Magyar Szó, 2001. június (58. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-20 / 141. szám

8 SZABADKA Szülőföldjükre érkeztek Tegnap Szabadkára is ellátogatott a Duna Melléki Svábok Szövetségének küldöttsége­­ Hamarosan megnyílik a Német Művelődési Központ, amelyben egy német nyelvű óvoda is helyet kap Vajdasági körútjuk során, Georg Morgenthaler elnök vezetésével, teg­nap Szabadkára is ellátogatott a Duna Melléki Svábok Szövetségének küldöttsége, amelyben az osztrák és német szervezetek vezetői mellett je­len voltak a kanadai és az egyesült ál­lamokbeli szervezetek elnökei is. Sza­badkai látogatásukat megelőzően a hattagú küldöttség több, egykor né­metek lakta településre is ellátoga­tott, tárgyalásokat folytattak Belgrád­­ban és Újvidéken. Tegnap Szabad­kán az önkormányzatban tartott fo­gadáson jelen volt Kasza József kor­­mányalelnök is, aki a megbeszélése­ket követő sajtótájékoztatón arról be­szélt, hogy az egykor elkövetett iga­zságtalanságok és gaztettek ma már nem hozhatók helyre, de nyilvános­ságra kell hozni őket, éspedig nem a bosszútól vezérelve, hanem azért, hogy levonhassuk a tanulságokat, hogy sohase ismétlődhessenek meg az elkövetett bűnök. — Történel­münk azon korszaka nem lehet töb­bé tabu téma, a levéltári adatoknak napvilágra kell kerülniük, az adatok­nak hozzáférhetővé kell válniuk. Ne­künk, a mai politika formálóinak pe­dig­ az a feladatunk, hogy a két nép közelítsen egymáshoz, hogy előmoz­dítsuk az együttműködést, amely oda vezet, hogy Szerbia, Jugoszlávia mi­hamarabb bekapcsolódjon az euró­pai civilizációs folyamatokba - emel­te ki Kasza József, aki szerint a tárgya­lások legjelentősebb eredménye, hogy megállapodtak abban: vegyes bizottságot alakítanak, amely az 1939 és 1948 közötti időszak történéseit vizsgálja ki. Arról is szólt, hogy e vi­lágszövetség elnökével nem először találkozik, a korábbi megbeszélések­nek köszönhetően értékes adomá­nyok érkeztek Németországból az el­múlt évek során Szabadkára. A tár­gyalások során szó esett arról, hogy partnerkapcsolatot létesítenek Ba­den-Württemberg tartomány és Vaj­daság, ezen belül Szabadka és Ulm között. Megállapodtak abban is, hogy elsősorban az ifjúsági és civil szervezetek számára nyújtanak csere­­látogatási programokat. A szabadkai székhelyű Német Népi Szövetség sze­repéről szólva kiemelte, az az elmúlt néhány évben bebizonyította, hogy felvállalta a híd szerepét. Szabadkán hamarosan megnyílik a német műve­lődési központ, amelyben egy­ német nyelvű óvoda is megkezdi működé­sét. Georg Morgenthaler arról be­szélt, hogy a küldöttség tagjai volta­képpen szülőföldjükre érkeztek, amikor több mint ötven év után elő­ször léptek be Vajdaságba, mert többségük itt született. A tény, hogy visszajöhettek, a jelenlegi kormány jóindulatát, demokratikus voltát bi­zonyítja. Beszélt arról, hogy valami­kor 570 000 német élt Vajdaságban, közülük kétszázezren - akik ártatlan­ságukban bízva itt maradtak - mun­ka- és megsemmisítő táborokban vé­geztek a második világháborút köve­tő néhány évben. Belgrádi tárgyalá­saikról szólva elmondta, hogy ígére­tet kaptak arra, hogy hivatalosan is nemzeti kisebbséggé nyilvánítják a németeket. Kiemelte, hogy a jövő­ben készek az együttműködésre, és segítséget kívánnak nyújtani a vajda­ságiaknak. S. K.