Magyar Szó, 1989. július (46. évfolyam, 193-207. szám)

1989-07-17 / 193. szám

4 BELPOLITIKA Vajdaság legdrágább és legtöbbet vitatott ökológiai vállalkozásának a befejezése egyre bizonytalanabb, és az épülőfélben levő Bega-tavak szennyezése máris megkezdődött, az új tavakban fellelhető mindenféle szemét, tönkrement szenestűzhely, gumiabroncs stb. A szennyezésben nem marad le a vitoprodukt sem, különösen az aratás idején. A legnagyobb szennyező azonban a vasúti szállítóvállalat Banat Tmasza, amely a vagonjainak a mosása után viszszamaradt szennyvizet a 2-es számú, épülőben levő tóba engedi. Zrenjanin község gazdasága és polgárai hatalmas összeget társítottak a Bega-kanyar rendezésére. Az volt a cél, hogy szebbé tegyék a város központját és nem utolsósorban, hogy egészségesebb életkörülményeket biztosítsanak a lakosságnak. Most, amikor egyre nagyobb gondok merülnek fel az építkezés folytatásához szükséges pénz előteremtésében, kiderült, hogy máris veszélyeztetik az új létesítményt. Úgy tűnik, a tervezők megfeledkeztek arról, hogy közvetlenül a Bega-tó mellett mossa vasúti szerelvényeit a vasúti szállítóvállalat. Évente 1200—2000 vagont mosnak meg, a vizet pedig az esővíz-elvezetőbe engedik. A levezető azonban képtelen elnyelni a nagy mennyiségű szennyvizet. Ezt a vasutasok oly módon oldották meg, hogy nyílást csináltak rajta, amelyen keresztül a szennyvíz a Bega-tóba folyik. Ide mossák bele a jószágszállító vagonokat is. A szenny nem oldódik fel a vízben, hanem csak lerakódik iszap formájában. A probléma különösen a mostanihoz hasonló, forró nyári napokon észlelhető teljes mértékben. A zrenjanini közművesítési felügyelőség néhányszor megpróbálta jobb belátásra bírni a vasutasokat, de mindhiába. A kollektíva szerint ugyanis a közművesítési és lakásgazdálkodási érdekközösség annak idején megengedte nekik, hogy átüssék az esővíz-elvezetőt. Azt is érvnek hozzák fel, a külföldiek megkövetelik tőlük, hogy tisztán küldjék vissza a vasúti szerelvényeket. Szerintük mások is szenynyezik a 2-es tavat (például a Sinvoz és a városi kórház). Ezért indokolatlannak tartják, hogy csak őket vonják felelősségre. Néhány feljelentést tettek már a Banat Tmasz ellen, de Mile Kojadinovic szabálysértési bíró elvetette őket azzal a megindoklással, hogy a szennyezés „végszükségletből” történik, és ilyen esetekben elmarad a felelősségre vonás. A zrenjanini városrendezési bizottság és a Bega-kanyar rendezésével megbízott bizottság illetékesei botrányosnak ítélik a Bega-tó szennyezését, és követelik a vasutasoktól, hogy ezentúl csakis a szennyvízelvezetőbe engedjék a szennyvizet. Ezzel egyetértenének a vasutasok is, de a baj abban van, hogy ehhez új beruházásra lenne szükség, pénzük pedig (természetesen) nincs. Volt egy olyan indítvány is, hogy a vagonmosást helyezzék ki Szécsányba, amit azonban nem fogadtak el a helybeliek. Így a zrenjanini vasutasok továbbra is rendszeresen mosnák vasúti szerelvényeiket, hiszen ezt megkövetelik tőlük külföldi partnereik. Meddig tűrik ezt a környezetszennyeződést Zrenjaninban, hiszen ennek messzemenő következményei is lehetnek. K. I. ■ a 77 A zrenjanini vasúti szállítóvállalat a város központjában mossa a vasúti szerelvényeket, a szennyvizet pedig az épülő Bega-tóba engedi (?) Záróra után a szifánt, a tulaj már vagy félórája behúzta a kirakati