Magyar Szó, 2013. május (70. évfolyam, 99-123. szám)
2013-05-03 / 99. szám
2013. május 3., péntek Tovább aprózódhat a szlovákiai magyar közélet, mivel a civil szervezetek és pártok egyaránt szerepzavarban vannak - írta tegnapi számában a Szabad Újság című szlovákiai magyar hetilap. Szlovákiában az egységes magyar érdekképviselet 2009-ben bekövetkezett felbomlását követően egyre gyakrabban és egyre látványosabban lép színre a közéletben a civil szféra - olvasható a felvidéki magyar hetilap A szlovákiai magyar harmadik oldal című írásában. Kolek Zsolt kommentárjában úgy véli: a szlovákiai magyar civil szervezetek utóbbi időszakban tapasztalt megerősödése és egyre gyakoribb szerepvállalása miatt az a vélemény kezd kialakulni, hogy egy új, harmadik politikai erő formálódik. A Szabad Újság írása rámutat: mivel a szlovákiai magyar közélet rendkívüli mértékben átpolitizált, a civil és a politikusi szféra között gyakorta találunk személyi átfedéseket, nehéz választ adni arra, hogy a Felvidéken hol kezdődik a politikum és hol ér véget a civil szféra világa. A szerző kifejti: az új lendületet hozó aktivisták a pártok szembenállását kihasználva tudtak betörni a közélet színpadára, felmutatva azokat az alkotó energiákat, amelyeket a pártos viszály sok esetben kioltott. A civilek leginkább azokkal a témákkal tudták felhívni magukra a figyelmet, amelyek a nagypolitika színterén mozgó pártok számára részletkérdéseknek tűnhettek vagy kockázatosak voltak. „A civil szféra aktivistái úgy tesznek, mintha nem lennének politikai ambícióik helyi, megyei vagy éppen országos szinten, de ezenközben a közéletet tematizálva benyomulnak a politikum területére, a pártpolitika pedig a lépéskényszert érezve a civilek témáit állítja cselekvésének középpontjába” - állapítja meg a kommentátor, aki szerint ezért mind a civilek, mind a pártok szerepzavarban vannak. Az ebből adódó konfliktusok további kiéleződése pedig azzal fenyeget, hogy a szlovákiai magyar közélet tovább atomizálódik. A cikk írója ebből adódóan arra a következtetésre jut: az öntevékeny csoportok becsatornázása minden esetben elemi érdeke a pártpolitikának, és azt is figyelembe kell venni, hogy a civilek által képviselt gondolatiság hogyan válhat a párt programjának építőelemévé. Ezzel összefüggésben a szerző leszögezi: „a közösség érdekeit felvállaló pártnak több szólamban, de egységes nyelvezettel kell szólnia a választóihoz”, a civileknek pedig le kellene vetkőzniük a pártokkal szembeni mereven elutasító hozzáállásukat. (MTI) SZABAD ÚJSÁG: Szerepzavarban a felvidéki magyar civil szervezetek és pártok Gasparovic bukott volna helyesírásból Súlyos nyelvtani hibákat követett el Ivan Gasparovic, amikor nemrégiben Nyitrán egy nemzetközi bonszaikiállításon beírt az indonéz pavilon emlékkönyvébe. A szlovák államfő a krásy (szépség) szó végén az ipszilont lágy i-re cserélte (krási), ami durva hibának számít, ezt az iskola ötödik osztályában tanulják a gyerekek. A mindössze kilenc szóból álló mondatban Gasparovic ráadásul sem a vesszőt, sem a mondat végi pontot nem tette ki. A Gasparovic bejegyzését tartalmazó fénykép rövid időn belül felkerült a világhálóra, s Szlovákiában ezrek szórakoznak rajta. „Errare humanum est” (tévedni emberi dolog) - kommentálta újságírói kérdésre az esetet az elnöki szóvivő. A Sme című napilap internetes kiadása megjegyezte: a kínos esetre alig fél évvel azután került sor, hogy Gasparovic analfabétának minősítette az újság egyik munkatársát, amikor aziránt érdeklődött, milyen okok miatt halogatja a korábbi parlament által megválasztott főügyész hivatalos kinevezését. „Ön analfabéta? Ön