Á Hogyan kilábalni a lélek útvesztőiből? Dr. Hódi Sándor legújabb könyvét mutatta be a minap a Szabad Líceum Dr. Hódi Sándor A lélek útvesztői című pszichológiai esszékötetében ja­varészt azok a tanulmányok kaptak he­lyet, amelyek 2-3 éve megjelentek a Ki­látóban és a (Szabad) Hét Napban. A könyvben - mint azt a minapi Szabad Líceum-esten hallottuk Szabadkán - ezek kiegészültek akkor még nem pub­likált írásokkal. A szerző olyan társadalomlélektani jellegű témákat tesz vizsgálódása tár­gyává, amelyek a legtöbbünket szintén izgatnák. Mi zajlik le ott, ahol egy ki­­sebb-nagyobb csoport valamilyen fela­datra összeverődik? Ha 5-10 vagy 100, sőt 1000 ember egy közös feladatra összegyűlik, azt hihetnénk, hogy a mé­­lyenszántó gondolkodás, bölcsesség, előrelátás lesz a jellemző. Nem így van, mert ha sok ember összejön, e csoport értelmi szintje a legkisebb közös több­szörös lesz. Számos példa bizonyítja a világ minden tájáról, hogy ha jelentke­zik egy­ probléma, vannak, akik azon­nal tudják, hogy mi az optimális me­goldás. Ahelyett, hogy egy nagy közvé­lemény-kutatást tartanának, hogy fel­színre kerüljenek ezek a helyes megol­dások. Sajnos azonban még akkor is, ha segítő szándékkal jelentkeznek azok, akik tudják a helyes feleletet az adott gondra, eretneknek, ellenség­nek kiáltják ki őket. Mint az esten hallottuk, ha a hata­lomnak nincs kellő ellenőrző rendsze­re, fékrendszere, akkor jelenhetnek meg a Hitlerek, Sztálinok. Százával, ez­rével vannak olyan lelkületű emberek, mint Milosevic, s ha hatalomhoz jutná­­nak, ugyanolyan pusztítást vinnének végbe. Az is tény viszont, hogy kollek­tív támogatás nélkül nem lehet gazem­berségeket elkövetni. A svájci rendszer talán a legtökéletesebb, egyrészt mert csöppnyi hatalmat ad a hatalom csú­csán levőknek, másrészt nem takaré­koskodnak a népszavazás intézményé­vel sem. Aki alkalmatlan, azt leváltják. Mi még messze vagyunk egy ilyen tár­­sadalmi-poltikai struktúra kiépítésétől. Ha csak a tiszta ráció dominál, ha nincs hit az emberben, hogy az élet­nek igenis van értelme, ha a kulturális beágyazás hiányzik, akkor megindul az értékvesztés, az élet értelmének veszté­se. Az érzelmi dimenziók ágyazzák be az embert az életbe, a racionalitás az, amely megfojtja a modern embert, aki hihetetlenül talajtalanná vált. A mo­dern korban a szavak nem a lélek táp­lálékát jelentik, hanem a manipuláció eszközét. Hogyan megszabadulni et­től? A tömegtájékoztatási eszközök is támadják, rombolják az ember lelkét. Ennek egyik példája, hogy a televízióa­dókon naponta vetített filmekben ezerszer több a gyilkosság, mint az életben. Naponta tízszer több jó törté­nik, mint rossz, de szinte csak az kerül hír gyanánt az emberek elé, ami nega­tív. Nem igaz, hogy a néző, olvasó, hall­gató csak a rosszra vevő. A könyvbemutatón az is szóba ke­rült, hogy reménykeltőek az októberi változások, mert eltorlaszolódott a történelem menete. Az a baj, hogy hi­ányoznak azok, akik húzóerőként szolgálhatnának, hiányoznak az új emberek. Egy részük itt van, csak épp a háttérben, ahol most egészen más­sal foglalkozik. Őket „helyzetbe kelle­ne hozni”. Szükség van azokra is, akik elmentek, hallottuk többek között dr. Hóditól. m. k. kamutsa A NÉPKÖRBEN /Évadzáró műsor Ma este fél nyolctól évadzáró mű­sor