Magyar Szó, 2016. május (73. évfolyam, 100-123. szám)
2016-05-04 / 100. szám
2016. május 4., szerda Jóváhagyták a kvótareferendumot A Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a testület ugyanis tegnap elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat. A kormány által kezdeményezett, és most jogerősen hitelesített népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” A magyar, illetve a nemzetközi jog a „betelepítés” kifejezés tartalmát nem írja le, új társadalmi jelenséghez kapcsolódó fogalomról van szó, ugyanakkor a népszavazás szempontjából a „betelepítés” kifejezés értelmezhető tartalmat jelent, a választópolgár számára azt a helyzetet jeleníti meg, amikor nagy számban nem magyar polgárok tartós elhelyezésére kerülne sor Magyarország területén. A népszavazás kezdeményezője erről a helyzetről kívánja a választópolgárok véleményét kérni, így a kérdésben használt „betelepítés” kifejezés nem kifogásolható - írta a bíróság. A Kúria leszögezte: a népszavazási kezdeményezés egy konkrét, már meglévő törvényt, a menedékjogról szóló törvényt érinti, amelyet kiegészítenek az uniós rendelkezések. A Kúria határozata jogerős. A FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELMEK NEM VOLTAK MEGALAPOZOTTAK A kormány képviseletében Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nyújtotta be a népszavazásra javasolt kérdést hitelesítés céljából az NVB-hez, amely február 29-én hitelesítette azt. A határozattal szemben négy felülvizsgálati kérelem érkezett a Kúriához magánszemélyektől, illetve politikai párttól. A bíróság egységes eljárásban bírálta el és tegnapi végzésében helybenhagyta az NVB határozatát, mert megállapítása szerint a felülvizsgálati kérelmek nem voltak megalapozottak. A Kúria a kérelmezők felülvizsgálati kérelmében kifejtett kifogásaival szemben megállapította, hogy a kérdés megfelel az alaptörvény és a népszavazásról szóló törvény rendelkezéseinek. A bíróság szerint Rogán Antal jogosult volt népszavazási kérdést benyújtani, mivel a kormánynak az országos népszavazási kezdeményezéséről szóló határozata egyértelműen meghatározza, hogy ő felel a kormány képviseletéért a népszavazási kezdeményezése során. SZEPTEMBER VAGY OKTÓBER? Már a jövő héten dönthet a parlament a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazás kiírásáról - jelentette be Rogán Antal, s közölte, a kormány azonnal kezdeményezni fogja az Országgyűlésnél és a frakcióvezetőknél, hogy mihamarabb döntsenek a népszavazásról, hozzátéve: bíznak benne, hogy a parlamenti döntésre már a jövő héten sor kerülhet. Rogán pontos időpontot még nem tudott mondani. „Mindez a Parlament döntésén áll vagy bukik, valamint azon, hogy a szocialisták és a liberálisok újra megtámadják-e” - mondta. A végső időpontot Áder János köztársasági elnök határozza majd meg, de a kormány azzal számol, hogy akár már szeptember végén, október elején sor kerülhet rá. Rogán hozzátette: a kormány azt fogja kérni az emberektől, hogy mondjanak nemet a kötelező kvótára. FIDESZ: A NÉPSZAVAZÁS MEGÁLLÍTHATJA BRÜSSZELT A magyar emberek a népszavazással megállíthatják Brüsszelt és nemet mondhatnak a kényszerbetelepítésre - reagált a Fidesz-frakció a Kúria döntésére. A Fideszfrakció szerint a magyar embereknek joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni. „Meg kell védenünk Brüsszeltől Magyarország függetlenségét és nemet kell mondanunk a kényszerbetelepítésre” - hangsúlyozták. Az ellenzék minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy sikeres és eredményes legyen a népszavazás. „Ők már a Gyurcsány-kormány idején is bevándorlókat akartak tömegesen betelepíteni, ezért