Magyar Szó, 2001. december (58. évfolyam, 276-300. szám)
2001-12-01 / 276. szám
2001. december 1., szombat Pénzes gondok Január 1-jétől személyenként 15 000 forint felmutatásával léphető át a magyar határ - Érkezik az euró (Folytatás az 1. oldalról) Egy adat arról szól, hogy a beutazási feltételek hiánya miatt az idei esztendőben októberig közel harmincezer külföldit fordítottak vissza Magyarország határairól, ám közülük ezernél is kevesebben voltak azok, akiket a megélhetéshez szükséges anyagi fedezet hiánya miatt nem bocsátottak be. A jövőben ez várhatóan másként alakul. Végül: az új jogszabály nem határozza meg, hogy az utasnak készpénzzel kell rendelkeznie, így az anyagi fedezet igazolásához a hatóság elfogadhat akár hitelkártyát is. Január elsején kezdetét veszi a modernkori pénztörténet legnagyobb kalandja: tizenkét országban euróra cserélik a nemzeti valutát. Elvben február 28-áig még lehet ugyan fizetni mondjuk német márkával, francia frankkal vagy olasz lírával, ezt követően azonban már minden nemzeti bankjegyet és érmét kivonnak a forgalomból. A Magyar Nemzeti Bank, illetve a bankszövetség becslései szerint Magyarországon még hozzávetőleg 70 milliárd forint összegű, jövő évben lejáró nyugati valuta van a „szalmazsákokban”. Szakemberek a polgároknak általában azt tanácsolják, hogy a náluk maradt devizát még az év végi bankszünnapok előtt, azaz karácsonyig vagy váltsák át forintra, vagy helyezzék devizaszámlára. Itt jegyezzük meg: azon jugoszláv állampolgárokat illetően, akik devizájuk egy részét magyarországi bankokban tartják, január elseje után az összeget automatikusan és díjmentesen átváltják euróra. A magyar bankok egyébként az eurózónához tartozó pénznemek átváltását — ha valaki január elseje után jelentkezne - február közepéig még vállalják, de már néhány százaléknyi jutalék ellenében. A gondot ez idő tájt inkább a fémpénzek jelentik; az aprópénz becserélésére a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő Tichi Bank „szakosodott”. A pénzbeváltás mellesleg különleges ötleteket is a felszínre hozott. A Skála-Coop Rt. áruházai például új lehetőséget kínálnak azoknak, akik szabadulnának a papírpénzektől. Az év végéig tartó akció keretében öt százalékos felárral forintra szóló vásárlási utalványra váltják be a német márkát, az osztrák schilling és az olasz lírabankjegyeket. Az áruházláncolat a valutacsalogatással minden bizonnyal a növekvő forgalomból származó haszonra számít. SINKOVITS Péter Kostunicát aggasztja a Pavkovic és Lukic elleni nyomozás A jugoszláv elnök nyilatkozata a hágai nemzetközi törvényszék bejelentéséről Vojislav Kostunica aggódik amiatt, hogy a hágai nemzetközi törvényszék vizsgálatot indított Nebojsa Pavkovic jugoszláv vezérkari főnök és Sreten Lukic rendőrtábornok ellen. A jugoszláv elnök kétnapos londoni látogatásáról visszatérve közölte, hogy a hágai vizsgálatok, illetve az erről szóló bejelentés csak ingatagabbá teszi a helyzetet akkor, amikor „a stabilitásra jobban szükség van, mint bármikor”, s az egész térség és a világ a terrorizmus veszélyével áll szemben. Hozzátette, hogy a hágai nyomozás meggyöngítheti a polgárok bizalmát a nemzetközi közösség iránt. Kostunica szerint a Pavkovic és Lukic elleni vizsgálat aggasztó azután, hogy a jugoszláv hadsereg Dél- Szerbiában jó együttműködést alakított ki a KFOR-ral és a NATO-val. Zoran Zivkovic szövetségi belügyminiszter a B92 Rádiónak nyilatkozva azt mondta: „Ha már Slobodan Milosevicet háborús bűnökkel vádolják, akkor logikus, hogy a nyomozás további szálakon is elindul.” A