Magyar Szó, 1989. június (46. évfolyam, 147-161. szám)

1989-06-01 / 147. szám

2 KÜLPOLITIKA MagyarSzó Kölcsönös óhaj az együttműködés fejlesztése A JKSZ küldöttsége befejezte izraeli látogatását A JKSZ küldöttségének kétnapos izraeli látogatása, amely a MAPAM szocialista munkáspárt meghívására történt, kettős célt szolgált: a kapcsolatok felújítását a MAPAM-mal és az Izraeli KP-vel, valamint az időszerű politikai helyzetről való tájékozó­dást Izraelben, különösen az izraeli—palesztin konfliktus és a kö­zel-keleti válság tükrében. „Megítélésünk szerint a látoga­tás teljes sikerrel járt” — jelentet­te ki Stanislav Stojanovic, a JKSZ KB Elnökségének végrehajtó tit­kára, a JKSZ küldöttségének ve­zetője. A MAPAM-on és az IKP-n kí­vül a JKSZ küldöttsége kapcso­latot teremtett a Polgárjogi és Bé­kepárttal is, a látogatás végén pedig nyolc kiemelkedő palesztin aktivistával folytattak megbeszélé­seket Kelet-Jeruzsálemben. ..Izraelben folytatott megbeszé­léseink egymás jobb megismerése és az együttműködés légkörében folytak, és a két ország népei ha­gyományos barátságának megerő­sítését szolgálták” — mondta Sto­janovic. ..Sajnos, még egyszer meggyőződ­­hettünk arról, hogy az izraeli kormány politikája a fő akadály a közel-keleti béke útjában, hogy nem ismerik el a palesztin nép törvényes jogait, elutasítják a megszállt területekről való kivo­nulást és brutális megtorlást al­kalmaznak a palesztinok ellen, az komoly kihívás a nemzetközi kö­zösség számára”, jelentette ki Iz­raelből való távozása előtt a JKSZ küldöttségének vezetője. A JKSZ küldöttségének látoga­tását hasonlóan értékelte Elazar Granot, a MAPAM főtitkára is. A Tanjugnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, „a MAPAM és a JKSZ kapcsolatai felújításának rendkívüli jelentőségét”, amely szerinte „túlhaladja a MAPAM ke­­reteit. A JKSZ küldöttsége ösztön­zőleg hatott az egész izraeli bal­oldalra és Izrael békemozgalmaira az izraeli palesztin konfliktus bé­kés és igazságos rendezéséért foly­tatott küzdelmükben”. A JKSZ küldöttsége látogatása végén rend­kívül érdekes megbeszélést folyta­tott a megszállt területek palesztin aktivistáival, akik elmondták kül­döttségünknek, hogy nem fogad­ják el a Shamir izraeli kormányfő és Rabin véderőminiszter által ki­dolgozott ellentmondásos választási tervezetet. Az aktivisták hangsú­lyozták, hogy „a terv csak szava­kat, de nem békét” kínál fel, és megerősítették, hogy a PFSZ a pa­lesztin nép törvényes képviselője. Mexikó folytatja a denacionalizálást Erőfeszítések a hatalmas adósság törlesztésére A mexikói kormány tegnaptól árusítani kezdte a Mexicana De Aviacion légitársaság-óriást foly­tatva ezzel az állami szektor ma­gánkézbe adásának politikáját. A Mexicana igazgatója, Manuel Sosa kedden este kijelentette, hogy a cég ez év augusztusáig magánrészvé­nyesek tulajdonába megy át. „Po­litikai és nem gazdasági döntésről van szó” — jelentette ki Sosa, megerősítve, hogy a mexikói gaz­daság állami szektora az elkövet­kező hat év során esetleg csak a PEMEX olajipari cégre korlátozó­dik majd. A Mexicana mintegy 150 óriási utasgépével és 30 000 alkalmazott­jával a brazil VARIG mellett a legnagyobb latin-amerikai légitár­saságok közé tartozott. Salinas elnök tulajdonképpen csak elődje, Miguel De La Madrid politikáját folytatja, aki 1982-től alig a felére korlátozta Latin-Ame­­rika valaha legerősebb és leghaté­konyabb állami szektorát; az 1150 állami cég közül 640-et adott ma­gánkézbe. Május közepén Salinas elnök új előírással egészítette ki a mexikói törvényhozást, mellyel engedélye­zik a külföldi beruházóknak, hogy a gazdaság