függönyt, és ráfordította a zárat, lévén, hogy túljártak már a délelőtti záróra időpontján. Pedig még hármuk sörényén kellett kurtítani, de ezt már „zárt ajtók mögött’’ bonyolította le,, szokásához híven. Sőt, az egy óra múlva bekopogtató postást is beengedte még, had múljon el hasznosan annak is a munkaideje. A postásnak azonban még híre sem volt, amikor bekopogott Gráci. Szemlátomást járt már itt, mert kiszóltak neki: — Fordulhatsz még kettőt is. — De az csak bekéredzkedett, és kapacitálni kezdte a sorára várakozó Kárászt (a borbély székében az unokaöccse, egy négyéves forma kisfiú ült): — Kári, no, borotváld le a nyakamat. Dehogy nyilatkozom. Minek vágatnék le belőle? Nézd meg, most áll a legjobban nézett farkasszemet magával a tükörben, miközben jobbjával a haját tapogatta. — Idegen nőt akarok akasztani a hétvégén. No, borotváld le, amíg sorra kerülsz, megcsinálod. Kárász szabadkozott, nem is vette komolyan, pedig Gráci már ledobta a pulóverét, kibújt az ingéből is, és beleült a harmadik forgós székbe, ő vitte a szót. — Mikor dolgozol, Kári? — Holnap éjjel. — Nem megy te már el a Társult Palántanevelőből, ugye, Kári? — Nem hát. — Most már a portásfülkét sem emlegeted. Száod, a fizetés is mennyi lett. Jó hely az a palántanevelő. — Jó hát. — Miért, mennyit keres? — szólt Kaczifánt is, a borbély. — Mennyit? Kétszázmilliót — válaszolt neki Gráci. — Az szép. De az se sok. ötszázat kellene keresni, hogy elég legyen. — Ötszázat! Könnyen beszélsz te. Te megkeresed az ötszázat. — Aztán meg elviszik adóba. Portásfülke kellene? — tért viszsza a Kázi ügyéhez. — Kellene. — Minek? Hogy legyen hol heverészni? — kérdezte megint, miközben járt a keze az unokaöcs feje körül. — Heverészni így is bírok. Így még jobban. Ott húzom meg magam, ahol akarom. Úgysem foghatnak meg, ott a Dzsuke. — A kutya, ugye? Felébreszti — Az hát. De ha meg elmegy nyugdíjba az öreg Biksic, átméri karbantartónak. Át lehet menni oda? — ebben szemmel láthatólag tudósabbnak tartotta Grácit. — Át hát. Az a legegyszerűbb. Pályázat se kell hozzá. Átmész, és kész. — Karbantartónak? Mit kell karban tartani? — érdekelte Kaczifántot. — A kezedet — vágta rá Kárász, s Gráci is jóízűen nyugtázta. Már Gráci fazonját igazította a mester, a füle előtt is rövidebbre borotválta, meg a múltkori rossz választás miatt kiálló tincset rövidítette. — Nem mennék el én sem semmi pénzért a palántanevelőből. A múltkor is háromszázat ígértek az egyik helyen. Igaz, most már itt is annyi lesz, de nem mentem el. Mondom, nyugdíjig sehova se. Mi bajod van itt? Semmi. A túloldalon, a Vörös Ház előtt, ahol idegen autóknak tilos a parkolás, Gráci bevágta magát áramvonalas fekete kocsijába. Ideje volt visszamenni az irodába. Már Kárász egyenes haját vágta Kaczifánt. — Csuda, hogy ezt ki nem keresi. Váltig csörög nála a telefon. — Nők? — tartotta a beszéd fonalát Kaczifánt. — Meg férfiak is. Mindig valamit üzletel. A múltkor is fölmentem kávézni az irodára. Még le se ültem, szól a telefon. Azt mondják: menj, vedd már föl. Ott van-e a Gráci? Mondom, nincs. Nem voltam odafent tizenöt percig, azalatt legalább tízszer föl kellett vennem a telefont. J~fizetett, a gyereket is fel-J~4 öltöztette. — Majd szólsz, Kaczifánt, ha kezdeni kell az építkezést. Csak telefonálj, vagy ha találkozunk, csak szólj. Kiássuk az alapot, és