Magyar Szó, 2004. május (61. évfolyam, 101-125. szám)
2004-05-01 / 101. szám
4 KITEKINTŐ kitekinto@magyarszo.co.yu Atafic Megbékélés Tudósítónktól A fényes és felemelő aradi ünnepség után maradtak a lehangoló hétköznapok. Maradt a hevenyészett, egyenetlen aszfaltcsík, amely az emlékműhöz vezet, hogy a koszorúzók cipője ne ragadjon a sárba, a sárgás homok, amivel elfedték a pocsolyákat, kőhalmok a tér régi burkolatából. És miután az ünneplő tömeg betaposta a homokot, ismét a felszínre tört a sár, ami szintén maradt. Maradt a lehangoló környezet málladozó vakolatú házakkal, a térbe torkolló koszos, rendezetlen utcákkal, ezzel az egész szegényes miliővel, a tér egyik felén pedig ott magasztosul Zala György halhatatlan alkotása, a Szabadság-emlékmű, immár eredeti méltóságában. A másik oldalon pedig a román emlékmű makettje, a dölyfös diadalív a román történelem megdicsőítéseként. És maradtak a kételyek: mitől lesz ebből megbékélés? Miféle megbékélés az, amelynek szimbolikus avatóünnepségéről az egyik fél, a román kormányfő - nyilvánvaló választási megfontolásokból - távol marad? Miféle megbékélés az, amelynek ódiumát Nastase miniszterelnök úr nem vállalja. Mert tudja, hogy az szavazatokba kerül. Mert ma még mindig népszerűtlen Romániában egy többségi politikusnak a magyarbarátság. S ezzel számol a román kormányfő, s elküldi az ünnepségre kultuszminiszterét, Razvan Teodorescu akadémikust. A közismert hordószónokot, aki képes egyazon beszédben akárminek a színét és visszáját is bebizonyítani. S aki egy évvel ezelőtt (amikor egyébként a kormányfő azért ellenezte az emlékmű helyreállítását, mert az sérti a román nép nemzeti érzületét) azt nyilatkozta Zala György világhírű alkotásáról, hogy esztétikailag nem üti meg a mércét. Mondta ezt az elvetélt művészettörténész, aki ezúttal zseniálisnak tartotta ugyanazt a műalkotást. És már nem hangoztatta azt, amit elvbarátai a magyarellenesség barikádjain (többek között Adrian Paunescu költő-szenátor) harsognak, hogy tudniillik a tizenhárom „gyilkos tábornok 1848- ban negyvenezer románt mészároltatott le Erdélyben”. Sőt, az árulózó és gyilkosozó ellentüntetőkhöz fordulva a mikrofonba harsogta a történelmi igazságot, miszerint a tábornokok egyike sem harcolt Erdélyben. Azt már nem fűzte hozzá, hogy a történelemhamisító kitaláció a hozzá hasonló „tudósok” műve, és csak a gyűlöletkeltésre szolgált. Ami persze ugyanúgy nem nyugtatta volna meg a maguk hazug igazát harsogókat, akik a gyűlöletüket hozták a térre, azt pedig ott ki kellett önteniük, s akármit is mondott Teodorescu vagy bárki emberfia, ők tovább árulóztak és gyilkosoztak. Nos, ezekkel aztán ugyancsak nem lesz könnyű a megbékélés. Ezekkel, akik az ünnepség előtt azt nyilatkozták, hogy hiába állítják fel az emlékművet, ők úgyis lerombolják. Takarítsák el innen, mert annak Magyarországon a helye. A magyarokkal együtt. Az aradi Tűzoltók - mostantól magyar-román megbékélés (hogy lehet ezt leírni egy tér neveként?) - tere elcsendesedett. Maradt a sár, az omladozó vakolatú házak, s a lehangoló környezetben idegenül pompázó emlékmű. Amelyet beborítottak a magyar és román nemzeti színű szalagokkal díszített koszorúk. Csak sejthető, mi lesz ezeknek a koszorúknak a sorsa. Félő, hogy nem érik meg a hervadást... Az emlékmű környékét pedig térfigyelő kamerák fogják pásztázni. Azok őrködnek majd a magyar-román megbékélés felett. ■ ORBÁN Ferenc A szlovákok egyötöde magyar fenyegetést érez A szlovákok 21,3 százaléka úgy ítéli meg, hogy Magyarország Szlovákia számára fenyegetést jelent - derül ki egy felmérésnek az uniós csatlakozás küszöbén ismertetett adataiból. A Szlovák Tudományos