Magyar Szó, 1998. július (55. évfolyam, 155-181. szám)
1998-07-01 / 155. szám
1998. július 1., szerda Figyeljünk a pásztorainkra! egy új papot szenteltek Szabadkán Péter és Pál apostolok napján, 1998-ban. Hasonló méretű eseményre legutóbb napra pontosan harminc esztendővel ezelőtt került sor. Abban a korszakban, amikor alkotmányos garanciánk volt a vallás szabad gyakorlására, de amelyben tapasztalatból tudjuk még sokan, nem kis megvetés jutott osztályrészül azoknak az újságíróknak, akikről kiderült, hogy titokban templomban is megesküdtek, megkeresztelték gyermeküket Egyik tehetséges kollégánkról kiderült, hogy nem is papja, hanem éppen püspöke egyik kisebb vallási felekezetünknek. Azonnal eltanácsolta a főszerkesztő. Hogy csak a saját szakmámból és hogy csak ezt az egyetlen példát említsem. Mert olyan kor volt az, amikor egy másik főszerkesztőnk meg kiadta a kéziratok javítóinak az utasítást, hogy még a riportokból is ki kell gyomlálni azt a szót, hogy Isten, tanúsíthatják még a lektoraink és újságíróink. Nem készült még átfogó elemzés arról, hogyan vészelték át ezt a korszakot hívők és papok. Csak a következményt látjuk, noha nem szoktuk emlegetni, hogy helyzetünk romlását sokban a vallási élet, a lelki egészség lerombolása váltotta ki. Hiányzik az elemzés a korszakról, amely azzal kezdődött, hogy az új ideológusok kiirtattak csak a magyar papjaink közül több mint húszat. Katolikusokat és reformátusokat válogatás nélkül. Vagy éppen hogy válogatva a legjobbak közül. Ma sem érkeztünk még tisztességesen megemlékezni róluk. A híveikkel együtt elveszejtett lelkipásztorokról. A véres bevezetőt követte a sanyargatás hosszú korszaka, amikor ismét csak a legjobbak közül sok papunk került Poltarevacra, Mitrovicára, vagy éppen Kosovo tartomány börtöneibe. Idézhetjük a Bibliát „Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok.” Megverték őket. Mi a nyáj meg csodálkozunk, hogy széledezünk. Valamikor nagy és népes plébániáink maradtak pap nélkül. Az egész Szerémségben nincs egyetlen katolikus magyar papunk. Ennek ugyan régebbi keletje van, amibe beletartozik az a történet is, ami arról szól, hogy a nemzetiségüket őrző maradéki hívek azért váltottak vallást, s lettek katolikusokból reformátusok, mert csak így tudták kieszközölni, hogy az Istent anyanyelvükön imádhassák. Szoktunk tiltakozni az ellen, hogy megszüntették a szabadkai magyar tanítóképzőt. Az újvidéki óvónőképzőt már nem is emlegetjük. Nem lesz, aki anyanyelvén oktassa a magyar óvodásokat és diákokat. Nagyon ritkán tesszük szóvá, hogy az elmúlt bő ötven év alatt a valamikorinak hányad részére csökkent a papjaink létszáma. S hogy hány templomunk áll hónapokon át zárva, de még több plébániánk és paplakunk. Ugyan melyik lesz az a négy, amelyik most megnyílhat? Vagy ez a négy új pásztor csupán arra elég, hogy négy veszélyeztetett ne záródjon be? Egyik legerősebb plébániánk több mint esztendeje üres, amióta Kecskés Ferenc bezdáni plébánosunk nyugdíjba ment. Péter-Pál napján nagy esemény zajlott le Szabadkán a székesegyházban. Magyar vezetőink sem tolongtak a nyár között. Sem a politikusok, sem a tudományok doktorai. Mintha még mindig szégyellnék hitüket így is megvallani. Vagy talán nincsenek tisztában a nyáj és a pásztor viszonyával. Pénzes János főpásztor, aki maga is azok között volt, akiket harminc évvel ezelőtt negyedmagával ugyanabban a templomban pappá szenteltek, a bácskai rész jelen levő papjaival kézrátéttel is jelezte, hogy a pásztorok közé fogad négy