Magyar Szó, 1989. május (46. évfolyam, 118-130. szám)
1989-05-03 / 118. szám
2 KÜLPOLITIKA МдскмЗД Választások a vietnami csapatkivonás után Hun Seknek, a Phom Penh-i rezsim kormányfőjének ígéretes Szinanukkal folytatott megbeszélésén . Kambodzsa visszakapja régi nevét Djakartában tegnap kétnapos tárgyalást kezdtek a kambodzsai koalíciós kormány és a Phnom Penh-i Vietnam-barát kormány képviselői. A kambodzsai koalíciós kormány küldöttségét Norodom Szihanuk herceg, a Phnom Penh-i kormány küldöttségét pedig Hun Sen, a Vietnám-barát rezsim elnöke vezeti. Közvetlenül a tárgyalások megkezdése előtt Szihanuk és Hun Sen bejelentették, hogy kölcsönös engedményeket tesznek, amiből a megfigyelők arra következtettek, hogy a felek nagyobb optimizmussal tekintenek a tárgyalásokra. Hun Sen kijelentette, hogy Kambodzsában a vietnami csapatok szeptemberre bejelentett kivonását követően legkésőbb három hónapon belül szabad választásokat hirdetnek. Ezenkívül a jelenlegi vezetés úgy döntött, hogy megváltoztatja az ország nevét, és ezután Kambodzsa Államnak hívják. Hun Sen a megfgyelőknek ezenkívül bemutatta ez ország új zászlajának mintapéldányát is. Sokan azonban felteszik a kérdést, hogy ezek a szimbolikus változtatások elegendőek lesznek-e a kompromisszumos megállapodásra. Szihanuk herceg a megbeszélések kezdete előtt kilátásba helyezte, hogy a koalíció beleegyezik abba, hogy a Kambodzsában állomásozó vietnami csapatok kivonását ne az ENSZ ellenőrizze, hanem India, Lengyelország, Kanada és Indonézia képviselői, valamint a világszervezet főtitkárának személyes megbízottja. Szihanuk továbbá nem ragaszkodik a jelenleg hatalmon levő Vietnan-barát kormány feloszlatásához. Hogy milyen eredménnyel zárulnak a tárgyalások, az rövidesen kiderül. (Tanjug) Kölcsönös tűzszüneti javaslatok Az indítványok ellenére tovább folyik a harc Dél-Szudánban A kartúmi kormány és a Szudáni Népfelszabadító Hadsereg (SPLA) tűzszüneti megállapodást javasoltak egymásnak, amely az ország déli részére vonatkozna, a harcok azonban Dél-Szudánban nem lanyhulnak, és mindebből úgy tűnik, hogy a javaslatok hiábavalóak. A dél-szudáni lázadók rádiója azt javasolta, hogy „ebben a hónapban kössenek tűzszüneti megállapodást, hogy az SPLA és a kormány képviselői előbbre jussanak a tárgyalásokon”. A rádió, amely az SPLA vezetőinek álláspontját tolmácsolta, feltételként azt határozta meg, hogy a szudáni hadsereg katonáinak a hónap folyamán saját laktanyáikban kell maradniuk. Ugyanakkor a kartúmi kormány különböző afrikai országokba küldött delegációkat, azzal a céllal, hogy tájékoztassák az érintett államok kormányait a szudáni vezetés erőfeszítéseiről, amelyeket az országban dúló polgárháború megszüntetése érdekében tesz. Ezekről az intézkedésekről a hét folyamán tájékoztatni fogják az Afrikai Egyrész Szervezet vezetőjét is. Szudán delegációkat küldött Zambiába, Egyiptomba, Etiópiába, Tanzániába, Zaire-ba, Zimbabwébe, Ugandába és Tunéziába. Egy küldöttség már visszatért Nigériából. Szadek al Mahdi szudáni miniszterelnök hétfőn azzal vádolta Kenyát, hogy „ellenséges tevékenységet folytat Szudán ellen”. Kartúm azzal vádolja Nairobit, hogy engedélyezi az izraeli fegyverek eljuttatását az SPLA lázadóihoz és támogatja a John Garang vezette lázadókat. A miniszterelnök továbbá azt is hangsúlyozta, hogy „az ország területi sérthetetlenségének megóvása érdekében Szudán bármilyen forrásból fegyvert szerez”. Megerősítette továbbá, hogy Kartúm a közelmúltban két szállítórepülőgépet kapott Jementől és to-vábbi katonai szállítmányok érkez- nek a baráti