tárgyalásokat elutasító módon viszonyult. Az idén volt már egy MSZMP—MDP találkozó, amelyet közvetített a televízió. Tizenkét pártember és tizenkét MDF vezető nyilvános vitája volt. Ez nagy áttörés volt a Magyar Televízió részéről. Felvételről adták ugyan, de nem vágták meg, hanem csak sűrítették, mindkét fél képviselőjének jelenlétében rövidke 72 percre a többórás vitát. Az új Új Márciusi Front, amelyet párthoz közel A napokban Budapesten megjelent egy könyvecske Lei-Tár címmel (alcíme: Új társadalmi szervezetek katalógusa), amely felsorolja és röviden bemutatja, illetve lehetővé teszi, hogy bemutatkozzanak az 1988 végéig létrejött alternatív szervezetek. Negyven szervezetről ír, álló marxisták alkotnak, január végén közzétett egy javaslatot egy országos nemzeti bizottság alakítására, amely tulajdonképpen egy Lengyelországhoz hasonló kerekasztal lenne az MSZMP és a független szervezetek részvételével. Az Új Márciusi Front javaslatára mindegyik szervezet reagált, az MSZMP is. Lényegében a Magyar Demokrata Fórum volt az, amely kategorikusan elutasította az ajánlatot, azért, mert az Új Márciusi Fronttal kapcsolatban van kifogása, nem pedig a javaslattal kapcsolatban. Tulajdonképpen a front egyes tagjaival szemben. Az Új Márciusi Front javaslatai lényegében arról szólnak, hogyan lehetne intézményes keretek között megoldani a békés átmenetet az egypártrendszerből a többpártrendszerbe. Tehát itt egy konkrét tárgyalási javaslat is az asztalon fekszik, amelyikre mindegyik szervezet reagál. A FIDESZ oly módon reagált, hogy elképzelhető a a tárgyalás, de komoly előfeltételeket támaszt a hatalommal szemben, ezekről a feltételekről kíván tárgyalni, mielőtt a választásokról vagy az alkotmányozásról tárgyalna. Ezek az előfeltételek például a szabad szerveződés lehetőségének fenntartása, mondjanak le olyan hatalmi monopóliumokról, amelyek lehetetlenné teszik a plurális politikai rendszer létrejöttét. Ameddig például a párt nevezi ki a vezető gyárigazgatókat, ügyészeket, bírókat..., addig nem lehet beszélni. Tehát az előfeltételekről kell először tárgyalni, s csak utána a konkrét kérdésekről. SEBESTYÉN Imre (Folytatás a holnapi számunkban) Aknaszedő delfinek: Az állatvilágból is újoncokat soroz az amerikai haditengerészet 1987 OKTÓBERÉBEN, AMIKOR JAVÁBAN DÚLT a tankerháború a Hormuzi-szorosban, amerikai delfinek ügyeltek az olajflotta biztonságos közlekedésére — a bukódelfineket ugyanis tengeri aknák felderítésére és jelzésére képezték ki. Az „álat-hadtest” egy 115 tengeri emlősből álló csapathoz tartozik, „akiket” a San Diegó-i Naval Ocean Systems Centerben képeztek ki. A gömbölyű fejű delfinek, borjúfókák, megtanulják, hogyan kell a hadieszközöket felhozni a tenger fenekéről, a bukódelfineket pedig kémelhárításra és felderítésre idomítják. A titokban folyó program keretében 1960 óta foglalkoznak a tengerek legintelligensebb lakóival, melyek iránt egyre nő a haditengerészet érdeklődése. Az utóbbi 4 év során a Pentagon 29 milló dollárt fektetett az állati hadviselésbe. A haditengerészet évente 25 tengeri emlőst vásárol a már meglevő állományhoz. Katonaként leginkább a nagy bukódelfin vált be. A hűséges mesterúszó — az ógörögök keresztelték el „tengeri disznónak”, azaz delfinnek — emberemlékezet óta szerencsét hozó, barátságos, intelligens és játékos állatként ismert. Plutarkhosznál Odüsszeusz fiát, Telemakhoszt a vízbefúlástól menti meg, a delfináriumokban pedig kedves mutatványaival szórakoztatja a főként gyerekekből álló közönséget. Először 1971-ben vetettek be tengeri emlősöket a vietnami háborúban — delfinraj óvta az Egyesült Államok hajóit az ellenséges szabotőröktől, igen eredményesen: a Vietcong egyetlen békaembere sem kerülhette el az éberen őrködő tengeri emlősök figyelmét. A HADITENGERÉSZET MÉRNÖKEI most az tervezik, hogy az Ohio-típusú atomrakétákat hordozó óriási tengeralattjárók őrzését is a delfinekre bízzák — a ketrecekben tartott értelmes állatok ellenséges kémek közeledtére megszólaltatnák a vészcsengőt. A hadsereg szakértőit egyszerűen elbűvöli a delfinek egyedülálló ultrahangos tájékozódási képessége, amely felülmúl minden eddig szerkesztett szonáris jelzőrendszert. Ii. légzőnyílásukon át rövid időközökbe'" 