Magyar Szó, 2012. szeptember (69. évfolyam, 203-227. szám)

2012-09-01 / 203. szám

4 KITEKINTŐ kitekimo@magyarszo.com Kleptokraták fáradhatatlan harca A választások és a nyelvtörvény • T í« rri I n rí -hirlÁc-tiÁnhi-Ál Egyelőre kudarcot vallott a Ponta-kormány azon próbálkozása, hogy eltávolítsa hivatalából a ro­mán államfőt. A jogállam erősebbnek bizonyult, mint arra a kleptokraták számítottak, ám utóbbi­ak tovább folytatják hadjáratukat - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A román jogállam erő­sebbnek bizonyult, mint azt a kleptokraták várták. Kudarcot vallottak azok a kísérletek, amelyek az alkotmánybírák megfélemlítését és a választói névjegyzék utólagos manipulálását célozták. Traian Basescu elnök a héten vissza­tért bukaresti hivatalába, ahonnan 52 nappal korábban volt kénytelen távozni. Az utcán álló Ioan Ghise szenátor (PNL) tiltakozó feliratot emelt a magasba az államfői gépkocsikonvoj elhaladásakor, ezzel a szöveggel: „A nép döntött: levállatta az elnököt.” A népet azonban, amelyre a szenátor hivatkozott, nem érdekelte Ba­sescu visszatérése. Nem tört ki a spontán népharag, amelyet szociáldemokrata és nemzeti liberális politikusok jósoltak, sem a káosz, amellyel Mircea Dogaru ezredes fenyegetőzött. Dogaru a leszerelt katonai káderek szakszervezetének (SCMD) az elnöke; ebben a szervezetben tömörül­nek az egykori Szekuritate-ügynökök és a néhai kommunista elnyomó apparátus egyéb funkcionáriusai. Az SCMD júliusban megállapodást kötött a kormányzó pártszövetséggel (USL), amelyben a szociáldemokrata PSD és a nemzeti liberális PNL fogott össze. Az egyezmény előirányozta az alkotmánybí­róságnak, az ügyészség korrupcióellenes ügynökségének, valamint a Szekuritate irattárát gondozó hivatalnak a feloszla­tását. A megállapodás, amelyet a PSD nevében Victor Ponta kormányfő írt alá, részletes tervet tartalmaz arra, hogyan kell helyreállítani Romániában „a nép uralmát”, konkrétan mindazoknak az akadályoknak a felszámolásával, amelyek útjában állnak az USL hatalmának. Az államfő eltávolítását célzó máso­dik kísérletet jobb előkészítés előzte meg, mint az elsőt, amely zátonyra futott a 2007. évi népszavazáson. Első lépésként az új parlamenti többség, amely számos képviselő és szenátor átállásával jött létre, megnyirbálta az alkotmánybíróság jog­köreit, leváltotta az ombudsmant (és saját emberét nevezte ki a helyére), valamint a törvényhozás két házának az elnökét. Ezt követően július 6-án a parlament fölmen­tette tisztségéből az államfőt, jóllehet nem lehetett rábizonyítani „az alkotmányba ütköző súlyos jogsértéseket”, amelyek in­dokolták volna menesztését. A Basescu leváltásáról szóló július 29-i népszavazáson a választásra jogosultak 46,2 százaléka vett részt, közülük 88,5 százalék támogatta az elnök leváltását. A központi választási bizottság megállapí­totta, hogy az 50 százalék plusz egy főnél alacsonyabb részvétel miatt a referendum érvénytelen. Ahelyett, hogy ezt nyomban megerősítették volna, az alkotmánybí­rák - a kormány és az ideiglenes állam­fő durva nyomásának engedve - előbb szeptember 12-re, majd augusztus 29-re halasztották állásfoglalásuk meghozata­lát. Végül 21-én 6:3 arányban érvényte­lennek minősítették a népszavazást. Az alkotmánybírák két ízben nyil­vánosan szembeszálltak a politikai in­tervencióval, legutóbb augusztus 24-én. Előzőleg Ponta törvénytelennek és iga­zságtalannak nevezte döntésüket, amel­lyel „ellentmondtak a demokratikus szabályoknak, az ország törvényeinek és a polgárok akaratának”. Crin Antones­­cu ideiglenes államfő pedig kijelentette: „hat politikai tiszt akarata” erősebbnek bizonyult nyolc és félmillió románénál. Az efféle nyilatkozatok - szögezték le a bírák - aláássák az alkotmánybíróság tekintélyét, ráadásul megsértik az alkot­mány 147/4-es cikkét, amely kimondja: az alkotmánybíróság határozatai mindenki­re nézve kötelezőek. A kormány