arab államokból is. Tegnapi értesülések szerint a szudáni miniszterekből álló békebizottság az egész kontinenst fel- t ölelő szervezetnek átnyújtott egy levelet, amelyben ismertette álláspontját az ország déli térségében dúló háborúról. Hasonló leveleket küldtek a közelmúltban az ENSZ- nek és az Arab Ligának. Habár a kartúmi kormány elfogadta azt a békemegállapodást, amelyet tavaly novemberben Addis Abebában írt alá az SPLA és a szudáni Demokratikus Unió Párt (DUP), egyelőre semmi jelét nem tanúsítja annak, hogy beszüntetik az immár hat éve tartó harcokat. Az SPLA és a kormány képviselői április folyamán elfogadták több úgynevezett „békefolyosó” létesítését, hogy ezáltal lehetővé váljon a humanitárius szervezeteknek az élelmiszer-szállítmányok eljuttatása Dél-Szudánba, ahol rengeteg az éhező. Tavaly ebben a térségben több ezer ember pusztult éhen. (Tanjug) NAMÍBIA! HELYZET Még nem távozott a SWAPO minden gerillája A munka nemzetközi ünnepéről az idén is megemlékeztek Windhoekben, Namíba fővárosában. A SWAPO felszabadítási mozgalomhoz közel álló munkásszakszervezet több ezer tagja vonult fel az utcákon. Hozzávetőleg 2000 munkásnagygyűlésen követelte Namíbia függetlenségének azonnali kikiáltását, s elítélte a szabadságharcosok egy csoportjának március eleji lemészárlását az ország északi részén. Az ünnep alkalmából Martti Ahtisaari, az ENSZ megbízottja, az átmeneti időszak felügyelője békefelhívást intézett az összes közvetlenül érintett félhez. Mélységes aggodalmának és gyászának adott hangot a SWAPO három harcosának szombaton történt halála miatt. A gerillák a dél-afrikai biztonsági erőkkel vívott harcban estek el. Az ENSZ tisztségviselője szerint a legégetőbb feladat, hogy a Namíbiában tartózkodó gerillák visszatérjenek angolai támaszpontjukra. Dél-afrikai adatok szerint április elején a SWAPO hozzávetőleg 2500 harcosa hatolt be Namíbia északi vidékére, s közülük még 400 ott tartózkodik. A SWAPO a múlt hét végén közölte, hogy Namíbiából kivonta 1337 tagját. Hivatalos pretoriai közlemény szerint a tíznapos összecsapásokban több mint 300 gerilla esett el. (Tanjug) 1989. május 3., szerda SZEMTŐL SZEMBEN ALEXANDER DUBČEKKEL (4.) Miért nem volt fegyveres ellenállás? „Mindent meg kellett tennünk a vérontás elkerülése végett” — Ludvík Svoboda emberi arculatáról Riporter: — Ön iszonyú dilemma előtt állt, de azt hiszem ... Dubček: — Nézze, én azt mondtam magamban: mit fogsz tenni ? Nem teszed meg? Muszáj! ítélje meg a történelem! Ez hasonló eset, mint amikor azt írják rólam: miután megkaptam a honvédelmi minisztertől a hírt, hogy bevonultak a Varsói Szerződés hadseregei, bele kellett volna egyeznem abba, hogy ne engedjük be őket az országba, harcoljunk a határokon. Én pont az ellenkezőjét csináltam. Felhívtam Cerníket, Svobodát. Cerník is hívta Svobodát, azzal, hogy semmilyen hibát nem szabad elkövetni. A mi oldalunkról egyetlen lövésnek sem szabad eldördülnie. Vonuljanak csak be! Vonuljanak csak be nyugodtan ebbe az országba, senkihez nem szabad hozzányúlnotok, ne tanúsítsatok ellenállást. Most is meggyőződésem: nem igazak azok az állítások, hogy gyáván viselkedtem, mint Bene-5, aki amikor a szövetségesek megtagadták a segítséget, lemondott és ez a köztársaság végét jelentette. Hiszen ez ostobaság. Ennyire én is értek a hadászathoz, én is tudtam, hogy a bevonulást a politikusok határozták el. De ki hajtja végre? A katonák! És amikor a katonák megkapták ezt a feladatot, vajon mire gondoltak kezdettől fogva? Ezt nekem ki kellett találnom, föl kellett mérnem. És számolnom kellett azzal, hogy ők