Magyar Szó, 1991. április (48. évfolyam, 89-103. szám)

1991-04-01 / 89. szám

1991. április 1., hétfőMawmSia KÜLPOLITIKA Egyelőre nem írják alá a békeszerződést Nem oldódott meg a Kuril-szigetek kérdése • Be­­fejeződött Besszmertnih szovjet külügyminiszter lá­togatása Japánban Moszkvában még nem fűztek kommentárt Alekszandar Bessz­­mertnih szovjet külügyminiszter­nek tegnap Japánban befejeződött látogatásához. A közös közlemény alapján megállapítható, számos te­rületen előrehaladást értek el az együttműködés fejlesztésében, eredménytelen maradt azonban a békeszerződés aláírásában kifej­tett erőfeszítés. Mihail Gorbacsov e hónap de­rekán háromnapos látogatást tesz Japánban, s addig megkísérlik előkészíteni a megállapodást, amelynek első változata csaknem 18 évvel ezelőtt, 1973 októberében elkészült. Japán nem hajlandó aláírni a békeszerződést, amíg a Szovjetunió nem adja vissza a négy Kuril-szigetet, a két ország tehát elméletileg hadiállapotban van. A március 17-én megtartott népszavazáson a Kuril-szigetek­­ lakosságának óriási többsége­ igennel válaszolt arra a kérdésre, továbbra is a Szovjetunió kereté­ben kívánnak-e élni. E kérdés megoldásában az utóbbi időben egyre tevékenyebb szerepet tölt be Oroszország, mivel a négy sziget területéhez tartozik. A Szovjetunió 1956-ban bele­egyezett, hogy a négy közül két szigetet visszaad, ám meggondol­ta magát, miután Japán védelmi szerződést kötött az Egyesült Ál­lamokkal. Az utóbbi napokban olyan hírek keringtek, hogy Moszkva hajlandó 28 milliárd dollárért lemondani a négy szi­getről. A Kreml a hírt erélyesen cáfolta. A megfigyelők meggyőződése, hogy Japán jelentős pénzügyi és műszaki segélyt nyújtana a szov­jet gazdaságnak, ha megoldódna a Kuril-szigetek kérdése. Moszkvából a Tanjug jelenti, hogy Grúzia lakossága népszava­záson döntött e kaukázusi köztár­saság függetlenségéről. A 3,5 mil­lió választó egyharmada nem grúz, s feltételezik, hogy a nem grúz lakosság a függetlenség ellen fog szavazni. Tavaly Grúziában a választáso­kon megbuktak a kommunisták, s az új hatóságok szorgalmazzák Grúzia kiválását. (Tanjug) Többpárti választások Albániában (Folytatás az 1. oldalról) okozott, hogy pecsét nélküli sza­vazólapokra bukkantak. Tiranában az elsők között adta le szava­zatát Ramiz Alia államfő és Sali Berisha, a demokraták vezetője. Az ellenzéki vezető újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy biztos párt­jának győzelmében. A választások előtt nem rendel­ték el a kampánycsendet, a sza­vazás napján sem szünetelt a pár­tok közötti sajtóháború és köl­csönös vádaskodás. A republiká­nusok lapja tegnapi vezércikké­ben éles hangnemben bírálta Ra­miz Aliát, választás előtti be­szédét demagógnak nevezte. Vi­tába szállt az elnöknek azzal a kijelentésével, hogy az Albán Munkáspártnak kell győznie, mert kivezette az országot a rabságból és a nyomorból. Az aláírás nél­küli vezércikk szerint ez így igaz, ám az elnök nem közölte, hogy pártja az országot másik rabság­ba és nyomorba vezette, leválasz­totta Albániát a civilizált világ­tól. Más jelentés szerint az albán hatóságok a választások előtt sza­badon bocsátottak 277 politikai foglyot. Többségüket gazdasági szabotázs és kémkedés vádjával több mint 20 évi börtönbüntetés­re ítélték. Szabadlábra kerültek annak a csoportnak a tagjai, akik Enver Hoxhával való összeütközé­sük miatt több mint 15 évet