Magyar Szó, 1992. május (49. évfolyam, 118-147. szám)

1992-05-01 / 118. szám

1992. április 30., május 1., 2. LESZNEK-E ENSZ-KATONÁK BOSZNIÁBAN? Gálira várva A BT csak a főtitkárral való tanácskozás után tűzi napirendre a kéksisakosok boszniai szerepvállalását (Szerkesztőségi hírösszefoglaló) A legutóbbi tanácskozáson a Biz­tonsági Tanács tagjai úgy döntöttek, hogy a világkörúton levő Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár visszatéréséig nem fog­lalkoznak a bosznia-hercegovinai bé­keművelet kérdéseivel. Gáli, akit tegnapra vártak vissza New Yorkba, egy nappal korábban arról tájékoztatta a Biztonsági Tanács soros elnökét, hogy megítélése szerint helyzetfelmérő megfigyelőcsoportot kellene küldeni Boszniába. Egyelőre nem alakultak ki a békefenntartó mű­velethez szükséges, Gáli szerint sem­miképpen sem politikai jellegű, in­kább pénzügyi és technikai feltételek. A Biztonsági Tanács nem foglalko­zott a francia határozattervezettel, amelyben az állt, hogy megfigyelői kül­döttséget kell meneszteni Boszniába. Az amerikai nagykövet főleg azt kifogá­solta, hogy a világszervezet kasszájában nincs elég pénz erre a célra. Megvitatták a horvátországi béke­­fenntartó erők telepítését is, s megál­lapították, hogy az akció tervszerűen halad. Gáli visszatérését követően a Biz­tonsági Tanács valószínűleg napokon belül napirendre tűzi a boszniai béke­művelet beindításának kérdését. Borisav Jovic, az ENSZ-szel együtt­működő állami bizottság elnöke egyébként tegnap, kérésükre, fogadta a BT állandó tagjainak belgrádi diplo­máciai képviselőit. Rendkívül nyílt és építő jellegű megbeszélést folytattak a békefenntartó művelet sikerét befo­lyásoló kérdésekről, s megállapodtak abban is, hogy az elüldözötteknek le­hetővé kell tenni a biztonságos vissza­térést otthonukba. A LISSZABONBAN TÁRGYALÓ BOSZNIAI KÜLDÖTTSÉGEK TÁMOGATJÁK A KÉKSISAKOSOK TELEPÍTÉSÉT A lisszaboni Bosznia-értekezleten részt vevő három nemzeti küldöttség egyöntetűen helyesli a kéksisakosok telepítését a köztársaságba. „Úgy gondolom - mondta az Izet­begovic elnök távollétében a muzul­mán delegációt vezető Haris Silajdžić külügyminiszter -, hogy nincs fonto­sabb teendő a vérontás megállításá­nál. Ebben pedig a kéksisakosok pó­tolhatatlan szerepet játszhatnak, akár­csak a béke megszilárdításában is.” Hasonlóképpen nyilatkozott Mate Boban horvát küldöttségvezető. Radovan Karadžić, a boszniai szer­­bek képviselője azt mondta, hogy nem lenne rossz, ha békefenntartó erők érkeznének Boszniába, ő azon­ban azt látja célravezetőnek, hogy a kéksisakosokat az etnikai csoportok határain vonultassák fel. SAJTÓREAGÁLÁSOK A JUGOSZLÁV VÁLSÁGRA A külföldi sajtóban a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság kikiáltásával és Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár Boszniára vonatkozó legutóbbi elképzelésével összefüggő hírmagyarázatok vannak túlsúlyban. A Reuter New York-i tu­dósítója úgy ítéli meg, az Egyesült Nemzetek valószínűleg megfigyelői küldöttséget meneszt Boszniába, hogy megvizsgálja a békefenntartó erők odatelepítésének lehetőségét. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha sikerül megszilárdítani a tűzszünetet. A The Times of India című delhi lap kételkedik a lisszaboni Bosznia-ér­­tekezlet sikerében, mert „a harcok nem csillapodnak”. A nyugati orszá­gok ignorálják az új Jugoszláviát, áll a lap hírmagyarázatában, amit az is bi­zonyít, hogy többségük diplomatái nem jelentek meg az alkotmány kihir­detésén. A varsói Rzeczpospolita megálla­pítja: Gáli ENSZ-főtitkár első ízben helyezte kilátásba nemzetközi erők Boszniába küldésének lehetőségét. A Gazeta Wyborcza arról cikkez, hogy a boszniai