Magyar Szó, 1992. március (49. évfolyam, 59-89. szám)
1992-03-01 / 59. szám
4 KÜLPOLITIKA_________________________ _____________Magyar Szó____________________________________ 1992. március 1 vasárnap Egy közepes nagyságú csoda kellene A hét jugoszláviai eseményei a világsajtó tükrében Milosevic parlamenti beszéde, a boszniai helyzet, a békeerők közelgő bevonulása, az újrakezdődő Jugoszlávia-békeértekezlet - ezek voltak a központi témák a múlt héten a világsajtóban. Miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa az óriási kiadások ellenére mégiscsak megszavazta a nemzetközi erők kivezénylését, immár semmilyen formális akadály sem áll minden idők egyik legnagyobb ENSZ-békeakciója előtt. De a valódi béke még messze van, hiszen a sokat emlgetett kéksisakosok csak arra hivatottak, hogy elejét vegyék a további erőszaknak és terrornak. És nem többre ennél! A Jugoszlávia-békeértekezlet vezetőjére hárul a feladat, hogy elvezesse a szemben álló feleket az érdemi és tartós politikai rendezéshez. Kételkedni lehet abban, hogy az angol diplomatának egyhamar sikerül politikai megoldást találnia. Ha viszont nem lesz politikai megoldás, akkor a békeerőket hiába vezényelték ki, az újabb fegyveres konfliktusok kirobbanása csak idő kérdése. A korábbi békemisszióktól eltérően ezért most úgy határoztak, hogy a konfliktusban érintett felek egyike sem küldheti haza a kéksisakosokat, erre csak a Biztonsági Tanács illetékes. Az ENSZ- főtitkár ebben a formában próbált nyomást gyakorolni a szerbek és horvátok vezetőire, hogy minél előbb egyezzenek meg. " SZORÍT A CIPŐ „Mister Slobodan Milosevic bejelentette, a háború befejeződött” - jelentette minap szó szerint így és első hírként Washingtonból az Amerika Hangja rádióállomás. A második hír a következőképpen hangzott: „Mister Franjo Tudman bejelentette, utasítást adott 20 000 horvát fegyveres azonnali leszerelésére.” Elemezve Slobodan Milosevic beszédét, nyugat-európai, köztük német lapok úgy vélik, a remény szikráját, hogy a volt Jugoszlávia utódállamaiban talán egy picikét jobbra fordulhat a helyzet, nem a belgrádi békekiáltványok csiholták, hanem az a tény, hogy a magukat szocialistáknak nevező Miloševićékat az ellenzék kikezdte. Ezért van az, hogy az erős ember ilyen békeharcossá, a béke apostolává szelídült. A szerb vezetést nyilván rendkívül fájdalmasan érintette az Európai Közösség gazdasági szanckiója és sokkal súlyosabb következményekkel járt, mint azt a hatalom korábban beismerte. A beszédből kiemelik azt is, hogy a szerb elnök először ismerte be, hogy politikailag, anyagilag és fegyverrel is támogatták a szerb gerillákat. Az Európai Közösség egyelőre nem fogja feloldani a szankciókat. Hiszen annak a következményei, ami miatt elrendelték, még mindig érezhetők, még mindig jelen vannak Horvátországban. Az Európai Közösség Szerbiát nevezte meg agresszorként, amely a szövetségi hadsereg segítségével Szlavóniában és Baranyában, akárcsak Dalmáciában olyan településeket támadott meg és rombolt le, amelyekben nem a szerb lakosság volt többségben. Sőt, Dubrovnik környékén színtiszta horvát falvak is áldozatul estek. A szankciót feloldásának tehát csak akkor lesz értelme, ha az okokat következményeivel együtt elhárították - vélik. Többen felteszik a kérdést, milyen békéről lehet egyáltalán beszélni, hiszen a hadsereg és a csetnik alakulatok továbbra is horvát városokat lőnek. SZIGET A SZÁRAZFÖLDÖN Kezdve Amerikától Európán keresztül minden valamirevaló politikai tényező a fegyverszünet folyamatos biztosításán kívül azt tartja a legfontosabbnak, hogy Bosznia egészben maradjon és ne robbanjon fel a puskaporos hordó. Az Európai Közösség minden rendelkezésre álló eszközzel meg