síny­lődtek börtönben. (Tanjug) Őfelsége, az elvtárs AZ IGAZI SZOCIÁLREALIZMUS rendszeré­ben, vagyis a reálszocializmusban é­s a hozzá ha­sonló rendszerekben nem volt különösebb szük­ség az állami méltóságok védelmére. Sem a Szov­jetunióban, sem a második világháború utáni „be­hozatali rendszerekben”, legalábbis kezdetben. Ha ugyanis abban az időben valakinek eszébe jutott olyasmi, hogy az állami méltóságot vagy akár csak a rendszert is becsmérelje, egyszerűen el­nyelte a sötétség. Hozzátartozói még azt sem tud­hatták meg, hol a sírja. A reálszocializmusnak csak a hatvanas éveikben kialakult, úgynevezett „emberarcú” változatában kezdték bíróság elé állítani, s nyilvánosan elítélni az embereket eze­kért a vétségekért. Az effajta bűn legsúlyosabb formája az államelnök, illetőleg a KP vezető sze­mélyiségeinek sértegetése volt, ami a szocialista rendszer megdöntésére irányuló cselekménynek számított, s amiért példás büntetés járt. A szocrealista rendszerek közül csak nálunk védte külön törvény a köztársasági elnök szemé­lyét és tekintélyét, s közjogi szempontból csak ná­lunk emelkedett az elnök a többiek fölé, más or­szágokban ez nem volt pontosan szabályozva. Tito halála után ennek a törvénynek a megszüntetését követelték leghamgosabban a személyi kultusz el­len fellázadt kommunista reformerek, később pe­dig a szintén nagyrészt kikeresztelkedett kom­munistáikból összeállt oppozíció. Egy évtized múlott csak el azonban a személyi kultuszt megtestesítő elnök halálától, amikor a ha­talomra került liberális reformerek veszélyeztetve látták hirtelenében kivívott tekintélyüket, s tör­vénytervezetet terjesztettek be képviselőházukba, a köztársaság elnökének és más vezető politikus­nak a védelmére, nevük és személyiségük sérte­getésének megtorlására. Nem sokkal a többpárti választás előtt. A vétségért ugyanolyan szigorú megtorlást helyezve kilátásba, mint amilyen an­nak idején kijárt a delikvenseknek. Érdekes, hogy a különféle pártokká átvedlett egykori kommunis­ták gondolkodása e tekintetben szinte azonos kü­lönböző országokban. TÚ­LSZÁRNYALTÁK A CSÁSZÁRT Nagyjából egy időben jutott eszükbe­ például ná­lunk és a Szovjetunióban az elvtársaknak, vala­mint Magyarországon az uraiknak az államelnök és a vezető politikusok (hatalmon lévők) tekin­télyének és személyének megvédésére vonatkozó törvény szüksége. Mindhárom esetre a túlbuzgóság jellemző, melynek hevében túlszárnyalták az egy­kori császári és királyi méltóság védelmét szava­toló törvényeiket. A budapesti Heti Világgazdaság című gazdasági folyóirat szó szerint idézi a Ferenc József császár a Horthy Miklós kormányzó és a jelenlegi köztár­sasági elnök, valamint a parlament és a kormány elnökének védelmére vonatkozó törvényt, illetőleg törvénytervezetet. Ebből kiderül, hogy a félfeudális uralkodókat kevésbé kellett védeni a néptől, mint a legújabb, többpárti választásokon megválasztott demokratikus vezető személyiségeket. Hiszen a csá­szár és a királyi helytartó tekintélyének és szemé­lyének sértegetőit kétévi börtönre ítélték, annak idején, a korszerű demokraták viszont háromévi börtönnel fenyegetik az újabb kor neveletlen lá­zadóit. Az említett folyóirat szerint Magyarorszá­gon ebből probléma lesz, mert a közismerten igazi demokrata Göncz Árpád elnök nem igényel sem­miféle védelmet, s várható, hogy az új demok­ráciában először az elnök