Magyar Szó, 1989. május (46. évfolyam, 118-130. szám)

1989-05-03 / 118. szám

2 KÜLPOLITIKA МдскмЗД Választások a vietnami csapatkivonás után Hun Sek­nek, a Phom Penh-i rezsim kormányfőjének ígé­rete­s Szin­anukkal folytatott megbeszélésén . Kambodzsa visszakapja régi nevét Djakartában tegnap kétnapos tárgyalást kezdtek a kam­bodzsai koalíciós kormány és a Phnom Penh-i Vietnam-barát kormány képviselői. A kambodzsai koalíciós kormány küldöttsé­gét Norodom Szihanuk herceg, a Phnom Penh-i kormány kül­döttségét pedig Hun Sen, a Vietnám-barát rezsim elnöke vezeti. Közvetlenül a tárgyalások megkezdése előtt Szihanuk és Hun Sen bejelentették, hogy kölcsönös engedményeket tesznek, amiből a megfigyelők arra következtettek, hogy a felek nagyobb opti­mizmussal tekintenek a tárgyalásokra. Hun Sen kijelentette, hogy Kambodzsában a vietnami csapa­tok szeptemberre bejelentett ki­vonását követően legkésőbb há­rom hónapon belül szabad vá­lasztásokat hirdetnek. Ezenkívül a jelenlegi vezetés úgy döntött, hogy megváltoztatja az ország nevét, és ezután Kambodzsa Ál­lamnak hívják. Hun Sen a meg­­f­gyelőknek ezenkívül bemutatta ez ország új zászlajának minta­­példányát is. Sokan azonban fel­teszik a kérdést, hogy ezek a szimbolikus változtatások elegen­dőek lesznek-e a kompromisszu­mos megállapodásra. Szihanuk herceg a megbeszé­lések kezdete előtt kilátásba he­lyezte, hogy a koalíció beleegye­zik abba, hogy a Kambodzsában állomásozó vietnami csapatok ki­vonását ne az ENSZ ellenőrizze, hanem India, Lengyelország, Ka­nada és Indonézia képviselői, va­lamint a világszervezet főtitkárá­nak személyes megbízottja. Szi­hanuk továbbá nem ragaszkodik a jelenleg hatalmon levő Viet­­na­n-barát kormány feloszlatásá­hoz. Hogy milyen eredménnyel zárulnak a tárgyalások, az rövi­desen kiderül. (Tanjug) Kölcsönös tűzszüneti j­avaslatok Az indítványok ellenére tovább folyik a harc Dél-Szudánban A kartúmi kormány és a Szudáni Népfelszabadító Hadsereg (SPLA) tűzszüneti megállapodást javasoltak egymásnak, amely az ország déli részére vonatkozna, a harcok azonban Dél-Szudánban nem lanyhulnak, és mindebből úgy tűnik, hogy a javaslatok hiába­­valóak. A dél-szudáni lázadók rádiója azt javasolta, hogy „ebben a hónapban kössenek tű­zszüneti megállapodást, hogy az SPLA és a kormány képviselői előbbre jussanak a­ tárgyalásokon”. A rádió, amely az SPLA vezetőinek álláspontját tolmácsolta, feltételként azt határozta meg, hogy a szudáni hadsereg katonáinak a hónap fo­lyamán saját laktanyáikban kell maradniuk. Ugyanakkor a kartúmi kormány különböző afrikai országokba kül­dött delegációkat, azzal a céllal, hogy tájékoztassák az érintett álla­mok kormányait a szudáni vezetés erőfeszítéseiről, amelyeket az or­szágban dúló polgárháború meg­szüntetése érdekében tesz. Ezekről az intézkedésekről a hét folyamán tájékoztatni fogják az Afrikai Egy­­rész Szervezet vezetőjét is. Szudán delegációkat küldött Zambiába, Egyiptomba, Etiópiába, Tanzániába, Zaire-ba, Zimbabwé­be, Ugandába és Tunéziába. Egy küldöttség már visszatért Nigériá­ból. Szadek al Mahdi szudáni mi­niszterelnök hétfőn azzal vádolta Kenyát, hogy „ellenséges tevékeny­séget folytat Szudán ellen”. Kar­­túm azzal vádolja Nairobit, hogy engedélyezi az izraeli fegyverek eljuttatását az SPLA lázadóihoz és támogatja a John Garang vezette lázadókat. A miniszterelnök továb­bá azt is hangsúlyozta, hogy „az ország területi sérthetetlenségének megóvása érdekében Szudán bár­milyen forrásból fegyvert szerez”. Megerősítette továbbá, hogy Kar­túm a közelmúltban két szállítóre­pülőgépet kapott Jementől és to-­­­vábbi katonai szállítmányok érkez-­­ nek a baráti arab államokból is.