Magyar Szó, 1992. május (49. évfolyam, 118-147. szám)
1992-05-01 / 118. szám
1992. április 30., május 1., 2. LESZNEK-E ENSZ-KATONÁK BOSZNIÁBAN? Gálira várva A BT csak a főtitkárral való tanácskozás után tűzi napirendre a kéksisakosok boszniai szerepvállalását (Szerkesztőségi hírösszefoglaló) A legutóbbi tanácskozáson a Biztonsági Tanács tagjai úgy döntöttek, hogy a világkörúton levő Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár visszatéréséig nem foglalkoznak a bosznia-hercegovinai békeművelet kérdéseivel. Gáli, akit tegnapra vártak vissza New Yorkba, egy nappal korábban arról tájékoztatta a Biztonsági Tanács soros elnökét, hogy megítélése szerint helyzetfelmérő megfigyelőcsoportot kellene küldeni Boszniába. Egyelőre nem alakultak ki a békefenntartó művelethez szükséges, Gáli szerint semmiképpen sem politikai jellegű, inkább pénzügyi és technikai feltételek. A Biztonsági Tanács nem foglalkozott a francia határozattervezettel, amelyben az állt, hogy megfigyelői küldöttséget kell meneszteni Boszniába. Az amerikai nagykövet főleg azt kifogásolta, hogy a világszervezet kasszájában nincs elég pénz erre a célra. Megvitatták a horvátországi békefenntartó erők telepítését is, s megállapították, hogy az akció tervszerűen halad. Gáli visszatérését követően a Biztonsági Tanács valószínűleg napokon belül napirendre tűzi a boszniai békeművelet beindításának kérdését. Borisav Jovic, az ENSZ-szel együttműködő állami bizottság elnöke egyébként tegnap, kérésükre, fogadta a BT állandó tagjainak belgrádi diplomáciai képviselőit. Rendkívül nyílt és építő jellegű megbeszélést folytattak a békefenntartó művelet sikerét befolyásoló kérdésekről, s megállapodtak abban is, hogy az elüldözötteknek lehetővé kell tenni a biztonságos visszatérést otthonukba. A LISSZABONBAN TÁRGYALÓ BOSZNIAI KÜLDÖTTSÉGEK TÁMOGATJÁK A KÉKSISAKOSOK TELEPÍTÉSÉT A lisszaboni Bosznia-értekezleten részt vevő három nemzeti küldöttség egyöntetűen helyesli a kéksisakosok telepítését a köztársaságba. „Úgy gondolom - mondta az Izetbegovic elnök távollétében a muzulmán delegációt vezető Haris Silajdžić külügyminiszter -, hogy nincs fontosabb teendő a vérontás megállításánál. Ebben pedig a kéksisakosok pótolhatatlan szerepet játszhatnak, akárcsak a béke megszilárdításában is.” Hasonlóképpen nyilatkozott Mate Boban horvát küldöttségvezető. Radovan Karadžić, a boszniai szerbek képviselője azt mondta, hogy nem lenne rossz, ha békefenntartó erők érkeznének Boszniába, ő azonban azt látja célravezetőnek, hogy a kéksisakosokat az etnikai csoportok határain vonultassák fel. SAJTÓREAGÁLÁSOK A JUGOSZLÁV VÁLSÁGRA A külföldi sajtóban a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság kikiáltásával és Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár Boszniára vonatkozó legutóbbi elképzelésével összefüggő hírmagyarázatok vannak túlsúlyban. A Reuter New York-i tudósítója úgy ítéli meg, az Egyesült Nemzetek valószínűleg megfigyelői küldöttséget meneszt Boszniába, hogy megvizsgálja a békefenntartó erők odatelepítésének lehetőségét. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha sikerül megszilárdítani a tűzszünetet. A The Times of India című delhi lap kételkedik a lisszaboni Bosznia-értekezlet sikerében, mert „a harcok nem csillapodnak”. A nyugati országok ignorálják az új Jugoszláviát, áll a lap hírmagyarázatában, amit az is bizonyít, hogy többségük diplomatái nem jelentek meg az alkotmány kihirdetésén. A varsói Rzeczpospolita megállapítja: Gáli ENSZ-főtitkár első ízben helyezte kilátásba nemzetközi erők Boszniába küldésének lehetőségét. A Gazeta Wyborcza arról cikkez, hogy a boszniai