akarja akadályozni a háború átterjedését Horvátországból Boszniába, mert tisztában van a beláthatatlan következményekkel. Hivatalos washingtoni köröknek van még egy további szándéka Boszniával. Az amerikai politika ugyanis korántsem tett le Jugoszláviáról. Mégpedig azért, mert szerinte minden térségben kell léteznie egy kisebbfajta regionális hatalomnak, amellyel aztán Amerika intézheti a régió ügyeit. Boszniában látja megtestesülni azt az alapot, amelyre később ráépíthető lesz egy új, a legújabb Jugoszlávia, egy olyasfajta laza konföderáció, mint amilyent a szlovének javasoltak annak idején. Remélhetőleg azonban a Nyugat most frissebb lesz és idejekorán reagál majd a változásokra, nem úgy, mint a széthulló titói állam esetében tette. Ami a realitásokat illeti, a helyzet katasztrófával egyenlő. Horvátország már korábban, Szerbia pedig nemrégtől fogva élelmiszerembargó alatt tartja, minek következtében a centrális fekvésű jugoszláv utódállamot a szó szoros értelmében éhínség fenyegeti, így aztán a lakosság fontosabbnak tartja azt a kérdést, hogyan tudja túlélni a helyzetet, mint azt, hogy mit hoz a függetlenségről ma lebonyolítandó referendum. Boszniában időzített bomba ketyeg, amely a legkülönbözőbb színezetű politikusok szerint is - tekintet nélkül arra, hogy elnyeri-e a köztársaság a függetlenségét vagy sem - legkésőbb most tavaszra fel fog robbanni. A köztársaság élelmiszerszükségletének mindössze 15 százalékát tudja önállóan ellátni, a Horvátország, értsd a Nyugat felé vezető utakon levő folyami hidakat szinte kivétel nélkül felrobbantották, így Bosznia afféle sziget a szárazföldön, Szarajevó pedig a volt Jugoszlávia nagyvárosai közül a legdrágább. Lehet, hogy a kéksisakosok bevonulása megakadályozza a háború kirobbanását, de ami a gazdaság helyzetét illeti, javulást legfeljebb az éjjeli pillangók remélhetnek, a gazdasági helyzet jobbra fordulásához a legjobb esetben is csak egy közepes nagyságú csodára lenne szükség. Ezt természetesen a referendum nem fogja szavatolni. „TÖRTÉNELMI LELKIISMERET” Ami Franciaországot illeti, nem rejti véka alá, hogy tevékenyen szeretne hozzájárulni a jugoszláviai helyzet rendezéséhez, szavatolni szeretné ENSZ-katonái révén a békét. Csak most került napvilágra, s most is csak közvetve, hogy Nyugat-Európának mégiscsak voltak titkos tervei egy jugoszláviai fegyveres intervencióra. Párizsban ugyanis úgy fogalmaztak, nem vennék rossz néven, ha a szlavóniai térségbe bevonuló francia ENSZ-alakulatok parancsnokává azoknak a francia tábornokoknak az egyikét neveznék ki, akik részt vettek az intervenciós terv elkészítésében. A francia katonákat Baranyába és Kelet-Szlavóniába Budapest kérte, tekintettel a magyarok számarányára, és Párizs egy korábban kötött kétoldalú katonai szerződés értelmében készséggel eleget tesz ennek. „Történelmi lelkiisme Bern, 1992, karnevál idejeEmelkedünk. Ülünk a vonatban és emelkedünk. Előbb csak lassú tempóban, azután egyre meredekebben, olyannyira, hogy a mozdony már csak a fogaskerekek beakasztásával képes a meredek hegyoldalon kapaszkodni. Ezer méteren, Engelberg városkában járművet váltunk. Innen már libegő emel bennünket negyvenöt fokos szögben, vagy még hirtelenebben. Gyakran kell nyelni, hogy a fülcsatorna kinyíljon. Kétezer méteren újabb járműcsere. Az emelkedés folyamatos, háromezer húsz méteren vagyunk. Európa tetején. Mit látni innen? Hiába nyomom be a félfrankost a jó minőségű távcsőbe, legfeljebb a svájci hegyek csúcsait látom, ragyognak a napsütésben, alattunk síelők ezrei iramlanak lefelé. Irni szeretnék Svájcról, többek között azért, mert néhány évvel ezelőtt, amikor úgymond megtörtént nálunk a politikai fordulat, akkor a mostani