Magyar Szó, 2005. november (62. évfolyam, 257-282. szám)
2005-11-01 / 257. szám
2005. november 1., kedd A MTI reformáció emléknapja alkalmából ünnepi rendezvényt tartottak tegnap Budapesten, a Kiscelli utcai metodista templomban. A megemlékezéssel zárult az Országos Protestáns Napok ez évi programja. Az istentiszteleteket, konferenciákat és kulturális eseményeket magában foglaló kéthetes eseménysorozatot, az emléknap köré szervezve, tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Október 31-én világszerte arra emlékeznek: Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója, 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. A képen: Mádl Ferenc volt magyar államfő (jobbról a 3.) és felesége, Mádl Dalma, Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke mellett ült a protestáns kulturális esten a Budapest Kongresszusi Központban Szemet szúr a magyar párt tartós támogatottsága Bugár Béla az MKP lejáratásával gyanúsítja a szlovák titkosszolgálatot Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke azt gyanítja, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) azzal a szándékkal szivárogtat ki nem hiteles információkat, hogy a novemberben esedékes megyei és a jövő ősszel tartandó országos képviselő-választások előtt gyöngítse a túlságosan erős szavazóbázissal bíró magyar politikai erőt. Bugár erről vasárnap beszélt egy szlovák kereskedelmi televízióban. Jelezte: az MKP egyelőre csak feltételezésekre és következtetésekre hagyatkozik, de alaposan utánanéz a valóságnak. Ha a feltevés bebizonyosodik, akkor csak két lehetséges fejleményt tud elképzelni: vagy a titkosszolgálat vezérkarának kell mennie, vagy megbukik a kormány. Ugyanis ha a kabinet mégis eltűrné a feltételezett titkosszolgálati praktikákat, akkor az MKP kilép a koalícióból, amely nélküle nem lesz kormányképes. Bugár azonban nem feltételezi, hogy a pártját Mikulás Dzurinda kormányfő megrendelésére akarnák kompromittálni. Az ügy azzal kezdődött, hogy miután megengedhetetlen pénzügyi botrányok miatt meneszteni kellett a kormány két miniszterét, az ellenzék és a sajtó kikezdte az MKP egyik emberét, a mezőgazdasági tárca vezetőjét, Simon Zsoltot. Azzal vádolják, hogy egy évekkel ezelőtt eladott magánfarmjára korábban jogtalanul kapott támogatást. Az önmagát elfogadható érvekkel védő Simon mellett Bugár is kiáll, de az MKP vezetésében nem mindenki osztja a Simont védelmező véleményt - ismerte el nyilvánosan Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. Ezzel szemben a korrupcióellenes hivatal volt vezetője, Jozef Sátek tegnap a liberális SME hasábjain - hogy Simon tisztességét igazolja - ismertetett egy esetet, miszerint a miniszter egy ellene irányuló alaptalan feljelentés nyomán úgy tudott együttműködni a rendőrséggel, hogy ennek köszönhetően sikerült felszámolni egy milliárdos kárt okozó szervezett bűnügyet. Sátek nem titkolja: Simont és az MKP-t épp azok az időközben ellenzékbe szorult mohó politikusok támadják, akik annak idején a szlovák tőkésréteg létrehozásának fontosságát hirdető jelszavakkal kifosztották az országot, és a sajátjaik között osztották szét a százmilliárdos javakat, most meg ellenzékben, az elszegényedett tömegek nevében szószóló próféták szerepében tetszelegnek. Bugár vasárnap elhangzott szavaira reagálva a titkosszolgálat tegnap sajtóközleményben tagadta, hogy Simon Zsolt vagy annak időközben - agrárdotációk okán - lemondott államtitkára ügyében valaha is vizsgálódott volna, jóllehet, az agrártámogatások ügyében sok esetben igen, de Simon Zsolt és az államtitkár esetében nem merült fel a bűnügy gyanúja. Elemzők szerint az ügy azért dagad botránnyá, mert sokaknak nem tetszik, hogy a kormánykoalíció két szlovák pártja, a Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képes tartósan együttműködni magyar partnerével, ennek köszönhetően a kisebbségben kormányzó kabinet nem bukik meg, és a türelmetlen, hataloméhes erők előtt ezért nem nyílik meg a kormányzás lehetősége. Hozzáteszik azonban: végső soron egyetlen szlovák politikai erőnek sem tetszik, hogy ellentétben velük, az MKP-t eddig elkerülték a korrupciós botrányok. Mint ahogy azt sem nézik jó szemmel, hogy