bizonyos ágazataiban a tőke 100 százalékával rendelkez­zenek. Kivétel csupán az olajipar, a kőolaj-feldolgozás, a bányászat egy része, az áramgazdálkodás, a vasút, a posta és a bankok. A denacionalizálás politikájának hátterében a latin-amerikai állam fizetési mérlegének hiánya húzó­dik meg: Mexikó adóssága 108 mil­liárd dollárt tesz ki, m­elynek ka­matai a társadalmi össztörzsék 12 százalékát vonják el. Az állami szektor magánkézbe adásának poli­tikájával a kormány c­ökkenti a költségvetési hiányt, és teret ad a piacgazdálkodás hatékonyabb ki­­teljesedésének vállalva a recesszi­ós beütések kockázatait (Tanjug) Súlyos válság Izraelben Izrael fennállása óta legsúlyo­sabb válságát éli — állapította meg a knesszet­ Izrael parlament­je. Hasonló értékelés hangzott el a külpöl­ittikai és biztonsági bizott­ság ülésén is, de semmilyen meg­oldást nem fogadtak el, noha több mint tíz javaslat hangzott el. A válság okai mélyen gyökerez­nek és a palesztin felkelés csak el­oszlatta az illúziókat, amelyek elég sokáig uralkodtak Izraelben — hangsúlyozták a baloldal kép­­viselői. Egyre nagyobb tért hódít az a meggyőződés, hogy a válság elmérgesedését nem a palesztinok, hanem a zsidók okozzák, illetve a megszállt területek szélsőséges zsidó telepesei, akiket a hatóságok érthetetlenül sokáig pártfogoltak. (Tanjug) Á­rfolyamlista Soha nincs egyedül! Hű társai a vajdasági általános bankok! VAJDASAC­I TÁRSULT BANK ORSZÁG Egység vételi Közép árfolyam Eladási AUSZTRÁL DOLLAR1 10008,80 10714,93 10731,00 OSZTRÁK SCHILLING 100 101055,23 102108,39 102261,5­5 KANADAI DOLLAR1 11822,93 11840,69 11853,43 DAN KORONA 1110 184399,97 184676 99 184954.01 FINN MARKA 100 322647,97 323132.67 323617.37 FRANCIA FRANK 100 211753,58 212070,69 212888,80 NSZK-MARKA 100 718345,27 719424.41 720503,55 GÖRÖC, DRACHMA 100 8422,27 8431.92 8417,57 IR FONTí 19203,*»6 19’8?.11 19260.96 OLASZ LIRA 100 990,16 991,65 993,11 JAPAN JEN 100 100**0,62 10035,67 10050,72 KUVAITI DINARl 48189,66 48262,05 48334,11 HOI,LAND GULDEN 100 626152,42 637109,08 638064,74 NORVÉG KORONA 100 |oqíV|R4f,*n 199317.58 199616.56 PORTUGAL ESCUDO 100 8072,39 8685.12 8698,4 5 SVRn KORONA 100 213126.58 213446.75 213766,92 SVÁJCI FRANK 100 821989,2t бЗб^.ЗЗ 8 *»7467,89 ANGOL FONT1 2?t*1,5l 2?485.*>4 *»•>513.97 USA-POLLAR1 74294,05 14315.5? 14336.99 ÍFU. KOZOSSFG) ECU1 14903.*­7 1­1918.05 BELGA FRANK ion 8129®,75 34350.?* 34401,81 SPANYOL PESETA 100 11227.49 11244,20 11201,23 Az árfolyamlista mától érvényes. „Nemzetközi politikai érdekek áldozata” Grósz Károly kijelentése Nagy Imre peréről — Az MSZMP főtitkárának tévényilatkozata Több mint valószínű, hogy Nagy Imre nemzetközi politikai érdekek áldozatául esett — jelentette ki Grósz Károly, az MSZMP főtitkára. Kedd esti tévéinterjújában hangsúlyozta, h­ogy a párt egyetlen szerve sem értékelte a volt kormányfő esetét, „sem bűnös­ségét, sem ártatlanságát nem minősítette”. Kádár János és az akko­ri pártvezetőség nem befolyásolta a per lefolytatátt, mondta Grósz. Az ítélet meghozatalakor tehát más tényezők estek nagyobb súllyal a latba, mert a vádirat nem adott elég okot a legsúlyosabb büntetésre — folytatta srósz é­ keztetéseket levonni. A párttagság ezek után újraértékeli Nagy Imre és munkatársai politikai szerepét. Grósz Károly kijelentése alig 24 órával az MSZMP Központi Bizott­ságának plenáris ülése után, ame­lyen az 1958-ban kivégzettek újbóli temetése iránti viszonyulásról is szó volt, eltér más magas rangú tisztségviselők és a közvélemény véleményétől. A főtitkár gyakorla­tilag azon az állásponton maradt amit tavaly nyáron közölt az USA- ban, a többi