horvátok, muzulmánok és szerbek a köztársaság kantonokra osz­tásáról tárgyalnak Lisszabonban. „Az ötlet valamennyiüknek tetszik, egye­dül a nemzeti területek határaiban nem tudnak megállapodni egyelőre” - írja a lap. A Trybuna tudósítója, nem hivata­los európai közösségi forrásra hivat­kozva, annak a véleménynek ad han­got, hogy a közösség feltételesen elis­meri ugyan Kis-Jugoszláviát, de elle­nezni fogja felvételét a nemzetközi szervezetekbe. A tudósító úgy tudja, hogy Nagy-Britannia, Franciaország és Hollandia is hajlik a harmadik Ju­goszlávia elismerésére. A Komszomolszkaja Pravda hírma­gyarázója szerint az új Jugoszláviát létrehozó Szerbia és Crna Gora hoz­zájárulását adta Európa térképének átrajzolásához. Feltételezhető, hogy a Balkán, amelyen már egy éve dörög­nek a fegyverek, lassanként a béke felé veszi az irányt. Az új államban sok ismert személyiség pályázik a vezetői tisztségekre, ám előbb roppant kelle­metlen választói kérdéseket kell meg­válaszolniuk. A Radio France Internationale sze­rint a Belgrádban kihirdetett alkot­mánnyal Jugoszlávia végérvényesen megszűnt létezni Ljubljanában, Zág­rábban, Szkopjében és Szarajevóban. Az új államot Milosevic Jugoszláviájá­nak, Milosevic utolsó politikai projek­tumának nevezi. ,A szerb elnök a Pa­sic korabeli államnak legalább a felét elvesztette, mindamellett önfejűen to­vábbra is Jugoszláviának akarja ne­vezni az országot” - hangzik a francia rádió hírmagyarázata. A Népszabadság szerint a világ egyelőre figyelmesen tanulmányozza a szerb-montenegrói államszövetség alkotmányát, amely - szerkesztőinek véleménye szerint - eleget tesz a de­mokratikus világ minden elvárásá­nak. ,A volt Jugoszlávia területének nem egész felét elfoglaló új állam­­alakulatban még jó ideig nem várha­tó javulás. A szerb nép véleménye is­meretlen, ám az ellenzék reagálásá­ból ítélve korántsem biztos, hogy he­lyeselte volna a két ,örökös a napok alatt nyélbe ütött frigyét, a kosovói albánok kereken kimondják, hogy ehhez az államhoz nekik semmi kö­zük” - írja a lap, majd hozzáfűzi még: „A boszniai szerb köztársaság illetékesei máris kijelentették, hogy a területükön állomásozó egységei ottmaradnak, s onnan egyetlen fegyverzeti tárgyat, egyetlen töl­tényt sem vihet el senki. Mi több, a terv szerint oda vonulnak vissza a hadsereg horvátországi erői is, ami azt jelzi előre, hogy a boszniai Kra­jina hamarosan valóságos nagyha­talommá fejlődik, legalábbis helyi viszonylatban”.. „Szerbia és Crna Gora sebtében létrehozott államszövetsége feszülten várja, hogyan fog reagálni a külföld” - írja a Magyar Hírlap, hozzáfűzve, hogy az eredmény egyelőre elég si­lány, mert az Európai Közösség, az Egyesült Államok nem siet az­ elisme­réssel. ■ ■u (Folytatás az 1. oldalról) Az orosz küldöttség vezetője figyel­meztetett, hogy az EBEÉ-ből való kizá­rás „veszélyes precedens” lenne, mert Jugoszláviában bonyolult átalakulási fo­lyamat tapasztalható, és az EBEÉ tagál­lamainak kötelességük ebben segíteni, nem pedig megnehezíteni a helyzetet. Szlovénia képviselője egyforma vi­szonyulást követelt minden egykori ju­goszláv köztársaság iránt, hogy az új Ju­goszlávia is menjen végig a felvételi pro­cedúrán. „Minden államot fel kell venni, de előbb tegyen eleget a feltételeknek. Nem lehet automatikusan elfogadni a JSZSZK utódjaként.” Ausztria javaslatát Magyarország is támogatta azzal, hogy a jogutódlás prob­lémáját Brüsszelben oldják meg, addig pedig függesszék fel Jugoszlávia tagsá­gát az EBEÉ-ben, mert az az állam már nem létezik. Ez nem kizárást jelent, csu­pán megállapítást, hogy Jugoszlávia megszűnt létezni, és a küldöttségnek, amely eddig képviselte, nincs helye eb­ben a fórumban. A német