Magyar Szó, 2005. december (62. évfolyam, 283-308. szám)

2005-12-01 / 283. szám

2005. december 1., csütörtök Az orvoshiányra nincs megoldás? Az EU-hoz való csatlakozással kiszaba­dult a szellem a palackból. Külföldön nemcsak a fizetés vonzó, hanem a kórhá­zak, rendelők felszereltsége is. Noha az uniós csatlakozás óta mást sem lehet halla­ni, minthogy a Nyugatra vándorló orvosok miatt kritikus hiány lesz gyógyítókból Ma­gyarországon, az Egészségügyi Minisztéri­umtól kapott adatok szerint valójában egy­re kevesebb az üres orvosi állás. Legalább­is ez derül ki a Központi Statisztikai Hiva­tal kimutatásából - írja a Magyar Hírlap. Becslések szerint pillanatnyilag kéte­zer orvos hiányzik a rendszerből. A kór­házakban 1325 betöltetlen álláshely van, a járóbeteg-ellátásból több mint ötszáz, a háziorvosiból hetven orvos hiányzik. En­nél frissebb adat még nincs, ám a tenden­cia mit sem változott - állítja Huszár And­rás, a szaktárca főosztályvezetője. Persze azt a minisztérium sem állítja, hogy minden rendben volna, sőt. A házi gyermekorvosok zöme például annyira idős, hogy jó részük öt-hat éven belül nyugdíjba megy. A helyzetet akkor sem lehetne orvosolni, ha felpörgetnék az „utánpótlás-nevelést”, hiszen egy orvos ki­képzése nyolc-tíz évig tart. Számos más te­rületen is hasonló a helyzet. A Magyar Orvosi Kamara nyilvántartása szerint nyolcezer orvos a nyugdíjkorhatár köze­lében van, vagy már át is lépte azt. Ezekben a szakmákban három-négy éven belül krízishelyzet alakul ki, ha to­vább odázzák az ágazat struktúrájának átalakítását, vagyis bizonyos értelemben az egészségügy reformját. „E nélkül a jö­vő nehéznek tűnik” - mondta Huszár András. Szerinte Magyarországon relatív orvoshiány van. Ez annyit tesz: átszerve­zéssel meg lehetne oldani a gondok na­gyobb részét. A hiányszakmák közös jellemzője, hogy tipikusan hálapénzmentesek. Hi­szen az orvoshiány oka a szakma alacsony presztízse és túl hierarchikus volta mel­lett egyértelműen az alulfizetettség. Per­sze nyilván szerepet játszik az is, hogy a rendszerváltás környékén némileg csök­kentették az orvosi egyetemekre felvehe­tő hallgatók számát. 2004-ig folyamato­san csökkent a létszámkeret, majd az idei tanévben százhatvan fővel nőtt. A tárca tervei szerint a 2006/2007-es tanévben hatvanhat fővel több orvostanhallgató ül­het be az egyetemi padsorokba. Nem kis részben az itthoninál akár tízszer magasabb fizetés lehetősége az, ami nyugati határainkon túlra hajtja a magyar doktorokat. Eddig 1026-an kér­ték ki a külföldi munkavállaláshoz szük­séges igazolásokat, a minisztérium szerint háromszázra rúghat azoknak a száma, akik valóban elmentek. Eközben mind­össze kilencven orvos jött külföldről, el­sősorban Romániából, Magyarországra. Huszár András ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy legalább háromszor annyi gyógyító dolgozik háromszor-ötszö­­rös bérért orvoslátogatóként különböző gyógyszercégeknél, mint amennyit eddig az EU-csatlakozás elvitt. Különbségekről konkrétan Ágoston András fogadta az EU megfigyelőket Ágoston András tegnap Temerinben fogadta Sir-Katrine Leh­troe és Gilbert von Haugovitz EU megfigyelőket. A belg­rádi megfigyelőket elsősorban a három­párti kezdeményezés, valamint a VMSZ és a kezdeményezők közötti különbségek érdekelték. A VMDP elnöke