­­ Tegnapi értesülések szerint a­­ szudáni miniszterekből álló béke­bizottság az egész kontinenst fel- t ölelő szervezetnek átnyújtott egy levelet, amelyben ismertette állás­pontját az ország déli térségében dúló háborúról. Hasonló leveleket küldtek a közelmúltban az ENSZ- nek és az Arab Ligának. Habár a kartúmi kormány elfo­gadta azt a békemegállapodást, amelyet tavaly novemberben Addis Abebában írt alá az SPLA és a szudáni Demokratikus Unió Párt (DUP), egyelőre semmi jelét nem tanúsítja annak, hogy beszüntetik az immár hat éve tartó harcokat. Az SPLA és a kormány képviselői április folyamán elfogadták több úgynevezett „békefolyosó” létesíté­sét, hogy ezáltal lehetővé váljon a humanitárius szervezeteknek az élelmiszer-szállítmányok eljuttatása Dél-Szudánba, ahol rengeteg az éhező. Tavaly ebben a térségben több ezer ember pusztult éhen. (Tanjug) NAMÍBIA! HELYZET Még nem távozott a SWAPO minden gerillája A munka nemzetközi ünnepé­ről az idén is megemlékeztek Windhoekben, Namíb­a fővárosá­ban. A SWAPO felszabadítási mozgalomhoz közel álló munkás­szakszervezet több ezer tagja vo­nult fel az utcákon. Hozzávetőleg 2000 munkás­n­agygyűlésen követelte Namíbia függetlenségének azonnali kiki­áltását, s elítélte a szabadság­­harcosok egy csoportjának már­cius eleji lemészárlását az ország északi részén. Az ünnep alkalmából Martti Ahtisaari, az ENSZ megbízottja, az átmeneti időszak felügyelője békefelhívást intézett az összes közvetlenül érintett félhez. Mély­séges aggodalmának és gyászá­nak adott hangot a SWAPO há­rom harcosának szombaton tör­tént halála miatt. A gerillák a dél-afrikai biztonsági erőkkel ví­vott harcban estek el. Az ENSZ tisztségviselője szerint a legége­tőbb feladat, hogy a Namíbiában tartózkodó gerillák visszatérjenek angolai támaszpontjukra. Dél-afrikai adatok szerint áp­rilis elején a SWAPO hozzávető­leg 2500 harcosa hatolt be Namí­bia északi vidékére, s közülük még 400 ott tartózkodik. A SWAPO a múlt hét végén közöl­te, hogy Namíbiából kivonta 1337 tagját. Hivatalos pretoriai közle­mény szerint a tíznapos össze­csapásokban több mint 300 geril­la esett el. (Tanjug) 1989. május 3., szerda SZEMTŐL SZEMBEN ALEXANDER DUBČEKKEL (4.) Miért nem volt fegyveres ellenállás? „Mindent meg kellett tennünk a vérontás elkerülése végett” — Ludvík Svoboda emberi arculatáról Riporter: — Ön iszonyú dilem­ma előtt állt, de azt hiszem ... Dubček: — Nézze, én azt mond­tam magamban: mit fogsz tenni ? Nem teszed meg? Muszáj! ítélje meg a történelem! Ez hasonló eset, mint amikor azt írják rólam: mi­után megkaptam a honvédelmi minisztertől a hírt, hogy bevonul­tak a Varsói Szerződés hadseregei, bele kellett volna egyeznem abba, hogy ne engedjük be őket az or­szágba, harcoljunk a határokon. Én pont az ellenkezőjét csináltam. Felhívtam Cerníket, Svobodát. Cer­­ník is hívta Svobodát, azzal, hogy semmilyen hibát nem szabad el­követni. A mi oldalunkról egyet­len lövésnek sem szabad eldördül­nie. Vonuljanak csak be! Vonul­ja­nak csak be nyugodtan ebbe az­ országba, senkihez nem szabad hozzányúlnotok, ne tanúsítsatok ellenállást. Most is meggyőződésem: nem igazak azok az állítások, hogy gyá­ván viselkedtem, mint Bene-5, aki amikor a szövetségesek megtagad­ták a segítséget, lemondott és ez a köztársaság végét jelentette. Hiszen ez ostobaság. Ennyire én is értek a hadászathoz, én is tudtam, hogy a bevonulást a politikusok hatá­rozták el. De ki hajtja végre? A katonák! És amikor a katonák megkapták ezt a feladatot, vajon mire gondoltak kezdettől fogva? Ezt nekem ki kellett találnom, föl kellett mérnem. És számolnom kel­lett azzal, hogy