Magyar Szó, 2003. április (60. évfolyam, 77-102. szám)

2003-04-12 / 87. szám

8 KÖZÉLETÜNK kozeletünk@magyar­szo.co.yu Még függőben az elképzelések Kishegyesi tervek Tavaly még a Baja-Becse-csatorna ki­építésének lehetősége tartotta lázban a kishegyesi tervezőket. Erről nem is mondtak le, de egy ilyen elképzelés megvalósítása nem kevés utánajárással jár. Különösen az bonyolítja a dolgot, hogy a leendő csatorna az országhatárt is átszeli, így mindkét ország megfelelő szerveinek szorgalmazniuk kell a kivite­lezését. Csak ebben az esetben lehet ugyanis számítani európai segítségre is. A második dolog, amit tudni kell, hogy ha mindez meg is történik, a csatorna ki­építése évekbe fog telni. Ez a terv egyéb­ként már a 70-es évek elején elkészült, de politikai okokból elmaradt az építés, annak ellenére, hogy a víz természetes eséssel jutna el egészen Becséig (nem lenne tehát szükség vízátemelő zsilipek­re), segítséget nyújtana a dunai áradá­sok elvezetésében a gyakran kritikus ba­jai szakaszon, és nem utolsósorban meg­oldódna a vízben szegény Közép-Bácska vízellátása. A TERVEK Sokkal közelebbinek és megvalósít­hatóbbnak tűnik a község fejlődése szempontjából a csatornához hasonlóan fontos autóút menti korridor létrehozá­sa, kilenc kilométer hosszúságban, a fe­­keticsi csomóponttól a leendő kishegye­si csomópontig. Ebben a korridorban helyet kaphatna egy kisebb motel, s egy szintén kisebb bevásárlóközpont, a te­herautók átrakodását szolgáló létesít­mény, butikok, pénzváltó, telefon, víz­csapok, autójavítók, de egy rekreációs lé­tesítmény is. Ez utóbbi elsősorban a Po­tok határrészben létesítendő mestersé­ges tó közelében lenne indokolt. Ezeknek a létesítményeknek, ame­lyek elsősorban az átmenő forgalmat hi­vatottak kiszolgálni, természetesen nem kell egy kilenc kilométer hosszú korri­dor. Talán a fenti tartalmaknál is fonto­sabb, hogy a kishegyesiek ezen a helyen szeretnék kiépíteni a leendő ipari kapa­citásokat. Ezeknek megközelítése a gyors forgalomlebonyolítás szempontjá­ból kétségtelenül előnyös lesz, és még külföldi befektetők számára is érdekes. A községnek a forgalom szempontjából kétségtelenül az autóútra kell támasz­kodnia. A jelek szerint ugyanis ha végül is kiépül a gyorsvasút, a község a jelenle­ginél is kisebb mértékben számíthat a közlekedés és áruforgalom vasúti formá­jára. A lokáció jelentőségét kétségtelenül megnövelné az, ha itt haladna az Eszék-Zombor-Kishegyes-Aba-Kikinda regionális útvonal. A kelet-nyugat irá­nyú útvonalak közül a vitára bocsátott tervezet a kishegyesiek javaslata ellenére a Zombor-Verbász-Szenttamás-Becse vonalat jelöli meg, ugyanúgy, mint a 20 évvel ezelőtt készült változat, amelynek több előnye van. A kishegyesi községen át vezető útvonal a legrövidebb az emlí­tett régiók összeköttetésében, a kijelölt vonalon létezik egy 25 méter széles föld­út, ami azt jelenti, hogy az útépítéshez nem lenne szükség kisajátításra. Egyéb­ként az érintett községek többsége is ezt a változatot támogatja. A számítások sze­rint az útvonalat naponta több mint 2400 jármű venné ig­énybe. Az sem mel­lékes, hogy az adai község ipara és lakos­sága számára ez az útvonal lenne a leg­közelebbi csatlakozás az