visszaküldi a törvény­­tervezetet a parlamentnek „újabb megfontolásra”. A törvényeik és jogszabályok értelmében ezzel azonban nem gátolhatja meg az említett törvény meghozatalát, mert másodszor már — akár tet­szik, akár nem — el kell fogadnia, nincs eluta­sítási joga. ________________ HÁROMSZOR IS ELNÉZÉST KÉRT A hirtelen demokratizálódott Szovjetunióban nemcsak az elnök személye, hanem cselekedete és intézkedése is szent, mint egykor a cár atyuskája a nemzetnek. Artyem Taraszov, az orosz kisszö­­vetkezeti mozgalom szövetségének alelnöke, az egyik legismertebb szovjet „újmilliomos” lehet az első szenvedő alanya ennek a törvénynek. Nemré­giben ugyanis nyilvánosan azt állította, hogy Gor­bacsov elnök a japán kormányfő moszkvai láto­gatása idején 200 milliárd dollárért „eladta” Japán­nak a Kuril-szigeteket (amelyek mindig is Japán­hoz tartoztak). A szovjet elnök, amikor fülébe ke­rült az állítás, megfenyegette a milliomost, hogy az elnök személyét és cselekedeteit védő törvény jogán bepereli, ha nem kér tőle bocsánatot. Tara­szov ettől megijedt, és háromszor is elnézést­­kért az elnöktől. Ez azonban hiábavalónak bizonyult, a jogi gépezet beindult, s a fő államügyész Gor­bacsov feljelentése nélkül is elindította az eljárást. S a vádlott egyetlen szerencséje, hogy a Gorba­­csovval gyakran ütköző orosz parlament képviselő­je, s mentelmi joga védi a börtöntől. (Különben már ott vo­lna.) A jelek szerint a főügyésznek nincs esélye arra, hogy a rács mögé juttassa a rágalmazót, mert ehhez az orosz parlamentnek meg kellene fosztania Tar­aszovot mentelmi jogától, an­nak pedig ilyesmi eszébe sem jut, így van ez a demokratizálódás útjára csak mostanában lépett vagy lépő országo­kban. A de­mokratikus hagyományú fejlett és gazdagabb euró­pai országokban viszont már jócskán túlhaladták a Ferenc József-i törvényhozást, senki sem törődik azzal, hogy elkeseredésében vagy rosszindulatból sértegeti-e valaki az elnököt Abból az okoskodás­ból kiindulva, hogy minél jobban élnek az embe­rek, annál kevesebb okuk van elégedetlenkedni vezetőikkel. Amíg viszont nehezen élnek, addig hadd sértegessék azt, a­ki nem tud számukra jobb életet szavatolni. Az emberek szórakozását szol­gáló gúnyolódások, élcelődések mindenütt divatban vannak, s ezek nem kerülik el az állam legfelelő­­sebb vezetőit sem. Ezen azonban senki sem hábo­rodik fel. Azaz, mégis. BÉKA A FŐPARANCSNOK Franciaországban a tévé a népszerű Bébété­­show figuráival személyesíti meg a vezető politi­kusokat, s úgy szerepelteti őket mindig a legidő­szerűbb politikai helyzetekben. Mitterrand például béka, Egon Barre medve, Chirac pedig sas. S ha hinni lehet a vezető politikusok szavának, ezt a műsort rendszeresen nézik, mert a politikai élet ré­szének tekintik, s eszük ágába sem jut felháborod­ni rajta. Talán furcsa, de nem logikátlan, hogy felháborodásának csa­k Le Pen, a szélsőjobboldali vezér adott hangot (akit újnácinak is neveznek) tiltakozva a műsor ellen. Azt mondta egy inter­júban, hogy Franciaország esetleg valamikor há­borúba keveredhet valakivel, s az államelnök a hadsereg főparancsnoka, hogyan várható el, hogy a francia katona egy béka parancsának engedel­meskedik, abban az esetben. S az élet úgy hozta, hogy Franciaország való­ban belekeveredett az öbölháborúba, Mitterrand elnök parancsot adott ki a 15 000 főnyi hadsereg­nek, s Le Pen csodálkozhat rajta, azok