Magyar Szó, 2004. május (61. évfolyam, 101-125. szám)

2004-05-01 / 101. szám

4 KITEKINTŐ kitekinto@magyar­szo.co.yu Atafic Megbékélés Tudósítónktól A fényes és felemelő aradi ünnepség után maradtak a lehangoló hétközna­pok. Maradt a hevenyészett, egyenetlen aszfaltcsík, amely az emlékmű­höz vezet, hogy a koszorúzók cipője ne ragadjon a sárba, a sárgás homok, amivel elfedték a pocsolyákat, kőhalmok a tér régi burkolatából. És miután az ünneplő tömeg betaposta a homokot, ismét a felszínre tört a sár, ami szintén ma­radt. Maradt a lehangoló környezet málladozó vakolatú házakkal, a térbe torkol­ló koszos, rendezetlen utcákkal, ezzel az egész szegényes miliővel, a tér egyik fe­lén pedig ott magasztosul Zala György halhatatlan alkotása, a Szabadság-emlék­mű, immár eredeti méltóságában. A másik oldalon pedig a román emlékmű ma­kettje, a dölyfös diadalív a román történelem megdicsőítéseként. És maradtak a kételyek: mitől lesz ebből megbékélés? Miféle megbékélés az, amelynek szimbolikus avatóünnepségéről az egyik fél, a román kormányfő - nyilvánvaló választási megfontolásokból - távol marad? Mi­féle megbékélés az, amelynek ódiumát Nastase miniszterelnök úr nem vállalja. Mert tudja, hogy az szavazatokba kerül. Mert ma még mindig népszerűtlen Ro­mániában egy többségi politikusnak a magyarbarátság. S ezzel számol a román kormányfő, s elküldi az ünnepségre kultuszminiszterét, Razvan Teodorescu aka­démikust. A közismert hordószónokot, aki képes egyazon beszédben akárminek a színét és visszáját is bebizonyítani. S aki egy évvel ezelőtt (amikor egyébként a kormányfő azért ellenezte az emlékmű helyreállítását, mert az sérti a román nép nemzeti érzületét) azt nyilatkozta Zala György világhírű alkotásáról, hogy eszté­tikailag nem üti meg a mércét. Mondta ezt az elvetélt művészettörténész, aki ezúttal zseniálisnak tartotta ugyanazt a műalkotást. És már nem hangoztatta azt, amit elvbarátai a magyarellenesség barikádjain (többek között Adrian Paunescu költő-szenátor) harsognak, hogy tudniillik a tizenhárom „gyilkos tábornok 1848- ban negyvenezer románt mészároltatott le Erdélyben”. Sőt, az árulózó és gyilko­­sozó ellentüntetőkhöz fordulva a mikrofonba harsogta a történelmi igazságot, miszerint a tábornokok egyike sem harcolt Erdélyben. Azt már nem fűzte hozzá, hogy a történelemhamisító kitaláció a hozzá hasonló „tudósok” műve, és csak a gyűlöletkeltésre szolgált. Ami persze ugyanúgy nem nyugtatta volna meg a maguk hazug igazát harso­­gókat, akik a gyűlöletüket hozták a térre, azt pedig ott ki kellett önteniük, s akár­mit is mondott Teodorescu vagy bárki emberfia, ők tovább árulóztak és gyilko­­soztak. Nos, ezekkel aztán ugyancsak nem lesz könnyű a megbékélés. Ezekkel, akik az ünnepség előtt azt nyilatkozták, hogy hiába állítják fel az emlékművet, ők úgyis lerombolják. Takarítsák el innen, mert annak Magyarországon a helye. A magyarokkal együtt. Az aradi Tűzoltók - mostantól magyar-román megbékélés (hogy lehet ezt le­írni egy tér neveként?) - tere elcsendesedett. Maradt a sár, az omladozó vakola­tú házak, s a lehangoló környezetben idegenül pompázó emlékmű. Amelyet be­borítottak a magyar és román nemzeti színű szalagokkal díszített koszorúk. Csak sejthető, mi lesz ezeknek a koszorúknak a sorsa. Félő, hogy nem érik meg a her­­vadást... Az emlékmű környékét pedig térfigyelő kamerák fogják pásztázni. Azok őr­ködnek majd a magyar-román megbékélés felett. ■ ORBÁN Ferenc A szlovákok egyötöde magyar fenyegetést érez A szlovákok 21,3 százaléka úgy ítéli meg, hogy Magyarország Szlovákia szá­mára fenyegetést jelent - derül ki egy fel­mérésnek az uniós csatlakozás küszöbén ismertetett adataiból. A Szlovák Tudományos Akadémia