Magyar Szó, 2006. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2006-07-01 / 150. szám
2006. július 1., 2., szombat-vasárnap Mexikó Latin-Amerikáról dönt Előretörőben van a baloldal Latin- Amerikában - az utóbbi hónapokban ez lett a nemzetközi élet egyik jellemző új mozzanata és került az érdeklődés középpontjába azért, mert most vasárnap elnököt választanak Mexikóban. Már korábban baloldali elnök volt Argentínában, Brazíliában, Ecuadorban és Venezuelában. A múlt év végén baloldali győzelem született Bolíviában, Chilében, Panamában, majd a sorozat februárban folytatódott Costa Ricán, Haitin, márciusban Uruguayban és Salvadorban, áprilisban Peruban, májusban Dominikán, és a jelek szerint így lesz ez az év végéig. Az egyetlen kivétel Kolumbia, ahol a jobboldal megőrizte pozícióit. És a helyzetre jellemző, hogy ezt az irányzatot még a baloldallal nem rokonszenvezők is kedvező fordulatnak tekintik, mert a helyzet bizonyos megnyugvását és egyfajta stabilitást hozó baloldali kormányzattal szemben két alternatíva létezik: vagy a teljes zűrzavar- amelynek számos előjele van, onnan kezdve, hogy Bolíviában a mostani (első indián) elnök megválasztása előtt a tömegek dühének feltörése két elnököt kergetett el, azon át, hogy a térségben sok gerillaháború folyik, addig, hogy a brazíliai Sao Paolóban négy napig tartott és több mint 100 halálos áldozattal járt a rendőrség és a fegyveres bandák közti harc, vagy a bizonytalan kimenetelű, már eredménytelennek bizonyult diktatúra. A helyzet ilyen alakulását a szakértők két tényezővel magyarázzák. Egyrészt azzal, hogy Latin-Amerikában - ahol korábban is a világ legtöbb országánál szembetűnőbb volt a szegények és a gazdagok közti szakadék - az elsők között érlelődött meg az ellenállás a globalizálódásnak (a „vadprivatizálás", a kiszolgáltatottság, kirekesztettség stb. formájában érezhető) a tömegek helyzetére gyakorolt káros hatásával szemben. Elsősorban azért, mert a lakosság 43 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, ami azzal párosul, hogy a teljes kilátástalanság állapotába kényszerített afrikai tömegekkel szemben számukra felcsillan a változtatás lehetősége. Másrészt - latin-amerikai sajátosságként - napjainkra megérlelődött az őslakosság, az indiánok öntudatra ébredése, érdekképviseletének kialakulása az eltökéltséggel, hogy változtatnak az évszázados elnyomással teremtett helyzetükön. A lakosságnak ez a része több országban csak jelentéktelen kisebbség (Kolumbiában a 92 népcsoport a lakosságnak csak 2,25 százalékát teszi ki), de a kontinens jelentős részében már lényeges tényezőt jelentenek (számarányuk a mexikói 13 százaléktól a bolíviai 62 százalékig terjed). A mexikói elnökválasztást e baloldali előretörés helyzetében tartják. Mexikó azonban sajátosságokat mutat, már azzal is, hogy a kontinens egyik legtarkább országa. Nem kimondottan azért, mert több mint 50 indián nyelvet beszélnek a területén, hanem inkább azzal, hogy a legteljesebben mutatja a mai modern és a tegnapi elmaradott társadalom keveredését. 10 milliós lakosú fővárosa modern nagyváros, fejenkénti 10 100 dolláros jövedelmével sok európai országot megelőz, az USA-val és Kanadával teremtett szabadkereskedelem révén a globalizálódásba legjobban bekapcsolódottak közé tartozik. És közben megőrizte a múlt nyomait. Visszatérő rémálma a világ fejlődésének irányvonalait és a világpolitika stratégiáját kutatóknak, hogy Latin-Amerikában jelentkezik egy olyan karizmatikus vezető, aki a tömegeket megmozgató erővé tudja gyúrni az isteneiknek embert áldozó aztékok kemény rendjének, az akkor a fehér ember civilizációját sok tekintetben felülmúló maga civilizációnak és az árucsere helyébe az állami