nem támogatták a határok védelmét sem az elmúlt hónapokban.” BOJKOTTRA BUZDÍT AZ EGYÜTT Orbán Viktor történelmi bűnt követ el, mert valójában nem a betelepítési kvóta, hanem Európa ellen akar népszavazást - állítja az Együtt. Az, hogy a Kúria zöld utat adott a kvótareferendumnak, az ellenzéki párt szerint nem más, mint a magyar jogállam maradékának meggyalázása. Az Együtt szerint a hatályos jogszabályokkal és az évtizedes magyar joggyakorlattal ellentétes, hogy egy olyan kérdésben írjanak ki népszavazást, amely nemzetközi szerződést érint és nem egyértelmű. „A Kúria érvelése felháborító, mert elfogadja létezőként a kötelező betelepítési kvóta orbáni hazugságát, amely semmilyen európai norma alapján nem létezik. Az Együtt bojkottra buzdít mindenkit, és mindent elkövet azért, hogy Orbán Viktor Európa-ellenes népszavazása eredménytelen legyen” - áll a párt közleményében. DK:„AKI TÁVOL MARAD, •AZ EURÓPÁRA SZAVAZ" A Demokratikus Koalíció (DK) „Európa-ellenesnek” tartja a Kúria által jóváhagyott kvótareferendumot, ezért az ellenzéki párt - az Együtthöz hasonlóan - bojkottálni fogja a népszavazást és arra kéri a választókat, hogy ne menjenek el voksolni. Gréczy Zsolt DK-szóvivő azt mondta, hogy „Orbán Viktor népszavazási kérdése” egy hazug kérdés, amely valójában nem ezer ember befogadásáról, hanem Európai Uniós tagságunk felmondásáról szól. Bojkottjukról beszélve kijelentette, hogy „aki távol marad, az Európára szavaz”. JOBBIK: AZ ALAPTÖRVÉNYBEN • KELL ELUTASÍTANI A KVÓTÁKAT A Jobbik szerint referendum helyett az alaptörvényben kell rögzíteni a kötelező betelepítési kvóták elutasítását. Z. Kárpát Dániel pártalelnök azzal érvelt a törvénymódosítás mellett, hogy az nem kerül milliárdokba, kiküszöböli az érvénytelenségi vagy eredménytelenségi feltételt és a legmagasabb jogi szinten garantálná a betelepítés elutasítását. Hozzátette, pártja biztosítaná a kétharmados többséget egy ilyen előterjesztéshez. (Szerkesztőségi összefoglaló) hirado.hu A magyarok többsége boldog A magyarok többsége többé-kevésbé boldognak érezte magát az elmúlt időszakban, miközben anyagi helyzetét kifejezetten rossznak tartja - derült ki egy friss felmérésből. Az emberek egymás iránt bizalmatlanok, sőt egyre bizalmatlanabbak. Nem javult a magyarok hangulata az elmúlt két évben, nem érezték jobban magukat 2015- ben, mint 2013-ban - idézte a Világgazdaság a KSH felmérését. Hiába lendült meg a gazdasági növekedés, bővült a foglalkoztatás és javult a keresetek vásárlóereje, ez nem volt elég ahhoz, hogy jobbnak tartsák helyzetüket. A nullától tízig terjedő skálán 6,1-en stagnál az élettel való elégedettség mutatója. Az emberek kifejezetten rossznak tartják saját anyagi helyzetüket. Az ezzel kapcsolatos mérőszám 5,2 pontról csupán hajszálnyival javulva 5,3 pontra ment fel. Nem meglepő, hogy az anyagi helyzetüket az alapfokú végzettségűek tartják a legrosszabbnak. Ez egyébként az élettel való elégedettségre is igaz. A lakhatásukkal elégedetlenebbek a magyarok, mint korábban voltak, miközben elsősorban a személyes kapcsolataikkal elégedettek. Arra a kérdésre, hogy a múlt hónapban milyen gyakran voltak boldogok, a megkérdezettek 57 százaléka válaszolta azt, hogy általában boldog volt. Ez az arány 2013-ban 56 százalék volt. A megkérdezettek 15 százaléka ritkán boldog vagy soha nem jut el ebbe az állapotba. Az emberek iránti bizalom mutatója három tizeddel romolva öt pont lett, ami azt mutatja, hogy gyengült a magyarok együttműködési készsége. A nagyvárosokban kevésbé rossz a helyzet, mint vidéken. (Forrás: napi.hu) fza.hu Mm Szó kitekinto@magyarszo.com KITEKINTŐ3 Potápi: A VMSZ továbbra