fiatal, bátor küzdőtársat. A zsúfolásig megtelt templomban sokan lehettek, akik örömmel tették volna kezüket a felszenteltekre, hogy biztassák, erősítsék őket. Hogy legyen bennük elég elszántság és erő fennkölt és nehéz pályájukon szolgálni. Maroknyi népünk nélkülük pásztor nélkül elporlik, mint a szikla. MATUSKA Márton FELHÖRDÜLT A MONTENEGRÓI KÖZVÉLEMÉNY Vizsgálat egy katonagyilkosság ügyében A podgoricai felsőbb ügyészségen vizsgálatot indítottak a Tuza környéki Dulica klubeli Omer Đoković halála kapcsán. Đokovićot Leskovacon ölték meg, jelentette ki tegnap Božidar Vukčević főügyész Podgoricában. Hozzátette, hogy a vizsgálatot a Crna Gora-i Helsinki-bizottság követelésére indították, a bizottság ugyanis kételkedik a Đoković meggyilkolására vonatkozó hivatalos közlemény helytállóságában. A szerbiai belügyminisztérium közölte, hogy Omer Đoković a leskovaci laktanyából szökött meg, ahol katonai szolgálatát töltötte. A közlemény szerint Đokovićot június 24-én egy rendőr ölte meg önvédelemből. Az Albánok Demokratikus Uniója elítélte Omer Đoković katona meggyilkolását, úgy értékelve, hogy ez a gylkosság „bizonyítja a Jugoszláv Katonaság tiszti káderének felelőtlen viselkedését a fiatal és ártatlan emberek iránt”. A párt közleményében úgy értékelte, hogy Đoković meggyilkolása a folyamatos albánellenes politika teremtette állapotokat tükrözi. ,A fiatal albánokat nem kell küldeni katonai szolgálatuk letöltésére mindaddig, amíg nem hagy alább az albánellenes propaganda, és különösen addig, míg nem oldják meg Kosovo státusát” - hangsúlyozta a Crna Gora-i albánokat tömörítő parlamenti párt. (Beta) ÚJVIDÉK '44 (3.) A Kis-Duna jobb parján volt egy nagy tömegsír Svanderlik József nyilatkozata nagyapja, Istók Miklós 50 éves újvidéki kereskedő eltűnéséről Újvidék város vezetősége néhány hónapja foglalkozik az 1944-es felszabadulást követő vérengzéssel. A város vizsgálja, hogy mi is történt akkor. Mint emlékezetes, a tavaly novemberben tartott gyászszertartásra dr. Stevan Vrbaški városelnök részvéttáviratot küldött a Futaki úti temetőben egybegyűlt megemlékezőkhöz. Az alábbi vallomások hozzásegíthetnek mindannyiunkat a valós tények felderítéséhez. Folytatásos cikkünk első és második részében Laszák László tanúvallomását ismertettük, a továbbiakban Svanderlik József nyilatkozatát közöljük. - Mikor volt az, hogy a partizánok kezdték összeszedni a legényeket, a férfiakat? - Nem láttam, csak hallottam, merthogy itt folyt a suttogás, de nem láttam, mi történik, mert minket, gyerekeket nem engedtek ki az utcára. - Az ablakon nem kukucskáltak ki? - Abban az időben az ablakroló le volt eresztve. - Mikor hallott arról, hogy a szomszédságból egyik-másik férfit elvitték? - Mi, gyerekek ezt így egymás között beszéltük. Mert a kerteken át összejártunk. Ezek voltak azok, akiket a Tengerészetnél (a Folyamőrségnél - M.M. megj.) likvidáltak. A közeli ismerősök közül odaveszett a Juhász fiú meg az Andaházy fiú. - Mikor tudták meg, hogy odaveszett? - Mesélték itthon, hogy elvitték őket az erdőbe. Mert ott, a Kis-Dunának a bal partján, a valamikori Lóstrandnál, ott volt valamikor a németek által épített hógyár. (Beton uszályokat öntöttek ott, egy közülük a közelben van elsüllyedve a Dunán, alacsony vízálláskor magasan kiáll a vízből - M.M. megj.) Ahol a Kis-Duna partján az a két nagy betonkocka van, a Háglinál. No, ezzel szemben a túloldalon, tehát a Kis-Duna jobb partján lehetett egy nagy tömegsír, amit később onnan felpucoltak. Ott voltak éjjel az