po­litikai tudományokkal foglalkozó intéze­te és a szlovák közszolgálati rádió média­kutató szakosztályának közös, 2241 sze­mély véleményére alapozott felmérése szerint a szlovákok több mint negyven százaléka úgy gondolja, hogy vannak or­szágok, amelyek Szlovákiára nézve fenye­getést jelentenek. Ezek sorában 21,3 százalékos mutató­val Magyarország áll az élen. A második helyet 18,4 százalékkal az Egyesült Álla­mok foglalja el. Ezután 6,7 százalékkal Irak, majd 3 százalékkal Oroszország kö­vetkezik a sorban. Szlovákia legjobb szövetségesének a megkérdezettek 49,5 százaléka Csehor­szágot tartja. A sorban 6 százalékkal az Egyesült Államok a második helyen áll, 5.6 százalékkal az oroszok következnek, 3.6 százalékkal pedig a németek zárják a sort. Az akadémia munkatársa, Gustav Krejcí sajtótájékoztatóján ismertetett adatokból kiderül, hogy az országon be­lül a nemzetalkotó szlovák többség ki­sebbségek általi fenyegetettségét a meg­kérdezettek 73,2 százaléka a romákban, 44,3 százaléka a szlovákiai magyarokban, 0,5 százaléka pedig a zsidókban látja megtestesülni. „Ebből világosan kiderül, hogy Szlo­vákiában az antiszemitizmus nem létező jelenség” - idézte a SITA hírügynökség Krejcít, aki szerint a fentiekből megálla­pítható, hogy „a szlovák közvéleményben nincsenek jelen az előítéletek”... Leomlik a goriziai „berlini fal” Leomlik az olasz-szlovén határon felhúzott goriziai „berlini fal”, amely több mint fél évszázadon keresztül kettéosztotta a várost. A La Repubblica olasz liberális napilap minapi beszámolója szerint a „goriziai falat” - amely tulajdonképpen egy vaskerítés - a főpályaudvar közelében tüntetik el május elsejére, az EU-bővítés napjára pár száz méteres szakaszon, de határrendészeti ellenőrzésének fenntartásával. Emellett a hatá­rellenőrzés a két nemzetközi átkelőn, illetve a kishatárforgalmi szakaszokon megma­rad. Az első világháborús csatákban­­ itt húzódott az isonzói front­­, valamint a II. vi­lágháborúban is jelentős károkat szenvedett várost 1945 májusában a 9. jugoszláv had­test vette be (665 goriziai tűnt el nyomtalanul), majd 40 nap után bevonultak a szö­vetségesek, s 1946-ban Gorizia visszakerült Olaszországhoz. Az olaszok, szlovének és részben osztrákok lakta határvárosban 1947-ben szó sze­rint leereszkedett a vasfüggöny, s a vasút, az egykori nagy vívmány a határon túlra ke­rült. A szörnyű vaskerítés kerteket, veteményeseket osztott ketté, a temetőben a sírok között halad. A goriziai megosztottság azért mégsem olyan, mint Berliné, csak néhány külső kerület maradt a túloldalon, a jugoszlávok itt építették fel Nova Goricát, a gyű­löletes vaskerítés, egy érthetetlen és ma már értelmét vesztett határ mögött. Az Európai Unióhoz most csatlakozó országokban sokszor fantasztikus törté­netek keringenek az EU-ról: olyan törté­netek, amelyeknek semmi közük a való­sághoz. E legendáknak közös jellemzője, hogy az EU-t irányító bürokrácia teljesen megbolondult, s mindenbe beleüti az or­rát, így például előírta, hogy a disznók­nak az Európai Unióban játékokat kell adni, nehogy „unatkozzanak”, hogy a görbe uborkákat nem lehet piacra dobni, mert nem teljesítik a szabványokat, vagy hogy - mint azt Magyarországon még mindig sokan hiszik - tilos lesz a házi disznóvágás. S hiába a helyi hatóságok, no meg az EU illetékes szerveinek felvilá­gosító munkája, ezekkel a tévhitekkel ne­héz harcba szállni, különösen, mert időn­ként a szenzációhajhász média is erősíti hatásukat állítólagos „leleplezéseivel”. Erre jó példa, hogy tavaly a legna­gyobb cseh kereskedelmi televízió, a Nova TV külön riportot szentelt annak a Tévhitek az EU-ról brüsszeli „rendeletnek”, amely szerint a disznóólakba játékokat kell