is stratégiai partner A magyar kormány a jövőben is stratégiai partnerének tekinti a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tegnap az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt, s úgy vélte, hogy Vajdaságban a másik oldalon megjelenő „politikai képződmények” tipikusan liberális, baloldali formációk, és ezeket nemzetellenesnek tartják. Kitért arra is, hogy a közvetlenül az indulás előtt történt óriási csalássorozatra a Kárpát-medencei választások történetében még nem volt példa, és az ipari méretekben zajlott. Intő jelnek nevezte, hogy az új vajdasági mozgalom mögött milyen erők jelentek meg és milyen szándékkal. Utóbbi célja szerinte nem más, mint a magyarság felszámolása Vajdaságban. Megjegyezte: az elmúlt években a VMSZ és Pásztor István elnök mindent megtett, hogy a magyarságot szolgálják, és a külhoni nemzetrészek közül ők léptek a legnagyobbat. A magyar kormány ezért minden támogatást megad, hogy a vajdasági magyarság a szülőföldjén meg tudjon maradni. Pásztor István, a VMSZ elnöke úgy értékelte, hogy bár országos szinten a korábbi hat helyett négy mandátummal számolhatnak, érdekérvényesítő erejük megmarad. Elismerte, jobb eredményre számítottak, nagyságrenddel kaptak kevesebb szavazatot, de a történtek ismeretében, nem lehetnek elégedetlenek. Hozzátette: a Magyar Mozgalomból, a VMDK- ból és a HÖK-ból álló koalíciót a károkozás vezérelte, és az az ipari méretű okirat-hamisítás amibe keveredtek, olyan szégyent hozott a magyar politikára, a nemzetpolitikára, amire az elmúlt 25 évben nem volt példa. Szávay István (Jobbik) úgy fogalmazott, hogy egy-egy voksolás a szavazókról szól, és a politikai erőket az emberek legitimálják szavazataikkal. Ha egy párttól szavazói jelentős része elpártol, akkor saját magának is fel kell tenni kérdéseket. Hozzátette: stratégiai partnernek a magyar embereknek kell lenniük, és azoknak a szervezeteknek, amelyeket a választásokon megbíznak. Szerinte ezzel az álláspontjával a kormány kirekeszti a nemzetből azokat, akik nem az általa preferált szervezetekre szavaznak. Megjegyezte: a mandátumok harmadának elvesztése politikai súlycsökkenése, és Délvidéken a magyarság 25 százaléka egy másik pártra szavazott, tehát több legitim politikai erő van. Szászfalvi László (KDNP), a bizottság alelnöke méltatlannak, sértőnek nevezte, hogy a képviselő a VMSZ-ről és Pásztorról beszélt. Erre szerinte Szávaynak nincs erkölcsi alapja. Rámutatott: a határon túli nemzeti közösségek életében minden vitán felül álló cél, a nemzeti egység megteremtése. Ezért a VMSZ rengeteget tett. (Forrás: MTI) RÖVIDEN Guinness-rekord-kísérlet Makón A kézmosásoktatás világrekordjának megdöntésében vállal aktív szerepet több makói általános iskola és gimnázium. A kísérletre május 5-én, csütörtökön 10 órától kerül sor. A köztisztaság világnapján az egy időpontban, több helyszínen kézmosásoktatáson résztvevők jelenlegi világrekordját készülnek megdönteni. A szervező ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal felhívására csatlakozott a kezdeményezéshez több makói oktatási intézmény. A tanulók nem csupán rekorddöntők lehetnek, de számos, hasznos ismerettel is gazdagodhatnak. Megtudják, miért fontos az alapos kézmosás, és annak hiányában milyen fertőzéseket terjeszthet a kéz, illetve hogy a papír zsebkendő használatával a tüsszentés útján terjedő betegségek megelőzhetők. Ez utóbbi bizonyítására tüsszentő pontokat fognak felállítani, ahol zöld ételfestékes víz spriccelésével mérik le a bacilusok terjedési távolságát. A jelenlegi csúcsot a skóciai Glasgow tartja; itt 36 általános iskolából 3039 tanuló vett részt a rekord