7"'ho-látott ultrahang visszaverődéséből a delfinek akár bekötött szemmel is tökéletesen meg tudják állapítani több száz méterre levő tárgyak helyzetét, akadályokat képesek kikerülni és úszó tárgyakat azonosítani. A haditengerészet idomárai álítják, hogy arra is sikerült betanítani a delfineket, hogy 400 méterre levő tárgyakat is meg tudjanak különböztetni annak alapján, hogy alumíniumból vagy rézből vannak-e. A delfinektől azonban nemcsak ultrahangos tájékozódási módszerüket irigylik az emberek, hanem azt is, hogy olyan gyorsan közlekednek a vízben — a víz alatt mintegy 50 kilométeres sebességgel képesek haladni, „üzemanyag-szükségletük” pedig mindössze 7—8 kg hal naponta. A hadmérnökök álma, hogy a delfinek testéhez hasonló tengeralattjárót fejlesszenek ki ... Még az 500 méteres mélységig leereszkedő gyilkos bálnákat is munkára fogták San Diegóban. Noha nevükből ítélve agresszívak — természetes körülmények között akár 50 tonnás óriásbálnákat is felfalnak (apránként) — az emberrel szemben megfelelő jutalom fejében engedelmesek, és készségesen nyújtják vérvételre az uszonyukat. A tengeri emlősök hadászati célokra való kiképzésének ellenzői szóvá tették, hogy az említetteken kívül másra is beidomítják az intelligens állatokat. Michael Greenwood egykori idomár 1976-ban például általános nyugtalanságot keltett, amikor arról számolt be, hogy a haditengerészet és a titkosszolgálat a ceteket közelharcra is kiképzi, előgyomrukba robbanószerkezetet építenek be, és kamikaze-bevetésre készítik fel őket. Az illetékesek persze mindezt tagadják. Az azonban igaz, hogy legalábbis a vietnami háborúban közelharcra is betanították a bukódelfineket —oldalt uszonyaikhoz erősített késekkel az ellenséges búvárok oxigénpalackját kellett felhasítaniuk. A Newsweek beszámolója szerint a tankerháborúban bevetett bukódelfineknek is voltak fémkampóik, melyekkel szükség esetén az iráni búvárokkal szembeszállhattak. HOGY A SEACO KATONAI ÁLLATKERTJÉBEN valójában mire képezik ki a tengeri emlősöket, azt a legnagyobb titoktartás övezi. Az állatbarátokat azonban aggasztja, hogy a delfinek természetes környezetük megváltoztatásával betegségeknek vannak kitéve, sőt gyakran bele is pusztulnak küldetésükbe, mint például az Öböl térségében bevetett Skippy, amely baktériumos fertőzés áldozata lett. (A Der Spiegel nyomán) EURÓPA 1992 Felzárkózunk vagy lemaradunk? A minőség javítása is kevés lesz a nyugati piac megtartásához? Hivatalos helyeken egyre gyakrabban hangzik el a kérdés: felkészült-e vagy legalább készülődik-e a jugoszláv gazdaság a „sorsdöntő” 1992. évre, amikor Nyugat-Európában teljesen befejeződik a korlátok nélküli szabadkereskedelemre való áttérés ? Képesek leszünk-e tartani a konkurenciát? Árucikkeink minőségével egyáltalán „be tudunk-e majd törni” a nyugati piacra vagy legalább megtartjuk-e mostani pozícióinkat? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs válasz. Vészjósló hallgatásba burkolózik a gazdaság, amiből arra következtethetünk, hogy nagy az aggodalom. Pedig már öt éve annak, hogy az Európa-tanács fontainebleau-i ülésén megtörtént a kezdeményezés az Európai Közösség megreformálására és Nyugat- Európa azóta sem ül ölbe tett kézzel. Nálunk egyelőre csak két-három tanácskozást szerveztek arról, hogy milyen folyamat zajlik Európában, s nekünk mit kellene tennünk ahhoz, hogy felzárkózzunk. Azt mindenki tudja, hogy ellenkező esetben (még) katasztrofális(abb) lemaradás vár ránk, konkrét lépés ez irányban mégsem történt és ismét felszínre jutott a tanácstalanság. Mindenki másra vár majd az új kormány, majd a gazdasági reform . .. Félő, hogy elszalasztjuk a felzárkózást, mert Nyugat- Európa vonata már robog. Elcsúszunk az „apróságokon” A Made in Yugoslavia jelzésű termékek — tisztelet a kivételnek — eddig sem élveztek nagyobb tekintélyt az igényes nyugati piacon. A silány minőséget az alacsony ár pótolta (amit a termelők végső soron a hazai fogyasztóval fizettettek meg) így és hányszor figyelhettünk föl az üzletekben exportból visszamaradt árura, amely a mi még silányabb áruhoz szoktatott igényeinket nemcsak kielégítette, hanem fel is vetette bennünk a kérdést: mi a fenét akar az a nyugati fogyasztó, ha még ez sem kell neki. Nos, a