Magyar Szó, 1994. november (51. évfolyam, 237-260. szám)

1994-11-01 / 237. szám

2 KÜLPOLITIKA NEMZETKÖZI FIGYELŐ Senkire sem lehet a békét A hadviselő felek a fegyverek erejével rajzolják meg Bosznia- Hercegovina területi felosztást A Moszkvai Rádió sajtószemlé­jéből idézünk. Bevezetőben a rá­dió annak a nézetének ad hangot, hogy a nemzetközi közösség ugyanazokat a hibákat követi el, mint néhány hónappal ezelőtt, amikor a délszláv népekre határo­kat akart ráerőszakolni és meg akarta határozni, hogy mi is szá­mukra a békés megoldás. A Novo­­je Viesnja úgy vélekedik, hogy a világ hatalmasai nem vonták le a tanulságot az 1873. évi berlini kongresz­usból, sem pedig a Versa­illes-i békától, sem pedig abból, hogy a második világháború után elhibázták Európa társadalmi be­rendezését. Aligha valószínű, hogy a kon­taktcsoport terve békét eredmé­nyez. Még akkor sem valószínű, ha Karadacék és hívd elfogadják a tervet, hiszen az elfogadás csak egy isrekzetvátelnyi szünet lesz a területek újrafelosztásáért vívott háborúban. A szerző megítlése szerint azok a fogalmak, hogy szerb, h­orvát vagy muzulmán va­lamiféle szimbólumokká váltak, s ezekkel zsonglőrködnek a moszk­vai, ■washingtoni és nyugat-euró­pai székvárosok politikai csúcsve­zetői, mind a kormányzó, mind az ellenzéki pártok. Figyelmen kívül a­l­­­y Jugoszlávi­ában, Horvátországba Вонш­­ában a társadalom g°htikailag nem tekinthető egyszersmind figyelmen kívn hagyják azoknak az erőknek a po­litikai jellegét, amelyek most van­nak hatalmon. A szerző az alábbi következtetőre jut: helyzet és taktika nézve a szankciók részleges dása egyértelműen Oroszország győzelmének tekinthető. Ez azon­ban nem ígér stratégiai nyeresé­get, hiszen a Jelen konfliktusban nem létezik olyan megoldás, amely az egyik főnek válna csak hasznára. Ezért a bosnyák csomó mindinkább összeküsz­ódik. A Pravda tudósítója interjút készített Radovan Xaradi Betvai, a boszniai szerbek vezetőjével, aki kiemelte: Az a nép, amely kivívta szabadságát és államát, nem fog lemondani róla. Elmondta egye­bek között azt is, hogy honfitársai miért utasították vissza a kontakt-Ж­s tervét. Mi elsősorban a siót vetettük­­, mondta, mert a tervből csupán a térkép ké­szült el. Az alkotmányról szóló tár­gyalásokat és a tűzszüneti egyez­ményt nem foglalja magában az összekötő csoport Béketerre. Ne­künk ma nincs jogunk másoknak ajándékozni a szerbek földjét, amelyen népirtás követtek el olyan formában, hogy a szerb te­rmetekre muzulmánokat enge­dünk beköltözni - húzta alá. Ezután hozzátette, hogy Ame­rika valójában nem óhajtja a békét Bosznia-Hsercegovinában és több okból is. Egyebek között azért is, mert alá akarja ásni az Európai Unió egységét, és így akarja bizto­sítani tulajdon jelenlétét Európá­ban. Teszi ezt azért, mert Francia­­­és Németország kiszorítani az Egyesült Államokat az . Ha Európában politi­kailag idén van, akkor katonailag nem kell távoznia. Maradhat Dél- Európában, a NATO köteléké­ben. Ha Amerika akarta volna, a há­ború már régen véget ér - mond­ta Karadac a Pravdának, és hoz­zátette: - Mi sohasem fogjuk elü­tné­rni Bosznia-Hercegovinát egy Jugoszlávián kívül álló államként. Ha Jugoszlávia kötelékében ma­rad, elismertük volna annak egy tagországaként. Ha a sötét délszláv alagút vé­gén most valaki fényt vél fe­lfedez­ni, akkor azért mindenképpen Vhalij Csurant „kell hibáztatnia" - írja a Lityeraturaja Gazda. Emlékeztet a