a magyar pártnak tartós a támogatottsága, ami az adott erőviszonyok között a következő választások után is a magyarok kormányzati pozícióját valószínűsíti. Ezt mi sem bizonyítja fényesebben, mint az, hogy a november végén esedékes megyei képviselő-választások végkifejlete érdekében - Pozsony megye kivételével - országszerte a legkülönfélébb szlovák koalíciók alakultak, amelyek nyíltan hirdetik, hogy a magyarok kiszorításának célját követve minden összeférhetetlenségüket készek félretenni. (MTI) Hét ország részvételével rendezték meg az elmúlt hétvégén a magyarországi Gyopárosfürdőn a XV. Nemzetközi Solymásztalálkozót. A négynapos rendezvényen nyilvános vadászatokon főleg apróvadakra reptették madaraikat a solymászok. A képen: Sági Oszkár szirti sasát repteti MTI ROMÁNIA Két újabb madártetemben azonosítottak H5-vírustörzset Két újabb madártetemben azonosítottak H5-vírustörzset Romániában - jelentette be tegnap a bukaresti mezőgazdasági minisztérium. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a madárinfluenza H5 jelű vírusával fertőződött meg egy vadliba és egy hattyú. Ezek az egyedek az ország délkeleti részén pusztultak el. A hattyút a Duna-deltában levő Razim tóban találták, a vadlibát pedig a Constanta megyei Vadul Oii falu mellett, a Fekete-tenger partján - közölte Gratiela Gheorghe. A minisztérium szóvivője elmondta, hogy további nagy-britanniai vizsgálatok kellenek annak megállapítására, hogy a H5 vírustörzsön belül az emberre is veszélyes H5N1 vírusról van-e szó, amely a Duna-deltában már három, az ország északkeleti részében pedig egy helyen okozta madarak pusztulását. Hozzátette azonban, hogy több száz további vizsgálat már negatívnak bizonyult ilyen szempontból. (MTI/AFP) stafia // kitekinto@magyarszo.co.yu KITEKINTŐ 3 Megkoszorúzták gróf Tisza István szobrát Debrecenben Gróf Tisza István néhai miniszterelnökre emlékeztek halálának 87. évfordulóján tegnap Debrecenben, nagyerdei szobránál. Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő a reformációról is megemlékezett Tisza István szobránál, mivel az egykori miniszterelnök „megingathatatlan nemzeti elkötelezettsége, alkotmányos politikai meggyőződése, minden cselekedete mélyen megélt református hitéből táplálkozott”. A szónok beszédében több alkalommal is párhuzamot vont az egykori és a jelenlegi miniszterelnök között: „Tisza István számára az ország és a nemzet iránti hűségnél, lojalitásnál nem létezett igazabb és szentebb ügy. (...) Tisza István számára egyszerűen elképzelhetetlen lett volna az, amit a magyar miniszterelnök 2004-ben tett, azaz a határon kívülre rekedt magyarság megtagadására szólítani fel.” Pósán László beszédében utalt arra: „Tisza István idejében fontosnak tartották, hogy egyetemet alapítsanak Debrecenben, s ehhez komoly forrásokat rendeljenek.” „Ma a felsőoktatási intézmények a csőd szélén egyensúlyoznak, és kifizetéseik átütemezésére kényszerülnek” - tette hozzá. A fideszes politikus szerint az országban ismét „sok a hívság, szaporodnak a nyomorúságok”, ezért „ha egyházi értelemben már nem is, de a politika és a társadalom morális állapota, értékrendje, nemzeti identitása és világfelfogása szempontjából ismét kívánatos lenne egyfajta reformáció”. (MTI) Román pénzek Huszeinnek Tizenegy cég keveredett korrupcióba az Olajat élelemért program keretében Tizenegy román cég fizetett csaknem 1,5 milliárd dolláros jutalékot a Szaddám-rezsimnek iraki üzletkötések fejében. Az ügyben több politikus is érintett: állítólag Dan Ioan Popescu gazdasági miniszter az akkor állami tulajdonban levő Petrom Országos Kőolajipari Társaságot is be akarta vonni az üzletbe. De felmerült a jelenlegi román kormány pénzügyminiszterének, Sebastian Vladescunak a neve is. A magánkézben levő Rompetrol 96 millió dollár értékű, négymillió hordó kőolaj felvásárlásáért háromnegyed milliárd dolláros „pótilletéket” fizetett a Szaddám-rezsimnek iraki üzletkötések fejében. Több százezer dollárnyi jutalékot küldött Irakba a Petrotub, a Romtek Special Industries, az Upet és az Upetrom is - derül ki Paul Volcker, az Amerikai Szövetségi Bank volt vezetője által készített összeállításból, amely az Irak elleni embargó idején, az