rettenetesen csalódott volt a bírák karakánsága láttán. Az USL abban reménykedett, hogy manipulá­ciókkal utólag csökkentheti a választói névjegyzékben szereplők számát, s így érvényessé teheti a népszavazást. Ion Rus belügyminiszter, akit 1,6 millió választó­nak a névjegyzékből való törlésével bíz­tak meg, inkább lemondott. Az ügyészség vizsgálatot kezdett durva választási csalás gyanúja miatt. Augusztus 14-én Ponta a The Guardiannek adott interjúban ki­jelentette: kész a „társbérletre” Basescu elnökkel, amennyiben tiszteletben tartja az alkotmányt. E kijelentés bejárta a világot, számos kommentátor pozitív jelzésként értékelte, holott Ponta ezzel csupán a kormányát külföldön bírálók vitorlájából próbálta kifogni a szelet. Miután azonban az al­kotmánybíróság érvénytelenítette Bases­cu leváltását, a miniszterelnök az Antena 3 televízióban azt állította, hogy az angol újság kiforgatta a szavait. Valójában ő csupán arról beszélt, hogy el tudja kép­zelni a társbérletet egy olyan államfővel, aki tiszteletben tartja az alkotmányt. „Ba­sescu úrról nem beszéltem” - így Ponta. A The Guardiannek adott interjú számos külföldi médiában megjelent­­ a kor­mányfő cáfolata, amely a Basescu ellen vívott küzdelem új szakaszát harangozta be, csak a román közönségnek szólt. Az államfő visszatérése után Pontának és Antonescunak el kell döntenie, hogyan akarják megvalósítani tervüket. Ez pedig nem más, mint­­ ahogyan Herta Müller irodalmi Nobel-díjas írónő a Der Spie­gelnek adott interjúban fogalmazott­­ „a soraikban lévő kleptokraták megvédése”. A román jogállam erősebbnek bizonyult, mint azt a kleptokraták várták. Kudar­cot vallottak azok a kísérletek, amelyek az alkotmánybírák megfélemlítését és a választói névjegyzék utólagos manipulá­lását célozták. Traian Basescu ismét elfoglalta hiva­talát a Cotroceni-palotában. Csakhogy az államfő és a független igazságszolgáltatás elleni abszurd háború, amely csaknem jóvátehetetlen károkat okozott Romániá­nak, ezzel még nem ért véget. (Krónika) Sztrájkra fel, a nebulókért! Sztrájkkészültséget hirdetnek a szlovákiai pedagógusszervezetek, most, a tanév elején, figyelmeztetve arra, hogy továbbra is ők a nemzet napszámosai A szakképzettséget te­kintve legszigorúbb ágazat a második legkisebb nominálbérátlagot mutatja fel, évek óta írunk róla, évek óta be­szédtéma, évek óta választási ígérge­tések halmaza hangzik el a témában. Összegezve: a pedagógusbérek alacsonyak, a pálya nem attraktív, s egyre több a pályára kerülő, nem odavaló ember, ideje lenne társa­dalmi közmegegyezésre jutni abban, hogy az oktatásügy alfája és ómegája a tanító. Az az ember, aki 45 percen­­ át korlátlan királya a pályának, de aki néhányszor 45 percen át legalább akkora teljesítményt nyújt, mint bár­melyik Hamlet vagy III. Richárd a színpadon, s keményen, interaktívan. Évek alatt elkopik a hangja, az enthu­­ziazmusa, elfogynak az ötletei, felőr­lődnek az idegei, a gyerekek mellett rengeteg fölösleges (oktatási hivata­lok, tessék figyelni: teljesen fölösleges) adminisztratív és formális továbbkép­zési követelménynek vannak kitéve. A háború után a félig lebombázott isko­lában a földön ülve indult a tanítás, amikor a hittanoktató föltette a kér­dést: mi végett vagyunk a földön? S a nebuló kapásból válaszolt, mert elvit­ték a padokat. Mégsem lett a háború utáni nemzedék írástudatlan és hü­lye, megtanulta azt is, mi végett van a földön, mint ahogyan Nobel-díjasa-t a gyertyafénynél tanultak, és s­oR ceruzával deriváltak, de k­és hámba törték az atom­iét. Mögöttük hol emlegetett,­edett tanáregyéniségek, akik a tudás szemetére, emberi tartásra nevelték őket. Nem azon múlik egy iskola sikere, mennyi a számítógép, milyen a be­rendezés, és kárpitozott székeket kop­tatnak-e a rakoncátlan kölykök. Még azon sem, hogy valamelyik iskolai szárny kopott, festésre szorulna. Alma materem legsikeresebb éveit ódon an­gol gótikus