horvátok, muzulmánok és szerbek a köztársaság kantonokra osztásáról tárgyalnak Lisszabonban. „Az ötlet valamennyiüknek tetszik, egyedül a nemzeti területek határaiban nem tudnak megállapodni egyelőre” - írja a lap. A Trybuna tudósítója, nem hivatalos európai közösségi forrásra hivatkozva, annak a véleménynek ad hangot, hogy a közösség feltételesen elismeri ugyan Kis-Jugoszláviát, de ellenezni fogja felvételét a nemzetközi szervezetekbe. A tudósító úgy tudja, hogy Nagy-Britannia, Franciaország és Hollandia is hajlik a harmadik Jugoszlávia elismerésére. A Komszomolszkaja Pravda hírmagyarázója szerint az új Jugoszláviát létrehozó Szerbia és Crna Gora hozzájárulását adta Európa térképének átrajzolásához. Feltételezhető, hogy a Balkán, amelyen már egy éve dörögnek a fegyverek, lassanként a béke felé veszi az irányt. Az új államban sok ismert személyiség pályázik a vezetői tisztségekre, ám előbb roppant kellemetlen választói kérdéseket kell megválaszolniuk. A Radio France Internationale szerint a Belgrádban kihirdetett alkotmánnyal Jugoszlávia végérvényesen megszűnt létezni Ljubljanában, Zágrábban, Szkopjében és Szarajevóban. Az új államot Milosevic Jugoszláviájának, Milosevic utolsó politikai projektumának nevezi. ,A szerb elnök a Pasic korabeli államnak legalább a felét elvesztette, mindamellett önfejűen továbbra is Jugoszláviának akarja nevezni az országot” - hangzik a francia rádió hírmagyarázata. A Népszabadság szerint a világ egyelőre figyelmesen tanulmányozza a szerb-montenegrói államszövetség alkotmányát, amely - szerkesztőinek véleménye szerint - eleget tesz a demokratikus világ minden elvárásának. ,A volt Jugoszlávia területének nem egész felét elfoglaló új államalakulatban még jó ideig nem várható javulás. A szerb nép véleménye ismeretlen, ám az ellenzék reagálásából ítélve korántsem biztos, hogy helyeselte volna a két ,örökös a napok alatt nyélbe ütött frigyét, a kosovói albánok kereken kimondják, hogy ehhez az államhoz nekik semmi közük” - írja a lap, majd hozzáfűzi még: „A boszniai szerb köztársaság illetékesei máris kijelentették, hogy a területükön állomásozó egységei ottmaradnak, s onnan egyetlen fegyverzeti tárgyat, egyetlen töltényt sem vihet el senki. Mi több, a terv szerint oda vonulnak vissza a hadsereg horvátországi erői is, ami azt jelzi előre, hogy a boszniai Krajina hamarosan valóságos nagyhatalommá fejlődik, legalábbis helyi viszonylatban”.. „Szerbia és Crna Gora sebtében létrehozott államszövetsége feszülten várja, hogyan fog reagálni a külföld” - írja a Magyar Hírlap, hozzáfűzve, hogy az eredmény egyelőre elég silány, mert az Európai Közösség, az Egyesült Államok nem siet az elismeréssel. ■ ■u (Folytatás az 1. oldalról) Az orosz küldöttség vezetője figyelmeztetett, hogy az EBEÉ-ből való kizárás „veszélyes precedens” lenne, mert Jugoszláviában bonyolult átalakulási folyamat tapasztalható, és az EBEÉ tagállamainak kötelességük ebben segíteni, nem pedig megnehezíteni a helyzetet. Szlovénia képviselője egyforma viszonyulást követelt minden egykori jugoszláv köztársaság iránt, hogy az új Jugoszlávia is menjen végig a felvételi procedúrán. „Minden államot fel kell venni, de előbb tegyen eleget a feltételeknek. Nem lehet automatikusan elfogadni a JSZSZK utódjaként.” Ausztria javaslatát Magyarország is támogatta azzal, hogy a jogutódlás problémáját Brüsszelben oldják meg, addig pedig függesszék fel Jugoszlávia tagságát az EBEÉ-ben, mert az az állam már nem létezik. Ez nem kizárást jelent, csupán megállapítást, hogy Jugoszlávia megszűnt létezni, és a küldöttségnek, amely eddig képviselte, nincs helye ebben a fórumban. A német