megcsináljuk. Kaczifánt kiengedte őket. Nemsokára tizenkettő lett volna, még egy kuncsaftja maradt, s a postás még csak azután jött nyilatkozni. TÚRI Gábor Kerekes László szövegrajza 1989. július 17., hétfi Növekvő fizetésünk Minden hónapban többet viszünk haza a borítékban, de ez mégis egyre kevesebbet ér, egyre kevesebbet tudunk rajta vásárolni, mert az árak szédületesen ívelnek felfelé. Ezt szoktuk mondani, és a legtöbben így is érezzük, saját zsebünkön. Azután jön a statisztika, és nagy meglepetésünkre azt mutatja, hogy az idén az első öt hónapos időszakban kereseteink tartományunkban a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 10,7 százalékkal növekedtek, reálisan. Ha pedig ezt az egész tavalyi évhez mérjük, a növekedés teljes 17,5 százalék! Ez a statisztikai adat annál inkább elgondolkodtató, mert az országban, különösen a fejlettebb köztársaságokban a reálkeresetek csökkenő irányzatúak. Mégsincs okunk kételkedni a statisztikában, jóllehet mindenki tudja, hogy a statisztikai adatok gyakran ferde képet mutatnak a jelenségekről. Nehezen hihető azonban, hogy ma a pénzünk, a keresetünk, legalábbis a legtöbbünk esetében, az idei év első öt hónapjában teljes 17,5 százalékkal jobban növekedett, mint a létfenntartási költségek, amelyeket lényegében a kiskereskedelmi árak alakulásának alapján számítanak ki. Ezt a reális fizetésemelkedést egyszerűen nem érezzük. De talán a statisztika sem tévedhet ekkorát, mert a fenti százalék, ilyen inflációs időben, az életszínvonal ilyen zuhanásában, valóban sokat jelent. Ha azonban elfogadjuk igaznak ezt a reális növekedést, azonnal felmerül a kérdés, van-e reális alapja? Anyagi alapja? Persze, az tény, hogy az előző időszakban tartományunkban nagy lemaradás volt tapasztalható a keresetek terén, különösen, ha a fejlettebb vidékeket nézzük. Az is igaz, hogy az elmúlt hónapokban az ipari termelés korántsem mutat olyan növekedést, mint a keresetek. Márpedig a fizetésemeléshez kizárólag a termelés növekedése nyújthatna reális alapot. P. B. E. ZOMBORI HELYZETKÉP Több eső kellene a cukorrépára és a kukoricára Most, az aratás befejezése után a többi haszonnövény felé fordult a mezőgazdasági szakemberek, a földművesek figyelme Zomborban. Híja Kuprešanint, a zombori Agroinstitut növénytermelési részlegének igazgatóját felkértük, vázolja a mostani helyzetet. — A tavasszal jól fejlődött a cukorrépa a zombori határban. A társadalmi szektor 4702, a magánszektor pedig 1011 hektárt vetett. Megmértük a talaj nedvességtartalmát. 10 centiméteres mélységig 8, ez alatt pedig 10—12 százalék, és már most látni, nagyon kellene az eső a cukorrépára. A Telecskai dombokon a szárazság miatt átlagosan egy vagon répával terem kevesebb, mint az alacsonyabban fekvő területeken — mondja Ilija Kuprešanin. □ Milyen a szója, a napraforgó és a kukorica állapota? — A szója már száradásnak indult. Lehullottak az alsó levelei. A kombinát 2421, a földművesek mindössze 220 hektáron termesztettek. Főleg az alacsonyabban fekvő területeken vetettük ezt az ipari növényt. Napraforgóból a társadalmi szektornak 4280 hektárja, a magánszektornak pedig 800 hektárja van. Ennek a haszonnövénynek az állapota kielégítő. A kukoricára is kellene az eső, a földművesek 25 000 hektáron vetettek kukoricát, a kombinát pedig 9500 hektáron. Egyelőre nem jelenkezett