tenni. Az ügy olyan hullámokat kavart, hogy az EU prá­gai képviselete hivatalos cáfolatra kény­szerült, leszögezve: erről szó sincs, az EU mindössze az állattartás minimális higié­niai követelményeit szabta meg. A Kelet- Közép-Európában terjedő rémhírek egyébként sokszor a nyugati média már rég lejárt „lemezeit” elevenítik fel: példá­ul az az állítás, hogy az uborkának telje­sen egyenesnek kell lennie, a brit bulvár­lap, az élesen EU-ellenes The Sun 1998 tavaszi, azóta már számtalanszor cáfolt „leleplezése” volt. A dolgok helyretételére az Európai Bizottság nemrégiben külön közleményt adott ki, kijavítva néhány közkeletű tév­­képzetet: leszögezte például, hogy a tag­államok engedélyezhetik a disznók, csir­kék, nyulak, kecskék házi vágását, ha ezen állatok húsa kizárólag tulajdonosaik házi fogyasztására szolgál. S az a cseh fé­lelem sem igaz, miszerint a krémes süte­ményeket higiéniai okokból ezentúl még a cukrászdákban is csak becsomagolva le­het tartani... Kétségtelen, hogy az európai szabá­lyozás időnként valóban túl bürokratikus, de ezek a legendák annyira eltúlozzák a valóságot, hogy az már teljesen abszurd­dá válik. Mindennek oka, hogy - mint egy francia szakértő nyilatkozta - az emberek félnek a változástól, identitásuk elveszté­sétől. Régebben az arisztokratákat, majd a tőkéseket, most pedig a technokratákat utálják, úgy vélve, hogy ezek nem ismerik a hétköznapi emberek gondjait, de mégis döntenek a nevükben. Egyébként az újonnan csatlakozó országokban sajátos egybeesés látható: az előbbi tévhitek ter­jesztői gyakran szilárdan hisznek egy má­sik legendában is, méghozzá abban, hogy a bővítés legfőbb célja Kelet-Európa gyar­matosítása a multik még nagyobb haszná­ra. (MTI) _____________ Budapest, április 30. A fejléc alatti teljes hasábokat meg­töltő címet a Népszabadság így indítja: Európa és Magyarország­­ együttélés után éjféltől házasság. A belső vezércikk Füzes Oszkár tollából olvasható: „Hurrá! Holnaptól bent vagyunk, és mielőtt bár­mit gondolni kezdünk az Európai Unió­­ról, jogos egy önfeledt Éljen! Önma­gunknak. Magyarország talán soha nem volt olyan külső biztonságban, belső sza­badságban, sosem állt akkora fejlődési lehetőség előtt, mint a holnapi csatlako­zással.” A napilap ugyanakkor közli Javi­er Solanának, az Európai Unió kül- és Tudósítónktól biztonságpolitikai főképviselőjének írá­sát is, aki szerzőként leszögezi: 2004. má­jus elsején tíz új tagállam csatlakozik az Európai Unióhoz, ez pedig történelme során a legn­agyobb bővítés, amelyet az unió valaha is egy ütemben végrehajtott. Solana szerint az újonnan csatlakozók­nak persze van mit pótolniuk a gazdasá­gi és társadalmi fejlettség tekintetében, tagságuk azonban katalizátorként fog hatni. A politikus úgy véli, az unió vonzó klubja rövidesen integrálhatja Bulgáriát, Romániát, valamint esedékes Horvátor­szág, Törökország és Macedónia bekap­csolódása is. „Szívesen kerülném a nagy szavakat, de nem tehetem, az ország, amelyben élünk, ma még szuverén állam, amelyet nemzetközi szerződések alapján kitű­zött, ellenőrzött határ fog közre. Önálló törvényhozása, népképviselete, tízmillió­­száznéhányezer állampolgára van. Hol­naptól a helyzet alapvetően megváltozik. 