Magyar Szó, 2002. december (59. évfolyam, 285-309. szám)
2002-12-01 / 285. szám
2 KÜLPOLITIKA OSZTRÁK KORMÁNYALAKÍTÁS Megkezdődött az alkudozás Miután az Osztrák Néppárt (ÖVP) a múlt vasárnap fölényesen győzött az előrehozott parlamenti választásokon, Thomas Klestil államfő már kedden megbízta Wolfgang Schüssel pártelnököt, szövetségi kancellárt, hogy alakítsa meg a kormányt. Az államfő fogadta a parlamentbe bejutott másik három párt - a szociáldemokraták, a szabadságpártiak és a zöldek - vezetőit is, majd néhány tartományfőnököt, akik közül természetesen Jörg Haider keltette a legnagyobb figyelmet. A három évvel ezelőtti eredményeinek megfelezésével katasztrofálisan rosszul szereplő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) exvezére hirtelen természetéhez és fenegyerek híréhez híven azonnal le akart mondani karintiai tartományfőnöki tisztségéről is, de még aznap visszatáncolt - már ötödször csak az idén. Hogy most miről tárgyalt az államfővel, egyelőre titok. Klestil elnök azt várja Schüsseltől, hogy „a lehető legnagyobb parlamenti többséggel támogatott stabil kormányt” hozzon létre, és megítélése szerint a másik három párt is „nyitottságot és készséget” mutatott a legszélesebb körű koalíciós tárgyalásokra. A leendő kormánynak nehéz dolga lesz, a legnagyobb problémák között az államfő - az APA hírügynökség jelentése szerint - a munkanélküliséget, a költségvetést, az általános gazdasági állapotokat, az Európai Unió bővítését és a közös európai biztonsági struktúra kiépítését említette. Schüssel neki is fogott a tárgyalásoknak, pénteken a szociáldemokraták elnökével, Alfred Gusenbauerrel találkozott. Helyzetismerőknek és elemzőknek azonnal feltűnt, hogy az SPD küldöttségében nem volt ott a szakszervezet képviselője. A zöldek eddig azt állították, hogy nem kívánnak koalícióra lépni a néppárttal, s a szociáldemokraták is ellenzékbe akartak vonulni, Bécsben azonban az a hír járja, hogy minden lehetséges. Egyesek azt is tudni vélik, hogy a kancellár a legszívesebben ismét az FPÖ-vel szövetkezne, hiszen sok minisztere bevált - Karl-Heinz Grasser pénzügyminisztert a választási hadjárat hevében el is csalta Haider pártjából, és ő most már a néppárt nevében tárgyal -, a választási eredmények alapján pedig a kisebbik koalíciós partner nem állhatna elő olyan komoly követelésekkel, amelyek túl nagy engedményekre kényszeríthetnék a kancellárt. Ami egy nagykoalíció esetében a szociáldemokratákra nem lenne érvényes. Az érdemi megbeszélések csak holnap kezdődnek, és eddig minden részvevő semmitmondó nyilatkozatok mögé menekült: Gusenbauer például „elégedett”, Haider pedig „rutinkérdésekről” tárgyalt Klestil elnökkel (Der Standard). Schüsselnek valószínűleg nem sietős, hiszen a pártja - és elsősorban ő személyesen - biztos győzelmet aratott, s legderűlátóbb becslések szerint is 6-8 hétig tarthat, mire összeáll az új kabinet. Három évvel ezelőtt majdnem 18 hétig tartott, mire a második és a harmadik helyezett párt „kisakkozta” a felállást. Addig is a régi végzi a dolgát, s a nép sem unatkozik, mert az idén országszerte minden eddiginél korábban állították fel a karácsonyi vásárokat. Közben azért a közvélemény-kutatók is végzik a dolgukat, s a szabadságpárt december 8-ára kitűzött tisztújító kongresszusa kapcsán kiderítették, hogy a lakosság 80 százaléka, a párt támogatóinak pedig 70 százaléka szeretné végre Haider távozását látni. Az MTI híre szerint palotaforradalom készül az FPÖ-ben, nemcsak Haider, hanem a jobbszárny ellen is. Ezt megelőzően a pártvezetés több eminens tagot, köztük volt minisztereket, kizárttá nyilvánított. A határozatot tett egyelőre nem követte, megvárják a kongresszust, amelynek egyebek között választ kellene találnia arra a kérdésre, hogy mi okozta az FPÖ óriási népszerűségvesztését, és azután levonni a konzekvenciákat. Susanne Riess-Passer volt pártelnök és alkancellár borúlátó: ha ez nem történik meg, „a párt