a katonák ugyanolyan komolysággal és felelősségérzettel tel­jesítették parancsait, mint az öbölháború bárme­lyik más katonája, ahol nem „béka” az elnök. Ez a háború is bebizonyította, hogy a francia politikusoknak igazuk van, amikor azt mondják, a vezetők tekintélyét nem tekintélyérvekkel, ha­nem cselekedeteikkel kell és lehet csak elérni. LOVAS István Árrobbanás - áruhiánnyal Néhány százszázalékos drágulás Romániában (különtudósítónktól) Bukarest, március 31. — Nem mindegy, hogy mennyibe kerül, amikor úgysem lehet kapni? Ez a kifakadás jellemzi legjob­ban azt a hangulatot, amit a ro­mániai árliberalizálás váltott ki. A rossz ellátás — főleg az élelmi­szeripari cikkekből — annyi kese­rűséget, gondot okozott, hogy a hétfőtől életbe lépő drasztikus ár­emelés nem sokat rontott a köz­hangulaton. Abban pedig nemigen hisznek, hogy a drágulás után több lesz majd az áru az üzletekben. Mert, ha erre lenne némi szavatos­ság, akkor talán Petre Roman kor­mányelnök lépését — amely bele­tartozik a piacgazdaság megterem­tésére irányuló erőfeszítésekbe —­ nem fogadnák ilyen keserű rezig­náltsággal. A lakosság egy részé­nek családi költségvetéséből ugyan­is nem hiányzik a lej, ezért in­kább támogatná az áremelést —, persze nem ilyen nagyarányút —, ha az elfogadható színvonalú köz­ellátással is járna. Természetesen ez nincs mindenütt így: a kiskere­setűek számára a holnapi árrobba­nás valóságos csapást jelent, mert az alapvető közszükségleti cikkek beszerzésére sem futja majd a csa­ládi jövedelemből. Tegnap közzétették, hogy melyik árucikk hány százalékkal kerül többe. Az élelmiszeripari termékek és a közszükségleti cikkek ára 200 —300 százalékkal emelkedett. De nem ritka egy-egy árucikk eseté­ben a 400 százalékos, sőt azon fe­lüli drágulás sem. A legkisebb arányban a postai szolgáltatás (az „­mindössze” 165 százalék), a tévé és a rádióelőfizetés, színház, mozi (200 százalék). A teljesen lezüllött gazdaság, a felélénkítéséhez szükséges tőke hiá­nya, a rohamos pénzhígulás, a nö­vekvő munkanélküliség, a szociális tűrőképesség határára juttatta a romániai tömegeket, amit még te­téz a gazdasági kilátástalanság nyomasztó érzése. A romániai sajtó nem támadja frontálisan a kormányintézkedést A kormányzathoz közelebb álló la­pok szerint majd a jövő mondja meg, helyes volt-e az árak libera­lizálása, s helyes-e a kormány lé­péseinek sorrendje. Az ellenzéki be­állítottságú vagy magukat függet­lennek nevezők már bírálóbb han­got ütnek meg. A lapok beszá­molnak a szakszervezet tiltakozá­sáról, a tüntetésekről. A helyzet ismerői szerint az elé­gedetlenség akkor fog majd kicsú­csosodni, amikor elfogynak a mos­tani tartalékok. A tavasz szociális nyugtalanságot, tömeges megmoz­dulásokat hozhat. SEBESTYÉN Imre (Reuter telefotól Tegnap II. János Pá­l pápa a Szent Péter székesegyház erkélyéről hús­véti üzenetet intézett a Szent Pé­ter téren megjelent tömeghez és az egész világ hívőihez. Húsvéti áldását 56 nyelven mondta el Gazdasági kapcsolat Dél-Afrikával A dél-afrikai kereskedelmi, ipar­ügyi minisztérium vendégeként Johannesburgban tartózkodott a belgrádi General-export külkeres­kedelmi munkaszervezet küldött­sége, s tárgyalt a jövőbeni együtt­működésről. Eredményesen zárul­tak a dél-afrikai társaságok, ban­kok és vállalkozók képviselőn­el folytatott megbeszélések, s a belg­­rádi vállalat reméli, hogy rövid időn belül