küldöttség vezetője emlékez­tetett az EK nyilatkozatára és kiemelte, hogy fontos döntésről van szó, amely ki­merítő vitát érdemel, ezért hagyták a ma­gas rangú tisztségviselők bizottságára. Az „üres szék” gyakorlata azt jelenti, hogy Szerbia és Crna Gora, illetve új szövetségi államuk az Európai Közösség előtt „vizsgázzon”, illetve adjon számot Kosovóról és a kisebbségek jogairól. Mivel a délelőtti ülésszakon meg sem jelent a „jugoszláv” küldöttség, helsinki körökben úgy értelmezték, hogy Belg­­rád beletörődött a kizárásba. Ezen az ülésszakon egyébként folytatják az elő­készületeket a júniusi csúcstalálkozóra, amelyen az EBEÉ további sorsa is eldől. A távolmaradás miatt nagy érdeklődést keltett Vladislav Jovanović szerbiai kül­ügyminiszter és kísérete, akik a délutáni ülés előtt megjelentek a kongresszusi épületben. Jovanovic kijelentette, hogy az EBEÉ-n nem létezik az „üres szék” gya­korlata, és akik ezt javasolták, csupán erőfitogtatáshoz folyamodtak, ami ellen­tétben áll a szervezet elveivel. Szerinte rés­szék, ehhez sem politikai, sem jogi alap nincs. Reményét fejezte ki, hogy a továbbiak­ban az EBEÉ megértést tanúsít majd a helyzet iránt. BRÜSSZEL:­­ A bosznia-hercegovi­nai állapotok, Macedónia esetleges elis­merése és a Szerbia és Crna Gora által alakított „új entitás” kérdése szerepel fő napirendi pontként az Európai Közös­ség külügyminisztereinek Guimaraes­­ben május 1-jén és 2-án megtartandó nem hivatalos tanácskozásán. Ezzel ösz­­szefügg Jugoszlávia státusa a világszer­vezetben. A belga külügyminisztérium szóvivő­je tegnapi sajtóértekezletén kijelentette, hogy valószínűleg szó lesz a Szerbia elle­ni szankciókról is, de ez „nagyon össze­tett kérdés”. Megismételte, hogy ezzel kapcsolatban dönteni kell róla, hogy az új államot külön ismerik el, vagy mint a régi Jugoszlávia jogutódját. A belga kor­mány véleménye szerint ennek az állam­nak is eleget kell tennie bizonyos köve­teléseknek, amelyeket a tizenkettek ta­valy december 16-án kelt nyilatkozatuk­ban fogalmaztak meg az új államok elis­merésével kapcsolatban. Ezzel azonban nem kell előrevetíteni a választ a kérdés­re, megörökölheti-e ez az állam a volt Jugoszlávia kontinuitását. Ez a Jugoszlá­­via-konferencia minden részvevőjétől függ­ A megjegyzésre, hogy Oroszországot elismerték a Szovjetunió jogutódjának, a szóvivő azt válaszolta: „Ez nem ugyanaz a helyzet, tekintettel arra, hogy a többi tagköztársaság beleegyezett ebbe, és Oroszország volt a legnagyobb egység, amely a régi állam magvát alkotta”. BELGRÁD.­­ Dr. Borisav Jovic, az ENSZ-szel együttműködő állami bizott­ság elnöke tegnap levélben értesítette Joao de Deus Pinheiro portugál külügy­minisztert, az EK elnöklőjét és Cyrus Vance-t, az ENSZ-főtitkár különmegbí­­zottját a Jugoszláv Szövetségi Köztár­saság kikiáltásáról és arról, hogy a JSZSZK Elnöksége, amely az új államel­nökség megalakításáig végzi munkáját, lépéseket tett a Jugoszláv Néphadsereg átalakítására és bosznia-hercegovinai státusának rendezésére. Mindennek fel­tételeket kell teremtenie a jugoszláviai válság békés rendezéséhez, hangsúlyoz­ta Jovic. (Tanjug) Magyar Szó A magyar Európa legnagyobb kisebbsége volt, amíg har­mincmillió orosz nem jutott erre a sorsra, de Magyarország megmaradt olyan sajátos ország­nak, amelynek államalkotó nemze­téből majdnem annyian élnek a ha­tárokon kívül, mint belül. A nagy katasztrófák sok magyart szórtak szét a világban. A gazdaságiak, amelyek hatására milliók tántorog­tak külföldre, de a politikaiak - a fasizmus, majd a kommunizmus elől menekülők, az 1956-os mene­kültek - is sok százezerrel növelték a kint élők számát. Trianon pedig négy - majd a második világháború után öt - országnak juttatott jelen­tős létszámú kompaktul egységes területen élő magyar lakosságot. Ezzel lett az első világháború után európai politikai tényező a félelem a jelszótól: a magyarok egy állam­ban akarnak élni. A második világháború után úgy tűnt, hogy a magyar kérdés meg­szűnt politikai tényező lenni. Ebben az időszakban csendes asszimiláció folyt, elsősorban a városiasodás és a faluról történő feláramlás formájá­ban, de a magyarlakta területek nemzetiségi struktúrájának tudatos megváltoztatása formájában is - Ce­­ausescu idején három- ötmillió ro­mán települt át Erdélybe. És most ismét eljutottunk oda­­ anélkül, hogy eddig bárki kimondta volna hogy a magyar kérdés megoldása nél­kül lehetetlen Európa mostani két ré­szének integrálódása, persze csak azért, mert rendkívül fontos része az egyszerre központi európai problé­mává vált kisebbségi kérdésnek. A kérdésnek olyan vonatkozása is lehet, hogy a látványos béke he­lyett ismét feszült lesz a viszony Ma­gyarország és szomszédai között. Egyrészt azért, mert az új magyar­­országi rendszer nyilvánvalóan job­ban odafigyel a határon kívüli ma­gyarokra - Budapesten már arról vitatkoznak, nem kellene-e szava­zati jogot adni a magyarországi vá­lasztásokon a külföldön élő magya­roknak is -, másrészt azért, mert a szomszédos országok ezt rossz né­ven veszik, sőt visszavágnak, szá­­monkérve a Magyarországon élő kisebbségek sorsát. Közben elfeled­keznek arról, hogy még nem ké­szült el a kisebbségi törvény Ma­gyarországon, habár azt ígérték, hogy a parlament még az 1990. évi nyári szabadság előtt elfogadja. De egyrészt a Magyarországon élő ki­sebbségeket nem lehet összevetni a kisebbségben élő magyarokkal - Magyarországon hétszer kevesebb szlovák él, mint magyar Szlovákiá­ban, sőt százszor kevesebb román, mint magyar Romániában és nyolc­vanszor kevesebb szerb, mint ma­gyar Vajdaságban. Másrészt a ma­gyar alkotmány elismeri a kisebbsé­gek jogát a személyi és másfajta au­tonómiára, míg a szomszédos orszá­gok, az autonómia emlegetésében is szeparatizmust látnak, ahelyett, hogy legalább a reciprocitás elve alapján átvennék ezt a rendelkezést, később­re halasztva a részleteket. A másik vonatkozás, hogy a ma­gyar kérdés megoldása nélkül ezek a rendszerek nem alkothatnak reá­lis képet önmagukról, ami nélkül pedig további fejlődésük is elkép­­zelhetetlen. Egybehangzóan azt ál­lítják ugyanis, hogy élenjáró euró­pai szinten oldják meg a kisebbségi kérdést. Ebben az igazságmag az, hogy egymással vetik össze magu­kat, és tényleg időbe tellett, amíg Európa a mindenki egyenrangúan francia felfogástól eljutott a kérdés megértéséig - például Dél-Tirol státusának rendezéséig, vagy addig, hogy a harmadik Jugoszlávia né­pességű Belgiumban hatvanezer német miatt a német hivatalos nyelv lett -, de az európai élszínvo­nal az Finnország, amelynek meg­oldását választva Bukarestben ma­gyarul is, Belgrádban albánul is ki kellene írni mindent, az utcanév­táblákig, és az állami tisztviselőknek államvizsgát kellene tenniük ma­gyar, illetve albán nyelvből. E kér­désnek van azonban két olyan vo­natkozása is, amely mindennél job­ban meghatározza e térség jövőjét, egyben a magyarság sorsát is. A polgárháború veszélye e kér­désnek az a vonatkozása, amely már most foglalkoztatja Európát. Mert a nacionalizmus elő­retörése közös vonása a térség or­szágainak. Azonosak ugyanis a gaz­dasági gyökerek: a parasztságnak a fejlettekre jellemzőnél tízszer na­gyobb részaránya az aktív lakosság­ban, a világgal versenyezni képte­len iparágak, a gazdasági bajok stb. És a politikaiak is: a kommunizmus csődjével támadt légüres teret kitöl­tő ideológia, az ötven vagy még több évvel ezelőtt