jugoszláv helyzete­­lemzők véleményére, amely sze­rint egy egész periódus zárult le Csurkín távozásával err® a tiszt­ségről. Az orosz diplomácia sike­rének könyvelhető el, hogy végre a délszláv probléma - a délszláv alagút, ahogyan fogalmaz- végén a fény­ hercesség kedvéért azt is hogy annak idején egy női folyóirat közvélemény- kuta­tást szervezett, amelyből kiderült, szén vezeti Csar kínnal és az ideális férfit látta benne megtestesülni. ELFELEJTETT HÁBORÚ A BALKÁNON A The Financial Times című brit lap minapi számában vizsgá­lat tárgyává teszi a Nyugat szere­pét a jugoszláv válság rendezésé­ben, különös tekintettel London szerepére. A szerző a bevezetőben megállapítja, hogy a fő téma, ami­ről most a Westminsteri palotában tanakodnak az a képviselők erköl­csi elvei, a posta pr­ivatizálása és az Európához fűződő viszony. Egyetlen téma, amely úgymond nem téma, az a boszniai helyzet. A súlyos konfliktusról szóló cikkek a lapok vezéroldalairól a belső ol­da­laira csúsztak vissza. Az átlag brit parlamenti képvi­selő így aztán szem­ből téveszt, hogy legalább 3000 brit katona tölti immár a harmadik felét Bosz­niában minden igyekezetét latba vetve, hogy életben tartsa a tűz­szünetet. A külügyminisztériumban va­lamelyest másképpen néz ki a ki­emelt feladatok listája. Ott immár két hónapja a legfőbb és legége­tőbb téma, olyannyira, hogy az e­mi­bernek néha az az érzése, hogy Doughs Hurd külügyminiszter­nek épp**­ Bosznia lett a vessző­paripája. £? azonban ¿зак. * lát­szat, nem így voll A cikkíró emlé­kezetbe idézi: nét már­ héttel eze­lőtt a brit diplománk még attól tartott, hogy­­a­ sztrái válság utáni időszakban Bosznia tesz az, amely a legsúlyosabban meg fogja terheli a brit-amerikai viszonyt. A veszélyt sikerült elhá­rítani, de csak ideiglenesen, mivel a szarajevói kormány a tavaszig el­odázta az ENSZ-hez beadandó kérelmét, hogy szüntessék meg az ellene is érvényben levő fegyver­­szállítási embargót. Ha Szarajevó nem így cselekszik, akkor Was­hington máris szavazásra bocsá­totta volna a javaslatot a BT-ben. London minden bizonnyal tartóz­kodott volna, s ha az embargót feloldják, kivonta volna csapatait Boszniából. Ugyanígy járt volna el Franciaország, és az öttagú össze­kötő csoport összeomlik. Douglas Hurd külügyminisz­ter szerint az amerikaiakkal tá­madt nézetkülönbség nem meg­oldhatatlan. Ha az amerikai elnök megtámogatását, a britek szerint a javaslat akkor sem fogja megkap­ni a szükséges 9 szavazatot. Meg­van a remény rá, hogy az érintett tényezők közül senki sem veszi el tekintélyét és az összekötő csoport szívott feladatot. És arra fogja irá­nyítani figyelmét, hogy rávegye a szerbeket, fogadják el a legutóbbi béketervet. A bat külügyminiszté­rium úgy véli, ez nem lehetetlen feadat-Hurd brit külügyminiszter sze­rint meg kell vitatni további kér­déseket is, így például a szerb h­orvát határ kölcsönös elismeré­sét és a Horvátországban élő szerb kisebbség heyzetét. A cikkíró, Philip Stevens sze­rint Nagy-Britannia nem játszott különösebben jó szerepet a dél­szláv válságban, Jugoszlávia szét­hullásában. Kezdetben nagyon is a németekhez húzott, akik Kohl kancellárral az élen elismerték Németországot. London azt állí­totta, hogy a szankciók révén le­het leghatékonyabban jobb belá­tásra bírni a szerb erőket, amelyek letarolták Boszniát- Ezt mondta, de soha nem tett eleget, szankciók hatékonyan sö­nek és nem árl oda Clinton ame­rikai elnök mellé akkor sem, ami­kor az tavaly azt javasolta, hogy a boszniai válság kapjain a Nyugat álláspontjába építsen be erkölcsi dimenziókat. (D.) Magyar Szó UTAK ÉS ÚTVESZTŐK (2.)