elosztást állító inka társadalomnak az ötvözetéből kialakult ideológiát, utópiát. Mert ez az ember olyan felfordulást és vihart kavarna a világban, mint Lenin a kommunizmus, Hitler a faji tisztaság, Khomeini a mohamedán fundamentalizmus elméletével és gyakorlatával. A baloldal erősödésének minden újabb bizonyítékában is annak jelét keresik, hogy nem indult-e meg ennek az eszmeáramlatnak, a globalizálódás elleni mozgalomban a mostani zűrzavar helyett „rendet teremtő” új ideológiának a kialakulása. Az ambíció már megvan: a venezuelai Chávez - a világgazdaság kialakulása első áldozatát képező indiánokat megmozgató Moralesnak a támogatásával - már megpróbál a mozgalom nemzetközi vezetőjévé lenni. (Ehhez, a Szovjetuniót utánozva, a kőolajból származó jövedelmet a „tábornak” a támogatásához is felhasználja, segíti még a New York-i Bronx szegényeit is.) De ez még nem latin-amerikai jelenség, hisz a kontinensen előbb még a kétfajta baloldaliság közti csatát is meg kell vívni. Most ugyanis Chávez és Morales populistának minősíthető (nem kell elfelejtenünk, hogy a populizmus szülőföldje Latin-Amerika, és ősapja az argentin Peron baloldaliságával szemben ott áll a klasszikus baloldal is. A szakszervezeti brazil, a szocialista chilei, a népfrontos uruguayi, a szociáldemokrata perui baloldal is. A mexikói elnökválasztást az teszi különlegessé és a fenti irányzatokat figyelembe véve az egész világot érintő eseménnyé, hogy a baloldal „chávezista” szárnyának jelöltje győzhet, és ezzel az egész kontinensre érvényesen eldöntheti az irányzat további sorsát. A perui elnökválasztás második fordulója már a két baloldalnak az összecsapása volt, hogy ott Ollanta Humalával, a „perui Chávezzal” szemben a szociáldemokrata Alan Garcia győzzön. Mexikóban a hat jelölt közül csak kettőnek van esélye: a mostani elnök pártjának színeiben induló Felipe Calderonnak és a Demokratikus Forradalmi Párt „chávezista” jelöltjének, Andrés Manuel López Obradornak. ■ BÁLINT István Léphart Fái Mim Sió kulfold@magyar-szaco.yu KÜLFÖLD 3 A TERRORIZMUS ELLENI HÁBORÚ ELLENÉRE Az elnökre is érvényes a törvény Bush veszített a legfelsőbb bíróságon A guantánamói foglyokat nem lehet törvénytelen eljárással elintézni (Tudósítónk jegyzete) Washington, jún. 30. Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága csütörtökön úgy döntött, hogy a Bush-kormányzat által felállított különleges katonai törvényszék nem intézkedhet a terrorizmus elleni háborúban foglyul ejtett személyek ügyében, mert az eljárás ellentétes az amerikai katonai törvényekkel és a hadifoglyokról szóló genfi egyezményekkel. Az első reakciók szerint ez komoly csapás George Bush, Dick Cheney alelnök és Donald Rumsfeld védelmi miniszter eddigi politikájára.Az említett testületet két évvel ezelőtt hozta létre az amerikai kormány, amikor a legfelsőbb bíróság egy korábbi döntéssel arra kötelezte, hogy dolgozzon ki egy eljárást a rendkívüli módon foglyul ejtett és eredetileg minden törvényes bánásmód alól kivételezett rabok ügyében. A kubai Guantánamo támaszponton és más, ismeretlen helyen évek óta raboskodó muzulmánok eddig semmiféle törvényes védelemben nem részesülhettek, ugyanakkor a hadifoglyokra vonatkozó nemzetközi előírásokat sem alkalmazták rájuk. A nemzetközi közvélemény legnagyobb része, mint ismeretes, rég elítélte az amerikai kormányzatnak ezt a viszonyulását, és legutóbb Bécsben meg Pesten olvasták ezt Bush fejére az európai vezetők. Az iraki háború ellenfelei az USA- ban is régóta firtatják az ügyet, de az amerikai jobboldal legnagyobb része kitartott amellett, hogy Bushnak jogában áll bármilyen eszközzel „védelmezni az országot”. Az 5:3 arányban meghozott döntés most azt mutatja, hogy