agyonlövések. Azokat végezték ott ki, akiket a Tengerészektől vittek el éjjel. Az mesélte, aki ott lakott. Nemrégen halt meg. Ő ott látta az agyonlövéseket. Sokan hallották a sortüzeket, hallották a jajgatást, kiabálást a kivégzésekkor, olyanok, akik nem láttak oda, de hallották, mi történik. - Ezt kitől hallotta? - Nem akarom megnevezni. Mondom, ő nemrégen meghalt, de a rokonsága él. Ott laktak a parton. Ismerem őket. - Mikor került sor a nagyapa elvitelére? - A grószmater hazajött az üzletből, és mondta, hogy a grószmatert elvitték. - Mikor? - Úgy egy hónapra rá, mikor ezek bejöttek, tehát november huszonharmadika táján. Addig a grószfater normálisan dolgozott. - Hol volt az üzlete? - A Futaki utca elején, ott, ahol a sugárút lett kinyitva. A mai NORK áruházzal szemben. Annak az utcának a sarkán, ami a Safáryk utca felé megy. - Milyen üzlet volt az? - Légoltalmi fölszerelést árusított. - Ön oda bejárt? - Ajaj! Sokszor bejártam. Csákányok, ásók, balták, jelvények, karszalagok, sisakok...Minden, ami kell a légoltalmi fölszereléshez, ott kapható volt. - Hogyan emlékszik vissza arra a hírre, hogy a nagyapa nem jön haza? - A grószmuter ő volt vele bent az üzletben, és ő mondta, hogy elvitték kihallgatásra. És többet nem jött haza. Valaki által kérte, hogy vigyünk neki ételt. Meg tiszta fehérneműt. Én hordtam be a Banovinába. (A báni palotába - M.M. megy.) Tudom, ott mentem be, ahol van az a magas torony. Azon a bejáraton. Jelentkeztem, és átadtam a csomagot - Tehát őt ott tartották fogva. - Azt nem tudjuk. - Tehát ön nem látta őt? - Ahogyan az üzletből elvitték, többet nem láttuk. - Kinek adta át a csomagot? - Annak az őrnek, akinél jelentkeztem. Mondtam, hogy hoztam Istók Miklósnak ruhát...Ott voltak ilyen csomagok halomban, az őr kikereste az ő nevét, és ideadta a szennyes ruhát. - A csomagra rá volt írva az ő neve?- Ön egyedül ment? - Senki sem jött velem. - Innen, az Epres utcából? (Ma: Dózsa György - M.M. megj.) Egyedül? Gyalog? Egy tizenegy-két éves gyerek? Ez elég messze volt. - Abban az időben mi volt nekem messze? Nem emlékszem, hogy melyik napokon, hetente egyszer mentem. MATUSKA Márton (Folytatók) Állítólag az egyetlen halotti anyakönyvi kivonat, amelyet újvidéki kivégzettről adtak Id Magyar Szó Petar Kostić, a kosovói villanygazdaság igazgatója kijelentette, hogy a Belaćevac bányában megkezdték a termelés visszaállítását. „Megkezdtük a munkát a felszíni fejtésen, ahol rövid ideig szünetelt a kitermelés” - nyilatkozta Kostic a Dnevni Telegraf belgrádi napilap mai számának. A szerb biztonsági erők tegnap közölték, hogy visszaszerezték a Belacevac szénbányának azt a részét, amelyet néhány nappal ezelőtt a Kosovói Felszabadítási Hadsereg egységei elfoglaltak. Kosovói szerb források közölték, hogy a rendőrség páncélos csapatszállítók támogatásával körülkerítette Belacevac falut, mielőtt visszahódította volna a szénbánya elfoglalt részét. A hírforrás szerint a bánya igazgatósági épületének elfoglalásakor a rendőrség könnyfakasztó gázt használt. Albán hírforrások mindeddig nem erősítették meg, hogy a rendőrség elfoglalta Belacevac egy részét. Az újságírók közölték, hogy jelentős rendőrségi erők páncélosok kíséretében bevonultak a bányakomplexumba, és a tegnapi nap folyamán erről a területről lövöldözés és robbanások hallatszottak. Szerb források a kora délutáni órákban közölték, hogy a KFH fegyveres csoportjai továbbra is elbarikádozták magukat a bánya épületeiben, és lőnek a rendőrökre. Az újságírók, akik tegnap a