lesz a Népkör Magyar Művelődési Központ nagytermében. Többek kö­zött beszámoló hangzik el az elmúlt egy év munkájáról, valamint a Népkör 130., jubileumi évének terveiről. Az évadzárón fellépnek a szakosztályok, valamint kiállítás nyílik a képzőművé­szeti és kéz­ügyességi csoportok mun­káiból. A belépődíj önkéntes ado­mány. _ SZOMBATON Tanévzáró a Tehetségek Iskolájában Szombaton 10 órakor a Szabade­gyetem dísztermében tartják meg a Tehetségek Iskolájának tanévzáróját. Nemcsak a tanulókat, hanem szüleiket is szívesen látják a szere­zők. Jelen lesznek a támogatók is, többek között az amerikai Kossuth Klub képviselői. 2001. június 20., szerda A közös állam a tét A­DP bízik a montenegróiak józan ítélőképességében­­ A párt helyi szervezete Zivojin Inic újságírót jelöli Pro Urbe díjra A Demokrata Párt helyi szerveze­te úgy véli, a csütörtökön parlamen­ti megvitatásra kerülő, a hágai tör­vényszékkel való együttműködésről szóló szövetségi törvény „igen kor­rekt”, és ebben a formájában maxi­mális engedményt jelent a monte­negrói koalíciós partner felé - első­sorban azon része miatt, amely köz­­társasági hatáskörbe utalja a vádlot­tak kiadatásának kérdését. Sasa Vu­cinic, a párt községi szervezetének elnöke szerint a Hágával való együttműködés esetleges elmaradá­sa a szövetségi állam létét kérdője­lezné meg. Vucinic bízik abban, hogy az SZNP megváltoztatja eddigi véleményét. A párt helyi szervezete Zivojin Inicet, a Szabadkai Rádió újságíró­ját jelöli a Pro Urbe díjra, sokéves munkásságának, a sajtószabadság és a társadalom demokratizációja cél­jából kifejtett tevékenységének elis­meréséül, jelentette be Vucinic a DP tegnapi sajtótájékoztatóján. Ne­­bojsa Janjic alpolgármester a párt főbizottságának hétvégi ülésének eredményeit ismertetve elmondta, hogy a demokraták újrafogalmaz­ták programjukat, valamint létre­hoztak egy párton belüli koordiná­ciós testületet, amely azoknak a szerbiai községeknek a képviselői­ből áll, amelyekben nagyobb szám­ban élnek a nemzeti kisebbségek­hez tartozó polgárok. Vucinic sza­vai szerint e testület munkájának célja a szóban forgó régiók stabili­zálása a demokraták mérsékelt hoz­záállása révén. Mint megtudtuk, az alpolgármes­ter levélben fordult a köztársasági és a tartományi kormányhoz, amelyben szorgalmazza a Madran mozi épületé­nek visszaszármaztatását eredeti tu­lajdonosának, a Sokol otthonnak, amely az államosítást megelőzően birtokolta az objektumot. Janjic elfo­gadhatatlannak tartja azt, hogy a kö­zség bérbe adta az épületet egy izrae­li cégnek, miközben a vajdasági par­lamentnek van egy érvényes, egyhan­gúlag elfogadott határozata, amely a Sokol otthonok visszaállítását szor­galmazza. ..A denacionalizációt köve­tően vissza kell adni az épületet tulaj­donosának” — mutatott rá Janjic. A Sokol otthon jövőbeni tevékenységét az ifjúság, a sport és a művelődés te­rén végezné, az alapító pedig az ille­tékes minisztérium lenne. A jugosz­­lávság eszméjének egykori fellegvára a nyitottság, a multikultúra és a több­nyelvűség jegyében kellene hogy mű­ködjön a mai körülmények között, hangsúlyozta az alpolgármester. A kezdeményezést a DP mellett az SZDP, a Szerbiai Kereszténydemok­rata Párt, valamint a Szerbiai Polgári Szövetség helyi szervezete is támogat­ja­­ ­. Megverték Kocsis