az eljárás mégsem törvényes, és hogy a legfelsőbb instanciában az amerikai igazságszolgáltatásnak mégis van ereje ahhoz, hogy a politikusok szerint rendkívülinek nevezett időkben is betartassa a törvényesség alapjait. „A bíróság kötelessége békében és háborúban egyaránt - áll a döntés indoklásában - az, hogy fenntartsa a polgári szabadságjogok alkotmányos garanciáit.” A legfelsőbb bíróság döntése azért is figyelemre méltó, mert azt egy konzervatív többségű bíróság hozta meg. Bush elnök legújabb kinevezettje, Samuel Alito a döntés ellen szavazott, John Roberts, a bíróság elnöke azonban, akit szintén Bush nevezett ki, kénytelen volt kivételezni magát, mert korábbi bírói minőségében egyszer már döntött - akkor az elnök javára - ebben az ügyben. De még ha szavazott volna is, akkor sem alakul másként az eredmény. A 450 guantánamói fogoly - és a többiek, akiknek sem számát, sem fogvatartási helyét nem teszi közzé az amerikai hadsereg - ügyének az a lényege, hogy sem hadifogolyként, sem rendes gyanúsítottként nem kezeli őket az amerikai kormány, mert mindkét esetben olyan szabályok vonatkoznának rájuk, amelyekkel Bushék nem értenek egyet, és amelyek alapján nem lehetne sem bűnösségüket bebizonyítani, sem időtlen időkig fogva tartani őket. Különösen értelmetlen dolog 5 évvel az afganisztáni villámháború befejezése után, amikor már régen törvényesen megválasztott kormány tartja - állítólag - kezében a kabuli hatalmat, semmit sem tenni az ott foglyul ejtett személyek sorsával. Egyeseket közülük például egészen közönségesen pénzért vették meg az amerikai katonák az afganisztáni törzsi vezérektől: elméletileg bárki megkötözhette ellenfelét, és a terrorizmussal kapcsolatos akármilyen váddal átadhatta azt az amerikaiaknak, akik akár 25 ezer dollárt is fizettek személyenként. A 185 oldalas döntés legfontosabb eleme amerikai szemmel nézve az, hogy a kormánynak tudtára adta a legfelsőbb bíróság, hogy nem kivételezheti magát a törvények alól. Ha a háború hevében történhetnek is túlkapások, a végrehajtó hatalom akkor is köteles az első csaták csillapodtával elszámolni arról, miféle „szabályokat” alkalmaz, és betartja-e az amerikai törvényeket. Ebben az esetben a legfelsőbb bíróság - logikus és az egyetlen törvényes módon - az amerikai törvények részének tekintette végre a genfi egyezményeket is, hiszen azokat az EgyesültÁllamok aláírta és becikkelyezte. Egyes kommentátorok szerint a bíróság végre Bush szemébe mondta, hogy mégiscsak választott elnöknek, nem pedig „koronázatlan császárnak” kell tekintenie magát. Még egyes republikánus törvényhozók is üdvözölték a döntést, ám a Fehér Ház - előre látható módon - igyekezett azonnal kisebbíteni annak jelentőségét. Tony Snow szóvivő szerint a döntés „nem gyengíti az elnök helyzetét, és egyáltalán nem fogja megváltoztatni azt, hogy a lehető legagresszívabban igyekszünk megállítani a terroristákat, mielőtt újra ránk támadhatnának”. ■ PURGER Tibor Érettségi bizonyítvány?S zerdán, július 5-én általános választásokat tartanak Macedóniában. Mivel a volt jugoszláv tagköztársaság jelentős erői még mindig nemzetállamnak tekintik magukat - miközben a lakosság nemzeti összetétele olyan politikai tényezővé vált, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni a választások tétje elemzők szerint az, hogy Macedónia bebizonyítja: érett és demokratikus állam, vagy összeomlik. Hivatalos adatok szerint a lakosság 27 százaléka, nem hivatalosan egyharmada albán. A 2001. évi fegyveres felkeléskor három jogos követeléssel állt elő: az albán nyelv hivatalos használata, a lakosság részarányának megfelelő képviselet az állami intézményekben és olyan demokráciamodell bevezetése, amely megakadályozza