autóúthoz. HIDEGZUHANY Az autóút mentének területrendezé­si tervén dolgozó intézményben eleinte igen kedvezően fogadták a kishegyesi község fejlesztési elképzeléseit. Éppen ezért hatott hideg zuhanyként, hogy a nemrégiben vitára bocsátott tervezetben a hegyesiek javaslataiból egyetlenegy sem kapott helyet. Nem véletlen tehát, hogy a hét elején a községi végrehajtó bizottság ismét megvitatta a kérdést, és úgy határozott, hogy kitart az említett tervek mellett, mert azok nagymérték­ben elősegítenék a község gazdasági fel­lendülését. A terveket a napokban meg­tárgyalják a helyi közösségek is, és az ész­revételeket összegezve megküldik az ille­tékes tartományi bizottságnak. Döntöt­tek arról is, hogy a községek és az érde­kelt cégek képviselői májusban részt vesznek a bizottság ülésén, hogy érveik­kel a helyszínen is alátámaszthassák el­képzeléseik indokoltságát. Az biztos, hogy ami nem kap helyet a rendezési tervben, az 2021-ig nem is va­lósul meg, mert legközelebb csak akkor fogják a dokumentumot módosítani. Biztató azonban, hogy a községi illetéke­sek ezúttal a jelek szerint minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy megvalósuljanak a községi elképzelések. ■ PAPP Imre M­ár több mint egy hónapja nem jár át a Tiszán a pádéi komp. Nyomós oka van annak, hogy szünetel a forgalom a bácskai és a báná­ti folyópart között. Az Ada és Pádé közti teher- és személyforgalmat lebonyolító nagy teherbírású járművet még 1974- ben bocsátották vízre. Azóta eltelt majd három évtized, a megbukott rezsim he­lyi hívei sajnos, nem fordítottak gondot a nélkülözhetetlen vízi jármű karbantar­tására, pedig a törvényes előírások értel­mében hatévente el kellene végezni a részletes műszaki vizsgálatot, és elvégez­ni a szükséges javításokat. Egyre csak romlott a komp állaga, az úszóalkalma­tosság fém­burkolatát több helyen is ki­kezdte a rozsda, a hat kamra közül né­hányba már beszivárgott a víz. A pádéi helyi közösségben Komáro­mi László tanácselnök tájékoztatott ben­nünket, hogy az alapos és teljes felújítás, a komp foltozása (30 négyzetméter fél centi vastag burkolólemezt cserélnek ki) április végéig befejeződik, addig is a pol­gárok türelmét és megértését kérik. A forgalmas átkelőhelyen az egyedüli tar­tós megoldást egy híd felépítése jelente­né, de erre sajnos, a közeljövőben nincs kilátás. Az Adán tanuló diákok és az ott dol­gozók szállítása a kompjárat szünetelte­tése ellenére folyamatos. A komp vonta­tóhajója állandó járatot bonyolít le a két part között, a kerékpárosok ennek kö­szönhetően bármikor átjuthatnak a Ti­sza túloldalára és vissza. A Jugoregistar újvidéki mérnökei vé­gezték el a műszaki vizsgálatokat, és az ő instrukcióik alapján fogtak hozzá a javí­táshoz. A munkálatok értéke eléri az egymillió dinárt. A pádéi helyi közösség egyedül képtelen lett volna ekkora összeget előteremteni, szerencsére má­sok is érdekeltek a komp üzemeltetésé­ben. A költségekhez hozzájárult a csókai önkormányzat, az adai második helyi kö­zösség és a tartományi kormány is. Kényszerpihenőn­ é ger A pádéi komp javítása április végéig befejeződik 2003. április 12., 13. szombat-vasárnap Újabb gyűlölködő falfirkák Újvidéken Lefesteni a falat, vagy bezárni