nyugati fogyasztónak nem kell az olyan Coca-Cola, amelynek nem lehet lecsavarni a dugóját; félredobja a boltban azt a borospalackot, amelyre ferdén van ráragasztva a címke; nem kell neki az olyan áru, amelyen nem tudja elolvasni a feliratokat, mert összemosódtak a betűk. A legkiválóbb áru, a legjobb minőségi sem talál vevőre, ha rosszul van csomagolva. Képzeljük el, ki venné meg a legfinomabb francia konyakot vagy a skót whiskyt összemocskolt, töltéskor lecsorgatott, ragadós palackban, amelyen összeszakadozott vagy cafatokban van ráragasztva a címke. Ez nem „nagy technológia” kérdése, mégis döntően befolyásolja a termék kelendőségét. Makoto Kiikuehi, a Sony Corporation fejlesztési igazgatója (akit a japán elektronikai csoda egyik megteremtőjének tartanak) írja nemrég (magyarul is) megjelent könyvében, hogy sikereiket elsősorban , annak köszönhetik, hogy a tökélyig fejlesztették azt, amit elsajátítottak, amit ellestek másoktól (az USA-tól), vagy amit feltaláltak. A mi gazdaságunk világra szóló találmányokat képes felszínre hozni, de képtelen kihasználni az ezzel járó előnyöket. Képes elsajátítani a legbonyolultabb technológiát, aztán elcsúszik az „apróságokon”. Talán mentalitás, felfogás kérdése ez. Ha igen, akkor sürgősen változtatni kell rajta, ment jön az Eurostandard. Az NSZK gazdasága évtizedeken át azt az elvet vallotta, hogy „a haladás a minőséggel érhető el”. Most a reform nyomására ezt a mottót gazdagítják, azt igyekeznek tudatosítani minden kis- és nagy vállalkozóban, hogy már nemcsak a minőség szavatolja a haladást, ehhez újításokra, az új technológiák alkalmazására, fokozódó termelékenységre, nagyobb élettartamú termékekre, energiatakarékosságra, környezetvédelmi követelmények betartására is szükség van. A jövő azoké a termelőké, akik a kutatásokat összefüggésbe hozzák az eredmények alkalmazásával, de úgy, hogy a minőség és az ár közötti arányok megmaradjanak. Ez a gondolkodásmód, ez a gazdaságszemlélet mintha ismeretes lenne, a mi szakembereink is ezt vallják. Felfogásunk fejlődésében azonban hiányzik egy láncszem: a minőséget soha nem tudtuk megfelelő helyre tenni, pedig ennek meg kellett volna előznie ezt a magasabb szintet. új követelmények Nálunk még erősen jelen van az a felfogás, hogy mi közünk Nyugat-Európa átrendeződéséhez, bennünket csak közvetve érint, egyébként is a jugoszláv sonkának meg a világpiacon elismert termékeinknek megvan a kivívott tekintélyük, megvan a helyük a nyugati piacon is. Sajnos, épp ez a tekintély, ez a kiharcolt pozíció van veszélyben. Az Európai Közösség úgynevezett „fehér könyve”, amelyet a tagországok állam-, illetve kormányfőinek milánói csúcsértekezletén fogadtak el 1935-ben afféle alapdokumentumként, egy seregnyi kötelezettséget állít a tagországok elé. Legfontosabb az, hogy előirányozza az áru, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad, korlátok nélküli forgalmát és szorgalmazza egy olyan intézményrendszer felállítását, amely semmilyen vonatkozásban sem gátolja a konkurenciát. A további célok: mindenféle vámtarifa megszüntetése, szabad utasforgalom, egységes útlevél, egységes pénznem, egységes törvények bevezetése, a már említett Eurostandard, azaz egységes szabvány, továbbá egységes liberális pénzügykezelés, szabad munkaerő- és szakembervándorlás, sőt egységes szakképesítési standardok stb., stb. Az Európai Közösség reformbizottsága a fő alapelveket, tehát a fizikai, a műszaki és fiskális akadályok megszüntetését egy seregnyi dokumentummal részletekre bontja. A kijelölt célok egy jó részét már a múlt évvel bezárólag el is érték. Európa tehát integrálódik és egyszersmind ...bezárkózik”. Nem puszta vámkedvezményekről, kiváltságokról van szó, hanem annál sokkal többről. Egy fedél alá hozzák a gazdasági (és a politikai) életet, annak minden vonatkozásában, legapróbb, de lényeges részleteiben. Aki ide be akar törni, annak sürgősen intézkednie kell, ha még nem késő! A sokak által a napnak (a normandiai partraszállásra aszszociálva) nevezett sorsforduló egyre közelebb van és biztos, hogy nem lesz elég csupán a minőséggel igyekezni a nyugati piacra, mert az ott már régi követelmény. Most tovább, feljebb kell lépni. GYARMATI József 1989. március 1., szerda