lassan belesüpped a jelentéktelenségbe”, ha nem lesz többé csapatmunka, és az egyéni érdek a pártérdek fölött áll, „akkor a párt többé nem funkcionálhat”. Egyébként cáfolta a híresztelést, mely szerint megállapodott Schüssel kancellárral, és szerepet vállalt a leendő kabinetben: „Ez nevetséges. Még egy hazugság” - nyilatkozta újságíróknak Riess-Passer. Valamiféle tisztogatásnak tehát be kell következnie, de azután sem túl valószínű, hogy az ÖVP ilyen megbízhatatlan partnerrel lépne koalícióra. PÁLICS Márta Thomas Klestil (balról a második). Jobbján Romano Prodi Wolfgang Schüssel (balról) az Európai Parlamentben Magyar Szó Nemzeti ünnep Amikor erdélyi magyar nem ünnepel Az első demokratikusan választott román parlament tíz évvel ezelőtt úgy döntött, hogy Románia nemzeti ünnepe december elseje lesz. Ezek az ünnepek ugyancsak gyakran változtak az elmúlt évszázadban, aszerint, hogy az aktuális politikai széljárás hogyan alakult, mit diktált a pillanatnyi kurzus. A változások egyben a román történelem gyakori átértékelődéseit, egy fiatal nemzet magakeresését is tükrözik. A második világháború előtt Románia monarchia volt, akkor a nemzet május tizedikén, Hohenzoller Fridmaringen Károly születésnapján ünnepelt. Ez az I. Károly írta alá 1944. augusztus 23-án Románia feltétel nélküli kapitulációját a „felszabadító” szovjet hadsereg előtt. S akit aztán a hatalomra törő kommunisták elüldöztek az országból úgy, hogy csak a kilencvenes évek közepén, Iliescu (örökös) elnök őkegyessége engedett újra haza, egyszerű turistaként. (Azóta az exuralkodót, nemzetközi nyomásra, többször is beengedték az országba, visszakapta román állampolgárságát, és most visszapereli egykori vagyonát. Ami nem két krajcár!) Az új rend, a népköztársaság augusztus 23-át, a szovjet csapatok általi felszabadítás napját tette meg román nemzeti ünnepnek. Ami megmaradt ugyan a Ceausescu-érában is, csak alaposan átértékelődött. A Kárpátok Géniusza, a Biztos Kezű Kormányos, a tévedhetetlen Kondukátor (et cetera) és udvari álomfejtői, az egyre vadabbul vicsorgó nacionalista szellemiségű kurzusnak megfelelően - amit ugyancsak ők keltettek - úgy döntöttek, hogy facsarintanak egyet a történelem kerekén, így aztán kiderítették, hogy augusztus 23-a nem a szovjet csapatok általi felszabadítás napja! Hanem ezen a nevezetes napon a „kedvező nemzetközi helyzet” és a kommunista párt bölcsessége következtében és vezetése alatt megkezdődhetett az „antifasiszta és antiimperialista nemzeti felkelés”, amelynek során a román nép, élén Nicolae Ceausescuval, a lánglelkű kommunista harcossal, megdöntötte a tőkés-földesúri rendszert és kivívta a szabadságát. Maga vívta ki így augusztus 23-a az „antifasiszta és antiimperialista, népi és nemzeti fegyveres felkelés” napja, a románok nemzeti ünnepe. (Ettől kezdve aztán egy évtizeden át minden nemzeti színű és nemzeti lett.) A legutóbbi váltás az új demokráciában következett be, egészen az elején, 1990-ben, amikor az új, alkotmányozó parlament ország-világ tudtára akarta adni, hogy a rendszer nemcsak demokratikus, de nemzeti elkötelezettségű is. Az új alkotmány pedig december elsejét teszi meg nemzeti ünnepnek, mint a román történelem meghatározó, sorsfordító eseményét, Nagy-Románia születésnapját. Ugyanis 1918-ban a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés ezen a napon mondta ki Erdély egyesülését Romániával. Nagy-Románia nemzeti ünnepe az erdélyi magyarság számára a hazug ígéretek (kisebbségek önrendelkezése stb.), a megaláztatások, a nyolcvannégy év keserves kisebbségi lét kezdetének napja. A megaláztatásoké, melyek azóta is tartanak. Örökre emlékezetes marad számunkra az új, demokratikus román hatalom bemutatkozása az első december elsejei nemzeti ünnepen, amelyet Gyulafehérváron, az erdélyi magyar szellemiség panteonja, az elállamosított Batthyaneum előtti téren rendeztek meg, s amelyet a televízió jóvoltából láthatott a világ. Alig voltunk