nem érti az alkotmánybíróság döntését” - mondta akkor Gasparovic a Sme riporterének. A szlovák államfő egyébként elhíresült nyelvbotlásairól. A választási kampány egyik televíziós vitájában például azt találta mondani, hogy: „Több mint négyszáz napon át utazgattam Szlovákiában, ami majdnem egy év”. (Forrás: MTI/ Novinky.cz) Vörösmarty-szobrot avattak Kaposváron Vörösmarty Mihályról készült mellszobrot avattak csütörtökön Kaposváron, a Csiky Gergely Színház melletti sétányon. A bronzszobrot Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész készítette a fővárosban élő grafikusművész, Vörösmarty Magda felkérésére. A Szózat alkotóját ábrázoló szobrot Vörösmarty Magda adományozta szülővárosának, Kaposvárnak. Rátóti Zoltán, a Csiky Gergely Színház igazgatója hangsúlyozta: fontos, hogy az utókor emléket állítson a példaképeknek. „Ennek egy ékes pillanata a mai nap Kaposváron, amikor Vörösmarty Mihály mellszobrát avatjuk” - tette hozzá, köszönetet mondva ezért az alkotónak és a megbízónak. (Forrás: MTI) Martonyi János 2011. februári moszkvai látogatását viszonozva Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter tegnap egynapos munkalátogatást tett Budapesten. Ez a vizit már csak azért is érdekes, mert orosz külügyminiszter (Igor Ivanov személyében) legutóbb 10 évvel ezelőtt járt a magyar fővárosban. A két diplomáciai vezető tárgyalásait követő közös sajtótájékoztatón Martonyi kiemelte: Oroszország ma a globális rendszer egyik meghatározó és megkerülhetetlen szereplője, egyúttal Magyarország fontos partnere, és a kapcsolataik minden tekintetben kedvezően fejlődnek. Az orosz külügyminiszter közölte: Moszkva nagyra értékeli Budapest konstruktív hozzáállását az EU-orosz kapcsolatokhoz és az orosz vízummentesség kérdéséhez. A felvételen Martonyi János (jobbról) a külügyminisztériumban fogadja orosz kollégáját MTI fotó M/KHItft kitekinto@magyarszo.com KITEKINTŐ 3 MTI fotó____ A szigethalmi Emese Park hagyományőrző múzeumfalu dolgozói eveznek egy XIV. századi dunai gálya korhű másolatával a Dunán Szigethalomnál Világmárkává válhat a magyar pálinka V. Németh Zsolt tegnap Budapesten, egy szakmai tanácskozáson. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár áll. Országos Pálinka Fórumon elmondta: megvizsgálják, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie az alapanyag-termelésnek, a feldolgozó kapacitásoknak, a piackutatásnak és a marketingnek. A múlt évben a kereskedelmi céllal főzött (50 százalékos) pálinka mennyisége elérte az 1,76 millió litert, míg a szabad forgalomba bocsátott, bérfőzött párlat mennyisége 11,86 millió litert tett ki. Magyarországon 550 bérfőzést végző szeszfőzde van, a kereskedelmi főzdék száma 86. Az államtitkár jelezte: a kereskedelmi, a bér- és a magánfőzés, a pálinkafőzés egymást kiegészítő szegmensei. Emlékeztetett: 2010 óta - a jövedéki törvény módosítása nyomán - a magánszemélyek nemcsak bérfőzésben, hanem saját desztillálóberendezéssel, adóraktári engedély nélkül is előállíthatnak pálinkát, így lehetővé vált a szabad párlatfőzés Magyarországon. Piros László, a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület elnöke elmondta az utóbbi tíz évben folyamatosan csökken Magyarországon az égetett szeszes italok fogyasztása. Ez alól kivétel volt a pálinka az utóbbi két évet kivéve. Hangsúlyozta: vissza kell állítani a pálinkaminősítés hitelességét, át kell tekinteni, korszerűsíteni a pálinkára vonatkozó szabályozást, és összefogást sürgetett a pálinkafőzésben érintettek között. (MTI) Agrár-vezértermékké és világmárkává válhat a magyar pálinka a következő tíz évben, az ehhez szükséges