belügyminiszter nyugalomra intett, mondván, a nyomozás még nem jelent egyben ítéletet is. Graham Blewitt, a hágai nemzetközi törvényszék főügyész-helyettese szerdán közölte, hogy az ügyészség vizsgálatot folytat Pavkovic és Lukic ellen, mert mindkettőjük neve szerepel a Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnökkel szembeni kosovói vádiratban. Az a gyanú ellenük, hogy Milosevic bűntársai voltak. Az 1998/99-es kosovói események idején Pavkovic a tartományban szolgálatot teljesítő 3. jugoszláv hadseregnek volt a parancsnoka, Lukic pedig a belügyminisztérium kosovói rendőrparancsnoka volt. IRAK-BT Szankció meghosszabbítás Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön egyhangúlag megszavazta az iraki szankciós rendszer meghosszabbítását, változatlan tartalommal, további hat hónapra, de kinyilvánította szándékát, hogy fél év múlva felülvizsgálja a követett gyakorlatot. A BT teljes egyetértése az előzőleg létrejött amerikai-orosz kompromisszumnak köszönhető. Ezzel elhárult annak veszélye, hogy Irak ismét olajexportja visszatartásával próbál nyomást gyakorolni az ENSZ-re. Washington - reagálva azokra a szemrehányásokra, hogy a szankciós korlátok nem a bagdadi kormányzatot, hanem az iraki lakosságot sújtják elsősorban - azt szeretné, ha megkönnyítenék az alapvető közszükségleti cikkek beszerzését Irak számára. Ugyanakkor az Egyesült Államok - továbbra is fenyegetőnek tartva Bagdad politikáját - meg kívánná nehezíteni Irak számára az olyan cikkek beszerzését, amelyek katonai célokra is felhasználhatók. Az oroszok ezzel szemben az Irak elleni szankciók általános felszámolását szorgalmazzák. A mostani amerikai-orosz kompromisszum értelmében egyelőre nem változtatnak a szankciós gyakorlaton, de fél év múlva felülvizsgálják a korlátozó intézkedések által érintett cikkek listáját. Magyar Sió A terrorizmus elleni koalíció szóvivője pénteken Iszlámábádban megerősítette, hogy az Északi Szövetség erői letartóztatták az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat egyik feltételezett tagját. A hírt a pakisztáni fővárosban létrehozott amerikai információs központban tették közzé. Kenton Keith szóvivő reményét fejezte ki, hogy Ahmed Omar Abdel- Rahmant a közeljövőben átadják a koalíció hatóságainak. A palesztin hatóság kínozza a foglyokat A Human Rights Watch emberi jogvédő csoport jelentése A palesztin hatóság emberei kínozzák a foglyokat, és a palesztin vezetés nem hajlandó tisztességes tárgyalást lefolytatni ügyükben — mutat rá tegnap közzétett jelentésében a Human Rights Watch nevű emberi jogvédő csoport. A csoport becslése szerint a palesztin hatóság jelenleg 450 palesztint tart fogva bírósági tárgyalás nélkül, mindannyiukat Izraellel való együttműködéssel vádolják. Rendszeresen és büntetlenül kínozzák ezeket a foglyokat, többen közülük életüket vesztették a palesztin hatóság börtöneiben. A jelentés legalább harminc ilyen kivégzésről tud, és mint szerkesztői fogalmaznak, a gyilkosságok elkövetői megúszták büntetés nélkül. Az ötvenoldalas jelentés szerint Jasszer Arafat kormányzata megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogrendet. Legalább 10 palesztin biztonsági szolgálat működik a „törvényeken felülemelkedve”, például figyelmen kívül hagyva a foglyok szabadon engedését elrendelő bírósági határozatokat. A Human Rights Watch jelentése megerősíti azokat az izraeli vádakat, amelyek szerint a palesztin hatóság „forgóajtó-politikát” folytat a terrorista cselekményekkel gyanúsítottak ügyében. Letartóztatja és rövid időre bírósági tárgyalás nélkül fogva