a kocsmát? A héten az újvidéki Zsidó utcában található Kod Pantelije elnevezésű kávéház és lemezbolt mellékhelyiségében ho­rogkeresztek és antiszemita feliratok jelentek meg. A tulaj­donos, miután megjegyzését az antiszemita feliratok alá fe­lírta a falra, lefényképeztette a Gradanski List fotóriporte­rével, s még aznap újrafestette a mellékhelyiség falát. Mi­vel az emberi jogokkal foglalkozó tévéműsorom sorozatlis­­táján szerepel az antiszemitizmus, úgy döntöttem, annak ellenére, hogy nem tudom felvenni a falfirkákat, elmegyek beszélgetni a tulajdonossal, mert reagálását nem minden­napinak ítéltem meg. Momcilo Slijepcevic, a kávéház tulajdonosa azt mondta, hogy ez a történet két hónappal ezelőtt kezdődött, amikor egy reggel óriási horogkeresztet fedezett fel a mellékhelyiség falán, valamint „White Power (fehér hatalom) Beograd” feli­ratot.­­ Mivel nem tudtam, ki az elkövető, és nem tudtam vele személyesen megbeszélni ezt a dolgot, felírtam a felirat alá, hogy megkérem azokat az embereket, akiknek nincs semmi eredetibb ötletük, ne firkáljanak a falra, és kiváltképpen azo­kat a beteg embereket kérem meg, akik fasiszta és rasszista ideológiával bírnak, ne látogassák többé a kávéházamat. Erre a válasz a múlt héten érkezett meg, amikor egy este három vendég volt a kávézóban és ezek közül az egyik, miután elvé­gezte dolgát a mellékhelyiségben, megkérdezte, mi bajom van nekem a nacionalistákkal? Azt válaszoltam, hogy mint egészséges gondolkodású embernek, hála Istennek, van elle­nük kifogásom. A beszélgetésünk szinte tettlegességig fajult, de az egyik vendég kivezette ezt az egyént, aki az átjáróban a magával vitt üveges italt a falhoz vágta. Mikor elmentek, a tulajdonos a mellékhelyiség mind a négy falát összefirkálva találta, horogkeresztekkel és „halál a zsidókra” feliratokkal. - Miért éppen az ön kávéházában jelentek meg ezek a fe­liratok? - Nem hiszem, hogy lenne valami összefüggés azzal, hogy ez az én kávéházam és pont a Zsidó utcában van. Sajnos, Újvi­déken rengeteg szórakozóhely mellékhelyisége reklámtábla­ként funkcionál, és ez ellen a tulajdonosok nem tesznek sem­mit. Én lefestettem a falat, mert nem szerettem volna, hogy a falfirkák alapján ítéljenek meg bennünket. Mit várhat egy új vendég, aki a mellékhelyiség falán azt olvashatja, hogy halál a zsidókra? Azt fogja gondolni, hogy ez a törzsgárda véleménye. Természetesen azért nyitottam meg ezt a kávéházat, hogy eb­ből éljek, de emellett, hogy egy egészséges rock and roll társa­ságot toborozzak a kávéház köré. Azt gondolom, hogy a rock and roll mellé nem illik a fasizmus és a rasszizmus ideológiá­ja. Engem ezek a feliratok rettenetesen feldühítettek.­­ Ha tudta, ki az elkövető és ennyire feldühítette annak tette, ráadásul plusz kiadása is volt a festés miatt, logikusnak tűnik a kérdés: miért nem jelentette fel az elkövetőt, hiszen a törvényeink szerint a nemzeti, faji és vallási gyűlölet szítása há­rom hónaptól öt évig tartó börtönbüntetéssel büntetendő?