küldöttség vezetője emlékeztetett az EK nyilatkozatára és kiemelte, hogy fontos döntésről van szó, amely kimerítő vitát érdemel, ezért hagyták a magas rangú tisztségviselők bizottságára. Az „üres szék” gyakorlata azt jelenti, hogy Szerbia és Crna Gora, illetve új szövetségi államuk az Európai Közösség előtt „vizsgázzon”, illetve adjon számot Kosovóról és a kisebbségek jogairól. Mivel a délelőtti ülésszakon meg sem jelent a „jugoszláv” küldöttség, helsinki körökben úgy értelmezték, hogy Belgrád beletörődött a kizárásba. Ezen az ülésszakon egyébként folytatják az előkészületeket a júniusi csúcstalálkozóra, amelyen az EBEÉ további sorsa is eldől. A távolmaradás miatt nagy érdeklődést keltett Vladislav Jovanović szerbiai külügyminiszter és kísérete, akik a délutáni ülés előtt megjelentek a kongresszusi épületben. Jovanovic kijelentette, hogy az EBEÉ-n nem létezik az „üres szék” gyakorlata, és akik ezt javasolták, csupán erőfitogtatáshoz folyamodtak, ami ellentétben áll a szervezet elveivel. Szerinte résszék, ehhez sem politikai, sem jogi alap nincs. Reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban az EBEÉ megértést tanúsít majd a helyzet iránt. BRÜSSZEL: A bosznia-hercegovinai állapotok, Macedónia esetleges elismerése és a Szerbia és Crna Gora által alakított „új entitás” kérdése szerepel fő napirendi pontként az Európai Közösség külügyminisztereinek Guimaraesben május 1-jén és 2-án megtartandó nem hivatalos tanácskozásán. Ezzel öszszefügg Jugoszlávia státusa a világszervezetben. A belga külügyminisztérium szóvivője tegnapi sajtóértekezletén kijelentette, hogy valószínűleg szó lesz a Szerbia elleni szankciókról is, de ez „nagyon összetett kérdés”. Megismételte, hogy ezzel kapcsolatban dönteni kell róla, hogy az új államot külön ismerik el, vagy mint a régi Jugoszlávia jogutódját. A belga kormány véleménye szerint ennek az államnak is eleget kell tennie bizonyos követeléseknek, amelyeket a tizenkettek tavaly december 16-án kelt nyilatkozatukban fogalmaztak meg az új államok elismerésével kapcsolatban. Ezzel azonban nem kell előrevetíteni a választ a kérdésre, megörökölheti-e ez az állam a volt Jugoszlávia kontinuitását. Ez a Jugoszlávia-konferencia minden részvevőjétől függ A megjegyzésre, hogy Oroszországot elismerték a Szovjetunió jogutódjának, a szóvivő azt válaszolta: „Ez nem ugyanaz a helyzet, tekintettel arra, hogy a többi tagköztársaság beleegyezett ebbe, és Oroszország volt a legnagyobb egység, amely a régi állam magvát alkotta”. BELGRÁD. Dr. Borisav Jovic, az ENSZ-szel együttműködő állami bizottság elnöke tegnap levélben értesítette Joao de Deus Pinheiro portugál külügyminisztert, az EK elnöklőjét és Cyrus Vance-t, az ENSZ-főtitkár különmegbízottját a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság kikiáltásáról és arról, hogy a JSZSZK Elnöksége, amely az új államelnökség megalakításáig végzi munkáját, lépéseket tett a Jugoszláv Néphadsereg átalakítására és bosznia-hercegovinai státusának rendezésére. Mindennek feltételeket kell teremtenie a jugoszláviai válság békés rendezéséhez, hangsúlyozta Jovic. (Tanjug) Magyar Szó A magyar Európa legnagyobb kisebbsége volt, amíg harmincmillió orosz nem jutott erre a sorsra, de Magyarország megmaradt olyan sajátos országnak, amelynek államalkotó nemzetéből majdnem annyian élnek a határokon kívül, mint belül. A nagy katasztrófák sok magyart szórtak szét a világban. A gazdaságiak, amelyek hatására milliók tántorogtak külföldre, de a politikaiak - a fasizmus, majd a kommunizmus elől menekülők, az 1956-os menekültek - is sok százezerrel növelték a kint élők számát. Trianon pedig négy - majd