Mihály igazgatót A Petőfi Sándor utcai benzinkúton minden ok nélkül támadtak rá A rendőrségi közlemény szerint hétfőn este háromnegyed kilenc táj­ban a Beopetrol Petőfi Sándor utcai töltőállomáson megverték Kocsis Mihályt, a Gróf Széchenyi István Általános Iskola igazgatóját, miközben üzemanyagot töltött kocsijába. A mögé sorakozó Jugo 55-ös gépkocsiból kiszállt két fiatalember, és láthatóan alkoholos állapotban egyikük hoz­zálépett, és ütni kezdte a fejét és a felsőtestét. A másik fiatalember is csat­lakozott az ütlegelőhöz, és szintén verte Kocsis Mihály fejét. Az áldozat ekkor a földre rogyott, ezután rugdosni kezdték. Egyikük ököllel széttör­te Kocsis Mihály Ford Fiesta kocsijának stoplámpáit - áll a rendőrségtől kapott közleményben. A tettesek vandál cselekedetük elkövetése után autóba ültek, és távoztak. A rendőrség másnap reggel kézre kerítette a bűnösöket, mégpedig Branko Dordeski 22 éves szabadkai lakost, vala­mint Mihajlo Ristic ugyancsak 22 éves szabadkai lakost. Mindkettőjük el­len bűnvádi feljelentést kezdeményez a rendőrség, mégpedig a közrend elleni vétség elkövetéséért. Kocsis Mihálynak a belügyi szervek minden adatot rendelkezésére bocsátottak, hogy a bíróságon jogorvoslást kér­hessen. A HÉT FILMJEIRŐL / Édes csábítás Juliette Binoche megváltoztatja egy városka lakóinak az életét - Steven Seagal visszatér Félelmetesen erős mezőnybe, válo­gatták be a Filmtudományi Akadémia tisztes tagjai a tavasszal Lasse Hallström rendező Csokoládé (Chocolat) című édesbús, roppant rokonszenves alkotá­sát, és sokan abban reménykedtek, hogy egyszer az Oscar történetében a vak tyúk is talál szemet. De a Gladiátor ta­rolt, és benne volt még a buliban Steven Sodebergh két „versenylova”: a Traffic és az Erin Brockovich - zűrös természet, valamint az agyonfavorizált Tigris és sár­kány. Szóval a Csokoládé elolvadt, szét­folyt, ízlett ugyan, de Oscar-díjat nem ítéltek oda sem a rendezőnek, sem pe­dig a kiváló színészegyüttesnek (Juliette Binoche, Judi Dench, Alfred Molina, Lena Olin, Johhny Depp, Peter Storma­­re). Igaz, a film aranyozott szobrocska nélkül maradt - öt kategóriában terjesz­tették elő a díjra (film, női főszereplő, női mellékszereplő, adaptált forgató­­könyv, zene) -, de ez az édes drog meg­hódította a nagyközönséget, majd a szakmát is. Ha megnézzük ezt a mesét, már a moziból kijövet úgy érezzük, hogy élni azért mégiscsak szép, felemelő ér­zés szépnek és jónak lenni. Ez egy amo­lyan nosztalgikus mozicsemege, szívme­lengető képekkel, amely nem az agyun­kat akarja megcélozni, hanem a lelkün­ket és a szívünket. Ezért - és sok minden másért - jelölték a filmet a legmagasabb díjra, a Joanne Harris regényéből írott szövegkönyv könnycsepegtető is, nincs benne semmi, ami keserű. A Csokoládé­ban varázslókat mutatnak be. Ketten, Vi­­anne Rocher és a leánya megérkeznek egy városkába, Lansquenet-sous Tanne­­ba. Eldöntik magukban, hogy ripsz­­ropsz, ők bizony nem fulladnak bele az átkos provinciába, megváltoztatják a vá­roska lakóinak amúgy unalmas, szürke életét, méghozzá nem azzal, hogy szín­házat nyitnak vagy éjszakai mulatót, ha­nem cukrászdát, és csokoládéval, a „cso­kival” próbálják megédesíteni a hétköz­napokat. A hölgyekben pillanatok alatt felébresztik az élet örömei utáni vágyat. Persze