fellendül az együ­ttmű­­ködés. Hamarosan aláírják a szerződé­seket, s utána előreláthatólag fej­lesztik a kapcsolatokat. A Gene­ral-export közvetítő szerepet vál­­lal Dél-Afrikának a Szovjetunió­val és a kelet-európai országok­kal való kapcsolataiban. A Gene­ral-export és a dél-afrikai üzlet­emberek közötti első kontaktusok­ról Dél-Afrika külügyminiszteré­nek belgrádi látogatása idején ál­lapodtak meg. A General-export küldöttsége látogatást tett a parlamentben is, s tárgyalt a külügyminisztérium képviselőivel. (Tanjug) A palesztinokkal igen, a PFSZ-szel nem Shamir izraeli miniszterelnök szerint javult a béke esélye Shamir izraeli kormányfő kije­lentette, hogy hazájának tárgyal­nia kell a palesztinokkal, de a Palesztinai Felszabadítási Szerve­zet tagjaival semmiképpen sem. Francia hetilapnak adott interjú­jában úgy ítélte meg, hogy javul­tak a béke esélyei, miután felszá­molták a PFSZ-nek nevezett aka­dályt. Hozzáfűzte, ki kell jelölni a tárgyalásokra a palesztin part­nert. Ehhez kérte az arab orszá­gok, Európa és az Egyesült Álla­mok segítségét. Szerinte olyan palesztin csapa­tokkal tárgyalnak, amelyek elfo­gadják Izrael létét, és kiinduló­­ponttal a Camp David-i megálla­podásokat. Ismertette, hogy né­hány szaúd-arábiai személyiség­gel kerültek kapcsolatba. Szíriá­ról azt állította, hogy folytatja a fegyverkezést Megismételte, hogy Izrael nem fogadja el a Területet békéért elvet. A másik jeruzsálemi jelentés szerint tegnap az izraeli megszálló csapatok részben megszüntették a katonai zárlatot, és enyhítették a szigorú kijárási tilalmat a nyuga­ti partvidéken és Gáza övezeté­ben. Az 1,8 millió palesztin sza­badságát három nappal ezelőtt korlátozták, hogy meggátolják a rendbontásokat az ún. föld napja alkalmából. Izrael közvéleménye felháboro­dással fogadta, hogy a megszálló csapatok meggyilkoltak egy 12, 14 és 16 éves jordániai gyermeket. Az első jelentésekben az áll, hogy fegyveres beszivárgókat lőttek le. A gyermekeknél nem találtak fegyvert. Az izraeli katonai pa­rancsnokság sajnálatának adott hangot. A véderőminisztérium tegnap megkezdte azoknak az újabb in­tézkedéseknek a megvitatását, amelyekkel véget vethetnek a zsi­dó lakosság elleni fegyveres tá­madásoknak. A minisztérium a kormány és a parlament elé ja­vaslatokat terjeszt a megszállt te­rületekről Izraelben munkát vál­laló palesztin munkások ellenőrzé­sére. Kitiltják Izraelből azokat a palesztinokat, akiket a rendőrség nyilvántart, mint a PFSZ akti­vistáit, terrorcselekmények rész­vevőit, szervezőit, vagy azért, mert korábban szabálysértést kö­vettek el, illetve gyanús szemé­lyek. Elutasították a rendőrügyi miniszter elképzelését, hogy telje­sen tiltsák ki Izraelből a nőtlen és a 30 évnél fiatalabb palesztino­kat. Sanai palesztin katonai bíróság golyó általi halálra ítélte Hani Muhamed al Hasszán palesztin polgárt, akit három magas rangú palesztin tisztségviselő meggyil­kolásával vádoltak. Hasszán ja­­nuár 16-án Tuniszban meggyilkol­ta Abu Ijadot, a PFSZ második számú személyiségét és Hael Abdelhamidot, a PFSZ hírszerző szolgálatának vezetőjét. A múlt hó­napban szállították Sanába, mert a tunéziai hatóságok nem engedé­lyezték, hogy területén állítsák bí­róság elé. Az értesülések szerint a sanai hatóságok kérni fogják a PFSZ-t, hogy Al Hasszán felett ne Jemenben hajtsák végre a halá­los ítéletet. (Tanjug, Reuter, MEN­A)

Next