felállításában. A május 5-ei akció szigorú szabályok közt zajlik. A 40 perces tanóra délelőtt 10-kor kezdődik. Minden helyszínen két független tanú felügyeli a szabályok érvényesülését; a bizonyítást pontosan dokumentálni kell időmérő eszközzel, videokamerával és fényképezőgéppel. A diákok számozott papírcímkét kapnak a részvétel bizonyítására, amely - a remények szerint - elegendő lesz az új Guinness-rekord beállításához. ■ tuti e2ua.com Simicskó:Támogatjuk Macedónia euroatlanti törekvéseit Magyarország továbbra is támogatja Macedónia euroatlanti csatlakozási törekvéseit, mind a NATO-hoz, mind az EU-hoz - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter Zoran Jelevszki macedón védelmi miniszterrel tartott tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Simicskó kiemelte: a magyaroknak és egész Európának is fontos a Nyugat-Balkán stabilitása. A tárcavezetők a két ország közötti katonai együttműködés megerősítéséről, a migrációs válsághelyzetről, valamint az idei varsói NATO-csúcstalálkozóról egyeztettek. A megbeszélésen Simicskó köszönetét fejezte ki Macedóniának azért, hogy a migrációs válsághelyzetben védelmezik Európát, az európai normáknak megfelelően végzik feladatukat. A migrációs válsághelyzet kezeléséhez Magyarország továbbra is minden segítséget megad Macedóniának, szükség esetén eszközökkel, élő erővel is támogatják. (Forrás: MTI) Panda érkezik a Szegedi Vadasparkba? Szeged turisztikai lehetőségeiről, egyre kecsegtetőbb jövőjéről, az elmúlt év impozáns idegenforgalmi teljesítményéről rendezett minapi fórumon Újhelyi István szegedi EP képviselő bejelentett egy mindenki számára örvendetes hírt: előrehaladott tárgyalásokat folytat kínai illetékesekkel egy panda megszerzésére a Szegedi Vadaspark számára. Nem lesz egyszerű - figyelmeztetett Újhelyi, mert a kínai fél rengeteg feltételt támaszt, de megígérte, mindent megtesz, hogy ez a turistacsalogató akció eredménnyel járjon. A kínai nyelvet és kultúrát népszerűsítő Konfuciusz Intézet 2012-es szegedi megnyitásában nagy szerepet játszó Újhelyi hangsúlyozta, Szeged vezető üzletemberei eddig is tudták, fontos együttműködni a kontinensnyi országgal, mostantól azonban az intézmény segítségével azt is megtapasztalhatják, hogyan kell eredményesen együtt dolgozni kínai partnereikkel. Ennek a gyümölcsöző kapcsolatnak az eredménye lesz a szegedi „pandalízing”... ha sikerül összehozni. ■ tuti Sörörömök Vásárhelyen A 2015-ös évinél is nagyobb, változatosabb kínálattal várja a minőségi komló szerelmeseit a Kézműves Sörök Fesztiválja Hódmezővásárhely szívében. A tavaly nagy sikert aratott rendezvény május 5-e és 8-a között zárja ki kapuit. Harminc sörfőzde csaknem 150-féle különlegessége várja bevetésre készen a Sörfeszt 2.0 - Kézműves Sörök Fesztiválja vendégeit. A tavalyi, zömmel hazai kedvencekből álló kínálat külföldi „sztárfőzdékkel” bővült: a mára világhírű, felvidéki Kaltenecker Pivovar mellett először érkezik az alföldi városba az Igazi Csíki Sör, amely több száz éves múltjával beírta magát a gasztronómia-könyvekbe. Titka talán az, hogy kristálytiszta forrásvízből készül. A fesztivál faházaiban a brit Fullers London Pride és a világ legjobb sörének megválasztott belga Delirium Tremens is bemutatkozik. Igazi unikumnak számít a cseh Hrabal sörfőzde, amely egy igazi, prágai sörtúra hangulatát idézi majd. Az impozáns sörkínálat mellett számtalan ingyenes program várja majd a látogatókat. Már a nyitónapon egy fergeteges rockabilly partyval kezd Fenyő Miklós, majd a nemzetközi vizeken is sikeres Compact Disco, no meg a Coco Bongo, az Útközband, a Twentees, a Cocpiano Band és a Rockefeller is. ■ tuti