semmilyen betegség, és ha a búza nem is termett jól az idén, talán majd a kukorica pótolja. T. L. Játékból mesterség Kirchenmeier Jakob mester legjobban a nyarat szereti, mert ilyenkor nagytakarításkor, paradicsomfőzéskor gyakrabban fordulnak be hozzá a zombori és a környékbeli háziasszonyok cipő- és ruhakefén kívül üvegmosó, valamint festésre, mázolásra alkalmas kefe beszerzése végett. A szentiváni születésű kefekötő mester zombori műhelyében ugyanis bő a választék jó minőségű kefékből Mindennek a gyökere — ahogy mondani szokták — visszanyúlik valahová, egészen a gyermekkorunk világába. Jakob mindenre kíváncsi fiú volt, nem lehetett kizavarni bátyja kefekötő műhelyéből: ő is mindenáron kefét akart fabrikálni, hát ráhagyták a gyerekre, had segítsen, így kezdődött a kis Jakob mestersége. Később hetente háromszor járt inasiskolába, és, minden idejét a szakma elsajátítására fordította Slipan Bencié mesternél. 1954-ben nyitott ipart otthonában. Szorgalmától és üzleti érzékétől függ, mennyire kifizetődő a kefékötőség. — Én csak ehhez a szakmához értek — mondja egyszerűen. — Ebből a szakmából kell megélnem. Eddig meg is éltünk belőle szépen. — A maga portékáját árulja, persze a foganytú, a fanyél esztergályosmunka. — Mielőtt a szőrcsomókat dróttal a fanyélbe húzom, sokat pepecselek velük. Alaposan szétgubancolom és kifésülöm a vasfésűvel. Eközben sok piszoktól és apró hulladékszőrtől tisztul meg. Spárgával összekötve jó két óráig főzöm, azután a kemencében megszárítom. Valamikor pékekhez vittük szárítani. Fontos, hogy ne hirtelen száradjon meg. Kifőzés és szárítás után ismét szétgubancolom, szétrázom, kifésülöm. Amikor a szálakat egy síkba szelidítem, akkor lehet a szépen rendezett szálakat dróttal belehúzni a faalapba. "A kefe végig kézimunka. A műhelyem előtt őrzött, motorral működő szerkentyű? Valamikor használtam. Most nemigen, mert nem tisztítja meg, hanem csak átfésüli a szőrt. Többnyire a ló- meg a szarvasmarhafarok jó kefealapanyag és természetesen a műanyag. A műhelybeli, szekrényből előkerülnek a már kész háztartási kefék: a lófényesítők, a súrolókefék, a kéményseprőkefék, a sarkok rozsdátlanítására szánt csónakkefék, a méhkefék. A pékkefék, amelyek vízben állnak, mielőtt a sóba mártva megnedvesítenék megízesítenék a perecet. És a borotvakefék, amelyeket a villanyborotva sem tudott teljesen kiszorítani a használatból. Jakob mester nemcsak a háztartási, hanem a gyári igényeiket is ki tudja elégíteni. Dolgozik a tejgyárnak, a malomnak, a silónak. A bútorgyár például nála rendelte meg azokat a különleges keféket, amelyekkel festés előtt tisztítják meg a bútoron levő faragásokat. — Hozzám jönnek, ha útfestésre vagy magtisztításra kell kefe. Hozzám, mert három-négy darab előállítására és leszállítására egyetlenegy gyár sem vállalkozik. Nekem viszont van időm bőven, és szeretem is csinálni. Vajmi kevesen tartottunk ki a szakmában Most csak imittamott. Szenttamáson, Versecen és Eszéken dolgozik még egy-két kollégám. A többi átképezte magát, ki vasesztergályosnak, ki taxisofőrnek. Azt mondják, piszkos is, babramunka is, nem lehet ezt megfizettetni. Nem tudom, ma miért szégyen, ha valaki munka közben bepiszkolja magát, mikor van szappan és meleg víz. Én hiszem, nem járt le egészen a „kisszakmák” ideje, becsülete ... SMIDT Valéria Kirchenmeier Jakob