a második világháború után öt - országnak juttatott jelentős létszámú kompaktul egységes területen élő magyar lakosságot. Ezzel lett az első világháború után európai politikai tényező a félelem a jelszótól: a magyarok egy államban akarnak élni. A második világháború után úgy tűnt, hogy a magyar kérdés megszűnt politikai tényező lenni. Ebben az időszakban csendes asszimiláció folyt, elsősorban a városiasodás és a faluról történő feláramlás formájában, de a magyarlakta területek nemzetiségi struktúrájának tudatos megváltoztatása formájában is - Ceausescu idején három- ötmillió román települt át Erdélybe. És most ismét eljutottunk oda anélkül, hogy eddig bárki kimondta volna hogy a magyar kérdés megoldása nélkül lehetetlen Európa mostani két részének integrálódása, persze csak azért, mert rendkívül fontos része az egyszerre központi európai problémává vált kisebbségi kérdésnek. A kérdésnek olyan vonatkozása is lehet, hogy a látványos béke helyett ismét feszült lesz a viszony Magyarország és szomszédai között. Egyrészt azért, mert az új magyarországi rendszer nyilvánvalóan jobban odafigyel a határon kívüli magyarokra - Budapesten már arról vitatkoznak, nem kellene-e szavazati jogot adni a magyarországi választásokon a külföldön élő magyaroknak is -, másrészt azért, mert a szomszédos országok ezt rossz néven veszik, sőt visszavágnak, számonkérve a Magyarországon élő kisebbségek sorsát. Közben elfeledkeznek arról, hogy még nem készült el a kisebbségi törvény Magyarországon, habár azt ígérték, hogy a parlament még az 1990. évi nyári szabadság előtt elfogadja. De egyrészt a Magyarországon élő kisebbségeket nem lehet összevetni a kisebbségben élő magyarokkal - Magyarországon hétszer kevesebb szlovák él, mint magyar Szlovákiában, sőt százszor kevesebb román, mint magyar Romániában és nyolcvanszor kevesebb szerb, mint magyar Vajdaságban. Másrészt a magyar alkotmány elismeri a kisebbségek jogát a személyi és másfajta autonómiára, míg a szomszédos országok, az autonómia emlegetésében is szeparatizmust látnak, ahelyett, hogy legalább a reciprocitás elve alapján átvennék ezt a rendelkezést, későbbre halasztva a részleteket. A másik vonatkozás, hogy a magyar kérdés megoldása nélkül ezek a rendszerek nem alkothatnak reális képet önmagukról, ami nélkül pedig további fejlődésük is elképzelhetetlen. Egybehangzóan azt állítják ugyanis, hogy élenjáró európai szinten oldják meg a kisebbségi kérdést. Ebben az igazságmag az, hogy egymással vetik össze magukat, és tényleg időbe tellett, amíg Európa a mindenki egyenrangúan francia felfogástól eljutott a kérdés megértéséig - például Dél-Tirol státusának rendezéséig, vagy addig, hogy a harmadik Jugoszlávia népességű Belgiumban hatvanezer német miatt a német hivatalos nyelv lett -, de az európai élszínvonal az Finnország, amelynek megoldását választva Bukarestben magyarul is, Belgrádban albánul is ki kellene írni mindent, az utcanévtáblákig, és az állami tisztviselőknek államvizsgát kellene tenniük magyar, illetve albán nyelvből. E kérdésnek van azonban két olyan vonatkozása is, amely mindennél jobban meghatározza e térség jövőjét, egyben a magyarság sorsát is. A polgárháború veszélye e kérdésnek az a vonatkozása, amely már most foglalkoztatja Európát. Mert a nacionalizmus előretörése közös vonása a térség országainak. Azonosak ugyanis a gazdasági gyökerek: a parasztságnak a fejlettekre jellemzőnél tízszer nagyobb részaránya az aktív lakosságban, a világgal versenyezni képtelen iparágak, a gazdasági bajok stb. És a politikaiak is: a kommunizmus csődjével támadt légüres teret kitöltő ideológia, az ötven vagy még több évvel