• A nemzeti egység - önismeretre alapozva „Nem tudunk egyetérteni a kor­mányprogram leszűkítő nemzet fo­galmával sem-áll a VMSZ közlemé­nyében.­­A magyar kormánnyal el­lentétben, amely a határon túli ma­gyarságot kizárólag kulturális érte­­lemben tekinti a magyar nemzet ré­szének, mi minden vonatkozásban a magyar nemzet elidegeníthetetlen részének tekintjük magunkat. Java­solnánk, hogy ezt a leegyszerűsítő, s ránk nézve sérelmes nemzetfogal­mat a kormányprogramból iktassák ki, hiszen az egyébként komoly visszalépést jelentene a világban kényszerűen szétszórtan élő ma­gyarság reintegrálódása terén." A VMSZ háborgása helyénvaló, attól eltekintve, hogy ugyanabban a kormányprogramban fellelhető a nemzet egészének méltányos fel­ölelése" is, mint például: „A határon túli magyarokat (a magyar kormány - M. N. megj.) más országok polgá­raiként is a magyarság részének te­kinti, higgadt, határozan politikával kívánja előmozdítani jogaik érvé­nyesülését és azt, hogy szülőföldjü­kön boldoguljanak". A VMSZ idé­zett megnyilatkozása azonban felve­ti azt a kérdést, vajon milyen eszkö­zökkel végezhető el kielégítő módon „a magyarság reintegrálása", mi szükséges a „nemzeti egység” fenn­tartásához, mit értsünk azon, ha a kisebbségben élő nemzetrészek va­lamely szervezetének tagjai „min­den vonatkozásban" a magyar nem­zet részének tekintik magukat. Vol­taképpen az a kérdés, miként tart­ható fiam a „nemzeti egység” a több államra kiterjedő „nemzeti megosz­tottság” kényszerű körülményei kö­zött is, és milyen szerepe van a „nemzeti egység" fenntartásában az anyaország „állami" összetevőjének. Mivel a nemzet egy megsratk­o­­­­tött területen élő emberek, illetve népesség tud­atilag és érelmileg ki­alakított s vállalt közössége, elterjedt felfogás szerint elvben a „nemzeti egység” fenntartható már azzal is, ha a nemzetrészek közösen ápolhat­ja „nemzeti identitásukat". A nem­zeti önismeret ápolását - miként lát­tuk — az a szféra látja­­, amelyet a kulturális autonómia tartalmaként szokás emlegetni. Eszerint a nemze­ti egység már azáltal is kialakult, il­letve a nemzet integrálása végbe­megy, ha az anyaország és a hét szomszédos állam magyarsága a művelődés, az oktatás, a tájékozta­tás, a vallásgyakorlás, a szokás- és ér­tékápolás terén kialakított kapcsola­tok révén nemzeti önismeretét az országhatárok ellené­re zavartalanul folytathatja, s közösen fenntarthatja. Ez az, aminek lehetővé tételét a nemzetközi közösség is támogatja, s aminek keretében a „nemzeti egy­ség” szolgálatát az anyaország ,álla­­mának" feladatvállalásaként is mél­tányolja. Mindig is voltak azonban hívei annak a felfogásnak is, amey szerint a „nemzeti egység" megtartásához az identitástudat ápolásán túl még a politikai-hatalmi integráció megha­tározott formáinak a kialakítása is szükséges. E felfogás legszélsősége­sebb formája szerint a nemzeti egy­séget csak a nemzeti állam állíthatja helyre, méghozzá a „nemzeti terüle­tek" maradéktalan birtokbavételé­­vel. Nemzeti egység eszerint nincs is, amíg ez a birtokbavétel be nem következik. Századunk első felében ez a felfogás uralkodott a magyarság politikai osztályában; Magyarország állampolitikája is túlnyomórészt ezen alapult. Annak a felfogásnak a keretében, amey szerint