hatalomgyakorlók Svájcot ígértek nekünk odahaza. Most többek között a kantonrendszerről szeretnék valakitől információkat szerezni, de egyelőre csak ott tartok, hogy vendéglátóim engem kérdezgetnek, mi van otthon. Röviden annyit mond egyikük, aki jó régóta élvezheti ezt a közmondásosan tiszta svájci levegőt, csakugyan tiszta, sok tekintetben - bár az is igaz, hogy tele van egymásra leskelődő idegen besúgókkal, akik szennyezik -, egyik ismerős tehát azt mondja, a svájci kantonok jellegzetessége az önállóság. Meg a svájci városok jellemzője is. Nyilván ebből adódik magának Svájcnak az önállósága is. Itt van például Bern, a székváros. Teljesen összenőtt néhány másik, mellette fekvővel, Könizzel, Marival például, de próbálna csak a szövetségi kormány vagy a székvárosi elöljáróság a más városok önálló, szuverén városigazgatásába beleszólni! Ha beleszólna, akkor az már nem lenne Svájc. S nekem erről az jut eszembe, hogy vajon Kispiac, Horgos, Kanizsa, Ada, meg a többi Kikindához körzetesített helységünk az maradhat-e, ami eddig is volt, miután úgy beleszóltak nem is csak az önállóságukba, hanem szinte répaként kezelve őket, átdobták valamennyit a Tiszán. Vajon mit szólna a bázeti polgár, ha Olten városát a nyakába varrnák? Nem is beszélve arról, hogy mit szólna ehhez Olten lakossága. Nyilván azt szólná, hogy ettől megszűnne Svájc az maradni, ami volt. Ettől megszűnne Svájc. S ha jól belegondolunk, akkor láthatjuk, hogy valami hasonló ügyetlen ügyintézés következtében szűnt meg Jugoszlávia is olyan formában, amilyenben létezett, s ha továbbra is ilyen lesz az ügyintézés, akkor meg fog szűnni minden formában. Innen, a Tidis csúcsáról, 3238 méter magasról, ebből a síparadicsomból mi látszik az otthoni gondokból? Látszik-e a kispiaciak gondja? Az például, hogy ha megtörténik a körzetesítés, akkor nagy ügyeik intézésére ezentúl nem a tizenvalahány kilométerre eső természetes központjukba, Szabadkára kell utazniuk, hanem a több mint félszáz kilométerre eső Kikindára? S ha látszik, ki figyel föl itt erre. Itt most karneválban. Az üzletekben venni és bérelni lehet jelmezt, álarcot, bolondcsengőt, játékpuskát és fakardot, műanyag sarkantyús csizmát. Otthon is karnevál van. A politikai porondot elárasztották a bohócok. Fegyverük igazi. A romok, amik utánuk maradnak, talán még igazibbak. S a nyomor is, ami a romokból sarjad, mert amint otthonról tudom, a szánföldjeinken a búza alig- alig sarjad, tekintve, hogy alig-alig vetettek az ősszel a parasztok. Amikor itt azt kérdezik tőlem a régi és az új ismerősök, hogy hát miért nem szántanak-vetnek a parasztok, hiszen enélkül semmire sem fognak menni sem ők maguk, sem mi valamennyien, s erre én azt válaszolom, hogy tartalék üzemanyagunkat elhasználták a repülők, a tankok, a rendelkezésre álló munkaerő meg vagy a nem létező háború frontjain teljesít szolgálatot, vagy éppen itt Svájcban rejtőzködik nem kicsi számban, hogy ne kelljen igazi puskával lövöldöznie mondvacsinált és mesterségesen gyártott ellenségre, akkor csak még jobban csodálkoznak. Álmélkodássá, szinte bamba elképedéssé fokozódik a csodálkozásuk, amikor arról tájékoztatom őket, hogy boltjainkban nincsen tej, benzinkútjainkon üzemanyag, diszkóinkban legény, vállalatainkban munka, elsején kereset. Ezek után már ők is tudják, hogy egyhamar nem lesz nálunk rend sem, nem jólét. Zürichben azt mondja a pályaudvarra vezető utcában, a város szívében a városnézőben átvezetősködő mérnök vendégfogadom, újonnan szerzett barátom. - Itt annyi arany van az épületek alagsoraiba tárolva, hogy majd leszakad alatta a talaj. Nekem meg üres töltényhüvelyt adott emlékbe a frontot megjárt kollégám odahaza. Nálunk a fegyverek súlya alatt roskadozik