Akadémia politikai tudományokkal foglalkozó intézete és a szlovák közszolgálati rádió médiakutató szakosztályának közös, 2241 személy véleményére alapozott felmérése szerint a szlovákok több mint negyven százaléka úgy gondolja, hogy vannak országok, amelyek Szlovákiára nézve fenyegetést jelentenek. Ezek sorában 21,3 százalékos mutatóval Magyarország áll az élen. A második helyet 18,4 százalékkal az Egyesült Államok foglalja el. Ezután 6,7 százalékkal Irak, majd 3 százalékkal Oroszország következik a sorban. Szlovákia legjobb szövetségesének a megkérdezettek 49,5 százaléka Csehországot tartja. A sorban 6 százalékkal az Egyesült Államok a második helyen áll, 5.6 százalékkal az oroszok következnek, 3.6 százalékkal pedig a németek zárják a sort. Az akadémia munkatársa, Gustav Krejcí sajtótájékoztatóján ismertetett adatokból kiderül, hogy az országon belül a nemzetalkotó szlovák többség kisebbségek általi fenyegetettségét a megkérdezettek 73,2 százaléka a romákban, 44,3 százaléka a szlovákiai magyarokban, 0,5 százaléka pedig a zsidókban látja megtestesülni. „Ebből világosan kiderül, hogy Szlovákiában az antiszemitizmus nem létező jelenség” - idézte a SITA hírügynökség Krejcít, aki szerint a fentiekből megállapítható, hogy „a szlovák közvéleményben nincsenek jelen az előítéletek”... Leomlik a goriziai „berlini fal” Leomlik az olasz-szlovén határon felhúzott goriziai „berlini fal”, amely több mint fél évszázadon keresztül kettéosztotta a várost. A La Repubblica olasz liberális napilap minapi beszámolója szerint a „goriziai falat” - amely tulajdonképpen egy vaskerítés - a főpályaudvar közelében tüntetik el május elsejére, az EU-bővítés napjára pár száz méteres szakaszon, de határrendészeti ellenőrzésének fenntartásával. Emellett a határellenőrzés a két nemzetközi átkelőn, illetve a kishatárforgalmi szakaszokon megmarad. Az első világháborús csatákban itt húzódott az isonzói front, valamint a II. világháborúban is jelentős károkat szenvedett várost 1945 májusában a 9. jugoszláv hadtest vette be (665 goriziai tűnt el nyomtalanul), majd 40 nap után bevonultak a szövetségesek, s 1946-ban Gorizia visszakerült Olaszországhoz. Az olaszok, szlovének és részben osztrákok lakta határvárosban 1947-ben szó szerint leereszkedett a vasfüggöny, s a vasút, az egykori nagy vívmány a határon túlra került. A szörnyű vaskerítés kerteket, veteményeseket osztott ketté, a temetőben a sírok között halad. A goriziai megosztottság azért mégsem olyan, mint Berliné, csak néhány külső kerület maradt a túloldalon, a jugoszlávok itt építették fel Nova Goricát, a gyűlöletes vaskerítés, egy érthetetlen és ma már értelmét vesztett határ mögött. Az Európai Unióhoz most csatlakozó országokban sokszor fantasztikus történetek keringenek az EU-ról: olyan történetek, amelyeknek semmi közük a valósághoz. E legendáknak közös jellemzője, hogy az EU-t irányító bürokrácia teljesen megbolondult, s mindenbe beleüti az orrát, így például előírta, hogy a disznóknak az Európai Unióban játékokat kell adni, nehogy „unatkozzanak”, hogy a görbe uborkákat nem lehet piacra dobni, mert nem teljesítik a szabványokat, vagy hogy - mint azt Magyarországon még mindig sokan hiszik - tilos lesz a házi disznóvágás. S hiába a helyi hatóságok, no meg az EU illetékes szerveinek felvilágosító munkája, ezekkel a tévhitekkel nehéz harcba szállni, különösen, mert időnként a szenzációhajhász média is erősíti hatásukat állítólagos „leleplezéseivel”. Erre jó példa, hogy tavaly a legnagyobb cseh kereskedelmi televízió, a Nova TV külön riportot szentelt annak a Tévhitek az EU-ról brüsszeli „rendeletnek”, amely szerint a disznóólakba