rámutatott arra, hogy a három vajdasági párt úgy mérte fel, hogy az eddigi két sikertelen próbál­kozás után, most harmadszor is fel kell ajánlani a szerb kormánynak, hogy a vaj­dasági magyarok nyílt és megoldatlan kérdését megfelelő autonómiaformákkal oldja meg. A három kezdeményező párt és a VMSZ között a különbség az, hogy Kasza József pártja egyelőre nem kíván kezde­ményezni, mert úgy véli, hogy majd egy­szer, ha Szerbia EU-csatlakozása idősze­rűvé válik ez a kérdés is megoldódik. Ágoston szorgalmazta továbbá, hogy nem szabad a végtelenbe kitolni a garan­tált parlamenti helyekkel kapcsolatos kö­vetelés megvitatását sem. A VMDP bízik abban, hogy Ahtisaari ENSZ-tárgyaló nem hagyja figyelmen kívül a hárompár­ti kezdeményezést és a kisebbségi auto­nómia dolgában figyelembe veszi a recip­rocitás elvét. Lenni vagy nem lenni? Az MDF utóbbi évekbeli ténykedései sokak számára rejtélyes talányt jelente­nek, hiszen a pártot sorozatosan hagyta el számos ismert személyiségük. Ezáltal a párt olyan mértékben takaréklángon működik, hogy még azoknak is komo­lyan el kell gondolkodniuk azon, hogy kik is alkotják a jelenlegi MDF-et, Dávid Ibolyán és Herényi Károlyon kívül, akik rendszeresen foglalkoznak a politiká­val. Természetesen maradtak még néhá­­nyan, például Boross Péter egykori mi­niszterelnök még mindég elő-elő bukkan a háttérből, és elmondja kritikus, de leg­több esetben cseppet sem reményt keltő instrukcióit. Bár ő is azok közé tartozik, akik többet bírálják a Fideszt és az MSZP- t, mint a saját pártjukat. Pedig lehetséges, hogy alapvető és a jövő évi választások kapcsán a párt életké­pességét és jövőjét meghatározó problé­mák vannak a belső környezetben. 2002 után még jómagam is azt hit­tem, hogy ez egy kidolgozott és átgondolt stratégia, mármint az, hogy elhatárolód­ni a Fidesztől, kihasználni a baloldali saj­tó látszólagos szimpátiáját (főként Dávid Ibolya irányában) és megpróbálni meg­szólítani a semlegesebb szavazókat, azaz erőteljesen független középpártként mu­tatkozni. Ez az ötlet, ha egyáltalán léte­zett már akkor, elég laikusnak tűnt, hi­szen Magyarországon is kialakult és meg­szilárdult a többségi demokrácia, avagy a két nagy pártból álló többségi elven mű­ködő rendszer, azaz a nyertes mindent visz a választásokon, a másik nagy párt pe­dig bizonyos ideig tartó válságba kerül, a kis pártok pedig egyre jelentéktelenebbé válnak. Természetesen az MDF ezt nem akar­ja, és ez érthető is, hiszen logikus, hogy minden párt saját elképzeléseiben hisz, és főként saját közösségével akar hata­lomhoz jutni. De kérdés, hogy minden áron érde­mes-e követni egy vagy esetleg két ember stratégiáját egy olyan pártban, mely is­mert volt a csapatmunkáról. Azt már évekkel ezelőtt borítékolni lehetett, hogy Lezsák Sándor és a hasonló gondolkodá­súak előbb-utóbb elszakadnak, vagy aho­gyan történt, leszakítják őket. Gémesi György esete pedig szintén azt mutatja, hogy a párt egyre inkább hierarchikusab­­bá válik, a plurálisabb gondolkodás he­lyett, amire Dávid Ibolyáék nemigen haj­lanak. Gémesi kétségtelenül húzóember, és nem igazán becsülik meg. A konfliktus legközvetlenebb oka az lehet, hogy Gé­mesi Györgynek és az MDF-es tagságnak, valamint a szavazók nagy részének egyál­talán nem tetszik a Fidesszel szembeni ál­landó hadakozás és