a „nemzeti egység” helyreállításához politikai-hatalmi integrációra is szükség van, az utób­bi években a magyarság soraiban tért hódít az az elképzdés, amely szerint a szomszédos országok ma­gyarságát határváltoztatás nélkül olyan státusba kell hozni, hogy min­den nem­zetrész politikai- hatalmi tekintetben is kettős kötődést reali­zálhasson: egyfelől az anyagi-egzisz­­tenciális szférában politikailag- ha­­talmilag abban az országban integ­rálódjon, amelyben él, s amelynek állampolgárságát élvezi, másfelől a szellemi szférában a nemzetrészek politikai- hatalmi szálakon is kötőd­jenek az anyaország állami-hatalmi összetevőihez. Ezt a megoldást egy­felől az in­tegrálódó Európa „átjár­ható” határainak felfogásához kötik, másfelől Trianonnak a magyarság­gal szembeni igazságtalan döntéseit vélik ily módon méltányosan enyhí­teni.­­ Az állam­politika szintjén Ma­gyarország részéről ez a felfogás ak­kor afirmálódott, amikor Antall Jó­zsef kormányfő kijelentette, hogy „szellemileg" tizenöt millió magyar m­iniszterel­nökének tekinti magát, s a szomszédos országok magyarságá­nak általa legitimként elismert poli­tikai szervezeteivel koordinálni kezdte a nemzetrészek politikai ak­tivitását, s anyagilag is támogatni kezdte a szomszédos országok ma­gyar kisebbségeinek nemcsak szelle­mi életéhez tartozó intézményeit, hanem magukat a politikai szerve­zeteket is. Mivd a szellemi élet intéz­ményeinek szánt anyagi támogatást mind kevésbé nyújtotta közvetlenül, s mindinkább az általa legitimnek talált kisebbségi politikai szerveze­tekre bízta a döntést, az illető politi­kai szervezetek természetesen - ez is a koncepcióhoz tartozik - egyre in­kább kvázihatalmi­­szervek" szere­péb­en léptek fel az illető kisebbség soraiban. Ezt a politikai elképzelést a szer­biai magyarság soraiban legvitágo­­sabban a VMDK képviseli. Az Új Hét Napban, a VMDK pártlapjában 1994. augusztus 12-én közreadott közleményben ezt olvashatjuk: _A VMDK sík rászáll a Kárpát-meden­cében élő magyarság politikai integ­rációjáért. Nem követ a határmódo­­sítást, de a határokkal elválasztott magyar nemzet méltányos törekvé­sének tartja, hogy legitim képviselői útján, az európai politikai színtéren együtt jelenítse meg a két legfonto­sabb nemzeti törekvést; azt, hogy Magyarország mind előbb bekerül­jön a Európai Unióba, s azt, hogy a kisebbségek megvalósíthassák auto­­mómiájukat Az ebben az értelem­ben vett politikai integráció nem­csak a magyar diplomácia hatékony­ságát növelné, hanem az európai fo­lyamatokkal összhangban hozzájá­rulna a trianoni trauma demokrati­­­­kus, távolba mutató feloldásáhz is”. Ez volna az elvi rész. Ezt azonban ugyanabban a közleményben kiegé­szíti az anyagi vonatkozású gyakor­lati rész: „A (VMDK) Magyarorszá­gon, a vajdasági magyarság autonó­mia-törekvéseinek érvényesítéséért vívott harcához akarja megszerezni a mindenkori magyar kormány, va­lamint parlamenti pártok tényleges politikai és anyagi támogatását. E harc hatékonyságának növelése cél­jából igyekszik elérni, hogy a ma­gyar adófizetők pénzéből juttatott segélyeknek kettős funkciója le­gyen: egyrészt hozzájáruljanak a tá­mogatni kívánt tevékenység fenn­tartásához, másrészt előbbre vigyék az autonómiáért folytatott küzdel­met”. Ebből mindenekelőtt az derül ki, hogy a VMDK a Szerbiában kivívan­dó magyar kisebbségi autonómia ügyét voltaképpen a kárpát-meden­cei összmagyar politikai integráció részeként