a zsíros szlavóniai, baranyai és sok más vidék talaja. MATUSKA Márton Kitekintés Európa tetejéről Vuity Tvrtkót senki sem verte meg - állítja az újvidéki rendőrfőnök - A tartalékos katonákat a katonarendőrség kíséri be - Vuity Tvrtko félt a veréstől - Távozáskor névjegyeket osztott a rendőröknek - A rendőrfőnök szerint a sajtónak nem kellene foglalkoznia az esettel - A miértre nem kaptunk választ ságírókat nem verték és nem is verették meg. Néhány olyan, a közelmúltban történt példát említett, amikor a rendőrök visszaéltek hatalmukkal, s törvénytelenül, önkényesen bántak el a polgárokkal. Valamennyi ilyen esetet nyilvánosságra hozták. Ha ilyesmi ezúttal is megtörtént volna, ezt sajtótájékoztatón köztik az újságírókkal, állítja Branko Sujic. Arra azonban nem adott magyarázatot, hogy a történtekről miért tanácsos inkább hallgatni. N. Z. * » * De mit nyilatkozott minderről Vuity Tvrtko, az Eszékről küldött haditudósításairól ismert tizenkilenc éves riporter a magyarországi lapoknak, rádiónak (a következő beszélgetést a Népszabadságból ollóztuk). A magyar rendszámú kocsinkra figyeltek fel, mint nagyon sok helyen másutt is Szerbiában. A Kalasnyikov-ügy miatt odalent még ma is mindennaposak a provokációk. Újvidéken is rögtön ezt emlegették. Én csak annyit szóltam: elnézést kérünk, mi csak tankolunk. Az elnézés szót sajnos szerb helyett horvátul mondtam. Erre figyeltek föl. - Kik hívták ki a rendőrséget? - A benzinkutasok szóltak nekik. A kiérkező rendőrök aztán elvették az útleveleinket és bekísértek bennünket a rendőrkapitányságra. Illetve mi követtük a kocsijukat Kalmár G. Andrással és Krasznay Jánossal a Fekete Doboztól. Odabent megmotoztak bennünket, elvették a cipőfűzőnket, övünket, karóránkat. Minden papírunkat átnézték. - Utána, gondolom, következett a kihallgatás. - Nem, bezártak bennünket, külön-külön. Engem például egy szerb területvédelmi katonához, aki aznap délután tért vissza öt hét után a baranyai frontról. Örömében berúgott, s lövöldözni kezdett a városban. Ezért volt bent. Ez a katona aztán folyamatosan vert engem. Olyanokat mondott, hogy szerb gyerekek haltak meg a szerb Baranyáért, mi meg az usztasákat képezzük ki ellenük itt Magyarországon. Közben azért énekeltetett is. A szerb himnuszt és szerb mozgalmi dalokat kellett neki előadnom. - Mennyi ideig volt ebben a cellában? - Két-három óráig. A kollégáimat közben kihallgatták, s átvizsgálták a kocsinkat is. Utána én következtem kihallgatásra, amelynek a során a rendőröket rendőr úr elvtársnak kellett szólítanom. A kihallgató szobában heten vagy nyolcan lehettek. Köztük egy civil ruhás fiatalember, aki végül is faggatott. Az egész kihallgatás egyébként úgy kezdődött, hogy egy hatalmas gumislagot kiraktak az asztalra, de szerencsére nem használták. - Mire voltak kíváncsiak? - Sok mindenre. Például arra, hol vannak usztasa kiképzőtáborok Magyarországon. Én pedig soroltam nekik. Azokat a helyeket, amiket a szerb tévében hallottam. Beremendtól Bajáig. Ezt aztán nagy megelégedéssel vették tudomásul. Különböző személyekről is kérdeztek. S kíváncsiak voltak arra is, hol gyógyítják Magyarországon a sebesült horvát gárdistákat. Erre nem választoltam. A végén aztán bocsánatot kértek tőlem azért, hogy a cellában a szerb katona megvert. Beszámoltunk arról, hogy Vuity Tvrtko magyarországi újságírót és a pesti Fekete Doboz két munkatársát Újvidéken bekísérték a rendőrállomásra. Vuity Tvrtko, aki Eszékrek tudósította a Magyar Televíziót és Rádiót a horvátországi háborúról, a múlt vasárnap a Kossuth rádió híradójában azt állította, hogy a rendőrök megverették a cellájába zárt részeg tartalékos katonávát. Komoly nyomozást kellett végeznünk, hogy kiderítsük, Vuityékat