a rejtélyes közeledés (valóságos vagy nem valóságos?) a szocia­listák felé. Tény, hogy az semmiképpen sem ad okot a bizalomra, hogy Földi László, a párt néhány hónapja kinevezett kam­pányfőnöke is távozott, amit Herényi Ká­roly azzal indokolt, hogy néhány kérdés­ben nem értettek egyet. Bár nagyon fur­csának találom, hogy választás előtt az egyik bizalmi ember, avagy a kampányst­ratégiát irányító személy, nem személye­sen, hanem sms-ben közli, hogy nem csi­nálja tovább. De lehet, hogy el sem kezd­te igazán? Talán ő sem tudott kiigazodni azon, hogy mit is akar a pártvezetőség. Ez is arra utal, hogy az MDF-et már igazán nehéz elhelyezni, azaz behatárol­ni a politikai palettán, a szavazók pedig szeretik tisztán látni a helyzetet. Az azonos mértékű távolságtartás a két nagy párttól és ideológiától pedig jól láthatóan nem hoz szavazatokat. ■ TALPAI Lóránt Mambó kitekinto@magyar­szo.co.yu KITEKINTŐ 3 Szili az uniós vezetőknél lobbizott az autonómiákért Szili Katalin levélben kérte az uniós intézmények vezetőit, hogy segítsék elő a tagállamokban a különböző autonómia­formák megvalósításakor figyelembe ve­endő alapelvek kialakítását. A magyar országgyűlés elnöke kiemel­te: annak ellenére, hogy a tagállamok ha­táskörében van a területükön élő kisebb­ségekre vonatkozó szabályozás kialakítá­sa, a kisebbségekhez tartozó személyek jogai, mint fontos európai értékek, euró­pai dimenziót is felölelnek. Szili kiemel­te: az Európai Unió a maga eszközeivel mindent tegyen meg ezen értékeknek az érvényre juttatása érdekében az unión belül, valamint a stabilizációs és társulási folyamat, illetve az európai szomszédság­politika keretében is, hozzájárulva ezzel a regionális, illetve az egész kontinensre ki­­terjedő stabilitáshoz és biztonsághoz. A házelnök a Kárpát-medencei Ma­gyar Képviselők Fórumának szeptemberi találkozóján elfogadott állásfoglalást tol­mácsolta az európai uniós vezetőknek. y Úri kedvtelés vagy természetvédelem? Vadászbalesetektől hangos a magyar sajtó Budapesti tudósítónktól Légikatasztrófák alkalmával, amikor több százban mérik a halálos áldozatok szá­mát, szokták azt mondani a szakemberek, hogy „igen, ez valóban szörnyű, de nem a légi forgalom a veszélyes, ezek csak kirívó esetek, éves szinten a közutakon sokkal töb­ben veszítik életüket, mint repülőgépek ba­leseteiben”. Akárhogy vesszük is, annak, aki az adott tragédiában veszíti el szerette­it és rokonait, nem jelent vigaszt a statisz­tika. Hasonló a helyzet a vadászbalesetek­kel is: az öt idei szerencsétlenséget a ma­gyar sajtó felkapta, s egyáltalán nem biz­tos, hogy minden esetben „helyi értékén” kezeli a témát. Urbán Árpád szocialista honatyát szombaton a Balassagyarmat és Érsekvad­­kert közötti vadászterületen érte a végze­tes, szívtájéki lövés. Testvérbátyja lőtte le a Nógrád megyei MSZP-s országgyűlési képviselőt, aki a vadászaton történt bale­set után a kórházban meghalt. A rendőr­ség szóvivője szerint a­k­k­ek nem lát­ták egymást, miközben hajtották a vada­kat. Amikor a vaddisznók kiszaladtak a földútra, az idősebb testvér oldalra for­dulva lőtt, és öccsét találta el. Gyakorlat nélkül, néhány tízezer fo­rintért fegyverhez és vadászati joghoz le­het jutni Magyarországon. A vadászenge­dély megszerzéséhez a jelentkezőknek nem kell sokkal komolyabb feltételeket