tartja, majd szabadon engedi őket. A palesztin hatóság egyelőre nem reagált az emberi jogi csoport jelentésére. AFGÁN HÁBORÚ Továbbra is a tálibok és az al-Kaida vezetőségének kézre kerítése a cél Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter sajtóértekezlete - Megtorpanás a petersbergi értekezleten? Az Egyesült Államok ellenezne minden olyan esetleges megállapodást, amelynek keretében az afganisztáni tálibok úgy adnák fel Kandahárt, hogy szabad elvonulásban részesülne vezetőjük, Omar mollá - szögezte le tegnapi sajtótájékoztatóján Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Rumsfeld szerint egyébként Omar mollá és Oszama bin Laden terroristavezér érdekei jelentős mértékben eltérnek egymástól. Omar amennyire csak lehet, ragaszkodni próbál Kandahár megőrzéséhez, és ha fel kell adnia a várost, akkor a hegyekbe igyekezne visszavonulni, hogy ott rendezze sorait, új erőt öntsön embereibe, és úgy várja ki a visszatérés lehetőségét. Oszama, illetve szervezete, az al-Kaida számára ezzel szemben Afganisztán nem több ugródeszkánál, illetve olyan helynél, ahová vissza lehet menekülni a világban elkövetett gyilkosságok után. Az Egyesült Államok mindazonáltal mind a tálibok, mind az al-Kaida vezetőségét fel akarja számolni, kézre akarja keríteni - mondta Rumsfeld, és megerősítette elnöke, George Bush szavait, miszerint most kezdődik az afganisztáni katonai fellépés legveszélyesebb szakasza. Ahogy szétzilálódik a tálibok és az al-Kaida vezetési hálózata, napirendre kerül a legveszélyesebb feladat, nevezetesen e szervezetek vezetőinek „terepen” való üldözése. Ari Fleischer fehér házi szóvivő ugyancsak tegnap arról beszélt, hogy most még idő előtti a nemzetközi békefenntartó erők Afganisztánba küldésének a gondolata. A szóvivő arra hivatkozott, hogy a harcok még folynak, a harci célokat egyelőre nem sikerült teljesíteni. Az elnök reméli, hogy a bonni tárgyalások nyomán eljöhet az afgán kormányzat megteremtésének és a nemzetközi békefenntartók kivezénylésének a napja, de ez a nap most még várat magára - hangoztatta Fleischer. Amerikai repülőgépek bombázták tegnap a tálibok állásait Kandahár város repülőterének térségében. Közben a délkelet-afganisztáni város volt kormányzójának, Gul Aghának a szóvivője megerősítette, hogy Agha háromezer fős hadseregének alakulatai hat kilométernyire megközelítették már dél felől Kandahár repterét. A Kandahárt ostromló déli pastu törzsek és az ország északi területein katonai túlerőbe került Északi Szövetség közti bizalmatlanság újabb jeleként a szóvivő figyelmeztette az Északi Szövetséget, ne próbáljon dél felé nyomulni csapataival. - Elegendő erőnk van itt Kandahár környékén, nem szorulunk a segítségükre - mondta. Cáfolta az Északi Szövetségnek azt az állítását, hogy a szövetség egyes csapatai már be is nyomultak Kandahárba. Szavai szerint ez az állítás nem egyéb blöffnél. Egy névtelenül nyilatkozó tálib tisztségviselő megerősítette csütörtökön, hogy Mohammed Omar mullá, a tálibok legfőbb vezetője utasította követőit: harcoljanak a végsőkig, és ha kell, vállalják a „mártírhalált”. John Stufflebeem, a Pentagon szóvivője úgy vélekedett washingtoni sajtóértekezletén, hogy Omar mollá felhívása süket fülekre találhat egyes tálib parancsnokoknál, hiszen többen közülük máris tárgyalásokat kezdtek a megadásról. KÖNIGSWINTER: Megfeneklettek az Afganisztán jövőjéről Bonn mellett zajló tanácskozások, mert az Északi Szövetség nem hajlandó megnevezni jelölteket az ország irányítására átmeneti időre megbízandó testületekbe - jelentette tegnap késő délután az