elveszített hábo­rúkat utólag megnyerni akaró erők előretörése, a demokratikus szoká­sok, hagyományok, gondolkodás­­mód stb. hiánya. Ezért Magyaror­szágon is el kell gondolkodni arról, amit a világ mond az afrikai és arab diákokkal szembeni rasszizmusról, az antiszemitizmusról, még komo­lyabban kell venni a magyarországi kisebbségek képviselőinek panaszait. Igazi probléma ebből azonban csak azokban az országokban lesz, ahol a kisebbségek aránya nagyobb. Márpedig a nacionalista hullám ron­tott a kisebbségek helyzetén. Objek­tíve azzal, hogy a többség nacionaliz­musa agresszívabbá lett, szubjektíve pedig azzal, h­gy a kisebbség nacio­nalizmusa fokozta az érzékenységet, így aztán súlyos problémává válnak a többség által normálisnak vett olyan jelenségek is, mint az, hogy a magyar többségű vajdasági közsé­gekben az állami tisztviselőket arra kényszerítik, hogy cirill betűvel írják alá nevüket, hogy Szlovákiában kizá­rólag szlovák helyesírással jegyezhe­tők be a személynevek, hogy Kolozs­vár új polgármesterének első dolga volt hadat üzenni a kétnyelvű felira­toknak stb. A súlyosabb dolgokról már nem is kell beszélni. Nem véletlen, hogy Tőkés Lász­ló nemrég már a romániai polgár­­háború veszélyéről beszélt, mert senki sem tanul abból a tényből, hogy ebben a helyzetben mennyi robbanóanyag halmozódik fel. Pe­dig láthatták a jugoszláviai példá­ból, ahol a polgárháború lényeges forrása volt az, hogy a szerbek nem tudtak elképzelni egy nem rabszol­gaságot jelentő kisebbségi sorsot, és ezért harcot indítottak egy állam­ban maradásukért. A románok pe­dig közvetlenül is tanulhattak volna a moldáviai tapasztalatokból. Nem­csak abból, hogy a függetlenség után első dolguk volt szétválasztani az orosz és román iskolákat, míg Erdélyben a szeparatizmus elleni harc jegyében a román iskolákkal egyesítették az utolsó magyar isko­lákat is, hanem abból is, hogy az egykori szovjet köztársaságban nem általában a kisebbségi sors, hanem a román módra értelmezett kisebb­ség ellen indult fegyveres harc. A magyar sorskérdések egyike pedig - e problémakör még egy vonatkozásaként - az lesz, hogy az eddig nagyjából azonos szint után a magyarság jelentős tö­megei maradnak olyan országok­ban, amelyeket a világ leír, tehát a fejlettség afrikai szintjére kárhoztat. BÁLINT István Kisebbségek, magyarok Bush és Özal felhívása Az Egyesült Államok és Törökor­szág elnöke arra kéri Szerbiát és Hor­vátországot, hogy segítsenek a bosz­nia-hercegovinai harcok megfékezé­sében. A szerdára virradó éjszaka le­bonyolított tárgyalások után Bush és Özal együttesen felszólította Belgrá­­dot és Zágrábot, hogy Izetbegovic el­nök kormányzatával együttműködés­ben vessenek véget a boszniai erő­szaknak. Egyúttal felszólították a bosz­niai szerbeket, horvátokat és muzul­mánokat, hogy tegyék le a fegyvert, és tárgyalások útján igyekezzenek létre­hozni a békét. A két elnök a ciprusi, iraki és kö­zép-ázsiai helyzetről is tanácskozott. (Tanjug) KÜLPOLITIKA 3 Negyven ország ismerte el Boszniát Az Ománi Szultánság után még két állam, Marokkó és Hollandia is elis­merte a független és szuverén Bosznia- Hercegovinát, s ezzel az elismerők szá­ma elérte a negyvenet. Ezek, a BH Press hírügynökség szerint a követke­zők: Svájc, Belgium, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Új-Zéland, Ausztrália, az Egyesült Államok, Auszt­ria, Málta, Líbia, Irán, Bulgária, Tö­rökország, Norvégia, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Német­ország, Kanada, Görögország, Horvát­ország, Szlovénia, Finnország, Albánia, Szaúd-Arábia, az Arab Emírségek Szö­vetsége, Egyiptom, Izland, Szudán, Portugália, Algéria, Tunézia, Macedó­nia, Oroszország és Kuvait.

Next