falak közt jegyzi, két, is­kolának alkalmatlan, öreg épülettel. No és? Jöttek onnan atomfizikusok, csillagászok, szívsebészek, tisztességes hivatalnokok, konyhafőnökök. Tudás­sal, Tartással. Meg pedagógusegyéni­ségek nyújtotta élményekkel. Az első helyen a tanító van - ha ezt tudjuk, akkor azt is, hogy az első helyen a gyerek van. A gyereknek egy rongylabda, egy fadarab, egy trikók­kal kirakott grund, ahol nem tudod, hol van a „kint", maga a világ lehet. Ha a pedagógus eljátssza vele, hogy a száraz füves grund a Wembley, a fa­darab a varázspálca, a helyi park Ka­­cor király erdeje, ha az ibolyát nem a Wikipédián nézi meg, hanem az erdő­ben... Ne is soroljuk. Ki ne emlékezne kreatív, invenciózus tanárokra? Nem a levelező tagozattal, a tan­könyvi közbeszerzésekkel, a­mit tu­dom én hány milliós informatikai tenderekkel kell kezdeni. Nem is az irányszámoknál, átlagoknál. A taní­tónál. Ő felügyeli a számunkra legér­tékesebbet, ő vezetgeti nap mint nap valahová, s egyáltalán nem mindegy, hová, nem mindegy, hogyan, s az sem, hogy ezt a gyermek hogyan éli meg. Ha ezt nem veszi észre a szak­tárca, újabb négy évig tartunk el egy fölösleges államigazgatási hivatalt. Közben hülyülnek a nebulók. Sztrájk­ra fel, talán ébresztőként hat! ■ LOVÁSZ Attila (Új Szó) Jlkuuta, 2012. szeptember 1., 2­, szombat-vasárnap Ungvári tudósítónktól két fontos esemény helyszíne volt az elmúlt egy hétben a bereg­szászi Európa-Magyar Ház. Előbb az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács (UMNT) fórumán aktuálpolitikai kérdésekről, a közelgő parlamenti választásról esett szó, majd a Kárpátaljai Határ Menti Önkormányzatok Társulásának (KHÖT) összejövetelén a nemrég elfogadott nyelvtörvény gyakorlati megvalósíthatóságát elemezték. Az UMNT ülésén Gajdos Ist­ván, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke helyzet­­elemzésében rámutatott, kisebbségi szempontból az elmúlt két esztendő a kedvező folyamatok időszaka volt, s az október végi parlamenti választások fő kérdése az, folytatódik-e mindez, vagy megkezdődik a visszarendező­dés. Gajdos István köszönettel kezdte mondandóját. Hála és elismerés illeti a szövetség aktivistáit, húzta alá, akik a nehéz időkben is elkötelezetten vál­lalják feladataikat, és tesznek azért, hogy a szervezet megőrizze pozíció­it. Mindannyian méltán érdemelnek elismerést közösségmegtartó munká­jukért - hangzott el szájából a dicsé­ret. Az UMDSZ egyik ismérve, hogy nemcsak a problémák felvetésével és annak lobogtatásával foglalkozik, hanem szüntelenül keresi azok megol­dását - hangsúlyozta. így cselekedett 2009 telén is, amikor két másik or­szágos szintű kisebbségi szervezettel karöltve partnerségi megállapodást kötött Viktor Janukovics akkori ál­lamfőjelölttel, aki megválasztása után következetesen teljesíti is az abban foglaltakat. A sikerek között említet­te a magyar érettségizők felvételizése elé gördített akadályok elhárítását, az erőszakos iskolai ukránosítás enyhí­tését, a kisebbségbarát nyelvtörvény elfogadását, valamint a 2006-ban el­veszített parlamenti mandátum visz­­szaszerzésének reális lehetőségét. Az ukrajnai országos magyar de­mokrata szövetség irányítója emlékez­tetett azokra a nehézségekre, melyek abból kifolyólag adódtak, hogy az elmúlt két parlamenti választásokon elbuktak a magyar jelöltek. „Amellett, hogy nem volt lehetőségünk hallatni a hangunkat minket is érintő, életünket nagyban befolyásoló ügyekben, attól is megfosztottak bennünket, hogy a magyarlakta vidékek szociális-gazda­sági fejlődését szolgáló projektekre forrásokat lobbizzunk ki - szögezte le. Azért is tartom nagy lehetőségnek a kormányzó Régiók Pártjával történt következetes együttműködést, mert garanciáink vannak arra vonatkozó­lag, hogy a régiós színekben mandá­tumot szerző kárpátaljai jelöltekkel összhangban kézzelfogható segítséget nyújthatunk a régiónak, különöskép­pen a magyarok által