játékokat kell tenni. Az ügy olyan hullámokat kavart, hogy az EU prágai képviselete hivatalos cáfolatra kényszerült, leszögezve: erről szó sincs, az EU mindössze az állattartás minimális higiéniai követelményeit szabta meg. A Kelet- Közép-Európában terjedő rémhírek egyébként sokszor a nyugati média már rég lejárt „lemezeit” elevenítik fel: például az az állítás, hogy az uborkának teljesen egyenesnek kell lennie, a brit bulvárlap, az élesen EU-ellenes The Sun 1998 tavaszi, azóta már számtalanszor cáfolt „leleplezése” volt. A dolgok helyretételére az Európai Bizottság nemrégiben külön közleményt adott ki, kijavítva néhány közkeletű tévképzetet: leszögezte például, hogy a tagállamok engedélyezhetik a disznók, csirkék, nyulak, kecskék házi vágását, ha ezen állatok húsa kizárólag tulajdonosaik házi fogyasztására szolgál. S az a cseh félelem sem igaz, miszerint a krémes süteményeket higiéniai okokból ezentúl még a cukrászdákban is csak becsomagolva lehet tartani... Kétségtelen, hogy az európai szabályozás időnként valóban túl bürokratikus, de ezek a legendák annyira eltúlozzák a valóságot, hogy az már teljesen abszurddá válik. Mindennek oka, hogy - mint egy francia szakértő nyilatkozta - az emberek félnek a változástól, identitásuk elvesztésétől. Régebben az arisztokratákat, majd a tőkéseket, most pedig a technokratákat utálják, úgy vélve, hogy ezek nem ismerik a hétköznapi emberek gondjait, de mégis döntenek a nevükben. Egyébként az újonnan csatlakozó országokban sajátos egybeesés látható: az előbbi tévhitek terjesztői gyakran szilárdan hisznek egy másik legendában is, méghozzá abban, hogy a bővítés legfőbb célja Kelet-Európa gyarmatosítása a multik még nagyobb hasznára. (MTI) _____________ Budapest, április 30. A fejléc alatti teljes hasábokat megtöltő címet a Népszabadság így indítja: Európa és Magyarország együttélés után éjféltől házasság. A belső vezércikk Füzes Oszkár tollából olvasható: „Hurrá! Holnaptól bent vagyunk, és mielőtt bármit gondolni kezdünk az Európai Unióról, jogos egy önfeledt Éljen! Önmagunknak. Magyarország talán soha nem volt olyan külső biztonságban, belső szabadságban, sosem állt akkora fejlődési lehetőség előtt, mint a holnapi csatlakozással.” A napilap ugyanakkor közli Javier Solanának, az Európai Unió kül- és Tudósítónktól biztonságpolitikai főképviselőjének írását is, aki szerzőként leszögezi: 2004. május elsején tíz új tagállam csatlakozik az Európai Unióhoz, ez pedig történelme során a legnagyobb bővítés, amelyet az unió valaha is egy ütemben végrehajtott. Solana szerint az újonnan csatlakozóknak persze van mit pótolniuk a gazdasági és társadalmi fejlettség tekintetében, tagságuk azonban katalizátorként fog hatni. A politikus úgy véli, az unió vonzó klubja rövidesen integrálhatja Bulgáriát, Romániát, valamint esedékes Horvátország, Törökország és Macedónia bekapcsolódása is. „Szívesen kerülném a nagy szavakat, de nem tehetem, az ország, amelyben élünk, ma még szuverén állam, amelyet nemzetközi szerződések alapján kitűzött, ellenőrzött határ fog közre. Önálló törvényhozása, népképviselete, tízmilliószáznéhányezer állampolgára van. Holnaptól a helyzet alapvetően megváltozik. 