ők ellenállásra szá­mítanak. Vagyis én mint politikus, akinek van lehetősége dönteni, vagy ha nem is dönteni, legalább meghatározó befolyást gyakorolni egy ilyen kulcshelyzetben, úgy ha­tároztam, hogy ha már egyszer ki­találtam, mit akarnak, nem sza­bad olyat tennünk, amit ők vár­nak. Hát ezért mondtam, hogy nem! És máig hiszem, hogy igazam volt. És még most is azt írják a törté­nészek: lehet, hogy megijedtek volna, nem vonultak volna be, és hogy ne legyen belőle nemzetközi botrány, inkább nem okoztak vol­na tragédiát. Pedig okoztak volna, ismerem ezeket! R.: — Hol voltak a tárgyalások? A Kremlben? D.: — Igen, a Kremlbe hívattak. Ott kezdődtek meg a tárgyalások. Munkacsoportokat alakítottak és elkezdtek dolgozni a „dokumentu­mokon”. R.: — Ludvík Svoboda elnök Prá­gában maradt, ott tartották Prágá­ban. De hogy került végül is a moszkvai tárgyalóasztalhoz? D.: — A köztársasági elnököt említi? Hát nézze­ hozzányúlni a köztársaság elnökéhez, különösen olyan személyiséghez, mint Svo­boda, az már túl lett volna min­den határon. Ez a válasz egyik ré­sze. A másik dolog, és ez a legfon­tosabb: szerintem azért volt szük­ségük a köztársasági elnökre, hogy előterjeszthessék azt a követelésü­ket, hogy forradalmi kormány ala­kuljon, aztán ez a forradalmi kor­mány fogadja el a forradalmi tör­vényszéket, amely aztán rövid úton határozhatott volna a sorsunkról, a letartóztatandó ,,szovjetellenes és­­szocialistaellenes” személyekről. Ez volt tehát az oka annak, hogy a köztársasági elnököt otthagyták. Azt hiszem, túlságosan is lebecsül­ték őt. Ugyanúgy, ahogy lebecsültek engem is, lebecsülték Cerníket. Smrkovskyt, az elnökséget, lebe­csülték a Központi Bizottságot, ahogy lebecsülték egész kommu­nista pártunkat, amint lebecsülték a cseheket, a szlovákokat, a Cseh­szlovákiában élő magyarokat és uk­ránokat. Egyszerűen lebecsültek mindent és mindenkit, és a saját nagyságuk és erejük tudatában azt gondolták, hogy mindenkinek tér­det kell hajtania előttük. Azt hiszem, Svobodáról csak egyetlen képük volt. A derék ka­tonáról vallott elképzelés. Csupán a szovjet hadsereghez való viszo­nyát, a Grecskóhoz fűződő szemc­lék más katonai vezetőhöz fűződő egyéb személyes kapcsolatait, ame­lyek még a csehszlovák hadsereg formálódásának idején születtek. De nem ismerték ők úgy, mint embert. Én viszont ismertem őt magánemberként is. Még jó né­hány évig ő volt a köztársasági elnök és nem távozott velem vagy másokkal együtt, ezért egyesektől sok bírálatot is kapott. De tőlem nem. Mert szerintem a döntő és meg­határozó az, amit tett, vagyis az, hogy nem fogadta el a forradalmi kormányt, így nem jöhetett létre a forradalmi törvényszék sem, és végül is helyesnek bizonyult az az elképzelés, amit ő terjesztett elő Moszkvában. Azt mondta: ragasz­kodom ahhoz, hogy minden in­ternált térjen vissza Csehszlová­kiába, csak azután vagyok haj­landó Moszkvába repülni a tár­gyalásokra. És ahhoz is ragasz­kodom, hogy a tárgyalásokon a többiek is részt vegyenek. Igen, ezt mondta. Tehát szó sem lehe­tett forradalmi kormányról, tör­vényszékről, és mi visszatérhet­tünk. Moszkvából. R.: — Igaz, hogy Svoboda a szovjet nagykövet előtt öngyilkos­sággal fenyegetőzött? D.: — Nézze, ez többé-kevésb­é már ismert. Nagyjából a követ­kezőképpen történt: ez akkor volt, amikor elment hozzá mint államfőhöz a nagykövet, Cservo­­nyenko. És akkor ő, azaz Svobo­da azt, hogy nem értett egyet a mi vissza nem térésünkkel, azt csak egyetlen módon tudta kife­jezni: „Mit várnak tőlem? Mit csinálhatok én? Talán lőjem főbe magam?” És aztán azt is köve­telte, hogy mindenki ugyanabba a funkcióba térjen vissza. Tehát ez az a