kezdi, s politikai híveinek gyarapítását a kis-jugoszláviai ma­gyarság soraiban a magyar adófize­tők pénzének felhasználásával is szolgálni szándékozza, minden­ekre tett pedig Magyarországnak az Eu­rópai Unióba való jutását azonos rangsorolással párhuzamba állítja az említett autonómiának a kivívásá­val. De mindenekelőtt alárendeli az igazi prioritásnak, a magyarság kár­pát-medencei politikai integrációjá­nak. Tekintet nélkül arra, hogy cél­szerűnek tartjuk-e vagy sem a nem­zeti kérdés megoldására a kettős kö­tődést, illetve az osztott szuverenitás meghatározott formáit, a Balladur­­terv rendeltetését s elveit ismerve nem nehéz belátni, hogy Magyaror­szágnak az Európai Unióba jutása elé igen nagy akadályok tornyosul­nának, ha a magyar kormány az imént vázolt követeléseket s elkép­zeléseket magáévá tenné, s aktívan segítené. Románia, Szlovákia és Szerbia részéről már számtalanszor elhangzott, hogy a magyar kisebbsé­gi autonómiát azért ellenzik, mert megbontaná az Siető államok szuve­renitását, s mert az autonómia csak első lépés volna a területi elszakadás későbbi igénye felé. Szerbiára persze nem vonatkoz­nak a Ba Hadur-terv kikötései, így voe szemben az autonómia­ igénye­ket nyomásgyakorlás végett hovato­vább nemzetközileg is tolerálják, Románia és Szlovákia viszont a Bah Ladur-tervre támaszkodva minden bizonnyal kitartana a kisebbségek­nek a nemzeti önismeret ápolására adódó jogok mellett - passzív vagy aktív, esetleg kombinált formában—, s alighanem mindent elkövetne az ellen, hogy a Romániában és Szlová­kiában élő magyarokat egy külön, a Kárpát-medencére kiterjedő össz­­magyar politikai integráció felölelje. Talán mondanunk sem kell, csak az esélyeket latolgattuk, nem arról szóltunk, mi volna kívánatos. MAJOR Nándor nem terjeszti ki felségvizeit Evangdosz Venizdosz görög kormányszóvivő hétfőn bejelentet­te, hogy „Görögország egyelőre nem terjeszti ki felségvizeit a parttól számított 12 mérföldre, mint azt a nemzetközi egyezmény lehetővé te­szi a számára, de kodifikálja az szűk. Ez a kétértelmű visszakozás an­nak az eredménye, hogy az izraeli­­jordániai békeszerződés aláírásán résztvevő görög és török külügymi­nisztereket összehozták és nemzet­közi nyomásra megköttették velük a szóbeli egyezséget arról, hogy cud­art nem kezdeményeznek háborút. Egyébként az Eli minisztertaná­csának soron következő ülésén Gö­rögország kérésére megtárgyalják, hogy indokolt-e Törökország fenye­­getés.Jáogy asörög- parti h­űségvi­kinti és fegyveresen reagál a vizek elfoglalás 1994. november 1., kedd Az aranyköpő vulkán (Neve York-i tudóntankiéi) ismét aranyláz veszélye fenyegeti Amerikát, ezúttal a kontinens tái részén. Kolumbia délnyugati csücs­kében, az ecuadori határ közelében működő Gaferas vulkán lávája ara­nyat tartalmaz. Ez az első eset, hogy egy még aktív tűshányó „melékter­­mékeként” aranyat fedeztek fed. Dr. Fraser Gaff, új-mexikói geológus, aki kísérleteket végzett a sziklákon, víz- és gázmintákat laboratóriumi vizsgálat alá vetett, úgy véli, óriási mennyiségű, nagyon értékes, ún. bonanza aranyról van szó, naponta legalább egy font kerül az atmoszfé­rába. Kalandvágyó olvasóinknak azt ajánlom, ne vágjanak neki az út­nak. Nemcsak azért, mert 1993- ban hat tudós már életét vesztette, hanem azért sem, mert a nemes­fém a forró sziklából nem fejthető ki. Azonkívül a helyi hatóságok és a geológusok szigorúan őrzik a környéket. GERÉB László

Next