2004. május elsejétől Magyarország az Európai Egyesült Államok egyik tagál­lam, két égtáj felében nyíló, mostanitól belső határnak számító országmezsgyéjé­vel, jogilag a magyar Országgyűlés fölött álló törvényhozó testülettel. Holnaptól egszerű magyar állampolgárokból euró­pai polgárokká válunk” - ez a Magyar Nemzet állásfoglalása. A lap egyébként így címez: Történelmi nap. Amely „láng­betűkkel íratik be a magyar história aranykönyvébe”. A Magyar Hírlap Mádl Ferenc köztár­sasági elnök írását közli. Ebben ez olvas­ható: „A magyar nép évszázadok rettene­tes tapasztalatai nyomán jutott el idáig. Gondolnunk kell mindazokra, akik ezt az utat egyengették. E történelmi pilla­natban honfoglaló őseinktől kezdve va­lamennyiükre emlékezünk. Mindeköz­ben Európa jelentette a társadalom fej­lődésének sajátos, a szabadságra és egyenlőségre épülő útját, a keresztény örökséget, a humanizmust, a világ felfe­dezését, az európai kultúra elterjeszté­sét, a néphatalom és a jogállam politikai formáinak megteremtését.” ■ S. P. Éjféltől házasság Vezető budapesti lapok az EU-csatlakozásról Ezerszámra készülnek az EU-s zászlók­ ­ is Jó is, meg rossz is Változások a szlovákiai mindennapi életben Tudósítónktól A Magyarországon tapasztalthoz képest ugyan szerényeb­ben, de azért Szlovákia-szerte is megünnepelték az EU-csatako­­zást. A május elseje utáni változások közül a kisembereket legin­kább a határállépés érdekelte. Ez ugyanis mind Magyarország, mind pedig Ausztria felé ezentúl személyi igazolvánnyal lehetsé­ges. A külügyminisztérium azért kérte az embereket, hogy egy ideig a biztonság kedvéért az útlevelüket is tartsák maguknál. Az igazi változás, a teljesen szabad és bárhol lehetséges határátlépés csak a schengeni egyezmény életbe lépése után várható, valami­kor 2007-ben. Ezt főleg a szlovák-magyar határ mentén sérelme­zik, mivel az uniós csatlakozás sem oldja meg a több mint tíz éve tartó határátkelőnyitási vitákat. Emiatt például a magyar fél hú­­zódozása miatt használhatatlan Tajti-Cered átkelőn tüntettek az uniós csatlakozás alkalmából. A többi magyar-szlovák átkelőről azonban jó előre megüzenték a lakosságnak, hogy náluk még vé­­letlenül sem lesz szükség többé a levélre. Fellélegeznek a magyar­­országi multikhoz vágyó dél-szlovákiai munkavállalók is, ezentúl nekik sem kell hónapokat várniuk az engedélyre, hanem azon­nal beléphetnek a szlovákiaihoz képest sokkal jobb feltételeket kínáló cégekhez. A szlovák belügyi szervek az utóbbi hónapok­ban demonstrálni igyekeznek, hogy készek a schengeni határ vé­delmére. Ennek jegyében országszerte nagy razziákat tartanak az embercsempészet visszaszorítása érdekében. Az évek óta virágzó üzletág gengszterei azonban ezt nehezményezik, és ez már több helyen lövöldözésbe és nagy autós üldözésekbe torkollott. A ha­tárról elvezényelt vámhivatalnokok sem maradnak munka nél­kül. Ők szintén járőrözni fognak, igaz, ezentúl csak a jövedéki adóval terhelt termékeket, főként a dohányt és az alkoholt ellen­őrizhetik. A vállalkozók sem teljesen boldogok, hogy ezentúl nem kell vesződniük a vámkezeléssel. Helyette ugyanis megje­lentek az uniós statisztikai rendszer nyomtatványai, amelyek jó részüknek még teljesen ismeretlenek. A csatlakozás előestéjén jelentették be, hogy valószínűleg si­került pontot tenni a két ország által az unióba bevitt két nagy konfliktus egyikére. 1918-ban a Tokaji Borvidékből három falut Csehszlovákiához csatoltak. A vita főként azért dúlt, mert a szlo­vák oldalon a hagyományos területen kívül újabb 800 hektáron ültettek tokaji szőlőket. Az utóbbi évtizedben Magyarország volt a sikeresebb, mert miután az EU-ban levédette a Tokaji márka­nevet, vert helyzetbe hozta a szlovák termelőket. A héten szüle­tett megállapodás lényege, hogy egy 565 hektáros területen a magyar fél elismeri a szlovák tokaji borvidéket, a másik oldalon viszont a magyarországihoz hasonló minőségellenőrzési rend­szert léptetnek életbe. Ezzel a két ország között csak egy nem­zetközi méretű konfliktus marad, a bősi vízlépcső kérdése, eb­ben azonban a másfél év után áprilisban újraindult tárgyaláso­kon sem sikerült előbbre jutni. * TUBA Lajos 2004. május L. 2., 3.

Next