ellenállásra számítanak. Vagyis én mint politikus, akinek van lehetősége dönteni, vagy ha nem is dönteni, legalább meghatározó befolyást gyakorolni egy ilyen kulcshelyzetben, úgy határoztam, hogy ha már egyszer kitaláltam, mit akarnak, nem szabad olyat tennünk, amit ők várnak. Hát ezért mondtam, hogy nem! És máig hiszem, hogy igazam volt. És még most is azt írják a történészek: lehet, hogy megijedtek volna, nem vonultak volna be, és hogy ne legyen belőle nemzetközi botrány, inkább nem okoztak volna tragédiát. Pedig okoztak volna, ismerem ezeket! R.: — Hol voltak a tárgyalások? A Kremlben? D.: — Igen, a Kremlbe hívattak. Ott kezdődtek meg a tárgyalások. Munkacsoportokat alakítottak és elkezdtek dolgozni a „dokumentumokon”. R.: — Ludvík Svoboda elnök Prágában maradt, ott tartották Prágában. De hogy került végül is a moszkvai tárgyalóasztalhoz? D.: — A köztársasági elnököt említi? Hát nézze hozzányúlni a köztársaság elnökéhez, különösen olyan személyiséghez, mint Svoboda, az már túl lett volna minden határon. Ez a válasz egyik része. A másik dolog, és ez a legfontosabb: szerintem azért volt szükségük a köztársasági elnökre, hogy előterjeszthessék azt a követelésüket, hogy forradalmi kormány alakuljon, aztán ez a forradalmi kormány fogadja el a forradalmi törvényszéket, amely aztán rövid úton határozhatott volna a sorsunkról, a letartóztatandó ,,szovjetellenes ésszocialistaellenes” személyekről. Ez volt tehát az oka annak, hogy a köztársasági elnököt otthagyták. Azt hiszem, túlságosan is lebecsülték őt. Ugyanúgy, ahogy lebecsültek engem is, lebecsülték Cerníket. Smrkovskyt, az elnökséget, lebecsülték a Központi Bizottságot, ahogy lebecsülték egész kommunista pártunkat, amint lebecsülték a cseheket, a szlovákokat, a Csehszlovákiában élő magyarokat és ukránokat. Egyszerűen lebecsültek mindent és mindenkit, és a saját nagyságuk és erejük tudatában azt gondolták, hogy mindenkinek térdet kell hajtania előttük. Azt hiszem, Svobodáról csak egyetlen képük volt. A derék katonáról vallott elképzelés. Csupán a szovjet hadsereghez való viszonyát, a Grecskóhoz fűződő szemclék más katonai vezetőhöz fűződő egyéb személyes kapcsolatait, amelyek még a csehszlovák hadsereg formálódásának idején születtek. De nem ismerték ők úgy, mint embert. Én viszont ismertem őt magánemberként is. Még jó néhány évig ő volt a köztársasági elnök és nem távozott velem vagy másokkal együtt, ezért egyesektől sok bírálatot is kapott. De tőlem nem. Mert szerintem a döntő és meghatározó az, amit tett, vagyis az, hogy nem fogadta el a forradalmi kormányt, így nem jöhetett létre a forradalmi törvényszék sem, és végül is helyesnek bizonyult az az elképzelés, amit ő terjesztett elő Moszkvában. Azt mondta: ragaszkodom ahhoz, hogy minden internált térjen vissza Csehszlovákiába, csak azután vagyok hajlandó Moszkvába repülni a tárgyalásokra. És ahhoz is ragaszkodom, hogy a tárgyalásokon a többiek is részt vegyenek. Igen, ezt mondta. Tehát szó sem lehetett forradalmi kormányról, törvényszékről, és mi visszatérhettünk. Moszkvából. R.: — Igaz, hogy Svoboda a szovjet nagykövet előtt öngyilkossággal fenyegetőzött? D.: — Nézze, ez többé-kevésbé már ismert. Nagyjából a következőképpen történt: ez akkor volt, amikor elment hozzá mint államfőhöz a nagykövet, Cservonyenko. És akkor ő, azaz Svoboda azt, hogy nem értett egyet a mi vissza nem térésünkkel, azt csak egyetlen módon tudta kifejezni: „Mit várnak tőlem? Mit csinálhatok én? Talán lőjem főbe magam?” És aztán azt is követelte, hogy mindenki ugyanabba a funkcióba térjen vissza. Tehát ez