AP. A volt király környezetét képviselők küldöttségének tagjai, illetve pesavari delegátusok tájékoztattak úgy, hogy Junusz Kanuni, az Északi Szövetség küldöttségvezetője kijelentette: nincs abban a helyzetben, hogy neveket fogadjon el. Egy névtelenségéhez ragaszkodó nyugati diplomata szerint a megbeszélések zsákutcába jutottak. „Igen nehéz szakaszba kerültünk” - idézte a diplomatát az AP. Amerikai tengerészgyalogosok Dél-Afganisztánban (Betaphoto/AP) BIOTERROR Amerikai biológus volt az anthrax-levelek feladója? Washingtoni nyomozati hipotézis Biológus-szakmai körökben nagyon is kézenfekvőnek tartják azt a washingtoni nyomozati hipotézist, hogy a lépfenespórákkal fertőzött leveleket az amerikai biológiaifegyver-program egyik magas beosztású tudományos kutatója küldte szét az Egyesült Államokban - írta tegnap a Le Monde. A francia lap a biológiai hadviselés egyik független szakértőjét, Jan van Aken hamburgi mikrobiológust kérdezte a közelmúltban Genfben nyilvánosságra hozott információról. Aken ismeretei szerint az amerikai nyomozók gyanúját az első októberi levelek keltették fel, amelyekben a veszélyes küldemény mellett figyelmeztető üzenet is volt azzal a tanáccsal, hogy felbontójuk azonnal vegyen be antibiotikumot. A feladó nem ölni akart, csak pánikot kelteni. Feltűnő volt az is, hogy az első leveleket mind azonos helyről postázták. A biológus szakember szemében viszont a vizsgálati eredmények perdöntő eleme az, hogy a mérgező fehér porban szilícium-dioxidot találtak, amit csak amerikai katonai laboratóriumokban használnak. Mint Alien kiemelte, a világ más hasonló intézményeiben, például Irakban is, bentonitot alkalmaznak az ilyen eljárásoknál. Az amerikai nyomozás új irányáról Barbara Rosenberg, a New York- i egyetem biológuskutatója, Bill Clinton elnök korábbi szaktanácsadója számolt be a biológiai fegyverek előállítását és használatát tiltó 1972-es ENSZ-konvencióról Genfben folyó tanácskozáson. A felszólaló arról tájékoztatott, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy ideje az amerikai biológiai hadviselés területén dolgozó kutatógárda körében keresi a tettest. Az amerikai delegáció egy másik tagja a témáról folyó magánbeszélgetésben egy zavarodott elméjű tudósról tett említést Jan van Akennek. John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter egy héttel ezelőtt a CNN hírtévének nyilatkozva „olyan természetű gyanújel” felmerülésére célzott, amely „egy belső forrás” felé irányíthatja a nyomozást - emlékeztet a Le Monde. A Greenpeace Allemagne című német hetilap legutóbbi száma viszont tudni véli, hogy az amerikai nyomozó hatóságok egészen pontosan ismerik a gyanúsított mikrobiológus személyét és azt a katonai laboratóriumot, ahol dolgozik, de titokban akarják tartani az adatokat, mivel a biológiai hadviselést érintő kutatások egy magas rangú képviselőjéről van szó. A német környezetvédők lapja szerint az elkövető a pánikkeltéssel a kérdés fontosságára akarta felhívni a figyelmet, remélve, hogy megemelik a kutatások számára biztosított költségvetési hozzájárulást. A szeptember 11-i terrormerényletek utáni hangulatot próbálta kihasználni. A Le Monde azt tudakolta a hamburgi kutatótól: elképzelhetőe, hogy az anthrax-fertőzések forrása éppen az a Don C. Wiley biokémikus, akinek november 16-án rejtélyes módon nyoma veszett Memphisben. Jan van Aken hangsúlyozta ugyan, hogy a Harvard Egyetem tudósa az ebolavírus specialistája volt, a lépfenekór pedig egészen más szakismereteket követel, de azért nem utasította el teljesen a feltevést. (MTI) KÜLPOLITIKA 3