Magyar Szó, 2000. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

2000-07-01 / 153. szám

2 KÜLPOLITIKA A­z újságírók minden nyáron visszatérő félelme, hogy érdek­telenné válnak az újságok, a te­levízió és a rádió híradói. Mert elég baj a számukra már az is, hogy az olvasók, nézők, hallgatók nyáron ke­vésbé figyelnek oda a hírekre, mert vagy nyaralnak, vagy előtte nyaralás­ra készülnek, illetve utána még az él­mények hatása alatt vannak. Ezt a bajt szokta tetézni, hogy a nyár ese­ménytelenné válik, beköszönt az „uborkaszezon”. A BBC tegnapi hír­összefoglalója azt mutatta, hogy je­lenleg a nemzetközi politikának nincs központi eseménye, de a hírek még nem apadtak el. Ezeknek a hí­reknek a skálája onnan, hogy Blair brit miniszterelnök nemet mondott a kétsebességű Európa gondolatára a Kohl volt német kancellár pénzügyi botrányának újabb fejleményein és a Maluku szigetekről érkező újabb me­nekültáradaton át addig terjed, hogy Fidzsi lázadói szabadon engedték a foglyul ejtett európai újságírókat. A hírek ilyen megoszlásának napján három ismert lapból ízelítőt adnánk abból, hogy mivel is foglalkoztak teg­nap a külföldi lapok. A Luxem­bourgban franciául megjelenő Le Tageblattot, az angol nyelvű Was­hington Postot és az olasz La Re­­pubblicát vettük sorra. A NÉMET EGYESÜLÉS ÁRA A luxembourgi Le Tageblatt teg­napi számának egyik központi témá­ja, hogy ma, július 1-én van tíz éve a két Németország pénzügyi uniója megteremtésének, mint az október 3-án beköszöntőt egyesülés beveze­tőjének. A lap emlékeztet arra, hogy az 1990. július 1-jén beköszöntött fordulat, vagyis az, hogy a „deutsche­mark király megjelent a kommunista rendszerben", nagy lelkesedést vál­tott ki mind a két Németországban. Ez a lelkesedés azonban nem sokáig tartott, mert „Kohl a piacgazdaság hideg zuhanyát zúdította az NDK ál­lami gazdaságára”. Most viszont már keserű szájízzel emlékeznek arra, hogy „a Karl Marx képét viselő keleti márkát 1:1 arányban váltották át a világ harmadik legerősebb valutájá­ra”. A lap szerint ebben a kérdésben Kohl már akkor ellentétbe került Karl-Otto Poehllal, a Bundesbank akkori főnökével, aki ellenezte az ilyen beváltást, és egy évvel a pénz­ügyi unió bevezetése után le is mon­dott. A lap most idézi Gustav Horn­nak, a berlini DIW intézet szakértő­jének véleményét, hogy négy kelet­német márkáért kellett volna adni egy nyugatnémetet, mert - lehet, hogy ezzel lassúbb lett volna az élet­színvonal kiegyenlítése, de - talpon tarthatták volna a keletnémet ipar egy részét és a munkanélküliség nem ugrott volna meg azonnal. A lap külön taglalja a pénzügyi unió árát. Emlékeztet arra, hogy az ország nyugati és keleti részét tíz év alatt sem sikerült kiegyenlíteni. Ke­leten ugyanis a munkanélküliség még mindig 17 százalékos a nyugati rész 9,3 százalékával szemben, ugyanakkor a keleti életszínvonal a nyugatinak csak 82 százalékát éri el, és a keletiek azon a szinten élnek, amelyen a nyugatiak 15 évvel ezelőtt voltak. Közben az egyesülés Német­országnak 1400 milliárd márkába került. De a legnagyobb árnak azt te­kinti, hogy az egyesülés után „az or­szág ma már ténylegesen nem játssza az európai növekedés mozdonyának szerepét”. Másik európai témaként idézi, hogy Joerg Herder szélsőséges osztrák politikus ’’Ausztria elleni újabb provokációnak” nevezte a Brüsszelben az EU és Ausztria viszo­nyának rendezésére készített ’’mun­kapapirost”. TAJVAN VISSZATÉRT AZ EGY KÍNA GONDOLATÁHOZ A Washington Post ezzel a címmel közli pekingi tudósítójának jelenté­sét a tajvani álláspontban bekövetke­zett fordulatról, amit még hongkon­gi tudósítójának jelentésével is kiegé­szít. A fordulat megértéséhez emlé­keztet arra, hogy Kína és Tajvan 1992-ben Singapoore-ban megegye­zett abban, hogy az egy Kína elv alapján rendezik a két ország közti viszonyt. A világnak e részén nem egyszer nagy feszültséget váltott ki azonban, hogy a megállapodás gya­korlati érvényesülése érdekében nem tettek semmit. Li Teng-hui, az előző elnök ugyanis két önálló állam közti viszony rendezésének képzelte el Peking és Tajpej tárgyalásait. Csen Sui-bian, az ország március 18- án megválasztott 49 éves elnöke pe­dig Tajvan fü­ggetlenségének jelsza­vával folytatta választási kampányát és alelnöke, Anette Lu még a válasz­tások megnyerése után is úgy nyilat­kozott, hogy Tajvan sohasem fogadja el az egy Kína elvet. A fordulat most abban áll, hogy az új tajvani elnök az amerikai képvise­lők William Fuller, az Asia Foundati­on elnöke vezette csoportjával folyta­tott tárgyaláson kijelentette, hogy el­ismerik az egy Kína elvet, de csak a megvalósítás módjáról szóló tárgya­lások után. Szerinte­ fontos az, hogy csökkentsék a feszültséget és tárgya­lásokat kezdjenek ”az esetleges egye­sülésről”. A nyilatkozatot Tajpejben jelentősnek tartják. Andrew Yang, a politikai tudományok kutatóintéze­tének főtitkára fontosnak mondta az elnök álláspontjának módosulását, Ian Csong-pin, a Kínával való kap­csolatok tanácsának alelnöke pedig azt emelte ki, hogy „az új kormány autoritatívabb, őszintébb és jóakara­­túbb” politikát folytat Peking felé. Pekingben azonban nem látnak lé­nyeges változást. Csu Pang-cao, a külügyminisztérium szóvivője sze­rint a tajvani elnök nyilatkozatában „kevés az őszinteség”, mert az egy Kína elvnek olyan magyarázatot ad, amely „nem felel meg a reális körül­ményeknek és szeparatista törekvé­sekre utal”. NAPONTA 12 ÖNGYILKOSSÁG OLASZORSZÁGBAN A La Repubblica c. olasz lap teg­napi számának szenzációja, hogy Olaszország bekerült a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjébe, és hogy a benzin ára 2275 lírás történel­mi rekordot ért el. De közben sokat foglalkozik az Amato-kormány „álta­lános egyetértéssel” elfogadott új pénzügyi csomagtervével is. A terv elsődleges célja Vincenzo Visco pénzügyminiszter szerint, hogy megállítsa a nyugdíjasok helyzetének már riasztó romlását. Lényege pedig az, hogy új adókkal 25 ezer milliárd lírával - vagyis 633 300 milliárdról 658 300-ra - növeli a költségvetési bevételt és közben rendelkezik a köz­­igazgatás takarékoskodásáról is. Az átcsoportosítás alapján többet költe­nek az infrastruktúrára, új munka­helyek megnyitására és 8400 milliárd lírával többet kap az egészségügy is. A terv lényege azonban az, hogy az inflációt az idén tervezett 2,3 száza­lékról jövőre 1,7-re szorítják, az or­szág adósságát pedig a nemzeti jöve­delem idei 112,1 százalékáról jövőre 106,6 és 2003-ban 99,7 százalékára. Nagy érdeklődésre számíthat azonban a lapban a statisztikai inté­zetnek az a közleménye, hogy tavaly Olaszországban naponta 12 ember lett öngyilkos. Százalékarányban leg­riasztóbb a helyzet a Belluno nevű, számunkra ismeretlen kisvárosban, ahol 100 lakosra 19,4 öngyilkos volt, második helyen áll Trieszt 100 lakos­ra 