feltételeket most mérik fel a szakértők - közölte Országjáró útra indult a Mátyás Király mozdony Országjáró útra indult tegnap délben a budapesti Nyugati pályaudvarról a Mátyás Király mozdony, amelyet Hunyadi Mátyás királlyá választásának 555. évfordulója alkalmából indít el a MÁV. A mozdony első útján InterCity (IC) vonatot továbbít Szolnokon és Debrecenen át Nyíregyházára, majd egy másik IC-vel érkezik vissza Miskolcon keresztül Budapestre. Pénteken már Bukarestig közlekedik. A mozdony május 17-én különleges körútra is indul: a matricázást finanszírozó Indóház Kiadó és a Kárpáteurópa Utazási Iroda szervezte Csíksomlyó Expressz - Székely Gyors szerelvényét továbbítja a csíksomlyói búcsúra. Az arany-fekete színekben felmatricázott Bombardier TRAXX mozdonyon szerepel a Hunyadi-címer, Mátyás király arcképe és a visegrádi palota is. A MÁV-nak ez a harmadik matricázott mozdonya az Aranycsapat- és a Kandó-mozdony után. A Mátyás Király mozdony teljes menetrendje a www.mav.hu oldalon tekinthető meg. (MTI) NEVETÉS VILÁGNAP: Bohócdoktorok akcióban A vasárnapi nevetés világnap előhírnökeként a Piros Orr Bohócdoktorok a budapesti földalattin lendültek akcióba, hogy mosolyt csaljanak az utasok arcára. Szerdán egy csapat bohócdoktor szállt fel hétköznapi ruhában a Vörösmarty téren a földalattira, majd megállóról megállóra haladva kisminkeltek, felvették varázsköpenyüket, magukhoz vették gyógyító eszközeiket (ukulele, csörgő, szájharmonika, lufi, buborékfújó), zenéltek, nevettettek, bűvészkedtek és piros bohócorrokat osztogattak az utazóközönségnek. A flash mobról készült videó vasárnap a YouTube-ra is felkerül. Ezzel párhuzamosan, délután 5 óra 5 perckor más országokban, egyebek között Ausztriában, Csehországban és Szlovéniában is hasonló bohócdoktor akciókat hajtanak végre. Ahogy a közlemény fogalmaz, a Piros Orr Bohócdoktorok 1996-os indulásuk óta e hét szerdáján indultak a 230 ezredik gyermekmosolyért. Az elmúlt tizenhat évben ennyi beteg gyerek, valamint magányos, idős ember arcára csaltak mosolyt a kórházakban és az idősotthonokban. A Piros Orr 25 bohócdoktora speciálisan képzett művész, tevékenységük a nevetésre épít. Zenés mutatványokkal, varázslatokkal, bűvésztrükkökkel és egyéb előadásokkal szórakoztatják közönségüket. „A nevetés olyan biológiai folyamatokat indít be az emberi szervezetben, amelyek egyrészt csökkentik a fájdalomérzetet, másrészt javítják a mentális állapotot” - emlékeztet a kommüniké. (MTI) Die Welt: az EB három figyelmeztető levelet küld A Die Welt című német lap csütörtöki számában megjelent értesülés szerint az Európai Bizottság (EB) a napokban három figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban. A német lap uniós diplomáciai forrásokra hivatkozva írta azt, hogy a brüszszeli bizottság a levelekben felszólítja a kormányt, hogy készítsen jogi elemzést az alaptörvény módosításáról, és változtassa meg a kifogásolt törvényeket. A bizottság a lap szerint az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogkörével és az esetleges uniós bírságok fedezése céljából kivetendő adóval összefüggésben támasztott ellenvetést, és kifogásolta azt, hogy politikai hirdetéseket csak a közszolgálati médiában lehet közzétenni a választási kampányok idején. A Die Welt egy másik, a lap online kiadásában megjelent cikkben is beszámolt értesüléséről, egy kötelezettségszegési eljárás keretében tett első lépésnek nevezve, hogy az Európai Bizottság figyelmeztető leveleket küld Budapestre. (MTI) . MTI fotó Egy „villanás” a május 1-jei budapesti Nagy Futam elnevezésű légi- és aszfaltshowból: Veres Zoltán műrepülő húz el az Országház felett