tekintélyes politikus viszont egy lépéssel előrébb jutott. Horn Gyula külügyminiszter példá­ul nemrégiben Egerben nyíltan ki­jelentette, hogy kirakatper volt. Szűrös Mátyás, a parlament elnöke nyilvánosan síkraszállt Nagy mi­előbbi rehabilitálásáért. Ezzel a két véleménnyel egyetértett Bara­bás János, a budapesti pártbizott­ság titkára is. A magyar pártvezetőség egységé­nek hiánya látszik még egy friss példában. Pozsgay Imre állam­miniszter, a politikai bizottság tag­ja a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában nem a megreformált kommunista pártról beszélt, hanem az újjászületett szocialista pártról, amely Ausztria, Olaszország, Fran­ciaország és a skandináv országok szocialista pártjaira emlékeztet, illetve az NSZK szociáldemokrata pártjaira. Ezzel kapcsolatban Grósz hangsúlyozta, hogy tiszteli Pozs­­gayt, „de ne túlozza el szerepét”. Eg a személy nem döntheti el, hogy milyen lesz egy párt az elkövetkező párt főtitkárának véleménye szerint még sincs elég ok a kivég­zett kormányfő és az MSZMP egyik alapítójának politikai rehabilitálá­sára. Az ügy újratárgyalása még tart, és csak miután a legfelsőbb ügyészség szakemberei befejezik az átfogó munkát, lehet végső követező időszakban — hangsúlyozta Grósz, és hozzátette, hogy vélemé­nye szerint vissza kell térni a marxista forrásokhoz. (Tanjug) SHAMIR-TERV A PFSZ újabb feltételei Jólértesült ke­let-jeruzsálemi pa­lesztin körök szerint a PFSZ „köz­vetett úton” újabb feltételeket jut­tatott az izraeli kormányhoz a megszállt területeken való szava­zás törvénel,, elfogadásával kap­csolatban. A PFSZ rááll a válasz­tásokra, de csak akkor, ha Kelet- Jeruzsálem palesztin lakosságára is vonatkozna, ha nem emelnek több zsidó települést a megszállt területeken, ha a választásokat egy autoritatív nemzetközi testület el­lenőrzi, és végezetül ha az izrae­li csapatok kivonulnak a válasz­tások területéről. Ezenkívül a PFSZ követeli, hogy Izrael foglal­jon állást az izraeli—palesztin vi­szi­ny végső megoldásának négy elvével kapcsolatban: a Biztonsági Tanács 242. és 339. határozata a területek „cseréjének” elve a bé­káért, a palesztin nén­i kisek poli­tikai jogai és a térség minden országának biztonsága, beleértve Izraelt is. (Tanjug) OSTROMÁLLAPOT ARGENTÍNÁBAN Folytatódnak a zavargások Rosarióban öt, Buenos Airesben négy személy életét vesz­tette . A rendőrségnek nem sikerült lecsillapítania a kedélyeket Buenos Airesben, Rosarióban és más argentin városokban a rendkívüli állapot ellenére foly­tatódnak a zavargások és az élel­miszerboltok fosztogatása, amit a három napja bevezetett gazda­sági intézkedések miatti elégedetlenség szült. Rosarióban a rendőrökkel való összetűzésben öt személy életét vesztette, nem hivatalos hírforrás szerint pedig Buenos Airesben is volt négy halálos áldozat. Sokan megsebesültek és több mint ezer embert letartóztattak. Az argentin rendőrségnek nem sikerült csillapítania a kedélyeket. Argentínában hétfő este óta rend­kívüli állapot uralkodik. Rosarió­ban pedig kijárási tilalom is van. Rosario után, ahol teljesen fel­borult az ellátás és érezhető az élelemhiány. a legsúlyosabb a helyzet Buenos Aires területén, ahol a kereskedők fosztogatástól tartva, idő előtt bezárták boltjai­kat. A szociális zavargásokhoz társult a bizonytalan pénzügyi helyzet. A bankokban már egy ideje korlátozták a felvehető ösz­­szeget a kormány pedig úgy dön­tött, hogy útját állja a spekulá­cióknak. A főváros központjában kedden négy pokolgép robbant és több személyt megsebesített. Az egyik pokolgép alig 500 méterre az el­nöki palotától robbant. A kormány különféle módsze­rekkel