meghatározó és döntő lépés, amely után valójában megkezdőd­hettek az úgynevezett moszkvai tárgyalások. De azt persze nem tudom, ho­gyan alakultak volna az esemé­nyek, ha még a Svoboda állás­­foglalása előtt nem született volna meg a Központi Bizottság állás­­foglalása, amely közölte az egész világgal, a nemzetközi fórumok­kal, hogy ez törvénytelen, hogy senki nem hívta be őket, hogy ez bűn, hogy ellentétes a nemzet­közi joggal, hogy ellentétes a szerződésekkel. Tehát ez után a dokumentum után ő mint államfő kiállt mel­lettem. Mi meg azon vitatkoz­tunk, hogy aláírjuk-e vagy sem. Azt mondtam, ugye, hogy nem hiszek a jegyzőkönyvben. Ennek ellenére én nem követhettem el azt a történelmi hibát, hogy nem írom alá, mert ez volt az utolsó történelmi pillanat, amikor ... no. . . Tegyük fel, hogy én ezt vissza­utasítom, nem írom alá. Akkor most történelmi távlatokból azt mondhatnák: ha aláírta volna... lehet, hogy másképp alakul a helyzet. Érti? Nekem az összes lehetőségeket a végsőkig ki kellett merítenem. És amikor aláírtam, ez azt jelentette, hogy az utolsó esély is adva volt arra, hogy meg­mentsük azt, ami menthető. Ezért döntöttem úgy, hogy aláírom. De ez tulajdonképpen­­a törté­net vége, pedig közben még sok minden történt. Abban az idő­szakban, amikor még kitartottam amellett, hogy nem írom alá, ne­kem meg kellett tennem egy olyan lépést, még pártunk elnök­ségével szemben is, amely a szov­jet fél szemében is kizárna az aláírók köréből. Holnap: Mi volt Dubceknek az at lépése, amely kihoz­ta sodrából Brezsnye­­vet? (Folytatjuk)­ lyes kapcsolatait ismerték, megMagyar no Következetesen be kell tartani Véres harcok a moszkvai megállapodást , Brazzavil­­­e-Kongóban - hangsúlyozza a csehszlovák kormány A Magyar Szó címlapja 1968. szeptember 1-jén Andres Rodriguez az új paraguayi elnök Andres Rodriguez tábornok, aki győzelmet aratott a hétfői parag­uayi elnökválasztásokon, felszólí­totta az ellenzéket, hogy „gyűlölet és keserűség nélkül” csatlakozzon az ország demokratizálási folya­matához, amely az idén február 3-án vette kezdetét Alfredo Siroessani diktátor megbuktatásá­va­. Hírügynökségi jelentések sze­rint a szavazatok összeszámlálása után kiderült, hogy az állampolgá­ro­k 74 százaléka támogatta Rodri­­euezt, míg Domingo Laianót, az első számú ellenfelét, a Liberális Párt vezetőjét csupán a szavazók 2­ százaléka támogatta. Rodriguez, aki egyébként a meg­buktatott diktátor közeli munkatár­sa volt, hivatalosan május 15-én veszi át az ország irányítását. Egyebek között ígéretet tett ar­ra, hogy megoldást fog találni a több ezer föld nélküli paraszt prob­lémájára. Véleménycsere a belgrádi csúcs­­értekezlet előkészületeiről A nigériai külügyminiszter magánlátogatáson Jugoszláviában Sanda Navasuku, Nigéria kül­ügyminisztere magánjellegű látoga­táson hazánkban tartózkodik, s tegnap Milivoje Maksictyal, a szö­vetségi külügyi titkár helyettesé­vel tüzetesen véleményt cserélt az el nem kötelezett országok­­ csúcstalálkozójának előkészítéséről Kinyilvánította, hogy Nigéria tel­jes mértékben hozzájárul a csúcs­találkozó eredményes előkészítésé­hez, s rámutatott arra, hogy a két ország hasonló nézeteket vall a mozgalom korszerű, hatékony te­vékenységéről a módosult nemzet­közi feltételekben. Megkülönböztetett figyelmet for­dítottak a gazdasági együttműkö­désről és a pénzügyi kérdésekről szóló megállapodás gyorsabb érvé­­nyesítésére. Az okmányokat a JSZSZK Elnöksége elnökének ta­valyi nigériai látogatása alatt fo­gadták el. Kölcsönösen örömmel nyugtázták, hogy még az idén Ju­­­­goszláviába látogat Ibrahim Ba­­i­banginda, Niger’s államfője. (Tan-­i jug)

Next