Magyar Szó, 2010. március (67. évfolyam, 48-74. szám)

2010-03-01 / 48. szám

4 BELFÖLD belfold@magy­arszo.com □□ HETI KÖRKÉRDÉSÜNK Figyelemmel kíséri Ön a téli olimpiai játékokat? Nem (270 szavazat) Igen (117 szavazat) Csupán bizonyos sportágakat (72 szavazat) Kizárólag a magyar vonatkozású eseményeket (45 szavazat) Csak a szerb sportolók teljesítményeit (10 szavazat) (A magyarszo.com olvasóinak szavazatai alapján) Sportnemzeti kisebbség Fél éve talán, hogy szívem és elmém sugallata ellenére igazat adtam Sneza­­na Samardzic Markovicnak (SSM), Szerbia sportminiszterasszonyának, amikor azt találta mondani, hogy nem vagyunk sportnemzet. Sem előbb, sem utóbb nem egyeztünk semmiben sem, sőt azt tartom róla, hogy még véletlenül sem a legjobb megoldás a posztra, hogy a sportért Szerbiában semmit sem tett, és le merném fogadni, hogy mandátuma idején nem is fog. Azóta sem tudom, persze, hogy SSM Szerbia összlakosságát egy nemzetnek tartja, ha pedig mégse, akkor csak egy nevében beszél, így vagy úgy, egyetér­tettem vele, de egy kikötéssel: a szerb is sportra termett nemzet, mint bármelyik másik, s elvben, a sport terén, semmiben sem marad le a világ többi nemzete mögött, kivéve azt, hogy - s ebben azért mégsem teljesen egyedülálló a világon - saját sportjáért egyszerűen nem képes érdemlegeset tenni. Nem képes sport­­politikát alapítani és részleteiben kitervezni és végrehajtani, nem képes a közös érdekek szem előtt tartására a sport és testnevelés terén, csupán egy, a káoszra hasonlító helyzetet tudott teremteni, amelyben tetszőleges a sport támogatása és teljesen véletlenségszerű az eredményesség, amely tetejében még minden logikának is ellentmond. Nem csodálom ezért, hogy az ebben az országban élők nagy része, füg­getlenül a nemzeti hovatartozástól, teljesen vagy részben elfordul a sporttól és szervezett testneveléstől. Logikus következményként nagy mértékben csök­ken a „karosszék szurkolók” száma is, hisz a dopping, az anyagi és erkölcsi jellegű botrányok erősen növekedő száma, a sportlétesítmények egyrészt silány állapota, másrészt hozzáférhetetlensége, a média, elsősorban a tévéadók szak­­avatatlansága és szurkolói beállítottsága a sporttal ellentétes irányba tereli a potenciális „vevőt”. Valamivel fokozottabb a meglepetésem, hogy a sportra termett nemzetek kö­zött világméretekben is előkelően helyezett magyarok szintén a teljes közösség irányvonalát tartják. Sportolni itt nem igazán érdekes és értelmes nekik, derül ki például abból is, hogy a szerbiai élsportban évről évre csökken a magyarok száma. Hol vannak már azok az idők, amikor itt Szeles Mónikák, Horváth Ist­vánok, Mester Gyulák, Harangozó Vilmosok, Kocsis Terézek, Stadler Terézek, Lőrinc Lászlók, Sterbik Árpádok, Véger Máriák, hogy tovább már ne is soroljam, jelentkeztek, nevelkedtek és arattak? Hogy nincsenek, azért SIM és a hasonlók is felelősek. Az itteni magyarság, a jelek szerint, már nézőként és szurkolóként sem vevő az országos szintű és részben a világsportra sem. Hogy ezt felmérjem, nekem semmi szükségem sem volt az e heti ankétra, ez csak megerősítette a vé­leményem, hisz nagyon elég volt az is, hogy a múltkor, amikor lapunk rovata be­lépőjegyeket kínált fel a Vojvodina-Barceloneta euroligás vízilabda mérkőzésre, mindössze egy érdeklődő akadt. Ezzel szemben 1996-ban, amikor a Vojvodina