valamely nemzet kirekesztését. Sem Tirana, sem Prishtine nem támogatta a fegyveres harcot - mint például Belgrád a horvátországi vagy bosznia-hercegovinai szerbeket a háborúban -, azt követelték a macedóniai albán vezetőktől, hogy vessenek véget az összetűzésnek, és epilógusként 2001. augusztus 13-án aláírták az ohridi megállapodást. A jelenlegi hatalomban részesülő többségi albán párt, a DUI, azóta nem sokat tett az ohridi elvek érvényesítéséért, sőt most, ahogyan éleződött a választási kampány, egyre több incidenst provokált, és különféle trükkökkel, látványosan csábítja át más, kisebb albán pártok képviselőit. Mindezt azért, mert komoly ellenzéke alakult ki saját népességének soraiban, a rendkívül népszerű és köztiszteletnek örvendő Arben Xhaferi vezette DPA. A hatalmon levő macedón szociáldemokrata SZDSZ helyzete sem jobb. Minden közvélemény-kutatás már hónapok óta az ellenzék vezető pártjának, a konzervatív VMRO-DPMNE-nek a győzelmét vetíti előre. A helyzetet még inkább súlyosbítja, hogy nemrégiben híveivel kivált és új pártot alapított Tito Petkovszki, aki vezetőségi tag is volt. A szociáldemokratákat és albán koalíciós partnereiket is azzal vádolják, hogy egykori kommunisták, akik felett eljárt az idő, ezért voltak képtelenek eddig is rendezni a nemzeti kérdést, pedig annak halogatása vagy elhallgatása nem megoldás, sőt tartós politikai válság forrása. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy Macedónia 1991. évi függetlenné válásakor is a macedón hatalom bárki megkérdezése nélkül hirdette ki államivá a nemzeti szimbólumokat. Abban mindenesetre sokan egyetértenek, hogy Macedóniának (akárcsak a térség sok más új államának) új emberekre van szüksége az „elhasznált” politikusok helyett. Az persze más kérdés, mennyire új az a VMRO-DPMNE, amelynek az előző ciklusban történt kormányzása alatt számos visszaélés, gyanús privatizálási eset, korrupció stb. történt. Most - kényelmes ellenzéki pozícióból - természetesen ugyanezzel vádolja a szociáldemokratákat. Akik többet is tehettek volna a négy év alatt a törvényesség érvényesítésének érdekében egyetlen kirakatpernél, amelynek végén elítélték a volt belügyminisztert. Valószínűleg okkal, de nem túl meggyőzően. Macedónia az európai integrálódás útján élvezi az USA, a NATO, az EU... támogatását, de azért sok gondját magának kell megoldania. Ezek közé tartozik a kisebbségek helyzetének megszilárdítása, hiszen Macedóniában nemcsak macedónok és albánok élnek, de törökök, romák, bosnyákok, szerbek és mások is. Súlyos teher és sok energiát von el a macedón ortodox egyház kérdése is, amelynek önállóságát sem a görög, sem a szerb egyház - melyhez tartozik - nem akarja elismerni. Sajnos,,sem az európai integráció, sem az életszínvonal növekedése nem elég ahhoz, hogy ezek a kérdések megoldódjanak, vagy legalább veszítsenek fontosságukból. Különösen kis népeknél. A szerdai általános választásokon a legfrissebb közvélemény-kutatások adatai szerint a VMRO-DPMNE a szavazatok 25,90 százalékára számíthat, míg a jelenleg hatalmon levő SZDSZM csupán 17,20 százalékra. Az albán jelöltek közül az ellenzéki Menduh Thaqi kapja a legtöbb szavazatot, 56 %-ot. A VMRODPMNE már nyíltan kínálja is neki a koalíciót. Egyelőre a megkérdezettek 57,40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy élni fog szavazati jogával, és kevéssel több mint 20 százaléknak nincs szándékában szavazni. És hogy kire lehet? Az említett komoly politikai tényezőkön kívül még 29 párt és koalíció, valamint két önálló lista kínál csaknem 2700 jelöltet a parlamentbe, a szobrányébe, amely 120 férőhelyes. A választásokon 6000 hazai és külföldi megfigyelő ügyel majd a törvényességre. ■ PÁSICS Márta