Magyar Szó, 2006. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2006-07-01 / 150. szám

2006. július 1., 2., szombat-vasárnap Mexikó Latin-Amerikáról dönt E­lőretörőben van a baloldal Latin- Amerikában - az utóbbi hóna­pokban ez lett a nemzetközi élet egyik jellemző új mozzanata és került az érdeklődés középpontjába azért, mert most vasárnap elnököt választa­nak Mexikóban. Már korábban balol­dali elnök volt Argentínában, Brazíliá­ban, Ecuadorban és Venezuelában. A múlt év végén baloldali győzelem szü­letett Bolíviában, Chilében, Panamá­ban, majd a sorozat februárban foly­tatódott Costa Ricán, Haitin, március­ban Uruguayban és Salvadorban, áp­rilisban Peruban, májusban Domini­kán, és a jelek szerint így lesz ez az év végéig. Az egyetlen kivétel Kolumbia, ahol a jobboldal megőrizte pozícióit. És a helyzetre jellemző, hogy ezt az irányzatot még a baloldallal nem ro­­konszenvezők is kedvező fordulatnak tekintik, mert a helyzet bizonyos meg­nyugvását és egyfajta stabilitást hozó baloldali kormányzattal szemben két alternatíva létezik: vagy a teljes zűrza­var- amelynek számos előjele van, on­nan kezdve, hogy Bolíviában a mosta­ni (első indián) elnök megválasztása előtt a tömegek dühének feltörése két elnököt kergetett el, azon át, hogy a térségben sok gerillaháború folyik, ad­dig, hogy a brazíliai Sao Paolóban négy napig tartott és több mint 100 halálos áldozattal járt a rendőrség és a fegy­veres bandák közti harc­­, vagy a bi­zonytalan kimenetelű, már eredmény­telennek bizonyult diktatúra. A helyzet ilyen alakulását a szakértők két tényezővel magyarázzák. Egyrészt az­zal, hogy Latin-Amerikában - ahol ko­rábban is a világ legtöbb országánál szembetűnőbb volt a szegények és a gaz­dagok közti szakadék - az elsők között érlelődött meg az ellenállás a globali­zálódásnak (a „vadprivatizálás", a kiszol­gáltatottság, kirekesztettség stb. formá­jában érezhető) a tömegek helyzetére gyakorolt káros hatásával szemben. El­sősorban azért, mert a lakosság 43 szá­zaléka él a szegénységi küszöb alatt, ami azzal párosul, hogy a teljes kilátástalan­­ság állapotába kényszerített afrikai tö­megekkel szemben számukra felcsillan a változtatás lehetősége. Másrészt - la­tin-amerikai sajátosságként - napjaink­ra megérlelődött az őslakosság, az in­diánok öntudatra ébredése, érdekkép­viseletének kialakulása az eltökéltség­gel, hogy változtatnak az évszázados el­nyomással teremtett helyzetükön. A la­kosságnak ez a része több országban csak jelentéktelen kisebbség (Kolum­biában a 92 népcsoport a lakosságnak csak 2,25 százalékát teszi ki), de a kon­tinens jelentős részében már lényeges tényezőt jelentenek (számarányuk a mexikói 13 százaléktól a bolíviai 62 szá­zalékig terjed). A mexikói elnökválasztást e balol­dali előretörés helyzetében tartják. Mexikó azonban sajátosságokat mutat, már azzal is, hogy­ a kontinens egyik leg­tarkább országa. Nem kimondottan azért, mert több mint 50 indián nyel­vet beszélnek a területén, hanem in­kább azzal, hogy a legteljesebben mu­tatja a mai modern és a tegnapi elma­radott társadalom keveredését. 10 mil­liós lakosú fővárosa modern nagyváros, fejenkénti 10 100 dolláros jövedelmé­vel sok európai országot megelőz, az USA-val és Kanadával teremtett szabad­kereskedelem révén a globalizálódás­ba legjobban bekapcsolódottak közé tartozik. És közben megőrizte a múlt nyomait. V­isszatérő rémálma a világ fejlő­désének irányvonalait és a világ­­politika stratégiáját kutatóknak, hogy Latin-Amerikában jelentkezik egy­ olyan karizmatikus vezető, aki a töme­geket megmozgató erővé tudja gyúrni az isteneiknek embert áldozó aztékok kemény rendjének, az akkor a fehér ember civilizációját sok tekintetben fe­lülmúló maga civilizációnak és az áru­csere helyébe az