röplabdázói Európa egyik legjobb csapatának számítottak, ha egy teljes köteg jegy lett volna a tulajdonunkban, az sem lett volna elég, hisz nemcsak Újvidékről és szűkebb környékéről érkeztek a telefonhívások, hanem ötven kilométernél tá­volabbi helységekből is, és óriási sajnálatunkra az alig egy perc alatt szétosztott tíz jegy után a többieket bocsánatkérés közepette vissza kellett utasítani. Számomra az is érthető, hogy egy téli olimpia e tájakon nem vált ki akkora ér­deklődést, mint a nyári változata, vagy egy foci vb, még akkor is, ha azon a magyar vagy szerb válogatott nem is vesz részt. Nagy úr a hagyomány is, s Pelé, Maradona, Charlton és Beckenbauer is jó volt, ha éppen nem akadt Puskás és Drajkc. A téli sportoknak nincs hagyománya, habár biztos vagyok benne, hogy a jégkorongot vagy a síugrást is sokan szívesen megnézik. Az előbbit talán akkor, amikor az oro­szokat, kanadaiakat és cseheket láthatják egymás ellen, utóbbit pedig, ha más alka­lommal nem, hát újév napján, a bécsi hangversenyt és a húslevest követően. Az is kérdés, hogy lehet-e itt téli sportból hagyományt teremteni? Érdekes az időbeni egybevágás, de létezik egy egészen új terv arra, hogy Szabadkán jégkorongra, műkorcsolyázásra és jégtekére alkalmas csarnokot építsenek. Ha az elkészül, be is népesül és eredményeket is termel, alighanem más lesz a hoz­záállás. Persze, akkor sem számíthatunk majd 97,8 százalékos érdeklődésre, mint most Kanadában, és a kommentárt is már valaki más írja meg. ■ CSORDÁS Árpád stait fic 2010. március 1., hétfő Még fenyeget a víz Zajecar polgármestere szerint az árvíz eddig mintegy egymilliárd dináros kárt okozott Szerkesztőségi összefoglaló Bár Szerbiában javul a helyzet, néhány várost, köztük Zajecart, Aleksinacot és Nist még mindig fenyegeti az árvíz újabb hulláma. A kormány hetvenhét millió dináros segélyt folyósít a veszélyez­tetett területek számára. Predrag Maric, a rendőr­ség rendkívüli állapotokkal megbízott vezetője szerint a veszélyeztetett településeken a helyzet stabil. Zajecarban egész éjszaka készültségben volt egy hetven fős csapat, ennek ellenére még mindig fennáll a veszélye, hogy az eső és az olvadó hó miatt újabb árhullám éri el a térsé­get, ahol már egy hete küz­denek a vízzel. Bosko Nicic, Zajecar pol­gármestere szerint az árvíz eddig mintegy egymilliárd dináros kárt okozott, és arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy a veszélye egy járvány kitörésének is, annak ellené­re, hogy a Közegészségügyi Intézet már kidolgozott egy tervet erre a esetre. A Timok áradása miatt a közeli falvak víz alatt vannak, a magas vízszint miatt pedig könnyen meg­történhet, hogy a talajvíz ellepi Zajecart, ami több ezer házat érintene. A városi hatóságok a veszélyeztetett területeken élő lakosság kitelepítését sürgetik, és arra kér­ték a polgárokat, hogy aki teheti, segítsen a város védelmében. A helyzetet azonban ne­hezíti, hogy sem a veszélyeztetett polgárok, sem az árvíz ellen küzdők számára nincs biztosítva ivóvíz, élelem, szállás, és pénz sem áll rendelkezésre. A folyó tegnap elárasztotta Lukovot, Gamzigradot, Zvezdant, Vrazogrnacot, Trnavacot, Negotin közelében is több falu és több száz hektárnyi szántóföld áll víz alatt, néhány helyen nincs ivóvíz, a Boljevac községet átszelő M5-ös fő­úton pedig vízátfolyások vannak. Aleksinacon néhány