az a meghatározó és döntő lépés, amely után valójában megkezdődhettek az úgynevezett moszkvai tárgyalások. De azt persze nem tudom, hogyan alakultak volna az események, ha még a Svoboda állásfoglalása előtt nem született volna meg a Központi Bizottság állásfoglalása, amely közölte az egész világgal, a nemzetközi fórumokkal, hogy ez törvénytelen, hogy senki nem hívta be őket, hogy ez bűn, hogy ellentétes a nemzetközi joggal, hogy ellentétes a szerződésekkel. Tehát ez után a dokumentum után ő mint államfő kiállt mellettem. Mi meg azon vitatkoztunk, hogy aláírjuk-e vagy sem. Azt mondtam, ugye, hogy nem hiszek a jegyzőkönyvben. Ennek ellenére én nem követhettem el azt a történelmi hibát, hogy nem írom alá, mert ez volt az utolsó történelmi pillanat, amikor ... no. . . Tegyük fel, hogy én ezt visszautasítom, nem írom alá. Akkor most történelmi távlatokból azt mondhatnák: ha aláírta volna... lehet, hogy másképp alakul a helyzet. Érti? Nekem az összes lehetőségeket a végsőkig ki kellett merítenem. És amikor aláírtam, ez azt jelentette, hogy az utolsó esély is adva volt arra, hogy megmentsük azt, ami menthető. Ezért döntöttem úgy, hogy aláírom. De ez tulajdonképpena történet vége, pedig közben még sok minden történt. Abban az időszakban, amikor még kitartottam amellett, hogy nem írom alá, nekem meg kellett tennem egy olyan lépést, még pártunk elnökségével szemben is, amely a szovjet fél szemében is kizárna az aláírók köréből. Holnap: Mi volt Dubceknek az at lépése, amely kihozta sodrából Brezsnyevet? (Folytatjuk) lyes kapcsolatait ismerték, megMagyar no Következetesen be kell tartani Véres harcok a moszkvai megállapodást , Brazzavile-Kongóban - hangsúlyozza a csehszlovák kormány A Magyar Szó címlapja 1968. szeptember 1-jén Andres Rodriguez az új paraguayi elnök Andres Rodriguez tábornok, aki győzelmet aratott a hétfői paraguayi elnökválasztásokon, felszólította az ellenzéket, hogy „gyűlölet és keserűség nélkül” csatlakozzon az ország demokratizálási folyamatához, amely az idén február 3-án vette kezdetét Alfredo Siroessani diktátor megbuktatásáva. Hírügynökségi jelentések szerint a szavazatok összeszámlálása után kiderült, hogy az állampolgárok 74 százaléka támogatta Rodrieuezt, míg Domingo Laianót, az első számú ellenfelét, a Liberális Párt vezetőjét csupán a szavazók 2 százaléka támogatta. Rodriguez, aki egyébként a megbuktatott diktátor közeli munkatársa volt, hivatalosan május 15-én veszi át az ország irányítását. Egyebek között ígéretet tett arra, hogy megoldást fog találni a több ezer föld nélküli paraszt problémájára. Véleménycsere a belgrádi csúcsértekezlet előkészületeiről A nigériai külügyminiszter magánlátogatáson Jugoszláviában Sanda Navasuku, Nigéria külügyminisztere magánjellegű látogatáson hazánkban tartózkodik, s tegnap Milivoje Maksictyal, a szövetségi külügyi titkár helyettesével tüzetesen véleményt cserélt az el nem kötelezett országok csúcstalálkozójának előkészítéséről Kinyilvánította, hogy Nigéria teljes mértékben hozzájárul a csúcstalálkozó eredményes előkészítéséhez, s rámutatott arra, hogy a két ország hasonló nézeteket vall a mozgalom korszerű, hatékony tevékenységéről a módosult nemzetközi feltételekben. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak a gazdasági együttműködésről és a pénzügyi kérdésekről szóló megállapodás gyorsabb érvényesítésére. Az okmányokat a JSZSZK Elnöksége elnökének tavalyi nigériai látogatása alatt fogadták el. Kölcsönösen örömmel nyugtázták, hogy még az idén Jugoszláviába látogat Ibrahim Baibanginda, Niger’s államfője. (Tan-i jug)