igyekszik csillapítani a helyzetet. A legválságosabb helye­ken ingyen élelmet osztanak és emelték a minimális fizetéseket is. Raul Alfonsin elnök várhatólag találkozik Carlos Menem újonnan választott elnökkel, hogy megvi­tassa az országban uralkodó álla­potokat Az igen befolyásos CGT szakszervezet felszólította Mene­met, hogy azonnal vegye át tiszt­ségét, de ő kedden kijelentette, hogy Alfonsin lemondása­ pilla­natnyilag nem lenne a legmeg­felelőbb. Menem peronista pártja támogatta Alfonsio döntését, amellyel veve a"'11 rendkívüli állapotot. Rosarióban folyik a letartóztatás (Reuter telefotó) 1989. június 1., csütörtök újabb amerikai—palesztin találkozó Tunézia fővárosában tegnap ta­lálkozott Robert Pelletreau tuné­ziai amerikai nagykövet és Hakim Bailaui palesztin nagykövet — je­lentik palesztin körök. Megálla­podtak abban, hogy a napokban megtartják a kibővített amerikai— palesztin találkozót, illetve a ta­valyi év végén kezdett tárgyalá­sok harmadik menetét. Feltételezik, hogy a küszöbönál­ló tárgyalásokon újabb békekezde­ményezésekről lesz szó, amelyet a casablancai arab csúcson javasol­tak. Az arabok támogatták a PFSZ békés törekvéseit és béküléke­­nyebb álláspontra helyezkedtek Izraellel szemben. (Tanjug) Több száz millió dollár gazdaságunk szerkezet­­váltására Cavtatban véget ért a jugo­szláv és amerikai üzletembe­rek és kormánytisztségvise­­lők találkozója Cavtatban tegnap befejeződött a jugoszláv—amerikai tanács 15. ülésszaka, amelynek munkájában 150 amerikai és 400 jugoszláv üz­letember és kormánytisztségviselő vett részt. Az egyeztetett záróje­lentésekből és beszámolókból ki­derült, hogy ez az eddigi legsike­resebb ülésszak nemcsak a rész­vevők számának, hanem a realizá­lásra váró üzletek számának te­kintetében is. A tanácskozáson felszólalt Phi­lippe Nouvel, a Nemzetközi Újjá­építési és Együttműködési Bank igazgatója is. Figyelmet keltő be­szédében hangsúlyozta, hogy a Világbank igen jó együttműködést folytat Jugoszláviával, és évi 600 —700 millió dollárra szándékozik felemelni a gazdaságunk szerke­zetváltására irányuló segélyt, ami azonban a reformok érvényesíté­sétől függ. Ezt a pénzt az á­rak és behozatal liberalizálására, a szo­ciális segély programjaira, a gaz­daság szerkezetváltására, a mező­­gazdaság és az infrastruktúra fej­lesztésére akarják fordítani. (Tan­­.ing) Menkíttilöik­ó az OECD miniszteri ülésszaka Párizsban tegnap kezdetét vette az OECD, az Együttműködési és Gazdaságfejlesztési Szervezet ülés­szaka, melynek munkájában részt vesz Budimir Lončar szövetség­­külügyi titkár is. A kétnapos ülés­szaknak várhatóan a záróközlemé­­nyében lesz először szó Jugoszlá­viáról is. Az OECD 24 tagországainak kül­ügyminiszterei, gazdaságügyi mi­niszterei és külkereskedelmi mi­niszterei az ülésszak kezdetén a dollár újbóli emelkedésének okai­val foglalkoztak, s az USA és Ja­pán között kiújult „gazdasági há­borút” igyekeztek csillapítani (Tanjugi JAPÁN KORMÁNYVÁLSÁG Szoszu­ke Unó lén Takeisita helyébe Szószuke Unót, a japán diplo­mácia vezetőjét választották No­­boru Takesita örökébe, a hatalmon levő Liberális Demokrata Párt (IDP) elnöki tisztségére, amely egyben a kormányfői funkció el­­nevezését is jelenti. Mint tegnap az IDP székhelyén közölték Takesitónak Unó jelölé­­sére vonatkozó indítványát támo­gatta a négy legmagasabb rangú nórtré»7.»t6 Közös tipk hoffv június másodi­kéii az TDP ö^ir/^s k­ép'Vr c.qiőr^ h^v r­ r U­nót úi nártv­ez^tö­­’fik­Vrfá TTD1 D(C Civile ] i.ChliOffJllO? Pá­~:'7|Ch'Vr­ f­ogatoTkn-ÖÖ k "Hn ТПЧ TU ^ Ze­­­­,o+ с-Г.«^^сл^ Ö 5‡r.nt' V\rtnV in­'»"’'»n a választó­- ülésen (Tanjug)

Next