2004. május elsejétől Magyarország az Európai Egyesült Államok egyik tagállam, két égtáj felében nyíló, mostanitól belső határnak számító országmezsgyéjével, jogilag a magyar Országgyűlés fölött álló törvényhozó testülettel. Holnaptól egszerű magyar állampolgárokból európai polgárokká válunk” - ez a Magyar Nemzet állásfoglalása. A lap egyébként így címez: Történelmi nap. Amely „lángbetűkkel íratik be a magyar história aranykönyvébe”. A Magyar Hírlap Mádl Ferenc köztársasági elnök írását közli. Ebben ez olvasható: „A magyar nép évszázadok rettenetes tapasztalatai nyomán jutott el idáig. Gondolnunk kell mindazokra, akik ezt az utat egyengették. E történelmi pillanatban honfoglaló őseinktől kezdve valamennyiükre emlékezünk. Mindeközben Európa jelentette a társadalom fejlődésének sajátos, a szabadságra és egyenlőségre épülő útját, a keresztény örökséget, a humanizmust, a világ felfedezését, az európai kultúra elterjesztését, a néphatalom és a jogállam politikai formáinak megteremtését.” ■ S. P. Éjféltől házasság Vezető budapesti lapok az EU-csatlakozásról Ezerszámra készülnek az EU-s zászlók is Jó is, meg rossz is Változások a szlovákiai mindennapi életben Tudósítónktól A Magyarországon tapasztalthoz képest ugyan szerényebben, de azért Szlovákia-szerte is megünnepelték az EU-csatakozást. A május elseje utáni változások közül a kisembereket leginkább a határállépés érdekelte. Ez ugyanis mind Magyarország, mind pedig Ausztria felé ezentúl személyi igazolvánnyal lehetséges. A külügyminisztérium azért kérte az embereket, hogy egy ideig a biztonság kedvéért az útlevelüket is tartsák maguknál. Az igazi változás, a teljesen szabad és bárhol lehetséges határátlépés csak a schengeni egyezmény életbe lépése után várható, valamikor 2007-ben. Ezt főleg a szlovák-magyar határ mentén sérelmezik, mivel az uniós csatlakozás sem oldja meg a több mint tíz éve tartó határátkelőnyitási vitákat. Emiatt például a magyar fél húzódozása miatt használhatatlan Tajti-Cered átkelőn tüntettek az uniós csatlakozás alkalmából. A többi magyar-szlovák átkelőről azonban jó előre megüzenték a lakosságnak, hogy náluk még véletlenül sem lesz szükség többé a levélre. Fellélegeznek a magyarországi multikhoz vágyó dél-szlovákiai munkavállalók is, ezentúl nekik sem kell hónapokat várniuk az engedélyre, hanem azonnal beléphetnek a szlovákiaihoz képest sokkal jobb feltételeket kínáló cégekhez. A szlovák belügyi szervek az utóbbi hónapokban demonstrálni igyekeznek, hogy készek a schengeni határ védelmére. Ennek jegyében országszerte nagy razziákat tartanak az embercsempészet visszaszorítása érdekében. Az évek óta virágzó üzletág gengszterei azonban ezt nehezményezik, és ez már több helyen lövöldözésbe és nagy autós üldözésekbe torkollott. A határról elvezényelt vámhivatalnokok sem maradnak munka nélkül. Ők szintén járőrözni fognak, igaz, ezentúl csak a jövedéki adóval terhelt termékeket, főként a dohányt és az alkoholt ellenőrizhetik. A vállalkozók sem teljesen boldogok, hogy ezentúl nem kell vesződniük a vámkezeléssel. Helyette ugyanis megjelentek az uniós statisztikai rendszer nyomtatványai, amelyek jó részüknek még teljesen ismeretlenek. A csatlakozás előestéjén jelentették be, hogy valószínűleg sikerült pontot tenni a két ország által az unióba bevitt két nagy konfliktus egyikére. 1918-ban a Tokaji Borvidékből három falut Csehszlovákiához csatoltak. A vita főként azért dúlt, mert a szlovák oldalon a hagyományos területen kívül újabb 800 hektáron ültettek tokaji szőlőket. Az utóbbi évtizedben Magyarország volt a sikeresebb, mert miután az EU-ban levédette a Tokaji márkanevet, vert helyzetbe hozta a szlovák termelőket. A héten született megállapodás lényege, hogy egy 565 hektáros területen a magyar fél elismeri a szlovák tokaji borvidéket, a másik oldalon viszont a magyarországihoz hasonló minőségellenőrzési rendszert léptetnek életbe. Ezzel a két ország között csak egy nemzetközi méretű konfliktus marad, a bősi vízlépcső kérdése, ebben azonban a másfél év után áprilisban újraindult tárgyalásokon sem sikerült előbbre jutni. * TUBA Lajos 2004. május L. 2., 3.