nem megy minden könnyen és zökkenőmentesen, mert a városka pol­gármestere például valóságos hadjára­tot indít a csokis hölgy ellen. A csokolá­dé — mondja Juliette Binoche alias Via­­ne Rocher - feloldja a nyelvet, így szóra buja a hűvös, mindig tartózkodó Ar­­mande-ot is. A nagyszájú, sokat pofázó kocsmáros nejét, Josephine-t pralinéval gyógyítja ki nyavalyájából, s amikor a vá­roska határában feltűnik Johnny Depp, nyomában a cigánytáborral, döntően megváltozik minden. A csokoládéfőzés tudományát kitanulja az egész városka, az élet új értelmet nyer. Az üzlet, a Maya Chocolat virágzik. Már senki sem akar hazug, szomorú világban élni. Miért ép­pen a csoki teszi közlékennyé azokat, akik a vasárnapi misén alig szólnak egy­másnak, nem tudhatjuk. Vienna meg­magyarázza­ ,azért, mert a csokoládé nem a szánkban olvad, hanem a szí­vünkben.” Ezt az emberséget sugárzó fil­met a Zvezda moziban nézhetjük meg (17, 19, 21). A Munkás mozi vásznára visszatér Steven Seagal, aki csaknem négy évig távol volt a stúdióktól, most Exit Wo­unds, vagyis Sebhelyek — váratlanul na­gyot durrant, 18 millió dollárnyi nyitó hétvégével. A visszatérés tehát sikeres. Stevan Seagal tisztességes hekust játszik, Orin Boydot, akit büntetésből, mert ön­törvényű és makacs, áthelyezik a nagyfő­nökök Detroit City legveszélyesebb zó­nájába, nem számítva arra, hogy éppen Orin Boyd lesz az, aki felszámolja a drogbárókat, s ezek az elvetemült csirke­fogók a rendőrséggel szűrik össze a le­vet. A rendőrök most meglátják, mert köztudott, hogy Steven Seagal csak annyira tiszteli a szabályokat és a törvé­nyeket, mint a magasban repdeső ga­lamb a király kalapját. A 103 perces ak­ciófilmet Andrej Bartkowiak rendezte, szereplők: a már említett Stevan Seagal, Jill Hennessy, Latrell Walker, Isaiah Washington, Tom Amlod, Michael Jay White és mások (18, 20, 22). B. Z. SZABADKÁN MA FILM ZVEZDA: Csokoládé, amerikai (17, 19, 21) MUNKÁS: Sebhelyek, amerikai (18,20 és 22) SZÍNHÁZ NÉPSZÍNHÁZ: Évadzáró gála­műsor, Az évad színésze díj átadása VÁROSI MÚZEUM: Macedónia gyógynövényei, kiállítás a szkopjei múzeum gyűjteményéből KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKO­ZÓ GALÉRIA: AJMMT képzőművé­szeti szakosztályának kiállítása és a Bucka-Gányó Művésztelep jubileu­mi kiállítása ALFA STÚDIÓ: Gyurkovics Hu­nor alkotásainak állandó kiállítása BUCKA-GÁNYÓ: Jubileumi kiál­lítás ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 7-től reggel 7 óráig (terepi szolgálat), tel.: 94 vagy 551- 373. Járóbeteg-szolgálat: a Zmaj Jova utcai rendelőben * Gyermek­­gyógyászati rendelő, Duro Dakovic utca 14., tel.: 553-559 * Iskolai ren­delő, tel.: 553-627 * Nőgyógyászati rendelő, tel.: 552-543 * Gyógyszer­­tár: a Városháza épületében, tel.: 552- 499 * Városi kórház­, tel.: 555-222; FONTOSABB TELEFONOK S. O. S.: lelkisegély-nyújtó szolgá­lat: 553-000; Suboticatrans: 555-566; * Vasútállomás: 555-606; Elektrovoj­­vodina (diszpécserek): 44-336; Táv­fűtő művek (hibabejelentés): 548- 383; Vízművek (hibabejelentés): 557-711; Taxi: Halo Taxi (Városhá­za alatt) 9766; SU-taxi (vasútállo­másnál) 9784; Eko taxi 970; Expres taxi 9787; Korner taxi 9785; Ké­ményseprők: 553-072; Dragstar (0- tól 24 óráig) 23-334; Funero 554-433 és Corpus 757-121 (temetkezési vál­lalatok)

Next