prittínapes úton haladtak, közölték, hogy az utolsó rendőrségi ellenőrző pont, Lapuánik közelében azon a területen, amelyet a KFH ellenőriz, égő házakat láttak. ELLENŐRZÉS ALATT A HELYZET Aleksandar Vujc szerbiai tájékoztatási miniszter kijelentette, hogy a szerbiai állami szervek Kosovo minden városát ellenőrzésük alatt tartják, ezenkívül csaknem minden utat, kivéve egyes eseteket, „amikor a terroristák megtámadják őket, olyankor egyes szakaszokat lezárnak”. ,Annak az állításnak, amely szerint a területeknek 40-70 százalékát ellenőrzésük alatt tartják, az a célja, hogy rákényszerítsenek bennünket, hogy tárgyaljunk a terroristákkal. Szerbia velük sohasem fog tárgyalni. Az albán kisebbség politikai képviselőivel hajlandóak vagyunk tárgyalni” - jelentette ki Vučič, a Večernje novosti tegnapi számának. Az újságírók megjegyzésére, hogy a Szerbiai RTV a kosovói eseményekkel kapcsolatos jelentésével olyan benyomást kelt, hogy a déli tartományban nyugalom uralkodik, Vučić azt válaszolta, mindentől függetlenül nem lehet azt mondani, hogy az állami televízió szerbellenes. „Egy szerkesztéspolitikáról van szó, amelynek megválasztása talán nem a legszerencsésebb, de mindenképpen az állam védelmét és a nemzeti érdekeket szolgálja” - mondta. ELRABOLTAK NÉGY SZERBET Kosovói albánok fegyveres csoportja hétfőn 14 óra körül a prizren-štim- rjei autóúton, Crnoljevo falunál elrabolta a Dakovicaprevoz autóbuszának négy utasát, közölte a prišcinai médiaközpont A közlemény szerint Stamen Genovot, Vojko és Ivan Bakračot, valamint még egy ismeretlen férfit raboltak el. A médiaközpont állítása szerint az emberrablók úgy mutatkoztak be, mint a Kosovói Felszabadítási Hadsereg tagjai, és kalasnyikovot tartottak a kezükben. Azokat az utasokat, akik albán nemzetiségűek voltak, az emberrablók nem bántották. SUROI INTELMEI Veton Suroi, a kosovói albánok tárgyalócsoportjának tagja tegnap figyelmeztetett arra, az a veszély fenyeget, hogy a kosovói helyzet kicsúszik az ellenőrzés alól. „Még nem ismerjük a hadművelet pontos méreteit, de nyilvánvaló, hogy nagyobb veszély fenyeget annál, hogy csupán kiterjednek az összetűzések” - nyilatkozott Surd a Reutersnek. Figyelmeztetett arra, hogy a katonai rendőrségi támadás maga után vonja a KFH fegyveres válaszát más területeken, ami megakadályozhatja a kosovói válság bármilyen békés megoldását (Beta) KOSOVÓI HELYZETKÉP Belacevac ismét üzemel Befejeződött a rendőrségi akció BELPOLITIKA 3 KORMÁNYALAKÍTÁS CRNA GORÁBAN Filip Vujanović kapott megbízatást Milo Đukanović Crna Gora-i elnök tegnap javasolta a köztársasági képviselőháznak, hogy Filip Vujanovic eddigi kormányelnököt válasszák új kormányalakítónak. Đukanović a közvéleménynek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy Vujanovićot eddigi politikai tevékenysége alapján javasolta, mert az eddigi kormányfő bebizonyította, hogy „kompetens személyiség, aki erélyesen síkraszáll Crna Gora fejlesztési stratégiájának végrehajtásáért, a gazdasági reformokért, a privatizációért, a demokratikus folyamatok megszilárdításáért, továbbá Crna Gora és Jugoszlávia gyorsabb nyitásáért”. „Vujanovic ajánlásával az volt a szándéka, hogy megszilárdítsa Crna Gora további demokratikus fejlődésének koncepcióját, amiben a polgárok többsége bízik” - mondta a Crna Gora-i elnök. Hozzátette: Vujanovic kormányalakítónak javasolni fogja, hogy azonnal kezdje meg a konzultációkat az új kormány összetételéről, és javaslatát minél előbb terjessze a Crna Gora-i képviselőház elé. (Beta)