Olajat élelemért program keretében korrupcióba keveredett cégek listáját tartalmazza. Az ügy érdekessége, hogy a listán a Román Munkáspárt titkárának, Cristian Nicolaenak a neve is szerepel. Ő egymillió hordós kőolajeladást közvetített egy svájci cégnek. Az ügynek politikai vonatkozásai is vannak, a hírek szerint ugyanis a szociáldemokraták kormányzása idején Dan Ioan Popescu gazdasági miniszter arra akarta rávenni az akkor teljes mértékben állami tulajdonban levő Petrom Országos Kőolajipari Társaságot, hogy maga is kapcsolódjék be az üzletbe. Ezt azonban Mihai Tanasescu akkori pénzügyminiszter meghiúsította. De érintett Sebastian Vladescu, a jelenlegi román kormány pénzügyminisztere is, aki az üzletkötések idején az Upetrom kőolajtársaság igazgatótanácsi tagja volt. A Rompetrol elnöke, Dinu Patriciu cáfolta, hogy törvénytelenséget követett volna el. Azt elismerte, hogy fizetett irakiaknak, de az nem pótilleték vagy jutalék volt, csak az üzletkötés többletköltségeit fedezte. Ilie Botos főügyész bejelentette: a lista áttanulmányozása után eldönti, vizsgálatot indítanak-e az ügyben. (MNO) SZLOVÁKIA a legfőbb ügyész az újnáci párt betiltásáért A szlovák újnáci párt, a Szlovák Testvéri Közösség (SP) betiltására tett javaslatot a legfőbb ügyész tegnap Pozsonyban, a legfelsőbb bírósághoz fordulva. Dobroslav Trnka indoklása szerint a szlovákiai városokban rendre erődemonstrációkat rendező párt alapszabályzata, programja és tevékenysége ellenkezik az alkotmánnyal, az ország jogrendjével és a Szlovákia által aláírt nemzetközi egyezményekkel. A párt vezetőjét, akit a hívei csak „Vezérnek” szólítanak, vasárnap Rózsahegyen (Ruzomberok) vette őrizetbe a rendőrség, mert számos korábbi akciója után szombaton a Pozsonyhoz közeli Modoron (Módra) antiszemita és idegengyűlölő eszméket hirdető röplapokat osztogattak aktivistái. Kotléba és mintegy kétszáz embere az egykori fasiszta szlovák állam félkatonai szervezete, a Hlinka-gárda egyenruháit utánzó öltözékben vonul egy-egy város utcáira, és ott katonai terpeszben strázsálnak, vagy masíroznak. A rendőrség eddig semmit nem tett ellenük, mert akcióikat a gyülekezési törvényben rendelteknek megfelelően mindig előre bejelentették. Szombaton azonban galgóci (Hlohovec) akciójuk során az egyiküknél fegyvert találtak, Modoron pedig gumibotokat is használva szorították ki őket a rendőrök a városból, majd két nő ellen a röplapok miatt vádat emeltek. Ez a vasárnap őrizetbe vett „Vezér” esetében is várható. Az újfasiszta párt fekete egyenruhásai tavasszal Rozsnyóra vonultak, és az ott évtizedek múltán felállított Kossuth-szobrot leköpdösve követelték annak eltávolítását, a nyáron pedig Révkomáromban masíroztak, és ott Trianont éltetve szócsatába keveredtek a trianoni döntést válaszul szidalmazó Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű magyarországi szervezet néhány emberével. Az utóbbiak közül kettőt a rendőrség előállított, majd a szlovák ügyészség a közelmúltban további intézkedésre az ügyüket átadta a magyar hatóságoknak. A Szlovák Testvéri Közösség tevékenységének felülbírálását augusztus végén a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti képviselője, Gál Gábor indítványozta a legfőbb ügyésznél és a belügyminiszternél. Ugyanezzel a szándékkal emelt ellenük panaszt az Emberek a Rasszizmus Ellen (LPR) nevű szlovák civil szervezet is. (MTI) Zuschlag János feljelenti a HVG-t és a Magyar Nemzetet Zuschlag János, az MSZP volt országgyűlési képviselője feljelentést tesz a HVG és a Magyar Nemzet ellen, mert azok szerinte alaptalan állításokat fogalmaztak meg vele kapcsolatban - erről a politikus tegnap tájékoztatta az MTI-t. A HVG című hetilap legutóbbi számában írt arról, hogy a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt a rendőrség nyomozást indított több kiskunhalasi alapítvány ellen. A HVG nyomán az ügyről a Magyar Nemzet című napilap is hírt adott. Zuschlag János az MTI-nek cáfolta a lapok állításait. Sérelmezte, hogy az újságírók a véleménye megkérdezése nélkül említették meg a nevét a rendőrségi eljárás kapcsán. A politikus közölte, hogy a médiumok kiadói és a cikkért felelős újságírók ellen feljelentést tesz.