ezelőtt elveszített háborúkat utólag megnyerni akaró erők előretörése, a demokratikus szokások, hagyományok, gondolkodásmód stb. hiánya. Ezért Magyarországon is el kell gondolkodni arról, amit a világ mond az afrikai és arab diákokkal szembeni rasszizmusról, az antiszemitizmusról, még komolyabban kell venni a magyarországi kisebbségek képviselőinek panaszait. Igazi probléma ebből azonban csak azokban az országokban lesz, ahol a kisebbségek aránya nagyobb. Márpedig a nacionalista hullám rontott a kisebbségek helyzetén. Objektíve azzal, hogy a többség nacionalizmusa agresszívabbá lett, szubjektíve pedig azzal, hgy a kisebbség nacionalizmusa fokozta az érzékenységet, így aztán súlyos problémává válnak a többség által normálisnak vett olyan jelenségek is, mint az, hogy a magyar többségű vajdasági községekben az állami tisztviselőket arra kényszerítik, hogy cirill betűvel írják alá nevüket, hogy Szlovákiában kizárólag szlovák helyesírással jegyezhetők be a személynevek, hogy Kolozsvár új polgármesterének első dolga volt hadat üzenni a kétnyelvű feliratoknak stb. A súlyosabb dolgokról már nem is kell beszélni. Nem véletlen, hogy Tőkés László nemrég már a romániai polgárháború veszélyéről beszélt, mert senki sem tanul abból a tényből, hogy ebben a helyzetben mennyi robbanóanyag halmozódik fel. Pedig láthatták a jugoszláviai példából, ahol a polgárháború lényeges forrása volt az, hogy a szerbek nem tudtak elképzelni egy nem rabszolgaságot jelentő kisebbségi sorsot, és ezért harcot indítottak egy államban maradásukért. A románok pedig közvetlenül is tanulhattak volna a moldáviai tapasztalatokból. Nemcsak abból, hogy a függetlenség után első dolguk volt szétválasztani az orosz és román iskolákat, míg Erdélyben a szeparatizmus elleni harc jegyében a román iskolákkal egyesítették az utolsó magyar iskolákat is, hanem abból is, hogy az egykori szovjet köztársaságban nem általában a kisebbségi sors, hanem a román módra értelmezett kisebbség ellen indult fegyveres harc. A magyar sorskérdések egyike pedig - e problémakör még egy vonatkozásaként - az lesz, hogy az eddig nagyjából azonos szint után a magyarság jelentős tömegei maradnak olyan országokban, amelyeket a világ leír, tehát a fejlettség afrikai szintjére kárhoztat. BÁLINT István Kisebbségek, magyarok Bush és Özal felhívása Az Egyesült Államok és Törökország elnöke arra kéri Szerbiát és Horvátországot, hogy segítsenek a bosznia-hercegovinai harcok megfékezésében. A szerdára virradó éjszaka lebonyolított tárgyalások után Bush és Özal együttesen felszólította Belgrádot és Zágrábot, hogy Izetbegovic elnök kormányzatával együttműködésben vessenek véget a boszniai erőszaknak. Egyúttal felszólították a boszniai szerbeket, horvátokat és muzulmánokat, hogy tegyék le a fegyvert, és tárgyalások útján igyekezzenek létrehozni a békét. A két elnök a ciprusi, iraki és közép-ázsiai helyzetről is tanácskozott. (Tanjug) KÜLPOLITIKA 3 Negyven ország ismerte el Boszniát Az Ománi Szultánság után még két állam, Marokkó és Hollandia is elismerte a független és szuverén Bosznia- Hercegovinát, s ezzel az elismerők száma elérte a negyvenet. Ezek, a BH Press hírügynökség szerint a következők: Svájc, Belgium, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Új-Zéland, Ausztrália, az Egyesült Államok, Ausztria, Málta, Líbia, Irán, Bulgária, Törökország, Norvégia, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Németország, Kanada, Görögország, Horvátország, Szlovénia, Finnország, Albánia, Szaúd-Arábia, az Arab Emírségek Szövetsége, Egyiptom, Izland, Szudán, Portugália, Algéria, Tunézia, Macedónia, Oroszország és Kuvait.