lakótömböt, ud­vart és pincét is elárasztott a víz, de Ivan Dimic, a község elnöke szerint egyelőre ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. A Moravica folyó és a Bovani-tó vízszintje is apad, de megerősítik a gátakat a be­ígért eső miatt, valamint továbbiakat he­lyeznek el végig a folyó mentén. A Bovan-tó akkumulációja miatt több száz hektárnyi mezőgazdasági földterületet lepett el a víz, a magas víz­szint pedig Aleksinacot és Sokobanját összekötő út forgalmát is fenyegeti. A Mlava folyó szintje is gyorsan nö­vekszik. Stari Kostolac azon részein, ahol még nem építették meg a gátakat, rendkívüli árvízvédelmi intézkedéseket vezettek be, a Bradarac-Bukumija ko­lostor helyi utat pedig már le is zárták. A kormány hetvenhét millió dináros segélyt folyósít a veszélyeztetett területek számára Tanjug Gyógykezelésen a muzslyai lövöldöző Folytatás az 1. oldalról Szombaton valamivel 12 óra után Korodini lakóháza közelében, a Bálmá­­ni és a József Attila utcák sarkán, puská­ból többször is levegőbe lőtt, majd bezár­kózott a házába, amelyben egyedül él. Miután a helybeli rendőrök nem bírták letartóztatni, a késő délutáni órákban a belgrádi csendőrség terrorista-ellenes egységei érkeztek a helyszínre. Azonban a lövöldöző sem velük, de lányával sem volt hajlandó beszélgetni, hanem bezár­kózva, hangos zene mellett ült. Valami­vel 17 óra után a különleges alakulatok tagjai betörték az épület mellékhelyisé­gét és úgynevezett sokkoló bombával ár­talmatlanná tették. A rendőrök a fegy­vert, amelyből lövöldözött, szétszedve találták a vitrinben, fegyvergyűjteménye között. Korodininek van fegyvertartási engedélye. a K j Kecskés István Muzsikáló családok a színpadon Vajdaságban ilyen rendezvény minden bizonnyal még nem volt: teg­nap Szabadkán hét olyan család lépett színpadra, amely tagjai zenélnek, éne­kelnek. Szöllősy Vágó Veronikának, a szabadkai Lányi Ernő Iparos Műve­lődési Egyesület művészeti vezetőjé­nek régi vágya valósult meg ezzel. A rendezvénnyel azokat az időket idéz­ték vissza, amikor a családi és a baráti körökben rendszeres volt a muzsikálás. A Lányi Ernő egyesület színpadán fel­lépett a Szöllősy Vágó család (Szabad­­ka-Csepel-Soroksár) három generáci­ója. Náluk a családi muzsikálás 40 éves múltra tekint vissza. A magyarkani­­zsai-szegedi Folton folk együttes fele is színpadra lépett, vagyis Nagy Kornélék két lányukkal, repertoárjukon a count­ry stílusú dal mellett a nagyobbik lány saját szerzeménye is megjelenik már. A temerini Szabó Árpád és Szabó Gab­riella három gyerekükkel népdalokat adott elő. A szabadkai Szűcs testvérek (képünkön) közül négyen foglalkoznak zenével: Krisztiánna, Adrianna, Mihály és Gergely, s repertoárjukon például a Yesterday is szerepelt. A szabadkai Uta­­si Noémi zongorán kísérte húgát, Me­lanit, aki Karády Katalin dalokat adott elő. A szabadkai Juhász és Soós család bordalokkal és ivónótákkal lépett kö­zönség elé. A bácskertesi Cizmadia csa­lád - szülők és nagylányuk - kupuszinai népdalcsokorral szerepelt. A Lányi Ernő egyesület nézőtere zsúfolásig megtelt, sokan kíváncsiak voltak a különleges rendezvényre. A fellépő családok Nemes Fekete Edit kép­zőművész által készített plakettet kaptak ajándékba. A rendezvényt támogatta a tartományi művelődési és kisebbségügyi titkárság és a Népkör étterem. im. k. Molnár Edvárd

Next