állami elosztást állí­tó inka társadalomnak az ötvözetéből kialakult ideológiát, utópiát. Mert ez az ember olyan felfordulást és vihart kavarna a világban, mint Lenin a kom­munizmus, Hitler a faji tisztaság, Kho­meini a mohamedán fundamentaliz­mus elméletével és gyakorlatával. A baloldal erősödésének minden újabb bizonyítékában is annak jelét keresik, hogy nem indult-e meg ennek az esz­meáramlatnak, a globalizálódás elleni mozgalomban a mostani zűrzavar he­lyett „rendet teremtő” új ideológiának a kialakulása. Az ambíció már megvan: a venezue­lai Chávez - a világgazdaság kialakulá­sa első áldozatát képező indiánokat meg­mozgató Moralesnak a támogatásával - már megpróbál a mozgalom nemzetkö­zi vezetőjévé lenni. (Ehhez, a Szovjetu­niót utánozva, a kőolajból származó jö­vedelmet a „tábornak” a támogatásához is felhasználja, segíti még a New York-i Bronx szegényeit is.) De ez még nem la­tin-amerikai jelenség, hisz a kontinen­sen előbb még a kétfajta baloldaliság köz­ti csatát is meg kell vívni. Most ugyanis Chávez és Morales populistának minő­síthető (nem kell elfelejtenünk, hogy a populizmus szülőföldje Latin-Amerika, és ősapja az argentin Peron­ baloldali­­ságával szemben ott áll a klasszikus ba­loldal is. A szakszervezeti brazil, a szo­cialista chilei, a népfrontos uruguayi, a szociáldemokrata perui baloldal is. A mexikói elnökválasztást az teszi különle­gessé és a fenti irányzatokat figyelembe véve az egész világot érintő eseménnyé, hogy a baloldal „chávezista” szárnyának jelöltje győzhet, és ezzel az egész konti­nensre érvényesen eldöntheti az irány­zat további sorsát. A perui elnökválasztás második for­dulója már a két baloldalnak az össze­csapása volt, hogy ott Ollanta Humalá­­val, a „perui Chávezzal” szemben a szo­ciáldemokrata Alan Garcia győzzön. Mexikóban a hat jelölt közül csak kettő­nek van esélye: a mostani elnök pártjá­nak színeiben induló Felipe Calderon­­nak és a Demokratikus Forradalmi Párt „chávezista” jelöltjének, Andrés Manuel López Obradornak. ■ BÁLINT István Léphart Fái Mim Sió kulfold@magyar-szaco.yu KÜLFÖLD 3 A TERRORIZMUS ELLENI HÁBORÚ ELLENÉRE Az elnökre is érvényes a törvény Bush veszített a legfelsőbb bíróságon­­ A guantánamói foglyokat nem lehet törvénytelen eljárással elintézni (Tudósítónk jegyzete) Washington, jún. 30. Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága csütörtökön úgy döntött, hogy­ a Bush-kormányzat által felállított különleges katonai törvényszék nem intézked­het a terrorizmus elleni háborúban foglyul ejtett személyek ügyében, mert az eljárás ellentétes az amerikai katonai törvényekkel és a hadifoglyokról szóló gen­fi egyezményekkel. Az első reakciók szerint ez komoly csapás George Bush, Dick Cheney alelnök és Donald Rumsfeld védelmi miniszter eddigi politikájá­ra.­Az említett testületet két évvel ezelőtt hozta létre az amerikai kormány, ami­kor a legfelsőbb bíróság egy­ korábbi döntéssel arra kötelezte, hogy dolgozzon ki egy eljárást a rendkívüli módon foglyul ejtett és eredetileg minden törvényes bánásmód alól kivételezett rabok ügyében. A kubai Guantánamo támaszpon­ton és más, ismeretlen helyen évek óta raboskodó muzulmánok eddig semmi­féle törvényes védelemben nem részesülhettek, ugyanakkor a hadifoglyokra vo­natkozó nemzetközi előírásokat sem alkalmazták rájuk. A nemzetközi közvélemény legnagyobb része, mint ismeretes, rég elítélte az amerikai kormányzatnak ezt a viszonyulását, és legutóbb Bécsben meg Pesten ol­vasták ezt Bush fejére az európai vezetők. Az iraki háború ellenfelei az USA- ban is régóta firtatják az ügyet, de az amerikai jobboldal legnagyobb része ki­tartott amellett, hogy Bushnak jogában áll bármilyen eszközzel „védelmezni az országot”. Az 5:3 arányban meghozott döntés most azt