17,1 öngyilkossággal. Abszolút számokban Milánó vezet, itt 1999- ben 262 öngyilkosság volt, utána jön Torino 252 és Róma 192 öngyilkos­sággal. Mind százalékarányban, mind abszolút számokban Nápoly áll az utolsó helyen: 76 öngyilkosságal, vagyis 100 lakosra mindössze 2,4 ilyen tragédiával. b-t NEMZETKÖZI FIGYELŐ !" X 1 A keletnémet márka letűnésének évfordulója Magyar Szó AMERIKAI-OROSZ VITA A RAKÉTAELHÁRÍTÓ RENDSZEREKRŐL Továbbra is eredménytelen eszmecserék Az amerikai Fegyverzetkorlátozási Hivatal helyettes titkárának brüsszeli tájékoztatója Avis Bohlen, az amerikai Fegy­verzetkorlátozási Hivatal he­lyettes titkára Brüsszelben ar­ról tájékoztatta a NATO-tudó­­sítókat, hogy az új rakétaelhá­rító rendszer kérdéseiről to­vábbra is eredménytelen esz­mecserék folynak az amerikai és az orosz fél között. Bohlen asszony kifejtette: el akar­ják kerülni, hogy Bill Clinton elnök az év második felében olyan választás elé kerüljön, hogy vagy marad a rakétael­hárító rendszerek korlátozásáról 1972-ben kötött ABM-szerződés, vagy az Egyesült Államok kiépíti új rakéta­védelmi rendszerét (NMD) kiszámít­hatatlan viselkedésű új atomhatalmak ellen, de az bizonyos, hogy az elnöki döntést már nem sokáig lehet halogat­ni. Az amerikai illetékes elmondta, hogy az elmúlt napokban amerikai­orosz találkozó volt a kérdésről szakér­tői szinten Genfben, ezt megelőzően William Cohen védelmi miniszter, majd Strobe Talbott külügyminiszter­helyettes tárgyalt Moszkvában, de ha­ladás nem történt. Az amerikai félnek továbbra is az a benyomása, hogy az oroszok maguk sem tisztázták még, miféle új rendszert javasolnak alterna­tívaként az amerikai nemzeti rakétael­hárító rendszerrel (NMD) szemben. Bohlen asszony szerint az orosz ellen­javaslat csak embrionális vagy homá­lyos ötletnek nevezhető, amiből mű­szakilag semmi sem valósítható meg legalább 10 évig. Márpedig az ameri­kai hírszerzés adatai szerint a Nyugat­nak már 2005 táján tömegpusztító fegyverek valós veszélyével kell szem­benéznie olyan államok részéről, mint Észak-Korea, Irak és Irán. Az oroszok mereven ellenzik az ABM-szerződés módosítását, így jelenleg nem látszik másik út, mint az NMD. Amerikai megítélés szerint a tö­megpusztító fegyverek terjedése saj­nos leküzdhetetlen realitás, az ABM- szerződés valamilyen felülvizsgálata tehát csak idő kérdése lehet. Tervezők szerint az NMD kiépítésének jövő ta­vasszal, az alaszkai radar­figyelő telep építésével meg kell kezdődnie, ha 2005-re készen akarnak állni. A jövő héten esedékes újabb elfogó rakétakí­sérlet esetleges kudarca esetére vi­szont Bohlen asszony nem tud arról, hogy még az idénre terveznek-e másik kísérletet. Mindeközben folytatódnak a diplo­máciai erőfeszítések: tovább tárgyal­nak az oroszokkal, az észak-koreaiak­kal, folyamatosan tájékoztatják a nyu­gati szövetségeseket, de egyelőre nincs biztató kilátás a megegyezésre. (MTI) Törvény Québec elszakadása ellen A kanadai szenátus csütörtökön megszavazta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a szövetségi kormány számára, hogy ne vegye figyelembe egy eset­leges, Québec elszakadását támogató népszavazás eredményét. A Jean Chrétien kormányfő által előterjesztett tervezetet 52:34 arányban szavazták meg a szenátorok. A kanadai Québec szövetségi tartomány nagyrészt francia ajkú lakossága nem nagyon támogatja a függetlenségért fellépő Qébeci Blokk pártot: az elmúlt 20 év során három népszavazást is tartottak az elszakadásról, s mindhárom alka­lommal az államszövetséghez tartozás mellett voksolt a többség. A közelmúltban végzett közvélemény-kutatások szerint 39 százalék alatt marad az Ottawától kü­lönválást támogatók tábora - írta az AFP. 2000. július 1., szombat Egyenrangúak és egyenrangúbbak Némi megtorpanás az EU integrációs politikájában Az Európai Unió integrációs po­litikájában némi megtorpanás ta­pasztalható. Az elmúlt évtizedben fokozatosan, de határozottan kiépí­tették az Unió legfontosabb intéz­ményeinek rendszerét, meghatároz­ták a közös pénz kibocsátását, az ál­lamhatárok átjárhatóságát, a gazda­sági élet egybekapcsolódását, az egységes védelmi rendszer módoza­tait, és ami a második szakaszban a legfontosabb feladatnak látszott: ki­jelölték az Ovilág minden országá­nak fokozatos csatlakozási ütemter­vét, vagy más szóval az Unió terjesz­kedését. Most azonban, amikor részleteiben kell meghatározni az új tagok fölvételét, mintha lelassult volna a folyamat, vagy mintha meg­csappant volna a lelkesedés. A tizenöt nyugat-európai ország alkotta Unió állam- és kormányfői Portugáliában megtartott csúcstalál­kozóján is kiderült, hogy a Helmut Kohl egykori német kancellár és a Francois Mitterrand néhai francia elnök személyes barátságából is ere­dő európai integrációs törekvések az utódok által képviselt politikai módszerekben megtorpantak, ismét előkerültek az államok közötti törté­nelmi különbségek, eltérő szükség­letek. Senki sem tagadja az egységes Európa megteremtésének fontossá­gát, ám egyre nagyobb súlyt helyez­nek az egyéni szükségletek kidom­borítására. Megmutatkozott ez az Európai Unió további korszerűsíté­sének kérdéseiben is, akkor, amikor arról tárgyaltak, hogy a majdani egységes Európában hogyan szüles­senek meg az Uniót irányító és moz­gató döntések. Egyes vezető tagálla­mok - elsősorban Németország - úgy vélik, hogy szavazattöbbséggel kell meghatározni az irányt és az utat, mások, mindenekelőtt Fran­ciaország és a Benelux államok a konszenzus hívei. Félő azonban, hogyha újabb 12 állammal bővül majd az Európai Unió, annyira ne­hézkes lesz a vezetés, hgy lelassítja a határozatok megszövegezésének idejét, miközben a gazdaság és a pénzügyi rendszer a gyorsaságot te­szi szükségessé. Ugyanakkor aggodalomra ad okot - hangoztatják a nyugat-euró­pai országok -, hogy az Unió bőví­tésével és a határok megnyitásával növekedni fog a munkaerő vándor­lása, pedig a munkanélküliség így is nagy méreteket öltött az európai or­szágokban. Valószínű, hogy ez inkább csak a félelemkeltést célozza, mert máris megmutatkozott például, hogy a ke­let-európai országok szegényebb ré­gióiból a helyi munkaerő-vándorlás sem öltött nagyobb méreteket. Az emberek nagy része inkább otthon keresi a megélhetési lehetőséget, még ha ez nehéz is. A viták kiindulópontja inkább az, hogy a nyugat-európai országok közül sokan igyekeznek újraértékel­ni az Európai Unió egységének gon­dolatát. Illetve az egyetemes és az általános kérdésekben épp annyira eltérőek a nézetek, mint a korábbi évtizedekben, amikor az európai ál­lamok a nemzetállam fönntartásán fáradoztak. Schröder német kancel­lár például a közelmúltban a berlini társadalomtudományi egyetemen vázolta az általa elképzelt európai integrációs tervek jövőjét. Érdekes módon ő a nemzetállamok fönntar­tását sürgette