­­ Hallott már ön olyan esetről - kérdezi a gazda tőlem -, hogy valakit elítéltek ebben az országban azért, mert firkált a falra? Én nem félek attól, hogy szemtől szembe intézzem el az ilyen dolgokat. Sőt, ebben az esetben még az újságoknak is je­lentettem a garázdálkodást. De azt hiszem, hogy a rendőrség rengeteg rosszat követett el ellenünk, és én nem bízom azok­ban az emberekben, akik néhány évvel ezelőtt még terrorizál­tak bennünket. Ha lenne igazságosság, akkor lehet, hogy több ember lenne rács mögött, mint szabadlábon. Talán még öt­ven év sem lenne elegendő, hogy ezek után a nacionalista há­borúk után kijózanodjanak az emberek. Azt gondolom, hogy nem nekem kellene ebben az esetben úttörőnek lennem. Nem hiszem, hogy meg tudom váltani ezt a társadalmat. Ha másképp lenne, nem zárnám be a hónap végén a kávézómat, és nem mennék el zöldségtermelőnek. 2000. október 5-e után - áll az emberi jogokkal foglalkozó nem kormányzati szervek évi jelentésében -, az állam maga nem élt diszkriminatív eszközökkel, de a legtöbb esetben to­lerálta a nemzeti, etnikai és vallási gyűlölet szítását, vagyis nem üldözte, állította bíróság elé az elkövetőket. Az is igaz, hogy a naponta megjelenő újabb falfirkák kisebb problémát jelentenek, mint a személyhez szóló megfélemlítések, az ütle­­gek, mert azokat mindig le lehet festeni. De ez a gyűlölet ki­gyomlálásának egyetlen módja vagy van más is? Az biztosan nem megoldás, hogy mindenki úgy gondolkodjon, mint Momcilo, hogy nem neki kellene úttörőnek lennie a gyűlölet megfékezésében. Hogy másba kell kezdeni, ami még nem kezdett el rothadni. De a gyűlölet annál inkább testet ölt, mi­nél több gyűlölködő falfirka „díszíti” a város falait. Méltán me­rül fel a kérdés: van-e remény arra, hogy a háborús bűnösök és haszonélvezők börtönbe zárása után végre a gyűlölet szítá­sát is szankcionálni fogják? ■ ZSOLDOS Zsaklina Az összetartozás hirdetése Arne Engels a svájciak vajdasági látogatásáról Az Újvidéki Zenekedvelő Ifjúság, az Ökumenikus Szeretetszolgálat és a mara­­déki református gyülekezet vendége volt a minap a svájci Kreuzlingen kanton ka­marakórusa, a zombori Iuventus Cantat vegyes kórussal együtt. Közös fellépésü­ket hosszan tartó tapssal köszöntötte a zsinagóga közönsége. Ezután beszélget­tünk Arne Engeli csoportvezetővel, aki a svájci református egyház segélyszolgálatá­nak projektumvezetőjeként, majd a gyü­lekezetek közösségének vezetőjeként jár­ja a Balkán országait. - Tíz évvel ezelőtt jártam először Zomborban - kezdte Engeli úr. - Meglát­tam és megszerettem ezt a nemzeteket, kultúrákat, felekezeteket összekötő vá­rost. Valahányszor visszatérünk Vajdaság­ba, nyílt szívű emberekkel találkozunk. Ugyanakkor látjuk a szükséget. Főleg a '90-es évek elején, Zomborban igazán jó volt az együttműködés a Vöröskereszttel is. Ezt kevés helyen mondhattuk el. A Ju­ventus Cantat vegyes ifjúsági kórust is se­gítettük. A háborúkat, sajnos, nem lehe­tett megakadályozni, de legalább ne hagyjuk elveszni mindazt, ami szép, és ami ennek a vidéknek az egyedüli esélye: a multikulturalizmus. Ezt a gyöngyszemet ápolni kell. A legeredményesebben ezt a gyerekekkel, a fiatalokkal való foglalkozá­son keresztül tehetjük meg. A Juventus Cantat tevékenysége támogatás hiányá­ban megszűnőben volt tíz évvel ezelőtt. Ekkor hívtuk meg őket egy svájci és egy németországi vendégszereplés-sorozatra. Együttműködésünk végül is gazdagon gyümölcsözött: szerbül, magyarul, horvá­tul, angolul, németül adnak elő kórus­műveket. Svájcban minden második év­ben szervezik meg számukra a fellépése­ket. Számunkra az is fontos, hogy Svájc­ban az adományozók, a vendéglátó csalá­dok is lássák a kórus fejlődését. Emellett lélekben is közelebb kerüljenek hozzá­juk, hogy legalább a morzsáit átérezzék mindannak, amit az itt élőknek el kellett szenvedniük. Ugyanakkor a fiatalokban is tudatosodott: létezik más lehetőség is, a háború nem megoldás. Ezért énekeltek még hangosabban a bombázás alatt, ha lehet ezt így mondani. Nem veszítették el a hitüket, s az élnivágyásukat. A volt ju­goszláv térségben számos szomorú példá­val találkozott a svájci humanitárius mis­szió, de a jövőt illetően bizakodó. - Kreuzlingenből először jött velünk a kamarakórus és először tartottak Újvidé­ken és Zomborban közösen hangver­senyt. Láthatta ön is, milyen felemelő volt a zsinagógában a hangulat, a szűnni nem akaró taps. Mindenütt hasonló fo­gadtatásban részesülünk. Zomborban emlékhangversenyt is adtunk Hajnal Szil­veszter tiszteletére, aki tavaly hunyt el. A nevét viselő zombori gyermekkórus mél­tón ápolja alapítójának hagyományait. Egynapos székvárosi kirándulásuk al­kalmával a zomboriakkal együtt a svájciak megtekintették a Fruska gora nevezete­sebb helyeit.­­ Karlócát, a krusedoli kolostort bizo­nyára nem feledjük, minden mással együtt. Maradékon, a nem tervezett láto­gatásunk során olyat tapasztaltunk, amit eddig talán soha. Itt mondom el, tíz pra­voszláv vallású szerb zombori gimnazista is velünk volt. Hirtelenében egy igazi eu­rópai, multikulturális közösség volt együtt a maradéki, főnixmadárként meg­újult, ökumenikus tartalommal megtöl­tődött református parókián. Külön-külön és együtt énekeltünk, magyarul, szerbül, németül, angolul... Mit mondjak, nagyon megható volt. A köszöntők is ugyanennyi nyelven hangzottak el. Valamennyiben közös volt a szeretet, az összetartozás hir­detése. Az ilyen találkozóknak tartós az üzenete: a határok áthidalhatók, a kultú­rák megférnek egymás mellett, kiegészí­tik egymást. Kilenc évvel ezelőtt voltam először Maradékon. Láttam a leégett imaház romjait, és gyűjtési akciót szerveztem. Az első adományozó egy kis katolikus gyüle­kezet volt a Bodeni-tó partjáról, Arbon­­ból. Ez a svájci támogatás most hozta meg igazi gyümölcsét, amikor ilyen szívélyes vendéglátásban részesítettek bennünket. Ha szükségben nyújtunk egymásnak ke­zet, abból csak jó születhet. Gogol egy kedves idézete vezérelt mindig: „Nincs nemesebb annál, ha kezet nyújtunk a rá­szorulóknak”. A fiatalokkal való foglalkozást számos svájci program támogatja. -Jajcéban, a nyári szünet után terve­zünk egy ifjúsági szemináriumot. Fiatalo­kat hívunk a volt Jugoszlávia utódállama­iból és Svájcból. A jövőben a fiatalok to­vábbképzésére helyezzük a súlyt. Zom­borban is találkoztunk a fiatalok képvise­lőivel, elmondták, mire lenne szükségük, mi pedig megtanítjuk őket, hogyan kell projektumokat írni. Látjuk a mezőgazda­ság nehéz helyzetét is, itt is segíteni pró­bálunk a fiatal vállalkozóknak. Svájcból jöhetnek ide szakemberek, de az itteni érdeklődő fiatalokat is szívesen látjuk ná­lunk. ■ STANYÓ TÓTH Gizella

Next