mutatja, hogy az eljárás még­sem törvényes, és hogy a legfelsőbb instanciában az amerikai igazságszolgálta­tásnak mégis van ereje ahhoz, hogy a politikusok szerint rendkívülinek neve­zett időkben is betartassa a törvényesség alapjait. „A bíróság kötelessége békében és háborúban egyaránt - áll a döntés indoklásában - az, hogy fenntartsa a pol­gári szabadságjogok alkotmányos garanciáit.” A legfelsőbb bíróság döntése azért is figyelemre méltó, mert azt egy konzer­vatív többségű bíróság hozta meg. Bush elnök legújabb kinevezettje, Samuel Alito a döntés ellen szavazott, John Roberts, a bíróság elnöke azonban, akit szintén Bush nevezett ki, kénytelen volt kivételezni magát, mert korábbi bírói mi­nőségében egyszer már döntött - akkor az elnök javára - ebben az ügyben. De még ha szavazott volna is, akkor sem alakul másként az eredmény. A 450 guantánamói fogoly - és a többiek, akiknek sem számát, sem fogva­­tartási helyét nem teszi közzé az amerikai hadsereg - ügyének az a lényege, hogy sem hadifogolyként, sem rendes gyanúsítottként nem kezeli őket az ame­rikai kormány, mert mindkét esetben olyan szabályok vonatkoznának rájuk, ame­lyekkel Bushék nem értenek egyet, és amelyek alapján nem lehetne sem bű­nösségüket bebizonyítani, sem időtlen időkig fogva tartani őket. Különösen ér­telmetlen dolog 5 évvel az afganisztáni villámháború befejezése után, amikor már régen törvényesen megválasztott kormány tartja - állítólag - kezében a kabuli hatalmat, semmit sem tenni az ott foglyul ejtett személyek sorsával. Egyeseket kö­zülük például egészen közönségesen pénzért vették meg az amerikai katonák az afganisztáni törzsi vezérektől: elméletileg bárki megkötözhette ellenfelét, és a terrorizmussal kapcsolatos akármilyen váddal átadhatta azt az amerikaiaknak, akik akár 25 ezer dollárt is fizettek személyenként. A 185 oldalas döntés legfontosabb eleme amerikai szemmel nézve az, hogy a kormánynak tudtára adta a legfelsőbb bíróság, hogy nem kivételezheti magát a törvények alól. Ha a háború hevében történhetnek is túlkapások, a végrehaj­tó hatalom akkor is köteles az első csaták csillapodtával elszámolni arról, miféle „szabályokat” alkalmaz, és betartja-e az amerikai törvényeket. Ebben az esetben a legfelsőbb bíróság - logikus és az egyetlen törvényes módon - az amerikai törvények részének tekintette végre a genfi egyezményeket is, hiszen azokat az Egyesült­­Államok aláírta és becikkelyezte. Egyes kommentátorok szerint a bíróság végre Bush szemébe mondta, hogy mégiscsak választott elnöknek, nem pedig „koronázatlan császárnak” kell tekin­tenie magát. Még egyes republikánus törvényhozók is üdvözölték a döntést, ám a Fehér Ház - előre látható módon - igyekezett azonnal kisebbíteni annak jelen­tőségét. Tony Snow szóvivő szerint a döntés „nem gyengíti az elnök helyzetét, és egyáltalán nem fogja megváltoztatni azt, hogy a lehető legagresszívabban igyek­szünk megállítani a terroristákat, mielőtt újra ránk támadhatnának”. ■ PURGER Tibor ­ Érettségi bizonyítvány?S­ zerdán, július 5-én általános válasz­tásokat tartanak Macedóniában. Mivel a volt jugoszláv tagköztár­saság jelentős erői még mindig nem­zetállamnak tekintik magukat - miköz­ben a lakosság nemzeti összetétele olyan politikai tényezővé vált, melyet nem le­het figyelmen kívül hagyni a válasz­tások tétje elemzők szerint az, hogy Ma­cedónia bebizonyítja: érett és demokra­tikus állam, vagy összeomlik. Hivatalos adatok szerint a lakosság 27 százaléka, nem hivatalosan egyhar­­mada albán. A 2001. évi fegyveres fel­keléskor három jogos követeléssel állt elő: az albán nyelv hivatalos használa­ta, a lakosság részarányának megfelelő képviselet az állami intézményekben és olyan demokráciamodell bevezetése, amely megakadályozza valamely