azzal, hogy ezeknek az államgépezeteknek lehetővé kell tenniük a szükséges regionális fejlő­dést, ami átnyúlhat az országhatáro­kon. Ezzel szemben Franciaország például az államok föderációját vagy konföderációját sugallja azzal, hogy az egységet a nemzeti érdekek egy részének föladásával kell szava­tolni. Megállapítható, hogy ezek az el­térő nézetek voltaképpen azoknak a törekvéseknek a hordozói, hogy a vezető hatalmak alakítsák ki a köré­jük csoportosuló országok hallgató­lagos érdekszövetségét. Németor­szág természetesen az őt megillető gazdasági, politikai befolyásánál fogva azt a vonalat képviseli, amely a múltból is ismert szövetségi rend­szeren nyugszik. Tehát a németek, az osztrákok, a csehek, a magyarok, a horvátok, a szlovének egymás kö­zötti geopolitikai kölcsönhatása ré­vén a sokrétű és nyílt együttműkö­dést szorgalmazzák. Ily módon való­jában két részre van osztva az Óvi­lág. Az érdekövezetek átcsoportosí­tásában Franciaország is fontolgatja jövőbeni befolyási területeit, annál inkább, mert a frankofon országok összefogásával és az európai szláv térségek átkarolásával igyekezhet kijutni a kis-ázsiai és a közép-keleti vidékekre. Ehhez elfogadható volna számá­ra egy olyan államcsoport fölállása, amely Délkelet-Európában, Dél-Eu­­rópán keresztül francia befolyás alatt intézkedne. Az európai integrálódás folya­matát azonban a számos fontolgatás és fordulat ellenére sem lehet meg­állítani, esetleg csak le lehet lassíta­ni, amire vannak már jelek. Vég­eredményben azonban az Óvilág csak úgy lehet az új évezredben a világ gazdasági, politikai és szellemi meghatározó tényezője, ha a közö­set az egyéni érdek fölé helyezi. JAKOBSZ István KOREAI TÁRGYALÁSOK Megállapodás a családegyesítésről, foglyokról Vöröskereszt-küldöttségek találkozója Szöulban A két Korea Vöröskereszt-kül­döttségeinek tárgyalásán tegnap megállapodást írtak alá a családe­gyesítésről és a volt észak-koreai foglyok hazaengedéséről. A koreai Vöröskereszt-küldöttsé­gek a június 13-a és 15-e között Phenjanban tartott koreai csúcsérte­kezlet után kezdték meg tárgyalása­ikat. A tegnap aláírt megállapodás értelmében augusztus 15-étől 100 fős dél-koreai küldöttség utazik Észak-Koreába, és ugyancsak 100 fős csoport látogat Észak-Koreából Dél-Koreába. Mind a két küldött­séghez egy vezetőt neveznek ki, har­minc-harminc tisztségviselő és húsz újságíró kíséri a csoportokat. A kül­döttségek látogatása négynapos lesz. A kijelölt dátum a Koreai-félszi­get 35 éves japán megszállás alól va­ló felszabadulásának 55. évforduló­ja­ A tegnapi találkozón aláírták a megállapodást arról is, hogy a Dél- Koreában szabadon engedett egy­kori észak-koreai foglyok hazatér­hetnek. Dél-Korea szabadon enged­te mind a 88 északi foglyot, de eddig nem hagyhatták el az országot. A megállapodás nem tesz említést ar­ról, hogy mikor térhetnek haza azok a dél-koreai katonák, akiket feltehe­tően még mindig fogva tartanak Észak-Koreában. Azt nem tudni, hogy Dél-Koreából hányan akarnak egyáltalán hazatérni Északra, ami­kor szeptember elején sor kerül sza­badon engedésükre. A dél-koreai küldöttség javasolta, hogy tegyék rendszeressé családok találkozóit, az északi delegáció bele­egyezett abba, hogy a kérdésre szep­temberben visszatérjenek. Észak- és Dél-Korea között eddig csupán egyszer, 1985-ben jött létre a kettészakított családok tagjainak találkozója. (MTI)

Next