nagyobb szám­ban lakott járásoknak." Az elnök nem titkolta, a parlamen­ti mandátum visszaszerzésében és a nyelvtörvényben rejlő lehetőségek mi­nél hatékonyabb kiaknázásában segít­séget remélne a budapesti vezetéstől. A KHÖT fórumán a nyelvtörvény ügyét vették különösen nagy körülte­kintéssel górcső alá. Tóth Mihály, az UMDSZ tiszteletbeli elnöke, a jogsza­bály egyik szakértői kidolgozója rop­pant fontosnak tartja, hogy Kárpátal­ján a magyar közösségek is tudjanak élni a páratlan lehetőséggel. Éppen ezért intéztek felhívást a magyar többségű, határ menti települések polgármestereihez, az érintett városi és járási önkormányzatok vezetőihez, hogy mihamarabb hívjanak össze ta­nácskozást e kérdésben, s tegyék meg a szükséges intézkedéseket a kedvező változások életbe léptetéséhez. A Kár­pátaljai Határ Menti Önkormányzatok Társulása (KHÖT) szakmai tanácsko­zásán elhangzott, vannak olyan lehe­tőségek, melyeket azonnal, aránylag kis ráfordítással meg lehet valósítani, mint például a bélyegzők és feliratok kétnyelvűsítése, de vannak dolgok, mint mondjuk az egész hivatali ügyvi­tel két nyelvre állítása, vagy mindkét nyelvet jól beszélő közalkalmazottak foglalkoztatása, melyek hosszabb időt, és főként jelentős forrást igényelnek. Részletezte azokat a lehetőségeket is - bizonyítványok kétnyelvűsítése, a személyi okmányok két nyelven való kiállítása, az anyanyelvű névleírás en­gedélyezése, magyar nyelvű szavazó­lapok gyártása -, melyek kiaknázása nagymértékben függ bizony attól is, van-e az adott kisebbségnek, esetünk­ben a magyarságnak, kijevi szintű ér­dekképviselete. ■ DUNDA György Kettős veszély Egyszerre két irodalmi lapot sodor veszélybe Maros megyében a lakaté- o­kosságnak álcázott rövidlátás. A Látónak és a Vatrának a megyei könyvtár kötelékeibe való beolvasztási szándéka felér az erdélyi kortárs magyar, illetve román irodalom amúgy is igen foghíjas (ön)védelmi rendszere két bástyájának i­s az aláásásával, hogy aknázásról ne beszéljek. A megyei tanácselnök utolsó pillanatban visszavont - szerintem inkább csak­­ elnapolt - határozattervezetének első számú hivatkozási alapja az a takarékos­ság, amely az egyre elhúzódó gazdasági válságban más megoldás híján bár- a­mikor könnyen elővehető, sőt választóknak és önkormányzati képviselőknek­­ egyaránt el is adható. Csakhogy itt és most sem a néhány esztendeje tomboló pénzhiányról, ha- é­s nem mindenekelőtt a mindenkori hatalmi tényezőknek a művelődéshez, nem­­­­zetközibb szóhasználattal élve, a kultúrához - ezen belül az irodalomhoz - mint a közízlést, a társadalom szellemi gazdagságát, de frissességét is befolyásoló té­­­­nyezőhöz való viszonyulásáról van szó. A Maros megyei példa ugyanis abba az idestova huszonhárom éve látható folyamatba illeszkedik, amelynek lényege, hogy központi forrásokból a kultúrá­ra egyre kevesebb jut. Az egyre csonkább költségvetés, az anyagi ellehetetlenülés­­ veszélye miatt volt kénytelen a művelődési tárca, illetve az írószövetség kötelékeiből­­ kihátrálnia, és a lokálpatriotizmus pártfogó voltára is számítva, helyi/megyei ön­­kormányzatokhoz átkérezkednie olyan lapoknak/folyóiratoknak, mint - az ábécé­­ sorrendjében szólva - a Helikon, a Korunk, a Látó, a Művelődés, a Tribuna és a Vatra. Innentől kezdve az érintett önkormányzatokon múlik (majdnem) minden. Csakhogy a Maros megyei kettős lapbeolvasztást, egyben a megjelenés gyakoriságának csökkentését, értelemszerűen akár a megszűnést sem kizáró­­ kezdeményező - miközben arra hivatkozik, hogy a hatáskörébe tartozó kultu­rális intézmények sajátosságainak mélyebb megismeréséért vizsgálja a rend-­­­szert - éppen azt nem látja, hogy e két irodalmi lap, általában a kultúra akkor­­ teremt igazi értékeket, ha finanszírozzák, és békén hagyják, hadd működjön.­­ Vagyis, ha önjáró. És mint mindenütt a világon, nem anyagi értelemben nye­­­­reségorientált.­­ ■ BENKÓ Levente (Krónika)

Next