va OLVASSA HOLNAPI SZÁMUNKBAN! A parafenomén sem segített A magyar rendőrség lezárta a nyomozást, nem jutott az eltűnt Farkas Helga nyomára, a szülők azonban csodát várnak: világhírű parafenoménhez fordultak. Erről szól CSORBA Zoltán holnap megjelenő budapesti levele. A magyarországi mozaikhoz tartozik még: Ш Vajdasági lakodalmas rock a Rákóczi úton ■ Aktfotó és beszélgetés a hölggyel. (Hétfői Magyar Szó, 2. oldal) rét” kifejezés is elhangzott ebben az összefüggésben. ÖNRENDELKEZÉS, ÁLLAMALKOTÓ - NEM ÁLLAMALKOTÓ Említsük meg a másik befolyásos európai tényezőt, a németet is, pontosabban Genscher külügyminiszter hét eleji horvátországi és szlovéniai látogatását. Genscher sajtókonferencián határozottan közölte, hogy Németország folytatja azt a politikáját, amelynek egyik alappillére a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartása. Következésképp, aki hegemóniára törekszik, ezekkel az eszmékkel kerül szembe. Közölte, az égvilágon semmilyen akadályát nem látja annak, hogy a függetlenségüket elnyerő új államok csatlakozzanak a legkülönfélébb nemzetközi intézményekhez, mint például a Nemzetközi Valutaalaphoz, társult tagként az Európai Közösséghez stb. Itt hangzott el a germán ősellenség külső ügyei irányítójának a szájából (nem szó szerint) idézve a következő kijelentés: sohasem gondolta, hogy a szerb nép másképpen vélekedik a béke és a háború kérdésében, mint bármely más nép széles e világon. A szerb kormányfő is nyilatkozott, mégpedig a Magyar Televíziónak. Kifejtette: értelmetlen és elfogadhatatlan módon vonnak párhuzamot egyesek a horvátországi szerbek és a vajdasági magyarok (illetve a kosovói albánok) autonómiatörekvései között. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Vannak ugyanis államalkotó népek és vannak nem államalkotó népek. Az apartheid megszűnt dél-afrikai rendszerében ezt egyszerűen csak úgy mondták, vannak fehérek és vannak feketék. És a kettő nem egyenjogú. DUJMOVICS György jóban bekísérték-e. Sava Teofanov belügyi titkár azt állította, hogy nem hallott az esetről. Érdeklődésünkre ugyanezt mondta Branko Sujic, a rendőrkapitányság főnöke is. Időközben a magyar külügyminisztérium magyarázatot kért Belgrádtól és Újvidéktől a történtekről. Az újvidéki rendőrségen erről sem hallottak és azt sem tudják, hogy odahaza mit jelentett ki Vuity Tvrtko a lapoknak és a rádiónak. Többszöri telefonbeszélgetés után Branko Sujic megígérte, utánanéz, mi is történt valójában a magyarországi újságírókkal, majd ezt közli velünk. Meg is tette, de az adatok közlése közben többször is aláhúzta, hogy ezzel a témával nem kellene az újságnak foglalkoznia. Vuity Tvrtkónak azt az állítását, hogy tartalékos katona volt a rendőrségi cellába zárva, s vele verették meg őt, Branko Sujic határozottan cáfolta. - A tartalékos katonákat, ha erre szükség adódik, a katonarendőrség kíséri be a saját börtönébe, nem mi. Vuityékat itt senki sem verte meg, senki sem bántotta. De menjünk sorjában. Február 18-án éjjel fél egy tájban polgári személy jelentette az autóúti benzinkútról, hogy három magyarországi személy igen gyanúsan viselkedik, közülük az egyik Horvátországot élteti. A közeli járőr a helyszínre ment, igazoltatta, majd bekísérte őket a rendőrségre. Két városi és egy tartományi belügyi dolgozó egy tolmács segítségével mindhármukat kihallgatta. Vuity Tvrtkónak nem kellett tolmács. A kihallgatás és a jegyzőkönyv felvétele után reggel fél ötkor szabadon engedtük őket. Vuity Tvrtko ekkor azt mondta, nagyon félt attól, hogy megverjük. Azt is mondta, hogy hamarosan újra eljön Újvidékre, s végül egy-egy névjegyet adott a rendőröknek. A rendőrfőnök végül még egyszer hangsúlyozta, hogy a magyarországi új