nemzet kirekesztését. Sem Tirana, sem Prishtine nem támogatta a fegyveres harcot - mint például Belgrád a horvátországi vagy bosznia-hercegovinai szerbeket a hábo­rúban -, azt követelték a macedóniai al­bán vezetőktől, hogy vessenek véget az összetűzésnek, és epilógusként 2001. au­gusztus 13-án aláírták az ohridi megál­lapodást. A jelenlegi hatalomban része­sülő többségi albán párt, a DUI, azóta nem sokat tett az ohridi elvek érvénye­sítéséért, sőt most, ahogyan éleződött a választási kampány, egyre több inci­denst provokált, és különféle trükkök­kel, látványosan csábítja át más, kisebb albán pártok képviselőit. Mindezt azért, mert komoly ellenzéke alakult ki saját népességének soraiban, a rendkívül nép­szerű és köztiszteletnek örvendő Arben Xhaferi vezette DPA. A hatalmon levő macedón szociálde­mokrata SZDSZ­ helyzete sem jobb. Minden közvélemény-kutatás már hóna­pok óta az ellenzék vezető pártjának, a konzervatív VMRO-DPMNE-nek a győ­zelmét vetíti előre. A helyzetet még in­kább súlyosbítja, hogy nemrégiben hí­veivel kivált és új pártot alapított Tito Petkovszki, aki vezetőségi tag is volt. A szociáldemokratákat és albán koalíciós partnereiket is azzal vádolják, hogy egy­kori kommunisták, akik felett eljárt az idő, ezért voltak képtelenek eddig is ren­dezni a nemzeti kérdést, pedig annak halogatása vagy elhallgatása nem megol­dás, sőt tartós politikai válság forrása. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy Ma­cedónia 1991. évi függetlenné válásakor is a macedón hatalom bárki megkérde­zése nélkül hirdette ki államivá a nem­zeti szimbólumokat. Abban mindeneset­re sokan egyetértenek, hogy Macedó­niának (akárcsak a térség sok más új ál­lamának) új emberekre van szüksége az „elhasznált” politikusok helyett. Az per­sze más kérdés, mennyire új az a VMRO-DPMNE, amelynek az előző cik­lusban történt kormányzása alatt számos visszaélés, gyanús privatizálási eset, kor­rupció stb. történt. Most - kényelmes el­lenzéki pozícióból - természetesen ugyanezzel vádolja a szociáldemokratá­kat. Akik többet is tehettek volna a négy év alatt a törvényesség érvényesítésének érdekében egyetlen kirakatpernél, amelynek végén elítélték a volt belügy­minisztert. Valószínűleg okkal, de nem túl meggyőzően. Macedónia az európai integrálódás útján élvezi az USA, a NATO, az EU... támogatását, de azért sok gondját magá­nak kell megoldania. Ezek közé tartozik a kisebbségek helyzetének megszilárdí­tása, hiszen Macedóniában nemcsak ma­cedónok és albánok élnek, de törökök, romák, bosnyákok, szerbek és mások is. Súlyos teher és sok energiát von el a ma­cedón ortodox egyház kérdése is, amely­nek önállóságát sem a görög, sem a szerb egyház - melyhez tartozik - nem akar­ja elismerni. Sajnos,,sem az európai in­tegráció, sem az életszínvonal növeke­dése nem elég ahhoz, hogy ezek a kér­dések megoldódjanak, vagy legalább ve­szítsenek fontosságukból. Különösen kis népeknél. A szerdai általános választásokon a legfrissebb közvélemény-kutatások ada­tai szerint a VMRO-DPMNE a szavaza­tok 25,90 százalékára számíthat, míg a jelenleg hatalmon levő SZDSZM csupán 17,20 százalékra. Az albán jelöltek közül az ellenzéki Menduh Thaqi kapja a leg­több szavazatot, 56 %-ot. A VMRO­­DPMNE már nyíltan kínálja is neki a ko­alíciót. Egyelőre a megkérdezettek 57,40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy élni fog szavazati jogával, és kevéssel több mint 20 százaléknak nincs szándékában sza­vazni. És hogy kire lehet? Az említett komoly politikai tényezőkön kívül még 29 párt és koalíció, valamint két önálló lista kínál csaknem 2700 jelöltet a parlamentbe, a szobrányébe, amely 120 férőhelyes. A vá­lasztásokon 6000 hazai és külföldi megfi­gyelő ügyel majd a törvényességre. ■ PÁS­ICS Márta

Next