teljesíteniük, mint a hajtási jogosítvány­hoz. Az állami vadászvizsgának van elmé­jén és gyakoribb része is, s ez utóbbinál, a főfeladatnál 25 korongból az „átmenő osztályzathoz” elég mindössze tízet elta­lálni. Amint ez megvan, az általános or­vos szinte azonos feltételek alapján adja ki a fegyverviselési engedélyt, mint a gép­­járművezetői jogosítványhoz. Ehhez a rendőrség teszi hozzá a lőfegyvertartási engedélyt, s már mehet is a jelentkező, vagy ekkor már az újdonsült vadász­pus­kát vásárolni. Jelenleg ötvenezer főre te­szik a Magyarországon vadászengedéllyel rendelkező személyek számát. Egy nemrég készült közvélemény-ku­tatás eredményei szerint a magyar közvé­lemény 90 százaléka szerint szükség van a vadászatra. Azért is érdekes ez az adat, hi­szen a vadászokról a hétköznapi sztereo­típiáknak köszönhetően általában úgy­ szoktunk gondolkodni, mint gonosz em­berekről, akik megölik a szegény, ártat­lan állatokat. A terített asztalnál, az őz­paprikás mellett ücsörögve azonban min­dez már ritkán jut eszünkbe, s a vaddisz­nó is igazi ínyencségnek számít. A globa­lizációnak köszönhetően pedig ma már könnyűszerrel megvásárolhatjuk a sarki boltban is, vagy a legközelebbi hipermar­ketben a recept szerint vadas mártással készülő kengurucomb hozzávalóit is. Nem véletlen hát, hogy a vadászok számára sem közömbös, hogy a közvéle­mény hogyan ítéli meg őket. Nagyon so­káig ők is abban a tudatban éltek, mond­ják, hogy a társadalom vadász- és vadásza­tellenes, ennek mondott azonban ellent az imént említett közvélemény-kutatás. A reprezentatív mintán végzett kutatást ké­szítő cég jelentésében leírta: „...úgy látják az emberek, hogy a vadászok egyensúlyfenntar­tói a természetben, körültekintően hasznosítják a vadállományt, gondozzák és etetik az állato­kat - és nem csupán a vadászható fajokat -, segítik a természet tisztán tartását; a döntő többség (97 százalék) minősítő különbséget tesz a vadász és az orvvadász között; a megkérde­zettek több mint fele (61 százalék) értékes, szó­rakoztató, de legalábbis közömbös tevékenység­nek tartja ezt (sport, kikapcsolódás, felüdülés­pihenés, természetvédelem, munka vagy üzleti tevékenység). A lakosságnak mindössze 6 szá­zaléka ítéli el a vadászatot (ölés, agresszió). ”A közvélemény-kutatók elemzései arra utal­nak, hogy a városokban élő lakosság kö­rében, tehát az urbánus közegben kifeje­zettebb a vadászat negatív megítélése, míg vidéken, a „természetközeli helyen és kö­rülmények között” élő populáció soraiban elfogadottabb, mert ők közvetlenül látják és tapasztalják a vadászok tevékenységét. „A legnagyobb elismerésnek talán azt lehet te­ Mécs Imre MSZP-s színekben „Én így döntöttem, mert úgy gondol­tam, hogy egyrészt a szociálliberális el­vek, másrészt pedig ‘56 képviselete na­gyon fontos” - indokolta döntését a poli­tikus. Mint mondta, eredeti elképzelése szerint közös SZDSZ-MSZP jelöltként kí­vánt volna indulni a főváros I. kerületé­nek 1-es számú választókörzetében. A li­berális párt helyi szervezete támogatta a képviselő egyéni jelölését, azt az SZDSZ ügyvivői testülete is jóváhagyta, a közös jelöltséget azonban nem támogatta a ve­gyes körzetben szintén jelölési joggal bí­ró II. kerületi szervezet - részletezte a képviselő. Az SZDSZ egyik alapítójaként szá­mon tartott politikus hangsúlyozta: sem­milyen körülmények között nem lép be más pártba. Hozzátette: döntését hétfőn este a II. kerületi csoportgyűlésen jelen­tette be, és a frakció keddi ülésén tájé­koztatta a képviselőtársait is. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke sze­rint sajnálatos, hogy Mécs Imre a szocia­listák színeiben indul jövőte é­kinteni, hogy az emberek 12 százaléka - spon­tán módon - kifejezetten természetvédelemnek tekinti a vadászatot”- teszik hozzá az elem­zők. A vadászoknak Magyarországon több szervezetük is van: a legnagyobb hagyo­mányú Országos Magyar Vadászati Véd­egylet (OMVV), az ugyancsak sokéves múlttal rendelkező Magyar Vadászok Or­szágos Szövetsége (MAVOSZ), és az Or­szágos Magyar Vadászkamara (OMVK). A legnagyobb hagyományokkal rendelke­zőnek mondott, új OMV 1989-ben kezdte meg működését, hogy a megyei szervezetein keresztül képviselje a vadá­szatra jogosult személyek és a vadásztársa­ságok érdekeit. A szervezet történetét azonban a XIX. századig, a kiegyezésig vezetik vissza: „kicsi volt a vadászterület mi­nimális nagysága (100 hold), kevés helyen folyt vadgazdálkodás, elterjedt volt az orvva­dászat­­ és ezen az 1872-es vadászati törvény sem tudott érdemben változtatni. Ilyen körül­mények között érlelődött meg egy országos egye­sület létrehozásának a gondolata. Az OMV 1881-ben alakult, elnöke if. gr. Nádasdy Fe­renc lett, alelnöke Keleti Károly." Az elmúlt néhány esztendőben az Or­szágos Magyar Vadászkamara taglétszáma mintegy tízezer fővel gyarapodott. Az 1998-ban jegyzett 45 300-hoz képest tavaly már 54 550-en voltak. 2004-ben a 3570 hi­vatásos vadász mellett 50 930 férfi és 1187 nő alkotta a sportvadászok taglétszámát. Nem kell hát csodálkoznunk azon sem, hogy szakosodott utazási irodák ter­mészetesen a vadászturizmust is propa­gálják. Egyik reklámjukban például Oroszországba csalogatják a magyar va­dászokat, melynek „ember által még háborí­tatlan tájain, természetes élőhelyükön” va­dászhatnak: jávorszarvasra és óriásmedvé­re Kamcsatkán, Jakutföldön, őzbakra Ir­­kutszkban, Barnaulban, siketfajdra, med­vére, farkasra és vaddisznóra a hatalmas ország más tájain. Valódi tragédia hát, ami Urbán Árpád szocialista képviselővel történt szomba­ton, mégis erős túlzásnak tűnik a baleset kapcsán azonnal a vadászat veszélyessége miatt vészharangot kongatni, hiszen ez­zel a tevékenységgel foglalkozni sohasem volt egy életbiztosítás. Az idei öt halálos vadászbaleset kapcsán felmerült túlzások, amelyek arra hivatkoznak, hogy ez meg­haladja az évente „megszokott” két-há­­rom esetet, ugyancsak furcsán hatnak, ha a közutakra és a magyar sofőrök már le­­gendálisan rossz vezetői „stílusára” gon­dolunk, vagy ha a hajléktalanok jutnak ízünkbe, akik telente egy éjszaka alatt ebben fagynak meg. S hiába változott a statisztikák és a közvélemény-kutatások szerint a vadászat országos megítélése, hiába az ízletes őz­­paprikás és egyebek, talán az OMVK tag­­étszámának ugrásszerű növekedése is­­ra utalhat, hogy bizony a rendszerváltás után felkapaszkodott újgazdagok köré­ben valóban amolyan „úri kedvtelés”, és az ,úrhatnámság nagyzolása” a vadászat. Ta­­án ez is az egyik oka lehet annak, hogy egyre gyakrabban szólnak vadászbalese­­tekről a hírek. A kivételnek persze ezúttal djár a tisztelet! ■ s-K Léphart Pál

Next