túl a marosvásárhelyi pogromon, amely még felkorbácsolva tartotta az indulatokat. A magyar érdekképviselet azonban elküldte képviselőjét az ünnepségre, bizonyítandó lojalitását. Szőcs Géza költő, az RMDSZ akkori főfitkára a mikrofonhoz lépett, hogy a megbékélés hangján szóljon az ünneplő tömeghez. Ekkor százezer torokból felharsant a pfujjozás, a füttykoncert. A tömegben külön csoportba verődött az azóta hírhedté vált Vatra Romaneasca „kemény magja”, s az aktivisták a trikolór mellett „Magyarok, menjetek Magyarországra!” feliratú táblákat emeltek a magasba. És azt skandálták, hogy „Harcolunk, meghalunk, de Erdélyt nem adjuk!” S a tévékamerák megörökítették Petre Romant, a demokratikus román kormány első miniszterelnökét, amint a díszemelvényről mosolyogva, lelkesen vezényli a skandáló „hazafiakat”... Erdélyi magyar ember azóta se ünnepel december elsején. ORBÁN Ferenc A Batthyaneum OROSZ NEMZETI SZIMBÓLUMOK Visszatér a vörös csillag? Miközben évről évre egyre kevesebben vonulnak ki Moszkvában, hogy november 7-én megemlékezzenek az októberi forradalom (ma már inkább kommunista hatalomátvételnek nevezik) évfordulójáról, az aktuális hatalom, talán vigasztalásként, igyekszik megnyerni a „nosztalgiázok” támogatását. A Szovjetunió 1991-ben történt összeomlása után ugyanis megváltoztak a nemzeti szimbólumok - a szovjet jelképeket újakkal cserélték föl, ám valójában a régi orosz jelképeket hozták vissza, még a cárizmus idejéből. így lett ismét az ország nemzeti lobogója a sarló-kalapácsos vörös zászló helyett a fehér-kék-piros trikolór, az ország címerébe visszakerült a kétfejű sas, és természetesen a szovjet hatalmat dicsőítő himnusz is lomtárba került. Ez utóbbi azonban csak ideiglenesen. Jórészt a szovjet sportolók jóvoltából világszerte jól ismert dallam, melynek szerzője Alekszandr Alekszandrov, a Vörös Hadsereg Ének- és Táncegyüttesének a vezetője, másfél éve - Putyin elnök kezdeményezésére - ismét állami himnusz lett. Csupán a szövegét változtatták meg. Szergej Ivanov védelmi miniszter javaslatára az államfő most arra készül, hogy a parlament jóváhagyását kérje egy másik nemzeti szimbólum rehabilitálásához. Ez a vörös csillag lenne, amely meghatározó jelzésként ismét a hadsereg jelvénye lenne. A javaslattevők szerint méltánytalanság volt, amikor ezt a jelvényt megvonták az oly dicsőséges Vörös Hadsereg örökösétől, tekintve, hoory ez a hadsereg vívta ki a győzelmet a második világháborúban, és hogy különös ismertetőjele éppen a vörös csillag volt. Egyébként a vörös zászló már újból meghonosodott az orosz katonaságnál. Mindezek a már megtett és még várt intézkedések annál a haderőnél történnek, amely keresi önmagát, és súlyos szervezési és anyagi gondokkal küszködik. A hivatásos katonaság bevezetése még csak álom, mert a hatalom még a mostani tiszti állományt sem tudja tisztességesen megfizetni. Az állandó állomány tagjainak a fizetése nem haladja meg a havi száz dollárt. A pénzhiány miatt sok laktanya télen is fűtetlen, és gyakoriak az áramkimaradások még a legfontosabb katonai létesítményekben is. Gyakoriak a balesetek a helyi jellegű hadgyakorlatoktól kezdve egészen az olyan méretű katasztrófákig, mint amilyen a Kurszk tengeralattjáró tragédiája volt az északi Jeges-tengeren. Az orosz katonaság, a hadvezetés és egyáltalán az államhatalom legnagyobb gondja azonban a csecsenföldi háború. Csak az idén több mint ötszáz orosz katona vesztette életét ebben a háborúban, az utóbbi három évben pedig - a védelmi minisztérium hivatalos statisztikája szerint - több mint négyezer. A fiaikat és férjeiket gyászoló anyák és özvegyek bizottsága szerint azonban a halottak száma legalább 11 ezerre tehető. Őket és mindazokat, akiket még ilyen sors érhet, a legkevésbé sem érdekli - még kevésbé hatja meg -, hogy az elesett katonák viseltek-e vagy sem sapkájukon vörös csillagot. TV A A TR A TRACZ Ádár Régi moszkvai képeslap 2002. december 1., vasárnap